Hozzászólások - Byzon

Idézet: Kocos - 2009.01.18. 10:11:08

Ki volt a John Caldwell által írt Káosz-ciklus főszereplője?

Szerintem így...

Idézet: Raelag - 2009.01.18. 09:48:57

Ha kevésbé agresszíven és sértegetően fogalmazol, hanem inkább elgondolkodsz egy kicsit, magad is rájöhetsz a válaszra. Az értékelőknek valószínűleg az volt a problémájuk, hogy a kérdésed idejétmúlttá fog válni a legközelebbi bővítés után, ami tekintve a világ eseményeit (pl. Izland) gyakorlatilag akármikor lehetséges, sőt, soha nem elképzelhetetlen, hogy valamely tagállam kilépjen az unióból.
És kérlek, legközelebb egy picikét udvariasabban, jó?

Oké, mázlim volt, értékelhettem ezt a kérdést, de ha a többi értékelő esetleg beengedné, akkor azért álljon itt is, mert semmiképpen sem szeretnék vele újra találkozni...

Mennyi 2+3 ????????

5
3
2
4

Kérem azért legyen már egy minimum színvonal is, ennél még a fisz-molokat vagy miket is szívesebben vadászom goggleben, ha muszáj...

Szép jó reggelt mindenkinek!

Szia Atre, hiányoztál! Párszáz LE? Ugyan! Kérdezd erről Éjszárnyat!

Na csajok: köszi a dícséretet Telk!
Remélem megfelelt a szereplés cirip!
És most végül lefekszem aludni! Ki vagyok!

Ígérem, holnap meglátod!

Ehh, remélem nem csalódsz a várakozásodban...

Nah kész, aki akar olvashat!

"Lefelé haladni a hegyről már nem volt olyan megerőltető. Hamar leértünk a kihalt síkságra, ahol kezet nyújtottam Talkihnak:
- Köszönöm a segítséget lovag! Hálás vagyok!
- Fantaghiro barátai az én barátaim is - biccentett Talkih, de nem engedte el azonnal a kezemet, hanem érdeklődve az arcomba nézett: - Amit a lovagvárban mondtál FafniRnak...
- Mire gondolsz?
- Hogy a vár hamarosan elesik... Miért gondolod? Mi minden erőnkkel védjük a birtokunkat!
- Tudom. De ez nem számít, lovag. Katona vagyok. Méghozzá veterán. És valaha tiszt voltam... Meg tudom állapítani, mikor van remény a sikerre és mikor nincs már esély.
- De FafniR...
- Megbocsáss, hogy ezt mondom, de a parancsnokod ostoba! Halálba hajszolja a lovagjait a semmiért. Nem győzhet. Rég fel kellett volna adnia a várat, menekíteni a kincseit, de ostoba büszkesége megakadályozza a tisztánlátásban.
- FafniR jó vezér!
- Meglehet. De csapnivaló stratéga.
- Azt akarod mondani, hogy nincs remény?
- Azt mondom Talkih, hogy ha zsoldos lennék, nem lenne az a pénz amiért elszegődnék abba a várba.
- Kifizetné a béredet. Becsületes ember. Sőt elég magas összegeket ajánlottunk, de nem jött senki... - mondja szomorúan.
- Temetésre nem kell sok - rántom meg a vállam.
- Téged ennyire nem érdekel senki más? - kérdezi Talkih villámló tekintettel.
- De igen. A társaim. A barátaim. De egy gőgös lovag bukása, aki a dicstelen végbe hajszolja az övéit hidd el, nem hat meg. Ha a társaimról van szó, az utolsó csepp véremig küzdök értük, de FafniR nekem senki!
- Néha már azt hiszem, ti fosztogatók több becsülettel birtok, mint némely lovag.
- Nem érdekel minket a becsület Talkih. De a társainkért kiállunk, ennyi az egész.
- Hidd el - válaszolta keserűen a lovag, - már ez is több, mint amit a lovagok jórésze elmondhat magáról...
- Ha ez a véleményed a rendtársaidról, akkor miért maradsz ott?
- Kinek kéne egy bukott lovag? - hajtotta le a fejét szomorúan a fegyveres.
- Akiknek egy bukott tiszt - válaszoltam egyszerűen. - Ha akarod, nálunk lesz helyed, ebben biztos vagyok.
Elgondolkodva nézett maga elé a lovag, hosszan és sokáig, de végül felemelte a fejét és a szemembe nézett:
- Meggondolom még Incubus, de köszönöm a meghívást. Könnyen lehet, élek vele...
Kezet rázunk, aztán ki-ki indul a maga útján.

Néhány órát kell csupán gondolataimba mélyedve ügetnem, ilyenkor, a nap forrón perzselő hevében még a küzdelem is gyenge a véremmel. Amíg fenn ragyog a nap, addig a szörnyeteg is meghúzódik a lelkem legmélyebb szegleteiben. De az én fejem is üres, mint egy sötét tó éjközép idején. Fekete űr, de ez nem üres, ebben mindig él, tenyészik valami... Egyre gyakrabban gondolok a kardomra mint a megoldás eszközére... Egyetlen pontos szúrás kell csupán... Pont a szívembe... Gyakorlott fegyveres vagyok, nem jelenthet gondot... De a barátaim csalódnának bennem... Méghozzá hatalmasat... Nem tehetem, küzdenem kell hát tovább, még ha ez egyre kilátástalanabb is...
Ahogy az órák leperegtek az élet hatalmas homokórájában végre feltűnt előttem a kastélyerőd sziluetje. Egy pillanatra őszinte csodálattal szemléltem meg az égbe törő bástyákat, a széles gyilokjárót, az erős falakat, a masszív kapurácsot, de tekintve, hogy már csak néhány szűk óra állt rendelkezésemre alkonyatig gyorsabb ügetésre ösztökéltem a wantut. Hamarosan a kapurács előtt álltam, mely közeledtemre azonnal felemelkedett, a bentiek nyilván nem tartottak egy magányos harcostól. Meg is lepett volna, ha feltartanak kérdezősködéssel, elvégre sokat hallottam már a Lélekvadászokról...
Ez a veszett hírű alakulat valaha a hegymélyben a tárnavadászok legjobbjaiból alakult, az ismeretlen járatokat térképezték fel, a leghatalmasabb torzszülöttekkel végeztek, párjukat ritkító harcosok voltak és a mélységi járatokat senki sem ismerte náluk jobban. Bátrak és nemesek voltak, sajátos, ám mindig tisztességes becsületkódexük szerint éltek és harcoltak. A legtöbb galetki portyázó tisztelettel és csodálattal nézett fel rájuk, hogy a győzelem utáni őrületben mindezt átadja az irigységnek és a gyűlöletnek...
Beléptem a kastélyerőd udvarára, ahol fiatal, sötét ruhás nő sietett elém, hosszú kardja az oldalán pihent. Meghökkenve néztem rá:
- Üdvözöllek Dark Mule! Nem is oly régen találkoztunk, ámde...
- Ámde nem itt - mosolygott szikrázóan. - Én is üdvözöllek Incubus. Most már ez az otthonom.
- Értem. Örülök, hogy új otthonra találtál - mondtam udvariasan. - Atreus osztagparancsnokot keresem.
- Várakozz kérlek, megkérdezem, kíván-e veled találkozni.
Bólintottam Dark Mule pedig elsietett. Alig fertályórát lehetett távol, amikor már ismerős alakkal az oldalán tért vissza. A magas, széles vállú, erős, ámde atlétikus testalkatú, szögletes állú, magas homlokú férfiban azonnal fel is ismertem Atreus barátomat, aki ölelésre tárt karokkal lépett elém és keményen megcsapkodta a lapockáimat.
- Incubus! Ezer éve nem láttalak barátom! De örülök neked!
- Az öröm kölcsönös Atreus! Jó látni téged!
- Mi hozott ide Incu? Azt hittem a fosztogatóknak mindig dolga van és gondolom nem a mi várunkat szemeltétek ki! - vigyorgott szélesen.
- Hát nem igazán - mosolyogtam. - Segítségért jöttem.
- Mit szeretnél? Ha tudok, segítek!
- Az ismereteitekre lenne szükségem. Meg kell találnom a hegymélyben a Sárkány Testvériség régi rendházát... Nálatok jobban senki nem ismerte a járatokat...
- Én nem jártam arra, de talán Éjszárny bővebb információkkal szolgálhat... - mormolta Atreus. - Gyere velem, elvezetlek hozzá a Palotába. Legalább találkozol egy újabb régi baráttal.
- Egy régi barát?
- Tierga van éppen vendégségben nálunk.
- Na őt mindig szívesen látom.
Vidámabb hangulatban követtem Atreust, a lehetőség, hogy újfent találkozom Tiergával, örömmel töltött el. Egy zsoldos munka kapcsán találkoztam valaha a Lélekőrök Szövetségének diplomatájával, akkoriban csak annyit tudtam róla, hogy nemesi származású lány, nagyszerű harcos és magasan képzett diplomata. Eleinte gőgösnek tartottam, de hamar megkedveltem okos és lényeglátó természetét.
A palotában hosszú folyosókon vágtunk át, nyilvánvalóan a központi lovagterem volt a cél. A padlókon drága szőnyegek, a falakon letűnt korok hőseit, ősi csatákat bemutató csodálatos domborműábrázolások gyönyörködtették el a szemet. Nyilvánvalóan nem csak a vendégek kényelme, hanem a lenyűgözésük is cél volt.
Hamarosan egy vasalt pántú ajtón átjutva beléptünk a lovagterembe. Elsőként Éjszárnyat pillantottam meg. Valóságos óriás volt, még így ültében is. Hosszú, őszes haja a válla alá ért, mellkasa széles mint egy akós hordó, karjai vastagok, irtózatos izomkötegek ültek meg a bőre alatt. Széles vigyorral fordult felénk.
És akkor pillantottam meg Tiergát... Láttam, hogy széles mosollyal int felém, észrevettem a hosszú, sötét hajat, a smaragdzöld szemeket, de amint a nyakában függő pók alakú szimbólumra esett a pillantásom... Nos onnantól én már csak szemlélője maradtam az eseményeknek a saját testemben.
Láttam a megdöbbenést az arcokon, ahogy felbődültem és asztalt borítva ugrottam Tiergának. A lány hamar leküzdötte megdöbbenését és évtizedek rutinjával kiérlelt reflexekkel vetődött félre. Én ekkor kezdtem felocsúdni, de semmit sem tehettem. A véremben élő szörnyeteg teljesen átvette az irányítást a testem felett. Még sohasem volt ilyen erős. Semmit sem tehettem... Ahogy megpillantotta azt a medált, a vámpírban érzelmek egész sora villant fel, mindenek felett parttalan gyűlölet és ez olyan erőt kölcsönzött neki, amivel még sohasem kellett szembeszállnom. Főleg nem a saját testemben...
Két vastag kar fonta körbe a a karjaim és préselte azokat a testemhez, Éjszárny érkezett vendége segítségére. Ám ő sem arra számított, hogy az én izmaim helyett egy tomboló smaragdvámpír erejével kell birokra kelnie... Mint a száraz gallyakat ráztam le magamról halálos ölelését és keresztülhajítottam a szobán, aztán újult dühvel fordultam Tierga felé... Illetve, dehogy is én... Én a döbbenettel a szívemben próbáltam megérteni, egyáltalán mi folyik itt... Éreztem, ahogy a szemfogaim megnyúlnak, és dühösen rohanok Tierga felé, de hát ez nem az én dühöm... Tierga újfent elugrott az útból, de láttam, hogy kezdi felismerni, valami itt nincs rendjén... A kiáltása a két lélekvadász felé igazolta is a sejtésemet:
- Megszállott! Nem ura a testének! Valami átvette felette az irányítást!
Mint egy jól begyakorolt csapat azonnal szétváltak és három oldalról fogtak körbe, ha bármelyiket megtámadom, kettőnek a hátamat kell mutassam... Ilyen helyzetben én persze kettő között próbálnék kitérni az ajtó, vagy ha az nem megy akkor legalább a hátamat védő sarok felé menekülni, de szerencsére az öntudatra nem ébredt, csak vak gyűlölete által vezérelt vámpír azonnal Tiergára rontott...
A lány csupán a védekezésre koncentrált a két lélekvadász pedig a figyelmetlenséget kihasználva pányvát hajított a nyakamba és a földre rántott. Éreztem, hogy még ketten is erejüket megfeszítve küzdenek, hogy a földön tartsanak... Tierga a fülemhez hajolt és nyugtató hangsúllyal súgta:
- Nyugodj meg! Incubus! Figyelj rám! Küzdj, ahogy mindig küzdöttél! Tedd amire neveltek! Amire képeztek! Katona vagy! Bármi lettél is, a szíved még mindig a katonatiszt szíve! Ne hagyd, hogy a bajtársaidnak ártson! Küzdj ellene! Harcolj!
- A lánc... - hörgöm kétségbeesetten, irtózatos küzdelmet vívva az elmémben. - Tedd el... Takard el... Ne lássa... Az táplálja... a dühét... A pók...
Tierga megértette szerencsére zavaros szavaimat a pókszimbólumot azonnal mellpáncélja mögé rejti, a fejemben pedig lassan elkezd csökkenni a vámpír ereje, de még közel sem vagyok ura önmagamnak... Tierga szavaira koncentrálok... A bajtársak... Akikért felelőséggel tartozom... A barátok... Akikért harcolnom kell... Akiket tisztelek... Lelki szemeim előtt szinte látom a finom, szemmel nem látható érzelemszálakat, melyek a barátság, vagy a tisztelet erős érzelmeivel kötnek össze másokkal és ezek a szálak most megrezdülnek... Mint egy hívás... Mint egy üzenet nekik... Látom magam előtt szinte...
Picur megmerevedik séta közben a táborhelyen...
Danka felpillant az ódon fóliánsokból...
Kyron felkapja a fejét a gyakorlótéren...
StevZ elgondolkodva bólint Sheran oltára előtt...
Khetty kényelmetlen mozdulattal simít végig a griff tetoválásokon...
Talkih döbbenten száll le a nyeregből...
Fantaghiro felemelkedik vadászleshelyéről...
És tudom, hogy épp úgy hallják az utolsó szavakat, miket még józan tudattal ejtek ki, mint azok akik éppen lefogni próbálnak:
- Nap... kapu... tornya... Kay... rac... smaragd...
Tudatom aláhull az eszméletlenség fekete ködébe, csak remélhetem megértették a hívást akiknek szólt..."

No, neki kell kezdjek a naplónak, majdan jövök.

Attól nem félek cirip! OK, hogy rubin horda, de annyira egyikünk sem agyatlan, hogy ennyire mellé nyúljunk az ellenfél választásnak. Addig meg amíg tőlünk távol teszitek, úgy ütitek egymást ahogy akarjátok, én meg kibicelek és drukkolok a jó meccsnek!

Na jó, de ha magamból indulok ki (a saját erőmből) akkor atomot neked is és ciripéknek is!

Vagy nem olyan erős mint te.

Nem vagyok benne biztos, hogy veled akár a szőnyegbombázás is végezne, elég szívósnak tűnsz karlap alapján.

ATOMOT NEKI!!!!!

Akkor egyet értünk! Lan kicsinyítsd méretre, az lesz!

Nálam még mindig az 1-es a nyerő.

Mondjuk ennek a hátterében is van ott igen messze egy vár, de ez még szerintem is picit túlzás :

Az 1-es nagyon tetszik, a 2-es nem a 3-ast nem tudom megnézni...