Másnak is lehet elnevezni, lehet Raia, Dornodon, Leah ... angyalai, követői.(univerzum őrzői) Szerintem lényegtelen, hogy mely dimenzió, kor, vallás, mitológia, világ lényeiről beszélünk. Azért jó a fantasy világ, mert csak az emberi elme korlátai szab határt. Történet is végtelen lehet, hiszen csak gondoljuk bele a mostani filmekben is szinte már sorozatok. Én csak azt mondom, hogy mostani eventek, szörnyek mellett olyan közös ellenfelet kell létrehozni ami kihívást jelent, esetleg fejlődik.
A hordákat hagynám úgy ahogy van sőt inkább külön fejleszteném. Például: Zafírosok jobban gyógyítanának állatot vagy esetleg társakat is....
A Felbérelést azért tanácsolnám, mert jó pár műben (könyv, film...) annál nagyobb az ereje egy nagy hatalmú lénynek minél több a követője. A másik azért lenne fontos, hogy a többiek is gyorsabban lépkednének szintet (ajándék csomag tp arány), ráadásul amit leírtak a többiek kompenzációként az újonnan érkezőknek így is megkaphatnák a kicsik, mert ugye bár azokat kérnék föl a többiek akik erősek a szintjükön vagy a régi szövi társakat és így ők lépkednének gyorsabban szinteket, ha akarják természetesen. Ráadásul már akkor elkezdenénk egy közös cél elérésében összejátszani. Megkérheti a nagyobb a kisebbet, hogy mire gyúrjon kritikus ütésre, varázslatra... többet. Persze a közös csaták megszervezése nagy idő lenne de szerintem az lenne a fontos játéknak, hogy érezzük azt, hogy együtt harcolunk. Én kezdéskor itt voltam pár év kihagyás után visszatértem, de szerintem a fórum élet egy kicsit visszaesett és előbb később azt megunja az ember amit egyedül csinál legyen az játék vagy munka...(mivel társas lények vagyunk)
továbbra se tanácsolom egymás támadását, esetleges "klónok" generált játékosokat, mert kivitelezhetetlen (már csak ép és le véget sem), de a klónok közöl saját horda támadást is lehessen.
Hozzászólások - Fubujoci
Dátum: 2016.05.06. 14:03:05
Dátum: 2016.05.06. 11:44:07
Én szerintem is túl bonyolult a játék és a végzetúr/hölgy társaim is, ahhoz, hogy igazságos legyen. Tehát ha azt szeretnétek, hogy legyen szint max akkor sehogyan nem lehet azt megcsinálni, hogy igazságos legyen főleg azért mert mindenki más. Más időben, más idő mennyiséget és más pénztárcával játszunk, tehát nem lenne sehogy jó. Másik minden tp-re alapoztattok ezeknek a dolgoknak nem lenne értelme szakik, af v.templom feladatok...De ha minden kép szeretnétek ha össze gyűljünk akkor 300. szint fölött isteni gigászokká alakulunk és közös célokat kell elérnünk közös cél elérésében. Amik viszont fontos, hogy aki isteni gigásszá fejlődik ne támadhasson lefelé. Neki az a dolga, hogy, mint isteni gigász vigyázzon a fajunkra.
Mivel nem tudnánk igazságosak lenni a régi és az új fellépők között ezért közös cél kell, közös ellenség és mivel nem tudunk igazságosak lenni fölösleges egymást támadás. egyedül a bajnoki maradhatna úgy hogy isteni viadalok, de mínuszt drasztikusan sokat kapnának a volt győztesek.
Szerintem új szövetségeket kellene létre húzniuk saját maguknak amik további lehetőséget és célokat adnának(bolygópajzs, féregjáratok, másik bolygó foglalás), mert ha tovább benne maradnak értelmetlenné válna a mostani szövi rendszer már csak a szövi küldi, szövi bajnokság, háború, tároló végett is.
Másik a csatlósok és állatok mellett fellehessen bérelni kisebb karikat a csatára, mint hívők. Minden csatára külön kell felbérelni szint*(szaki+tul össze)*Le. és akit meghívtak megkapja ajándék csomagként az LE-t valamennyi tp-ért, persze ha csak akarja. Ki ne akarna megnézni egy gigászi csatát amiben harcol és látja hogy meddig bírná. esetleg az állatok is kapnának érte tp-t, de ép és vp vesztéssel nem járna. Van sok ötletem és szerintem sokuknak, de szerintem kár beszélni róla.míg nem beszéljük meg, hogy:
Hányadik szinttől? Jelenlegi pp rendszer vagy közös ellenség? jelenlegi szövi rendszerben?
Tehát mennyire akarjuk elkülöníteni az isteneket a kicsiktől? Ha viszont elkülönítjük akkor viszont érdemes lenne elgondolkodni a új játékosokon, hogy lehessen 300. szinttől kezdeni.

Dátum: 2016.05.06. 08:23:13
A végzet templomban van szimulációs támadást kell csinálni, ami szerintem fölösleges helyette lehetne mást is esszencia felhasználás vagy valamilyen tárgy vásárlás: asztrális kő.... DE ha benne van akkor szerintem nagyobb értelme lenne ha lehetne megnézni a saját hordatársainkat.
Dátum: 2016.05.04. 10:27:07
Ha nem egységesen gyakorlatoznak az állatok, mindegyik össze vissza. Egyet el akarok küldeni gyakorlatozni, míg a többi már rég gyakorlatozik valamennyi ideig, néha nem addig fog gyakorlatozni ameddig én szeretném, hanem addig amíg a másik gyakorlatozik. Tehát van két állat az egyiknek még 51 perc van a gyakorlatozásából a másikat meg el akarom küldeni 2 órára akkor nem 2 órára fog elmenni gyakorlatozni hanem 51 percre.
Dátum: 2016.05.04. 10:16:47
platinára vagy lE-re lehessen váltani a kútgerjesztőt és a többit ...
Dátum: 2016.04.01. 16:23:59
Én most fogok venni, mert kivártam az akciót, de szerintem azért illő lenne hamarabbi tájékoztatás. Egy átlag magyar ember egyszer kap fizetést a hónapban. Ráadásul az átlag minimálbért jó esetben. Én egyedül keresek a családban feleségem Gyes+családi (25 ezer+48) én vasutasként 150 Ezer a családi kedvezményekkel. 3 gyerekünk van. nagyon számolgatnom kell, hogy kijöjjünk belőle. Szeretem a játékot 2008 óta játszok (3 év kihagyás után jöttem vissza), de rutinosabb nem lett a csapat. egy áruházban is 1 héttel szétküldik a szórólapokat, pedig nyomtatni is kell. Tehát nem azt mondom, hogy 1 hónappal előre kell tudni, de az se megoldás, hogy tegnap kiírod 4.-én indul, mert egy hét sincs a két időpont között. Ez nem romlandó árú, hogy le kell aznap akciózni. Szerintem 2 héttel előre beszéljétek meg és legalább 1 héttel írjátok ki és senki nem szólhatna bele.
Dátum: 2016.03.30. 10:16:08
nálam teljesített lett. köszönöm szépen.
Dátum: 2016.03.30. 08:39:20
megcsinálták. elkezdte számolni. más kérdés, hogy megtudjuk-e csinálni maradék pár napban.
Dátum: 2016.03.29. 11:53:50
köszönöm választ.
Dátum: 2016.03.29. 07:19:38
végzet templomában a nézegetős Ariel, toplista, épület statisztikákat nem számolja és a 8 napos belépést se. Mindennap belépek átveszem a maxos napi Hűségbónuszt, de a templomnál nem emelkedik a szám.
Dátum: 2016.03.27. 21:59:27
Zöld erdőben jártam
jól meg is fáztam,
de porul nem jártam
állatokra vadásztam.
nem ontjuk egymás vérét.
virágokban úszik már a rét.
Végzetúrak nem harcolnak
Húsvétkor ők is locsolnak
Locsolok is Sajtolt Állat Lé-vel.
Ha tetszett dobjatok meg LE-vel.
Kellemes Húsvétot mindenkinek.
jól meg is fáztam,
de porul nem jártam
állatokra vadásztam.
nem ontjuk egymás vérét.
virágokban úszik már a rét.
Végzetúrak nem harcolnak
Húsvétkor ők is locsolnak
Locsolok is Sajtolt Állat Lé-vel.
Ha tetszett dobjatok meg LE-vel.
Kellemes Húsvétot mindenkinek.
Dátum: 2016.03.10. 18:06:10
Én meg rajta sem vagyok a listán V2-ön (Dark Knuth)
Dátum: 2016.02.19. 14:09:40
Nagyon tetszik ez az event. Ami nem tetszik benne a sok tp, de ez nem akkora baj. Ami jobban idegesít, hogy a sima küldit nem lehet vele megcsinálni. Se a tp gyűjtős küldit, se a rabol 500-at...(az áálat leverőst meg sehogy nem tudom megcsinálni). Tehát azok vannak előnyben akik teljesítették a 100 küldit. Ráadásul csak akkor lehet elérni a max pont számot ha vásárolunk a házaknál. De mi van ha nem kell az a két tárgy, főleg ha az ember apró szintű. Legalább a sorsjegy lehetne az alternatíva mindegyiknél.
Dátum: 2016.01.06. 19:07:15
Azt hallottam, hogy ha váltok térkifordítóval lenullázódik az eseménypontom. Ez igaz?
Dátum: 2016.01.05. 23:47:18
Szerintem csak most fognak igazán jönni. Szíria 25 milliós nemzet, Jemen is annyi és ráadásul onnét is fognak jönni. persze Afrikával kiegészítve.
Merkelnek muszáj valahonnét olcsó munka erőt behozni akit nem kell felnevelni, mert a két világháború Németországban egy-két korosztályát kinyirta és most sok lesz a nyugdíjas. Csak egy a bökkenő: egy közvélemény kutatás szerint ezek a menekültek előrébb teszik a vallásuk törvényeit mint annak az országnak az alap törvényeit amelyikbe mennek. (Svédországban 7-en erőszakoltak meg egy nőt fényes nappal) Sajnos sok segély rá fog menni erre és az a baj, hogy 2020-tól mi is megérezzük. Az németek nem fognak adni uniós pénzeket csak azt a pénzt amit az állam ad.Tehát amit Magyarországnak kell befizetni az EU-ba az fogjuk visszakapni.

Dátum: 2016.01.02. 18:56:05
V6-on most alakul a szövi aki akar jöjjön nyugodtan még akkor is ha csak fétis szerzésért. Gyémánt horda Halál angyalai.
Dátum: 2015.12.28. 20:50:55
nálam is így van.
Dátum: 2015.12.24. 13:05:03
Kritikus harcos
Okozz 30 kritikus ütést, amikor portyában támadsz hókristályért. Na ezt hogy csináljam meg.
Okozz 30 kritikus ütést, amikor portyában támadsz hókristályért. Na ezt hogy csináljam meg.
Dátum: 2015.12.24. 12:58:13
Éppen töltök kutat és most tiltják le kihívásozást. Hogyan tartsam életben az állataim morálját?! Az építési energiáról nem is beszélve.
Dátum: 2015.12.05. 18:01:20
Másik én most töltöm fel a kutat a Halál Angyalainál. 3 éve nem játszottam a játékkal(mint alapító) és most azt veszem észre, hogy végetem kapnak ki mert nem tudok elmenni katába. Inkább abba hagyom megint a játékot csak ne veszítsem miattam a szövetség mert pár "NAGY EMBER" akinek nincs más sikerménye mint ez a játék. Én csak a társaságért jöttem vissza. De inkább kiírom a teljes nevemet nekik, hogy találnak meg a FACEn.