Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Aurri

Dátum: 2009.12.20. 12:00:44
Tiha: AZ ismételhető küldetést én is támogatom, úgy valóban sokan használnák. De a 30-at kissé soknak érzem. Krit. varit minimálisan 20 PP-vel, kábítósat akár 10-el is meg lehet oldani. A random bukta esélyét pedig sokkal nehezebb kiszűrni a szakipróbánál, mint a rendes portyánál, azaz vélhetőleg 30-nál jóval több PP lenne a móka.
Dátum: 2009.12.13. 13:27:35
Bugnak számít-e valami ami több mint egy éve változatlanul műkődik egy játékban, és soha senki nem emelt szót ellene?
Tudok olyan bugot, ami jóval hamarabb leesett Miklóséknak mégis benne hagyták a játékban (jogosan), mondván "eddig is így műkődött, bár nem így terveztük, de a játékosok alkalmazkodtak hozzá, most már nem változatunk rajta" - pl. sajtolás, ami a nem beidomított lényekért is annyit ad mint a beidomítottakért. Nem túlzás-e ezek után valamit nemes egyszerűséggel bugnak tituálni és megnerfelni mindenféle előzetes bejelentés nélkül? Nem vagyok amúgy rinyálós típus, pl. egy szóval nem mondtam, hogy ezek után használhatatlanok lesznek az állatok(mert ha pusztán elnyelést adnának csak, már akkor erősek lennének) , de ez tényleg elég váratlan csapás volt.

Winnie: ha a rosszmájúság fájna...
Dátum: 2009.12.12. 20:30:15
Miklós itt az volt a baj, hogy a mindenféle előzetes bejelentés nélkül egyik napról a másikra a játékosok annyit tapasztalak, hogy a blökik sebzése kvázi feleződött. Nem, nem tudtuk, hogy bug volt, mivel több mint egy éve így működött és senki nem jegyezte meg. Taktikák épültek direkt erre.
Most utólag arra hivatkozni, hogy "ez bugos volt, kijavítottuk", és ezzel egy tollvonásra meghoztátok a játé eddigi talán legkomolyabb harcrendszeri reformját (miközben piszlicsáré kis vackokról tömegével mennek az ötletelő fórumok, meg szavazások), hááát... Finoman szólva is: nem volt egy elegáns megoldás.
Dátum: 2009.12.12. 18:46:02
Miklóstól:
"Először is az állatokról, és az őket érintő képletekről. Az állatoknak a következő jellemzői vannak:
Alap szint. Ez az állat befogáskori szintje. Ha pl. 10 szinten fogtad be, akkor ez valószínűleg egy 8 és 12. közötti szintű állat. Az alap szinttől függ a beidomítási költség.
Aktuális szint. Ez kezdetben mindig 1, ahogy az állat tapasztalati pontot kap, ez fejlődik.
Állat találati esélye. Az állat találati esélye az alap szintjétől, az aktuális szintjétől és az ellenfél játékostól függ.
Állat életpontja. Ez gyakorlatilag az alap és aktuális szint szorzatának függvénye.
Állat sebzése. Az állat sebzése mindig egy százaléka a te lehetséges sebzésednek. Az, hogy hány százaléka, az állat alap és aktuális szintjétől függ, és maximalizálva van.
Állat sebzésfelfogása. Az állat sebzésfelfogása az aktuális szintjének és egy konstansnak a szorzata. A konstans értéke annál nagyobb, minél magasabb szintű a gazda. " *

Nyilván van képlet is, és nyilván nem publikus.

*: az elnyelés azóta módosult, már számít a lépett szint is.
Mortimer: ha attól az ominózus beidézett mondattól eltekintünk*, akkor kapok reakciót a felvetéseimre?

Azzal egyetértek, hogy nem feltétlenül korrekt dolog ha egy bajnok ugyanabban a kategóriában indul. De ez egyrészt unikvitás (a bajnokok többsége a kategória tetejére lövi be magát nevezés előtt), másrészt az óriási szinthatárok miatt egyre kevéséb lesz az (erre is megoldást nyújtan a szinthatár szűkítés).

* Egy játékban, ahol a karakterek különböző időben kezdenek el játszani, különböző aktivitással (van aki heteket kihagy nyarlás, szabadság, stb alkalmával) és különböző sebességű taktikával játszanak (van aki VF-ezik, van aki szinguzik, van aki prémiumozik, van aki nem, van aki nem portyázik, van aki csak portyázik, stb...) az egyetlen objektív erőmérő, az hogy a saját szintjükhöz képest milyen erősek. Mint ahogy minden egyéb végtelen pvp játékban így van ez (nálam okosabbak szerint is). Szóval ezt halálosan komolyan gondoltam.
Elérkeztünk a vesszőparipámhoz, amit kb azóta hajtogatok mióta bevezették a 6-7 szintes kategóriákaT: ha nem akarjátok hogy egy-egy top-pók (oh micsoda gyönyörű paradox! :büszke: ) annyi sok-sok játékostól vegye el a sikerélményt akkro csökkentsétek a ketegóriák szinthatósugarát. Hátránya: arányosan inflálódika bajnoki medál. TOP-nak probléma (ott nyilván kell egy minimum játékosszám, akár ketegóriaösszevonást magával vonva) Előnye: egy Begginer szintű játékos (akinek ez úton is max. respect csak most szintjéán talán őa legkiemelkedőbb játékos így legjobb példa, mivel kb 2x annyi a TÖ-je mint a szintben utána lévőnek: nincs az a random és bajnoki medál mennyiség ami elveszi tőle a győzelmet) arányosan kevesebb játékost foszt meg a bajnoki okozta izgalmaktól és sodor teljes eséyltleenségbe és érdeklődés hiányába(ez a 40.-50. szint környékén akár többezer játékost jelent, nem pártucatot mint a topnál!). Jelzem ez azért van, mert ahogy Miklós deklarálta: a bajnoki viadalon CSAK és kizárólag a győztes személye számít. A többiek kiestek, tök lényegtleen milyen teljesítménnyel.

Itt említeném meg a második javaslatom amit szintén régóta szajkózokl: legalább jelképesen legyen ek jutalmazva a dobogós helyezettek is a kategóriákban (ezüstplecsni, bronzpecsni, mondjuk egy -1 másodperccel mondjuk, vagy egy "majd legközelebb öcsisajt" jelzővel). Sőt, amit még többen emlegettek: legyen a fa-rendszerű lista a viadal végén elolvasható, így mindenki végigkövethető a kedvencei,s zövitársai vagy ellenségei, stb menetelését és máris új értlemet nyer az egész, nem csak arról az egyetleneyg személyről fog szólni a viadal. Kb ez az egyetlen egy (nem hinném hogy túl nbonyolult!) fejelsztés duplájára növelné a bajnoki viadal élvezeti értéket azok számára akik tök esélytelenül neveznek (dea zoknak is akik nem). Tekintve, hogy valóban a bajnoki viadal tekinthető a legnívósabb -és sokak által legjobban várt- eseménynek, ezért a játék egyik fő motiváló erejének számít, nem hiszem hogy a kérés indokolatlan.

A topicra regálva és összefoglalva: a bajnokokat nem büntetni kell, viszont nem szabad nb2-es játékost nb1-essel összenegedni. És hogy alegjobb játékosokat hozzam fel példának: az egyetlen kategória-megállapító dolog egy pvp játékban csak a szint lehet: ez az egyetlen mutaót ami korrektül képes megmutatni, hogy egy játékos _ugyanazokka a játék adta lehetőségekkel_ (ez aléyneg testvéreim!) hogyan tudott élni, kvázi mennyire jó játékos. 6-7 szint különbség, ami egy átlagos középmezőnyös VF-es játékosnak akár negyed évet is jelenthet, már nehezen tekinthető egy kategóriának.

Olvastam egy jó javaslatot is: a medálok negatív hatásait bajnokin tegyük szintarányossá. Ezt még talán korrektnek is tartom, tekintve hogy az -1 mondjuk 80. szinten valóban olyan mintha ott sem lenne, ellenben egy 8. szintűnek akár meccseket jelenthet.

Összefoglalva, sztem mi lenne a megoldás a bajnokikra (sokadszorra):
1- kategória-szűkítés a túl nagy szinteken (fairplay)
2- jelképes díjazás (v legalább megemlítés) a dobogós helyzetteknek (motiváció-növelés)
3- Fa-rendszerű struktúra megjelenítése (élvezhetőségi faktor növelése)
+1- szintarányos bajnoki handicap
prisma:
vedd észre hogy pont azt a lehetőséget igyekszel elvenni tőlük, ami azért nem vezérelőny de lehetőség, és a kommentjeid száma jelzi azért hogy egész hatékony (de ha megfogadsz egy tanácsot: jobban ne reklámozd a módszert, mert az ellenkező hatást éred el).
Az meg hogy a jó játéksooktól nem lehet nagyokat rabolni egyszerűen nem igaz. Azt tudom javasolni erőltesd kicsit a kockázatvállalóbb játékot és meglátod.
A védekeés pedig egyszerű: diplomácia.

Viszont a topicra reagálva meg kell jegyezenem hogy a lehetséges válaszok között egyet sem találtam, amire nyugodt szívvel tudnék szavazni. Kissé manipulálva érzem magam, amikor 4 kifli közül kell választanom a számomra legszimpatikusabbat. Akkor inkább zsemlét kérek, köszönöm :-)

*A kapcsolós ötlet jó: háborúban mindenképpen be lehetne vezetni!
Egyébként továbbgondolásra érdemes (pl naponta csak x órára állítható be, vagy nem 0-ra csökkent csak x %-ra, stb)
A TP tömés van-e olyan káros mint amikor lehúzol valakit 40-50K-val? Magam ellen beszélek, mivel én is ebből keresem a lóerőm javát, de legyünk objektívabbak ,) A játékosoknak meg kell tanulni védekezni a lerablás ellen az stimm. Ez is egy módszer, ne fosszuk meg őket ettől.
Az igaz hogy pl egy 35 TP/0 LE-s portya felér egy kb -5K -val egy 50 szint közeli játékos számára (még ha ezt sokan nem is hajlandóak tudomásul venni, ez tényleg így van), hiába győzöl le egy magasabb szintűt, ezzel ártottál magadnak. Ez tényleg irreális, ha a fix LE-s vadászatokat nézzük. Ez ellen lehetne némi védekezési módot bevezetni (pl szaki ami az üres TP-t x %-al csökkenti, stb). A fix LE sztem nem jó ötlet, amit többen emlegettek, a pvp-kben ilyen soha nem volt. Arra van a vadászat.
Prisma vedd figyelmbe, hogy az üres TP, mint írod valóban a legnagyobb büntetés a pókoknak. Mondhatni az egyetlen működő taktikai elem ellenük. Régen én is lobbiztam az üres TP ellen (akár szakival is), mert egy-egy háború pl. iszonyatos kárt tud okozni egy karinak (nekem volt 1-2 becsületbeli ügyem ami kvázi üres szintnövést eredményezett...), de valójában ezt a védekezési módot nem szabad elvenni. A random leveretés meg a "nagyság" átka. Aki folyamaotsan kiemelkedő statokkal 50% feletti ÉP-n ácsingózik az ettől sosem fog megszabadulni. Maximum egy szakértelmet (esetleg épületet/reliket/stb) tudok elképzelni ami az üres (vagy közel 0) TP ellen nyújt némi védelmet (pl csökkenti azt). Azt viszont mindenképepn érdemes vizsgálni hogy a legtöbben pontosan ezen karakter-kártékony jelenség miatt nem indítanak háborút - mivel a kútba becsordogáló LE meg sem közelíti azt a kárt amit a rengeteg bepumpált TP okoz a karinak. Ezt esetleg lehetne külön kezelni háborúban - kiskapuk kizárása mellett!

A szinthatósugár-csökkentésről már regéltem eleget: most röviden csak annyit hogy kellene a fairplay nevében. Már 5 szint is SOK. Viszotn amíg van -majd- mindenki élni fog vele.
Birka a te problémádra (kevés üthető ellenfél) pedig már van megoldás. Pont a keresztre feszített VF az. Nem annak lebutítása vagy kiszedése, nem is még nagyobb robothadsereg, hanem éppen a VF kimaxolása. Fáj nem fáj, ez tény.
Dátum: 2009.11.29. 16:12:51
Amúgy sztem ezek a legjobb relikviák, nem a +5-ök meg a -10%-ok. Pl kristálygömb, kamikaze, rejtőköpeny, stb. Igazi egyedi karaktereket gyártanak a tucatkarikból. Hogy ezekben benne van a broken-kombó lehetősége az igaz, de legalább van egy kis változatosság.
Hogy ezt miért is írtam le ide, nem tudom, de én mindenesetre szívesen látnék több iylen egyedi hatású relikviát, amelyek magukkal vonják az egyedi taktikákat és az egyenkarakterekkel szemben mennek. Csak a balanszozásra kellene jobban odafigyelni kicsit (pl a kristálygömb 10 percenként hatással még mindig baromi erős lenne, de talán sosem született volna jelen topic).
Dátum: 2009.11.29. 15:55:54
Jeriko ez is egy járható útnak tűnik. Aki így is kintmarad teli bukszával az tényleg csak magát hibáztathatja.
Kiváncsi vagyok mennyire gyilkolná meg ez a lanmaffia-módszert..
Ettől függetlenül a kémgömb épület fejlesztési tervét (és a holtidő csökkentését) továbbra is szorgalmaznám. Ez mémileg csökkentené a szakadékot a a 60x hatáshoz képest.
Dátum: 2009.11.29. 15:47:23
A kémkedés a játék egy legsokoldalúbban használható taktikai eleme. Vertünk már meg sokkal nagyobb csapatot a kémgömb segítségével. És bizony lehet rabolni is nagyokat általa. De kifejezetten egy türelemjáték és komoly (időbeni) áldozatot kíván attól aki használja. Nem beszélve arról hogy egy bizonyos szint felett (ahol robothadsereg még nem adatott meg) enélkül szinte lehetetlen hatékonyan portyázni. Védekezni pedig mindenki tud ellene, ha akar. És nem a TP csík a mérvadó, hiszen a mezei játékosok óránként kémkedhetnek csak, így a vadászás tényét ők nem igazán tudják megállapítani, ezért vannak árnyékra vetődések is (azaz normál esetben szerencse is kell hozzá).

Viszont hogy Ricardo kristálygömbje valóban a játék egyik legerősebb -megkockáztatom: broken- relikviája , hiszen ő valóban hajszálpontosan tudja mérni ki mikor vadászik. A problémának inkább azt érzem, hogy ezt világonként néhány kiváltságos ember élvezheti, akik percenként kémkedhetnek az egy órával szemben (60* hatás - nagyon sok!). Én már régóta javasoltam, hogy a kémgömb épület lehessen fejleszteni, ami csökkentse a kémkedés holtidejét (szintenként néhány perccel, mondjuk min. 10-15 percig).

Most hogy a nerfelés helyett eljutottam a kémkedés erősítéséhez -lehet kővel dobálni, de előtte tessék átgondolni az érveimet.

Egyrészt sokkal szimpatikusabb és elegánsabb dolog adni mint elvenni. Másrészt igaza van azoknak akik szerint minden ellen lehet védekezni, így ez ellen is. Akit súlyosan lerabolnak, így vagy úgy, az csak magát hibáztathatja. Nagyon sokan megtanultak ez ellen a taktika ellen -saját kárukon ugyan- eredményesen játszani és még meg is fognak.
Mortimer:
szinthatósugár-csökkentő misszióhoz

1) Az a -1 szint is sokat jelentett a fairplay oltárán hidd el. Csak kevés volt.
2) Ez igaz, de Te is tudod hogy az igazán erős játékosokat nem szintben mérik. Én pl bár a szintemen relitve erős játékosnak számítok, de a nálam jóval alacsonyabb szintű Begginertől tartok jelenleg a legjobban :-) De pl egy Nabilius vagy Meszy is annál kevésbé veszélyes rám nézve minnél magasabb szinten van, mivel a) később látnak meg b) kevesebbet rabolnak. De ezeknek a kimagaslóan jó játékosoknak teljesen mindegy kiket, hol ütnek: 99%-al bárkit lerabolnak akit elérnek. Lássuk be a fairplay szempontjából nem mindegy hogy 2000 vagy csak mondjuk 1000 embert tudnak terrorban tartani (és most kicsit magam ellen is beszélek). Szóval ez sztem jótékony hatás lenne.
3) Ez valóban érv, de középmezőnyben ahol szintenként többszáz üthető játékos van még a leggyengébbeknek is kell találni még a saját szintjén is ellenfelet, nemhogy lejjebb. Az 50 portya valóban óriási kihívás lesz a gyengébb játékosoknak, de számukra ez eddig is szinte mission impossible volt... Nem drasztikus szintszűkítés kellene, hanem egy fairplay-es megoldás.
4) Na igen. Mindig örülök ha az érintettek saját maguk vázolják a fő problémát (amit pl ez a topic is szült). Így könynebb érvelni. Ha hajlandóak lennének a középmezőny felettiek/topközeliek engedni, akkor belátnák hogy a VF pontosan A megoldás erre a problémára - mint ahogy Miklós egyik fő szándéka is ez volt vele a saját bevallása szerint. A mezőnynek illene törmörülnie. Nonszensz hogy az un. hardcore-versenykörnyzeetnek titulált top 50-je tizensok szintben és kb 3 bajnoki kategóriában osztozik. Míg a középmezőnyben egy szintere jut többszáz, ehy bajnoki kategóriára jut kb 2000 játékos. Szerintetke melyik a kívánt idilisztikus cél egy PvP játéknál? A robothadsereg vagy a hús-vér ellenfelek hada? Ha csökkenen a szinthatósugár talán tovább inspirálná a topot a VF kifejlesztésére. Ezt nem büntetésként kellene flefogni, mert hogy a több IRL játékos növelné a játékélményüket abban biztos vagyok.
A helyzet az, hogy a büntető a játékosok zömének az egyik legkevesebb vizet zavaró tárgy. Ennek ellnére pl az entitásokból is ki lett szedve- eléggé megkérdejelzhető módon.
Meg lehet mindent nerfelni, ami hátrányt jelent néhány embernek, de szimpatikusabbnak tartom ezúttal Mortimer javaslatát: aki lef**a a bokáját a CSP-veszteség gondolatától az védekezzen ellene: adjunk ki olyan relikviát/fókuszkristályt/akármit ami megszünteti/gyengíti a büntető hatását.
A büntető alapvetően az agresszorok ellen nyújt némi védelmet (mint a neve is mutatja), ezért talán nem a büntetőt használókat kellene "büntetni". persze megértem az alapproblémát, ami megintcsak a kevés támadható célpontból adódik (ami Cyron saját bevallása szerint pár hónap múlva nem biztos hogy aktuális lesz a VF miatt - nicsak mégis jó valamire a topnak is a VF?). De az hogy elveszem azt a másiktól, ami engem károsan érint, vagy nem tetszik, szerintem mindenképpen kerülendő hozzáállás.
Dátum: 2009.11.28. 21:03:37
Mesélik hogy van egy elvetemült aki percenként kémkedik, és másodpercre pontosan terrorizál minden 15%-ról felbukkanó vadászó karit a környezetében. De ne is foglalkozz velük Ricardo, szerintem ez csak rosszmájú mendemonda
Dátum: 2009.11.28. 20:59:29
Birka, a szívbajt hoztad pár emberre, ráadásul teleszórtak minket 1-esekkel a multi-accountok (mert Ariel óta tudjuk hogy ilyenek is vannak )

A TP-csík valóban főleg Ricardónak volt eddig is informatív, a halandó óránként gömbözőknek csak elvétve, úgyhogy azt kell mondjam neki, hogy a játék legersőebb relikviája ezentúl most már nem biztos hogy az övé lesz (de azért még így is szívesen kölcsönkérném tőle pár napra ).

Mi az az Endyr-féle ism. küldi reform?
Dátum: 2009.11.28. 20:33:46
Szedjétek ki a kémgömböt is és legyen helyette mondjuk léggömb. Kb annyit fog érni így. :S
A játék egyik legsokoldalúbb és legtöbb türelmet/odafigyelést igénylő taktikai elemét igyekeztek kiherélni, azt ugye tudjátok?

*edit: elnézést azt hittem ÉP-t sem lehet majd kémlelni(?). Így már kcisit szolidabban állok a témához.
Dátum: 2009.11.27. 18:44:03
A topic azért jó mert továbbgörgeti a fő problémákat. Mik ezek?

- Van egy szaki ami a szintjén képes 2x erősebb karikat csinálni. / Azért ez valójában nem 2x-es mert a feleolyan lassú szintlépés dupla PP-vel jár és a játékosok többségénél a portyátléag rontja a LE-átlagot (lásd s0laris kommentje), következményesen gyengíti a karaktert is./
Ilyen szaki van sok, plédának okáért a sokat emlegetett SM. Ez önmagában nem is lenne probléma, hiszen amint valaki kifejleszti ez a behozhatatlannak tűnő előny (mely SM-mel együtt valóban akár 4x-es) megszűnik.

Mi az ami miatt a VF mégis problémásabb?

1) A VF 50-es szakiszinten közel azt a hatásfokot éri el, mint az SM. Kvázi megéri elsőként ezt kihúzni (sőt mindenkinek a szövimben azt tanácsolom: hogy transzplant után ezt KELL). Valóban eltúlzott lett az előny amit ad (kb 25% elég lett volna), de ha ezt lekorlátozzák most, akkor csak azoknak teremtenek még nagyobb előnyt akik közel egy éven(?) keresztül élvezték ennek áldásos hatásait. Szóval ezen a ponton nem lehet igazságosan változtatni.

2) Azok között akik nem fejelsztik és azok között akik igen, valóban erőviszonydeformitásokat okoz. Igazából azonban nincs különbség e tekintetben az SM-et használó és nem használó játékosok között: az aki sm-ezik a saját szintjén és az aki nem, pontosan uyganakkora fölénnyel alázza azt, mint a VF-es a nem VF-ezőt, (mégha szintben alatta is kellene hogy kullogjon, ez e tekintetben irreleváns). A probléma az, hogy ha van egy réteg aki nem húzza a szakit (és esetleg mellette még szingulárist is fejleszt) az óhatatlanul elhúz a VF-es mezőnytől és magára marad egy külön ligát képezve, egészen más problémákkal. De ehhez VF sem kellett, elég volt pusztán az 30PP+szinguláris: ezt aztán tovább mélytette csak a VF. Követmezméyneket ismerjük (robotsereg a portyaigény kielégítsére, VF kiherélésére irányuló elkeseredett -lásd jelen szavazás- kisérletek, stb). De ezt lentebb tovább részletezem. A megoldás valóban csak az lehetne ha akárcsak az SM-ez előbb utóbb a VF-et is - mint előnyszakit- mindenki kifejelsztené - máris megszűnne a szakadék.

- 3) A VF nem elérhető bárki számára, mint pl az SM (akadémia, magas tanulás szint - elsősorban 30. szintig probléma ez úgy gondolom ) Megoldást többen felhozták: ki az akadémiából. Probléma: a transzplantáció és ultraspec még általánosabb tápok. Ők milyen jogon maradjanak?

4) Bár nem érzem annyira erős érvnek, de megemlítem a Jerikó által emlegetett pszichológiai hatást, ami miatt esetleg nem mindenki ismeri fel a VF erejét (időben). Ezek a játékosok általában azt hiszik hogy attól lesznek erősebbek mert nagyobb a szintjük - a kudarcok miatt előbb utóbb realizálják, hogy ez nem feltélenül így van egy pvp játékban (--> elbaxott karik --> inaktivitás/törlés/újrakezdés - ismerős?) - egyedül talán az epikus és az entitás tud egy ideig engesztelés lenni számukra, ebben nagyobb sikerélményük lehet mint a velük egyidőben indult VF-eseknek. Kb semmi másban. (középmezőnyről beszélek, nem topról)

5) A topnak nem áll érdekében kifejleszteni a VF-et, a nyilvánvaló táp ellenére sem, hiszen az abszolút toplista mutatója nem a kari relative ereje, hanem a szintje. Ez nem lenne probléma önmagában, hiszen ez legfeljebb néhány tucatnyi játékost jelent, de az érdekérvényesítő erejüket jól ismerjük (és érezzük a saját bőrünkön).

6) Itt megint kihangsúlyozom (mert nem lehet eléggé: mint rámutattak páran nem egyértelmű hogy a játékvezetés elég figyelemmel kezeli-e ezt a kérdést): a játékosok egy nagy része és a top egészen más célokért küzd. Két teljesen ellentétes érdek ütközik ilyenkor, ennek oka hogy a két csoport teljesen ellentétesen viszonyul a TP-hez (és a következményes szintlépéshez), mint tényezőhöz (jutalom-büntetés). Ez olyan szintű ellentmondás, amit nem lehet nem tudomásul venni - még ha kezelni nagyon nehéz is.

Ez a pont megint tovább mutat, (mint a szavazás eredménye is mutatja és többen hangoztatták):
7) Nem feltétlenül kell mindig a játékvezetésnek csak az általa jónak vélt játékosok igényeit kiszolgálni (hiszen ők bár nyilván jó játékosok, de egy egészen más játékkörnyezetet képviselő, relative kis létszámú csoport tagjai közül kerülnek ki). Meg kell nézni a játékosbázis arányait és az ő véleményükre is lehet adni (attól hogy valaki később kezdett el játszani vagy nem fejleszt szingulárist még érthet a játékhoz - sőt). Ezt azért hozom fel, mert sokan -jogosan- úgy vélik ez eddig nem egészen így működött, és egy egy szűk réteg spekulálta a játékra jelentős kihatással lévő változások zömét.

Továbbgörgetném az elhangzott konklúziókat:

+1> Szinte teljes egyetértés van abban, hogy nem fair dolog lefelé ütni. Ezt már egy ideje hangoztatjuk. Az üthetőségi hatósugarat simán lehetne csökkenteni és mondjuk 4 (3?) szintben meghúzni a határt (ez talán még vállaható, habár 4 szint alatt is rengeteg különbség tud lenni két nagyjából ugyanúgy fejlesztett karakter között). A probléma megint az hogy egy szűk rétegnek (a topnak) ez megint fájni fog. Ez régebben érv lett volna, amikor valóban pár ember volt a portyalistájukon , Én erre azt mondom, hogy a VF -Miklós bevallása szerint- ezért IS születet. Nem éltek vele, egyéni döntés. Lett robothadseger (KH). VF-ezni pedig még mindig lehet, szingut elfelejtni is (és fordítva is igaz ez: mint ahogy erre buzdító szövegeket nem egy helyen olvashattunk). Az érv már nem helytálló tehát.

+2> Ugyanígy a teljesen inkorrekt Bajnokik szinthatósugarait is le kellen szűkíteni, egy fair-ebb környezetet teremtve. az 5-6-7 szintes kategóriákat ha jól emlékszem pont szintén a top emberhiánya ihlette. Azóta az egyes 5-6 szintes kategórákba ezrek(ez nem túlzás) esnek bele, ezek többsége már a nevezés pilalantában esélytelen az óriási különbségek miatt. Persze mindig meg van a néhány favorit(aki adott esetben 6-7 szintet ural), de mégis törekedni kell egy korrektebb felosztásra. Jelen szintsugarakból 1-2-3-at elvnennék, sztem kb az a vállaható. De ez is volt téma már a bajnoki topicba, ebben is elég komoly együttértés volt, és ott sem lett semmi változás.

Tulajdonképpen a fenti két probléma uyganabból gyökerezik: az egyes szintek között termelhető többmillió LE (egyre inkább) behozhatatlan előnyt termel két karater között. Ezért maximalizálni kell a leütési és bajnoki szinthatósugakarat, méghozzá az eddiginél korrektebb mértékben. Az exponenciális fejlődés nem magyarázat arra, hogy előbb utóbb (valahol a "végtelenben metszve" egymást..) beérik a karik egymást: én azt látom, hogy a karik között nagyobb szinteken egyre komolyabb különbségek vannak (az extrém kiugró példákat leszámítva).

Az az érdekes hogy ezek a dolgok sokszor sok helyen lettek felhozva és mégis az a VF lett keresztrefeszítve, amit össz-vissz. talán 3-4 ember fúj (igaz elég kitartóan). Ha ez nem így lenne, és most ezekkel a kérdésekkel foglalkoznánk kiicst komolyabban, akkor talán a 7-es pontban említett gond is orvoslásra találna magától.

OFF-OFF: a szintlépés motiválására (mert ez is téma volt) olyan plusz opciók kellenek, mint az entitás(30), kalandozás(40), aukció, stb, volt. Egy-egy újabb (komolyabb) fejlesztés lehetne mindig szintfüggő. Ezért a kicsik meg fognak kövezni, de engem spec egy új feature motiválna a szintlépésben. Ezen kívül ÚJ küldetések kellenek. Nem 1-2 hanem vagy plusz 100, ami vonzza magával a szintlépéseket (itt nem "lépj 6 szintet" színű sziporkákra gondolok, hanem kreatív ötletekre- ebből is elhangoztt már egy csomó). Erre annál is inkább sürgető szükség lenne, mert az ismétlehetőek nagyon monotonná teszik a játékot (ráadásul a folyamatos kábítás és a krit.vari lefelé ütésre is motiválja a játékosokat, ami nem kívánt cél)
Dátum: 2009.11.26. 18:04:18
Idézet: Ariel - 2009.11.26. 11:02:49
Ha Jerikó lefelé támadva a gyengéket veri halomba, azért meg is kapja a büntetését, sokkal kevesebb LE-t kap, mintha azonos szinten keresgélne. Aki viszont VF-et fejlesztve, vagy pókként a saját szintjén szétcsapja a 600-1000 TÖ-vel gyengébb ellenfeleket, az semmiféle büntetést nem kap.


Megint bizonyítod hogy semmi rálátásod nincs a középmezőnyös játékra (amely aktív játékosbázisához képest a top elenyészően kevés embert tesz ki). Ez persze érthető, én sem értek a topjátékhoz sokat, de cserébe nem is prédikálok, hogy milyen vicces pl. hogy kisírt robotokból veri ki a top a napi betevőt, méghozzá nem is rosszul (pedig lássuk be ennek is lenne némi valóságalapja).

Szóval, a többség már 40.-50. szint környékén régen maxolt VF-el játszik. Azon a néhány játékoson, aki mégsem, hidd el a VF sem sokat segítene (mert vagy akadémia nélküli szövik tagjai, vagy "fel akarnak zárkózni a tophoz", vagy szimplán nem értenek a játékhoz - ez utóbbi kettő pont meglátásom szerint azért erős átfedést mutat).
/A Miklós statisztikája szerint ~60%-os nem VF-elők szinteloszlása ezért lett volna érdekes; nagy összegben fogadnék, hogy a 60% zöme a 20. szint alatti (többségében héba-hóba játszó ill. inaktív) karikat teszi ki + a topot persze /

Az meg hogy meg lett manipulálva a szavazás eredménye az meg kicsit sértő ránk nézve.
Nem akarom összeszámolni hogy hányan szólaltak fel a VF mellett és ellen (és itt nem darabszámra gondolok, hanem a különböző emberek véleményeire), sőt mintha valaki korábban már meg is tette volna, de nekem az arányok nagyon is párhuzamba állíthatóaknak tűnnek a szavazás eredményével. Ezt nem tudomásul venni kb azzal ér fel, mintha ma egy 2%-os párt elkezdene pattogni, hogy márpedig ők sokkal népszerűbbek, csak hát a fene nagy manipuláció. Nyilván fáj annak a 2%-nak aki még mindig bennük hisz, de a 98%-ot hülyének nézni elég nagy botorság lenne. Summa summarum, szerintem minél tovább lovagoltok a VF témán, annál viccesebbek lesztek