Úgy tűnik, bizonyos tekintetben szerencsésnek mondhatom magam. Legalább néhány emberrel találkozok a buszon, vonaton, gimiben akik olvasnak. Még akkor is, ha csak valami sikervackot, vagy kötelezőt. Sajnos én magam a monitor elé kényszerülök. Ha a rendes adag olvasnivalómat könyvesboltban szerezném be, bizony heti tízezer forint környékén mozogna ennek ára. Legyen havi harmincezer, és akkor kihasználtam az antikváriust, az összes akciókat, és tanulnom is kellett. Sajnos igen kevés könyv tart két napnál tovább a kezemben, hisz olvasok szünetekben, iskolábamenet, hazafelé, evés közben, amikor csak lehet. Ráadásul plusz egy ezres hogy beutazzak a megfelelő könyvesboltba, ahol nem csak az aktuális celebizék, szakácskönyvek, és életjobbító übercsodák kaphatóak.
Ha már ezeknél az isteni sikerkönyveknél tartunk... Most komolyan, van aki el is olvassa? Tényleg ez lenne az értelmi színvonal? Azért remélem nem, mert ennél még a nemolvasás is jobb talán...
Cirip! Ezek a lektorálási hibák nagyon ismerősek. Tavaly nyár végén vásároltam be 300 forintos könyvekből, masszázstól a regényig. Volt olyan oldal ahol 20 hibát találtam... Igaz, 300 forintért megérte, a nagyrészét úgysem veszem észre.
Hozzászólások - Arianne
Dátum: 2008.10.21. 16:13:14
Dátum: 2008.10.21. 10:53:29
Mikor alapították Los Angelest?
1781
1625
1666
1700
Kár hogy "A várost hivatalosan 1850. április 4-én alapították, lakossága ekkor mindössze 1610 fő volt, ez lett egyben Los Angeles megye székhelye is." ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Los_Angeles )
Milyen DVD-márka nem lépezik? <- Szerintem lépezni a méhek szoktak... A válaszok helyesírásáról ne beszéljünk...

Dátum: 2008.10.20. 18:02:17
Mortimer, én tavaly tanultam (11. évfolyam tananyagaként), de már nem emlékszem melyik oldalt mivel kell osztani, szorozni, gyökvonni a tangenshez... Ugyanis nagyon nem érdekel a matek. Mondjuk én kiguglizom, és nem nyafogok, hogy nehéz kérdés...
Hogyan halt meg Hamlet apja a drámában? 53.7%
Pedig ez is tananyag... 57.14% pedig nem tudja hogy Verne Gyula nem magyar.
Hogyan halt meg Hamlet apja a drámában? 53.7%
Pedig ez is tananyag... 57.14% pedig nem tudja hogy Verne Gyula nem magyar.
Dátum: 2008.10.20. 12:58:28
2008.október 19-én melyik klán volt az első a toplistában?? <- azon kívül hogy egyetlen kérdőjellel is felfogom hogy kérdés... Hogy került be ez véglegesre?
Hány lába van egy féllábú embernek?
-Kettőnél kevesebb
-Kettő, csak fél
-Fél
-Egy énekesmadarat
(Szerintem egy énekesmadarat...)
Hány lába van egy féllábú embernek?
-Kettőnél kevesebb
-Kettő, csak fél
-Fél
-Egy énekesmadarat
(Szerintem egy énekesmadarat...)
Dátum: 2008.10.19. 20:52:32
Hány részer e van a Harry Potter nek. <- Most ez komoly, hogy ezzel a helyesírással bekerült a kérdés? Ezen kívül már szerepel is...
Mikor alakult az FTC futbalszakosztálya? <- Ez volt ma a 8. focis kérdésem... 40ből...
Mikor alakult az FTC futbalszakosztálya? <- Ez volt ma a 8. focis kérdésem... 40ből...
Dátum: 2008.10.19. 19:00:51
Melyik a kakukk tojás az alábbiak közül?
-Króm
-Arany
-Platina
-Klór <- Jó válasz
Tegyük hozzá hogy mi alapján ha lehet.
Az alapszínek:
összeadó színkeverés: vörös, zöld, kék
kivonó színkeverés: magenta, encián, sárga
rajzórán tanultak szerint: sárga, piros, kék
Tehát mind a hat alapszín, a kérdéseket pontosítani kell.

Dátum: 2008.10.18. 23:35:54
Nem állt szándékomban eltalálni hogy mi volt a helyes válasz... Én a varázslóra tippelnék... És az egyetlen kérdéstípus, amire azonnali törlést javaslok, az a kakukktojás...
Mennyi a szilmill varázstőr sebzése? <- Ez a kicsikkel szemben tisztességesnek számít vagy nem?
Mennyi a szilmill varázstőr sebzése? <- Ez a kicsikkel szemben tisztességesnek számít vagy nem?
Dátum: 2008.10.18. 22:57:14
És ha az életital, mert annak nincs köze a varázslathoz (inkább csak a gyógyításhoz, ami nem feltétlenül mágia). Viszont a varázsbot, a fővarázsló egyértelműen mágikusak, a manaital pedig varázserőt ad.
Dátum: 2008.10.18. 22:55:42
Kik kaphatják a Wolf-díjat?
Biológusok
Matematikusok
Geológusok
Fizikusok
"1978-tól a Wolf Alapítvány évente kiosztja díjait „az emberiség és a népek barátságának érdekében kifejtett tevékenységért” a mezőgazdaság, kémia, matematika, orvostudomány és fizika területén." ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Wolf-d%C3%ADj )
Ezen kívül nem ártana oda egy "az alábbiak közül" betoldás sem, de az tényleg luxuscikk lenne, érthető nélküle is a kérdés.

Dátum: 2008.10.17. 22:02:54
A kentaur melyik zodiákus jegynek felel meg ? <- Könyörgöm, az nem kentaur! Sokféleképp ábrázolják...
Melyik csapat ellen fordított a rendes játékidő utolsó 3 percében a Manchester United , Bajnokok Ligája döntőben? <- Ezzel semmi baj, csak jelzem: sosem utáltam még ennyire a focit!
Melyik király nem illik a sorba? <- Ez nem a kakukktojás egy fajtája?
Mikor indította el az első rendi gyűlést Simon Monfort? <- 1265 van megadva helyes válasznak, én úgy tudom hogy 1262, ami viszont nem szerepel... De megeshet hogy én tévedek.
Mára ennyi

Dátum: 2008.10.15. 19:32:45
Fibonacci számsor: 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, stb.
Dátum: 2008.10.15. 19:30:30
Kossuth-nak a regimentje fogyott el... 100éves háború 116 évig tartott...
Mennyi 2*9*6*1 a tizediken osztva 98cal? (Vagy hasonló kérdés) Véleményem szerint nagyon sok, és biztos hogy nem 1, ahogy a kérdező azt helyes válaszként megjelölte. Persze matekból csak azért kapok egyest, mert nincs rosszabb, szóval javítsatok ki ha tévedek.

Dátum: 2008.10.15. 16:41:06
Mennyi tapasztalatpont kell egy állatnak, ahhoz hogy a 4. szintre léphessen? <- Úgy érzem, nem mindenkinek van állata, pláne nem olyan szintű hogy ezt meg tudja válaszolni... Bár kilogikázható...
Meg lehet-e halni a Végzetárban?
-Nem mert a moderátorok nem hagynak meghalni.
-Nem, mert ha kevés lesz az ÉP-m akkor nem támadhatak és én sem támadhatok.
-Igen, ha egy klán felhúzza az átokpiramist.
-Nem tudom.
Na ezzel csak az a bajom, hogy rosszul van írva, és hogy két válasz is lehet helyes. (Az egyik a "Nem tudom")

Dátum: 2008.10.14. 20:23:08
Ki nem Jóbarátok szereplő?
Fibi helyesebben leírva Phoebe...
Fibi helyesebben leírva Phoebe...
Dátum: 2008.10.14. 15:55:18
Tényleg szubjektív ez az értékelés-dolog... Csak próbaképp feltettem két kérdést:
Melyik egy Rolling Stones szám címe?
-Symphaty for the devil
-Silent scream
-Escape to the stars
-Lovesongs
illetve:
Melyik nem Cinema bizarre szám?
-Sympathy for the devil
-Lovesongs
-Silent scream
-Escape to the stars
Meg sem lepődtem rajta, hogy gyakorlatilag ugyanaz a kvízkérdés, ugyanannyit kell rajta gondolkodni / keresőzni, és mégis, utóbbi törlendő, míg előbbi jó kérdés, ugyanis pont ezt vártam.

Dátum: 2008.10.14. 15:32:39
"Béke felajánlása másik szövetségnek. Amennyiben a szövetséged tagjai megszavazzák a békét, és ezt a másik szövetség tagjai is elfogadják, onnantól kezdve egymás tagjait nem támadhatjátok."
Ehhez képest simán meg tudok támadni bárkit a más hordájú szövetségekből, akikkel békét kötöttünk. Ellenben sok, velem kb. azonos szintű (+-1), nem azonos hordájú karaktert, akiknek a szövetségével nincs békekötésünk, nem tudok támadni, mert csak az üzenet írása opció van a karakterlapon.

Dátum: 2008.10.13. 17:59:43
Mi Darton szent állata?
Helyes válasz: Holló. Nem a varjú véletlenül? :o
Újabban egyre kevesebb idióta kérdést kapok...
Helyes válasz: Holló. Nem a varjú véletlenül? :o
Újabban egyre kevesebb idióta kérdést kapok...
Dátum: 2008.10.13. 17:07:09
Ha legalább ott lenne hogy melyik világban kell keresni azt a szerencsétlen vápírt...
Dátum: 2008.10.12. 17:05:56
A Mortals League smaragd szövetség keres (egyenlőre) két aktív tagot. Jó lenne ha legalább 5. szintűek jelentkeznének, de fontosabb hogy hajlandó legyél tenni a szövetségért, és értelmes megnyilvánulásokra a jelentkezésben és a fórumban.
Dátum: 2008.10.12. 15:55:41
(Egy kérdésre annyi időd van maximum, amennyibe egy vadászat kerül. Ha értékelés van, azt is ki kell tölteni!) <- most vadásztam, csak azért hogy megnézzem, jól emlékszem-e. A szakértelem, ami csökkenti a vadászat idejét, a kvíz megválaszolásának időkorlátját is csökkenti (elméletben).