Hozzászólások - Byzon

Köszi...

Salem!

Szerintem azért, mert a fórumozóknak sem volt dunsztjuk sem a kérdésed helyes megoldásáról (előre szólok én sem tudom), ezért alacsony pontszámot adtak a hsz-edre. Meg a hangvétele is kicsit éles volt. Nyugi! Sok jó hozzászólással visszahozhatod magad
Amúgy is csak annyi a hatása, hogy nincs lehetőséged topicot nyitni.

Jó játékot!

Na a végén nem véletlenül kérdeztem rá, hogy rosszul látom-e? Mert csak ez tűnne (számomra logikusnak), de nekem nagy gyakorlatom nincs még ebben... Még csak most pofozzák szét első alkalommal a szövetségünket... Na ha nem jól látom, hát nem jól látom. Bizonyára neked van igazad.

Jó játékot!

Salem!

Szerintem nyugodtan kérdezz, több okból is. Egyrészt a klasszikus mesék (Grimm, Andersen, stb.) igenis hozzá tartoznak az általános műveltséghez (ellentétben a pokémonokkal, meg DragonBallal, és társaikkal!!!). Ha meg mégis lehetetlenre sikerül, akkor itt úgyis szólni fognak, de a legtöbb fórumozó szerencsére van annyira kulturált, hogy ki is fejti, mi a problémája egy adott kérdéssel. Abból akkor tanulsz. Úgyhogy hajrá!

Salem Jeva, Eviciusz!

Köszönöm mindkettőtöknek. A hamvas küllőt sem ismertem, hasznos volt.

Ezer hála!

Salem!

Az állatok mely családjába tartozik a hamvas hüllő (picus canus)?

Na állítólag ez egy madár, de én még nem hallottam róla. Ha valaki esetleg találna róla valami linket, az dobja már be ide. Szeretem az állatokat, és zavar, hogy nagyon nem tudom mi ez.

Előre is köszönöm!

Salem!

Melyik Forma-1-es csapatot támogatja a Vodafone?

MecLaren Mercedes
Ferrari
...

Helyesírási hiba.

(OFF: Ok, Khetty, köszönöm a dicséretet, de ez már az utolsó hsz-em ebben a topicban, meghagyom ezt azoknak akiknek van írói vénája, meg mert azért ez mégiscsak a Napkapu szövetségé, ide engem csak vendégként hívott be hadüzenetetek. Ez is csak azért, hogy ismerjétek meg az ellenfeleket.
Tisztelt Napkapu szövetség! Kitüntetés és öröm volt számomra, hogy egy rövid epizód erejéig részt vehettem csodálatos történetetekben. Nagyon sok sikert és jó játékot kívánok nektek! Byzon.)

Camelus idegesen meredt a kristálygömbre. Habár ez egy viszonylag egyszerű varázseszköz volt, de azért nem szívesen használta egyedül, hiszen mégiscsak a tér szövetén üt rést. De érezte, hogy fontos, hiszen ha megpróbált egy katona fejével gondolkodni, mindig arra jutott, hogy most haditanácsot tartana. És onnan sok hasznos információ kiderülhet. Izzadtságcseppek gyöngyöztek a homlokán, de erőfeszítéseit siker koronázta. A gömb felragyogott, és a fáradt mágus lelki szemei előtt oszlani kezdett a homály. A Khettyék által leírt tárgyaló szobát látta maga előtt, de most jóval többen voltak jelen, mint korábban. A csendes beszélgetésre összpontosított.

- Száznagy! - hallatszott Maxi örökké csendes, kellemes hangja. - Te harcoltál közülünk a legtöbbet velük. Először is ki volt ez az alak, aki csak úgy átröppent hozzánk?
- A neve Mortazor - válaszolta Incubus. - Harcoltam már ellene. Az ereje, nos, egyszerűen fogalmazva, hihetetlen...
- Nem tudtad legyőzni?
- Talán lett volna esélyem, ha onagerrel lövök rá. Amibe előzőleg nagyon sok olajat töltöttem - válaszolta keserűen a kérdezett.
- Akkor végképp felesleges volt a délutáni kitörésed vele szemben - nyugtázta csendesen a tábornok. - Ha csak nem azt akartad elérni, hogy még egyszer megszégyenítsen. Meg kell tanulnod uralkodni az érzelmeiden. És háttérbe kell szorítanod lelkiismeret furdalásodat! Nem az a vitád volt a döntő a Khetty nevű mágussal. Amúgy sem sokáig tűrtük volna már a Napkapu basáskodását. Mindkét szövetség közös akarata ez a háború!
Bár nem volt él a hangjában, a nagydarab tiszt szomorúan hajtotta le a fejét. "Nagyon fegyelmezettek. És tűzbe mennének a parancsnokért" - futott át Camelus agyán.
- Kétségbe vonta a becsületemet - mormolta maga elé Asmodeus. - Nekem csak a becsületem maradt, mióta az utolsó fiamat is az Ellenség elleni harcnak adtam...
- Nyugodj meg - csitította Maxi. - Ne hagyd, hogy kihozzon a béketűrésből. Semmire sem megyek azzal, hogyha a seregem legerősebbikét összezúzzák amíg még nem áll készen. Pihenned kell! Curuphan halálakor szerzett sérülésedet még nem heverted ki!
- Igenis nagymester - lehelte a tiszt.
- Vannak még ilyen különösen veszélyes mágusok az ellenség sorai között? - tudakolta Maxi Incubustól.
- Camelus és Khetty. Bárki más ellen bízok a felkészültségünkben!
- Tábornok úr! Szólhatnék?
Az újabb közbeszóló egy feltűnően magas, ámde szikár végzetúr volt, egészen feltűnő mogyoróbarna szemekkel, amiknek nem volt fehére. Arcán valamilyen borzalmas penge nyomát hordta.
- Igen Bubbleguard hadnagy!
- Uram! Egyszerre három ilyen erejű ellenfél ellen semmi esélyt nem látok a győzelemre. Ki vonhatná kétségbe becsületünket, ha még most elismernénk vereségünket? Tharr azt tanítja, hogy nem szégyen az erősebbel szemben veszíteni.
- Ez igaz hadnagy, de sajnos most ezzel nem élhetünk. A Napkapu már bizonyította, hogy céljai közé tartozik a környék békés településeinek leigázása. Félelmetes sebességgel gyűjti a szövetségeseket, de ezek hajlandóságát jól mutatja, hogy egyik sem áll melléjük a harcban. Ha valaha emelt fővel akarunk tárgyalni azokkal, akiket most fosztogatnak, akkor nem hátrálhatunk meg. Különben nem lenne szavunk sem a Matilda, sem az Elenios, sem semelyik más szövetség előtt.
- Igen uram! - hajtott fejet szomorúan Bubbleguard.
- Nos a kérdés az, hogy mit tegyünk?
- Gerilla-taktikát javaslok uram! - vágta rá Incubus. - Nyílt konfrontációban semmi esélyünk.
- Magam is így látom. De biztosítanunk kell a kaszárnya védelmét. Úgyhogy, Rumstein hadnagy!
A szólított, egy magas, elegáns férfi felkapta a fejét. Vékony, táncoshoz illő alakján gyakran megakadt a nők szeme, arcán sztoikus nyugalom ült.
- Uram?
- Egyenlőre nem lesz szükségünk ellátmányozási tisztre. Keresd fel a környékbeli manó törzseket! Követként járulj a főnökök elé. Ha kell ígérj nekik kristályokat, vagy lélekenergiát, nem érdekel, de hozz harcosokat! Harci manókat, vérszomjas manókat, bármit! Miután visszatértél lásd el őket fegyverekkel. A kiképzésükről Dorn őrmester gondoskodik.
A nevezett, egy alacsony, köpcös, tarkopasz, harcsa bajszú fickó, aki valamely ismeretlen csatatéren hagyta a fél szemét, csak egy rövid biccentéssel nyugtázta a hallottakat.
- Arag száznagy a legügyesebbeket veszi maga mellé, és kiképzi őket megfelelőképpen az íjak szakszerű használatára.
Az íjászok parancsnoka egy hosszú, hollófekete hajú, tetovált képű, bandita kinézetű alak meghajolt.
- Hidrobbantoo hadnagy! Az utászaiddal töltsétek fel a falak alját nehéz kövekkel. Nem akarok esélyt adni arra, hogy megássák védőfalainkat!
Az utászparancsnok, egy fekete bőrű, lázban égő szemű hústorony nyugtázta az utasításokat.
- Bergyejev! Te mint hadmérnök úgy is tudod a dolgodat. Ahol nem elég szilárd a fal erősítsétek meg! Bár nagyobb volna a laktanya, ha lehet bővítsétek ki minél előbb! Katonákra van szükségem!
A nagyon fiatal, kese hajú, türkíz szemű hadnagy bólintott.
- Incubus! Te irányítod a készletek felhalmozását egy esetleges ostromhoz!
- Igenis!
- Bubbleguard! Küldd a legjobb portyázóidat a Napkapuhoz! Mindent tudni akarok az ellenségről! Amit csak lehet!
- Uram! Az én felderítőim, legyenek bár orkok, goblinok vagy manók, nagyszerű kiképzést kaptak, mindenre képesek, amire csak egy katona képes lehet, de varázslókat kikémlelni... Ez még az ő képességeiket is meghaladja...
- Igaz! De az ő tekintetük elől majd Baltazár elrejti őket!
- Igen uram! Megpróbálom! - fuvolázta egy halk tenor. A rubintok csatamágusából nem sok látszott hihetetlenül sovány, aszkéta alkatán kívül, mert most is fején hordta a fezét.
- Ne próbáld! Tedd meg! És igen. Miután felkészültünk, kénytelenek leszünk gerilla taktikát választani. Azt akarom, hogy a tanítványokat támadjátok! Ne adhassanak erőt mestereiknek. Azt akarom, hogy a portyázók űzzék el a vadakat a területükről, hogy fáradtak legyenek a vadászatoktól, mire csatába indulhatnak. Fosszátok meg őket mindentől ami fontos számukra, és hozzáférhető. Mérgezzétek meg ha kell a vízforrásokat is! Érjétek el, hogy elmeneküljenek a tanítványok, hogy elhagyják mestereiket. És végül, ha ezt elértük, akkor különválasztva, egyenként legyőzzük ezt a félelmetes triót. - "Camelus megborzongott ennek hallatán" - Tharr látja lelkemet, viszolygok még a gondolatától is egy ilyen háborúnak, mint ahogy ti is, jól tudom. Viszont ezt a háborút nem mi kezdtük, és csak így adódik esélyünk a győzelemre. Halvány esély, tisztában vagyok vele. De ez az egyetlen. Ne feledjétek, hogy ki kell használjuk előnyeinket. Mi már tudjuk mit jelent a háború, ezer csatateret láttunk. És a mi oldalunkon áll a fegyelem, az összeszokottság és a hadisten! Reméljük elég lesz. De először is információkra van szükségünk. Te Asmodeus...

Camelus elért képességei végére. Nem volt képes tovább koncentrálni, hogy fenntartsa a képet, de minden elhangzott szót jól az eszébe vésett, hogy megoszthassa társaival. Előbb azonban még saját háborgó gondolatait kellett csillapítania. Érezte, hogy bár őket támogatja a mágia, az ellenség fegyelmezett és a végsőkig elszánt. Ez pedig nem sok jót ígért. Legjobb esetben is nehéz győzelmet...

Salem!

Nem tévedsz, még mindig a World of Warcraft vezet. (De csak mert a végzetúr még túlzottan új )

Néhány órával később a torony lakóinak 3 tagú küldöttsége elérte a rubintok kaszárnyáját. Khetty, Fantasylia és Csirguz megilletődötten pillantottak fel az épület magas falaira. Annyira más volt mint az otthonuk. A kőfal tetején lőrések az íjászoknak, magasba törő bástyák, hogy megnehezítsék az ostromlók dolgát és az egész nélkülözött minden szépséget, csak a funkcionalitás dominált. A kapurostély le volt engedve, előtte egy magas harcos ácsorgott. Khetty figyelmét nem kerülte el, hogy ugyanolyan magas szárú fekete bőrcsizmákat, buggyot vető kék selyemnadrágot és kék légiós köpenyt, fején pedig fekete fezt visel, mint a kocsma béli kötekedő alak. Határozottan felé indultak. Khetty szólította meg a komor csendben álló katonát:
- A Napkapu szövetség küldöttei vagyunk. A vezetőtökkel szeretnénk beszélni.
- Gyertek velem - recsegte a férfi, majd miután felemelkedett a kapurács bekísérte őket.
Odabent gyakorlótér fogadta őket, ahol néhány harcos gyakorlatozott. Ők is ugyanúgy kék-feketébe öltözve. Észrevettek egy alacsony tornyot is, aminek külseje enyhén mágiát sugárzott. Tehát a harcosoknak varázsló tornyuk is van...
A központi épületbe mentek, ahol egy talán díszteremként szolgáló helységben végződött az útjuk. A falak mellett díszként kiállított, de láthatóan használt páncélok, a falakon pedig száz csatát látott fegyverek díszlettek. Egy hatalmas asztal uralta a helyet, mögötte vörös dicsőségzászló. Az asztal körül 3-an fogadták őket.
Egyikük ült. Egy középmagas, szürke szakállú férfi. Haját katonásan rövidre nyírta. Homlokát a gondok húzhatták már régen állandó ráncba.
Mellette drabális termetű, állatias arcú végzetúr állt. Hatalmas izomkötegeit szinte elrejtette bundának is beillő testszőrzete.
A harmadik arca megrándult, amikor meglátta Khetty-t. A száznagy!
Az eddig ülő férfi felemelkedett és megszólalt:
- Maxi, ez vagyok, tábornok az enyéim között. Ők a főtisztjeim. Asmodeus ezernagy - biccentett az óriás felé - hadműveleti főnököm. És Incubus száznagy, a végrehajtó tisztem.
- Khetty vagyok, a Napkapu képviseletében. Ők Csirguz és Fantasylia mágusmesterek. Hivatalos ügyben járok.
Khetty mély levegőt vett, majd bátorságot gyűjtve társai jelenlétéből folytatta:
- A Napkapu szövetség hivatalos hadüzenetét hozom a rubintok szövetsége számára.
- Kimondatott - bólintott Maxi nyugodtan.
- Nem tűnik meglepettnek tábornok - jegyezte meg Khetty.
- Nem vagyok. Csak annyi történt, hogy ti kezdtétek el. De közöttünk nem lehetett volna hosszútávon béke. Csak idő kérdése volt.
A Napkapu küldöttsége nagy szemeket meresztett a tisztekre, ilyen nyugodt tudomásul vételre nem számítottak. Asmodeus felmordult:
- Így van. Mi Tharr útját követjük. Nekünk kötelességünk harcba szállni a becstelenekkel, mint ti.
Az ezernagy sem kiabált, tényeket sorolt.
- Becstelenek? - szaladt ki meglepetten Lia száján.
- Tudjuk kik vagytok ti. Azok közé a rablóseregek közé tartoztok, akik a környéket fosztogatják. Már régebben felvetődött bennünk, hogy segítséget nyújtunk azoknak, akiknek otthonait feldúltátok, jószágait lemészároltátok. Nem az erkölcs, hanem a becsület nevében. Semmi bajunk a rablókkal, amíg nem esélytelen szerencsétlenekre támadnak rá.
- De sajnos mielőtt segítséget vihettünk volna - vette át a szót meglepően kimért, nyugodt hangon Incubus - el kell ismerjem remek taktikátok gyümölcsöt hozott, és már nem segíthettünk a Matilda szövetségen. Emellett a nekromanták szövetségesei vagytok, így mindenképpen muszáj lett volna számolni veletek, hogy gyengítsük erejüket.
A három küldött hirtelen meg sem tudott szólalni. Ritkán hallottak ilyen nyugodtan előadott becsmérlést. Khetty már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor a tábornok újra megszólalt:
- Ne fáraszd magad! Nem akarom hallani. De jobb ha megjegyzitek, és mint küldöttek vigyétek el szavaimat társaitoknak is:
Ezek között a falak között nektek sohasem lesz maradásotok! Itt szívesen látott vendég bármely horda tagja, de csak azok, akiknek még jelentenek valamit a szavak: becsület, tisztesség. Nektek ezekről fogalmatok sincs. Ide csak akkor juthattok be, ha bezúzzátok a kaput, és lemészároljátok az őröket! Csak akkor. És még valami. Elismerem, jó esélyetek van a győzelemre. Mi nem hősök vagyunk, hanem katonák, ha kell visszavonulunk. De mindig tudni fogjuk, ki az ellenségünk. Ha kell hónapokat, éveket várunk, szövetséget kötünk mindazokkal, akiket kifosztotok, megaláztok. Ha az kell, meghunyászkodunk a legerősebb szövetségek vezetői előtt, de előbb vagy utóbb elég nagy sereget gyűjtünk a revanshoz. És ha Tharr engedi, akkor addig szeretnék élni, amíg még láthatom a Napkapu tornyát lángokba veszni. Ha nem, akkor látja majd az utódom. És most takarodjatok e hajlék falai közül! Gyáva becstelen férgeknek itt helye nincs!
Mintegy vezényszóra a katonák mindegyike hátat fordított a mágusoknak, egyértelműen kifejezésre juttatva, hogy miként vélekednek róluk. A küldöttek kifelé indultak. A harcosok mindegyike ugyanúgy nem vett róluk tudomást, mint a vezérkar. Már majdnem kiértek a kapun, amikor egy nyers hang kiáltása csattant mögöttük:
- Khetty!
Ahogy a nő megfordult már csak a felé száguldó vadkan lándszát látta. A fegyver tompa puffanással vágódott be a lábai elé. Az udvar végében Incubus száznagy állt.
- Khetty! Ezennel a hagyományoknak megfelelően vérviadalra hívlak ki téged! - ezzel megfordult, és visszament a főépületbe.
Khetty zavartan fordult Csirguz felé:
- Mi ez a vérviadal?
Csirguz meglepetten vonta föl a szemöldökét, de válaszolt:
- Hát az ősi halál párbaj... Mához egy évre és egy napra elvár téged ez a dabaq-agyú katona ide, és akkor halálig tartó párviadalt kell vívnotok. Csak azokat hívták ki így a Hegymélyben valaha, akik túlzottan veszélyesek voltak a társadalomra a száműzetéshez...
E szavak után csendesen indultak hazafelé, de még sokáig a hátukon érezték az őrszem megvető tekintetének tüzét...

Salem!

Parancsolj kérlek!

http://www.majsainfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=308

Remélem ez kielégíti kíváncsiságod.

Jól van na... Félreértettem... (Amúgy az irónia szó jelentését ismerem, köszi! Csak most valahogy nem kapcsoltam... ).

Salem Syck!

Köszönjük szépen! Nagyon fontos munka, minden kezdőnek, és középhaladónak nagy segítség! Ezer hála!

Idézet: Hatsepsut - 2008.10.25. 16:43:02

Azok miért? Ha színvonalasak miért törlitek őket?

Fojtogató volt a kocsma levegője, füsttől és savanyú bor meg vizezett sör szagától terhes. A pultnál sudár, vörös hajú nő állt, méregzöld nerub csuhába öltözve. Oldalára szíjazott ében rövid kardja mutatta, hogy bármikor harcra készen áll. Jégkék tekintete a kocsmát fürkészte, üres szék után kutatva. Csak egy asztalnál látott ilyet, amelynél még csak egy vendég ült. Egy hatalmas termetű, medvére hajazó megjelenésű férfi, tarkopaszra borotvált fejjel, mellig érő szakállal. Izmos karjait hordó hasán nyugtatva tekintett körbe álmatagon. Ruhája nagyrészt kék egyenruha, fekete fezét maga mellé dobta. A nő odasétált, és barátságos mosolyt villantott rá.
- Szabad?
A férfi rátekintett, mire a nő megborzongott. A fellegszürke tekintetből olyan elemi erejű gyűlölet áradt, hogy elakadt a szava. A fickó lassan kihúzta hegyes tépőfogai közül a pipáját és odasziszegte:
- Az.
A nő lassan leült, majd pár perc szótlanság után óvatosan megszólalt:
- A nevem Khetty.
- Incubus, ez vagyok. Száznagy az enyéim között.
Khetty nyelt egyet, majd újra próbálkozott:
- Uram...
- Ne urazz engem! - hördült fel a nagydarab férfi. - Nem vagy a beosztottam, én meg nem vagyok nemes, vagy ilyesféle!
Most már a nőnek is összeszaladt a szemöldöke.
- Nem ismersz engem. Nem ártottam neked. Mégis úgy viselkedsz, mintha halálos ellenségek lennénk!
- Nem ismerlek? Téged valóban nem. De a fajtádat jól ismerem! Az olyanokat mint te!
- Az olyanokat...
- A mágusokat! - hörögte Incubus, és kétségbeesetten ragadta meg az asztal széleit. Remegtek a karjai, mint aki egy dühödt vérmedvét akar puszta kézzel megfékezni.
- De én nem értem... - rázta a fejét zavarodottan a nő.
A férfi farkasszemet nézett vele, és rekedt, fájdalmas zihálással törtek elő ajkai mögül a szavak.
- Egy hete lehetett talán. Találkoztam valakivel. Valakivel, aki az Ellenség elleni harcban felcserként, gyógyítóként szolgált a sereg mellett. A segítségemért folyamodott. Könyörgött. A lánya, aki szintén arra tette fel az életét, hogy másokat segítsen, megmentsen, elkóborolt az erdőben. Arra kért keressem meg. Az életemmel tartoztam annak a férfinak, nem volt választásom, a lány nyomába eredtem - a férfi hangja elcsuklott egy pillanatra. - Néhány óra múlva találtam rá. A földön feküdt, összetörten, felette két végzetúr állt. Az egyik nagydarab harcos, magam fajta, erős fickó, a másik sötét kámzsa árnyékába bújt varázsló. Ez utóbbi éppen eszelős kuncogással hajolt egy nyúzópengéjű áldozótőrrel a lány fölé, aki éppen felém fordította a fejét. Míg élek nem felejtem el halálra rémült, vérmaszatos arcát, és a két üresen ásító szemgödrét, amelybe bámultam. Pedig nagyon is jól tudtam milyen meleg, mogyoróbarna tekintete volt valaha, az apja sírta el nekem, mielőtt elindultam. Őrjöngve rontottam ki a bokrok közül, az addig egykedvűen ácsorgó harcos felém perdült. Nem volt esélyem. Hiába mértem rá újabb és újabb csapásokat, meg sem rezzent. Magához rántott, nem törődve azzal, hogy vértem szegecsei a bőrébe hasítanak, majd földre lökött, a lány mellé, és elindult felém, két marokra kapva nehéz pallosát. Én éppen a felcserlányra néztem, nem akartam látni a közeledő halált. Akkor hallottam meg erőtlen suttogását:
- Ne... Őt nem... Ő már csak múlt... Csak báb... húsból...
Nem értettem mire gondol, nem értettem semmit. Szemem sarkából megláttam a mágust, aki immár hátralökte a csuklyáját. Egy aszott koponya örök halál-vigyorába bámultam.
- Istenektől lopott hatalom... - zihálta a lányka. - Hagyományszegő... Ő már nem él... Ő nem sebezhető...
De a mágus? Villant belém a gondolat. Egyetlen mozdulattal útjára küldtem a fegyveremet, amely a mágus mellébe vágódott. A harcos és a hullamágus egyszerre rogyott a porba, én pedig felpattantam és a bűbájoshoz rohantam. Kirántottam a sebből a fegyveremet, és készültem lesújtani. Lelkemben éreztem, hogy semmi sem esne jobban, mint hogy a gyomrába döfjem a pengém, és a gyönyörtől vonyítva oltsam ki az életét, úgy ahogy nem öl katona, csak útonálló briganti. Mi volt annak a lánynak a bűne? Mit ártott neki? Soha sem volt harcos, vagy mágus! Csak egy felcser! Hiszen alig volt abban a nyomorult testben egy kevés energia!!!
A száznagy már egész testében remegett, izmai megfeszültek, bika nyakán ujjnyira tágultak az erek. Remegő állkapoccsal, alig érthetően folytatta:
- Már-már lesújtottam, amikor meghallottam az erőtlen hangot magam mögött.
- Kérlek ne tedd! - nyöszörgött a lányka. - Gyógyító vagyok. Sohasem bocsájthatnám meg magamnak, ha miattam húnyna ki egy élet lángja...
Remegő kézzel engedtem le a fegyvert, és intettem a mágusnak, hogy tűnjön el. Felállt az az átkozott, és a képembe vigyorgott:
- Ha legközelebb találkozásunk után még mindig mozogsz, az csak azért lesz majd, mert én foglak mozgatni.
Aztán eltűnt. Én pedig ott fogtam a kezét a lánykának, amíg végleg el nem szállt belőle az élet. A te fajtád csak 12 nyarat adott neki.
Incubus hirtelen felkapta a fejét, indulattól remegő arccal folytatta:
- Katona vagyok és tiszt. Kellett már az embereim szemébe nézve azt mondanom, hogy bármi áron menjenek keresztül a mezőn, keresztül az Ellenség energiafüggönyén. Láttam olyan magas halmait halottaknak, fiatalon, a semmiért eltékozolt életeknek, amelyek láttán harcedzett, száz csatát járt veteránok kezdtek hisztérikus zokogásba. De ez... Az a lány... Az nem volt ellenség... Nem ártott senkinek... Ez... Ez...
Már csak artikulátlan hördülések törtek ki a száznagy szájából. De a két szempár, a fájdalomtól tébolyodott fellegszürke, és a meglepetéstől kissé elkerekedett jégkék, még mindig fogva tartotta egymást. Khetty csak lassan tudott megszólalni:
- Nyugodj meg kicsit katona...
- Igen, katona vagyok! - acsargott a férfi. - A tieid lenéznek, ostobának tartanak, a hátunk mögött kigúnyolnak minket! Arra sem tartotok méltónak, hogy megcsókoljuk a talpatok nyomát! Hát tudod mit?! Nem is akarnék soha olyanná válni mint a te fajtád!
Incubus érezte, hogy keserű epeként szorítja el a torkát a gyűlölet, amelyet már alig-alig képes béklyóba verni. Az elméjét, emésztő átkozott téboly, most a lelkében felüvöltő vérmedveként akart a felszínre törni, kétségbeesetten idézte maga elé kiképzője arcát, szavait:
"Ne feledd kadét! Csak az asszonyok sírnak! Férfinak, tisztnek szégyene az!"
A nő csendesen szólalt meg:
- A mágusok is sokfélék, akár a harcosok. És én láttam azt is, mire képesek a rubin horda tagjai, ha megvadulnak...
- Én, és az enyéim, soha de soha nem szegtük meg a hadviselés íratlan szabályait. Te pedig egy olyan szövetség jelvényét viseled, akik szövetségesei annak a gazembernek! Aki kezet nyújt a démonoknak, az maga sem jobb náluk!
Khetty elfehéredve pattant fel, a férfi viszont sötéten felkacagott:
- Csak nem az elevenedbe vágott? Bosszút akarsz? Gyere! Ölj meg ha tetszik, tudom, hogy erősebb vagy mint én! De azt hiába lesed, hogy bűnbánóan eléd térdelek. Inkább nyelem a port a földről, mint a te csizmádról bűbájos!
Khetty csendesen nézte a katonát, amint felállt, és bár nem mutatta, de a lány lelkében is vihar dúlt. Látta, hogy gyanúsan rángatózik a fickó szeme alja. Csendesen szólt a lassan kifelé induló Incubus után:
- Légy ma egy órára az, aminek születtél, nem az amivé váltál. Nem tiszt és katona, hanem az a kisfiú, akit túl korán kényszerítettek a hadak útjára.
E csendes szavak mintha csak hűvös folyamként mosták volna el a száznagy mentális gátjait. Ködpamacsként tűnt tova a kiképző emléke, és szavai, "csak az asszonyok sírnak..."
-ÁTKOZOTT SZUKA!!!!!! - bömbölte a férfi, miközben szemeiből patakzottak a könnyek. - Megszégyenítenél mindenki előtt??! Nem felejtek! A következő találkozásunk egyikünk halála lesz!
Úgy rohant ki az ívóból, mint akit démonok serege hajszol, s akik nem voltak tanúi a beszélgetésnek, azt hihették volna, hogy egy apátlan- anyátlan farkasfattyú üvölti az égre fájdalmát.
- A könnyek néha szükségesek - suttogta maga elé a lány. - Csak segíteni akartam.
De maga is érezte, hogy előbb-utóbb véres csata vár rájuk, csak az a kérdés magukban vívják-e meg?

Gratulálok! Becsüld meg, sokszor észre sem veszi az ember milyen jól is jön a harcban! Gondoskodást meghálálja!

Salem!

Hát ha ezt folyamatosan több kis szövetséggel megcsinálják, akkor azok előbb utóbb összefognak ellenük, és akkor nem nagyon lesz olyan tag, aki el tud menni portyázni, mert folyamatosan le van róluk pofozva az Ép. Na meg azért van a fórum, hogy kiéljétek diplomata hajlamaitokat. Kérjetek segítséget egy nagyobb szövetségtől. Azoknak is megéri, hiszen ha az agresszor szövetség tagjai folyamatosan kevés Ép-ben vannak, akkor azokat ezek könnyen elverik (ájulásba), és simán kifosztják a kútjukat... Nem?

Salem!

Hát én munkámnál fogva hét közben nem nagyon tudok sorozatokat nézni, de megboldogult gimis koromban nagyon jól emlékszem, hogy szegény édesanyámat mennyit ugrattam dél-amerikai sorozat mániája miatt. Egyszer aztán ő sem bírta tovább, rám nézett és feltette a világ leglogikusabb kérdését:
"Drága fiam, te konkrétan hány sorozat részt láttál, hogy véleményezed?"
Na akkor indult az rtl klubon a Paula és Paulina című örület, és Miki nagy büszkén kitalálta, hogy majd megnézi az első 10 részt, és utána nyugodtan szidja, anyu már nem szólhat semmit. Na az első 10-ből kb 110 lett...
Manapság viszont már csak hétvégente bámulom meg a Bűbájos boszorkákat (vagy 6-szorra...), meg hét közben veszem fel a dr. House-t. (Ezzel már úgy vagyok, mint a viccbeli gyerek:
"- Anyu, ha valaki tüsszent azt mondjuk egészségedre?
- Igen kisfiam.
- És akkor mit kell mondani, ha spectorális lyphania bevérzése van?
- Azt hiszem holnaptól nem nézhetsz dr. House-t kisfiam!")
De ezen felül a mai napig nem tudnak megfogni... Esküszöm néha visszasírom Hercules és Xena görög mitológiát megerőszakoló részeit is...

Jó játékot mindenkinek!

Idézet: Arianne - 2008.10.25. 13:09:18

Hát nem vagyok fővárosi, de szerintem nem... Vagy én tudom rosszul? Lehet, nem erősségem a földrajz, de akkor is...

Salem!

"Hol született Aran János?" Egyértelmű helyesírási hiba...