Hozzászólások - Maruti 800

Melyik a világ legkisebb kiterjedésű óceánja?

Atlanti-óceán
Csendes-óceán
Indiai-óceán
Hangos-óceán

Ezen persze az Indiai a jó válasz, de szerintem a Hangos is lehet jó, mert olyan nem létezik, tehát 0 km2 a területe, azaz a legkisebb kiterjedésűnek ilyen gondolatmenet alapján tekinthető.

A kis Polski megáll a luxusautó mellett. Átszól a vezetője?
- Van az ön autójában rádió?
- Hát persze, egy ilyen luxusautóban ez alap.
- És telefax?
- Természetesen.
- Na és franciaágy?
- Hát az nincsen.
Elmegy az első szervizbe, ahol be is szerelik neki a franciaágyat. Meglátja a kis Polskit egy parkolóban, és bekopog az ablakán.
- Hello! Már van franciaágy a kocsiban!
- És most komolyan ezért zavart meg zuhanyozás közben?

Hány feje van a 7 fejű sárkánynak?
1
7
4
8

Ez már speciális. És még én kaptam kérdésemre túl egyszerű értékelést?

Mi Svájc államformáLYa?
szövetségi köztársaság
alkotmányos monarchia
monarchia
köztársaság

Helyesírási probléma van a kérdésben.

Mikor vonultak ki az oroszok Mqagyarországról?
1991
1990
2008
1526

Hello! Találtam egy ilyen kérdést, amelyben helyesírási hiba van. Gondoltam bejelentem. Üdvözlettel: Maruti 800

Én egyébként csak annyit szeretnék ehhez hozzászólni, hogy szerintem igencsak túlzás az, hogy 6 rossz kérdésre már figyelmeztetést kapok, mikor a hatból 3 úgy esett ki, hogy 75% nem tudta a választ, egyébként semmi baj nem volt vele. Én nem tartom igazságosnak, hogy azért veszítsem el esetleg a kvízkérdés írásának a lehetőségét, mert nem tudták a választ. Szerintem az ilyen ne számítson bele a rossz kérdések számába, mert ez végképp nem a kérdésíró hibája, főleg, ha átengedték. Na mindegy, nem vitatkozni akarok, csak ez a véleményem. És tényleg elég rossz kérdések vannak. (nem a kvíz 4-be írom, mert nem tudom pontosan idézni) Mi az általános neve a biológia órákon használt csontvázmodellnek? A helyes válasz, hogy Samu, de szerintem meg mindenki úgy nevezi el, ahogy akarja. Csakhogy egy gyakorlati példát is írjak, a barátomék pl. Józsinak hívják... De nem ez a legnagyobb probléma. Az egyik kérdésem (nem azzal a karakterrel, amelyik már figyelmeztetést kapott), az az, hogy Mi okozza az észak-amerikai áradásokat? 1. A délről északra tóduló meleg levegő, 2. Az északról délre tóduló hideg levegő, 3. Az, hogy az északi és déli légtömegek találkoznak, 4. Az óceán feletti levegő felszáll, és örvénylésbe jön. Nos, ha ezt valaki nem is tudja, ki tudja sakkozni. Mi kell az áradáshoz? Víz! És hogyan lehet víz? Olvadással. Mi kell az olvadáshoz? Meleg levegő, és már meg is van a válasz. Egyébként speciális értékelést kapott, amit igencsak túlzásnak tartok, ha benne van a hetedikes földrajz könyvben... Na mindegy, nem foglalkozok vele, és elfogadom ezt az értékelést, csak még egy dolog: "általános többé-kevésbé az általános iskolai tananyagot jelenti" (a wikiről), és a hetedik osztály igencsak általános. Na mindegy, ez a véleményem volt.

Sziasztok!

Kedves V1-es Gyémánt bajtársaim! Várunk benneteket a Pallasz Athéné Tisztelői (P.A.T.) szövetségben! Egy jó csapatot próbálok kialakítani. Még csak egyedül vagyok, de építkezek, és a fejlődés folyamatosan működik. Jól fejlődsz? Szeretnél egy csapatba tartozni? Akkor tartozz hozzánk! Heti adó: 10. szint alatt 200 LE/hét, afelett 400. A szövetség a portya és a vadászat közötti egyensúlyt támogatja!

Üdvözlettel: ZsigmondPower

9. RÉSZ - A TANÁCS MEGALAKULÁSA

Meria egyik reggel összehívta az egész szövetséget, hogy megbeszéljék terveiket a jövőről.
- Tulajdonképpen három fontos pontot szeretnék megemlíteni. Az egyik az, hogy ki szeretne a következő fél évben a szövetség tagja maradni, más szóval ki tervez hosszú távra a szövetségünkben. Most válaszoljatok kézfeltevéssel - mondta Meria, és Haggisen kívül mindenki feltette a kezét.
- Mondd, Haggis, hogy te miért nem akarsz a szövetségünk tagja maradni a következő fél évben?
- Nem erről van szó. Csak nem szeretnék olyat ígérni, amit nem tartok be! Nem tervezek soha ilyen hosszú távra. Nem kilépni akarok, csak nem szeretem a kötöttségeket. Ismersz engem, Meria! A szövetség első tagjai között voltam, még együtt léptünk be Horonnal, nem hagynám el a szövetséget úgy, hogy ne szóljak róla, de nem szeretném hosszú távra elkötelezni magamat. Több, mint fél évet már töltöttem itt a szövetségben, tehát elég megbízható vagyok.
- Értem, Haggis - mondta nyugodtan Meria. - Természetesen mindenkinek joga van ahhoz, hogy itthagyjon minket. De aki egyszer itthagy, azt nem vesszük vissza. Ezzel a feltétellel lehet elmenni. Ne szólj vissza, tudom, hogy nem akarsz mostanában elmenni, de ha mégis, akkor tudd, hogy miért nem jöhetsz vissza.
Haggis egy pillanatra szólni akart, de mégsem hagyta el szó a száját. Meria nem hagyta sokáig gondolkodni, újra elkezdett beszélni.
- Akkor most rátérhetünk a második fontos pontra, az építkezésre. Nézzük, hogy mit építettünk eddig. Van egy elég magas falunk, egy tágas őrtornyunk, egy jól felszerelt gyakorlóterünk, arénánk, kennelünk, és katakombánk. El kellene dönteni néhány dolgot. Az első dolog, hogy már építhetünk béke csarnokot, de a háború csarnokát még nem. A kérdésem, hogy a béke csarnokát felépítsük-e, ugyanis ha az van, akkor nem építhetünk háború csarnokot. Szintén kézfeltartással jelezzétek, ha a béke csarnokát szeretnétek most felépíteni! - 4 kéz nem emelkedett a magasba: Suraké, Zoraké, Hedvigé, és Olafé. Viszont öt kéz felemelkedett: Ghoré, Edwardé, Xhoré, Horoné, és Haggisé.
- A szavazás eldőlt. A béke csarnokát fogjuk elkezdeni építeni. A béke csarnoka tulajdonképpen egy jelkép, és ezzel hosszabb békét köthetünk egy egyezmény alapján, de ezt gondolom tudjátok. Második kérdésem, hogy mit építsünk: mágustornyot, vagy fejlesszük a védőfalat. Tegye fel a kezét, aki a mágustoronyra szavaz - erre mindenki feltette a kezét. - Rendben, akkor megvan, hogy mit építünk. Béke csarnokát és mágustornyot. Holnap el is kezdjük a munkát. És most egy kényes témát szeretnék felvetni. Van-e olyan tag, akivel valakinek konfliktusa van, vagy indítványozni szeretné az elbocsátását?
Olaf határozottan felemelte a kezét.
- Én indítványozom Haggis elbocsátását, mert nem elkötelezett a szövetség mellett, így van esélye annak is, hogy áruló.
- Állj! Ez már több a soknál! - mondta Haggis elég idegesen. - Nem igaz, hogy nem fejthetem ki a véleményemet anélkül, hogy árulónak bélyegeztek! Nekem is van önálló véleményem, ami az, hogy ÉN NEM FOGOM ELKÖTELEZNI MAGAM SEHOVA! Ha a ti "kedves" szövetségetekben meg kell ígérni, hogy maradsz x ideig, akkor én inkább nem kérek belőle! Mielőtt kirúgtok, én inkább kilépek!
- Döntésedet elfogadjuk. Kapsz egy órát, hogy kipakolj, és elmenj - mondta Meria. - A döntésedet immár véglegesnek tekintjük.
- Megyek is, mert ez egy ... szövetség! (itt Haggis egy olyan szót használt, amely nem tűri a nyomdafestéket).
- Van-e még valaki, akit jelölnétek elbocsátásra? - kérdezte Meria, de senki nem tette fel a kezét. - Ezennel az ülésnek vége. Köszönöm a részvételt. Még néhány dolgot elmondanék. Én, Olaf és Horon innentől egy tanácsot fogunk alkotni, amely képviseli a szövetség érdekeit. Így sokkal jobban fogunk tudni tevékenykedni. Ezennel Horon és Olaf megkapja a jogot, hogy építhessen a lélekkútból! És most mehettek. Horon, Olaf, kérlek maradjatok.
A szövetség tagjai szépen kiszállingóztak az őrtoronyból, és elmentek vadászni, portyázni, esetleg barátságos mérkőzéseket vívni. Horon, Olaf és Meria pedig az őrtoronyban maradt.
- Menjünk le a katakombákba, találtam ma egy kisebb termet ahol tudnánk tartani a tanács gyűléseit - mondta Horon.
- Jó ötlet, menjünk - mondta Olaf, és elindultak a katakombákba. Horon odavezette őket a kis teremhez, amit már be is rendezett, a berendezés egy zárható ajtóból, egy lámpából, egy kisebb háromszög alakú asztalból, és három székből állt. Horon meggyújtotta a lámpát, majd becsukta azt ajtót.
- Nagyon jó ez a hely - állapította meg Meria. - Csak hideg!
- Evvel nem lesz gond, majd itt is lesz fűtés, mint a katakombák nagytermében.
- Nos, akkor el is kezdhetjük első megbeszélésünket, amelyet rendszeresen, minden hét elején meg fogunk tartani - mondta Meria. - Az építkezést fent megbeszéltük, ehhez tarthatjuk magunkat.
- Egyetértek - mondta Horon és Olaf.
- Innentől megszűnik az egyenjogúság. A szövetség tagjai adhatnak nektek ötleteket, kikérhetitek a véleményüket, de a végén a ti és az én döntésem lesz az, hogy mit csinálunk meg, és hogyan. Ezzel sokkal hasznosabb dolgokat tudunk véghez vinni, mintha mindenki beleszólhatna az ügyeinkbe.
- De mi van akkor, ha valaki majd zsarnoknak tart minket? - kérdezte Horon. - Nem szeretnék külön élni a szövetség tagjaitól, mert tanácstag vagyok.
- Ha valaki ezt felhozza ellenetek, van első figyelmeztetés, aztán repül. Ez minden bűnre így lesz. Először figyelmeztetjük, és ha újra megcsinálja repül. Valamint az adókat is komolyan kell venni, különben soha nem fogunk tudni építkezni.
- Rendben van. Az adóért majd én felelősséget vállalok, és mindenkitől beszedem. És javasolom, hogy növeljük meg. Most mennyi is? Heti 300 Le? Az semmi! Heti 350 lesz a gyengébbeknek, az erősebbeknek meg heti 500 - mondta Olaf.
- Elfogadom a javaslatot. És te, Horon?
- Szerintem is jöhet. Jól jönne már egy kis építkezés.
- Még egy dolog. Ami a tanácson elhangzik, azt tartsátok titokban. Egy-egy új ötletről kikérhetitek valakinek a véleményét, de ami itt elhangzik, arról hallgatni kell. Ha a döntéseket véglegesítjük, akkor a heti szövetségi gyűlésen bejelentjük. Ez legyen mondjuk a tanácskozás után egy nappal. Menjünk fel.
- Rendben. Akkor egy hét múlva megint lejövünk. Én megyek vadászni, mert már nincsen lélekenergiám - mondta Horon.
- Én pedig elmegyek a városba, hallottam, hogy bajnoki viadalt fognak rendezni - mondta Olaf.
- Rendben. Sziasztok - mondta Meria, és felment a felszínre. A tanácsterem hidegsége után a kellemes meleget, ami kint volt, igen melegnek érezte. Majd elment a szobájába, és szakácskönyveket kezdett el olvasgatni: ha Haggis nincs itt, akkor ő majd főzni fog.

8. RÉSZ - FELFEDEZÉSEK

Újabb építkezések folytak a szövetségben. Olaf, Horon és Hedvig próbálkoztak pincét építeni az őrtoronyban. A sok dolgot, amit szereztek, rendszerezve szerették volna tárolni. Olaf és Horon épített egy csapóajtót, eközben Hedvig felbontotta a padlót, és ásott egy gödröt, hogy a pincét elkezdhessék kialakítani. A csapóajtó kész lett, felszerelték. Olaf és Horon lemászott egy létrán, és segített Hedvignek ásni. Egyszer csak áttörtek egy falszerű dolgot, és egy alagútra bukkantak. A pince már elég nagy volt, így elhatározták, hogy felfedezik, mit rejt az alagút. Horon meggyújtott egy olajlámpást, majd elkezdtek lefelé menni (az alagút érezhetően lefelé vezetett).
- Vajon van valami mérgező gáz odalent? - aggódott Hedvig.
- Nem tudom. De elvileg ez a lámpa kialszik, és akkor azonnal visszafordulunk. Eddig még egy elágazás sem volt, tehát simán visszatalálunk - nyugtatta meg Olaf. Bár Hedviget elég könnyű megnyugtatni, ugyanis nem egy izgulós fajta. Hamarosan a járat kiszélesedett. Mivel nem volt nagy fénye az egy lámpának, csak sejthették, hogy egy nagy csarnokban vannak. Horon ekkor elbotlott valamiben.
- Mi ez? - kérdezte, és rávilágított a lámpával. - Uram atyám! Ez egy sír!
- Vajon kié lehet? - érdeklődött Hedvig.
- Nem tudjuk. Nincsen ráírva. Nyissuk fel.
- Oké - és elkezdték felnyitni a koporsót. A fedele nagyon nehéz volt, mert öntött vasból volt. A koporsóban csak egy csontváz volt, de igen nagy fény ragyogott a páncélból. Egy titanitpáncél volt, Olaf egyszer látta a hordaparancsnokot, ő viselt ilyet, így felismerte. Kristályszimbólumot, és egy Rubinmarkolatú Fejszét. Ezeket senki nem tudta még viselni, túl nehezek voltak. De azért felvitték az újdonsült pincébe. Szóltak Meriának, hogy jöjjön le. Hoztak még néhány lámpát, hogy lássanak egy kicsit több dolgot.
- Ezt hogyan találtátok meg? - kérdezte Meria.
- Ástuk a pincét, és áttörtünk ebbe az alagútba - mondta Horon. - Találtunk egy sírt, de úgy feltételezzük, hogy több is van.
- Rendben. Levezethetjük ide a lélekenergiás tüzet majd, és kitalálhatjuk, hogy mire fogjuk használni. Nagyon köszönöm, hogy felfedeztétek - mondta Meria. - Úgy gyanítom, hogy itt volt a családom (akiket nem igazán ismertem) ősi sírhelye.
- Nagyon jó felszereléseik voltak. De azokat mi még nem tudnánk használni. Túl nehezek.
- Nem baj, hozzátok fel őket. Ameddig nem tudjuk őket használni, majd őrizzük őket. És próbáljatok meg arra a sírhelyre egy ajtót szerkeszteni.
- Rendben van - mondta Hedvig, és felmentek a pincébe. Építettek egy ajtót, majd egy hosszú csövet vezettek le a pincébe, hogy a világítás lent is működhessen. Sokat dolgoztak rajta, de végül működött, és meg tudták nézni alaposabban az üreget. Rájöttek, hogy igen nagy. Középen öt sír volt, balra sík felület. Jobbra minden tele volt cseppkővel. A világításban nagyon szép látvány volt. A három végzetúr azon tanácskozott, hogy mire tudnák felhasználni a helyet.
- Talán használhatnánk kápolnának. Oda a nagy üres területre tudnánk építeni egy oltárt. Az ereklyéket is tudnánk itt tárolni - mondta Hedvig.
- Szerintem nem jó ötlet. Valami hasznosat kellene odaépíteni, például kellene egy nagy házat építeni, ahova vissza lehet vonulni, ha valakit nem hagy békén valaki - mondta Horon.
- Ez viszont jó ötlet - mondta a másik kettő.
- Meria tud építeni a lélekkútból, őt kellene idehívni. A mi lélekenergiánk nem elég ehhez - mondta Olaf.
- Felmegyek, idehívom - modta Horon. 5 perc múlva visszaért Meriával. Elmondták neki az ötletüket, és az Meriának is tetszett. Elkezdte az épületet megformázni, és fél óra erőteljes koncentráció (nomeg a lélekkút teljes kimerülése) után elkészült a ház. Teljes berendezése volt, bár szerény, de szükséghelyzetben hasznos lehetett. A maradék üres területre pedig a három végzetúr saját lélekenergiájából egy tanácstermet rendeztek be, ahol Meria kényelmesen beszélhetett az összes végzetúrnak.
- Ez a terület még nekem is tud újat mutatni - gondolta Meria, majd mindenki felment a szabad levegőre.

7. RÉSZ - BALESET EGY HÜLYESÉG MIATT

Olaf éppen egy nagy palackot cipelt a kapu felé. Mögötte Horon hozott egy nagy lángszórót. Arra készültek, hogy leolvasszák a jeget a kapuról, ami már vagy 2 napja be volt fagyva, és nem tudtak kimenni. Az eset úgy történt, hogy Horon elkezdte (télen) lemosni a kaput. Elment wc-re, és mire visszajött, a kapura már ráfagyott a víz. Tudniillik, hogy a telek iszonyatosan hidegek voltak a síkságokon, de amikor enyhülés volt, akkor a felhőkből már eső esett, de jégpáncél rakódott mindenre (pl. a kapura). Ez a két nap alatt egyre vastagabb lett. A rakománnyal a két végzetúr odaért a kapuhoz, és Olaf rákapcsolta a lángszórót a gázpalackra.
- Most figyelj, és tanulj! Nem fogom az egészet végigcsinálni. Engedd meg a gázt!
- Oké! - Olaf megnyomott egy gombot, mire egy kis láng gyulladt a lángszóró végén. - Ezzel kellene leolvasztanom az egészet?
- Tud ez jobbat is - mondta Olaf, és meghúzta a kart, mire 2m-es láng csapott ki a készülékből. - Ne tartsd túl közel, mert elég a kapu is. Tessék, itt a gép. Szólj, ha készen vagy, vagy ha van valami.
- Rendben, szólok.
Olaf elindult vissza az őrtoronyba. Lassan ment, mert nem akart elesni. De természetesen működött Murphy törvénye, és semmi nem úgy volt, ahogy Olaf akarta. Elesett, és nagyon megütötte a karját. Elkezdett kiabálni, mire Ghor és Meria kirohantak segíteni. Vagyis csak rohantak volna, mert ha rohantak volna, akkor ugyanúgy járnak, mint Olaf.
- Te menj, és szólj Zoraknak - mondta Meria. - Én odamegyek.
Hamarosan Zorak is megérkezett, és segített Olafnak bemenni a az őrtoronyba. Ott lefeküdt az asztalra, és Zorak elkezdte vizsgálni a sérülését. Pár perc után a következőre jutott:
- Szerintem eltört.
- És akkor mit lehet vele csinálni?
- Hát, nem igazán emlékszem. Annyit tudok csinálni, hogy felnyitom a karodat, és megnézzük, hogy hogyan tört el.
- És ezt mégis hogyan szeretnéd itt kivitelezni?
- Nem tudom, de ha mondjuk belső vérzésed van, mire elviszünk a legközelebbi felcser-központba, meghalsz. Mondjuk a sütőben megpróbálhatunk néhány kést meg csavart sterilizálni, és megpróbálkozhatunk a műtéttel. Összevarrom, és rögzítem.
- Rendben, legyen.
- Van még abból a fájdalomcsillapító koktélomból. Ha abból nagyobb adagot alkalmazunk, lehet, hogy semmit sem fogsz érezni - mondta Olafnak Zorak, aki ettől nem nyugodott meg. De beleegyezett, hogy Zorak megtegye, amit csak lehet. Elkezdték sterilizálni az eszközöket (fél óráig főzték őket, majd kihűtötték), és Olaf közben megkapta a koktélt. Letakarták a konyhaasztalt, hogy legyen hol műteni, és Olaf felsőtest-páncélját eltávolították. Olaf tulajdonképpen elaludt, ekkor Zorak egy bemetszést ejtett a könyökhajlattól az alkar végéig. Majd Haggis segítségét kérte, hogy törölje ki a vért, mert nem jól látta a csontot. Végül megtalálta a törést, és itt jött a dolog nehezebb része. Egy szintén valamennyire sterilizált kézifúróval elkezdett egy lyukat fúrni a csonton, hogy összecsavarozhassa. Nagynehezen 20 perc alatt sikerült, a csont keménysége nem engedte a gyorsabb munkát. Olaf nagyon egészséges volt, és a csontjai is nagyon jó formában voltak. Haggis segítségével szintén megtisztította a területet, ellenőrizte, hogy pontosan ott vannak-e a csontok, ahol lenniük kell, és elkezdte összevarrni a sebet. Sikeres volt. Lefedte egy kötéssel, majd rögzítette néhány rongydarabbal és fával. Olafot elkezdték felébreszteni.
- Sikerült?
- Igen - mondta Zorak - de most haladéktalanul el kell indulnod egy felcserközpontba, ott megnézik, hogy jól rögzítettem-e a csontokat, és hogy nem kaptál-e fertőzést. Ez nagyon fontos.
- Nem igazán tudok sétálni.
- Nem baj, majd befogunk két vérkutyát a szán elé a kennelből (ugyanis az építkezések nem álltak le az előző rész óta - a szerző megjegyzése) - mondta Meria.
- Én majd elviszem Olafot a központba - ajánlkozott Surak.
- Rendben van, köszönjük. Én is veletek megyek - mondta Meria. Szerencsére Olafot sikeresen elszállították a felcserközpontba, ahol újra megoperálták. Hála Zorak körültekintőségének, fertőzést nem kapott. Karját begipszelték, majd 3 nap után hazamehetett. Felment Zorak szobájába.
- Köszönöm, hogy megmentetted a karomat.
- Semmiség, máskor is - mondta Zorak, és hosszas beszélgetésbe kezdtek. Olaf innentől minden nap hálát adott Zoraknak azért, hogy felcserré képezték ki.

6. RÉSZ - MEGYÜNK LOPNI

FIGYELEM! Az ebben a részben lévő számadatok nem valósak! Bármi egyezés a valósággal csak a véletlen műve!

A Zászlósok (ahogy újabban magukat nevezték) sok ideje törték a fejüket azon, hogy hogyan bosszulják meg a háborút a Kerrékfy-szövetséggel. Bár ők nyertek, békés létükre nem szerették a háborút - kivéve ha a másik okot adott rá. Viszont mivel Kerrékfyék sem adtak nekik túl sok gondolkodási lehetőséget, ők sem akartak. Először is a lélekkút energiájából Meria elkezdett valami gömböt megformázni. Mivel nem volt elég, a többiek segítségét kérte, akik szívesen adtak lélekenergiájukból, és elkészült a gömb a torony fő terében. Meria magához hívta Olafot.
- Ez itt egy kémgömb. Egy mágus megmutatta nekem, hogyan kell ilyet formázni, és mágikus energiák segítségével hogyan kell működésbe hozni. Meg lehet vele néhány hasznos dolgot tudni az ellenfélről, mint például a Kerrékfyék társulatáról - magyarázta.
- Tehát azt akarod mondani, hogy ezzel megnézhetjük a szövetségüket is? - kérdezte Olaf.
- Pontosan azt. De még soha nem használtam ilyet, és nem tudom, hogy sikerült-e hibátlanra megcsinálni - mondta, majd rátette a kezét, és mágikus energiát bocsátott bele. A kémgömb elkezdett langyosodni, majd elég forró lett, és valami vibrálás megindult benne.
- Még egy keveset várnunk kell vele.
- Akár fűthetnénk is vele telente, jó meleg - viccelődött Olaf.
- Nem éri meg. Túl sok mágikus energiát használna. Amit nehezebb szerezni, mint lélekenergiát. Akkor már inkább használjuk a lélekkandallót - mondta Meria.
- Mindent komolyan veszel, csak vicc volt!
- Nem értem a viccet. Áh, itt van a kép. Lássuk csak. Van egy magas védőfaluk, talán magasabb, mint a miénk, 6-7 m-es lehet. Egész jó a gyakorlóterük is. És nekik is van kémgömbjük. Aréna? Ketten harcolnak is benne! Ilyet mi is építhetünk. És itt van a lényeg! Ahol az ősköveiket tárolják. Nem lesz könnyű, de egy kis varázslattal lopni tudunk néhányat tőlük!
- Rendben van. Ki megy? - vetette fel Olaf.
- Ki kellene választani. Vacsoránál - mondta Meria, majd elvonta energiájit a kémgömbtől, ami izzásig hevült. - Remélem nem sérül meg senki, nagyon forró lehet.
Vacsorára manapuffancs-kocsonya volt, szokás szerint Haggis készítette. Mestere volt mindenféle ételnek. Bár akik még nem ettek ilyet, azok eléggé undorodva kóstolták meg, de nagyon ízlett nekik. Miután a kocsonyás ételt elfogyasztották, és megitták a felszolgált mirg-májlevet (furcsa módon a mirgmájnak édeskés íze van), Olaf megkocogtatta serlegét, hogy mindenki rá figyeljen.
- Kiterveltük, hogyan állunk bosszút a Kerrékfy-társulaton! Ellopjuk az ősköveiket. Biztos láttátok azt a forrón izzó valamit, remélem senki sem nyúlt hozzá. Az egy kémgömb. Meria építette, ehhez kellett a lélekenergia. Ennek segítségével megnéztük, hogy mit tudnánk csinálni a Kerrékfyékkel, úgy, hogy lehetőleg ne is tudják meg. Ha meg gondolják, hogy mi voltunk, úgysem lesz rá bizonyítékuk. Nos, már csak azt kellene eldönteni, hogy ki megy át hozzájuk holnap, az éj leple alatt. Ki szeretne? - kérdezte Olaf, és pontosan három kéz lendült a magasba: Xhor, Zorak és Haggis.
- Én azért szeretnék jelentkezni - kezdte Xhor - mert idáig nem sok mindent tettem a szövetségért, és szeretnék javítani ezen.
- Én szinte biztos, hogy sikerrel járnék - mondta Zorak magabiztosan.
- Ezt elhisszük - mondta Horon - de kellene a kicsit félénkebbeknek is lehetőséget adni, hogyha szeretnének egyszer-kétszer bizonyítani. Lehet, hogy bátrak lennének, csak nem jutnak soha lehetőséghez.
- Teljesen igazad van - mondta Meria.
- Én viszont szintén keveset harcolok. Meg szeretném mutatni, hogy nem csak szakács vagyok - mondta Haggis.
- Szerintem legyen Xhor. Ki ért ezzel egyet? - kérdezte Olaf, és most 7 kéz lendült a magasba. - Rendben, akkor Xhor megy. Sok sikert kívánunk a feladatához.
Xhor elég nehezen aludt az éjjel. Aludt két órát, majd felébredt. Váltakozott benne a félelem érzése, illetve az érzés, hogy végre ő is tesz valamit a szövetségért. Végül úgy döntött, hogy csökkentendő a feszültségét, lement a kamrába, hogy szerezzen az útra egy kis szárított Ichinedar-szárnyat, ami tápláló, nem romlandó, jóízű, és könnyű szállítani. Majd elővett egy macskapárduc-fület, és rágcsálni kezdte. Megette, majd visszament aludni. Reggel ő volt az első, aki felkelt. Meria ismét működésbe hozta a kémgömböt, és megmutatta a falon azt a pontot, ahol be tud jutni észrevétlenül. Majd Xhor ennek hatására kötelet csomagolt, és egy kampót kötött a kötél végére. Délben, ebéd után el kellett indulnia, hogy mire az éj leszáll, ő már lesben állhasson a Kerrékfy-klán fala közelében.
Leszállt az este. Xhor előbűjt rejtekéből, ami egy 200 éves odvas fa volt. Megkereste a gyenge pontot a falon, majd elkezdett felfelé mászni. A kötelet eltette, majd leugrott a falról. Az arénájuk mögött volt, a közelben ott állt a raktár. Viszont állt előtte egy őr. Viszont volt egy fúvócsöve, amely egy olyan nyilat tartalmazott, amely át volt itatva mithrilvirágoldattal: egy természetes altatóval. Lelőtte az őrt, aki másodperceken belül elaludt. Kihúzta a nyilat, hogy semmi nyom ne maradjon. Varázslatot mormolt, majd vékony kék fénycsóva világított rá az ajtó kulcslyukára, és kattanás hallatszott. Az ajtó kinyílt. Óriási mennyiségű őskövet látott. Az őskövekről csak annyit tudott, hogy ősi erők folytán keletkeztek, vulkánok belsejében, ahol óriási mennyiségű lélekenergia egy kis darab kőbe sűrűsödött őssze. Ezekből felmarkolt annyit, amennyi csak a zsákjába belefért, majd megpróbált megszökni. De ekkor egy sokkal erősebb végzetúr állta el az útját, aki elég barbárul nézett ki. Hosszú, csimbókos, vörös szakálla volt, ami tele volt kosszal. Haja hasonló. Bőre mindenhol koromfoltos volt. Xhor belevágta az altató tüskét, és reménykedett, hogy elkábul valamennyire az altatótól, ami a tűn volt. Szerencsére elfelejtette, hogy hol van, és elesett. Kihúzta a tüskét, és hálát adott Zoraknak, amiért felcseri képzést kapott. Gyorsan átmászott a falon, majd maradék erejéből olyan messze próbált kerülni a Kerrékfy-szövetségtől, amennyire csak tudott. Lepihent, majd mire megvirradt, értékes rakományával futott tovább, és hazaérkezett. Ott úgy fogadták, mint egy hőst, és akár az is lehet, hogy igazuk is volt.
- Gratulálunk, Xhor!
- Ügyes voltál!
- Bátor vagy! - mondogatták a szövetség tagjai Xhornak, és egyéb bátorító mondatokat is mondtak neki. Majd elkezdték összeszámolni az ősköveket.
- 2500 db őskő! - mondta Meria. - Ebből elég lesz egy ideig mindenre.
Mindenki kapott 15 db őskövet (Xhor bátorsága miatt 30-at), és mindenki számára kisütöttek 10-et (Xhor számára 20-at). Ez fejenként 8000 lélekenergiát jelentett. (16000-et Xhor esetében). Majd 10-esével sütögették ki az ősköveket, és hamarosan felépült egy aréna, és egy mágustorony. Egyelőre ennyit építettek, hogy maradjon, és gondosan elraktározták a maradékot, hogy ne lophassák el.

5. RÉSZ - A HARCOLÓ TITÁN

Esős napra virradt a Végzet Zászlaja szövetségében. Mindenki az őrtoronyban maradt, mert nem szeredtek volna elázni. Kedvetlenek voltak, senki sem szerette a borús napokat. Reggeli közben szinte egy szó sem hangzott el. Reggeli után szinte mindenki visszavonult a szobájába. Xhor, Edward, Meria és Zorak könyveket olvastak, ezzel az inteligenciájukat akarták fejleszteni. Surak, Olaf és Ghor edzettek, erősítették magukat. Hedvig, Horon és Haggis varázskönyveket olvastak. Aztán végül megunták a dolgot, de nem tudták eldönteni, hogy mit csináljanak. Végül Zorak és Hedvig úgy döntött, hogy elmennek vadászni. A többiek pedig jobb ötlet nem lévén leültek pokerezni az ebédlőben.
- Én osztok - mondta Xhor. - Kis vak Edward, nagy vak Meria.
- Miben játszunk?
- Lélekenergiában. Itt ez a kristály. Mindenki töltse bele a tétet, és majd az veheti ki belőle, aki nyer.
- Ez jó ötlet - mondta Olaf, és elkezdtek játszani. Az első körben Meria nyert egy flössel. Majd Xhor ki is esett, mikor betette az összes eljátszani kívánt lélekenergiáját, és vesztett. A 12. körben hirtelen Surak felkiáltott.
- All in! - és betette az összes lélekenergiáját, és mindenki hasonlóan cselekedett: döntsön a szerencse.
- Royal flöss! - mondta Zorak, és a többiek bosszankodva pakolták el a kártyáikat. - Mivel jó napom van, a felét elosztom köztetek!
A többiek valamennyire megnyugodtak, de elhatározták, hogy többet nem játszanak lélekenergiában. Legalábbis ameddi el nem felejtik a csúfos vereséget. Ekkor ordítás hangzott fel a közelben. Az eső ellenére kimentek, és látták, hogy Zorak és Hedvig futva közelednek, mögöttük pedig egy körülbelül 8-10 m magas szörny üldözi őket.
- Menjünk, segítsünk nekik! Ez a szörny szétzúzza az összes embert és épületet!
A szövetség tagjai gyorsan felkapdosták különféle páncélzataikat, majd rárontottak a szörnyre. Igazából csak a lábát tudták vagdosni, a fő szerepe a varázslatoknak volt.
- Gyerünk! Lőjjétek a fejét! Vérforralást, aztán fagycsóvát! Nyomhattok rá erősebbet is, mondjuk energiagömböket! - Olaf ezeket a haditanácsokat osztotta, és így is tették. A szörny ordibált, mozgott, és vérzett. Közben az ütőereit próbálták elvágni, több-kevesebb sikerrel. A szörny végül a vérveszteségtől annyira kába lett, hogy meg tudták kötözni. Zorak, akiről kiderült, hogy képzett gyógyító, megpróbálta a szörnyet meggyógyítani, és útjára ereszteni. Megpróbált vért adni neki, de ezt szerencsére elvetette, mert 4-ük összes vére nem lett volna elég a szörny vérének pótlásához. Tehát inkább úgy döntött, hogy véget vetnek a szenvedéseinek, és felboncolják, hogy húst nyerjenek belőle. Először egy hasi metszést ejtettek, és kivették a bélrendszerét. Majd a lehető legtöbb húst lehámozták róla. A máj még ehető volt, tehát azt is megtartották, és óriási lakomát rendeztek belőle. A sok húst alig tudták elraktározni, de arra járt egy lélekkufár, tehát neki eladták a maradékot, cserébe kaptak néhány felszerelést. Az ég is felderült, miután legyőzték a titánt, és örömködésük jelképeként kihoztak egy asztalt, és nekiálltak pokerezni - lélekenergiában. Máris elfelejtették azt a csúnya vereséget?

4. RÉSZ - AZ ELSŐ HÁBORÚ

Egyik délben, amikor a szövetség tagjai a nagy melegben bent hűsöltek az őrtoronyban, kopogtattak a nagykapun, a főbejáraton. Zorak kiment, és megnézte, hogy ki az. Egy hírvivő állt a kapu előtt. Zorak kinyitotta a kaput.
- Üzenetet hoztam Meriának, a Végzet Zászlaja szövetség vezetőjének!
- Szólok neki - ígérte Zorak, és elment az őrtoronyba, hogy kihívja Meriát a kapuhoz. Két perc múlva visszatért a végzetúrnővel a kapuhoz, és a hírvivő elkezdte felolvasni az üzenetet.
- Végzet Zászlaja szövetség! Eme üzenetet én, Zsigmond, a Kerrékfy-szövetség vezetője írom nektek! Ez úton értesítelek benneteket arról, hogy a szövetség megszavazta a Végzet Zászlaja szövetség megtámadását. A háborút holnap délben kezdjük el a Thotem-síkságon! Ha nem lesztek ott, kénytelenek lesztek a lélekkutatok tartalmát átnyújtani nekünk! Ennyi. Viszlát.
Ezzel a hírvivő elment, és Meriára várt, hogy kihirdesse a hírmondó által hozott üzenetet. Összehívta a szövetség 10 tagját (az előző rész óta már bővítették az őrtornyot, és felvették Edwardot és Xhort), és elmondta nekik a hírt.
- Kedves barátaim, társaim! Nem feltétlenül rossz hírt akarok veletek közölni. A Kerrékfy-szövetség hadat üzent nekünk. Holnap kezdődik a háború. A harc színtere a Thotem-síkság, a harc kezdete délben lesz. Most pedig tegye fel a kezét, aki nem kíván részt venni a csatában. A Kerrékfy egy elég jó szövetség, de nem jobbak, mint mi. Nos? - kérdezte Meria, és természetesen nem tette fel senki a kezét. - Remek! Akkor most elkezdünk gyakorolni, legjobb harcosunk, Olaf vezetésével, és ki fogunk állni a Kerrékfyekkel!
Kivonultak a gyakorlótérre, és elkezdték gyakorolni a harcot. A gyakorlóteret megépítése óta már háromszor sikerült fejleszteni, és miután gyakorolgattak egy keveset, máris jobbnak érezték magukat a harcban. A védőfal is fejlődött, már 5-ször, mióta felépítették. Ennek már a tudata azt jelentette, hogy jobban védték meg magukat a harcban. A gyakorlás véget ért. Korán mentek aludni, hogy a másnapi harcra kipihenten indulhassanak. Elég nehezen aludtak el, viszont az éjszaka gyorsan eltelt, és a reggel is. Fél tizenegykor kivonultak a Thotem-síkságra. 15 perc múlva az ellenfél harcosai is megérkeztek, szintén tizen voltak. Megkezdék a csatát. Meria rárontott Zsigmondra, a szövetség vezetőjére. Olaf a legerősebbel, Gigantic Dannel harcolt. Surak, Zorak és Hedvig egy-egy erősebb ellenfelet céloztak be. A többiek gyengébbeket vettek célba. Olaf és Gigantic Dan harca nagyon durva volt. Gigantic Dan egy nagyon nagy fegyverrel harcolt, Olaf pedig egy kisebbel, de annál praktikusabbal. Egymásnak rontottak. Olaf gyorsan kilőtte új varázslatát, egy energiagömb-sorozatot. Dan hátratántorodott, de szinte azonnal tovább futott Olaf felé, és nekivágta fegyverét. Olaf megsebesült, de nagyobb baja nem lett. Fegyverével, amely egy mithril hosszúkard volt ezen a csatán, mély hasi sebet ejtett Dan-en. Dan ordított, majd visszaütött. Olaf bordája eltört, de a hosszúkarddal akkorát vágott Dan kezére, hogy az szintén eltört. A csatát egyértelműen Olaf nyerte, mert ő meg tudta varázslattal gyógyítani a sebeit, és a törését, de Dan nem tudta. Ő visszavonult, viszont Olaf is csak gyengébbeket támadott innen. Egyet szintén visszavonulásra késztetett (ugyanis ez a csata nem halálra ment). Meria és Kerrékfy Zsigmond harca elég durva volt. A féligmeddig erős, zafír hordás Zsigmond erősen harcolt, Meria viszont nagyon jól használta a varázslatokat. Energiagömböket és fagycsóvákat lőtt zsigmond felé, és enyészmesterével harcolt. Sebeket ejtett Zsigmondon, aki kénytelen volt visszavonulni. A többiek is jól harcoltak és a csatát 8 győzelemmel és 2 vereséggel a Végzet Zászlajások nyerték. Ekkorra már besötétedett, és kékeszöld fénynyaláb futott át az égen a Végzet Zászlaja szövetség irányába. Kerrékfyék csalódottan vonultak el. Meria és csapata nevetve vonult el a szövetségük felé, és besétáltak a kapun. Megnézték a lélekkutat: 1500 egység lélekenergiával többet találtak benne. Ünnepelni kezdtek. Meria felkattintott egy kapcsolót az őrtoronyban, majd az egész fal teteje, sok fáklya, az őrtorony teteje, és a gyakorlótér korüli fáklyák égni kezdtek.
- Nahát! Ezt még nem is mutattad! - kiáltotta Surak. - Nagyon szép!
- Ezt mostanában barkácsoltam Haggissel - mondta Horon. - Eddig csak Meria tudott róla. Nem is gondoltam, hogy ilyen szép.
- És hogy működik? - kérdezte Xhor, aki mindig a dolgok nyitjára volt kíváncsi.
- Lélekeneriga-tüzelésű. Egy óra alatt csak 15 egységnyi lélekenergiát használ fel.
- Milyen takarékos!
Mindenkinek tetszett a dekoráció, és Haggis nagyon finom falatokkal készült. Orgling disznótól elkezdve Ichinedar-combig minden volt. Nagyon örült mindenki.

3. RÉSZ - BŐVÜL A CSAPAT

Meria, Horon, Haggis és Olaf kényelmesen elfértek a toronyban, de hamarosan felvettek még 4 embert. Mióta Olafot felvették, a szövetségre rámosolygott a szerencse. Igaz, hogy Olaf még igazából nem tudott építkezni, de más dolgok miatt szerencsés lett. 12 végzetúr is jelentkezett a szövetségbe, de ezek közül csak 4-et tudtak felvenni. Mind a 12 embert behívták magukhoz, és elbeszélgettek velük. Majd elérkezett a döntés napja. A 12 ember megjelent a szövetség falai között. Felsorakoztak a lélekkútnál. Olaf, aki közben igen nagy tekintélyre tett szert a szövetségen belül, kihirdette, hogy hogyan fogják azt a négy embert kiválasztani, akiket felvesznek.
- Egyfajta versenyről lesz szó - mondta Olaf. - Lesz benne harc és ügyességi számok egyaránt. Teljesítsetek jól, mert nem csak az a lényeg, hogy az első négybe bekerüljetek. Ha nem teljesítetek elég jól, nem veszünk fel benneteket. Az első szám a csapdakészítés. 15 percet kaptok arra, hogy készítsetek egy csapdát. Itt a két legrosszabb máris kiesik. Az óra indul. Az eszközöket az asztalnál találjátok.
Az asztalon minden megvolt, ami kellett a csapdakészítéshez. 15 perc múlva készen is voltak. Az első versenyzőt Ghornak hívták. Olaf megnézte a csapdáját, de alig lehetett észrevenni. Elég mély is volt, tehát jó csapda volt. Olaf elismerően füttyentett. A következő versenyzőt Suraknak hívták, az ő csapdája annyira nem volt jó. Sokkal könnyebben észrevette Olaf, mint az elsőt. Ugyan észrevehető volt, de Olaf úgy gondolta, hogy egy kis csali használatával könnyen oda tudnának csalni egy állatot. Végignézte az összes többi csapdát is: Xhorét, Helginét, Hedvigét, Edwardét, Zorakét, Nerierét, Sokkulét, Tokolunét, Srikhét, és végül Motilét. A csapdák általában jók voltak. De voltak olyanok is, amik nem feleltek meg az elvárásoknak. Srikh a csapdájába például egy kihegyezett karót tett.
- Megölni akarod az állatot, vagy elfogni? Nem szeretem az ilyen aljas támadásokat. Te már biztos kiesel - mondta Olaf. Srikh erre bedühödött, és elhagyta a szövetséget. Erre Meria ezt mondta:
- Nem is baj, hogy elment, már elsőre sem volt túl szimpatikus nekem.
- Igazad van - értett vele egyet Olaf és Horon is. Majd Olaf a maradék 11 emberhez fordult.
- Nos, az első próbát közületek 10 sikeresen kiállta. Mint láttátok, Srikh elrohant dühében, mikor az aljas csapdája kiesett a versenyből. Tehát most csak egy nevet fogok mondani, akinek sajnos nincs lehetősége a szövetségben maradásra. Ez pedig Helgin.
- Neeeee! - nyafogta a végzetúrnő. - Annyira igyekeztem! Mi bajotok van a csapdámmal?
- Az vele a baj, hogy túl sekély a gödör. Melyik állat nem tud kimászni belőle? Egy nerub kórokozó talán bent marad, de egy mokku is megszökik.
- Na jó, de letört a körmöm, és izzadtam a gödör ásása miatt!
- Sajnos olyanokat, akiknek egy letört köröm problémát okoz, nem vehetünk fel! Mi lenne egy igazi csatában? Sajnos el kell, hogy köszönjünk tőled - mondta Olaf. - A következő versenyszám a kvíz. Mindenkitől fogunk kérdezni három kérdést. És értékeljük a rá adott válaszaitokat. Menjünk névsorban. Kezdjük Edwarddal, aki hozzám jön, Meriához pedig Ghor megy.
Elkezdték kérdezgetni a végzeturakat. Az első kérdés az volt, hogy egy vészhelyzetben hogyan cselekednél. A második az volt, hogy mennyi fáradtságot ölnél bele a szövetség fejlesztésébe. A harmadik pedig az volt, hogy hogyan tolerálod a harci helyzeteket. A következőket válaszolták:
Edward: Szerintem megpróbálnám kimenteni magamat és a csapattársaimat egyaránt. Közepes mértékű fáradtságot tudnék beleölni a szövetségbe. A harci helyzetekben az dönt, hogy milyen erős az ellenfél. Vagy harcolok, vagy menekülök. Viszont ha elkezdtem harcolni, nem menekülök el.
Ghor: Eléggé gyáva vagyok, lehet, hogy csak magamat menteném. Sok fáradtságot tudnék beleölni a fejlesztésekbe, mert lehet, hogy gyáva vagyok, a békés dolgokhoz annál jobban értek. Harci helyzetekben a legtöbbször elmenekülök, próbálom elkerülni őket.
Hedvig: Nő létemre elég erősnek érzem magamat. Fel is tudnám áldozni az életemet a barátaimért. Ha elégedett vagyok a hozzáállásával valakinek a dolgokhoz, szívesen segítek neki. Így lenne ez a szövetséggel is. A harci helyzetekben általában mindig vállalom a csatát. Nem ritkán én kezdeményezek egy erősebb ellenféllel szemben is.
Motil: Hú, hát én elég gyáva vagyok. Nem igazán kerültem még durva helyzetekbe. Békésen elvadászgatok a kobaltpatkányokra és a nerub kórokozókra, igazából nem tudom. Még soha sem voltam szövetségben, így nem tudom, mennyi energiát illik belefektetni. Átlagos mértékűt, úgy gondolom bele tudnék. Harc? Szó sem lehet róla. Én a béke híve vagyok. Ha más élete függene tőle, akkor sem harcolnék. Csak akkor, ha az életemet mentem vele.
Nerier: Nos, mit is mondjak, a kérdés eléggé relatív. Attól függ, hogy milyen veszélyes a helyzet. Gondolom mindenkinek a saját élete az első, vészhelyzetben így lenne ez velem is. De azért ha valaki nem tudja magát menteni, akkor segítenék neki, de ilyen eset nem igazán adódna. A szövetségbe nem is tudom, hogy mennyi energiát ölnék. Tulajdonképpen én annak a híve vagyok, hogy ha valaki segít nekem, akkor én is segítek neki. Először elvárnék valamit a szövetségtől, aztán pedig adnék valamit cserébe. Harci helyzeteket általában nem vállalok, de ha valaki megtámad, azt hátba fogom támadni.
Sokkul: Bátor vagyok. Mindenkit magam előtt mentenék ki. Az összes lehetséges energiámat a szövetségbe ölném, bár fordítanék egy kicsit a saját magam fejlesztésére is. Imádom a harcot, főleg ha nyerek. Ki nem hagyok egyetlen alkalmat sem.
Surak: Viszonylag bátor vagyok, ezért ha valakit menteni kell, próbálkozok. Egy másik megszűnt szövetségben nagyon sokat építettem: arénát, mágustornyot. Tehát itt is sokat építhetek. A harcnál ésszerűen döntök: ha erősebb az ellenfél eszembe sem jut megtámadni.
Tokolun: Hát, eléggé gyáva vagyok. Magamat mentem általában. Nem tudom, nekem jó így a szövetség, igazából nem áll érdekemben fejleszteni, ezért sok energiát nem fogok belefektetni. Harcolni igazából nem szoktam.
Xhor: Nem is tudok erre a kérdésre válaszolni. Igazából a saját életem a fontos, de másét is megmentem, ha rászorul, de ez attól függ, hogy milyen durva a helyzet, és az én életem mennyire van veszélyben. Az építkezés szerintem menne, de még nem próbáltam, egyéb dolgokat is megtennék a szövetségért. A harc az annyira nem megy: általábban gyengébb ellenfeleket támadok meg.
Zorak: Mindenkit előttem menekítek ki, nagyon szeretem megmenteni az embereket. Szeretek építkezni, mert az nekem is jó, én kapom a bónuszokat a többiekkel egyetemben, tehát nagyon megéri. Harcolni szoktam, de ésszerűen: ha nagyon durva az ellenfél, eszembe sem jut megtámadni.
Sok időbe telt, mire meghalgatták az összes embert. Összeültek tanácskozni arról, hogy kik maradnak bent.
- Nekem Ghor, Edward, Hedvig, Surak és Zorak tetszik. Szimpatikusak - mondta Olaf. - Szerintem ők maradjanak, és közülük 4-et felveszünk, az ötödiket meg majd akkor, ha bővül a torony.
- Ők nekem is nagyon szimpatikusak. Szerintem Xhor is maradhat - monta Meria.
- Egyetértek - mondta Horon, és rögtön utána Haggis.
- Akkor jöhet a harci próba - mondta Meria. - Olaf, kezdhetjük.
- Rendben.
Olaf kiment, és kihírdette a szabályokat. A végzeturak megkűzdenek egymással. 6 végzetúr közül kettő kiesik. De ez már nem számít: amint bővítik a tornyot, máris felveszik a maradék kettőt. Amikor ezt Olaf elmondta, nagyon örültek azok, akik bennmaradtak. Elkezdődtek a harcok. Fegyver nélkül ment, öt körön keresztül. Majd eldöntik, hogy melyik fél harcolt szebben, nem arra megy a játék, hogy megsebezzék a másikat. Edward harcolt Xhorral, Surak Zorakkal, és Hedvig Ghorral. A csaták lezajlottak. Edward és Xhor csatája elég békés volt. Először Xhor leteperte Edwardot a földre, és földharc kezdődött. Xhor majd alulra került, és Edward nyert. Surak és Zorak pedig karatézni kezdtek. Surak néhány rúgást követett el Zorak felé, majd Zorak ütni kezdett. Végül a harc döntetlen lett. Hedvig és Ghor csatájában Hedvig nyert, mikor átdobta Ghort a válla felett. Nagyon szépek voltak a csaták, majd a következőre jutottak:
- Én, Meria, a Végzet Zászlaja szövetség vezetője kihirdetem az eredményt. A következő embereket vesszük fel azonnal: Surak, Zorak, Hedvig, Ghor. Természetesen Xhort és Edwardot is fel fogjuk venni, de őket csak később, miután bővítettük az őrtornyot. Értesíteni fogunk benneteket. Surak, Zorak, Hedvig és Ghor: nem tudom, hogy itt van-e a cuccotok, nyugodtan menjetek el érte a régi lakhelyetekre. Ti már fel vagytok véve. Mi pedig el fogunk kezdeni építkezni.

Köszi a topicnyitást. Íme Olaf, a végzetúr történetének előző részei, és egy új résszel is gazdagodik a történet.

***

BEVEZETŐ

Egy mélyedésben egy sötét alak látszik. Egyenletesen mozog fel-le. Élőlény lehet, a mozgása lélegzés. Hirtelen kinyitja a szemét. Egy pillanatig elgondolkozik azon, hogy hol is van, majd felkelt. A táj eléggé szomorú volt. Kietlen, kopár, szürke pusztaság, néhol tarkítva egy-egy halott fával, esetleg tetemekkel. A távolban egy hegy látszott. Nem éppen egy olyan látvány, amire ébredés után vágyunk. A távolban egy nagy viharfelhő látszott, és az, ahogy esett alatta. A végzetúr reménykedett, hogy egy jobb búvóhelyet talál, mielőtt ideér. Nem szeretett volna megázni, mert így is tartott a kihüléstől. A végzetúr a smaragd hordába tartozott. Az alkata elég nyeszlett volt, de az elméje többre volt képes, mint egy erősebb harcosé. Könnyű páncélzatot viselt, fegyverként egy tőrt használt. Rájött, hogy nincs vesztegetni való ideje, mert hamarosan ideér a vihar. Elindult, hogy egy állat üregét birtokba vegye. Mivel igazából nem volt más választása, úgy döntött, hogy elmegy, és megnézi a hegyet. Átvágott a pusztaságon, mikor meglátott egy mirget repülni. Ajka egy fagycsóva varázsigéjét formázza, és a mirg máris holtan zuhant a földre. Lélekenergiáját vette, majd a tetemet zsákjába tette. Úgy gondolta, hogy majd megsüti. Lassacskán odaért a hegyhez. Elkezdett járkálni a hegy körül, míg észre nem vett egy kis repedést. Éppen akkora volt, hogy átférjen rajta. Az üreg belül nagynak tűnt, és védettnek. Ekkor egy mokku acsarogva letámadta őt. A végzetúr a tőrrel megsebezte a mokkut, de nem ölte meg. A mokku nem hagyott fel a támadással, nem menekült el, és védte a területét. A végzetúr úgy döntött, hogy mégis megöli. Lélekenergiáját vette, de mivel a mokkuhús nem ehető, inkább kidobta. Egy tűzfuvallat varázslat segítségével tüzet hozott létre, és elkezdte sütögetni a mirg combját. Alig várta, hogy megsüljön, és nagyon gyorsan befalta. Rég nem evett ilyen finom ételt, ezért egy kicsit jó kedve kerekedett. Elővett egy kulacs bort, és meghúzta. Majd újra elaludt a fáradtságtól. Mikor felébredt, viszonylag kipihent volt, a vihar már elvonult. A táj most nedves volt, és viszonylag élettel teli. Sok állat ivott a pocsolyákból, és - a végzetúr szerint - csak arra vártak, hogy a lélekenergiájukat vegyék. Néhányuknak a lélekenergiáját is vette. Ekkor látott egy árnyat elsuhanni a búvóhelye felé. Odarohant, és hirtelen berontott a repedésen keresztül. Egy másik végzetúr nézett éppen körül a barlangban, a gyémánt horda egyik tagja.
- Neked nem itt van a helyed - mondta a smaragd végzetúr mély hangon.
- Ki mondja ezt? - mondta a gyémánt.
- Én, Olaf. - mondta a smaragd.
- Milyen neved van? Az enyém magasztosabb. Theron vagyok.
- Tudod mit? Küzdjünk meg. Aki nyer, azé a hely.
- Rendben van - mondta Theron, és egymásnak estek. Olaf egy fagycsóvát lőtt Theronra. Theron hátra esett, majd felkelt, és egy karddal vágott a mágus felé. Olaf könnyedén félreugrott, és a tőrével Theron hasa felé célzott. Megsebezte a gyémántot, mert ő, a nehezebb páncélzata miatt, nem tudott olyan könnyen félre ugrani, bár az is igaz, hogy nem tudott olyan nagy sérülést bevinni a smaragd. Theron fejbe vágta Olafot kardjával. Olaf pedig újabb varázslatot lőtt felé, egy vérforralást. Theron hatalmasat ordított fájdalmában, majd összeesett. Látszott rajta, hogy hallja, amit Olaf mond.
- Nyertem, aljas gyémánt - ezennel elvett némi lélekenergiát Therontól. - És most takarodj!
Theron elfutott. Olaf pedig úgy döntött, berendezkedik az üregbe. Először elfedte a nyílást úgy, hogy csak ő láthassa hol van. Majd pedig a leölt állatok bőrével bélelte ki a barlangot, hogy egy kicsit melegebb legyen. A nyíláshoz egy létrát is épített, mert ugyan lefelé segített a gravitáció, felfelé mászni is kellett. A létra viszont ellökhető, és így nehezebben jutnak be. Tűzhelyet is épített, hogy nehogy felgyulladjanak a bőrök. Majd egy leölt mirg tollaiból ágyat készített. A barlangban egy mágikus gömb szolgáltatta a fényt. Elég otthonosan rendezte be a barlangot a végzetúr. És itt kezdődnek majd az igazi kalandjai.

***

1. RÉSZ - A HERCEGNŐ

Olaf a barlangban pihent, hosszú ideje nem mozdult ki a barlangból. Élelemtartaléka volt elég, és semmi kedve nem volt párbajokat vívni a túlélésért. Alapvetően békés végzetúr volt, de ha belé kötött valaki, lobbanékony természete vette át az irányítást elméje felett. Ekkor jobb volt nem a közelében lenni, mint azt Theron jól megtanulta. Viszont az elvonult életnek is hátrányai vannak. Észrevette egy ideje, hogy a mágikus tűz, amit létrehoz, már sokkal gyengébb, több idő, mire megsül a hús. Elhatározta, hogy felmegy a felszínre, és vadászik egyet, hátha csak az a baj, hogy nem gyakorolt. Elkezdte követni egy nerub behemót nyomait. Egy idő után a nyomok elvesztek, és a közelben nyögés volt hallható. Olaf meglátott egy félholt végzeturat. Ő is a smaragd hordába tartozott, akár csak Olaf. A végzetúrnak szörnyű seb volt a hasán függőlegesen, a belei kilátszottak. Olaf nem volt jártas az orvostudományban, de azt tudta, hogy ebbe a sérülésbe a végzetúr bele fog halni. Odament hozzá. Megértette a nyöszörgést is végre. A lényege az volt, hogy meg akar halni, és hogy ne kelljen tovább szenvednie.
- Ölj meg! Ölj meg most! - ordította a végzetúr fájdalmában.
- Nyugodj meg! Úgy nem fáj annyira! Ne siettessük annyira azt a meghalást. Mondd meg ki tette ezt veled!
- Ő volt az! A gyűlölet kísértete!
- Ki ő?
- A legszörnyűbb kísértet, akit valaha valaki is látott. (itt fájdalmas ordítás kapott helyet) Egy nagyon nagyon gonosz ember halálakor keletkezett, és mágikus energiával telített gömb! Bármit megtehet amit csak akar. A küldetésem az volt, hogy szabadítsam ki Larr király lányát a fogságából, de ő ezt megneszelte, és megtámadott!
- Befejezem a küldetést! Hova kell menjek?
- Menj a Thar-dombra 10 km-re innen! És ezt a medált mindig viseld! Védelmet nyújt ellene, legalábbis nem tud azonnal megölni.
- Rendben. Köszönöm. Indulok - mondta, és ekkor felállt a végzetúr mellől. Mire befejezte a mozdulatsort, már halott volt. A Thar-domb északra terült el tőle, így hát elindult. Remélte, hogy a gyűlölet kísértete nem találja meg. Az út hosszú volt, Olaf vize is elfogyott. Szerencsére talált is egy forrást, ott ivott, majd feltöltötte a kulacsait, és már indult is tovább. Meglátta a Thar-dombot. A dombon egy kastély állt, és a kastély felett egy fekete felhő volt. Olaf megmászta a dombot, de ahogy a kastély kerítéséhez ért, egy sötét árny megcsapta. Ő volt a gyűlölet szelleme. A smaragd összeszedte minden varázserejét, hisz tudta, hogy csak ezekkel győzheti le. A legkülönfélébb varázslatokat küldte a szellemre. Vérforralással kezdte, és a méregfelhőn keresztül a kataklizmáig mindenféle varázslatot ráküldött, de a szellem csak nevetett.
- Bezárlak! És mégyeszer mondom: bezárlak! - mondta a kísértet, és elteleportálta Olafot egy szobába. Olaf ájultan érkezett meg, vérző fejjel. Ekkor valaki odalépett hozzá.
- Ébredj! Ébredj fel! - mondta kedves, vékony hangon. Olaf elkezdte kinyitni a szemét. Pár percig még semmit sem fogott fel a körülötte lévő világból, de lassacskán kezdett kitisztulni a kép. Egy szegényesen berendezett szobában feküdt. A berendezés egy faágyból, és egy asztalból állt. A mosdó felé egy ajtó vezetett. Egy másik ajtó is volt, de az be volt zárva. A hercegnő még nagyon fiatal volt, úgy 15 éves lehetett.
- Kicsit szédülök - mondta Olaf.
- Elég durva varázslatai vannak. Rám egy héten egyszer mindig kábító varázslatot tesz. Attól egy hétig olyan vagyok, hogy nem tudnék elszökni. De ha sikerülne is, nem lenne hová mennem, nem tudom az utat hazafelé - mondta a hercegnő.
- Miért rabolt el téged? - kérdezte Olaf.
- Azért, mert amíg egy testben élt a gyűlölet kísértete, addig apámnak nagy ellensége volt. Akkor is ebben a kastélyban lakott. Megszabadulva a teste gátló hatásától, minden energiáját a varázslatba fektette, azért tud ennyire jól varázsolni. Állítólag egy módon lehet legyőzni. A könyvtárában a varázskönyvében ki kell keresni egy varázslatot. Azt hiszem, az a neve, hogy kristályháló. Ezt kell ráolvasni, és akkor elpusztul. De nagyon bonyolult labirintus ez a kastély. Egy időpontban tudsz vele megpróbálkozni: éjfélkor. Akkor is csak két órád van. Ennyi idő kell neki a regenerálódásra, és közben semmi másra nem figyel, de azért óvatosnak kell lenned, mert a zajokat hallja.
- Rendben, azért megpróbálkozok vele. Ma éjjel. Csak most egy kicsit pihenek, mert még mindig nagyon szédülök ettől a varázslattól - mondta Olaf, és aludt egy kicsit. Este 10 óra körül kelhetett fel. A hercegnő az ágyon aludt. Olaf udvariasságból természetesen a földön aludt, bár (ahogy ő mondta) nem veszített vele túl sokat. Megvárta az éjfélt, addig is átgondolta a dolgot. A hercegnőnek volt egy térképe a házról, ez rendben volt. Varázslattal kötelet készített magának. Ez is megvolt. Eljött lassan az éjfél. Elfújta a gyertyát, és a kötelet átvetette az egy emelettel lejjebbi ablakhoz. A térkép szerint ott lépcső volt. Lemászott a kötélen, majd elindult. Lement a lépcsőn, majd végigment egy egész emeleten a másik lépcsőig. Végre leért a földszintre. Itt kanyargós folyosón vezetett az útja a könyvtárig. A hatalmas kétszárnyú ajtót csak hangos nyikorgás kíséretében tudta kinyitni. Reménykedett, hogy a kísértet nem ébredt fel. Majd odament a varázskönyvhöz. Megkereste a kristályhálót. Nagyon bonyolult igesor volt, de megtanulta. Indult kifelé a könyvtárból, mikor megjelent a kísértet.
- Csak nem azt hitted, hogy legyőzhetsz, barátom? - kezdte. - Bátor dolog. Segíteni egy kisasszonynak. De a te helyzetedben, hogyismondjam, botor dolog volt. Csak egyre nem számítottál. Hogy gúsba kötlek!
A szellem gúzsba kötötte Olafot az akaratával, még beszélni sem tudott.
- És most kitalálom, hogy megkínozzalak-e mielőtt megöllek. De van egy ötletem. Igen a válasz - mondta a szellem, és varázsige hallatszott. Olaf összes csontja iszonyatosan fájni kezdett. A szellem hahotázott.
- Nos, akkor most megöllek. Csak összeszedem magam - mondta, és Olaf kétségbeesésében csak a varázsigét ismételgette. Már 7-edszerre elismételte, amikor villanás töltötte be a termet, és a szellem fájdalmas sikolyok közepedte fehér robbanással eloszlott. Egy kulcs maradt utána. A végzetúr végigjárta újra a kastély folyosóit, és kiengedte a királynőt a börtönéből. Elvitte Larr királynak, aki bőségesen megjutalmazta a végzeturat. Majd Olaf visszatért az otthonos barlangjába, és a kaland után hosszú pihenésbe kezdett.

2. RÉSZ - SZÖVETSÉG

Olaf sok ajánlatott kapott szövetségektől, hogy csatlakozzon hozzájuk. Sok ideig nem akart egyhez sem csatlakozni, de azért kiválogatta a leveleket az alapján, hogy csatlakozik egyátalán hozzájuk valaha. Azért gondolta, hogy akar majd csatlakozni. Kapott is pár ajánlatot. Ezekből egyet látott alkalmasnak. Az egyik a Végzet Zászlaja szövetség volt. Ezt írták neki: "Üdvözlégy, nemes végzetúr! Csatlakozz a szövetségünkbe, ha megkérhetünk, mert ugyan kevesen vagyunk, de fejlődni szeretnénk! Megtalálsz minket a Thothem-síkságon. Üdvözlünk: Meria, a szövetség vezetője." A végzetúrnak szimpatikus volt a levél, és eldöntötte, hogy fel fogja keresni őket. Másnap csomagolt az útra egy kis mirg combot, és egy jó nagy kulacsnyi vizet, majd elindult, és átkelt a Tot-sivatagon. A víz fele el is fogyott, és egyszer megállt megenni a mirg combot. Majd rásötétedett, és Olaf átaludta az éjszakát. Korán kelt fel. Elindult, már akkor, amikor a nap csak éppen a horizont mögül ragyogott, hogy ne legyen olyan meleg. Mire a nap teljesen felkelt, és már nem látszott az égen a hajnali pír, Olaf megérkezett a szövetséghez. Egy viszonylag nagy, védőfallal körbevett területen volt néhány épület. A falon csak egy ajtó volt, és mind a négy sarkán őrtorony. A fal tetején egy keskeny folyosó biztosította az őrtornyok közti közlekedést. Az ajtó mellett sárga zászlón egy földbe tűzött fekete zászló képe virított. Alatta a szövetség neve: Végzet Zászlaja Szövetség. Olaf jöttét az őrtoronyban őrködő ember azonnal jelezte, és mire odaért a kapuhoz, az már nyitva állt. A kapuban egy magas végzetúrnő állt. Ő volt Meria, a szövetség vezetője.
- Üdvözöllek. Köszönjük, hogy eljöttél. Fáradj beljebb - üdvözölte Olafot. A szövetség területén volt néhány épület. Középen egy kétszintes torony állt. Fehér kőből készült. Előtte egy kút. A kútból kék-zöld fény világított. Érződött a lélekenergia vibrálása ahogy a közelébe értek. Egy gyakorlótér is állt a toronytól kicsit távolabb, az egyik végzetúr éppen a bábút csapkodta. Abbahagyta, és csatlakozott Meriához, illetve Olafhoz. Ő egy kicsit alacsonyabb végzetúr volt. Horonnak hívták. Az őrtoronyból is leszaladt az ember, bemutatkozott. A neve Haggis volt. Bementek a toronyba. Az alsó szinten volt található a konyha, az étkező, a fürdőszoba, és három másik szoba. Ezek közül kettő kisebb volt, mint a harmadik: ugyanis a harmadik szoba Meria szobája volt. Bevonultak a díszes étkezőbe. Itt aranykeretes oklevél volt az egyik falon: a szövetség megalapításának okirata. Díszes mahagóni étkezőasztal is volt itt, 10 székkel. Ajtó nyílt a konyhába, ahonnan éppen Horon hozott ki egy egész sült Orgling disznót. Köretnek krumplit és káposztasalátát ettek hozzá. Mindenki szedett magának, majd elkezdtek enni. Közben beszélgettek.
- Szép épület ez a torony - mondta Olaf. - És az étel is nagyon jó.
- Ezt a tornyot egyedül húztam fel - mondta Meria. - Nem mintha dicsekedni szeretnék vele. Horon és Haggis segítségével javítottuk ki a hibákat, amiket én okoztam az építkezés közben. Majd megépítettük a második szintet, hogy felvehessünk újabb tagokat.
- Az a kút mire szolgál? Nagyon érezni rajta a lélekenergia vibrálását, tehát biztos nem vizet húztok belőle. Lehet, hogy nagyon triviális dolgokat kérdezek, de még sosem voltam szövetségben.
- A kutat minden szövetség az alapításakor kapja. Ide minden tag tölthet lélekenergiát, amit felhasználunk építésre - mondta Meria.
- És arra is rájöttünk, hogyha 2000 lélekenergiát beletöltesz a kútba, akkor egyenesen az építkezésre is költheted - mondta Haggis.
- Értem már - nyugtázta Olaf. - A gyakorlótéren mit gyakoroltok?
- Ó, az a kedvenc helyem. Képzeld el, ha hetente egyszer gyakorolsz rajta, akkor jobban tudsz támadni tőle! Az is valami mágikus dolog lehet, bár a pontos működési elvét még nem tudjuk - magyarázta Horon. Közben az orgling disznó lassan elkezdett fogyni.
- Egyébként a csatlakozóktól csak annyit kérünk, hogy töltsenek hetente 200 lélekenergiát a kútba, vagy építsenek ugyanennyit. Ez a szövetség minden tagjának jó, mert a szövetség fejlődése a mi fejlődésünk is - mondta Meria.
- Oh, persze, ez tökéletesen érthető. Szeretnék csatlakozni a szövetségetekhez. Ugye megengeditek? - kérdezte Olaf.
- Természetesen - hangzott a válasz mindhárom fél részéről.
- Csak egy gond van, hogy el kellene hozni a dolgaimat. Legalább 3 nap, mire oda-vissza megteszem az utat - mondta Olaf.
- Nem baj, már fel vagy véve a szövetségbe. Nyugodtan elmehetsz a holmidért, nem fogunk a helyedre senkit felvenni - magyarászt Meria.
- Köszönöm. Akkor nem vesztegetem az időmet, el is indulok - mondta Olaf. - Ebből az orgling disznóból vihetek egy keveset?
- Persze - mondta Horon. - Ízlett? Én csináltam.
- Nagyon finom volt. Akkor most indulok. Sziasztok, és kösz, hogy bevettetek. - mondta Olaf. Haggis kikísérte a szövetség kapujához, és adott neki egy kulcsot, hogy szabadon tudjon járkálni ki-be. Olaf ezennel visszaindult, és elhozta a fő holmiait. Berendezkedett az emeleten lévő szobájába, és boldoggá tette az a tudat, hogy ő is tartozik egy szövetségbe.

2. RÉSZ - SZÖVETSÉG

Olaf sok ajánlatott kapott szövetségektől, hogy csatlakozzon hozzájuk. Sok ideig nem akart egyhez sem csatlakozni, de azért kiválogatta a leveleket az alapján, hogy csatlakozik egyátalán hozzájuk valaha. Azért gondolta, hogy akar majd csatlakozni. Kapott is pár ajánlatot. Ezekből egyet látott alkalmasnak. Az egyik a Végzet Zászlaja szövetség volt. Ezt írták neki: "Üdvözlégy, nemes végzetúr! Csatlakozz a szövetségünkbe, ha megkérhetünk, mert ugyan kevesen vagyunk, de fejlődni szeretnénk! Megtalálsz minket a Thothem-síkságon. Üdvözlünk: Meria, a szövetség vezetője." A végzetúrnak szimpatikus volt a levél, és eldöntötte, hogy fel fogja keresni őket. Másnap csomagolt az útra egy kis mirg combot, és egy jó nagy kulacsnyi vizet, majd elindult, és átkelt a Tot-sivatagon. A víz fele el is fogyott, és egyszer megállt megenni a mirg combot. Majd rásötétedett, és Olaf átaludta az éjszakát. Korán kelt fel. Elindult, már akkor, amikor a nap csak éppen a horizont mögül ragyogott, hogy ne legyen olyan meleg. Mire a nap teljesen felkelt, és már nem látszott az égen a hajnali pír, Olaf megérkezett a szövetséghez. Egy viszonylag nagy, védőfallal körbevett területen volt néhány épület. A falon csak egy ajtó volt, és mind a négy sarkán őrtorony. A fal tetején egy keskeny folyosó biztosította az őrtornyok közti közlekedést. Az ajtó mellett sárga zászlón egy földbe tűzött fekete zászló képe virított. Alatta a szövetség neve: Végzet Zászlaja Szövetség. Olaf jöttét az őrtoronyban őrködő ember azonnal jelezte, és mire odaért a kapuhoz, az már nyitva állt. A kapuban egy magas végzetúrnő állt. Ő volt Meria, a szövetség vezetője.
- Üdvözöllek. Köszönjük, hogy eljöttél. Fáradj beljebb - üdvözölte Olafot. A szövetség területén volt néhány épület. Középen egy kétszintes torony állt. Fehér kőből készült. Előtte egy kút. A kútból kék-zöld fény világított. Érződött a lélekenergia vibrálása ahogy a közelébe értek. Egy gyakorlótér is állt a toronytól kicsit távolabb, az egyik végzetúr éppen a bábút csapkodta. Abbahagyta, és csatlakozott Meriához, illetve Olafhoz. Ő egy kicsit alacsonyabb végzetúr volt. Horonnak hívták. Az őrtoronyból is leszaladt az ember, bemutatkozott. A neve Haggis volt. Bementek a toronyba. Az alsó szinten volt található a konyha, az étkező, a fürdőszoba, és három másik szoba. Ezek közül kettő kisebb volt, mint a harmadik: ugyanis a harmadik szoba Meria szobája volt. Bevonultak a díszes étkezőbe. Itt aranykeretes oklevél volt az egyik falon: a szövetség megalapításának okirata. Díszes mahagóni étkezőasztal is volt itt, 10 székkel. Ajtó nyílt a konyhába, ahonnan éppen Horon hozott ki egy egész sült Orgling disznót. Köretnek krumplit és káposztasalátát ettek hozzá. Mindenki szedett magának, majd elkezdtek enni. Közben beszélgettek.
- Szép épület ez a torony - mondta Olaf. - És az étel is nagyon jó.
- Ezt a tornyot egyedül húztam fel - mondta Meria. - Nem mintha dicsekedni szeretnék vele. Horon és Haggis segítségével javítottuk ki a hibákat, amiket én okoztam az építkezés közben. Majd megépítettük a második szintet, hogy felvehessünk újabb tagokat.
- Az a kút mire szolgál? Nagyon érezni rajta a lélekenergia vibrálását, tehát biztos nem vizet húztok belőle. Lehet, hogy nagyon triviális dolgokat kérdezek, de még sosem voltam szövetségben.
- A kutat minden szövetség az alapításakor kapja. Ide minden tag tölthet lélekenergiát, amit felhasználunk építésre - mondta Meria.
- És arra is rájöttünk, hogyha 2000 lélekenergiát beletöltesz a kútba, akkor egyenesen az építkezésre is költheted - mondta Haggis.
- Értem már - nyugtázta Olaf. - A gyakorlótéren mit gyakoroltok?
- Ó, az a kedvenc helyem. Képzeld el, ha hetente egyszer gyakorolsz rajta, akkor jobban tudsz támadni tőle! Az is valami mágikus dolog lehet, bár a pontos működési elvét még nem tudjuk - magyarázta Horon. Közben az orgling disznó lassan elkezdett fogyni.
- Egyébként a csatlakozóktól csak annyit kérünk, hogy töltsenek hetente 200 lélekenergiát a kútba, vagy építsenek ugyanennyit. Ez a szövetség minden tagjának jó, mert a szövetség fejlődése a mi fejlődésünk is - mondta Meria.
- Oh, persze, ez tökéletesen érthető. Szeretnék csatlakozni a szövetségetekhez. Ugye megengeditek? - kérdezte Olaf.
- Természetesen - hangzott a válasz mindhárom fél részéről.
- Csak egy gond van, hogy el kellene hozni a dolgaimat. Legalább 3 nap, mire oda-vissza megteszem az utat - mondta Olaf.
- Nem baj, már fel vagy véve a szövetségbe. Nyugodtan elmehetsz a holmidért, nem fogunk a helyedre senkit felvenni - magyarászt Meria.
- Köszönöm. Akkor nem vesztegetem az időmet, el is indulok - mondta Olaf. - Ebből az orgling disznóból vihetek egy keveset?
- Persze - mondta Horon. - Ízlett? Én csináltam.
- Nagyon finom volt. Akkor most indulok. Sziasztok, és kösz, hogy bevettetek. - mondta Olaf. Haggis kikísérte a szövetség kapujához, és adott neki egy kulcsot, hogy szabadon tudjon járkálni ki-be. Olaf ezennel visszaindult, és elhozta a fő holmiait. Berendezkedett az emeleten lévő szobájába, és boldoggá tette az a tudat, hogy ő is tartozik egy szövetségbe.

Egyelőre nem tudok új topicot nyitni, ezért ide írom a fiktív történetemet.

***

BEVEZETŐ

Egy mélyedésben egy sötét alak látszik. Egyenletesen mozog fel-le. Élőlény lehet, a mozgása lélegzés. Hirtelen kinyitja a szemét. Egy pillanatig elgondolkozik azon, hogy hol is van, majd felkelt. A táj eléggé szomorú volt. Kietlen, kopár, szürke pusztaság, néhol tarkítva egy-egy halott fával, esetleg tetemekkel. A távolban egy hegy látszott. Nem éppen egy olyan látvány, amire ébredés után vágyunk. A távolban egy nagy viharfelhő látszott, és az, ahogy esett alatta. A végzetúr reménykedett, hogy egy jobb búvóhelyet talál, mielőtt ideér. Nem szeretett volna megázni, mert így is tartott a kihüléstől. A végzetúr a smaragd hordába tartozott. Az alkata elég nyeszlett volt, de az elméje többre volt képes, mint egy erősebb harcosé. Könnyű páncélzatot viselt, fegyverként egy tőrt használt. Rájött, hogy nincs vesztegetni való ideje, mert hamarosan ideér a vihar. Elindult, hogy egy állat üregét birtokba vegye. Mivel igazából nem volt más választása, úgy döntött, hogy elmegy, és megnézi a hegyet. Átvágott a pusztaságon, mikor meglátott egy mirget repülni. Ajka egy fagycsóva varázsigéjét formázza, és a mirg máris holtan zuhant a földre. Lélekenergiáját vette, majd a tetemet zsákjába tette. Úgy gondolta, hogy majd megsüti. Lassacskán odaért a hegyhez. Elkezdett járkálni a hegy körül, míg észre nem vett egy kis repedést. Éppen akkora volt, hogy átférjen rajta. Az üreg belül nagynak tűnt, és védettnek. Ekkor egy mokku acsarogva letámadta őt. A végzetúr a tőrrel megsebezte a mokkut, de nem ölte meg. A mokku nem hagyott fel a támadással, nem menekült el, és védte a területét. A végzetúr úgy döntött, hogy mégis megöli. Lélekenergiáját vette, de mivel a mokkuhús nem ehető, inkább kidobta. Egy tűzfuvallat varázslat segítségével tüzet hozott létre, és elkezdte sütögetni a mirg combját. Alig várta, hogy megsüljön, és nagyon gyorsan befalta. Rég nem evett ilyen finom ételt, ezért egy kicsit jó kedve kerekedett. Elővett egy kulacs bort, és meghúzta. Majd újra elaludt a fáradtságtól. Mikor felébredt, viszonylag kipihent volt, a vihar már elvonult. A táj most nedves volt, és viszonylag élettel teli. Sok állat ivott a pocsolyákból, és - a végzetúr szerint - csak arra vártak, hogy a lélekenergiájukat vegyék. Néhányuknak a lélekenergiáját is vette. Ekkor látott egy árnyat elsuhanni a búvóhelye felé. Odarohant, és hirtelen berontott a repedésen keresztül. Egy másik végzetúr nézett éppen körül a barlangban, a gyémánt horda egyik tagja.
- Neked nem itt van a helyed - mondta a smaragd végzetúr mély hangon.
- Ki mondja ezt? - mondta a gyémánt.
- Én, Olaf. - mondta a smaragd.
- Milyen neved van? Az enyém magasztosabb. Theron vagyok.
- Tudod mit? Küzdjünk meg. Aki nyer, azé a hely.
- Rendben van - mondta Theron, és egymásnak estek. Olaf egy fagycsóvát lőtt Theronra. Theron hátra esett, majd felkelt, és egy karddal vágott a mágus felé. Olaf könnyedén félreugrott, és a tőrével Theron hasa felé célzott. Megsebezte a gyémántot, mert ő, a nehezebb páncélzata miatt, nem tudott olyan könnyen félre ugrani, bár az is igaz, hogy nem tudott olyan nagy sérülést bevinni a smaragd. Theron fejbe vágta Olafot kardjával. Olaf pedig újabb varázslatot lőtt felé, egy vérforralást. Theron hatalmasat ordított fájdalmában, majd összeesett. Látszott rajta, hogy hallja, amit Olaf mond.
- Nyertem, aljas gyémánt - ezennel elvett némi lélekenergiát Therontól. - És most takarodj!
Theron elfutott. Olaf pedig úgy döntött, berendezkedik az üregbe. Először elfedte a nyílást úgy, hogy csak ő láthassa hol van. Majd pedig a leölt állatok bőrével bélelte ki a barlangot, hogy egy kicsit melegebb legyen. A nyíláshoz egy létrát is épített, mert ugyan lefelé segített a gravitáció, felfelé mászni is kellett. A létra viszont ellökhető, és így nehezebben jutnak be. Tűzhelyet is épített, hogy nehogy felgyulladjanak a bőrök. Majd egy leölt mirg tollaiból ágyat készített. A barlangban egy mágikus gömb szolgáltatta a fényt. Elég otthonosan rendezte be a barlangot a végzetúr. És itt kezdődnek majd az igazi kalandjai.

***

1. RÉSZ - A HERCEGNŐ

Olaf a barlangban pihent, hosszú ideje nem mozdult ki a barlangból. Élelemtartaléka volt elég, és semmi kedve nem volt párbajokat vívni a túlélésért. Alapvetően békés végzetúr volt, de ha belé kötött valaki, lobbanékony természete vette át az irányítást elméje felett. Ekkor jobb volt nem a közelében lenni, mint azt Theron jól megtanulta. Viszont az elvonult életnek is hátrányai vannak. Észrevette egy ideje, hogy a mágikus tűz, amit létrehoz, már sokkal gyengébb, több idő, mire megsül a hús. Elhatározta, hogy felmegy a felszínre, és vadászik egyet, hátha csak az a baj, hogy nem gyakorolt. Elkezdte követni egy nerub behemót nyomait. Egy idő után a nyomok elvesztek, és a közelben nyögés volt hallható. Olaf meglátott egy félholt végzeturat. Ő is a smaragd hordába tartozott, akár csak Olaf. A végzetúrnak szörnyű seb volt a hasán függőlegesen, a belei kilátszottak. Olaf nem volt jártas az orvostudományban, de azt tudta, hogy ebbe a sérülésbe a végzetúr bele fog halni. Odament hozzá. Megértette a nyöszörgést is végre. A lényege az volt, hogy meg akar halni, és hogy ne kelljen tovább szenvednie.
- Ölj meg! Ölj meg most! - ordította a végzetúr fájdalmában.
- Nyugodj meg! Úgy nem fáj annyira! Ne siettessük annyira azt a meghalást. Mondd meg ki tette ezt veled!
- Ő volt az! A gyűlölet kísértete!
- Ki ő?
- A legszörnyűbb kísértet, akit valaha valaki is látott. (itt fájdalmas ordítás kapott helyet) Egy nagyon nagyon gonosz ember halálakor keletkezett, és mágikus energiával telített gömb! Bármit megtehet amit csak akar. A küldetésem az volt, hogy szabadítsam ki Larr király lányát a fogságából, de ő ezt megneszelte, és megtámadott!
- Befejezem a küldetést! Hova kell menjek?
- Menj a Thar-dombra 10 km-re innen! És ezt a medált mindig viseld! Védelmet nyújt ellene, legalábbis nem tud azonnal megölni.
- Rendben. Köszönöm. Indulok - mondta, és ekkor felállt a végzetúr mellől. Mire befejezte a mozdulatsort, már halott volt. A Thar-domb északra terült el tőle, így hát elindult. Remélte, hogy a gyűlölet kísértete nem találja meg. Az út hosszú volt, Olaf vize is elfogyott. Szerencsére talált is egy forrást, ott ivott, majd feltöltötte a kulacsait, és már indult is tovább. Meglátta a Thar-dombot. A dombon egy kastély állt, és a kastély felett egy fekete felhő volt. Olaf megmászta a dombot, de ahogy a kastély kerítéséhez ért, egy sötét árny megcsapta. Ő volt a gyűlölet szelleme. A smaragd összeszedte minden varázserejét, hisz tudta, hogy csak ezekkel győzheti le. A legkülönfélébb varázslatokat küldte a szellemre. Vérforralással kezdte, és a méregfelhőn keresztül a kataklizmáig mindenféle varázslatot ráküldött, de a szellem csak nevetett.
- Bezárlak! És mégyeszer mondom: bezárlak! - mondta a kísértet, és elteleportálta Olafot egy szobába. Olaf ájultan érkezett meg, vérző fejjel. Ekkor valaki odalépett hozzá.
- Ébredj! Ébredj fel! - mondta kedves, vékony hangon. Olaf elkezdte kinyitni a szemét. Pár percig még semmit sem fogott fel a körülötte lévő világból, de lassacskán kezdett kitisztulni a kép. Egy szegényesen berendezett szobában feküdt. A berendezés egy faágyból, és egy asztalból állt. A mosdó felé egy ajtó vezetett. Egy másik ajtó is volt, de az be volt zárva. A hercegnő még nagyon fiatal volt, úgy 15 éves lehetett.
- Kicsit szédülök - mondta Olaf.
- Elég durva varázslatai vannak. Rám egy héten egyszer mindig kábító varázslatot tesz. Attól egy hétig olyan vagyok, hogy nem tudnék elszökni. De ha sikerülne is, nem lenne hová mennem, nem tudom az utat hazafelé - mondta a hercegnő.
- Miért rabolt el téged? - kérdezte Olaf.
- Azért, mert amíg egy testben élt a gyűlölet kísértete, addig apámnak nagy ellensége volt. Akkor is ebben a kastélyban lakott. Megszabadulva a teste gátló hatásától, minden energiáját a varázslatba fektette, azért tud ennyire jól varázsolni. Állítólag egy módon lehet legyőzni. A könyvtárában a varázskönyvében ki kell keresni egy varázslatot. Azt hiszem, az a neve, hogy kristályháló. Ezt kell ráolvasni, és akkor elpusztul. De nagyon bonyolult labirintus ez a kastély. Egy időpontban tudsz vele megpróbálkozni: éjfélkor. Akkor is csak két órád van. Ennyi idő kell neki a regenerálódásra, és közben semmi másra nem figyel, de azért óvatosnak kell lenned, mert a zajokat hallja.
- Rendben, azért megpróbálkozok vele. Ma éjjel. Csak most egy kicsit pihenek, mert még mindig nagyon szédülök ettől a varázslattól - mondta Olaf, és aludt egy kicsit. Este 10 óra körül kelhetett fel. A hercegnő az ágyon aludt. Olaf udvariasságból természetesen a földön aludt, bár (ahogy ő mondta) nem veszített vele túl sokat. Megvárta az éjfélt, addig is átgondolta a dolgot. A hercegnőnek volt egy térképe a házról, ez rendben volt. Varázslattal kötelet készített magának. Ez is megvolt. Eljött lassan az éjfél. Elfújta a gyertyát, és a kötelet átvetette az egy emelettel lejjebbi ablakhoz. A térkép szerint ott lépcső volt. Lemászott a kötélen, majd elindult. Lement a lépcsőn, majd végigment egy egész emeleten a másik lépcsőig. Végre leért a földszintre. Itt kanyargós folyosón vezetett az útja a könyvtárig. A hatalmas kétszárnyú ajtót csak hangos nyikorgás kíséretében tudta kinyitni. Reménykedett, hogy a kísértet nem ébredt fel. Majd odament a varázskönyvhöz. Megkereste a kristályhálót. Nagyon bonyolult igesor volt, de megtanulta. Indult kifelé a könyvtárból, mikor megjelent a kísértet.
- Csak nem azt hitted, hogy legyőzhetsz, barátom? - kezdte. - Bátor dolog. Segíteni egy kisasszonynak. De a te helyzetedben, hogyismondjam, botor dolog volt. Csak egyre nem számítottál. Hogy gúsba kötlek!
A szellem gúzsba kötötte Olafot az akaratával, még beszélni sem tudott.
- És most kitalálom, hogy megkínozzalak-e mielőtt megöllek. De van egy ötletem. Igen a válasz - mondta a szellem, és varázsige hallatszott. Olaf összes csontja iszonyatosan fájni kezdett. A szellem hahotázott.
- Nos, akkor most megöllek. Csak összeszedem magam - mondta, és Olaf kétségbeesésében csak a varázsigét ismételgette. Már 7-edszerre elismételte, amikor villanás töltötte be a termet, és a szellem fájdalmas sikolyok közepedte fehér robbanással eloszlott. Egy kulcs maradt utána. A végzetúr végigjárta újra a kastély folyosóit, és kiengedte a királynőt a börtönéből. Elvitte Larr királynak, aki bőségesen megjutalmazta a végzeturat. Majd Olaf visszatért az otthonos barlangjába, és a kaland után hosszú pihenésbe kezdett.

A varázslatot nagyon jól tudtam használni. Nem is egyszer amiatt a 10-30 plusz sebzés miatt nyertem a csatákban, amit a varázslat okozott. Megérte azt a párezer lélekenergiát. Néhány csatám különleges volt. Egyszer összetalálkoztam egy sokkal erősebb végzetúrral, aki megtámadott. Bár erősebb volt, varázslatot nem használt. Én viszont elkezdtem az energialövedék igéjét mormolni, ígyhát 30 sebzést okoztam neki. Ekkor ő közelharccal kezdett el támadni. Volt egy szilmill tőre, mint nekem, de a felszerelése erősebb volt. Ezzel megvágta a lábamat. Szörnyű fájdalom hasított belém, de ettől csak még vérszomjasabb lettem. A csata alatt nem volt energiám újabb varázslatot lőni rá, ezért előkaptam a szilmill tőrömet, és szúró támadást indítottam a végzetúr válla felé, csak nem találtam el. Úgy gondoltam talán a fájdalom miatt. Ő újra támadott, és nekem viszont sikerült félreugrani. Ordítva rohantam felé, és nyakon szúrtam. Látszott, ahogy a fájdalom eltorzítja az arcát. Összeesett. Elájult, de szerencsére nem halt meg. Elvettem tőle egy kevés lélekenergiát, majd továbbáltam. Nagyon örültem a varázslatomnak. Pont elég lélekenergiát gyűjtöttem össze ahhoz, hogy megvegyem az orglingbőr páncélzatot. Sajnos ezek a dolgok már drágábbak, így nem tudtam az egész felszerelésemet egyszerre megvásárolni. Ekkor visszatértem a szövetségbe. Arothonnak meséltem a csatámról. Ekkor ezt mondta:
- Szerintem állatot kellene tartanom. Gyere, nézd meg az enyémet - és elindultunk a szobája felé. A sarokban állt egy ketrec, benne egy furcsa lény, amire már vadásztam, de még sohasem gondoltam bele, hogy háziasítható lenne. - Ez egy Zertax. Már 6-os szintű, annyit csatáztam vele, és nyertem is miatta. Nagyon hasznos.
- Szép állat, az biztos. Hogyan lehet ilyet fogni?
- Nem biztos, hogy ilyet sikerül neked - mondta Arothon. - Gondolom tudod, hogy lehet szakértelmeket fejleszteni.
- Nem, nem tudom - válaszoltam kicsit szégyenkezve, hiszen elvileg már tudnom kellene. - Nem tanultam eleget.
- Semmi baj, akkor elmagyarázom. A legelső szakértelem a tanulás, ezt kell fejleszteni. Ahogy ezt fejleszted, egyre több másik szakértelem válik elérhetővé. Érezni fogod ezt is, mint sok mást. Amikor úgy érzed, hogy már tudod a csapdakészítést gyakorolni, akkor kezdj el tanulni, és ha úgy látod, fogj be egy állatot. De ne fogj be kettőt, mert még nem tudsz velük bánni! Erre is van egy másik szakértelem.
- Köszönöm. El is megyek tanulni.
És el is mentem. Először megtanultam tanulni. Nehéz feladat volt, éreztem, hogy sok lélekenergiám szállt el. Nem tudom, hogy hova, csak elment. De aztán végül, több órás munka után úgy éreztem, hogy sikerülni fog csapdát készíteni. Kimentem egy síkságra, ahol elkezdtem a gyakorlás. Először is egy gödröt ástam. Egy mély gödröt akartam ásni, ezért az ásás egy óráig eltartott. A kezem piszkos lett, a ruhámat átizzadtam. Mocskos voltam, de kiástam egy gödröt. Most pedig az következett, hogy szerzek botokat és leveleket. Ezekkel lefedtem a csapdát. Sokkal könnyebb feladat volt, mint a gödör kiásása. Viszont nem is sikerült olyan jól, a vak is látta, hogy ott van az a csapda. De úgy éreztem, mintha szereztem volna egy kis tapasztalatot a csapdák terén. Annyira, hogy egy kicsit finomítottam a csapdán, és már jobban nézett ki. Ezután elindultam vadászni. Találkoztam egy pár zertaxxal, mokkuval, mirggel. Lélekenergiájukat vettem, több, mint 1000 összegyűlt. Visszamentem a csapdához, bár nem sok reménnyel. De mégis! Találtam egy mokkut a csapdában. Acsargott, amikor bezártam a ketrecbe, de mire hazaértünk lenyugodott. Arothonnak meg is mutattam.
- Ügyes vagy - mondta. - Jó gyorsan sikerült állatot szerezned magadnak. Most viszont be kell tanítanod. Tanulj még, és fejleszd az idomítás szakértelmedet.
- Rendben van. Köszi a tanácsokat - mondtam Arothonnak, majd elmentem tanulni. Idomítani kezdtem ezek után a mokkut. Sok lélekenergia elszivárgott belőlem, fárasztó munka volt. Ekkor csatába mentem, és a mokku követett. Először kilőttem az energialövedéket, majd az ellenfelem is egy hasonló varázslatot lőtt vissza rám. Ezek után a mokku előre szaladt, és az ellenfelem lábába harapott. Megsebezte, de nem nagyon, láttam, hogy fejlesztenem kell. Majd az ellenfelem a szöges mithril buzogányával fejen akart ütni. Eltalált, és elkezdtett vérezni a fejem. Utolsó lendületemmel egy körülbelül ugyanakkorát vágtam a fejébe a szilmill tőrrel, mint ő, így ő is elkezdett vérezni. A mokku elkapta a karját, és lehúzta a földre. Ekkor ki tudtam nyerni belőle egy kevés lélekenergiát. A mokku boldognak látszott. Hazamentünk, és elújságoltam Arothonnak, hogy a mokku miatt már nyertem is. Majd elmentem vadászni. Eszembe jutott a vadászat után, hogy el kellene temetni a csapdát. Meg is tettem, és elmentem a lélekkufárhoz.
- Összegyűjtöttem az 1600 lélekenergiát az acélpajzsra.
- Szép teljesítmény. Itt a pajzs. Sok szerencsét vele.
- Köszönöm.

A háborút egy másik szövetséggel vívtuk. Egy a Zafír hordába tartozó szövetség hadat üzent nekünk. Nem sokkal később el is kezdődött a háború. Sajnos a háborúban én nem tudtam segíteni, mert legalacsonyabb szintű tagjuk is túl magas szintű volt hozzám, tehát szorítottam, hogy nyerjünk. A háború első szakaszában vesztésre álltunk. Volt is egy szavazás, hogy kapituláljunk-e. Én közben fejlődtem. Amikor 3-as szintű lettem, ismét felkerestem a lélekkufárt, hogy összegyűjtött lélekenergiámat elkölthessem.
- Áh, dicső végzetúr, megint eljöttél hozzám. Ez azt jelenti, hogy megint fejlődtél egy szintet - kérdezte tőlem. - Szorgalmas vagy. Mintha csak tegnap lett volna, hogy nálam jártál.
- Mit tudsz nekem ajánlani?
- Hát, a páncélokon, fegyvereken kívül tudok neked még valamit mutatni. Ezek fókuszkristályok. Nagyon értékesek, mivel javítják a fegyvereid, páncéljaid tulajdonságait. Neked ezt a védő opált ajánlom, természetednél fogva talán ez tetszhet neked a legjobban, de bátran nézegesd meg a többit is - mondta, és én megcsodáltam a gyönyörű köveket. Csillogtak a napfényben, akár a nemesfémek. De ezek még azoknál is értékesebbek voltak.
- Nos, tetszenek? - kérdezte a lélekkufár.
- Igen, nagyon szépek. Tényleg olyan hasznosak, mint amilyennek mondod őket?
- Nagyon is. Minden végzetúr elégedett, aki ilyet használ - mondta, és elmosolyodott. - Persze nem adom ám őket ingyen.
- Mennyi lélekenergiát kérsz a tűzopálért?
- Bölcs választás. Megnöveli a taumaturgiát, nagyobbakat üt majd a varázslatod. De ezért nagyon borsos árat kérek. Sőt, a többi sem olcsóbb. Sajnálom, végzetúr, de nem elégszem meg a lélekenergiával. Ősköveket akarok értük.
- Nem! Nem adok érte ősköveket. Tartsd meg magadnak a fókuszkristályaidat! - mondtam haragosan a lélekkufárnak, hiszen aljasság ősköveket kérni egy gyenge végzetúrtól. - És ha nem tudsz valami jó páncélzatot adni, akkor kereshetsz magadnak másik vevőt!
- Jól van! Ne idegeskedj, és gondolkodj el azokon a kristályokon. Ahogy nézem a testalkatodat, már nehezebb páncélokat is el tudsz bírni. Ajánlom a pikkelyvért páncélzatot, lepattan róla szinte minden ütés. Illetve egy nehezebb fegyvert adok a kezedbe: szöges mithril buzogányt. Erős, de tudni kell bánni vele. A kettőért összesen 2700 lélekenergiát kérek. Mástól 3000-et kérnék érte, de téged ki kell engeszteljelek, nem akartalak megsérteni a fókuszkristályokkal.
- Rendben megveszem - mondtam, és hagytam hogy átáramoljon a lélekenergia hozzá.
- Köszönöm szépen, jóságos végzetúr. És had adjak még egy tanácsot! Keresd meg Zarknodot! Abban a barlangban.
Elindultam vissza a szövetség táborába. Nagyon tetszettek az új felszereléseim. Hazafelé találkoztam egy ellenséges végzetúrral, aki a gyémánt hordába tartozott. Igaza volt Arothonnak, éreztem, hogy ki hova tartozik. Megtámadtam. Először is az új fegyveremmel egy támadást intéztem a lába felé. Megsebeztem. Elkezdett vérezni a lába. Majd a mellkasomat akarta megütni. Neki csak egy egyszerű buzogánya volt. Kitértem előle. Fejen találtam fegyveremmel. Látszott rajta, hogy már vége. Elájult. Ekkor kinyertem a lélekenergiáját, és tovább indultam hazafelé. Több lénnyel is találkoztam, mikor egyszer csak egy csodálatos madarat láttam. Ahogy Arothon tanította nekem, egy mirg lehetett. Néztem, de ekkor megtámadott. Sebeket ejtett rajtam éles csőrével, de én megöltem, és lélekenergiáját vettem. Oktalan állat lehetett, csodálatos szépsége ellenére. Azt hitte, hogy le tud győzni. Végül már több esemény nem történt, ahogy hazaértem a táborba. Már esteledett. Arothonnak újságoltam, hogy mit hallottam a lélekkufártól.
- Hallottál már Zarknodról? Ki az?
- Zarknod egy hatalmas lény. Elaludt, és a világ az ő álmai miatt ilyen kietlen. Az álmai a valóságba kerülnek ki. Fel kell ébreszteni. Most arra is tudod használni a lélekenergiádat, hogy aktiváld a manapilonokat, és ezek energiáját együttesen fókuszálva felébresztheted.
- Értem már. A háború hogy megy?
- Most éppen rosszul. Az ellenséges szövetség tagjai sajnos erősebbek nálunk. Te még nem is tudod őket támadni. És sajnos többet nyernek, mint mi. Márpedig aki veszít, annak adakoznia kell. Sajnos a háború-szabályzat miatt ők fognak nyerni.
- De ez ugye még nem biztos?
- Nem, természetesen bármi megtörténhet - mondta Arothon, és elmentünk vadászni. Nagyon fáradtan értem haza, így elmentem pihenni. Másnap elmentem a lélekkufárhoz, hogy adjon nekem egy új küldetést. Azt adta, hogy zsákmányoljanak tőlem 100 lélekenergiát úgy, hogy én támadok. Biztosított, hogy ennél többet fogok szerezni. Tehát elkezdtem erősebbeket megtámadni, és már nagyon fáradt voltam, mikor zsákmányoltak tőlem ennyit. Visszamentem a jutalmamért, és 450 lélekenergiát kaptam. Megérte. Belejöttem a küldetésekbe, így megcsináltam még egyet: zsinórban 10 kérdésre válaszolni. Jól ment, és 500 lélekenergiát kaptam. Valamint még többet, mivel ugyebár vadászni kell hozzá. Fejlesztgettem a tulajdonságaimat. Főleg a védekezésre és a taumaturgiára ügyeltem, mivel Arothon azt mondta, hogy a mágia nagyon fontos lesz. Így is lett. Mikor 4-es szintre léptem visszatértem a lélekkufárhoz. Odaadta az új felszerelésem, és így szólt:
- Biztos vagyok benne, hogy szeretnél mágiát tanulni. Tegnap találtam egy érdekes tekercset. Mintha egy varázslat lenne - mondta, és én megvizsgáltam a tekercset. Csakugyan egy varázslat igéi voltak rajta. A neve energialövedék volt.
- Mennyiért kínálod ezt a tekercset?
- Oh, a képességeihez képest én nagyon olcsón adom. Remélem kielégítőnek találod majd az árat. 2600 lélekenergiát kérek érte.
- Tessék - mondtam, és hagytam az energiát áramolni. - Megyek s kipróbálom.
Terveimnek megfelelően egy erősebb végzetúrral találkoztam. Majd elkezdtem mormolni az igét, és kilőttem felé a varázslatot. Megsebezte, és fájdalmasan rogyott össze, de szinte egy pillanat múlva már rohant is felém, és csatába kezdtünk. A varázslat miatt előnnyel indultam, és le is győztem. Átáramlott lélekenergiájának egy része hozzám, és ekkor tudtam, hogy vissza fog térülni az a lélekenergia, amit én erre a varázslatra költöttem.

Aznap sokáig aludtam, mivel fádadt voltam. Reggelre gyötört az éhség. Nem hagyományos ételre éheztem, hanem lélekenergiára. Úgy látszik másra itt nem is éhezünk. Tehát elindultam vadászni. Nem telt sok időmbe, és megpillantottam egy lényt. Nem ismertem fel, egy számomra különleges evilági faj volt. Rövid csatában legyőztem, és a lélekenergiáját vettem. Jó érzés töltött el, de tudtam, hogy még többre lesz szükségem. Ígyhát vadásztam tovább. Sok ismeretlen lénnyel találkoztam, és egy idő után úgy éreztem, hogy az éhségem elszállt. De meddig? A lelkemben változást éreztem. Valami erős változást, amiről azt gondoltam, hogy az egész életemet befolyásolja. Sajnos a mesterem ezt már nem tudta elmondani. Viszont úgy éreztem, a varázserőm megnőtt. Ekkor nagyon megijedtem. Találkoztam egy végezetúrral. Elbújtam, de észrevett. Már felkészültem a végre, amikor ezt mondta:
- Ne félj tőlem! Nem foglak bántani! A nevem Arothon, és egy másik világból kerültem ide.
- Szia! Marutimannak hívnak. Én is egy másik világból jutottam ide - mondtam. - Hogyhogy nem bántasz? A többiek mindenkivel harcoltak!
- Érzem, hogy ugyanolyan vagy mint én, legalábbis legbelül. Tudod, mindenki, aki idekerül egy hordába tartozik. Ezt én is csak itt tudtam meg. Éreztem, hogy változás történik bennem, és hogy a varázserőm megnőtt. - mondta Arothon.
- Velem is pont ez történt, csak nem tudtam, hogy ez mit jelent - válaszoltam.
- Ebben a világban jó, ha egy szövetségbe tartozol. Gyere, mutatok neked egyet, ahova én is tartozom. Örök Idők a neve. Ott van a domb tetején. Majd megbeszélem, hogy csatlakozhass!
- Köszönöm - mondtam. Nagyon hálás voltam Arothonnak, mert megígérte, hogy mindenben segít, amiben csak tud. Elindultunk. Útközben mindketten megéheztünk, tehát néhány útbaeső lénynek a lélekenergiáját vettük. Arothon megmutatta, hogy hogyan tudom kristályokban eltárolni a lélekenergiámat, hogy majd fizetni is tudjak vele. Először eléggé nehezen értettem ezt meg, de utána már könnyen ment, és sokkal több lélekenergiát tudtam szerezni: nem kellett mindegyikkel az éhségemet csillapítani. Megszavazták, hogy tagja lehessek a szövetségnek. Ennek nagyon örültem, és hogy új tudásomat kiprobáljam, adakozta néhány lélekenergia-kristályt a szövetség kútjába. Arothon ekkor azt mondta, hogy talált a közelben egy lélekkufárt.
- Nem tudom, hogy honnan szerzik az árúikat, de néha pompás felszereléseket hoznak. Szerintem menj oda, és nézd meg, mit árul!
- Rendben, megnézem. - és elindultam az árús felé.
- Üdvözöllek, végzetúr! Mit adhatok becses kezeidbe?
- Üdvözöllek én is! Minek neveztél az előbb?
- Hát végzetúrnak! Ezen a világon mindenki végzetúr, aki a te fajtádba tartozik! Ők döntik el, hogy mikor végeznek velünk, gyenge lényekkel.
- Mutasd a portékáidat, kérlek! Nem foglak bántani!
- Rendben! A te tulajdonságaidnak megfelelően tudok adni egy buzogányt. Ez ingyenes, mert valami kell, hogy megvédhesd magadat!
- Köszönöm - mondtam.
- Illetve tudok ajánlani egy pajzsot. Ezt a kis bőrpajzsot bírod el egyelőre harc közben, ahogy nézem. És kell még valami vért is. Ez pont jó lesz! De ezek már nem ingyen vannak. Borsos árat kérek értük. Mivel te új vagy, elég lesz... 850 lélekenergia!
- Ezek a felszerelések nélkülözhetetlenek?
- Hát persze! - mondta mézes-mázosan - Enélkül nem keveredhetsz harcba, azonnal megölnének.
- Hát akkor ezeket kérem szépen - mondtam a lélekkufárnak, és a kristályomból engedtem, hogy 850 egységnyi lélekenergia áramoljon át a lélekkufár kristályába. Ő pedig ideadta nekem a felszereléseket. Visszatértem a szövetség táborába, majd elújságoltam Arothonnak, hogy mi történt a lélekkufárnál. Ezek után elindultam vadászni. Arothon megtanított néhány lény nevére, így például felismertem a kobaltpatkányt és a gonosz manót. Sok helyen vadásztam, még olyan is volt, hogy egy nekromantától vettem el a megölt lény lélekenergiáját. Fejlesztgettem magam, és egyszer csak változást éreztem. És valahogy a kettes szám derengett előttem. Megkérdeztem Arothontól, hogy mi volt ez. Ő pedig ezt felelte:
- Kettes szintű lettél. Ebben a világban szintek vannak. Mindenki aki új, az egyes szinten kezdi, majd növeli a szintjét portyákkal, vadászattal. Térj vissza a lélekkufárhoz, mert fontos információi vannak számodra.
Tehát visszamentem a lélekkufárhoz. Elég késő volt, már éppen menni készült volna, amikor odaértem.
- Áh, hát visszajöttél hozzám, végzetúr! Meg vagy elégedve az árúval?
- Igen - mondtam neki. - Az egyik barátom azt mondta, hogy kettes szintre léptem, és hogy jöjjek ide hozzád, mert fontos dolgokat tudsz nekem mondani.
- Ez így is van, végzetúr. Minden szinten új portékákkal tudok szolgálni neked, néhány egység lélekenergia fejében. Egy mithril buzogányt tudok neked adni, és egy normál méretű bőrpajzsot. A jelenlegi képzettségeid alapján ezeket tudod használni. Ezek nagyon jó minőségű árúk, 1700 lélekenergiáért pedig már a magadénak is tudhatod őket! Nos, végzetúr?
- Rendben. Elégedett voltam az előző felszerelésekkel, ezek is nagyon tetszenek. Megveszem őket - mondtam a lélekkufárnak, és elővettem a lélekenergia-kristályomat. Elég volt a kezembe vennem ahhoz, hogy érezzem, hogy nincs elég lélekenergiám. - Vagyis megvenném, ha lene elég lélekenergiám. Csak 1500 egységnyi van.
- Semmi baj nincs, végzetúr - szólt a lélekkufár. - Csak annyit kell tenned, hogy ideadod a régi felszerelésed. Nem tudnád úgyse használni már.
- Rendben van! Odaadom. - könnyű döntés volt lemondani a régi páncélomról egy jobbért. - Azt is mondtad, hogy új információid vannak számomra.
- Igen. Csinálhatsz küldetéseket. Először 50 lélekenergiát fogsz kapni, de később már akár 500-at is, ha sikerrel jársz. Szeretnél küldetést csinálni?
- Természetesen igen!
- Rendben van végzetúr! Gondolom, észrevetted, hogy ha vadászni indulsz, akkor feldereng benned egy kérdés. Innentől válaszolj ezekre a kérdésekre, mert több lélekenergiát tudsz kinyerni a lényekből! Sőt, a küldetésed az lesz, hogy válaszolj helyesen 30 kérdésre! 50 lélekenergiát kapsz, ha teljesíted.
- Rendben van, elvállalom - mondtam a lélekkufárnak. - Megyek vadászni. Még látjuk egymást. - És elkezdtem küldetéseket csinálni. Nagyon tetszettek, és kisegítettek néhány lélekenergiával. Volt olyan is, hogy támadjak meg egy végzeturat fáradtan, és nyerjek. Egyszer különleges dolog történt. Amikor visszatértem újabb küldetésért, az volt a feladatom, hogy tegyek fel egy jó kérdést. Kiderült, hogyha 100 ilyen mentális kérdésre helyesen válaszolok, tehetek fel kérdést. Tettem is fel, és nem csak a kérdésért kaptam lélekenergiát, hanem a küldetésért is. De nem csak jó dolgok történtek. Elkezdődött a háború...