van egy tippem kövi relikviára
nem is, inkább a harmadikra
mittomén
pegazussörény-pányva
állataid maximális szakértelempontjai megnövekednek 50%-kal
valamikor olvastam fórumban állatszaki-bevezetéskor, hogy Miklós majd tervez valamikorra ilyen tárgyakat
Hozzászólások - Semelyik
Dátum: 2010.09.15. 12:50:03
Akkor az is megoldás, ha átnevezzük az Energiahasznosítást mondjuk Eszméletlennagy Hátrány szakértelemmé.
A rövidítés maradhat.
A rövidítés maradhat.
Zarknod alatt is ment a sírás, hogy de fos.
És látatlanban is tolta a nép, majd a végén kiderült, hogy lényegében megérte.
Teljesen igazad van, hogy sokkal jobb lenne olyan ívent, amiről közben sem az jár az agyadban, hogy ez mennyire nem éri meg.
Az, hogy nem éri meg annyira, mint a vadászat, az minden reményem szerint csak lokális, jutalmazás előtti állapot.

[tetszik, hogy történik valami, visszaszívom, várok]
Én most a teljes ívent rám gyakorolt hatásait nézem.
Mivel többet bukom vele, mint egy nem HT-tulaj, ezért nekem káros.
Ettől függetlenül természetesen részt veszek benne, mert azért ívent.
Örülök, hogy végre történik valami.
Az üröm, az, hogy nem nekem a legelőnyösebb.
De legalább nincs EH-m.

A teljes szót más értelemben használtam.
Nem a birtoklási bónuszos, hanem a pl 19-től 20. szint felépítésének teljes szintnyi költsége értelmében.

Utánagondoltam.
Egy helyes számolás elvei:
30 nap alatt 30 helyett 90 szintnyit bukik a mindenkori HT-birtokos összesen, azaz triumvirátusnál szövetségenként ez 20-20 bukott HT-szint.
Ez teljes egészében veszteség, mert a feltörekvő negyediknek ezeket nem kell megépítenie.
Tehát a röpke ötlet az utolsó(!!!) fölépített 20 HT-szint teljes költsége.
Ezenfelül.
Attól most tekintsünk el, hogy konkrét értékeket számolunk, de van a HT-nak még egy aspektusa.
Nyilván a 10% bónusz eredeti kiírásban megéri. Hogy mennyire, ezt most ne feszegessük.
Mivel az ívent csp-függő, a HT-birtokosok (is) kevesebb csp-t használnak el vadászatra. Tegyük fel az egyszerűség kedvéért, hogy feleannyit vadásznak, mintha nem lenne ívent. Így nézve a 10% jutalomból származó LE-nyereség is feleződik. Messze nem triviális, hogy még ezért is megérné felhúzni a tornyot (mivel viszont nagy előnnyel föl van építve, biztos a bukás).
Tehát a torony-tulajoknak duplán rossz az ívent.
A szövetség 20 utolsó szintnyi tornyot, a karakterek további nyersLE-t buknak vele. Plusz ezek egymást indukáló hatásai.
Ez így tényleg többtízmilliós tétel.

[gondolkozik]
tényleg nem a világvége
kicsit olyan kihisztizettnek tűnik
bár mi legalább látunk igazi nagy sárkányt

pottyant bérlet minimumra
szinte minden lé-nyereség egyforma
egy másfélszeres
egy kétszeres közel húszból
nekem mindentől független randomnak tűnik

picit árnyaltabb a helyzet
akárhogyan is van, ugye ez 90 szintnyi bukás
a poén az az egészben, hogy egy negyedik szövetség rendelkezik a (jelentősen) legnagyobb kúttal
gyakorlatilag ezüsttálcán kapták meg a korlátlan lehetőséget
ha az a 90 3*30, akkor odacsapódik negyediknek még sok10millió LÉ-t megspórolva, amire amúgy sem szorultak rá

de ez csak dupláz, nem tripláz
ez kétélű dolog
ha majd meglátjuk, milyen jó relikviák is potyognak, akkor meg majd a minimálköltségű aktiválás megy a kipottyanásig
utána meg a sírás várható, hogy ki mennyit rááldozott, mégse esett ki neki a csodaradír
én picit többet vártam az íventtől
gyakorlatilag ugyanaz, csak kicseréltek 10 képet, elvették a szívást, elvették a leghasznosabb portyagömböt, átírták a szöveget, és másik szivatást találtak ki az építésekhez

megérzés:
alapbólisennyitkapnánakérte/ígyvoltkönnyűleprogramozni/amúltkorisígyvolt
választhatsz, közülük, melyik "indoklással" fogadod el
a tényállás ez
és én próbáltam érzelem nélkül, tényként megfogalmazni
a fájdalmassági fokából kiindulva sikerült
ez van

2 csp-ért két cs-nyi lé, kész
Kíváncsi lennék az indoklásra, miért kellett ezt.
Ezek az utólagos hirtelen ötletek teszik a játékot tervezhetetlenné.

Dátum: 2010.09.13. 12:43:12
Sajnálom a kérdést, tisztázzuk le. Nálam simán jó lenne, [ha nem volt még].
Az értékelésére van egy elméletem.
A hibának értékelés alapját az képezheti, hogy konkrétan a betegségre kérdezett rá.
A bakteriális és vírusos fertőzések leggyakrabban egymással erősítve, felülfertőzöttség okán járnak az ismert tünetegyüttesekkel.
Nagyon szőrözve: a tbc betegség elsődleges kiváltójára vonatkozó kérdésben még ez a kivetnivaló(?) is kiküszöbölésre kerülne.

Dátum: 2010.09.10. 07:48:51
Ez nem az a topik.
Kvíz5.
Kvíz5.
Dátum: 2010.09.07. 16:42:27
elfelejtettem
Dátum: 2010.09.05. 16:20:33
Besza-behu kategória.
Minek az eltűnését kéri számon a gyerekdal a cirmos cicán?
forró kása
tejföl
vaj
gombolyag
forró kása
tejföl
vaj
gombolyag