Re: Örök Idök Szövetség
15. hozzászólás - 2009.10.01. 20:13:50
Egyelőre nem tudok új topicot nyitni, ezért ide írom a fiktív történetemet.
***
BEVEZETŐ
Egy mélyedésben egy sötét alak látszik. Egyenletesen mozog fel-le. Élőlény lehet, a mozgása lélegzés. Hirtelen kinyitja a szemét. Egy pillanatig elgondolkozik azon, hogy hol is van, majd felkelt. A táj eléggé szomorú volt. Kietlen, kopár, szürke pusztaság, néhol tarkítva egy-egy halott fával, esetleg tetemekkel. A távolban egy hegy látszott. Nem éppen egy olyan látvány, amire ébredés után vágyunk. A távolban egy nagy viharfelhő látszott, és az, ahogy esett alatta. A végzetúr reménykedett, hogy egy jobb búvóhelyet talál, mielőtt ideér. Nem szeretett volna megázni, mert így is tartott a kihüléstől. A végzetúr a smaragd hordába tartozott. Az alkata elég nyeszlett volt, de az elméje többre volt képes, mint egy erősebb harcosé. Könnyű páncélzatot viselt, fegyverként egy tőrt használt. Rájött, hogy nincs vesztegetni való ideje, mert hamarosan ideér a vihar. Elindult, hogy egy állat üregét birtokba vegye. Mivel igazából nem volt más választása, úgy döntött, hogy elmegy, és megnézi a hegyet. Átvágott a pusztaságon, mikor meglátott egy mirget repülni. Ajka egy fagycsóva varázsigéjét formázza, és a mirg máris holtan zuhant a földre. Lélekenergiáját vette, majd a tetemet zsákjába tette. Úgy gondolta, hogy majd megsüti. Lassacskán odaért a hegyhez. Elkezdett járkálni a hegy körül, míg észre nem vett egy kis repedést. Éppen akkora volt, hogy átférjen rajta. Az üreg belül nagynak tűnt, és védettnek. Ekkor egy mokku acsarogva letámadta őt. A végzetúr a tőrrel megsebezte a mokkut, de nem ölte meg. A mokku nem hagyott fel a támadással, nem menekült el, és védte a területét. A végzetúr úgy döntött, hogy mégis megöli. Lélekenergiáját vette, de mivel a mokkuhús nem ehető, inkább kidobta. Egy tűzfuvallat varázslat segítségével tüzet hozott létre, és elkezdte sütögetni a mirg combját. Alig várta, hogy megsüljön, és nagyon gyorsan befalta. Rég nem evett ilyen finom ételt, ezért egy kicsit jó kedve kerekedett. Elővett egy kulacs bort, és meghúzta. Majd újra elaludt a fáradtságtól. Mikor felébredt, viszonylag kipihent volt, a vihar már elvonult. A táj most nedves volt, és viszonylag élettel teli. Sok állat ivott a pocsolyákból, és - a végzetúr szerint - csak arra vártak, hogy a lélekenergiájukat vegyék. Néhányuknak a lélekenergiáját is vette. Ekkor látott egy árnyat elsuhanni a búvóhelye felé. Odarohant, és hirtelen berontott a repedésen keresztül. Egy másik végzetúr nézett éppen körül a barlangban, a gyémánt horda egyik tagja.
- Neked nem itt van a helyed - mondta a smaragd végzetúr mély hangon.
- Ki mondja ezt? - mondta a gyémánt.
- Én, Olaf. - mondta a smaragd.
- Milyen neved van? Az enyém magasztosabb. Theron vagyok.
- Tudod mit? Küzdjünk meg. Aki nyer, azé a hely.
- Rendben van - mondta Theron, és egymásnak estek. Olaf egy fagycsóvát lőtt Theronra. Theron hátra esett, majd felkelt, és egy karddal vágott a mágus felé. Olaf könnyedén félreugrott, és a tőrével Theron hasa felé célzott. Megsebezte a gyémántot, mert ő, a nehezebb páncélzata miatt, nem tudott olyan könnyen félre ugrani, bár az is igaz, hogy nem tudott olyan nagy sérülést bevinni a smaragd. Theron fejbe vágta Olafot kardjával. Olaf pedig újabb varázslatot lőtt felé, egy vérforralást. Theron hatalmasat ordított fájdalmában, majd összeesett. Látszott rajta, hogy hallja, amit Olaf mond.
- Nyertem, aljas gyémánt - ezennel elvett némi lélekenergiát Therontól. - És most takarodj!
Theron elfutott. Olaf pedig úgy döntött, berendezkedik az üregbe. Először elfedte a nyílást úgy, hogy csak ő láthassa hol van. Majd pedig a leölt állatok bőrével bélelte ki a barlangot, hogy egy kicsit melegebb legyen. A nyíláshoz egy létrát is épített, mert ugyan lefelé segített a gravitáció, felfelé mászni is kellett. A létra viszont ellökhető, és így nehezebben jutnak be. Tűzhelyet is épített, hogy nehogy felgyulladjanak a bőrök. Majd egy leölt mirg tollaiból ágyat készített. A barlangban egy mágikus gömb szolgáltatta a fényt. Elég otthonosan rendezte be a barlangot a végzetúr. És itt kezdődnek majd az igazi kalandjai.
***
1. RÉSZ - A HERCEGNŐ
Olaf a barlangban pihent, hosszú ideje nem mozdult ki a barlangból. Élelemtartaléka volt elég, és semmi kedve nem volt párbajokat vívni a túlélésért. Alapvetően békés végzetúr volt, de ha belé kötött valaki, lobbanékony természete vette át az irányítást elméje felett. Ekkor jobb volt nem a közelében lenni, mint azt Theron jól megtanulta. Viszont az elvonult életnek is hátrányai vannak. Észrevette egy ideje, hogy a mágikus tűz, amit létrehoz, már sokkal gyengébb, több idő, mire megsül a hús. Elhatározta, hogy felmegy a felszínre, és vadászik egyet, hátha csak az a baj, hogy nem gyakorolt. Elkezdte követni egy nerub behemót nyomait. Egy idő után a nyomok elvesztek, és a közelben nyögés volt hallható. Olaf meglátott egy félholt végzeturat. Ő is a smaragd hordába tartozott, akár csak Olaf. A végzetúrnak szörnyű seb volt a hasán függőlegesen, a belei kilátszottak. Olaf nem volt jártas az orvostudományban, de azt tudta, hogy ebbe a sérülésbe a végzetúr bele fog halni. Odament hozzá. Megértette a nyöszörgést is végre. A lényege az volt, hogy meg akar halni, és hogy ne kelljen tovább szenvednie.
- Ölj meg! Ölj meg most! - ordította a végzetúr fájdalmában.
- Nyugodj meg! Úgy nem fáj annyira! Ne siettessük annyira azt a meghalást. Mondd meg ki tette ezt veled!
- Ő volt az! A gyűlölet kísértete!
- Ki ő?
- A legszörnyűbb kísértet, akit valaha valaki is látott. (itt fájdalmas ordítás kapott helyet) Egy nagyon nagyon gonosz ember halálakor keletkezett, és mágikus energiával telített gömb! Bármit megtehet amit csak akar. A küldetésem az volt, hogy szabadítsam ki Larr király lányát a fogságából, de ő ezt megneszelte, és megtámadott!
- Befejezem a küldetést! Hova kell menjek?
- Menj a Thar-dombra 10 km-re innen! És ezt a medált mindig viseld! Védelmet nyújt ellene, legalábbis nem tud azonnal megölni.
- Rendben. Köszönöm. Indulok - mondta, és ekkor felállt a végzetúr mellől. Mire befejezte a mozdulatsort, már halott volt. A Thar-domb északra terült el tőle, így hát elindult. Remélte, hogy a gyűlölet kísértete nem találja meg. Az út hosszú volt, Olaf vize is elfogyott. Szerencsére talált is egy forrást, ott ivott, majd feltöltötte a kulacsait, és már indult is tovább. Meglátta a Thar-dombot. A dombon egy kastély állt, és a kastély felett egy fekete felhő volt. Olaf megmászta a dombot, de ahogy a kastély kerítéséhez ért, egy sötét árny megcsapta. Ő volt a gyűlölet szelleme. A smaragd összeszedte minden varázserejét, hisz tudta, hogy csak ezekkel győzheti le. A legkülönfélébb varázslatokat küldte a szellemre. Vérforralással kezdte, és a méregfelhőn keresztül a kataklizmáig mindenféle varázslatot ráküldött, de a szellem csak nevetett.
- Bezárlak! És mégyeszer mondom: bezárlak! - mondta a kísértet, és elteleportálta Olafot egy szobába. Olaf ájultan érkezett meg, vérző fejjel. Ekkor valaki odalépett hozzá.
- Ébredj! Ébredj fel! - mondta kedves, vékony hangon. Olaf elkezdte kinyitni a szemét. Pár percig még semmit sem fogott fel a körülötte lévő világból, de lassacskán kezdett kitisztulni a kép. Egy szegényesen berendezett szobában feküdt. A berendezés egy faágyból, és egy asztalból állt. A mosdó felé egy ajtó vezetett. Egy másik ajtó is volt, de az be volt zárva. A hercegnő még nagyon fiatal volt, úgy 15 éves lehetett.
- Kicsit szédülök - mondta Olaf.
- Elég durva varázslatai vannak. Rám egy héten egyszer mindig kábító varázslatot tesz. Attól egy hétig olyan vagyok, hogy nem tudnék elszökni. De ha sikerülne is, nem lenne hová mennem, nem tudom az utat hazafelé - mondta a hercegnő.
- Miért rabolt el téged? - kérdezte Olaf.
- Azért, mert amíg egy testben élt a gyűlölet kísértete, addig apámnak nagy ellensége volt. Akkor is ebben a kastélyban lakott. Megszabadulva a teste gátló hatásától, minden energiáját a varázslatba fektette, azért tud ennyire jól varázsolni. Állítólag egy módon lehet legyőzni. A könyvtárában a varázskönyvében ki kell keresni egy varázslatot. Azt hiszem, az a neve, hogy kristályháló. Ezt kell ráolvasni, és akkor elpusztul. De nagyon bonyolult labirintus ez a kastély. Egy időpontban tudsz vele megpróbálkozni: éjfélkor. Akkor is csak két órád van. Ennyi idő kell neki a regenerálódásra, és közben semmi másra nem figyel, de azért óvatosnak kell lenned, mert a zajokat hallja.
- Rendben, azért megpróbálkozok vele. Ma éjjel. Csak most egy kicsit pihenek, mert még mindig nagyon szédülök ettől a varázslattól - mondta Olaf, és aludt egy kicsit. Este 10 óra körül kelhetett fel. A hercegnő az ágyon aludt. Olaf udvariasságból természetesen a földön aludt, bár (ahogy ő mondta) nem veszített vele túl sokat. Megvárta az éjfélt, addig is átgondolta a dolgot. A hercegnőnek volt egy térképe a házról, ez rendben volt. Varázslattal kötelet készített magának. Ez is megvolt. Eljött lassan az éjfél. Elfújta a gyertyát, és a kötelet átvetette az egy emelettel lejjebbi ablakhoz. A térkép szerint ott lépcső volt. Lemászott a kötélen, majd elindult. Lement a lépcsőn, majd végigment egy egész emeleten a másik lépcsőig. Végre leért a földszintre. Itt kanyargós folyosón vezetett az útja a könyvtárig. A hatalmas kétszárnyú ajtót csak hangos nyikorgás kíséretében tudta kinyitni. Reménykedett, hogy a kísértet nem ébredt fel. Majd odament a varázskönyvhöz. Megkereste a kristályhálót. Nagyon bonyolult igesor volt, de megtanulta. Indult kifelé a könyvtárból, mikor megjelent a kísértet.
- Csak nem azt hitted, hogy legyőzhetsz, barátom? - kezdte. - Bátor dolog. Segíteni egy kisasszonynak. De a te helyzetedben, hogyismondjam, botor dolog volt. Csak egyre nem számítottál. Hogy gúsba kötlek!
A szellem gúzsba kötötte Olafot az akaratával, még beszélni sem tudott.
- És most kitalálom, hogy megkínozzalak-e mielőtt megöllek. De van egy ötletem. Igen a válasz - mondta a szellem, és varázsige hallatszott. Olaf összes csontja iszonyatosan fájni kezdett. A szellem hahotázott.
- Nos, akkor most megöllek. Csak összeszedem magam - mondta, és Olaf kétségbeesésében csak a varázsigét ismételgette. Már 7-edszerre elismételte, amikor villanás töltötte be a termet, és a szellem fájdalmas sikolyok közepedte fehér robbanással eloszlott. Egy kulcs maradt utána. A végzetúr végigjárta újra a kastély folyosóit, és kiengedte a királynőt a börtönéből. Elvitte Larr királynak, aki bőségesen megjutalmazta a végzeturat. Majd Olaf visszatért az otthonos barlangjába, és a kaland után hosszú pihenésbe kezdett.
A hozzászólást Maruti 800 módosította 2009.10.02. 15:02:47-kor
v1 ZsigmondPower - Zsigmond, az erős!
v2 Handel Brahms - My name is Brahms. Handel Brahms.
v3 Marutiman - 800. Maruti mester első tanítványa
Pontszám: 7