Hozzászólások - Máté96

kicsit tompa vagyok most, de ezt nem vágom:

*******
Véletlenül a magyarázat fele kimaradt, most módosítottam.

*******


3.
Másnap reggel Marutiman átkutatta az eltűntek holmiját, de semmi érdekeset nem látott. Belebotlott Rőtbajusz kapitányba, aki éppen meg akarta keresni a Kost. Éppen az egyik állatára tett nyomkövetőt, és elindította a Kos nyomában. Majd felmászott a hatalom tornyának legmagasabb szintjére, felvett egy szemüveget és meglátta a jelet. Az okuláréban minden szürkének látszott, kivéve a jeladó az állaton, ami sárgán villogott. Maru pedig az állat után ment.
Az állat két mérföldön keresztül kereste a nyomokat, majd körbe-körbejárt. A végzetúr hamar utolérte s megdöbbenve nézte a nyomokat. Egy sziklás részen állt, ahol az ősi kövekben néhány méter széles elválasztások voltak, mint egy nyitott tetejű labirintusban. A nyomok egy éles kanyarnál eltűntek. A sziklák egymás felé hajlottak, vagyis felül kisebb volt a szélesség. Marutiman gyorsan elővett egy kis amulettszerű tárgyat, ezzel megmérte a hegy mágnesességét. Ezután gyorsan hívta a többieket.

Fél óra múlva mindhárman ott álltak a nyomoknál. Marutiman beszélni kezdett:
- Nos mindhárman tudjuk, hogy eltűnt a Smaragd Kos szövetségből a Kos, valamint jónéhány harcos. A nyomok alapján biztos, hogy rajta voltak, és a nyomok idáig vezetnek. A helyet az anyagi világban nem hagyhatta el, mágikus térkapu sem jött létre.
- Akkor?
- Az egyetlen megoldás egy Möbius szalag- teleportáció effektus. A Kos valószínűleg a lejtés miatt begyorsult, és végigment ezen a mágneses körön. Amint végigért, a kör megfeleződött, de a hossza kétszer akkora lett, és a barátaink arrébb kerültek a térben. Ezzel belekerültek a rendszerbe.Most szellemhajóként bolyonganak, mert másik térben vannak, ahová nincs átjárás, csak ha egy másik hasonló tömegű testtel történik ez, mert csak egy lehet a rendszerben.
- Szóval a sziklák erősen mágnesesek, és amikor a Kos áthaladt ezen a kanyaron, kilépett a formájából. Nem tudunk semmit tenni?
- Sajnos nem –válaszolta Marutiman.- Mostmár örökké így marad, és sosem tudjuk meg, miért hagyták el a szövetséget.
A három barát egymásra nézett, majd elindultak vissza. A szövetség parancsnoka jól fogadta a hírt, és átadott a smaragd helyszínelőknek néhány ritka relikviát.
- Az eltűntek ereklyéi voltak, nekik már úgysem kell.
Ezzel Arothon, Rőtbajusz és Marutiman kiléptek az öreg erődítmény ajtaján, és hazamentek…


*****************

Az írásban szereplő valós karakterek (utólagos engedelmükkel nevük felhasználását illetőleg):
Arothon
Marutiman
Rőtbajusz (Dani105)


Köszönjük, hogy megint minket választottak!

Á, semmi, megoldottam.

Csak egy kis vicc, ami igaz is, hamár ott tartunk, hogy valamit nagyobb áron megkapni.
, az aukciós-házas 100 aranydukát rendszeresen 200-250-ért megy el...

Azt hiszem, lemaradtam valahol. Mi ez a scriptes probléma, ami miatt már hónapok óta nincs kvízolimpia?

Ezt is megéltem:

Mennyi idő, hogy kiértékeljék a kalandomat, mert már vagy egy hete beküldtem, aztán azóta sincs semmi...?

Azt nem tudjátok, hogyan harcolhattam a bajnokin harmadszorra is ugyanaz ellen. Mert az előzőben is a második körben estem ki Szalvtól, előtte is, és most is...

2.
A Smaragd Kos szövetség egy igazi ősi kastély látszatát keltette távolról. Vadregényes táj, színes auraburok, egy keskeny szerpentin vezet fel rá, hatalmas falak. A hatást még erősebbé tette az őrszemek teljes hiánya.
- Örülnénk, ha eltávolítaná az erőpajzsot, hogy elhelyezhessem az én mágiarúdjaimat – mondta Arothon. – Nagyon köszönöm – és nekilátott leszúrni a földbe a már korábbról ismert sárga oszlopokat, a miket ide háromszekérnyivel hozatott. – Valamint ha nem baj, amint átvizsgáltuk a terepet, itt rendeznénk be a labort.
- Természetesen. Mire lesz még szükségük?
- Néhány térképre, a szövetség tagjainak irataira, valamint a Kosról lehetőleg minden információra, csakúgy, mint az utóbbi idők háborús ellenfeleiről, pontosabban az utolsó két hónap ellenséges szövetségeinek címéről. Egyelőre ennyi.
- Máris utánanézünk.
Ezzel kezdetét vette a vizsgálat, ami kora reggeltől késő estig tartott. Az őrtorony nagy ebédlőjében tartott megbeszélést Rőtbajusz, Maru és Arothon.
- Nos kezdem én – szólt Rőt. – Az én dolgom a szövetség környékének mágiai és kémiai átvizsgálása volt. Az előbbivel nem sokat értem el, semmi szokatlan energia nem volt. Átvizsgáltam még egyszer, olyasmit keresve, ami bármi aprót is elő tudott volna idézni, de semmi. Az utóbbi már érdekesebb volt, ugyanis a Kos ketrecének rácsánál nátriumot találtam, valamint útközben még néha egy-egy csöppet. Kár, hogy eltűnt a szövetség mérnök-fizikus-kémikusa, biztosan jól értette a dolgát. A laborjában szinte minden létező anyagból volt ott.
- Köszönjük kapitány. Maru?
- Én a Kosnak néztem utána, és az eltűntek adatait is előkerestem. A Kos valóban gólemszerű, de nem humanoid, hanem nehéz teste van, és hat lába. A tudós végzetúr lángoló vértet készített neki, az állat a saját súlyával bezúzta a falakat, és a hátán az emelvényen lévő smaragdok varázslattal lelőtték a védőket. Holtbiztos taktika volt…
- Még a Cullinan Diamonds Warrior-t is meglepte. Bár ez nem lett elég a gyémánt szövetség legyőzéséhez…
- Na szóval a Kos rácsainak a tetején kis üregek voltak, hogy vízzel kevert nátrium jusson a rácsra, ha az állat ki akarna törni.
- Egy agy nélküli hadigép fél a tűztől?
- Nem, de volt szeme. És eléggé vakító fényként érzékelte, annyira, hogy az állat biztosan bent maradjon. Az eltűntekről, mintha csak testvérek lettek volna, mind jól kijöttek egymással, kivéve az eltűnt őröket, mert velük nem voltak annyira bizalmas viszonyban. Mellesleg megtettem amit kértél Arothon, az eltűntek páncélos, fegyveres össztömege valamivel több, mint másfél tonna, a Kos tíz tonna, az állataikat pedig mind itt hagyták.
Végül Arothon következett:
- Amit én vizsgáltam, az az árulók keresése volt, valamint a háborús ellenfelek. Az elsőre is akadt szép számmal találat, az eltűntek közül mindenkinek volt máshol is barátja, csakhogy ebből kettőnek kristályhordás is, ami ugyebár elég a gyanúhoz. A háborúk tekintetében zsákutcába jutottam, itt ugyanis szigorú katonai rend volt, minden szövetséget ugyanannyira zsákmányoltak ki, sehol sincs több ok bosszúra, mint máshol. Mivel eddig a saját területünkön nem jutottunk messzire, egymás területére megyünk át. Rőt nézi meg a Kos eltűnésének körülményeit, Marutiman, te megkutasd át a többiek holmiját. Én utánanézek néhány dolognak.
- Megint neked lett a legkönnyebb dolgod, amiről megint nem tudjuk pontosan, hogy mi! –mérgelődött Marutiman.
- Akkor pont jól csináltam.

Az igaz, de lényegében minden spec, lex, vagy már szerepelt.

Nah grat. Mert a kvízértékelő még nem hallott róla, azért rögtön lex lett, noha Ukrajna egyik eléggé nagy városa, mint mondjuk nálunk Pécs vagy Debrecen. Mellesleg mikorra várhatom a kalandom kiértékelését, mert már bennt van három napja...

Én portyázni se szoktam, még a kínzókamrába sme, csak szövi háborúba, meghát csak egy világon vagyok (3).
Az egyetlen megdönthetetlen érvem, hogy mért a zafír gyűlöletét választottam: ők vannak a legtöbben. (amúgy találomra választottam, csak ez is motivált )
Ja, és érdekes, de nem meglepő, hogy a gyémántok vezetnek.

"Ők voltak azok, akik már akkor is lenéztek mindenkit, pedig semmihez nem értettek rendesen..."

Hali
Az Átok kalandot nem kivenni kellene, hanem átírni, ugyanis 3-szor is ##NEV helyett #NÉV# van, amivel az az egy baj van, hogy nem a nevemet mutatja, hanem csak ezt a kódot.

** nem értem lepontozásom okát, engem ez határozottan zavart.

** áh, köszönöm, és boccs az offért

Nos, akkor sajnálom a füledet, mert le kell harapnod.
Alapszínek: kék, piros és zöld.
kék+zöld=türkiz (zöldeskék)
piros+kék=lila
zöld+piros=sárga

1.
Két smaragd végzetúr ült egy fa ágán. Teljes fegyverzetben voltak, de mégsem estek le, mert ez nem akármilyen fa volt, hanem egy rubinlombú óriásfa. Így hát az ág körülbelül száz-százhúsz méter magasan volt.
- Hé, Arothon - mondta az a galetki, amelyiknek hosszú, vörös bajsza volt, szinte beleolvadt a környezetbe. - Miért nem romboltuk le a mágus erődjét a múltkor, még mielőtt tényleg bebizonyosodott, hogy ő tette? Mert hát nem igazán volt más lehetőség tettesre...
- Azért, - válaszolt a megszólított- mert kellett a végső bizonyíték. E nélkül végezetes hibát követtünk volna el. A rubin parancsnok pedig nem lett volna elégedett...
Ezzel a rövidke beszélgetésnek vége is szakadt egyenlőre. Csak lógatták a lábukat, nézték a színes madarakat és később még pipázni is elkezdtek. Mikor így eltelt fél óra, hangos lihegést és kaparászást hallottak maguk alatt. Mikor lenéztek, látták, hogy Marutiman mászott fel hozzájuk, aki megállt az alattuk lévő ágon.
- Nincs kedvetek eggyel lejjebb jönni… –hangos szuszogás – Mert én nem tudok feljebb menni… Kicsi a hely… És nem akarok fölfelé beszélni.
- Nincs.
- Nem vagytok valami bőbeszédűek. Arothon, van lent valaki, aki veled akar beszélni.
- Rögtön megyek – ekkor a Marutimant tartó ág egy hangos reccsenéssel leszakadt. Majd néhány másodperc múlva hallották a puffanást.
- Na ideje indulnunk. Kapaszkodj! – mondta Arothon, és mielőtt barátja bármint tehetett volna, elválasztotta a kőkarddal az ágat a törzstől.
- ÁÁÁ…
S néhány pillanat elteltével ők is lent voltak.
- A fenébe! – szitkozódott Rőtbajusz. – Szólhattál volna.
- Ismersz.
- Valóban.
- Nos, Maru… - kezdte Arothon, de nem találta sehol a megszólítottat. – Khm… Marutiman! – ekkor lenézett a földre, ahol nem messze tőlük egy vagy három méter mély lyuk volt a földben, benne a harmadik smaragd végzetúr. – Á, hát itt vagy! Hol van az, aki keresett engem?
- Itt – lépett előre egy magas, köpenyes alak. – A nevem Sorssámán Portehisz. A Smaragd Kos szövetség vezetője.
- Miben lehetek a segítségére?
- Tegnapelőtt este eltűnt a fél szövetségem.

A tábornok beszámolója így hangzott:
- Szóval éppen véget ért egy háborúnk. Este szétosztottuk a zsákmányolt aranyokat, lélekgyémántokat, ősköveket és energiát. Mindenkinek egyenlően, meg a maradékot a Kosnak adtuk.
- Ez valami oltár, vagy ilyesmi, amin áldozatot mutatnak be? - Sorssámán összevonta a szemöldökét.
- Sosem hallottak még a Kosról?
- Sötét Kos szerzetesrend, faltörő kos, kos-árlabda…
- Elég. A Kos egy hatalmas gólemszerű szörny, amiben egy animáló-kristály van, így ugyanúgy él, mint egy rendes háziállat. Elég sok lélekenergiát emészt fel, esze sincs sok, de a mérnökünkkel páncélokat készíttettünk rá, meg erős karmokat. Igazából nincs is kos alakja, de elég hatékonyan betöri a falakat. Ez volt a szövetségünk titka.
- Volt?
- Igen. Az is eltűnt. De hogy visszatérjek a történethez, a kincs szétosztása után a úgy kéttucatnyi végzetúr és végzetúrnő elment az őrtoronyba lefeküdni, hárman négyen pedig kint maradtak őrködni, mert hát az ember sosem tudhatja. Az éjszaka elég jól aludtam, de reggel arra ébredtem, hogy csak tízen maradtunk. A falat körbevettem mágikus védelemmel, és eljöttünk, egy közeli szövetségnél alszunk.
- Lenne néhány kérdésem. Előszöris, nem volt vita a megszerzett javak elosztásában?
- Nem, Mi egy összetartó szövetség vagyunk, erősen harcorientáltak. Már régen feláldoztuk az ilyen kicsinyes dolgokat a jó érdekében.
- Amennyiben mások legyőzését jónak lehet nevezni. Másodszor: az őrök is eltűntek?
- Igen, de nem néztünk körül alaposan, mindent igyekeztünk az eredeti állapotban megtartani.
- Nagyon helyes. De gondolom valami nyomot észrevett, mert a faltörőjük biztos nem repült ugyebár?
- Nem, és ezt én sem értem. Van még kérdés?
- Egyenlőre nincs. Nos Marutiman, Rőtbajusz kapitány, menjünk a végére járni ennek az esetnek. Kérem ön is jöjjön, Sorssámán parancsnok!

Hé ez még nekem is menne...
Pedig még a 8 általánossal se vagyok kész.

Mielőtt mondanád, hogy persze-persze, én most tanulhattam, vagy gyorsan kinéztem az internetetről, előtte modndom, hogy nem így volt...

Én speciel egy kutyára gondolok.
Dehát végülis az Anslussznál is ezt gondoltam, aztán csodálkoztam, a töri vizsga eredményén....

Hát, ott a tények szerint ugyebár nem...

****

Nem kellett mágikusan megvizsgálni az öregembert, hogy kiderüljön, akár egyetlen intéssel is elsöpörheti mindannyiukat. Arothon gondolati csatornán üzent a társainak. Nem gyanúsítjuk, amíg nem szerzünk erősítést. A többiek némán és észrevétlenül bólintottak, és csak remélhették, hogy az öreg nem vette észre.
- Lenne pár kérdésünk az öccsével kapcsolatban.
- Természetesen. Mit követett el?
- Megölt egy rubin végzeturat. Aztán belehalt a harc sérüléseibe.
- Valóban, erősen agresszív volt ittléte alatt is. Ha bármiben tudok segíteni...
- Igen -szólt Marutiman.- Az eset három napja volt, az éjszaka közepén, itt a közelben. Nem látszottak fények a lencséken át, vagy a tükrökön?
- Nem. Aznap éjjel számolgattam a csillagok állását, nem végeztem távcsöves megfigyeléseket.
- Köszönjük a segítségét. Ha nem zavarjuk, körülnézhetnénk egy kicsit?
- Igen, a személyzet a rendelkezésükre áll.

A szolgák, akik mentesek voltak minden mágikus behatásra, elmondták, hogy ők sem láttak fénysugarakat, valamint alig ötpercre hagyták magára az öreget, és nincs semmiféle repülő állatuk. Amikor a mágus erődjéből kiértek, újra átvették az eddig, és most elérteket.
- Szerintem a szolgák nem mondtak igazat! -mondta Rőtbajusz.
- Nem -válaszolta Arothon, aki a kihallgatást végezte Dreklarral.- Úgylátszik mindenki igazat mondd. A szolgák fejéből nem hiányzott semmi, tehát nem töröltek emlékeket, nem voltak mágikus behatás alatt. Azt már nem is kell mondanom, hogy nem hazudtak. Rőt, biztos nincs légi állatuk?
- Tuti. A személyzet itt is igazat mondott, a pincék üresek. Legalábbis állít nincs bennük. Maru, mire jutottál a tükrökkel?
- Hát, szükségük van rájuk, mert ha sok lencse van egy távcsőben, az erősen torzít. Vannak sima, homorú és domború tükreik.
- Aha, világos... Hé! -kiáltotta Arothon.- Hová lett az ujjlenyomat levevőm?
- Nálam van -mondta Dreklar.- Én is végeztem egy kisebb kutatást. Mert tudjátok, Cápafog Torgannak volt egy legendás kőkardja, amit nem találtnuk meg. Valószínű, hogy ez volt az indíték. Márpedig én találtam egy kőkardot egy lovagi páncél mellett. És a mágusunk, aki mellesleg Lonsvong Kreyoth, mindig kesztyűben van. Ez a páncél egy oldalsó pincében volt, fel se tűnt volna, ha az egyik fáklya nem billen meg, felfedve ezzel a relytekajtót. na szóval arra jutottam, hogy az valóban Cápafog kardja volt.
- Ez remek Drek. Már majdnem minden megvan. LK. A mágus tart valami kincset, amit Cápafog el akar lopni. Vagy Kreyoth tudta, hogy ide fog jönni, és meg akarta szerezni a a kardját. Amikor a harcos jön visszafelé, lelövi egy varázslattal, megszerzi a kardját és elrejti a vértet, a második dolgot, amiről azonosítani lehetne. Ezután megöli az öccsét, talán mert az túl agresszív volt, vagy mert az megtudta a rubin halálát, vagy csak mert kellett egy bűnbak, szóval megölte a smaragd végzeturat, és úgy állította be, mintha egymással végeztek volna. Csakhogy a kőkard megjegyzi a vért, így könnyen lenyomozhatjuk, hogy tényleg beleszúrta a testvérébe. Már csak azt nem tudjuk, hogy hogyan lőtte le a rubint.
Ekkor Arothon véletlenül belerúgott egy elgörbült fém lemezbe. A tárgy behorpadt, így lényegében egy homorú tükör volt. Erről jutott Rőtbajusz eszébe egy ötlet. először nem szólt a többieknek, majd mikor újra átgondolta, egyre nyilvánvalóbb lett.
- Megvan! -felkapott egy botot, és rajzolni kezdett a földbe. Kisvártatva fölnézett, a földbe egy görbe és néhány egyenes volt vésve.- Van ugyebár egy homorú/domború tükrünk... Ezek egyikével sem lehet olyan képet kapni, aminek hasznát tudná venni valaki a csillagászatban. A tükör felszíne mithrillel volt bevonva, méghozzá egy speciális keverékkel, amiről azt hittük, hogy csak a fényt erősíti fel, de mithrillel akár a varázslatokat is. Az egyetlen, amiért átsiklottunk, az az volt, hogy akkor legalább az őröknek látniuk kellett voltna a viosszavert fénysugarakat. De ha a varázslatot a tükör fókuszpontjából indították- ami a tükör görbületét figyelembe véve alig öt-hat méterre van a gömbtükörtől- Akkor a sugarak párhuzamosak lesznek, vagyis az őrök szemébe nem érkezik a fénye. ezért párhuzamosak a harcost megölő nagtív csapások, és ezért olyan gyengék. Mert elég messze voltak ahhoz, hogy éppen csak megöljék a rubint. A tükör a tetőn van, közvetlenül a mágus szobája fölött, és egy lépcső is vezet föl oda. Mivel magasan van, az őrök a kezdeti mágiát sem láthatták. Bőven elintézte az öreg, akár két perc alatt is. Értitek??
A másik négy végzetúr csak állt meglepődve percekig. Mikor rájöttek barátjuk igazára, egyből magukhoz tértek.
- Drek és Maru, hozzatok erősítést, valamint adjatok egy távbeszélőt a Bajnokoknak, ha pusztító csapásra lesz szükség. Rőt, te velem jössz, a mágusnka nem szabad megszöknie! -osztogatta a parancsokat Arothon.

Már rég elmúlt éjfél, mikor visszatértek.
Marutiman a Lords of Olympos nagyszerű szövetségből elhozta RZee-t és Csillagdémont, Dreklar pedig három másik harcost, akik kevésbé voltak lelkesek. Szerencsére most is gondd nélkül bejutottak. De a főfolyosón nehézségekbe ütköztek. Ugyanis, a mágus állt a túloldalon, mellette a kőkardos lovagi páncél.
- Miért zavarnak újra? -most kevésbé volt segítőkész.
- Mert maga ölte meg Cápafog Torgant. És az öccsét is!
- Az előbbit talán bizonyíthatják, de az utóbbit semmiképpen!
- Dehogynem -szólt közbe Dreklar.- Az öccsét azzal a kőkarddal szúrták le, pedig ahol volt, csak ön férhetett hozzá. És a samaragdot jobbról találta el a kard, vagyis a használója balkezes volt. És ön is balkezes...
Ekkor a mágus a folyosóról animált harcosok hadát hívta elő, akik pillanatokon belül sorfalat képeztek az öregember előtt, majd a végzeturakra és úrnőre támadtak. A harc veszni látszott, amikor Dreklar gyorsan utat biztosított Arothonnak, aki kiragadta az egyik lovag kezéből a kőkardot, és a mágusra súlytott. Az ezért hátrarepült, a lovagok pedig azonnal szétestek. A csapat éppen folytatni akarta az üldözést, mikor gondolati üezent érkezett nekik a Bajnokoktól. A Citadellát nem tudjuk leállítani. A hegy két perc múlva a földdel lesz egyenlő. Meneküljetek... Az csapat ekkor megfordult, és sietve elhagyták az erődöt. Még hallották, ahogy az öregember utánuk kiabál, majd a következő másodpercben az egész vár összedőlt.
- Huh, ezt megúsztuk.
- Arothon, Marutiman, és Rőtbajusz -szólt Drek.- A hordafőnök köszöni fáradozásotokat, most beszéltem vele. A kőkardot nektek adja. Örültem a közös munkának.
- Mi is -mondták ők. Majd nézték a távolodó alakot.

******************

Az írásban szereplő valós karakterek (utólagos engedelmükkel nevük felhasználását illetőleg):
Arothon
Marutiman
Rőtbajusz (Dani105)
Kuvasz
Konzerv
Csillagdémon
RZee

Köszönjük, hogy minket választottak.

*Arothont és csapatát a Beholder Páncélrajzoló Kft. öltözteti.

3.
Még a délután során újra találkoztak a helyszínen.
- Nos, akkor ismertetem a feladatokat -kezdte Arothon.- 1. Meg kell találnunk a rubin harcos vértjét, hogy azonosíthassuk a holttestet. 2. El kell mennünk a Halott Hegyekbe. 3. Él a környéken egy nagyhatalmű mágus, aki nem végzetúr, ki kell őt kérdeznünk.

A páncél megtalálásához Rőtbajusz holdlátó vérkutyáját használták, ez a teremtmény akár kétszáz mérföldről is megérezte a nyomot. Amint megszagoltatták vele a halott rubin harcost, úgy nekiindult, hogy alig bírták fékentartani. Hamar bebizonyosodott, hogy nem kell három helyre elmenniük, mivel a kutya a hegységhez ment. Idáig könnyen elértek futva, innentől viszont mászniuk kellett, ami igencsak lelassította az utat.
Három óra kapaszkodás és ereszkedés után elérkeztek egy barlang szájához, ahonnan a nyomkövető állatuk már nem akart följebb menni. Marutiman elmormolt egy vakító fény varázslatot, hogy lássanak is valamit, bár elég nagy volt rá az esély, hogy őket is eléri a hatása. Ez szerencsére nem következett be, hanem megvilágított egy nagy testet, ami leginkább egy halott árnyékrájára hasonlított. Mivel az idő ellenük volt, Arothon sürgette a csapatot, hogy induljanak tovább, de Dreklar lehajolt és megvizsgálta a testet.
- A müszék hossza két hüvelyk.
- Akkor talán egy hete pusztult el. Világosan látszik a kard nyoma.
- Nézzétek! -mondta Marutiman.- A tarkóján egy jel van.
A jel hasonlított egy gyűrű pecsétjére. LK.
- Ugyanilyen volt a koboldon is! -kiáltotta Rőtbajusz.
- Lassan kezd összeállni a kép.
Alig fél óra gyaloglás után egy újabb szörnybe botlottak. Egy mágiamorfáló, csakhogy ez nagyon is élt.
A három smaragd elkezdett hatalommal átitatott szavakat mondani, majd kirepültek a varázslatok a kezeikből.egy szikraeső és két ősvillám. Az első telibe találéta a lényt, ami ettől megtántorodott. Ekkor érte el a másik két mágia is, amik neki lökték a falnak. Dreklar egy ősi csatakiáltást hallatva lecsapott, a fegyvere elmetszette a szörny fejét, ami holtan terült el. Senki sem lepődött meg, hogy ennek is a tarkójára LK volt égetve.
- Valaki nagyon rejteget itt valamit.
S csakugyan, alig néhány méterre volt tőlük egy vért, amin egy negatív csapás jelei voltak felfedezhetők.
- Megtaláltuk -szólt Arothon.- Rőtbajusz, ismersz valakit a szigetekről, akinek ilyen páncélja van?
- Csak Cápafog Torgannak, a hét sziget bajnokának, akit még senki sem győzött le, és lélekenergiájából nem csak kis vortexre futná, hanem egy hatalmas káosztornádó is eltörpülne mellette.

Lefelé egy másik utat választottak, a nyomokból ítélve a rubin harcos is itt ereszkedett alá. Azért nem erre jöttek fel, mert néhol több métert is függőlegesen kellet menni, méghozzá nem volt kapaszkodó sem.
- Húha, ezt nézzétek! -mutatott Marutiman a sziklára néhány lábbal arrébb. A sziklának simának kellett volna lennie, legalábbis szinte mindenütt az volt. De egy helyen vagy két tucat bemélyedés volt látható.
- Pont, mintha negatív csapás érte volna a falat.
- De ennyiszer? Ha a harcos sérülését is beleszámoljuk, az összesen 25. Méghozzá egyforma szögben csapódtak a sziklába. Gyakorlatilag lehetetlen -szólt a kapitány.
- Nos jólvan, nézzük, honnan jöttek -mondta Arothon, és elővett néhány apró szerkezetet a hátizsákjából. Ezután berakosgatta őket a mélyedésekbe. A tárgyak közepéből egy-egy fénysugár indult, látszott, hogy mind párhuzamosak.
- Mágus -kezdte Dreklar, szavait Arothonnak intézte.- Nekem más kételyeim is vannak. Az elején azt mondtad, hogy társunk halálát egy halálgömb okozta, de aztán negatív csapásról beszéltetek. Miért? És a halott mágus elég gyenge volt, hogy ne tudja ezt használni, mégis ezt láttad a szemüvegen át. Hogyan?
- Először én sem értettem, de egyre világosabb. Előszöris a rubin halálát okozó varázslat keveréke volt a halálgömbenk és a negatívnak, kiemelve pusztító hatásukat. Az auralenyomat alapján az előbbi lenne, de az okozott sérülés az utóbbi jellemzője. Most már nyilvánvalóbbá vált, hogy a halott rokona a vörös harcos halálát okozó mágusnak. Valószínűleg családi recept ez a varázslat.
- De Arothon -szólt most Rőtbajusz.- Egyiknek sincs ekkora hatósugara. A szemben lévő hegységtúl messze van.
- Lehet, de az is, hogy valami repülő állatról lőtték ki a varázslatokat. El kell mennünk a nagy mágushoz, ott lakik a szemközti hegyen....

Késő este lett, mire odaértek.
- Miért olyan fontos, hogy ide is eljöjjünk? Az ilyen elszigetelt mágusok sosem vesznek részt a hordaháborúkban. Olyan belső gazdaságuk van, hogy sosem kell kidugniuk az orrukat az erődjeikből, és be sem lehet nagyon menni? -kérdezte Marutiman.
- Azért, mert neki van egy nagy tükre, amire valószínűleg jutott fény a csapásról. Hátha látott valamit. Az öreg a csillagászatnak él.
A kapunál egy szolga nyitott kaput, majd felszólította őket, tegyék le a fegyvereiket. Dreklar húzódozott, de végül megbízott a smaragdok mágikus képességeiben. Egy hosszú folyosón kellett átmenniük, ami tele volt festményekkel, valószínűleg a tulajdonos családjáról.
- Hé! -kiáltott fel Rőt.- Ő ...
- Az öcsém -mondta egy ősz szakállú, hajlott hátű ember, ki már bottal járt, de szemében hatalmas erő csillogott.- Egy-két hete beállt végzetúrnak, aztán azóta sem hallottunk róla.

****