Hozzászólások - Byzon

Hát, remélem mihamarabb meggyógyulsz Telk!

"Már vagy egy napja vándorlunk és a fény egyre jobban bánt napról napra. Valami sötét és kimondhatatlan tenyészik az elmémben, ami nem a rég halott vámpírúr de nem is külön álló tőle. A hatalma, az esszenciája a lelkének egy szilánkja az, ami éjsötét csápokat növesztve zabálja fel az elmémet nap nap után és érzem, hogy lassan a testem is kezd átalakulni. Muszáj tennem valamit! De hisz ezért is jöttünk ide.
Önkéntelen tisztelettel pillantok fel a Sárkányok Ősi Rendjének kastélyára. A vár masszív falai ritkán adták meg magukat harc nélkül, a kapun kevés ellenség jutott be anélkül, hogy a vérét áldozta volna a győzelemért. És még többször láttak ezek a falak zsákmánnyal megrakott szekereket befelé haladni, mint kifelé igyekezni. A kapu felett hatalmas sárkányszobor pillant az érkezőkre, mintha a régi legendák jóságos és bölcs aranysárkányainak, a griffek testvéreinek, Raia legnagyobb szolgáinak egyike lenne ott kőbe fagyva, de készen rá, hogy szárnyaival védelmezze a közösséget, mely jelképének és őrzőjének választotta.
A kapu jöttünkre kitárul és gyémánthordás végzetúr lép elénk. Picur válik ki közülünk és siet hozzá:
- Üdv néktek Sárkányok Ősi Rendje! A vezetőhöz NimFához és a bajnokotokhoz Fantaghiróhoz jöttünk.
A férfi csendesen bólint és befelé int, amikor megindulnánk mögötte, akkor azonban csendes hangon, de ellentmondást nem tűrően szólal meg:
- Csak három.
Nem vitatkozunk. Rablók vagyunk, miért bíznának bennünk. Picurral és Herceggel követjük, a többiek az udvaron maradnak. Hamarosan kisebb trónterembe jutunk, ahol ketten várnak ránk. A trónuson ül NimFa, a rend vezetője. Magas, halk szavú nő, de ha megszólal, annak súlya van. Látszik rajta, megszokta, hogy neki nem szokás ellentmondani, de ugyanakkor jó vezető hírében áll, aki felelősen gondoskodik ővéiről. Mellette áll a rend bajnoka, Fantaghiro. Teljes harci díszben van, magam kevés végzeturat ismerek, aki szívesen akasztaná össze vele a pengéjét. Az utóbbi hónapokban félelmetesen sokat fejlődött, lévén folyamatos harc az élete. NimFa diplomatikus üdvözlésre emelkedik, de Fantaghiro nem sokat törődik a protokollal és széles mosollyal elém siet, majd erősen átölel. Megérzem testmelegét és rögvest tudom, hogy a bőre alatt gazdagon csordogál az éltető vér. Érzem, ahogy a szemfogaim finoman megnagyobbodnak és tudatom mélyéről hideg árnyékként kúsznak elő a bestia érzelemcsápjai, a mohó vágy, hogy a vérébe kóstoljak. Szinte hallom, ahogy a fülembe nyüszíti miféle édes élvezet lenne a lány még forró vérét inni, a nektárt amivel sem emberi sem isteni nedű nem érhet fel...
- Incu! Drága barátom, oly régen nem láttalak! De örülök neked!
Azonnal megerősödik belső ellenállásom. Hiszen a barátom van a karjaim között. Őt nem bánthatom! Megrázom a fejem és magam is elmosolyodom:
- Én is örülök, hogy látlak Fanta! Fontos ügyben jöttünk - válaszoltam, majd NimFához fordultam. - Ő itt Picur, a kapitányunk és Herceg a klán kamarása. Hivatalosan érkeztünk a Sárkányok Ősi Rendjéhez!
- Szívesen meghallgatjuk mondandótokat - bólintott NimFa. - Népünk szokásai és törvényei szerint a tárgyalások idejére a vendégek jogát megadom nektek birtokainkon.
- Köszönöm magam és embereim nevében - hajtotta meg magát szertartásosan Picur.
- Miért kerestetek minket?
- Közös ellenség okán.
- Kire gondoltok?
- Mindketten a Rothadás Papjainak fészkére akarunk lecsapni. Van ott kincs mindnyájunknak elég.
- A papok gyengék és kevesen vannak. Győzni fogunk nélkületek is...
- Igaz. Ez nem is nektek, nekünk lényegesebb, nem tagadom. Nekünk sokkal inkább a papok tudására mint a kincseikre van szükségünk, ugyanakkor nektek sem jönne rosszul a mi fegyvereink támogatása úgy hiszem...
- Van igazság a szavaidban... - gondolkodott el NimFa. - Jöjj parancsnok, beszéljük meg a részleteket.
Picur és Herceg közelebb sétáltak én pedig Fantaghirohoz fordultam:
- Nos, hogy álltok?
- Nehézkes - csóválta a fejét a nő. - A szentély bejáratát valamilyen tébolyvarázs védi, aki megközelíti, annak elborul az elméje. Gyere, megmutatom.

Néhány órával később elértük a Rothadás Papjainak szentélyét. A hegy oldalába vájt barlang volt, amelynek nyílását állatbőrökkel fedték le csupán. Körülötte táboroztak az Ősi Sárkányok harcosai, két fiatal végzeturat ellenben gúzsba kötve láttam, szájuk habzott, a szemükben pedig eszelős rettegés honolt. Kérdőn biccentettem feléjük.
- Megpróbáltak behatolni - mondta Fantaghiro szomorúan. - Ez lett a vége... Minden alkalommal...
- Van segítség az őrületükre?
- Néhány nap alatt elmúlik... De behatolni így lehetetlen...
Bólintottam, de aztán felfigyeltem a barlangnyílásban a mozgolódásra. Alacsony, fekete kámzsás alak bukkant elő, mire Fantaghiro rezignáltan felsóhajtott:
- Már megint kezdik...
- Mit?
- Minden nap előjön prédikálni...
Nem folytatta, mert a kámzsás belekezdett a mondandójába:
- Testvéreim! Miért táboroztok a mezőn? Miért hagyjátok, hogy a nap és a szél kikezdje elszántságtokat? Hisz amiért jöttetek idebent van! Itt van minden felhalmozott energiánk! Gyertek, vegyetek belőle! Ne féljetek átjönni az őrület falain, mert bizony mondom nektek, ki azokat átlépi, megtapasztalja az igazi erőt, hatalmat és fenséget, mit csak az Ellenség áldása nyújthat. Megtapasztalhatjátok az igazi szabadságot. Ellentmondhattok a természet könyörtelen szavainak, a hagyományoknak, a vezetőknek, a krédóknak, mindennek! Szabadok lehettek! Erősek, hatalmasak, korlátok és szabályok nélkül! Gyertek, merüljetek bele örök hullámaiba! Hiszen csak ócska láncaitokat veszíthetitek, de mindent megnyerhettek! Gyertek testvéreim! Gyertek!
- Elmebeteg - csóválta a fejét Fantaghiro.
- Az - bólintottam a távozó pap után fordulva. - De lehet, hogy kezünkbe adta a kulcsot a szentélyhez.
- Ezt hogy érted?
- Olvastam már ezeket a sorokat, vagy legalábbis nagyon hasonlóakat... De biztosat kéne tudnom...
- Kifejtenéd?
- Az Ősi Tekercsekben, melyeket valaha őriztünk, Tharr tanításaiban szó esik ezen szekta őséről. Legalábbis úgy hiszem. Az a kár, hogy erről többet csak olyasvalaki mondhatna, aki jól ismeri az ősi istenek közül Sheran hitét.
- Talán... - kezdte bizonytalanul Fantaghiro.
- Igen? - kérdeztem mohón.
- Miért akarjátok a szentélyt Incu? - kérdezte a lány váratlanul. - Ez most nem egyszerű rablóportya. Mi folyik itt?
- Nézd... Fanta... Egyenlőre legyen elég annyi, nagy a baj és az ő tudásuk nélkül nem lehet megoldani.
- Kinek a baja?
- Ezt hogy érted?
- A tiéd, vagy a kláné?
- Az enyém - suttogtam erőtlenül.
- Ennyi nekem elég. Segítek. Sheran valami ősi természetistennő ugye?
- Igen. Papjait valaha druidáknak nevezték, képesek voltak parancsolni a növényeknek, állatoknak. Nagyon értettek a gyógyításhoz.
- Akkor irány Sherwood.
- Tessék?
- Van egy mágus barátom, aki egy furcsa, virágot formázó szimbólummal a nyakában mászkál. Azt mondta családi örökség, mely apáról fiúra száll. Mert a család ősapja valaha...
- Druida volt - fejeztem be helyette a mondatot. - A virág volt Sheran szent jelképe... Hálás vagyok Fantaghiro, nem is tudod mennyire!
- Majd útközben elmondod - mosolyodott el a lány.
- Út közben? - viszhangoztam döbbenten.
- Miért, mit gondoltál? Egyedül mész? Én meg aggódjak egy jó barát miatt, ahelyett, hogy az oldalán küzdenék? Felejtsd el! Veled megyek! Hozom a wantukat!
- Igazi barát vagy Fanta - válaszoltam csendesen.
- Akkor remélem útközben megtisztelsz azzal, hogy elmondod mi a baj.
- Elmondom. Ígérem.
Ezzel elkezdtem felcsatolni a felszerelésem a futómadárra. Hosszú és kemény út lesz. És csak remélhetem, hogy a végére nyerek és nem veszítek egy barátot. De meg kell lennie. Mindenképpen."

A távozóknak viszlátásra, most kicsit én sem leszek, folytatom Incubus naplóját! Most jön Cirmi, holnap (ha leszek) Lan.

Be, persze. Profilba menj be.

Halihó!

Danka hol vagy, merre csavarogsz?

Írj levelet játékban, a dögnek jelenleg 4 Ép-je van, de mindenképpen költsd el előtte légyszi a LE-det, mert sok lesz nálam és nem nagyon szeretnék bukni, mert lógok a heti adóval...

Hát én könnyen lehet hogy csak ma este leszek, esetleg holnap nagyon reggel... Ha kell ma, akkor szólj!

Sza Danka! Megvan már az állatgyilkolósdid?

Idézet: Atreus - 2009.01.09. 17:58:13

Már mentem. (Elég rég volt ilyen: 20-ból 19 jó volt... )

Idézet: cirip - 2009.01.09. 17:48:56

Hé! Ne engem szidj! Én aztán nem tehetek róla, közel egy hetet itt sem voltam!

Láttam, hogy aktívan csapkodtál, elég érdekes fegyverzetben.. Semmi gond sincs, annyi LE-t hagytam, amit nem bánok ha elvisznek tőlem, az a sikerdíj.

Nekem nincs kamionom, a cégé. És mikor melyiket kell vinnem, attól függ mekkora.
Remélem én is, hogy holnap de helyrerázom, de ha nem, akkor sajna ez van... (Hogy tudtok ennyit írni még westen is??? )

Nem nem fagytam kockára, elvégre a kamion szerencsére fűthető.
Bocsi, hogy szaggatottan leszek most kicsit, de minden heti feladatom most kell megcsinálnom, mert a gépem eléggé haldoklik (az újratelepítés sem oldotta meg) és holnap délelőtt szétrámoljuk, tehát ha akkor végleg behal, akkor csak ma este leszek...
De a hétnek szerencsére vége már.

Szép jó estét mindenkinek!

Látom tetszett! Örülök! Mindenkinek a jövő hét pénteki viszlátásra!

"Fáradt vagyok, végtelenül fáradt. Amíg a nap perzselő tüze emésztette a tájat én itt a hűs barlangban hevertem, de az álom elkerült. Folyamatosan hallom a suttogást a fejemben. A suttogást, mely a véremből szól hozzám. A lelkembe bilincselt fenevad rekedt morgását, ha a társaimat, a barátaimat látom. A fenevad nem ismeri ezeket a szavakat... Társ? Barát? Préda! Folyamatosan édes vérükről, a gyilkolás jól eső, mindent feledtető katatóniájáról az igazi szabadságról és a végtelen hatalomról mesél... És arról, hogy nekem nem is kell megtennem, csupán el kell eresszem a bilincseit és ő megteszi... És engem is naggyá és erőssé tesz... Nem leszek többé mindenki prédája, tőlem fognak rettegni a...
Megrázom a fejemet. Ez egyre rosszabb. Egyre jobban elhatalmasodik rajtam ez az őrület... A barlangban csörgedező kis érhez lépek és ahol egy nagyobb szikladarab előtt felgyűlt egy tócsában belemeríteném a kezemet... De egy idegen arca néz vissza a fodrozódó tükörből... A szakállamat alkotó csápok szinte visszahúzódtak az államba, az arcom beesett, a szemem az írisz körül sárgás színezetet kapott... Kétségbeesetten mosom le a hideg vízzel ezt az idegen arcot, miközben nagyon is jól sejtem ki nézett reám a víztükörből...
- Incubus?
Megfordulok. Herceg az, a vezetőink egyike. Magas, egyenes tartású férfi, rövidre nyírt szénfekete hajjal, táncoshoz méltó alkattal. Oldalára szíjazva fegyvere, vértje viseltes, de látszik, hogy karbantartja, ahogy tanítottam nekik.
- Mit akarsz?
Ha meg is hökken durva hangomon nem mutatja, nyugodtan, barátságosan válaszol:
- Van itt egy alak. A fiúk bekísérték a táborba.
- Miféle alak?
- Hát olyan varázslófélének tűnik...
- És? Mi dolgunk velük? Verjétek össze és dobjátok ki!
- Ez azt mondja, téged keres... A Napkapu jelvényét hordozza...
- MI??!
Kirohanok a nyálkás szürke alkonyatba. Khetty nyilván beszámolt a kis találkozásunkról és most Kayrac eljött, hogy bosszút álljon. Vagy küldött valakit. Mindegy. Dühösen fordulok a mágus felé, de kicsit meg is nyugszom. Hat mindenre elszánt bandita áll körülötte, akik, bár szemtől szemben nevetségesek lennének vele szemben, de így tömegben nem győzheti le őket. Egész jóképű, feltűnően komoly férfi, kék kámzsában. Köpenye alól négy keze kandikál ki, vékony alkata és a fél tucatnyi elszánt martalóc ellenére meglepően nyugodt. Ez nem tetszik... Nagyon nem...
- Meglep, hogy téged küldött el Kayrac! - mordulok felé. - Azt hittem tudós és nem bérgyilkos vagy Danka!
- Nem értem miről beszélsz - ingatja a fejét a fiatalember. - De az biztos, hogy sokkal rosszabb állapotban vagy, mint ahogy Khetty elbeszéléséből gondoltam.
- Ne játszadozz velem mágus! Azt akarod elhitetni, hogy Kayrac, ahogy értesült felőlem nem akar elpusztítani?! Nevetséges!
- Ide figyelj harcos! Lassan meg kéne már tanulnod megbecsülni a mágusok bölcsességét. Khetty nem ostoba. Ahogy látta a reakciódat amit Kayrac neve kiváltott azonnal tudta, hogy nem beszélhet erről a lich előtt! Csak nekem mesélte el. Ezért vagyok itt.
- Mit akarsz?
- Segíteni, ha tudok. Részletesebbek az ismereteim erről a korszakról mint neked. Nem ígérhetek segítséget, de esetleg nyújthatok támpontot. Már ha igényt tartasz a történelemleckére...
- Miért bízzak benned?
- Ne bízz bennem. Bízz Khettyben. Ha már nem bízol meg a barátaidban, akkor add fel a harcot, mert nincs értelme!
Lassan bólintok, majd a legközelebbi martalóc felé fordulok:
- Engedjétek át Csacsabby! Négyszemközt kell beszélnem vele.
Az arcát magas gallér mögé rejtő, hegekkel borított koponyájú, hajítótőrökkel teleaggatott férfi biccent és int Dankának, hogy kövessen. A lakóbarlangom mélyére vezetem és fáradtan ledobom magam egy priccsre, míg ő némi tanácstalanság után egy halom állatbőrön foglal helyet törökülésben. Négy karját széttárva csendesen mesélni kezd:
- Nem sokkal tudom kiegészíteni az információidat, meglehetősen sokat tudsz harcos létedre, nyilván a családi legendáriumból. Nos hát... A smaragdvámpírok az árnytündér engedetlenség során szabadultak a világra...
- A mi során?
- Óh igen! Valóban! Bocsáss meg, túl gyorsan akartam előre szaladni... Az árnytündérek valaha megpróbáltak szembeszegülni Leahhal a Halál Istenével, hogy elnyerjék az örök halhatatlanságot. Persze az istenek hatalmával senki nem dacolhat, de Leah megadta nekik a halhatatlanságot. Élőholt szolgákká alázta őket... Mindenesetre ezen incidens során szabadultak erre a világra a smaragdvámpírok, közöttük Lord Daramoula is...
- Ennyi?
- Hát ezek olyan ódon emlékek és történetek már, hogy erről nem sokkal lehet többet tudni. Viszont a Démonölő, a varázslatos penge... Nos arról jóval többet tudok nálad.
- És pedig?
- Ezt a hatalmas ereklyét valaha Raia személyesen kovácsolta egyszerre két másik tárggyal: a Ragyogó Kesztyűkkel és a Hullámvérttel. Mindhárom tárgy Raia elemi esszenciáját, az éltető fény, a jóság és a hit erejét hordozta magában és mind a három egyik legnemesebb szent lovagjának Sir Rasolphiusnak készült. Ő mindhárom ereklyét elajándékozta halála előtt olyan tiszta szívű és becsületes kalandozóknak, akiket méltónak tartott Raia áldását hordozni...
- Igen, a kardot az ősapám kapta, ezt már tudom magamtól is! Azt mondd hol keressem azt a pengét?
- A Démonölő? Nos jó. A Démonölőt ősatyád a halálos ágyán egy vándorló lovagra bízta, akit szent esküje a Sötét Földre szólított, hogy ott harcoljon a thargodan hordák ellen. Ott is esett el, a Démonölővel a kezében. Ezt a fegyvert az olyan gonosz démonok mint a thargodanok meg sem érinthetik, így valószínűleg ugyanott hever, ahol a lovag elesett...
- Csodálatos! Akkor hát nincs remény?
- Nem figyelsz rém Incu, vagy ostobább vagy még a harcosok átlagánál is! Azt mondtam mindhárom ereklye hordozta Raia esszenciáját és lényegét. Mindhárom!
- De egy kesztyűvel, vagy egy vérttel nem lehet megölni valakit! - kiáltok fel döbbenten.
- Barbár! - csóválja a fejét Danka. - Ki beszél megölésről? Egy varázslónak sok egyéb eszköz is a kezében van, amennyiben sikerül megszerezned az ereklyét, bármelyik ereklyét, akkor azt hiszem találunk módot arra, hogy segítsünk neked!
- De hol keressem?
- Azt biztosan lehet tudni, hogy a Hullámvértet az Ellenséggel szembe szálló őseinket vezető tábornok hordozta. A mai napig a Császár egyik legféltettebb kincse...
- Tharr szakállára! Lehetetlen megszereznem a Császártól!
- A Ragyogó Kesztyűket ellopták valaha régen. Még a Nagy Háborúnk előtt. Méghozzá a Sikátorok Fényessége tolvajklán egy Chara-dint imádó szekta megbízásából. A szekta leszármazottai úgy tudom még ma is léteznek. Ők Chara-din a Káosz Ősistene egyetlen aspektusát, az őrületet imádták. Ma az elménkre telepedő fertőzést. Nem tudom ők őrzik-e még ezt az ereklyét, de csak tőlük tudhatsz meg közelebbit a hollétéről. A Rothadás Papjaitól.
Ezzel feláll, leporolja a kámzsáját és kifelé indul. Rekedten szólok utána:
- Danka!
- Igen? - veti hátra a válla felett.
- Én... Nagyon hálás vagyok! És sajnálom a korábbi szavaim...
- Súlyos terhet kaptál barátom, amit viselned kell. Nem haragszom. De jobban tennéd, ha beszélnél Kayrac smaragdszemmel. Az ő ősi tudása esetleg más megoldással is szolgálhatna...
- NEM!!! Én nem...
- Miért rettegsz Kayractól?
- Nem... Illetve nem én rettegek, hanem valami a véremben...
- Nos, te tudod, de ha az őrülettel meg tudsz küzdeni, akkor a félelem sem lehet akadály.
Ezzel nyugodtan kisétál én pedig némán, elgondolkodva állok a szobában. Hirtelen könnyű kéz érintését érzem a vállamon.
- Mi volt ez az egész Incu? Mi a baj?
- Egyszer majd talán elmesélem Picur... Legyen elég annyi, hogy vagy építek egy térkaput, vagy megölöm a Császárt, vagy ostrom alá veszem egy őrült szekta központi szentélyét. Ellenkező esetben elveszítem a lelkemet...
Picur arcán látszik a megdöbbenés, de az is, hogy megértette az ügy fontosságát. Hirtelen elmosolyodik és tettet vidámsággal a hangjában válaszol:
- Hát nagy kőművesek nem vagyunk, tehát kaput azt nem építünk. És annyian nem vagyunk, hogy lemészárolhassuk a Császár összes testőreit vele együtt. Tehát: mikor kezdjük a szentély ostromát?
- Micsoda? Ez az én harcom Picur, az én problémám. Nektek nem kell...
- Társak vagyunk Incu! Mi is számíthattunk rád, te is számíthatsz ránk! Ez nem vita téma! Szóval hol kezdjük?
- Azt hiszem beszélek egy barátommal...
Igen! Beszélek Fantaghiroval... Ők régóta küzdenek a bejutásért a szentélybe... És néhány mindenre elszánt Betyárral az oldalukon, talán könnyebb dolguk is lesz..."

Jó reggelt mindenkinek!

Szerintem a naplómhoz illően ez az új karakterképem ( ):

Igen ez a játék elején eléggé ismerős probléma. Mindannyian átéltük. Ha ez megnyugtat, akkor a tapasztalat azt mutatja, minél magasabb szintre jutsz, a random annál kevésbé befolyásolja majd a csatákat (noha természetesen teljesen soha nem tűnik el), szóval nyugalom! 12-15 szint környékén már alig érezhető, ha továbbra is ésszel választod az ellenfeleidet, mint eddig.

Részemről is jó éjt, lassan én is kidőlök! Pápá!

(Atre: Köszönöm az engedélyt! )

Na akkor én biza nem csak hittanos voltam, de ministrálok is aktívan, sőt néha hitoktatok is. Ismerem Káin és Ábel történetét. De itt nem az volt a kérdés ki ölte meg Ábelt, hanem:

Ki ölte meg Káint?

Ábel
Éva
Senki
Ádám

Márpedig emlékeim szerint erről nincs szó...