Hozzászólások - Byzon

Ha a társad inaktiv min. 48 órája akkor is elvész a támadástól függetlenül, csak pont akkor támadtál véletlenül, ennyi az egész.

Na de hát azért...



Nem spec ez egy kicsit?

Szép jó reggelt!

Bár cirip mániái az animék ilyen zenei körítéssel (AMV vagy mi a csoda), most én hoztam párat, amiken jót derültem:

Sailor Moon

Narutom + Mirigy!!!

Eléggé, köszi

Halihó!

Áhh... Ez kész... Nagyon hülye vagy Dalen! Imádom a stílusod!

Please törölni és el is tiltani ha lehet kérni...



Ez ötletes, meg minden, de ciripnek hála van fényévekkel színvonalasabb formában is...

„Amikor reggel elindultam a Sárkány Testvériség várerődje felé szívemet kétség mardosta. Magára kell hagynom a barátaimat, mikor ilyen erejű lények támadják meg őket, mint Xytletaal… Éppen ezért a lehető leggyorsabb vágtára ösztökéltem a wantut, amelynek nyergében ültem. Alig fél nap múltán, melyet a száraz, sós sivatagban töltöttem már mászhattam is fel a bérctetőre, ahol immár, mint szövetséges klán tagját, könnyebben engedett át a posztos mint amikor utoljára itt jártam. Még mindig megdöbbentett az a fegyelmezettség, ami a falakon belül élőket jellemezte. Kyron, a magas, maszk mögé rejtőző klánvezér személyesen sietett elém:
- Üdvözöllek falaink között várnagy!
- Az Ősök áldása legyen rajtad vezér!
- Kerülj beljebb s mond el, miért kerested fel rendünket.
Ezzel a palotájuk fogadótermébe kísért, ahol megszemlélhettem az elesett szövetségek általuk elragadott dicsőségzászlait, s a klán által dicső harcokban legyőzött hatalmas szörnyek trófeáit. Valahogy éreztem, hogy ez a terem egyszerűen túl fellengzős, túl rátarti a szövetséghez képest. Talán a leendő megbízóikat akarják így elkápráztatni? Hmm… Kyron várakozásteljesen nézett rám sötét szemeivel, én pedig megköszörültem kiszáradt torkomat s csendesen kezdtem bele:
- Nos, a múltkor azt hiszem meggyőztelek a feladatom fontosságáról – kivártam a bólintást, majd folytattam: - Mint tudod a Ragyogó Kesztyűk immár biztonságban vannak a Napkapu tornyában. Legalábbis azt hiszem… Már ha sikerült lefojtaniuk az erejét valami sztázisvarázzsal, vagy mi a csodával… Mindenesetre, úgy néz ki, lehetőség lenne megszerezni az ereklyék közül a másodikat is, a Démonölőt, a legendás pengét, mely utolsó hordozója csontjai mellett pihen eltemetve… A Sötét Földön…
- S miért keresel minket? – reccsent az erős hang a csuklya rejtekéből.
- Nos… Úgy gondoltam társakra lenne szükségem… Felderítőnek elhívhatom a Lélekvadászok egyik legjobbját Atreust, mágusnak pedig StevZ mestert a Sherwoodból, a harci fedezetet én és Talkih adnánk, de… Kellene az egyik orvgyilkosod, aki elég jó a Sötét Földre…
- Fejvadász – válaszolta Kyron fojtottan.
- Hogy mondod?
- Fejvadász. Nem orvgyilkos. Nagy különbség. De a kérésed igen figyelemre méltó ráadásul a feladat fontos, amellett a Sötét Föld miatt meglehetősen nehéz is. Hogy akarsz rábukkanni arra a pengére?
- Érdeklődöm a helyi lakosoknál – vigyorodtam el.
- Hogyan? – most először látszott az őszinte döbbenet Kyron szemében.
- Erről majd Főboszi gondoskodik – mosolyogtam. – Nos? Adsz mellém egy fejvadászt?
- Igen. Méghozzá saját magamat – bólintott. – Ezt a feladatot nem bízom másra.
- Megtisztelsz Kyron mester – hajtottam fejet szertartásosan.
- Térj haza Incubus. És készülj fel. Atreust és StevZ-et magammal hozom. Három nap múlva ott leszünk.
Bólintottam, és elhagytam a helyiséget. Kyron a kapuig kísért ahonnan vágtába fogtam a wantumat. Balsejtelmekkel teli vágtattam haza, vajh miféle szörnyszülötteket szabadít rá a táborra az az átokverte hivalkodó építmény? Elnehezült szívvel nyeltem a port a mocsár felé vágtatva…

Amikor az őrszemet nem találtam a helyén, már tudtam, nagyon nagy a baj! Mikrocsip megbízható, jó harcos volt, nem hagyja el felelőtlenül az őrhelyét, ha csak nincs valami nagyon nagy baj! Rémülten pattantam le a wantu nyergéből és rohantam át a korhadt hídon, hogy mihamarabb a táborban legyek. Már messziről hallottam a csatazajt, valamiféle torokhangú morgást és egy fájdalmas sikolyt… Az aggodalom megacélozta a lépteim és berohantam a nyitott kapun, hogy meglássam mi folyik odabenn. Ahogy elhagytam a kaput és sietősen átvágtam a gyakorlótéren az aréna mellett és a palota oldalfalánál megértettem a sikolyt. Kissólyom küzdött keményen az életéért valamiféle nagymacskával, nem is igazán tudtam kivenni az alakot. Valahogy torz volt. Csíkos bunda, de valami nincs rendben vele… De nem foglalkozhattam ezzel, fegyvert rántani sem maradt időm, csak rohantam feléjük, hiszen az a dög már elkapta a bajtársam bokáját irtózatos fogaival. Talán négy lépésre voltam, amit egyetlen hatalmas ugrással hidaltam át és minden erőmet beleadtam egy csontot repesztő ütésbe. A kufártól vásárolt új páncélkesztyűm, valami Gigantosz karmának nevezte, most kifejtette jótékony hatását, borzalmas ütést mértem a lényre, csak a szerencséjén múlt, hogy nem a gerincét találtam el. Jó pár bordája bizonyára így is eltörött. A nagymacska fájdalmasan mordult fel, s eliramodott. Kissólyom mellé térdeltem:
- Mi a nyavalya volt ez a borzalom?
- Fogalmam sincs – nyöszörögte a lány. – Olyan volt… Mint… Mint egy különösen nagy északi tigris… Talán maga Fangrrr, a legöregebb északi tigris falkavezér…
- Nem volt időm nagyon megfigyelni, de valami furcsa volt rajta – méláztam.
- Óh igen! Nem láttad a csontnyúlványokat a testén? A megnagyobbodott agyarakat?
- Azt akarod mondani…?
- Valaki, vagy valami, talán mágia megváltoztatta, kiforgatta önmagából…
- Már találkoztam ilyesmivel – morogtam. – Ki van itthon? Kit lehet hadra fogni?
- Kevesen – nyögte Sólyom. – Talkih, Mikrocsip, Leske, Fred, Alfréd és Picur talán…
- Mindegy! Meg kell állítsuk ezt a dögöt! És rá kell jönnünk mi forgatta ki önmagából…
- Nektek! – sziszegte villámló szemekkel a harcosnő, sérült bokájára pillantva. – Én lábtörlőként akarom látni a bundáját a szobám előtt!
- Megszerezzük neked – bólintottam csendesen.
Betámogattam Sólymot az első épületbe és adtam a keze ügyébe kötszert, hogy lássa el magát, majd a tigris után iramodtam. Ismertem a nagymacskákat. Sérült, tehát meg van vadulva. Veszélyesebb, mint valaha… Hamarosan innen is, onnan is rövid csatazajt hallottam. Mire odaértem, csak sebesült társaimat találtam. Leske és Fred is elriasztották ugyan Fangrrr-t, de pl Mikro és Alfréd súlyos sebeket szedtek össze. Szerencsére többen vadásztunk rá az épületlabirintusban, mint hittem, találkoztam a véres és megtépett Zizivel és a fiatal Joxerrel is, akik szintén további sebeket ejtettek a nagymacskán. Lassan laza kört húztunk az épületek köré és módszeresen egyre beljebb szorítottuk a megvadult állatot. Többször is megpróbált kitörni, de egymást segítve mindig sikerült egyre beljebb szorítanunk. Tudtam, hogy a végén a bérc lábánál fog kikötni, s akkor nem lesz tovább. Legtöbben már hálókat helyeztünk készenlétbe erre az esetre. Hirtelen egy hatalmas, csíkos test robbant ki előttem a fal mögül, testén félelmet keltően ágaskodtak a csontnyúlványok, agyarain rászáradt vér feketéllett. Előre lendültem magam is és teljes testemet beleadva a lendületbe a pofájára ütöttem, de ahogy a szemébe néztem, már tudtam, hibáztam. Mégpedig nagyot! Talán végzeteset is! Mert Fangrrr szemeit már az őrület felhői vonták be… Ezt már nem lehet visszakozásra kényszeríteni, a fájdalom, s talán valami más is eszét vette… Fangrrr dühöngve mart bele a felkaromba, s hatalmas húsdarabot szakított ki belőle, miközben én acélkarmaimmal végigszántottam a pofáját, kioltva a jobb szeme világát, de tudtam, a megvadult falkavezérrel szemben már nincs esélyem. A tigris fölém tornyosult, arcomon éreztem meleg, hússzagú leheletét, éreztem a nyálát végigcsordulni a nyakamon mely a szeméből patakzó vérrel keveredett, s láttam szétnyílni tőrnagyságú agyarakkal teli pofáját a nyakam előtt… Aztán minden átmenet nélkül a tigris szeme fennakadt, nyelve kilógott, s rám zuhant…
Erős kéz segített ki Fangrrr teste alól, s én hálásan ráztam meg:
- A legjobbkor érkeztél Bhl_!
- Bocsánat a késésért – recsegte az emberrabló, - dolgom volt. Mi volt ez a dög?
- Ha jól gondoljuk Fangrrr, a legöregebb falkavezére az északi tigriseknek.
- Na de mik ezek a csontnyúlványok rajta?
- Ezt még mi sem tudjuk…
- Nézzétek! – kiáltotta a dög mellé éppen letérdelő Picur. Ujjait követve már mi is észrevettük, hogy a dús nyaki bunda mögött valamilyen lánc lóg. Kapitányom határozott mozdulattal szakította le s mutatta felém. Nehéz acélláncon egy lefelé fordított félholdat mintázó medál… A káoszszimbólum! Chara-din jele! Vérvörös fényt árasztott magából. Szomorkásan biccentettem:
- Ismerős…
- Mi ez?
- Chara-din szimbóluma… Azt hiszem a sebek mellett ez vadította meg Fangrrr-t.
- Na de ez véletlenül nem kerülhetett a nyakába – kerekedett el Picur szeme is.
- Nem. Valaki ránk szabadította ezt a tigrist.
- Na de ki?
- Megtudjuk – morogtam sötéten. – Megtudjuk és megfizetünk neki érdemei szerint!
- És addig mi az ördögöt csináljunk vele?
- Helyezd biztonságba kérlek. Amint visszajövök megvizsgáltatom a Napkapu varázslóival, veszélyes-e, és ha igen, mennyire ez a lánc.
Picur elvitte a láncot a kincseskamrába, mi pedig teljesítettük az ígéretünket, megnyúztuk Fangrrr-t, s a bundáját Kissólyomnak adtuk. Közben félrevontam Talkiht:
- Barátom! Holnapután felfedező útra indulok barátokkal a Sötét Földre, Sir Rasolphius elveszett pallosa, a Démonölő után… Megtisztelnél, ha pengédet mellettem tudhatnám…
Az egykori lovag habozás nélkül bólintott:
- Ez természetes! Veled tartok!
- Köszönöm. Mi akkor pihenjünk, komoly próbatétel vár reánk!


Két nappal később megérkeztek a vendégeink. Kyron páros pengékkel felfegyverkezve, Atreus könnyű felszerelésben, futáshoz öltözve és StevZ, aki körül szinte ragyogott a mágikus aura. Tisztelettel köszöntöttem barátaimat, majd a Pusztítás Citadellája elé kísértem őket, ahol Főboszi és Talkih várt ránk. Klánunk magas, sötét hajú csatamágusa mindnyájunk kezébe apró bőr amuletteket csúsztatott:
- Dornodon, a pusztítás, hatalomvágy és álnokság istene talán mellettünk állt, mikor megalkottam ezeket a tárgyakat, melyek hatalomhoz segítenek, s álnokul rászedik majd a thargodanokat. Ha csuklótokra húzzátok egy órán át maguk közül valónak látnak majd titeket. De csupán egy óra. Utána megsemmisülnek…
Biccentettünk, majd a térkapuhoz sétáltunk. Felidéztem magamban a tájat, hogy a kapu tudja az úti célomat, majd láncot alkottunk, s beléptünk a homályalagútba…”

A fertőzés azért nem olyan vészesen drága... Egy tulajdonságfejlesztés is lassan van annyiban... Sőt konkrétan van... Átlag 10-12 vadászatból megvan...
Lélekenergia átutalás: nagyon rossz ötlet! Rengeteg lenne a visszaélés!

Ugyanmár Mortimer! Presztízscsata vagy sem, azért szerintem kb mindenkit érdekel, mi lesz a végeredménye. Sokszor elhangzott már a nagyok miért nem egymással veszekednek, most itt van, meghúzták, akkor ne tessék fanyalogni!
És király a szerepjátékos körítés chehs! Nagyon tetszett!

Mert az ellenfélnek van másodlagos támadása ami épp arra jó, hogy pusztítsa az állatodat (a beléd vert sebzés szakértelemszinttől függő %-a áttolódik a lényedbe). Úgyhogy csak gyógyítgasd.

Maximum elájul 12 órára, megdögleszteni csak te tudod a lélekenergia sajtolás szakértelemmel.

Darah, szerintem kissé túl komor képet festesz. Én is 39 vagyok v1-en, van rakat ember aki meg tud csapni, de azért nem érzem totál bekorlátozva magamat... Átlagban simán állhatok még 60% körüli Ép-vel is, mire valaki betalál... Szóval azért annyira szerintem nem súlyos a helyzet... De te tudod...
Másik a háborúshoz, hogy egy nagyobb szintű eldönti, akárhogy van fejlesztve a karakter... Hát nem tudom... Utolsó háborúnkban én sokkal nagyobb és magasabb szintű voltam, vagy +40 TÖ-vel mint az ellenfél egyik harcosa és 10 próbálkozásból 0 győzelmet értem el, tovább nem is firtattam a dolgot. Pedig nem érzem magam különösebben gyengének, asszem a szintemen beférek a top15-be még mindig. Tény, hogy baj, hogy ennyire el tudnak szállni a dolgok, hogy nekimegy az embernek egy 6 szinttel magasabb páciens vagy 16 szinttel nagyobb felszereléssel és lehet pislogni, de ahhoz az is kell, hogy minimum 45%-on álljon az Ép-d, az meg, ha portyázol, csatázol, nem lesz túl sűrűn... Ha meg éppen igen, mert mondjuk gép előtt sem vagy, akkor meg nem mindegy?

Elnézést, én már ritkán akadok meg kérdésen, de ez... Valami borzasztóan igénytelen...

Kész... Nagyon tetszettek!

Mert azt nem módosítja, hanem csak utána a még 168 órás kötelező fegyvernyugvás idejét tolja ki

Kinek-kinek... Van ismerősöm, aki kis szintű és találkoznia kéne a császárral. Ami még minimum 6 szint neki. Én lassabban haladok, kikértem a császárt bementem a legendákba, visszalapoztam vagy 6-ot és meglett. Nekem csak egy kattintás volt, ő várhat egy jóadagot. Ennyi. Mindenkinek más a nehéz küldi. Aki sokat portyázik kisujjból kirázza mondjuk az 5 kivégzést, van nagyon kedves barátom, aki 43. szinten ezzel szó szerint szenved, hetek óta benn van neki és 2 van meg belőle (és nem, nem buta én tőle tanultam majd mindent erről a játékról ). Szóval ami neked nehéz lehet másnak könnyű és fordítva.

48 óra

Nézd Nari, ha nagyon megszaladsz a küldetésekkel, akkor ne lepődj meg, hogy ráfizetéses a buli. Vagy várd ki türelmesen az 5 szintet, vagy hagyd ezt a küldit későbbre. Én soha nem rendeltem alá mindent a küldetéseknek, ha épp valami belefért, jó, ha nem? úgy is jó!

Ezek 1-es világra készült küldik, ott elég kevés magas szinten az építő.
Mellesleg súgok: állatoknál Kennel nagy segítség és nem egy állatod lépjen 5 szintet, az összes beleszámít.