Hozzászólások - Byzon

Szerintem most egy olyan fél 4-ig nem leszek, kaptam egy új PC-s játékot, amire már régen vadásztam, most kicsit elbíbelődök vele. Majd jövök.

Idézet: Zsúúú - 2009.01.17. 11:08:32

Idézet: Bekas - 2009.01.17. 11:23:15

Hát ahogy nézem Bibliaismeretből nem jó a törzsközönség...

Tanulást vidd fel hozzá 22-re.

A védekezés ebben a kérdésben nem játszik szerepet. Az erő meg a fegyver viszont igen (na meg a támadás, hogy el is trafáld az ellent ), az erődet húzd fel, ha ezt feltétlen növelni akarod, és tanuld meg a kritikus ütést, azzal lehet szépeket odasózni!

Üdv, én meg Byzon, a világ1-en meg Incubus!

No én lassan elköszönök, ha tetszett, örülök! Pápá mindenki!

Bízd ide!
Ha van szerepjátékos háttere (mi volt még a hegymélyben) akkor küld el priviben, egyébként hidd el, megoldható!

Én meg csak válaszolok.
Igen, már megszoktam. És megnyugtatlak, ez a gyémánt trió holnap nem fogja ismerni ezt a trükköt.

Ja, hogy ne kelljen hatszázszor leírni ugyanazt. Amúgy Cirmi nem tudta, de egy mágusnak (StevZ) és egy ninjamesternek (Kyron) úgy gondoltam jól áll.
Örülök ha tetszett. Holnap jön Atre, Éjszárny és talán még Tierga is.

Majdnem mondtam valamit... De lesz holnap is. Viszont megtisztelő, hogy megvártad. Döntsd el megérte-e, bár holnap is elolvashadtad volna.

Jó éjt az alvóknak, lévén kész vagyok én is menek lassan utánuk.

"Nos, Talkih nem túlzott azzal, hogy rejtekösvényeken kell járnunk, az biztos. Amikor először pillantottam fel a hegyre, meggyőződésem volt, hogy annak tetejére csak szárnyak segítségével lehet feljutni, de a lovag hihetetlen érzékkel találta meg az utat a sziklák között, hamarosan felfelé kapaszkodtunk a kopár, évszázadok esőitől koptatott kövek útvesztőjében. Órákig tartott amíg felértünk, közben nem is szóltunk egymáshoz, csak a saját zihálásunkat és szapora szívverésünket hallgattuk. A vége felé azért határozottan könnyebbé vált a kapaszkodás, hamarosan felértünk az aprócska fennsíkra amelynek közepén egy nem túl nagy, ámde masszív és erős épületegyüttes állt. Valamiféle komor méltóságot sugárzott magából az egész hely. Fenséges volt és valahogy megkapó a maga jellegtelenségében. Semmi valóban különleges nem volt sem a falakban, sem a tornyokban, sem az erős, kétszárnyú kapuban, de volt valami megfoghatatlan, ami egészen egyedi, a maga vészterhességében is lenyűgöző aurával vonta körbe a halott köveket. Mellettem csendesen suttogta Talkih:
- Káprázatos, nem?
- De igen - bólintottam. - Köszönöm a kíséretet lovag.
- Itt az ösvénynél megvárlak - biccentett felém.
A kapuhoz sétáltam és erőteljes mozdulatokkal bekopogtam. Bár a hangot valószínűleg még a holtak is hallották volna, nem tárult fel a kapu. Magamban vállat vontam. Tehát türelmesen kell várakoznom, amíg méltónak találnak a bebocsájtásra. Noha időm van a legkevesebb, mindenképpen szükségem van a bentiek segítségére és ehhez olybá tűnik gyakorolnom kell a türelem erényét. Eközben eltöprengtem az erőd lakóin. A Draconus Rendről keveset lehetett hallani. Egyesek fanatikus orvgyilkosoknak ismerték őket, de biztosat nem tudni róluk. Az biztos, hogy mesterei a lopakodásnak, a cselvetésnek és a harcnak fegyverrel avagy puszta kézzel. Titokzatos, ősi rend... Nagyjából két órát kellett várakoznom, mikor hideg fém érintését éreztem meg a tarkómon és egy jeges hang suttogása ütötte meg a fülemet:
- Kitartó vagy harcos. De itt nem kedveljük a te fajtádat áruló...
- Nem értelek. Nem ismerjük egymást és én nem árultalak el titeket...
- Te nem. De a hordád igen... Ugyanolyanok vagytok mind. Hálátlan fattyak, akik szolgálatainkért halállal fizettek...
- Nem tudom miről beszélsz Draconus - morgom csendesen. - De én ide nem harcolni jöttem, békések a szándékaim.
- Na persze! Mond, harcos, láttál már valakit, akinek nem békések a szándékai, ha egy 5 hüvelyk hosszú döfőkés feszül a tarkójának?
- Nem, olyat még nem láttam. De láttam viszont olyan klánt ahol illő tisztelettel bántak a békésen érkezőkkel!
- Bátor vagy, harcos. Emellett türelmes és kitartó... Legyen hát! Megnyitom előtted a kaput, saját felelősségedre bemehetsz, ha akarsz...
E szavak után a nehéz kapuszárnyak széttárultak én pedig magam mögé pillantottam a vállam felett, de legnagyobb megdöbbenésemre nem láttam ott senkit... De hát ez lehetetlen! Itt nincs semmi, ami elrejthetné az őrszemet! Megcsóváltam a fejem és beléptem a kolostorerőd udvarába. Ahogy beléptem azonnal elém lépett egy magas férfi. Arcát hiába is kutattam volna, maszk és csuklya fedte el előlem, de a mozgása mindent elárult egy értő harcos számára. Egy táncos kecsessége keveredett benne a tigris erejével, inaiban olyan robbanékonyság rejtezhetett, mint az ősi kobudera szerzetesek legjobbjaiban a feljegyzések szerint. Ikerpengék a hátán keresztbe vetve, a szeme összeszűkülve, gyanakvóan méreget. Derékból meghajlok felé:
- Üdvözöllek. Incubus vagyok.
- Nevezz Kyronnak - hajtja meg magát a maszkos férfi is. - Mi hozott eme falak közé harcos?
- Egy ősi legenda nyomait kutatom, reméltem, ha még nem felejtettetek el mindent a fertőzés okán, talán segítségemre lehettek.
- Elfeledni? Jöjj velem.
Más választásom nem lévén a nyomába szegődöm. Jól felszerelt gyakorlótér mellett haladunk el, már-már azt hiszem fegyveres próbára akar tenni, de tovább irányítja a lépteit. Kicsiny kertbe jutunk ahol mindenféle növények nőnek, nagyon nem vesztegetem az időt a megszemlélésükre, ám ő megáll és az ágyásokra mutat:
- Felismered ezeket?
Jobban szemügyre veszem hát a növényeket. Van közöttük mindenféle. Zöldségfélék, virágok, gombák. Láthatóan gyakran gyomlálják, gondozzák őket. Hirtelen villámként csap belém a felismerés jópár növény láttán:
- Mitulen fű... Velparaj... Mátekel gomba... Ezekből a hegymélyben a legnagyobb hatású gyógy és varázsitalokat főztük...
- Igen. Jól tudod. És mond, hol láttál ehhez hasonlókat ebben a megkínzott világban?
- Sehol - csóválom a fejemet. - De ez lehetetlen. Ezek a növények a föld alatti élethez alkalmazkodtak! Ezek nem élhetnek meg a szabadban! Főleg nem a magas hegyekben!
- Tévedsz - csóválja a fejét Kyron. - Mi, a Sárkány Testvériség tagjai büszkék vagyunk hagyományainkra és gyökereinkre. Bár valóban sokat felejtettünk sajnos, klánunk egyes feljegyzései még a nagy háború, a Száműzetés Kora előtti időkre is visszanyúlnak... Nézd ezeket a növényeket és pillants ide. Felismered ezt a növényt?
- Nem. Ilyet azthiszem még sohasem láttam...
- A neve fojtóbürök. Gyomnövény. Elég agresszív fajta. Megtelepszik a haszonnövények között. Amíg azok növekednek, hasznosítják a tápanyagokat a földből és az éltető napsugarakat az égből, addig a fojtóbürök gyengécske léggyökereit a lágy szárakba vájja és elszívja azok munkájának gyümölcsét, élősködik rajtuk, elpusztítja őket. Ilyenek a rubin, smaragd és zafír horda tagjai. Mi pedig olyanok vagyunk mint ezek a gyógynövények. A mi rendünk élen haladt, amikor beteljesítettük népünk bosszúját és visszahódítottuk a felszínt az Ellenségtől. Képességeink lehetővé tették, hogy számolatlanul csapjunk le az Ellenségre. Mikor munkánk véget ért akkoron a többi horda összefogott ellenük. Mint a fojtóbürök, úgy vonta körbe átkos gyökereivel rendünket, hogy learassa munkánk gyümölcseit. Aljas módon veszejtették el Nagymesterünket és rendünk legtöbb mesterharcosát. Mond, mit keresel hát nálunk?
- Segítséget - válaszolom egyszerűen. - Sok ronda dolog történt az őrület tüzében égve a háború végnapjaiban. De egy új fenyegetéssel is szembe kell néznie sokaknak, ha nem segítetek nekünk.
- Miért tenném - von vállat Kyron. - Már ismerjük a népünk háláját. Mindenkinek magának kell felelősséget vállalni a sorsáért.
- Talán igen. Ám ha így gondolkodsz, magad is egyedül maradsz a harcokban.
- Soha többé nem is bíznám másra az életemet!
- Nagymestered megtette valaha...
- És az életével fizetett érte!
- De vajon az ő öröksége amit képviselsz? Vagy elutasítod az ő elveit?
- Ő nagyszerű vezér volt... És én az ő útján terelem a klánomat.
- Értem. És ő magára hagyná a népét egy új fenyegetéssel szemben?
Kyron lehajtotta a fejét és gondolataiba merülve hallgatott. Hosszú perceken át nem szólalt meg, aztán végül megtörte a csendet:
- Mi lenne a fenyegetés?
Elmosolyodtam és a szemébe néztem:
- Valaha az a legenda járta, hogy a Draconus Rend tagjai utolérhetetlenek a mentális tudományokban...
- Ez nem legenda. Nagyon hosszan képezzük erre tanítványainkat.
- Akkor láss belém Kyron. Emlékezem. Emlékezem de nem csak magam, őseim szemével is. Gyere hát.
Tekintetünk összefonódott és ő elmerült az én és korokkal ezelőtt élt ősapáim emlékeinek zegzugos labirintusába...

Órákkal később szólt hozzám újra ott a kertben:
- Ez valóban nem tűr halasztást - recsegte fáradtan és kimerülten. - A nagyúr ereje hatalmas és az újjáéledő smaragdvámpírokat nem tudom megállíthatjuk-e... De van valami... Valami furcsa...
- Micsoda?
Úgy néz rám, mint aki álomból ébred, mint akinek most tűnik fel, hogy magam is jelen vagyok. Tanácstalanul csóválja a fejét:
- Az a valami benned nem a halál esszenciáját hordozza... Valami mást... Valami sokkalta idegenebb dolgot... Nem tudom behatárolni, mert mindig változik... Mint egy sötét tó, melynek vízét örökké fodrozzák a szelek... Nem tudom... De, most gyere velem!
- Hová?
- A krónikásunkhoz. Rá kell akadnunk a feljegyzésekben, hová is kerültek a Ragyogó Kesztyűk.
Bevezet az épületbe és nemsokára egy kicsiny szobában kötünk ki, ahol rengeteg pergamentekercs hever a tartókban az asztal mögött pedig egy alacsony, koponyafejdíszes nő fogad minket. Meglepetten vonja fel szemöldökét, ahogy megpillant, de nem szól. Kyron hozzám fordul:
- Incubus, ő itt Neliel Tu Oderschvank, rendünk krónikása. Ő esetleg kideríthet valamit az ősi iratokból - mondja, majd Nelielhez fordul: - Incubusnak engedélyt adok, hogy megismerkedjen rendünk krónikáinak egy részével. A Testvériségünkhöz kerültek valaha a Ragyogó Kesztyűknek nevezett ereklyék. Ma már bizonyosan nem birtokoljuk őket. Van valami utalás a krónikákban, mikor és hol vesztek el?
A nő bólint majd gyorsan lapozni kezd a pergamenek között. Hamarosan kézbe veszi az egyiket és zengő hangon belekezd:
- "És akkoron Fthar Graman főpap, a Dicső, a Rendek Oszlopa magához hívatá Dolnion nagymestert, ki vala azon időkben az első közülünk, és megbízá őt, hogy pusztítsa el a Fekete Kos eretnek szektájának egy újabb televényét, mire rábukkantak vala a Hegy mélyének egy elfeledett járatában. És Dolnion elküldé akkoron kilenc legjobb harcosát, kik átkeltek az Ezer Tű Csarnokán, a Lávák Tengerén és a Sóhajok Járatain, megküzdöttek a mélységi törpék korcs népével és a káoszmágusok dögletes mágiájával és áthatolának az Árnyak Temetőjén, de mikoron odaértek, nem a Fekete Kos rendjére, hanem a Rothadás Szentélyére akadának. És megküzdének akkor a sötét papokkal és felszámolák azok hegymélyi fészkét és közben hármuk lelke távoza a felszínre. Ott a szentélyben rátalálának egy fényes ereklyére, mit a papok átkos mágiája már beszennyeze és az neveztetik a Ragyogó Kesztyűknek. Elvivék azt Fthar Graman főpapnak, ki nagy dicséretében részesíté a rendet és reájuk bízá az ereklyét, hogy így őriztessék meg az az eljövendő korok számára. A Sárkány Testvériség pedig helyezé a Ragyogó Kesztyűket csarnokának kőoltárára és ott őriztetik az mind a mai napig..."
- Ezek szerint a rendünk hegymélyi várában van a mai napig - mondta Kyron. - Amikor mi a felszínre jöttünk az ahhoz vezető járat beomlott. Talán az egykori tárnavadászok valamelyike ismer odavezető utat...
Reménnyel telt szívvel bólintottam, hisz végre tudtam hol keressem az ereklyét.
- Hálásan köszönöm a segítséget Kyron nagymester! Igyekszem megszolgálni bizalmadat.
- Ha eljutsz oda valaha, akkor ott találsz néhány pergamentekercset, melyek rendünk történetének egy részét hordozzák. Hozd el azokat nekünk és számíthatsz harcodban a Testvériség segítségére.
Elbúcsúztunk és kifelé indultam. Odakint Talkih várt, kissé idegesen és nagyon meglepetten. Nyilván nem számított rá a lovag, hogy élve térek vissza az orvgyilkosok rendházából. Magamban azonban már a következő úti célon töprengtem. Tárnavadászok? Nos egyet ismerek közülük... Meglátogatom Atreus barátomat..."

Vagy a nekromanta varázslónő...

Én azért a helyedben ezen is elgondolkodnék:

Az a kép Telk becsületesen A halál angyala.

Hát vámpírhölgyet sajna én sem, de nekromanta mágusnőnek ez pl. elmegy:

Az Alkony Követei nekem nagyon bejön!

Hupsz, mellé, ezt akartam:

Ez se rossz kép mondjuk :