Hozzászólások - Khetty

Jó éjt mindenkinek! 9 óra séta mire a város közelében dolgozni tudok, úgyhogy holnap majd még kavirnyázok arrafelé

igazából Byzon beszélt rá! már 5 perce dohányt szedek!

Regisztráltam a west-re! Nem túl bonyolultan a Khetty nevet használtam fel ismét, úgyhogy könnyen megtaláltok...

Szija mindenkinek!

Mindenki elment? Akkor jó pihenést!

Mi adtunk neked! Kitűzheted a melledre és büszkén lovagolhatsz vele a vadnyugaton!

Szívesen adok nektek adóelkerülési tanácsot! Ha van ilyen tisztség, beccsszó regisztrálok a játékra!

Idézet: Atreus - 2008.12.11. 22:07:22

Sört nem vettem, autót nem vezettem... csak élveztem egy sziget csendességét 2 hétig... Már amennyire három égetni való rossz fiútól élvezni lehetett... a másik 2 hétben pedig Torontó forgatagában és a Niagara-vízesés mélységének tanulmányozásában éltem ki magam
Annyit mindenképpen felfogtam az országból, hogy olcsóbb, és teljesen más mint London!

És kár, hogy nem olvastál mégvisszább! Megszavaztam neked a Sztahanov-érdemrendet!

most nincs ihlet... itt tudnék beszélgetni, de most mindenki fáradt... hajjjajajjjj...

persze majd akkor jön az írhatnék, mikor már menni kell aludni.. mindig így van ez...

Mexikóba nem vágyom... de mondjuk Kanadába vagy Új-Zélandra nem kéne kétszer mondani, hogy menjek... vissza se jönnék

Hát mi másért érdemes még élnem!!! Csakis ez érdemrendért! Hogy kitűzzék a mellyemre és megveregessék a vállamat, amiért idén is megtermeltem a főnököm Mallorca-i, Mexikó-i és Zöldfoki-szigeteki útjára valót!

Háááát, már Sztahanovista érdemrendet se kapok, mert másnak osztják... ej-ej-ej...

Cirmos: A szorgalmas ember becsülendő, a munkamániás szimplán hülye

Eddig? Azt hittem nálam munkamániásabb embert nem ismerek...

Jóestét Mindenkinek!

Olvasok vissza kicsit, hogy képbe kerüljek... aztán a szokott módon, mint a mesében... hol vagyok, hol nem...

Idézet: Telk - 2008.12.10. 23:08:35

Láttam én már olyan programot, ami megfeküdt a fordítandó szövegtől!

Kedveskéim elfáradtam mára... nem sokat aktívkodtam itt ma sem, dehát haladni kell a javítással, mert sose tudjátok olvasni különben...

Jó éjszakát mindenkinek!! Szép álmokat!

Körte, neked csak annyit mondhatok, hogy fel a fejjel! Sok okosságot nem tudok mondani, meg jótanácsokat se nagyon, mert az a helyzet, hogy én előbb tenném ki a szűrét egy olyan férfinak, akire nem számíthatok minden téren (nem az kell, hogy folyton nekem adjon igazat, de álljon ki mellettem, ha a helyzet úgy kívánja), minthogy hasonló helyzetbe kerüljek...
Hogy a klasszikus Bridget Joneset idézzem kissé általam átformáltatan: Inkább haljak meg egyedül és zabáljanak fel a farkaskutyák, minthogy azért éljek együtt valakivel, hogy ne legyek egyedül!
Persze pont a nagy öntudatom miatt nem kellek a fekete hajú hercegnek... a szőkének még kevébé... szóval lehet, ez se jó hozzáállás...
De van szép napocskád!!! És itt elfogadunk, szeretünk!!! Úgyhogy fel a fejjel!!

A hkk-ban mit jelent a háló?
Tud fegyvert fogni.
Egy körben 2 lapot lehet kijácani.
Nincs ijen.
Nem lehet varázslat célpontja.

Az Illés együttes egyik nótájának refrénje jutott eszembe: "Sikítani akarok... wáááááóóóóó"

Milyen picikért? Ez már inkább horror, nem esti mese!

Sajnálom Körte, amit itt olvasok... Hozzászólni nem nagyon tudok...

----

Kész a folytatás! Atre kedvéért siettem vele, nehogy itt megőszüljön az aggodalomtól, hogy mi is lesz Dankával

Vastag szürke felhők vonták be az eget. Északról jéghideg szél fújt át a kopasz fák között. A szirtről lefelé haladva a Lélek Fogadója előtt már kissé szélvédettebb helyen lépdelhetett a négy férfi, de ez a néhány méter is hívogatóbbá tette a fogadó meleg légkörét, mint bármikor korábban. Khetty kis tűzgömbje lebegett előttük, amely a sötét csillagtalan éjszakában mutatta az utat.
Mortazor széles léptekkel sietett előre, fázósan csavarta maga köré a köpenyét, mint ahogy mindannyian így próbáltak védekezni a csípős, hideg levegő ellen.
Stubb prémekkel bélelt kabátjában és csizmájában nem érezte annyira a hideg levegőt, de apró lábait igencsak kapkodnia kellett, ha lépést akart tartani a társasággal, így viszont hamar kimelegedett.
Egyre távolabb kerültek a szirtektől és a toronytól és Gill számára túlságosan is ismerős terep felé közeledtek. A Teron-hegy csipkés szikláinak csúcsán már fehérlett a hó, amely a sötétség ellenére vakítóan világított a távolban. A hegy, ahonnan minden végzetúr származik…
~ Mi a fenét keresett erre Danka? – gondolta Gill.
Az éjszakai levegőn szinte fájt a légvétel. Nyelőcsövüket égette a hideg. Elérkeztek az erdő szélét jelző fasorig.
- Ki kell mennünk a nyílt mezőre! – torpant meg pár percre Mortazor, hogy körülnézzen, hátha felfigyel valami veszélyforrásra.
Gill lehunyta a szemét és igyekezett tudatosan irányítani jövőbelátó képességét, majd nagy sóhajjal nézett a sötétlő sík terepre.
- Nem látok semmit – rázta meg a fejét szomorúan.
- Biztos vagy benne, hogy itt volt Danka a gömb szerint? – forgolódott körbe Stubb idegesen. Bizsergető szakálla veszélyre figyelmeztette, ezért ha lehet még szorosabbra fonta ujjait a hegyes tüskékkel ékesített bunkósbot körül.
- Biztos! – bólintott Mortazor, majd nem várva senkire, kilépett a fák takarásából.
A mezőn a korai fagy nyomaként ropogtak a megfagyott fűszálak a csizmájuk talpa alatt. A szél sem kímélte őket, rendületlenül átfújt a legapróbb résen is, belopódzott a ruhájuk alá, tőrként hasogatta arcuk kipirult bőrét.
- Ott! – mutatott Camelus előre. – Mintha ott lenne valami! – meresztette a szemét a sötétbe, de akármennyire is erőltette a korábbi kis villanást nem látta meg ismét, de úgy tűnt ez nem is fontos, azonnal vélt irányba indultak.
Camelus kissé előreküldte a tűzgömböt, amely így azelőtt megmutatta a földön fekvő testet, mielőtt odaértek volna. Danka kék köpenye vidáman lobogott a hideg szélben, míg gazdája kifolyt, megdermedt vére tócsákban gyűlt össze a fiú körül. A fagyos időtől dér fehérlett a fiú ruháján, haján, sápadtszürke bőrén.
A hideg ellenére egy negátor krákogott a közelben, várva, hogy vacsorájához férhessen.
- Elkéstünk? – Stubb suttogása szinte hideg jégcsapként visszhangzott a lelkükben.
Néhány percig álltak az élettelennek tűnő test fölött, egyikük sem akarta elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Látták a tökéletesen kivitelezett vágások nyomait a fiú testén, ujjai még mindig az Enyészmesterére fonódtak, mintha bármelyik percben felkelhetne, hogy újra megküzdjön a támadóval.
- Miféle harcos, aki a szabályt úgy tartja meg, hogy mivel nem ölhet meg másik végzeturat, hagyja meghalni? – dünnyögte Mortazor értetlenül.
- Valami gátolja a testét a gyógyulásban… – rázta meg Gill a fejét, és a földön fekvő Dankához térdelt.
A következő pillanatban hangos robbanással csattant Gill varázslata, mire valaki a fejét fogva, fájdalmasan felkiálltva térdre hullott a sötétben.
Gill pár pillanattal előbb lőtte ki a mentális varázslatot, mint ahogy a támadó katona hátba szúrhatta volna Mortazort. A váratlan támadásra a toronylakók egymásnak háttal kört alkottak Danka teste körül.
- Kár erőlködnötök! – a tűzgömb fénye egy rémséges, szarvakat viselő végzeturat világított meg.
- Úgy látszik nem tudunk mi elszakadni egymástól? – sóhajtott nagyot Camelus, és marokra szorította zölden világító Trollagyarát.
- Harc helyett alkut ajánlok! – lépett közelebb a fekete bőrű, hegyes fogú, vérszomjas tekintetű, gyémánt hordás alak.
- Nem alkuszunk! – rázta meg a fejét Mortazor ellentmondást nem tűrően.
- Adjátok át az energiátokat! Annyit meghagyunk, hogy hazavigyétek haldokló kis tanoncotokat, hogy a torony tövében elkaparhassátok!
Gill nem sokat fárasztotta magát a válasszal. Újabb varázslat röppent ki az ujjai közül, amellyel már nem ért el akkora hatást. Kitértek varázslata elől, így csak a célba vett személy karja bénult meg néhány órára. A sötétségből alakot öltő Tökéletes Gyémánt tagjai egyre szűkebbre vonták a kört a toronylakók körül.
- Itt fagytok halálra! – felelte gúnyos kacajjal a feketebőrű. – Mire csenevész társaitok rátok találnak, mind halottak lesztek! És akkor végre kivégezhetem azt a nagyszájú vezéreteket is! – szűrte a fogai közt elégedetten a gyémént vezér.
- Okosabb ő annál! – jegyezte meg Stubb hetykén, mire a vezér szívből felkacagott.
- Mi ez? Egy törpe? Már nyeszlett törpéket is bevesztek magatok közé?
Stubb remegő dühvel lendítette halálos buzogányát, de csak annyit ért el vele, hogy a levegőt megsuhogtatta és a nagy lendülettől orrabukott. Pont egy gyémántos lába elé, aki azonnal nekilátott, hogy lélekenergiáját vegye.
Camelus ezt nem nézhette tétlenül, Trollagyara viszont pont egy hasonló fegyverrel találkozott. A végzetúr viszont így békén hagyta Stubbot, mivel kénytelen volt az összecsapásra figyelni.
A rövid és majdnem esélytelen küzdelem végén Camelus a földön térdelt, kardja néhány centire hevert az ujjaitól, épp annyira távol, hogy nem érhette el. A toronylakók mindegyike hasonlóan járt és a Tökéletes Gyémánt mindegyik tagja tolongva akarta kinyerni az ingyen kapható energiát.
Nem is figyeltek a kis vörös szélfergetegre, amely olyan hirtelen csapott közéjük, mint egy égből jövő villám. A vortextölcsér magába zárta, megforgatta, energiáját szívta egy tagnak, majd kihajította magából, hogy kissé meghízva újabb áldozat után nézzen.
A második megtámadott és elhajított, nyöszörgő alak után a Tökéletes Gyémánt tagjai felnyalábolták szerencsétlenül járt társaikat és futásnak eredtek.
- Nem végeztünk még! – dörögte a vezér még utoljára.
A deres füvön fekvő négy toronylakó sípolva lélegzett, nyögdécselve, nehezen mozdult. A vortextölcsér kissé távolabb a hegy és az erdő között állt meg, mintha figyelné őket.
- Megvagytok? – hörögte Camelus.
- Meg – bólintottak a többiek.
- Vigyük haza Dankát! – próbált felállni a hatalmas termetű varázsló.
Camelus úgy érezte, arra sincs ereje, hogy egyik lábát a másik elé tegye, de mély levegőt véve igyekezett össszeszedni magát, majd felemelte a fiú testét. Ahogy elindultak az erdő felé, hogy visszavánszorogjanak Napkapuba mindannyiuk fejéban az járt, hogy vajon mit fognak szólni a többiek, ha meglátják így a fiút. Az egyetlen, aki értett a nekromanciához, már halott volt.
- Peps? – kapta fel a fejét hirtelen Gill, mire a vöröslő vortextölcsér közeledni kezdett a viharvert társasághoz.
- Peps meghalt! – dörrent Mortazor.
- Ez itt Peps! – mutatott a vortextölcsérre határozottan Gill.
- És szándékosan segített nekünk, ugye? Ne légy nevetséges! Ez egy vortex, nem gondolkozik, nem tudatosan cselekszik! – gúnyolódott erre a szikár mágus.
- Ne beszélj velem így! – húzta össze a szemét Gill.
- Gyerekek, muszáj ezt? – szólt közbe Stubb békítőleg, mire a vortextölcsér egészen a közelükbe ért.
A pislákoló tűzgömb fényénél látszott, hogy a kavargó energiamező vöröslő fényébe néhol fekete csíkok rajzolódnak. A vortex megállt az élettelenül lógó test előtt, egy kis nyúlvány végigfutott a fiú teste fölött, mire Danka megremegett, majd hangos hörgéssel levegő után kapkodva igyekezett visszatérni a tetszhalott állapotból az életbe.
Ezután újabb kis nyúlványok váltak ki a vortexből, amelyek körülölelték a férfiak megfáradt, sebekkel tarkított testét. Mindannyian érezték, mintha új élet ereje áradt volna szét a sejtjeikben.
A különös jelenség alig néhány percig tartott csak, miután a nyúlványok visszahúzódtak egy széllökés arréb penderítette a vortexet, amely kavarogva indult meg a mező egy sötét pontja felé.
- Siessünk haza! – indult meg Camelus, még mindig karjában tartva a fiú remegő testét.