Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Ariel

Én is erősen szelektálok köztük, és nem az LGY miatt csinálom a kalandokat. Viszont a sajtolandó állatokat remekül lehet fejleszteni a kalandokkal, így az ismételhető küldik is gyorsabban haladnak. Egy 15-ös sorozat 3 szintlépést is adhat négy állatnak, ami elég szép löketet ad a küldizésnek.
Persze annak, aki LE/TP-re játszik, nem biztos, hogy megéri, én nem számoltam utána.
Egyértelmű, hogy problémák vannak a kalandokkal, és a játékosok többségének nem éri meg csinálni. Elvileg a sok kaland teljesítéséhez nem kell optimalizálás, vagy magas szint, mint az ismételhető küldikhez. Érdemes lenne kideríteni, hogy a játékosok miért nem foglalkoznak a kalandokkal, és ennek megfelelően javítani rajta.
Dátum: 2013.05.18. 23:00:37
Szeretném tudni, hogy a külön szerverekre való mozgatás mennyiben érinti V1-et, és ha ez a világ is át lesz mozgatva, akkor melyik napon fog megtörténni. A VT miatt láthatatlanná kell válnom, és azt hiszem a költözés napja ideális alkalom lenne rá
A KH fix mennyiségű LE-t kap, azonos időközönként. Háborúban is csak addig kapsz többet a lélekszívással, amíg ez el nem fogy. Ha pedig nem fejlesztettetek volna projekciót, akkor a háborúkra sem kellene várni...
Idézet: Miklós - 2013.05.17. 10:38:59
Ariel: erről lehet szó, hogy gyorsabban regeneráljanak. Bár tény, hogy régen még téma volt, hogy mekkora táp a KH-sokat farmolgatni, nem tudom, ez még mennyire helytálló. Nyilván neked, akinek nincs célpontja, ez nem tápkérdés, hanem inkább alapvető szükséglet.


Miklós, mivel a KH-ban fix mennyiségű LE van, és mindig kiürül a következő "töltés" előtt, így nem jelent extra tápot, ha gyakrabban lehet ütni őket.
Szerintem jobb megoldás lenne, ha egyszerűen gyorsítva lenne a KH regenerálódása. Egy szorzót már eddig is kaptak rá, csak le kell cserélni egy nagyobbra.
Dátum: 2013.05.14. 07:48:47
Idézet: Kocos - 2013.05.13. 23:58:03
Idézet: Ariel - 2013.05.13. 18:05:00
Az tényleg nem sok vizet zavar, hogy megy-e mágiára és egészségre LE a jutalomból, vagy sem. Nálam pl. a teljes fejlesztési költségnek kevesebb mint 8%-át fogja elvinni ez a két tulajdonság.


Well, nem csak te letezel, tehat a 8%-od ilyen szempontbol erdektelen. Az en 90%-om is az, de en nem probaltam eladni, hogy ez a normalis, mert en igy csinalom.

Ha tovább jutottál az első soron, akkor láthattad, hogy nem is 8%-kal számoltam, hanem 25-tel, ami már túlzó is.
Dátum: 2013.05.13. 20:59:47
Idézet: Birka - 2013.05.13. 20:27:39
A vevői elégedettséget sokkal inkább lehet "kompromisszumosabban" növelni azzal, ha a mágia tulajdonság "értékét" növeli.

Ha lehetne választani a mágia fejlesztésből való kihagyása, és a mágia hasznossá tétele között, nem vagyok biztos benne, hogy utóbbi nyerné a szavazást...
Dátum: 2013.05.13. 18:05:00
Az tényleg nem sok vizet zavar, hogy megy-e mágiára és egészségre LE a jutalomból, vagy sem. Nálam pl. a teljes fejlesztési költségnek kevesebb mint 8%-át fogja elvinni ez a két tulajdonság.

Nem tudom, hogy az eventbe rakott csp mennyivel ér többet, mint egy normál vadászat, de mondok egy durva számot, legyen +20%. Ha valaki összespórolta a csp-ket az eventre, akkor három hét alatt kb. dupla annyi csp-t tud elkölteni, mint az, aki nem spórolt. Így kb. 200 csp értékű LE előnyre tehetett szert.
Tegyük fel, hogy az egészség és mágia fejlesztése nem 8%-ot tesz ki, mint nálam, hanem legyen ez az érték 25%. Ha erre a két tulajdonságra nem kerül LE, akkor a 200 csp előny további 50 csp előnyt hoz azok szemében, akiknek nem ér semmit a mágia és egészség.

A számolás több helyen is durva kerekítésekkel és túlzásokkal van tele, de még így is csak 50 csp különbség van a régi és az új verzió között. Valójában ennél jóval kisebb lesz a LE előnye annak aki rákészült az eventre, mint annak aki nem. Kétlem, hogy éves szinten 100 csp különbség bárkit is hátrányba hozna.
Dátum: 2013.05.12. 13:08:36
Ezzel a kérdéssel mi a baj?

Mi történik, ha ezt a kérdést teszem fel, miközben aktív küldetésem, hogy kérdezzek?

Elfogadják.
Elutasítják helyesírási hibával.
Elutasítják, mert már szerepelt.
Elutasítják, mert lexikális tudást igényel a megválaszolása.

A kérdés "Rossz, hibás kérdés" értékelést kapott!

Legalább a küldetésem teljesült volna, de így az sem jött össze
A random klónnal nagy buktákba lehet futni ott ahol EH-s és VF-es karakterek is keverednek már. Nekem személy szerint nincs vele problémám, de nem biztos, hogy mindenhol hasznos lenne.

Ahogy láttam, többen aggódnak a szkarabeusz miatt, teljesen fölöslegesen, mivel csak akkor működik, ha kamrába kerülne az ellenfél. A klónokat pedig nem lehet kamrázni.
- a KH-t ne csak 5X lehessen ütni 3 óránként
- a KH dupla olyan gyorsan regenerálja az ép-t, mint eddig, vagy csata után mindig regeneráljanak vissza legalább 50%-ra
- a KH ellen a háborúban ne jöjjön elő az óránkénti támadhatóság szabálya

Ha ezek megvalósulnának, több mint elégedett lennék a változtatásokkal.
Dátum: 2013.05.01. 10:29:23
Azt még nem is mondtam, hogy ez már a harmadik a tárgylistámon...
Dátum: 2013.05.01. 09:59:54
Idézet: Viszok009 - 2013.05.01. 08:11:15
Ezt a sok humor Harold-ot... :-P

Már meg is bosszulta magát...
A nyereményed: Epikus kincsesláda, 238 TP
Dátum: 2013.04.30. 22:56:22
Még egy kicsit gyűjtögetsz, és összeszedheted a 10-es szettet a kincstábláról
Dátum: 2013.04.30. 20:19:09
Idézet: McMad - 2013.04.30. 16:13:15
Vadászathoz másképp öltözöl, mint portyához, vagy pihenéshez, nem? Én igen. + Az eddig VT miatt feleslegesen vásárolt varik is hirtelen értelmet nyernek, hiszen hordozhatnak egy ritkábban használt formulát, pl. egy Kémkedés segítő VFkristályt vagy Önleveretésnél, 15% alatt (vadászos VFkristályos cuccokkal) ugyan mit számít, hogy mennyire elavult a felszerelésed?

Igen, vannak tárgyak, amiket cserélgetek, de ezek inkább ékszerek, sisakok, csizmák, nem pedig fegyverek, varázslatok, páncélok. A VT miatt feleslegesen megvásárolt varázslatok általában olcsó bóvlik, érdemes rögtön eladni őket. 15% alatt sosem vadászok, tehát igenis számít, hogy milyen tárgyak vannak rajtam. Pihenésnél is fontos az erős felszerelés, mert a KH minden órában jön.
Ha az eddigi 25 formulát mind használni akarnád, az azt jelentené, hogy 6-6 fegyvert, pajzsot, páncélt és varázslatot kellene variálgatnod folyamatosan. Elég macerás már első ránézésre is.
Ennél még az a megoldás is jobb, ha készül egy új slot aktív formulák/rúnák, vagy akármi néven, ahová beállíthatsz 4 varázslatot, ami az adott öltözet mellett aktív. Ezt aztán minden öltözetbeállításhoz variálhatod ahogy akarod.
Dátum: 2013.04.30. 15:40:17
Az előző verzióban tényleg ott volt a fertőzés, hordák közti nagy különbség, extra tárgy, stb. Ezek elhagyásával, egyszerűsödött ugyan a rendszer, cserébe behoztad a fókuszkristályokat, ami nagyon nem tett jót neki. Mit ér az általad említett 25 formula, ha csak 4 fókuszkristályom lehet? Lehet akár 100 formula is, mindenki kiválaszt majd 4-et és azokat használja, a többinek nem veszi hasznát. A fókuszkristályok őskőbe kerülnek, és az adott szinten használható értelmes tárgyak száma is elég korlátozott. Kicsi a valószínűsége, hogy a játékosok a fókuszkristályokat cserélgetik majd a tárgyaikban, vagy bóvli tárgyakat vesznek elő, hogy másik formulát használjanak. Ráadásul a többség ugyan azt a 4-et fogja majd választani, tehát fölöslegesen megy a több tucatnyi formulára a fejlesztési idő.

Én még a mágustorony helyett is inkább mágiához kötném a varázslatok használhatóságát, így a szövetség méretétől függetlenül bárkinek elérhetővé válik a dolog.
Dátum: 2013.04.30. 14:10:59
Idézet: McMad - 2013.04.30. 13:15:58
Várom az észrevételeket a javaslat tökéletesítéséhez, elfogadhatóságának kiszélesítéséhez.

A javaslatom annyi, hogy kezd előröl az egészet. Vagdoss le minden fölösleges sallangot, mert a mostani verziód még erőltetettebb mint az előző volt.
AF képesség, mágustorony, fókuszkristályok, amit aktiválni kell, és tárgyba rakni, ráadásul még hordani is. Teljesen fölösleges korlátok a használhatóság ellen.
Koncentrálj a lényegre. Mit akarunk? Hogy értelmet nyerjen a mágia tulajdonság, és erre épülő varázslatokat/hatásokat. Az, hogy hogyan juthatnak a játékosok ezekhez a varázslatokhoz, másodlagos. A varázslatok még meg sem születtek, de máris halálra ítélted őket a szabályaiddal.
Használható "formulából" elég kevés van, de ha mégis inkább a szabályokon akarsz agyalni, akkor azok legyenek egyszerűek, könnyen érthetőek, kevés korláttal, sok lehetőséggel.
Dátum: 2013.04.28. 20:47:52
Hát, legutóbb elég volt 747 győzelem, és az event alatt portyákból és küldizésből összeszedett LE, hogy felkerüljek a listára.
Miután kiderült, hogy az extra LE betöltésre semmi pluszt nem kapunk, meglepődnék, ha sokan tartogatnák a LE-t az eventre. Persze az is igaz, hogy kevesen olvasnak fórumot, a hírek lassan terjednek, és van akihez csak annyi jutott el, hogy mekkora táp, ha sok LE-t tölt be az ember.
Dátum: 2013.04.28. 20:25:10
Idézet: Alendaar - 2013.04.28. 19:59:11
Jelenlegi formában a TOP-nak a toplista felejtős! Kissé abszurd...

Szerintem meg ugyan azok fognak a betöltött lélekenergia szerinti kategóriában elöl végezni, akik eddig is.