Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Byzon

Dátum: 2008.10.30. 20:35:51
Parancsolsz? Besárgul az eddigi csatáid menüpont...
Dátum: 2008.10.30. 20:15:48
Salem!

Egyet kell értenem Cirippel Csirguz! Valószínűleg a játékosok többsége valamelyest otthon van a fantasyban. A felsoroltak közül a többire pedig abszolút nem jellemző...
Szerintem is maradjon!
Dátum: 2008.10.30. 19:52:17
Nincs mit.
Dátum: 2008.10.30. 19:49:39
Egyéb, a Lélekkút kisütés mellett. Két nagydarab állat néz farkasszemet egymással.
Dátum: 2008.10.30. 19:40:58
Akkor passz...
Dátum: 2008.10.30. 19:38:33
Erről lemaradtam... De lehet, nem tudom. Az tuti, hogy nekem 9-esként ott vagyon...
Dátum: 2008.10.30. 19:33:31
Salem!

Elég magas a szintetek hozzá srácok? Asszem minimum 9 kell...
Nekem ott van!
Dátum: 2008.10.30. 19:29:06
Salem Shul!

Nem erre a szerencsére gondoltak, hanem, hogy lehetetlen tulajdonságkülönbségekkel is jönnek ki hihetetlenül megdöbbentő eredmények.
(Pl. Ma megtámadott Von Rolik (11. szint, 257 össz. tuli, míg én 9. szint, 212 össz. tuli, ő villámcsapással én meg energialövedékkel), és 82-63-ra nyertem... Na ha logikusan végig gondolod, akkor egy ilyen csata miatt kiesni legalábbis igazságtalan, hiszen ő sokkal több energiát fektetett a karakterébe... Amúgy bocs Rolik, ezt dobta a gép, majd legközelebb ).
Remélem már érteni!

Jó játékot!
Dátum: 2008.10.30. 17:55:59
Salem!

Ne aggódj, aki életében szerepjátékozott csinált hibákat.

Csapat: - Letáborozunk!
KM (én): - Ok. Ki megy elől?

Bocs az OFF-ért, de egyszerűen nem hagyhattam ki...
Dátum: 2008.10.30. 17:34:22
A Napkapu mágusai végül is eldöntötték, végső támadásra kell indulniuk. A rubintok által kiküldött felderítők kudarcot vallottak, a katonák lassan váruk falai mögé szorultak vissza. A varázstudók egyesített erejével már nem lehetett dacolni. Noha Maxi minden taktikai tudását bevetette, de a kard végül nem győzhetett a mágia felett. Most mindannyian ott álltak a lerombolt falak tövében. Ameddig a szem ellátott romok, néhol még égő tüzek, fojtogató füst, halott és súlyosan sebesült légiósok borították a földet. A levegőt a haldoklók zaklatott kiáltásai törték meg:
- Szanitéc!
- Segítség!
- Vizet! ... Könyörgöm, egy kis vizet...
- Ne... Nem akarok meghalni... - zokogta egy fiatal katona, akinek vállból hiányzott a bal keze. Bubbleguard szakértő mozdulattal váltotta meg kínjaitól kegyelemtőrével.
A mágusok előtt a füstből ismerős alak bontakozott ki, a rövidre nyírt hajú, hosszú szürke szakállú Maxi tábornok. A hadúr vállán súlyos égési seb mutatta, nem régen találkozott össze Camelussal, és azt is, miként az egész csatát, kettejük párbaját sem a kard ereje döntötte el. Az idősödő tiszt lassan Khetty elé sétált. A nő meglepve látta, milyen kemény még most is a tekintete. De akármennyire is egy brutális barbárt akart látni, nem látott ott semmi mást, mint egy megfáradt katonát, aki gyászolja elvesztett bajtársait. Maxi lassan meghajtotta a fejét, majd nehézkesen térdre ereszkedett. Mortazort leszámítva minden varázsló szívén végigsöpört egy pillanatra a szánalom az öreg, megalázkodó harcos láttán, de tudták ezt írja elő a hagyomány. A hadúr fáradt, rekedt hangon szólalt meg:
- Hagyomány és törvény szerint kérek békét és irgalmat népem számára. Elismerem vereségünket, megfizetem a hadi sarcot, és becsületemre fogadom, a népünk törvénye által előírt időben sem szóval, sem cselekedettel ártalmára legyőzőinknek nem leszek sem pedig enyéimet ellenük cselekedni nem hagyom. Úgy éltessen Tharr! Irgalomért könyörgöm.
A tábornok lassan a porba hajtotta galambősz fejét és Khetty lábát saját koponyájára vonta. Tisztjei külön vezényszó nélkül is tudták a dolgukat. A fegyverek kihullottak a vérmocskos kezekből, a korábban büszke harcosok megtört tekintettel rogytak térdre, és hajtották le fejüket. Még a varázspárbajtól kimerült csatamágus, Baltazár is odavonszolta magát, hogy térdre vetődve adózzon tisztelettel és alázattal a győzteseknek. A mágusok Khettyt nézték, de a nő nem szólt. Nem tudott. Gombóc volt az ő torkában is. Végre lassan összeszedte magát. Leemelte a lábát Maxi fejéről és lassan megszólalt:
- Megadom a békét és az irgalmat a magam és enyéim nevében. A hadisarcot elfogadom és ígérem, míg a törvények által szabott idő le nem tellik, sem én, sem enyéim újabb hadjáratot nem indítunk ellenetek.
A tábornok felemelkedett a porból, egyetlen intéssel magához intette Rumsteint.
- Hadnagy! Intézkedjen a hadisarc mielőbbi átadásáról!
- Uram! - szalutált a hadnagy.
Ebben a pillanatban vágott be Khetty lába elé a vadkanlándzsa. Na nem! - gondolta a nő, pont most akarja a vérviadalát ez az őrült?!
De a száznagy teljesen mást akart. Odasétált a földbe fúródott lándzsához, és egyetlen rúgással kettétörte a nehéz vadászfegyvert. Felmutatta a két darabot, és dörgő hangon szólalt meg:
- Lássa meg mindenki! A fegyverem törött, a vérviadalnak vége!
Azután egyszerre fordult a mágusok és tiszttársai felé:
- Igazad volt Mortazor. Ezt a háborút talán valóban én provokáltam. Ostobaságomban majdnem a végpusztulást hoztam bajtársaim számára... Nem vagyok méltó, hogy továbbra is társaságotokban legyek. Könyörgöm, hogy ha tudtok, bocsássatok meg nekem.
Ezzel letépte és a társaság lábához dobta a száznagyi vállszalagot.
- És erre sem vagyok méltó többé. Egy tisztre a lehető legnagyobb felelősséget, emberei életét bízzák, s én alkalmatlan vagyok minderre.
Földre került a fekete fez és a kék légiós köpeny is.
- Mint ahogy nem nézhetek többé bajtársaim szemébe sem.
Khetty szemébe nézve folytatta:
- Csak remélhetem, hogy megfelelőnek tartja a bűntetést durva szavaimért. Ez alkalommal másodszorra veszítek el mindent ebben az életben, barátot, bajtársat, családot.
A nő szólásra képtelenül nézte, ahogy a nagydarab egykori katona elhagyja az épületet, s nem kerülte el a figyelmét, hogy a legtöbb társa önkéntelenül tiszteleg felé.
Hirtelen Mortazor szólalt meg, Maxihoz intézve szavait:
- Mondja tábornok, - kezdte maró gúnnyal - mi lesz azzal a hadbírósággal?
- Az embereim tetteiért maradéktalanul vállalom a felelősséget - válaszolta a férfi keményen. - De ha erre kíváncsi, még ma beadom a lemondásom, csak rajtuk múlik, elfogadják-e.
Mortazor bólintott. Majd lassan kifelé indult, társai követték. Mögöttük kemény, katonás hang csattant:
- Tiszte-legj!
Bár egyikük sem nézett hátra, de tudták, minden megmaradt légiós vigyázzban áll és tiszteleg. Harcosok a mágusoknak. Galetkik a galetkiknek. Kik egykoron testvérek voltak, s kiket szétválasztott a háború fekete vihara.

(OFF: mélyen tisztelt Napkapu szövetség! Ezennel engedjétek meg, hogy kifejezésre juttassuk tiszteletünket veletek szemben a háborús győzelemhez és szívből gratuláljunk. Szép volt!
Az ostrom történetét helyhiány okán itt nem állt módomban kifejteni, de Khetty kérésére elkészítem Word dokumentum formájában, és ha minden jól megy holnap elküldöm neki. Kérjétek el tőle, ha gondoljátok, és kíváncsiak vagytok rá, hogy ez szerintünk hogy zajlott. Végül is ez mindannyiótok sikere. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk méltóbb ellenfelek lenni. Sok sikert és jó játékot!)
Dátum: 2008.10.26. 18:16:29
Idézet: masterv - 2008.10.26. 18:01:16

Ehhez képest ha nehezet kérdezek,az a baj,ha könnyűt,akkor meg az... Na ezen igazodjon el az ember...


Az arany középút barátom, az arany középút...
Egyébként meg nincs baj, néha mindenkit elkap az indulat.
Dátum: 2008.10.26. 15:46:09
Dobj fel egy témát!
Dátum: 2008.10.26. 15:19:07
Arag szitkozódott a fogai között. Elege volt, de nagyon. Már az sem tetszett neki, hogy el kellett kísérnie Bubbleguard portyázóit a felderítésre. Hiszen Baltazár is óvta ettől őket, mondván nagyon nehéz lesz elrejtenie ennyi harcost a mágikus fürkészések elől, de Asmodeus ezernagy hajthatatlan volt. Végül is valahol igaza van, gondolta Arag, az íjamnak kell fedezni az esetleges visszavonulást. Eleinte nem volt semmi gond. Csendesen, bokorról bokorra csúszva közelítették meg a tornyot. Az egyik ork felderítő egészen a kapu mellé is el tudott csúszni észrevétlenül, és ott még a hajnal első sugarai előtt beásni magát, hogy csak a szeme látszott ki. De az megoldhatatlan problémának tetszett, hogyan jussanak a kémek a falakon belülre. És ekkor jött Bubbleguard hatalmas ötlete.
- Na persze, - morogta maga elé sötéten a tetovált képű katona. - Annyi esze van annak a nyomorult portyázónak, mint egy kiszáradt Arhomad varangynak.
Bubbleguard ugyanis arra gondolt, hogy a folyó mentén talán lelhetnek titkos alagutat. Végül is logikus lenne. Az épület ősi, biztosan terveztek az építői olyan kellemetlen helyzetekre is, mint hogy ostrom alá veszik a tornyot. Ekkor erre lenne az optimális menekülési útvonal. Egy titkos ajtón ki a folyóhoz, ahol elrejtett sajka várja a megfutamodókat.
Leereszkedtek a folyó mellé, és ott bocsátkoztak kutatásokba. Ehhez azonban fel kellett adniuk a növényfal óvó biztonságát. Az éles fülű felderítők hamarosan közeledő galetkiket vettek észre, a csapat villámgyorsan szívódott fel a folyó menti bozótosban. Lélegzetüket visszatartva figyelték az érkezőket. Ketten voltak, mindketten a Napkapu jelvényét viselték. Ellenség! A portyázók még jobban lelapultak. Bár könnyedén lerohanhatták volna a két fiatal tanoncot, nem ez volt a dolguk. De a szerencse ez alkalommal elhagyta a katonákat. A part menti nádban rejtőzködő egyik goblin portyázónak éppen a kezére léptek, amint egyikük lehajolt inni. A goblin ugyan hang nélkül tűrte, de amelyik rálépett meglepetten pillantott oda, min csúszott meg a lába. Fekete fez mögül kimeredő savószín szemekbe bámult, kék légiós köpeny mögül elővillanó harci baltán csillanó fény vakította el. Rögtön kapcsolt, és rémülten ordította társa felé:
- Gill! Vigyázz! Ellenség!!!
Ám a csata nem tartott sokáig. Az egyiket Arag nyílvesszője szögezte a földhöz, a másikat Bubbleguard rohanta le, karcolás nélkül esett fogságba.
- És most? - kérdezte lihegve akkor az íjász.
- Nem maradhatunk sokáig. De információkra van szükségünk. Lássuk a mentális gyakorlatok eléggé megedzették-e ezt a fickót - mutatott a sebesülést nem szenvedett ifjúra.
A következő két órára nem szívesen emlékezett Arag. Csonttörés sértő hangja, nyúzópenge csillogása, vérpatakok a fogoly mellkasán, bezúzott orrcsont, csomókban kitépett haj. Ezek villantak be neki, de nem emlékezett pontosan. Bubble mindenesetre elismeréssel biccentett:
- Nagyon kemény fiú! Sokáig tartott, mire valami keveset ki tudtam szedni belőle. De nincs több időnk. Engedjük őket szabadon, aztán térjünk vissza az információkkal.
Nézték amint a két ifjú eltávolodik, aztán megegyeztek. Bubbleguard nyargal haza, mint akinek thargodan hordák vannak a sarkában. Arag pedig itt marad, hogy feltartsa az ifjoncok haragvó társait. Mert hogy jönni fognak, abban nem kételkedtek. És volt egy erős megérzésük, hogy egy igazán dühös varázslónál még egy halálfélelemtől reszkető wantu sem gyorsabb. Az íjász parancsnok felvette a leshelyét egy fa koronájában, míg egy szem vele maradt társa, egy gonosz manó felderítő késsel a kezében lapult meg a bokrok között. És most már határozottan rossz előérzettel szemlélte a tájat. Már nem csak az éles fülű felderítő, már ő is hallotta a bokrok között hihetetlen sebességgel csörtetve közelítő veszélyt. Nem sokára meg is pillanthatta.
- Más helyzetben nem is lenne ellenemre a látvány - mosolygott csendesen az íjász, ahogy megszemlélte a nőt, különös tekintettel bizonyos testtájaira. Megcsóválta a fejét. - Milyen kár...
Ezen gondolattal útjára engedte a nyílvesszőt, egyenesen a nő szívére célozva. Ami ez után következett, az viszont felülmúlta legrosszabb rémálmait is!
Nem tudni, hogy a nő az íj pendülésére reagált, vagy valamilyen mágikus megérzés vezette, de gyönyörűen kivitelezett hátra szaltóval kerülte el a nyílveszőt. Egyetlen kézmozdulattal hátra parancsolta a mögötte varázs táncba kezdő manó sámánt, és vicsorogva fordult a fa felé, ahonnan a támadás érte. Ekkor rontott rá oldalról, a bokrok közül a manó felderítő. Arag tudta, hogy a manónak semmi esélye egy végzetúrnővel szemben, de nem is mert lőni, hiszen félt, hogy bajtársát sebezné. Leszökkent a földre. De mire a rothadó levelekkel telt talajra érkezett, nos addigra már azt kellett látnia, hogy a nő, a Khetty nevű mágus, egyetlen kézmozdulattal el is intézte a felderítőt. A könnyed kézmozdulat nyomán ugyanis a szerencsétlen kis fickó teste a levegőbe emelkedett, és borzasztó erővel vágódott a legközelebbi fa törzsének. Azonnal kiszenvedett, ahogy apró testének minden csontja szilánkosra tört. Kevéske lélekenergiája örvényként tódul a nő felé. Három árva kölyök maradt utána - villant át Arag agyán. Nagyon is jól ismerte a melletük szolgáló manókat, goblinokat, orkokat. Ő nem a prédát, vagy az állatot látta bennük, hanem a bajtársat. De nem foglalkozhatott tovább ezzel, Khettyre kellett koncentrálnia. Mert a nő villámló szemekkel fordult felé, és ez össze sem volt hasonlítható azzal a villámlással ami ujjaiból tört elő. Arag hihetetlenül jó reflexekkel rendelkezett, amit izzadtságos munkával fejlesztett tökélyre, de teljesen még ezek sem óvhatták meg. Az emberderék vastag villámnyaláb elkapta az oldalát. Kétségbeesetten gördült végig a földön, szervezete egyoldalú harcot vívott az izmokat összerántó görcs ellen. Tudta, hogy könnyű célpontot nyújt, de nem tehetett semmit. Szerencséjére Khetty nem így akarta befejezni a küzdelmet. Ő megalázni, eltaposni akarta a katonát, aki megkínozta Elvizt. Rövid kardját kapta kézbe. Lassan sétált a kínokban vonagló száznagy felé. Amikor mellé ért, a mindaddig szenvedni látszó alak hirtelen felé vetődött, kezében gonoszul csillant a szilmill tőr. Érezte Khetty, hogy még a nerub csuha védelmén keresztül is felhasítja combját a fegyver, de nem vett tudomást a fájdalomról. Egyetlen könnyed suhintással kiütötte a villámcsapástól még mindig gyenge férfi kezéből a tőrt, majd a kard markolatával az arcába sújtott. Arag hátra zuhant, fegyvertelenül, kiszolgáltatottan hevert a mező füvén. Nehézkesen zihált.
- Vajon elég ennyi? - suhant át Khetty agyán. - Bezzeg ha Ice, Peps vagy Redjens lett volna a helyemben akkor most széles vigyorral röhögne felette.
Ez szinte azonnal elmosta pillanatnyi szánalmát. Arcok, emlékképek villantak fel szeme előtt. Duparmából és innen egyaránt. Barátok, akiket még odahaza elveszített, mert valakinek éppen az útjában álltak, egy egy olyan elbizakodott harcos útjában mint ez. Liára gondolt. Az örökké vidám, természetéből fakadóan kedves Liára, aki kénytelen volt harcolni tanulni, mert az ilyen alakok, a fennen hangoztatott tisztesség és becsület mellett kíméletlenül megtámadták, kifosztották. A száznagy elborult arca, aki sértéseket vágott a fejéhez. Elviz megkínzott teste villant fel szemei előtt, majd a kacagó gyémántjelvényes harcos, aki társaival őt verte össze. Könnyek gyűltek a szemébe. És arra eszmélt, hogy ellenfele már nem kiabál.
Most jött rá, hogy már percek óta kitartóan rugdalja, tapossa félig önkívületben a magatehetetlenné vált férfit. Döbbenettől tágra nyílt szemmel mérte fel Aragot. A fickó mellkasa egy merő vér, már alig emelkedik-süllyed. A gégéje már beroppant a nő talpa alatt, ezért nehezen, szörcsögve veszi a levegőt. Állkapcsa szinte eltűnt, nyilván szilánkosra tört, orra lapos, bal szeme teljesen bevérzett. Bal karja már csak egy ormótlan, alaktalan torzó. Khetty irtózva lépett hátra. Ilyen még soha nem történt vele. Ennyire soha nem ragadta el a harci láz. Megérezte a figyelő tekintetet, és arra fordult. Mortazort látta maga előtt, aki szintén őszinte döbbenettel pislogott a lány felé, majd lassan nyugtatóan megszólalt:
- Azt hiszem ő már nem ellenfél, és nem is mostanában lesz az. Gyere velem, pihenj le. Úgyis beszélnünk kell.
A lány nehézkesen bólintott, majd a társára támaszkodva indult haza felé.
Arag hosszú percek múlva, nehézkesen kezdett feltápászkodni egy nagyobb ágra támaszkodva. Hosszú az út hazáig, főleg ilyen állapotban. De bármi legyen is, nem ment semerre, amíg nem tisztelgett és imádkozott halott bajtársáért. Tharr ne hagyj el minket! - fohászkodott, legalább annyira élőkért, mint holtakért.
Dátum: 2008.10.26. 13:41:35
Köszike. Ezek szerint én vagyok az ostoba... Akkor nem szóltam, ha ők egy ilyen hiper ismert sztárok... Le vagyok maradva...
Dátum: 2008.10.26. 13:36:05
Hány tagú az amerikai Slipknot zenekar?

Nos lehet, hogy szegénységi bizonyítványt állítok ki magamról, de mivel én még csak nem is hallottam róluk, így ez szerintem túl speciális... Vagy csak én vagyok erősen lemaradva a zene történetben?
Dátum: 2008.10.26. 13:17:29
Tök jó! És mit jelent?
Dátum: 2008.10.26. 13:15:11
Salem!

Gondolom meg. Írj az info@vegzetur.hu-ra, és segítenek.
Dátum: 2008.10.26. 13:13:12
Salem masterv!

Én értem, hogy dühös vagy, de azért picit finomabban, ha szabadna kérni...
Előfordulhat, hogy sok értékelőnek éppen az volt a problémája, hogy túlzottan leértékeled ezzel a kérdéssel a szellemi színvonalukat, nem gondolod? A kvíz kérdések lényege, hogy azért jelentsenek valamekkora kihívást is, a te kérdésed közel olyan, mint a Khetty által említett "Hány lába van egy 4 lábú lónak?"
Kérlek szépen, picikét fogd vissza magad fórumozásnál. A legtöbb játékosnak pár kérdése már elment a süllyesztőbe, de ezek okáról azért lehet az általános illemet betartva is érdeklődni.

Jó játékot és fórumozást!
Dátum: 2008.10.26. 12:56:18
Téged hogy találnak meg folyton ezek az iszonyatok? Én azért ezeknél normálisabb kérdéseket kapok... Milyen löveg? Marha jó! Én is visszakérdezhetnék, milyen lövegre gondol? Tüzérségi, légvédelmi, önjáró? Meg hány Dűne regénye van Herbertnek... Na jó. Ehhez megint komoly rajongónak kell lenni... Istenem, hová kerültem? (A pacira meg már nem is mondok semmit).
Dátum: 2008.10.26. 11:04:47
Idézet: Khetty - 2008.10.26. 11:01:07

és a mai aranyérmes: Melyik csatornán főz Stahl Judit? -- semmi baj a kérdéssel, még a választ is tudom, csakhát én nem főzök, sőt! utálok főzni! (minthogy a Napkapu topic első hozzászólásaiból is kederült), szóval akár rétegtudásnak is tekinthetném....


Ez nekem is sántított egy kicsit, de sehonnan sem tudtam belekötni... Úgyhogy végül is elfogadtam jó válasznak.