Melyik menüpontban tudsz küldetést felvenni?
Kvíz
Küldetések
Fórum
Üzenetek
Primitív.
A Végzetúrban hányas szintű kereskedelem szakértelem kell,hogy 1-el magasabb szintű tárgyakat vehess,mit a szinted engedné?
10
20
5
15
1-3. szintűnek ezt honnan kéne tudnia?
Mi az A-10 repülőgép "gúnyneve"?
Mennydörgés
Varacskos disznó
Grizzli medve
Sárkánytűz
Oké, az A-10 tankvadászt szokás varacskos disznónak titulálni, tudtam is, mert érdekel a hadászat, de ez akkor is túl specnek tűnik, de cáfoljatok meg, ha nem...
Hozzászólások - Byzon
Dátum: 2009.01.25. 08:20:30
Dátum: 2009.01.24. 23:45:52
Nem feltétlen balgaság. Világ1-en is vannak ilyen karik, akik szinte a játék legelejétől játszanak és gyak nem vadásznak, máig 15. szint környékén mozognak, de ott a legkeményebbek között vannak! 
Dátum: 2009.01.24. 23:44:00
Jó éjszakát hölgyek urak! 
Dátum: 2009.01.24. 23:42:11
Idézet: Jacsita - 2009.01.24. 23:24:44
- a támadó fél egy háborúban ne lehessen láthatatlan, viselje az agresszor szereppel járó következményeket, katakombát ne használhasson
És ha közben őket is megtámadják?
Idézet: Jacsita - 2009.01.24. 23:24:44
- a védekező fél támadhasson a katakombába is
Értelmét veszíti az épület.
Viszont az alapelvekkel egyet értek, aki háborúzik, az csinálja tisztességgel!
- a támadó fél egy háborúban ne lehessen láthatatlan, viselje az agresszor szereppel járó következményeket, katakombát ne használhasson
És ha közben őket is megtámadják?
Idézet: Jacsita - 2009.01.24. 23:24:44
- a védekező fél támadhasson a katakombába is
Értelmét veszíti az épület.
Viszont az alapelvekkel egyet értek, aki háborúzik, az csinálja tisztességgel!
Dátum: 2009.01.24. 23:08:49
"Reggelre ébredve nekiálltunk felszerelkezni az útra. Atreus és én is könnyű felszerelést vettünk, hátunkra szíjaztuk a kardot, pajzsot és rongyot kötöttünk az arcunkra. Ahogy Fantasyliára néztem rosszallóan csóváltam meg a fejem. Lábait könnyű szandálba bújtatta, díszes mágusköpeny borult a vállára, kezében vörös fénnyel izzott a mágusbot, haját fémpánt fogta hátra. Bár nem szóltam semmit, úgy tűnik észrevette a rosszallásom:
- Valami baj van?
- Miért nem olvasod ki a fejemből? - kérdeztem vissza vigyorogva.
- Nem megy - csóválta a fejét Lia. - Mióta véget ért a szertartás ellök az elméd. Mintha... Mintha egy halott gondolatait akarnám fürkészni...
- Hát igen - vontam meg a vállam. - Kayrac megmondta, hogy lesz utóhatása annak, ha csak egy kis időre is Daramouláé lesz a testem...
- Szóval - mondta Lia, talán inkább hogy elterelje sötét gondolataim, - mi a baj velem?
- Így akarsz jönni? Egy homoksivatagon fogunk átkelni. Arra gyakoriak a vortexek. Nem mehetünk wantu háton. Futnunk kell.
- Akkor futunk - bólintott Lia, de nem mozdult.
- Így akarsz jönni egy gyalogútra?
- Miért ne?
- Egyrészt az a helyes kis szandál legfeljebb néhány óra múlva ronggyá szakad, a talpad tele lesz vérhólyagokkal, le fogsz lassulni egy vortexekkel teli területen. A ruhád alja elakad majd a nagyobb sziklákban, száraz növényekben. A fejpánt átforrósodik és az alól könnyen kiszabadul a hajad. A mágusbot a kézben megnehezíti a futást. Inkább öltözz át a csatamágusok felszerelésébe.
- Én azt nem ismerem - csóválta a fejét Lia.
- Azt hittem azt minden tanoncnak elmagyarázzák a Mágusok klánjában...
- Én sohasem tartoztam abba a klánba, mindössze csak az elsődleges fegyverem a mágia volt, utólag ezért a smaragd hordába soroztak. Én Bárd voltam.
- Békepárti? - kérdeztem meglepetten. - Hagyjuk, megoldom.
Lia intésemre leült én pedig lehúztam és félredobtam a szandálokat majd valamivel a térde alatt lemetéltem a köpenyt és az anyagdarabot csíkokra hasogattam amelyekkel betekertem a lábait, hogy a puha rongyokon könnyebben járjon, majd Fantától kölcsönöztem egy pár bocskort még neki. A fejpánt is lekerült helyette egy darab erős kötéllel fogta rövid copfba a haját, a mágusbot az övre lett kötve, és egy darab rongyot ő is az arcára kötött. Khetty a végeredmény láttán felkacagott:
- Szinte banditának látszol Lia!
- Lehet - mondta Atreus, - de sokkal könnyebb lesz így az útja.
- Atre - vágott közbe Éjszárny, - azon az úton juthattok csak el a Sárkány Testvériség régi rendházába, amelyet a Legendák Völgyében fedezett fel a klánunk. Volkron akadémikus megmutatja majd nektek. Induljatok.
Mindannyian elbúcsúztunk a Napkapu tagjaitól, megköszönve a szívélyes vendéglátást majd ki-ki a maga útján indult.
Meglepően sima utunk volt a sivatagon át, amíg elértük a Teron hegyet. Bár kijutott a homokviharokból és a vortexekből is, szerencsére találtunk bőségesen zsákmányt is és nagyobb nehézségek nélkül léptünk át a barlang bejáratán. Ez a járat is egyike volt azoknak, amelyeken keresztül visszatértünk a felszínre, hogy megküzdjünk az Ellenséggel. Alig néhány órányi séta után beléptünk a galetki lakószintek egyikére. Nem volt valami kellemes látvány, egyikünknek sem...
A központi csarnokba lyukadtunk ki, tőlünk jobbra a torzszülött aréna, szemben a palota balra lakóbarlangok sora nyílt. Mindenfelé galetkik járkáltak, akik termetünk és felszerelésünk láttán ijedten húzódtak a nagyobb cseppkövek mögé. Ők voltak a mi népünk, akikért küzdöttünk és most... Mivé lettünk, hogy rettegve kell ránk pillantaniuk... Irtózatos volt a szegénység. Hideg barlangokban laknak, a napi élelemért küzdenek a csatornaszinteken, örömtől remegve szorítják magukhoz a megtalált fegyvereket melyeket még a gyengébb végzeturak is nevetve hajítanak el... És nem azért élnek ilyen körülmények között, mert ezt élvezik. Nem! Hanem mert itt nagyobb biztonságban vannak mint a felszínen... Nem az Ellenségtől kell már tartaniuk, hanem saját bajnokaiktól, kik népük hősei helyett maguk lettek a fenyegetés... Láttam, hogy ez jár társaim fejében is. Atreus szomorúan szegezte maga elé a tekintetét, Lia szemében pedig két könnycsepp csillant ahogy végigpillantott a sovány, koszos rongyokba öltözött alakokon, akik még a pillantása elől is menekültek volna, csupán mert a lány erősebb volt náluk és ki tudja milyen kedvében van...
- Hogy miért nem tudod a két vánnyadt szemedet csipagyűjtésen kívül egyébre is használni! - rikácsolt fel mellettünk egy borízű hang.
A gondolataiba mélyedt Lia véletlenül felrúgta a központi csarnokban üldögélő egyik énekes kalapját amelyből néhány aranypénz gurult szerte. A dühös kis fickó mérgelődve pattant fel, de azonnal ijedten hátrált egy lépést amint felmérte Liát, ám szavait már nem szívhatta vissza. A mágusnő végigmérte a könyökéig érő, kövérkés kis alakot, aki kezében mandolint tartva idegesen pislogott. Noha borvirágos arca egyértelműen mutatta, hogy ma már túl van néhány gombapárlaton, jól láthatóan gyorsan kijózanodott. Lia biztatóan elmosolyodott, amint válaszolt:
- Az én szemeim a világ ezer csodáit látták már, csupán azért rúgtam arrább azt a koszos fejfedőt, nehogy meg kelljen hallgatnom orgling disznókat megszégyenítően gyönyörű hangodat!
Vigyorogva néztünk össze Atreussal. Az átkozódás mindig is népünk legkedvesebb hagyományainak egyike volt és két ékesszóló bárd párbaja igen szórakoztatónak ígérkezett... A kis fickó is látta, hogy Liának van kedve az átkozódáshoz maga is belelendült:
- Hogy meri minősíteni az én hangomat az, akinek násztáncot járnak a fején a tetvek?!
- Tudod, csak addig volt Népünk legnagyobb tragédiája az Ellenség támadása, amíg meg nem született a te szájszagod!
- De az Ellenség el sem jött volna, ha meglátják az arcodat, mert rögvest szörnyet halnak!
- Úgy hiszem rossz közérzeted oka, hogy igazságtalannak érzed, hogy talajmenti fagynál nekem a lábam fázik, neked meg a füled!
- Legalább nekem van annyi eszem, hogy meg tudjak különböztetni egymástól egy költeményt és egy ételreceptet!
- Óh, igen! És a sok eszeddel mekkora élmény volt rájönni, hogy a végtagjaid nem csak az orrod túrására használhatóak?!
Az alacsony, köpcös fickó feje elvörösödött, levegő után kapkodott, de semmilyen frappáns válasz nem jutott eszébe. Megadóan sóhajtott:
- Te vagy a jobb...
Megnyitotta elméjét, hogy lélekenergiáiból elvehesse a győztesnek járó részt Lia, de a lány mosolyogva megcsóválta a fejét:
- Erre nem tartok igényt. A nevem Fantasylia, a társaim Atreus és Incubus. Gratulálok, nagyon ügyes átokszóró vagy!
- Köszönöm - pirult el a dicséret hallatán a férfi. - A nevem Rivaz, a trubadúr. Örülök a szerencsének.
- Hát még mi - válaszolta Lia. - Végre valaki, aki hajlandó meghallgatni minket, nem menekül rögtön. Egy Volkron nevű akadémikust keresünk. Tudnál segíteni?
- Volkron? Természetesen. Volkron akadémikus, mikor hallotta, hogy micsoda szörnyűségek zajlanak a felszínen és minden galetki harcos elmebeteg örültté vált... - hirtelen ijedten akadt meg. Atre szomorúan válaszolt:
- Sajnos így van, folytasd csak!
- Szóval Volkron akkor úgy gondolta segíthet, ha közelebbi tanulmányozásnak veti alá azon lény lakhelyét, akit az Ellenség teremtett, hátha jut valamilyen felfedezésre az őrület ellenszerével kapcsolatban. Felkereste hát a Legendák Völgyét, az Uralkodó Citadelláját...
- A Legendák Völgyét? - kérdeztem.
- Ti nem hallottatok róla? - csodálkozott Rivaz.
- De. Azt hiszem igen. De olyan sok minden homályos még...
- A Legendák Völgyében éltek a leghatalmasabb torzszülöttek egy különös lény uralkodott felettük. Nem sokat lehetett tudni róla, csupán az volt biztos, hogy az Ellenség teremtménye. Ám egy napon, évtizedekkel ezelőtt egy csapat galetki lerohanta a lakótornyát és elpusztította a hatalmas torzszülöttet.
- És mit talált ott Volkron?
- Sajnos fogalmunk sincs - rázta meg a fejét a Bárd. - Sohasem tért vissza. Talán Dexkill, a Tisztogatók klánfőnöke közelebbit tud róla, mert vele konzultált indulása előtt. Ennyit tudok mindössze...
- Nagyon köszönjük neked, Rivaz, a trubadúr! - válaszolta Lia. - Kérlek fogadd el ezt.
Ezzel nagyobb csomagot dobott a Bárd kalapjába, amely tele volt aranypénzekkel. A felszíni világban már csak a lélekenergiának és az ősköveknek volt értéke, d a hegymély fizetőeszköze még az arany maradt. A Bárd hálás vigyorral intett búcsút és indult rögvest a kaszinó irányába. Mi a Tisztogatók Klánjának épülete felé vettük az irányt. Atre beszélni kezdett:
- Az ősök szent nevére! Találkozhatunk Dexkillel! Micsoda megtiszteltetés!
- Ki ez a Dexkill? - kérdezte zavartan elpirulva Lia.
- Dexkill a Pusztító. A Tisztogatók legnagyobbika! Hatalmas harcos volt, egy élő legenda. Rengeteg hadjáratot vezetett az értelmesebb, szervezett társadalomban élő alsóbb rendű lények, például a törpék és a goblinok erejének megtörésére.
- Nem értem - csóváltam a fejemet. - Egy ilyen legendás hős, hogy hogy nem hadúrként vezette valamelyik hordát?
- Nos egy hadjáraton, amelyet a goblinok ellen vezetett súlyosan megsérült egy goblin orvgyilkos pengéjétől amely mindörökre megnyomorította. Olyan idegeket vágott át, amelyek nélkülözhetetlenek a testalakítás és a regeneráció szempontjából. Emellett nagyon öreg már és a galetkik velünk ellentétben nem örökéletűek!
Eközben odaértünk a hatalmas cseppkőből kifaragott épülethez amelynek kapuja felett ott díszlett a Tisztogatók híres klánjelvénye, a szörnykoponya. A strázsa tisztelgett és félrelépett, mi pedig beléptünk az épületbe, ahol hamarosan a hadúr színe elé vezettek minket.
Valóban nagyon öreg férfi várt minket a szobájában egy zsákon fekve, maga alá húzva elsorvadt, nyomorék lábait. Szőrzete megőszült már, bőre megráncosodott, mégis volt valami a testében, a szemében, az egész kisugárzásában ami tiszteletet parancsolt. Ez a harcos egy életet küzdött végig népe szolgálatában, amikor megnyomorodott, akkor pedig tudását kiképzőként hasznosította, nem elvesztett képességei felett kesergett. Ő valóban népünk hőse volt és mi végtelen tisztelettel hajtottunk fejet előtte. Csendesen szólítottam meg:
- Dexkill, a Pusztító, hatalmas hadúr. Azon osztagok tagjai vagyunk, amelyek a felszínre távoztak. Most azonban vissza kell térnünk, mert népünk érdeke így kívánja. Segítségedért folyamodunk.
- Százkilencvenhét év - válaszolta reszketeg hangon az öreg galetki. - Ennyi ideje élek és ezt mindig népem szolgálatában töltöttem. Ez alkalommal sem tagadom meg a segítséget. Mit tehetek értetek?
- Nagyon fontos lenne beszélnünk Volkron akadémikussal.
- Ő fontos küldetésben jár a Legendák Völgyében.
- A mi feladatunk is fontos Uram...
- Legyen hát. Van térképem a járatrendszerről amelyen haladt és hogy a Völgyön belül mely területeket vizsgálja át. Bejelölöm nektek az utat.
A hadúr hamarosan végzett, mi pedig átvettük a térképet és a galetkik egyik legősibb testjelét mutattuk felé. Ökölbe szorított kezünkkel ütöttünk a mellkasunkra. A végtelen tisztelet jeleként. Dexkill megszólalt:
- Fáradtak és kimerültek vagytok. Legyetek ma éjszakára a vendégeink.
- Köszönjük hadúr - fogadtam el az ajánlatot.
- És meséljetek nekem majd addig a felszínről. Én sohasem láthatom meg a saját szememmel, hiába éltem le ennek szolgálatában egy életet, az Ősök nem tartottak rá méltónak... Kérlek ne utasítsátok el egy vén harcos utolsó kérését, meséljetek arról amit visszaszereztünk, amiért éltünk, ami hitünket és erőnket adta. Kérlek titeket...
Bár mindannyian fáradtak és kimerültek voltunk, nem tagadhattuk meg a kérését. Hosszú órákat regéltünk a szövetségekről, háborúkról, őrületről és barátságról, s közben készültünk a másnapra..."
- Valami baj van?
- Miért nem olvasod ki a fejemből? - kérdeztem vissza vigyorogva.
- Nem megy - csóválta a fejét Lia. - Mióta véget ért a szertartás ellök az elméd. Mintha... Mintha egy halott gondolatait akarnám fürkészni...
- Hát igen - vontam meg a vállam. - Kayrac megmondta, hogy lesz utóhatása annak, ha csak egy kis időre is Daramouláé lesz a testem...
- Szóval - mondta Lia, talán inkább hogy elterelje sötét gondolataim, - mi a baj velem?
- Így akarsz jönni? Egy homoksivatagon fogunk átkelni. Arra gyakoriak a vortexek. Nem mehetünk wantu háton. Futnunk kell.
- Akkor futunk - bólintott Lia, de nem mozdult.
- Így akarsz jönni egy gyalogútra?
- Miért ne?
- Egyrészt az a helyes kis szandál legfeljebb néhány óra múlva ronggyá szakad, a talpad tele lesz vérhólyagokkal, le fogsz lassulni egy vortexekkel teli területen. A ruhád alja elakad majd a nagyobb sziklákban, száraz növényekben. A fejpánt átforrósodik és az alól könnyen kiszabadul a hajad. A mágusbot a kézben megnehezíti a futást. Inkább öltözz át a csatamágusok felszerelésébe.
- Én azt nem ismerem - csóválta a fejét Lia.
- Azt hittem azt minden tanoncnak elmagyarázzák a Mágusok klánjában...
- Én sohasem tartoztam abba a klánba, mindössze csak az elsődleges fegyverem a mágia volt, utólag ezért a smaragd hordába soroztak. Én Bárd voltam.
- Békepárti? - kérdeztem meglepetten. - Hagyjuk, megoldom.
Lia intésemre leült én pedig lehúztam és félredobtam a szandálokat majd valamivel a térde alatt lemetéltem a köpenyt és az anyagdarabot csíkokra hasogattam amelyekkel betekertem a lábait, hogy a puha rongyokon könnyebben járjon, majd Fantától kölcsönöztem egy pár bocskort még neki. A fejpánt is lekerült helyette egy darab erős kötéllel fogta rövid copfba a haját, a mágusbot az övre lett kötve, és egy darab rongyot ő is az arcára kötött. Khetty a végeredmény láttán felkacagott:
- Szinte banditának látszol Lia!
- Lehet - mondta Atreus, - de sokkal könnyebb lesz így az útja.
- Atre - vágott közbe Éjszárny, - azon az úton juthattok csak el a Sárkány Testvériség régi rendházába, amelyet a Legendák Völgyében fedezett fel a klánunk. Volkron akadémikus megmutatja majd nektek. Induljatok.
Mindannyian elbúcsúztunk a Napkapu tagjaitól, megköszönve a szívélyes vendéglátást majd ki-ki a maga útján indult.
Meglepően sima utunk volt a sivatagon át, amíg elértük a Teron hegyet. Bár kijutott a homokviharokból és a vortexekből is, szerencsére találtunk bőségesen zsákmányt is és nagyobb nehézségek nélkül léptünk át a barlang bejáratán. Ez a járat is egyike volt azoknak, amelyeken keresztül visszatértünk a felszínre, hogy megküzdjünk az Ellenséggel. Alig néhány órányi séta után beléptünk a galetki lakószintek egyikére. Nem volt valami kellemes látvány, egyikünknek sem...
A központi csarnokba lyukadtunk ki, tőlünk jobbra a torzszülött aréna, szemben a palota balra lakóbarlangok sora nyílt. Mindenfelé galetkik járkáltak, akik termetünk és felszerelésünk láttán ijedten húzódtak a nagyobb cseppkövek mögé. Ők voltak a mi népünk, akikért küzdöttünk és most... Mivé lettünk, hogy rettegve kell ránk pillantaniuk... Irtózatos volt a szegénység. Hideg barlangokban laknak, a napi élelemért küzdenek a csatornaszinteken, örömtől remegve szorítják magukhoz a megtalált fegyvereket melyeket még a gyengébb végzeturak is nevetve hajítanak el... És nem azért élnek ilyen körülmények között, mert ezt élvezik. Nem! Hanem mert itt nagyobb biztonságban vannak mint a felszínen... Nem az Ellenségtől kell már tartaniuk, hanem saját bajnokaiktól, kik népük hősei helyett maguk lettek a fenyegetés... Láttam, hogy ez jár társaim fejében is. Atreus szomorúan szegezte maga elé a tekintetét, Lia szemében pedig két könnycsepp csillant ahogy végigpillantott a sovány, koszos rongyokba öltözött alakokon, akik még a pillantása elől is menekültek volna, csupán mert a lány erősebb volt náluk és ki tudja milyen kedvében van...
- Hogy miért nem tudod a két vánnyadt szemedet csipagyűjtésen kívül egyébre is használni! - rikácsolt fel mellettünk egy borízű hang.
A gondolataiba mélyedt Lia véletlenül felrúgta a központi csarnokban üldögélő egyik énekes kalapját amelyből néhány aranypénz gurult szerte. A dühös kis fickó mérgelődve pattant fel, de azonnal ijedten hátrált egy lépést amint felmérte Liát, ám szavait már nem szívhatta vissza. A mágusnő végigmérte a könyökéig érő, kövérkés kis alakot, aki kezében mandolint tartva idegesen pislogott. Noha borvirágos arca egyértelműen mutatta, hogy ma már túl van néhány gombapárlaton, jól láthatóan gyorsan kijózanodott. Lia biztatóan elmosolyodott, amint válaszolt:
- Az én szemeim a világ ezer csodáit látták már, csupán azért rúgtam arrább azt a koszos fejfedőt, nehogy meg kelljen hallgatnom orgling disznókat megszégyenítően gyönyörű hangodat!
Vigyorogva néztünk össze Atreussal. Az átkozódás mindig is népünk legkedvesebb hagyományainak egyike volt és két ékesszóló bárd párbaja igen szórakoztatónak ígérkezett... A kis fickó is látta, hogy Liának van kedve az átkozódáshoz maga is belelendült:
- Hogy meri minősíteni az én hangomat az, akinek násztáncot járnak a fején a tetvek?!
- Tudod, csak addig volt Népünk legnagyobb tragédiája az Ellenség támadása, amíg meg nem született a te szájszagod!
- De az Ellenség el sem jött volna, ha meglátják az arcodat, mert rögvest szörnyet halnak!
- Úgy hiszem rossz közérzeted oka, hogy igazságtalannak érzed, hogy talajmenti fagynál nekem a lábam fázik, neked meg a füled!
- Legalább nekem van annyi eszem, hogy meg tudjak különböztetni egymástól egy költeményt és egy ételreceptet!
- Óh, igen! És a sok eszeddel mekkora élmény volt rájönni, hogy a végtagjaid nem csak az orrod túrására használhatóak?!
Az alacsony, köpcös fickó feje elvörösödött, levegő után kapkodott, de semmilyen frappáns válasz nem jutott eszébe. Megadóan sóhajtott:
- Te vagy a jobb...
Megnyitotta elméjét, hogy lélekenergiáiból elvehesse a győztesnek járó részt Lia, de a lány mosolyogva megcsóválta a fejét:
- Erre nem tartok igényt. A nevem Fantasylia, a társaim Atreus és Incubus. Gratulálok, nagyon ügyes átokszóró vagy!
- Köszönöm - pirult el a dicséret hallatán a férfi. - A nevem Rivaz, a trubadúr. Örülök a szerencsének.
- Hát még mi - válaszolta Lia. - Végre valaki, aki hajlandó meghallgatni minket, nem menekül rögtön. Egy Volkron nevű akadémikust keresünk. Tudnál segíteni?
- Volkron? Természetesen. Volkron akadémikus, mikor hallotta, hogy micsoda szörnyűségek zajlanak a felszínen és minden galetki harcos elmebeteg örültté vált... - hirtelen ijedten akadt meg. Atre szomorúan válaszolt:
- Sajnos így van, folytasd csak!
- Szóval Volkron akkor úgy gondolta segíthet, ha közelebbi tanulmányozásnak veti alá azon lény lakhelyét, akit az Ellenség teremtett, hátha jut valamilyen felfedezésre az őrület ellenszerével kapcsolatban. Felkereste hát a Legendák Völgyét, az Uralkodó Citadelláját...
- A Legendák Völgyét? - kérdeztem.
- Ti nem hallottatok róla? - csodálkozott Rivaz.
- De. Azt hiszem igen. De olyan sok minden homályos még...
- A Legendák Völgyében éltek a leghatalmasabb torzszülöttek egy különös lény uralkodott felettük. Nem sokat lehetett tudni róla, csupán az volt biztos, hogy az Ellenség teremtménye. Ám egy napon, évtizedekkel ezelőtt egy csapat galetki lerohanta a lakótornyát és elpusztította a hatalmas torzszülöttet.
- És mit talált ott Volkron?
- Sajnos fogalmunk sincs - rázta meg a fejét a Bárd. - Sohasem tért vissza. Talán Dexkill, a Tisztogatók klánfőnöke közelebbit tud róla, mert vele konzultált indulása előtt. Ennyit tudok mindössze...
- Nagyon köszönjük neked, Rivaz, a trubadúr! - válaszolta Lia. - Kérlek fogadd el ezt.
Ezzel nagyobb csomagot dobott a Bárd kalapjába, amely tele volt aranypénzekkel. A felszíni világban már csak a lélekenergiának és az ősköveknek volt értéke, d a hegymély fizetőeszköze még az arany maradt. A Bárd hálás vigyorral intett búcsút és indult rögvest a kaszinó irányába. Mi a Tisztogatók Klánjának épülete felé vettük az irányt. Atre beszélni kezdett:
- Az ősök szent nevére! Találkozhatunk Dexkillel! Micsoda megtiszteltetés!
- Ki ez a Dexkill? - kérdezte zavartan elpirulva Lia.
- Dexkill a Pusztító. A Tisztogatók legnagyobbika! Hatalmas harcos volt, egy élő legenda. Rengeteg hadjáratot vezetett az értelmesebb, szervezett társadalomban élő alsóbb rendű lények, például a törpék és a goblinok erejének megtörésére.
- Nem értem - csóváltam a fejemet. - Egy ilyen legendás hős, hogy hogy nem hadúrként vezette valamelyik hordát?
- Nos egy hadjáraton, amelyet a goblinok ellen vezetett súlyosan megsérült egy goblin orvgyilkos pengéjétől amely mindörökre megnyomorította. Olyan idegeket vágott át, amelyek nélkülözhetetlenek a testalakítás és a regeneráció szempontjából. Emellett nagyon öreg már és a galetkik velünk ellentétben nem örökéletűek!
Eközben odaértünk a hatalmas cseppkőből kifaragott épülethez amelynek kapuja felett ott díszlett a Tisztogatók híres klánjelvénye, a szörnykoponya. A strázsa tisztelgett és félrelépett, mi pedig beléptünk az épületbe, ahol hamarosan a hadúr színe elé vezettek minket.
Valóban nagyon öreg férfi várt minket a szobájában egy zsákon fekve, maga alá húzva elsorvadt, nyomorék lábait. Szőrzete megőszült már, bőre megráncosodott, mégis volt valami a testében, a szemében, az egész kisugárzásában ami tiszteletet parancsolt. Ez a harcos egy életet küzdött végig népe szolgálatában, amikor megnyomorodott, akkor pedig tudását kiképzőként hasznosította, nem elvesztett képességei felett kesergett. Ő valóban népünk hőse volt és mi végtelen tisztelettel hajtottunk fejet előtte. Csendesen szólítottam meg:
- Dexkill, a Pusztító, hatalmas hadúr. Azon osztagok tagjai vagyunk, amelyek a felszínre távoztak. Most azonban vissza kell térnünk, mert népünk érdeke így kívánja. Segítségedért folyamodunk.
- Százkilencvenhét év - válaszolta reszketeg hangon az öreg galetki. - Ennyi ideje élek és ezt mindig népem szolgálatában töltöttem. Ez alkalommal sem tagadom meg a segítséget. Mit tehetek értetek?
- Nagyon fontos lenne beszélnünk Volkron akadémikussal.
- Ő fontos küldetésben jár a Legendák Völgyében.
- A mi feladatunk is fontos Uram...
- Legyen hát. Van térképem a járatrendszerről amelyen haladt és hogy a Völgyön belül mely területeket vizsgálja át. Bejelölöm nektek az utat.
A hadúr hamarosan végzett, mi pedig átvettük a térképet és a galetkik egyik legősibb testjelét mutattuk felé. Ökölbe szorított kezünkkel ütöttünk a mellkasunkra. A végtelen tisztelet jeleként. Dexkill megszólalt:
- Fáradtak és kimerültek vagytok. Legyetek ma éjszakára a vendégeink.
- Köszönjük hadúr - fogadtam el az ajánlatot.
- És meséljetek nekem majd addig a felszínről. Én sohasem láthatom meg a saját szememmel, hiába éltem le ennek szolgálatában egy életet, az Ősök nem tartottak rá méltónak... Kérlek ne utasítsátok el egy vén harcos utolsó kérését, meséljetek arról amit visszaszereztünk, amiért éltünk, ami hitünket és erőnket adta. Kérlek titeket...
Bár mindannyian fáradtak és kimerültek voltunk, nem tagadhattuk meg a kérését. Hosszú órákat regéltünk a szövetségekről, háborúkról, őrületről és barátságról, s közben készültünk a másnapra..."
Dátum: 2009.01.24. 21:06:43
Idézet: Mkoni27 - 2009.01.24. 20:49:26
Nézd meg a színét: piros: rubin, zöld: smaragd, kék: zafír, fehér: gyémánt.
Idézet: Subrunc - 2009.01.24. 20:51:06
Igen, csak venni lehet, de nem egy eget verő összeg.
EDIT: Gyors vagy Jumi!
Érdekes kérdés...
Holtudom megnézni milyen hordában vagyok? Sehol nemtaláltam föleg karakternél csak hordának a képét.Arrol nemtudom
Holtudom megnézni milyen hordában vagyok? Sehol nemtaláltam föleg karakternél csak hordának a képét.Arrol nemtudom
Nézd meg a színét: piros: rubin, zöld: smaragd, kék: zafír, fehér: gyémánt.
Idézet: Subrunc - 2009.01.24. 20:51:06
Hello
Csak pénzért lehet venni ősköveket? Mert eddig csak a játék elején kaptam ősköveket ami márt sajnos márt egy darab sincs!
Csak pénzért lehet venni ősköveket? Mert eddig csak a játék elején kaptam ősköveket ami márt sajnos márt egy darab sincs!
Igen, csak venni lehet, de nem egy eget verő összeg.
EDIT: Gyors vagy Jumi!
Dátum: 2009.01.24. 19:53:13
Pá! 
Dátum: 2009.01.24. 19:15:30
Hali!
Dátum: 2009.01.24. 18:41:13
Idézet: ZHOR - 2009.01.24. 18:34:28
Ritka hiba, hogy egy másik kérdés válasza ugrik be ilyenkor, de csak akkor fordul elő szerencsére, ha rosszat jelöltél.
Mikor van Cinnia névnapja?
Teljesen mindegy melyik dátumot választja az ember, mert "Helytelen válasz! A helyes válasz a következő lett volna: Olaszország"
Teljesen mindegy melyik dátumot választja az ember, mert "Helytelen válasz! A helyes válasz a következő lett volna: Olaszország"
Ritka hiba, hogy egy másik kérdés válasza ugrik be ilyenkor, de csak akkor fordul elő szerencsére, ha rosszat jelöltél.
Dátum: 2009.01.24. 18:39:37
Kvíz 2 topicba írd ezt légyszike.
Dátum: 2009.01.24. 18:31:45
Az.
Dátum: 2009.01.24. 18:25:09
Jelentkezz szerintem, mert a vezetők nem ellenezték a dolgot.
Dátum: 2009.01.24. 18:20:25
Jaaaa! Ökörködés elejétől végig! Kedvenc sorom:
"Pandából delfin lett az átoperált Tibi"
"Pandából delfin lett az átoperált Tibi"
Dátum: 2009.01.24. 18:14:16
Az meg hogy lehet? 
Dátum: 2009.01.24. 18:10:48
Majd VÚ talin! Szia Telk!
Szia Telk! Dátum: 2009.01.24. 18:06:26
Egye fene, ha jössz akkor fizetem a piád!
Dátum: 2009.01.24. 17:57:06
Lássuk!
Dátum: 2009.01.24. 17:32:39
Hé Atre! Cirmi linkjénél nincs ötleted szám előadó-címre? Mert az nekem tetszik!
Sok szerencsét a Primal Gods ellen!
Meg nekünk is kívánjatok A horda ellen, ha lehet... Nem tudom Alia miből van összerakva, de a szintjéhez képest, hát, őőő... Jaj!
Sok szerencsét a Primal Gods ellen!
Meg nekünk is kívánjatok A horda ellen, ha lehet...
Nem tudom Alia miből van összerakva, de a szintjéhez képest, hát, őőő... Jaj!Dátum: 2009.01.24. 16:50:38
Attól függ hol? Így szinte bármi lehet...
Dátum: 2009.01.24. 16:44:54
Idézet: Almacsut - 2009.01.24. 16:29:37
Van egy erős tippem, hogy sajna a Jácintra gondolt...
Nem az volt a kérdés hogy melyik nem név, hanem női név. Attól még nem kell feltétlen férfi névnek lennie. HA meg a kérdés feltevője ennyire intelligens, hogy a Jácintot tsz-l írja, tudjon rá. Mindenesetre ha ez a szitu, röhejes
Van egy erős tippem, hogy sajna a Jácintra gondolt...