Hozzászólások - Byzon
Dátum: 2009.06.20. 10:00:39
Nem jól tudod, I. Imre, de akkor is törölni
Dátum: 2009.06.20. 09:32:44
Na akkor:
1. Fogd vissza magadat egy kicsit.
2. A kérdésed nálam mondjuk alapban túl spec lenne, ezen még lehet vitatkozni, viszont reklám is, ezen meg nem lehet.
3. Ha a többi kérdésed is ilyen színvonalú, akkor hála a magasságos nagy Atyaúristennek (meg a mélyen tisztelt adminoknak), hogy nem kerültek be!
4. Ha adott típusú (pl végzeturas) kérdés egyszer jó volt, nem biztos, hogy mindig az lesz. (Pl Melyik lénnyel találkozol legtöbbször vadászatban? - nekromanta, még kreatív és jó és bárki aki játszik tudhatja. Hogy hány őskő Gigantosz karma, na azt már nem feltétlenül).
5. Igen, vannak rossz kérdések is, amik valahogy bevergődtek az elején. Ott a kvíz 3 topic, ott lehet jelezni, idővel eltűnnek majd.
1. Fogd vissza magadat egy kicsit.
2. A kérdésed nálam mondjuk alapban túl spec lenne, ezen még lehet vitatkozni, viszont reklám is, ezen meg nem lehet.
3. Ha a többi kérdésed is ilyen színvonalú, akkor hála a magasságos nagy Atyaúristennek (meg a mélyen tisztelt adminoknak), hogy nem kerültek be!
4. Ha adott típusú (pl végzeturas) kérdés egyszer jó volt, nem biztos, hogy mindig az lesz. (Pl Melyik lénnyel találkozol legtöbbször vadászatban? - nekromanta, még kreatív és jó és bárki aki játszik tudhatja. Hogy hány őskő Gigantosz karma, na azt már nem feltétlenül).
5. Igen, vannak rossz kérdések is, amik valahogy bevergődtek az elején. Ott a kvíz 3 topic, ott lehet jelezni, idővel eltűnnek majd.
Dátum: 2009.06.20. 08:01:01
Ki írta a magyar himnuszt?
én
a manapuffancsok vezetője
Kölcsey Ferenc
te
én
a manapuffancsok vezetője
Kölcsey Ferenc
te
Ez még mindig benne van?
Dátum: 2009.06.19. 23:29:52
Bátyja, amelyik kezdi a csatát, kivégzi az ellenfelét és kész. 
Dátum: 2009.06.19. 19:18:20
Salem!
Később ezt a Kérdezz, és mi válaszolunk mindenre topicba írd, oksa?
De most csak neked:
Őrtorony 5
Palota 3
Mágustorony 7
Térkapu 3
Energiakristályosító 3
Aurapajzs 4
Átokpiramis 3
Pusztítás Citadellája 2
És már építhetitek is. 500.000 LE lesz.
Aláírásomban látható linken sok-sok okosságot megtalálsz.
Később ezt a Kérdezz, és mi válaszolunk mindenre topicba írd, oksa?
De most csak neked:
Őrtorony 5
Palota 3
Mágustorony 7
Térkapu 3
Energiakristályosító 3
Aurapajzs 4
Átokpiramis 3
Pusztítás Citadellája 2
És már építhetitek is. 500.000 LE lesz.
Aláírásomban látható linken sok-sok okosságot megtalálsz.
Dátum: 2009.06.18. 13:44:23
Azért nem egyszerű mutatvány
Dátum: 2009.06.14. 18:05:18
„Északnak tartottunk, hogy elérjük a lélekvihar határolta szentelt pengét. A táj egyhangú komorsága nem akart változni, ahogy a lelkünkre telepedő sötét érzés sem. Lassan haladtunk. A sötét homokot arcunkba csapta a szél, amely elől sálaink mögött kerestünk menedéket. Sisakunk, vagy csuklyánk izzadt arcunkra tapadt, kesztyűink nyírkossá váltak remegő ujjainkon. Tekintetünk már rég nem kereste egymásét. Túlélni akartunk csupán. Végezni a dolgunkkal, s magunk mögött hagyni ezt az átokverte földet. Éjszaka, mikor a sötétség nyúlós ragacsként lepte el a tájat, mi is menedéket kerestünk a csorba, törött, csipkés szélű kövek határolta barlangok egyikében. Tüzet nem gyújtottunk, hogy a fény ne legyen árulónkká, majd bevackoltuk magunkat a fekhelyeinkre, őrt állítottunk, s nyugtalan, zaklatott alvásba merültünk, mely során a pihenés helyett inkább lavíroztunk az ébrenlét határán, ahol még utolértek minket nyomasztó érzéseink…
Nem emlékszem zavaros, és gerincborzoló érzést hátrahagyó álmaimra, arra emlékszem, hogy Kyron finoman megrázza a vállam, és fojtott hangon sziszegi:
- Valami zajt hallok… Szerintem csata…
- Biztos vagy benne? – kérdeztem rekedten.
- Elég sokszor hallottam a vérontás hangjait. Túl sokszor is – mormolta beszédes tekintettel. – Harcolnak a környéken.
- A többiek?
- Talkih őrködik, a többiek alszanak, nem ébresztettem fel őket.
- Ne is szólj nekik, szükség lesz az erejükre. Én megnézem mi ez, és jelent-e számunkra fenyegetést…
- Megnézzük – recsegte keményen, majd kérdő tekintetem láttán gyorsan sziszegte: - én vagyok a jobb felderítő. És ha baj van, egyikünk mindenképpen visszaér, és figyelmezteti a többieket.
- Rendben – hajoltam meg érvei súlya alatt.
Gyorsan szedelőzködtünk, intettünk Talkihnak és kiléptünk a barlang sötétjéből, az éjszaka árnyvilágába. Először semmit sem hallottam, de ahogy koncentráltam, hiszen megbíztam a társamban, s hamarosan meghallottam mindazt, mi eddig sem lehetett rejtve a mestergyilkos éles füle elől. Hördülések, távoli fojtott szitkok, zuhanás… Harc! Villámgyorsan másztunk felfelé a kaptatón, figyelve, hogy a sziklákhoz lapuljunk, nehogy a küzdő felek véletlenül észrevegyenek minket. Nem volt szándékunk beavatkozni a konfliktusba, ha csak nem érint minket. A sziklatetőre érve lehasaltunk, s óvatosan kikémleltünk a kicsiny katlanba, s megdöbbenten néztük a szemünk elé táruló látványt…
A katlanban négy thargodan harcolt éppen. Kékeslila testük, vörösen villogó szemük, csápjaik, s karmaik, furcsán kaotikus, mégis egyetlen cél érdekében rendezett képet mutattak, ahogy összedolgoztak, hogy legyűrjék ellenfelüket, amely viszont keményen harcolt az életéért. Egy kvazársörényű pegazus volt, gyönyörű, ám furcsán veszélyt sugárzó aura lengte körül. Ketten is pányvát hajítottak már a nyakába, de még nem tudták leszorítani a földre, egy harmadik éppen ezzel próbálkozott. A negyedik thargodan karmos mancsában gonosz kinézetű, hajlított, fekete penge villant. Nem tudhattam miért akarják vérét, s még ki tudja miét venni a pegazusnak, de az életét akarják.
- Nem hiszem, hogy fenyegetést jelentenek – recsegte Kyron fojtottan.
- Így van. Ezek begyűjtők. Valami mágus küldte őket – válaszoltam csendesen. – Nem tudom, sőt nem is akarom tudni, mire kell valamely testrésze egy thargodan varázstudónak, de amint megszerzik, visszatérnek hozzá.
- Akkor jó. Kússzunk vissza.
Bólintottam… Aztán mégsem indultam. Valami ott tartott… Nem tudok róla számot adni ma sem… Talán az elkeseredett harc… Ahogy az életéért harcolt a nemes állat. Talán azokat a küzdelmeket juttatta mindez eszembe, melyeket magam s társaim vívtunk hiábavalóan? Ahogy a gyémánt horda jelvényét viselő martalócok másznak a falakra, melyeket magunk építettünk, s most lángok emésztik el? Netán egyszerűen a harc szépsége fogott meg? Nem tudok rá választ adni… Ahogy arra sem, miért tettem amit tettem…
Emlékszem, ahogy felpattanok, mint érzékeny íj idege, s lerohanok a katlanba, nem törődve az utamba kerülő szikladarabokkal. Ahogy meglódítom a tridentet, mely hátulról szaladt a megdöbbent kardos fickó vállai közé. A három hegy inakat, izmokat, verőereket tépett át, s a halál jeges sikolya szárnyalt az éjszakában. A másik három egyből rám figyelt, s amelyik eleddig pányvát dobott volna a pegazus nyakába, most felém lendült, a kötelet elengedve kést ragadott. De a fegyverem adta elérési előny bőven elég volt, hogy a támadóm végét jelentse. A trident három döfőága a nyakán haladt át, s a nehéz vas izmokat, inakat tépve szakadt ki az oldalán. A másik két támadó is érzékelte a veszélyt, eleresztették a pányvákat és felém rontottak. A pegazus elszabadult, s rögvest az ég felé tört. Én pedig a két begyűjtő irányába. Az egyiknek a gyomorszájába vágtam a trident nyelével, s egy gurulással kerültem el a kardcsapást. Aztán döftem, s a másik begyűjtő lehanyatlott. A gyomron vágott közben összeszedte magát, de nyilván felmérte, egy szál késsel nem győzhet egy szigony ellen. Eliramodott, s tekintve testfelépítésünket, s a magamon lógó felszerelés súlyát nem is reménykedhettem, hogy beérem. Tehát nemsokára a nyakunkon lesznek. Mozogni kell. A thargodan már majdnem kiért a katlanból, mikor egy sötét árnyék vált le a katlan faláról, s lendületesen levetette magát. Egyenesen a menekülőre. Mindketten összeestek, s már csak az egyikük állt fel…
- Mi a nyavalya volt ez? – sziszegte Kyron. – Mit művelsz? Ha én nem kapom el az utolsó alakot, már rég a nyakunkon lenének!
- Tudom, Kyron, tudom… Magam sem tudom mi történt… De a pegazus… Úgy éreztem ezt kell tennem…
- Ha élni akarsz, ne az érzelmeidre hallgass – vetette oda, ahogy kifelé indult, s én csendesen követtem.
Másnapra értük el a vortexbörtönt. Legalábbis mindnyájunknak ez a szó jutott azt hiszem eszébe első alkalommal. Lélekvihar tombolt a tájon, kísérteties, zöldes színek árnyékát vetítve a környék torz, bizarr szikláit. Mi fegyveresek őrt álltunk már órák óta, miközben StevZ, a druida komor koncentrációba mélyedt. Hosszú, hosszú órák teltek el így, míg végül az ősz szakállú mágus lassan felemelkedett:
- Nincs út. Nincs megoldás. Legalábbis semmi olyan, amit én ismernék. Ezt a börtönt egy nagy erejű mágus emelte, sokkal erősebb mint én. Sokkal erősebb, mint amit valaha láttam…
- Akkor más megoldás kell – bólintottam. – Nézzünk körül, van e esetleg valamilyen alagút a környéken…
- Ha lenne, már rég kifosztották volna azt a helyet – jegyezte meg szkeptikusan Atreus.
- Ha kell, akkor magam ások alagutat, de nem hagyom, érted? Nem hagyom, hogy egy energiafüggöny miatt dögöljek meg! És főleg azt nem hagyom, hogy ez sodorja veszélybe a barátaimat! – sziszegtem az arcába.
Atreus zavartan bólintott, s elhátrált. Senki nem mondta ki, de ott vibrált a levegőben: Ha lehetne alagutat ásni, akkor is bejutottak volna már…
El voltam keseredve, de nem adtam fel a reményt és a harcot. Nem adhattam fel. Ahhoz túl sok forgott kockán. Sokkal több, mint egy vén zsivány nyomorult élete. Sokkal több. Elkeseredett erőszakkal próbáltam valamit kitalálni. A gondolat nem segített. S a fájdalom sem, noha meztelen öklöm már hatodszor sújtott az éles sziklákra, s vér csorgott a kezemen, de ilyenekkel nem törődtem.
Sokadszorra tört rám a gondolat, hogy nem vagyok én erre a feladatra alkalmas. Én csupán egy öreg zsoldos vagyok. Én nem vagyok olyan erős mint Éjszárny… Nincs meg az a tapasztalatom, mint Tiergának… És nem vagyok bölcs mágus, mint Khetty, vagy Nienna…
- Ne becsüld alá magadat száznagy – hallottam egy halk, kedves hangot a hátam mögül. – A sors csak annyi terhet rak a vállunkra, amit el tudunk viselni. Elég erős vagy e szikla hordozásához, hidd el.
Megpördültem, majd csendesen, tisztelettel bólintottam. Már meg sem lepett, hogy itt látom, a mágia csodákra képes, megtanultam régen.
- Nienna magisztressa… Attól tartok, hogy téved – morogtam csendesen. – Ugyanis én csak egy harcos vagyok. Mostanra már száznagy sem.
- De az vagy – válaszolta a druida, csuklyáját nem rángatta a szél, köpenyes sem lebbent, mintha itt sem volna fizikai alakjában… Mintha csupán megérezte volna, hogy segítségre van szükségem. – Hiheted magadat martalócnak, vagy rablónak, de még mindig tiszt vagy. Mert úgy érzel, s úgy gondolkodol.
- Még, ha így is volna – kezdtem elkeseredetten. – Mit tehet itt egy katona?
- Jó döntéseket hozhat – válaszolta egyszerűen. – Amint azt te is tetted. Ahol nem lehet erővel átmenni, s a föld sem nyitja meg méhét előtted, ott a levegőn keresztül vezet az út.
Furcsán pillantottam felé, nem igazán értettem. A mágusnő vékony alakja egy pillanatra elmosódni látszott, noha csupán egy sötét árnyék vetült reá. Mely lassan a földre ereszkedett mellette, s megrázta sűrű sörényét.
- Jó döntést hoztál száznagy. S ő meghálálja ezt neked. A neve…
- Alkonyfény – suttogtam.
- Így van. Bejuttat majd a nyergében. Jól döntöttél. Ösztönösen, de jól. Bízz magadban száznagy, bízz magadban – hallottam még susogó hangját, ahogy elnyelte a ködpára, melyből alakját megidézte, s én ott maradtam a pegazussal, az újjá éledő reménnyel…”
Nem emlékszem zavaros, és gerincborzoló érzést hátrahagyó álmaimra, arra emlékszem, hogy Kyron finoman megrázza a vállam, és fojtott hangon sziszegi:
- Valami zajt hallok… Szerintem csata…
- Biztos vagy benne? – kérdeztem rekedten.
- Elég sokszor hallottam a vérontás hangjait. Túl sokszor is – mormolta beszédes tekintettel. – Harcolnak a környéken.
- A többiek?
- Talkih őrködik, a többiek alszanak, nem ébresztettem fel őket.
- Ne is szólj nekik, szükség lesz az erejükre. Én megnézem mi ez, és jelent-e számunkra fenyegetést…
- Megnézzük – recsegte keményen, majd kérdő tekintetem láttán gyorsan sziszegte: - én vagyok a jobb felderítő. És ha baj van, egyikünk mindenképpen visszaér, és figyelmezteti a többieket.
- Rendben – hajoltam meg érvei súlya alatt.
Gyorsan szedelőzködtünk, intettünk Talkihnak és kiléptünk a barlang sötétjéből, az éjszaka árnyvilágába. Először semmit sem hallottam, de ahogy koncentráltam, hiszen megbíztam a társamban, s hamarosan meghallottam mindazt, mi eddig sem lehetett rejtve a mestergyilkos éles füle elől. Hördülések, távoli fojtott szitkok, zuhanás… Harc! Villámgyorsan másztunk felfelé a kaptatón, figyelve, hogy a sziklákhoz lapuljunk, nehogy a küzdő felek véletlenül észrevegyenek minket. Nem volt szándékunk beavatkozni a konfliktusba, ha csak nem érint minket. A sziklatetőre érve lehasaltunk, s óvatosan kikémleltünk a kicsiny katlanba, s megdöbbenten néztük a szemünk elé táruló látványt…
A katlanban négy thargodan harcolt éppen. Kékeslila testük, vörösen villogó szemük, csápjaik, s karmaik, furcsán kaotikus, mégis egyetlen cél érdekében rendezett képet mutattak, ahogy összedolgoztak, hogy legyűrjék ellenfelüket, amely viszont keményen harcolt az életéért. Egy kvazársörényű pegazus volt, gyönyörű, ám furcsán veszélyt sugárzó aura lengte körül. Ketten is pányvát hajítottak már a nyakába, de még nem tudták leszorítani a földre, egy harmadik éppen ezzel próbálkozott. A negyedik thargodan karmos mancsában gonosz kinézetű, hajlított, fekete penge villant. Nem tudhattam miért akarják vérét, s még ki tudja miét venni a pegazusnak, de az életét akarják.
- Nem hiszem, hogy fenyegetést jelentenek – recsegte Kyron fojtottan.
- Így van. Ezek begyűjtők. Valami mágus küldte őket – válaszoltam csendesen. – Nem tudom, sőt nem is akarom tudni, mire kell valamely testrésze egy thargodan varázstudónak, de amint megszerzik, visszatérnek hozzá.
- Akkor jó. Kússzunk vissza.
Bólintottam… Aztán mégsem indultam. Valami ott tartott… Nem tudok róla számot adni ma sem… Talán az elkeseredett harc… Ahogy az életéért harcolt a nemes állat. Talán azokat a küzdelmeket juttatta mindez eszembe, melyeket magam s társaim vívtunk hiábavalóan? Ahogy a gyémánt horda jelvényét viselő martalócok másznak a falakra, melyeket magunk építettünk, s most lángok emésztik el? Netán egyszerűen a harc szépsége fogott meg? Nem tudok rá választ adni… Ahogy arra sem, miért tettem amit tettem…
Emlékszem, ahogy felpattanok, mint érzékeny íj idege, s lerohanok a katlanba, nem törődve az utamba kerülő szikladarabokkal. Ahogy meglódítom a tridentet, mely hátulról szaladt a megdöbbent kardos fickó vállai közé. A három hegy inakat, izmokat, verőereket tépett át, s a halál jeges sikolya szárnyalt az éjszakában. A másik három egyből rám figyelt, s amelyik eleddig pányvát dobott volna a pegazus nyakába, most felém lendült, a kötelet elengedve kést ragadott. De a fegyverem adta elérési előny bőven elég volt, hogy a támadóm végét jelentse. A trident három döfőága a nyakán haladt át, s a nehéz vas izmokat, inakat tépve szakadt ki az oldalán. A másik két támadó is érzékelte a veszélyt, eleresztették a pányvákat és felém rontottak. A pegazus elszabadult, s rögvest az ég felé tört. Én pedig a két begyűjtő irányába. Az egyiknek a gyomorszájába vágtam a trident nyelével, s egy gurulással kerültem el a kardcsapást. Aztán döftem, s a másik begyűjtő lehanyatlott. A gyomron vágott közben összeszedte magát, de nyilván felmérte, egy szál késsel nem győzhet egy szigony ellen. Eliramodott, s tekintve testfelépítésünket, s a magamon lógó felszerelés súlyát nem is reménykedhettem, hogy beérem. Tehát nemsokára a nyakunkon lesznek. Mozogni kell. A thargodan már majdnem kiért a katlanból, mikor egy sötét árnyék vált le a katlan faláról, s lendületesen levetette magát. Egyenesen a menekülőre. Mindketten összeestek, s már csak az egyikük állt fel…
- Mi a nyavalya volt ez? – sziszegte Kyron. – Mit művelsz? Ha én nem kapom el az utolsó alakot, már rég a nyakunkon lenének!
- Tudom, Kyron, tudom… Magam sem tudom mi történt… De a pegazus… Úgy éreztem ezt kell tennem…
- Ha élni akarsz, ne az érzelmeidre hallgass – vetette oda, ahogy kifelé indult, s én csendesen követtem.
Másnapra értük el a vortexbörtönt. Legalábbis mindnyájunknak ez a szó jutott azt hiszem eszébe első alkalommal. Lélekvihar tombolt a tájon, kísérteties, zöldes színek árnyékát vetítve a környék torz, bizarr szikláit. Mi fegyveresek őrt álltunk már órák óta, miközben StevZ, a druida komor koncentrációba mélyedt. Hosszú, hosszú órák teltek el így, míg végül az ősz szakállú mágus lassan felemelkedett:
- Nincs út. Nincs megoldás. Legalábbis semmi olyan, amit én ismernék. Ezt a börtönt egy nagy erejű mágus emelte, sokkal erősebb mint én. Sokkal erősebb, mint amit valaha láttam…
- Akkor más megoldás kell – bólintottam. – Nézzünk körül, van e esetleg valamilyen alagút a környéken…
- Ha lenne, már rég kifosztották volna azt a helyet – jegyezte meg szkeptikusan Atreus.
- Ha kell, akkor magam ások alagutat, de nem hagyom, érted? Nem hagyom, hogy egy energiafüggöny miatt dögöljek meg! És főleg azt nem hagyom, hogy ez sodorja veszélybe a barátaimat! – sziszegtem az arcába.
Atreus zavartan bólintott, s elhátrált. Senki nem mondta ki, de ott vibrált a levegőben: Ha lehetne alagutat ásni, akkor is bejutottak volna már…
El voltam keseredve, de nem adtam fel a reményt és a harcot. Nem adhattam fel. Ahhoz túl sok forgott kockán. Sokkal több, mint egy vén zsivány nyomorult élete. Sokkal több. Elkeseredett erőszakkal próbáltam valamit kitalálni. A gondolat nem segített. S a fájdalom sem, noha meztelen öklöm már hatodszor sújtott az éles sziklákra, s vér csorgott a kezemen, de ilyenekkel nem törődtem.
Sokadszorra tört rám a gondolat, hogy nem vagyok én erre a feladatra alkalmas. Én csupán egy öreg zsoldos vagyok. Én nem vagyok olyan erős mint Éjszárny… Nincs meg az a tapasztalatom, mint Tiergának… És nem vagyok bölcs mágus, mint Khetty, vagy Nienna…
- Ne becsüld alá magadat száznagy – hallottam egy halk, kedves hangot a hátam mögül. – A sors csak annyi terhet rak a vállunkra, amit el tudunk viselni. Elég erős vagy e szikla hordozásához, hidd el.
Megpördültem, majd csendesen, tisztelettel bólintottam. Már meg sem lepett, hogy itt látom, a mágia csodákra képes, megtanultam régen.
- Nienna magisztressa… Attól tartok, hogy téved – morogtam csendesen. – Ugyanis én csak egy harcos vagyok. Mostanra már száznagy sem.
- De az vagy – válaszolta a druida, csuklyáját nem rángatta a szél, köpenyes sem lebbent, mintha itt sem volna fizikai alakjában… Mintha csupán megérezte volna, hogy segítségre van szükségem. – Hiheted magadat martalócnak, vagy rablónak, de még mindig tiszt vagy. Mert úgy érzel, s úgy gondolkodol.
- Még, ha így is volna – kezdtem elkeseredetten. – Mit tehet itt egy katona?
- Jó döntéseket hozhat – válaszolta egyszerűen. – Amint azt te is tetted. Ahol nem lehet erővel átmenni, s a föld sem nyitja meg méhét előtted, ott a levegőn keresztül vezet az út.
Furcsán pillantottam felé, nem igazán értettem. A mágusnő vékony alakja egy pillanatra elmosódni látszott, noha csupán egy sötét árnyék vetült reá. Mely lassan a földre ereszkedett mellette, s megrázta sűrű sörényét.
- Jó döntést hoztál száznagy. S ő meghálálja ezt neked. A neve…
- Alkonyfény – suttogtam.
- Így van. Bejuttat majd a nyergében. Jól döntöttél. Ösztönösen, de jól. Bízz magadban száznagy, bízz magadban – hallottam még susogó hangját, ahogy elnyelte a ködpára, melyből alakját megidézte, s én ott maradtam a pegazussal, az újjá éledő reménnyel…”
Dátum: 2009.06.12. 22:15:12
Izé... Ha csak nem vagytok nagyon nagy család, akkor az én átadható feleslegem asszem sok lenne mindnyájatoknak 
Dátum: 2009.06.12. 17:41:52
Elsőre baromságnak tűnt, így nem kattogtattam, de most hogy tudom mi van mögötte, lekattintottam neked
Dátum: 2009.06.07. 18:48:14
Idézet: Rodriguez - 2009.06.07. 11:43:50
Én még mindig azt nem értem, ez miért baj? Ez mitől felhasználási feltétel megsértése?
Javasolnám ellenőrzésre a következő karaktert:
Építő - 21. szintű végzetúr a Hangyák szövetség tagja - V3
Összes építés: 757.352
Nem mellesleg van nála egy tökéletes gyűrű, és nem küzd a fertőzés ellen, ez nem baj, csak vicces
Erős a gyanú, hogy ez a karakter is a szokásos építkezős haver....
Építő - 21. szintű végzetúr a Hangyák szövetség tagja - V3
Összes építés: 757.352
Nem mellesleg van nála egy tökéletes gyűrű, és nem küzd a fertőzés ellen, ez nem baj, csak vicces
Erős a gyanú, hogy ez a karakter is a szokásos építkezős haver....
Én még mindig azt nem értem, ez miért baj?
Ez mitől felhasználási feltétel megsértése? Dátum: 2009.06.07. 15:07:40
De a hordát eltaláltad
Dátum: 2009.06.07. 12:48:09
Hát... Erre tényleg azt mondom nem szerettek az értékelők, ha csak nem szerepelt már... Ugyan elsőre specnek nézném, de ilyen válaszokkal már jónak tűnik nekem... Én passzolok...
Dátum: 2009.06.07. 12:04:05
Idézet: Craslorg - 2009.06.07. 11:51:27
Mivel se jelentős A kategóriás díjat (legjobb főszereplő, rendező, film) nem kapott (Oscar, Cannes, GG), se nincs az imdb TOP250-ben, nem értem miért is lenne ez idevaló kérdés? Ez egy lexikális kérdés egy tizenakárhány éve készített B kategóriás filmről.
Izé... Azért ez a film meghatározó alapműve az akciófilmeknek. A kérdés nincs jól feltéve, de ezzel együtt veled sem értek egyet, ez azért semmiképpen sem frekventált tudásra hivatkozik. Én nem szeretem, nem nézem az akciófilmeket, de ez is egy helytálló műfaj, és annak egyik alapművéről beszélünk...
Mivel se jelentős A kategóriás díjat (legjobb főszereplő, rendező, film) nem kapott (Oscar, Cannes, GG), se nincs az imdb TOP250-ben, nem értem miért is lenne ez idevaló kérdés? Ez egy lexikális kérdés egy tizenakárhány éve készített B kategóriás filmről.
Izé... Azért ez a film meghatározó alapműve az akciófilmeknek. A kérdés nincs jól feltéve, de ezzel együtt veled sem értek egyet, ez azért semmiképpen sem frekventált tudásra hivatkozik. Én nem szeretem, nem nézem az akciófilmeket, de ez is egy helytálló műfaj, és annak egyik alapművéről beszélünk...
Dátum: 2009.05.31. 23:12:52
Hmm... Winnie... Én most állok neki 9.-re a 15 portyának, nem vagyok teljesen retardált, próbálok biztosra menni, smaragdnak mentem (rájuk van a hordagyűlöletem) +130 TÖ a javamra és levert (nem végzett ki). Nos? 
Dátum: 2009.05.31. 21:03:28
“Komor gondolatoktól terhesen, nehéz szívvel távoztunk Adarick barlangjából, s nyeltük tovább a sötét világ keserű porát. Valahol a távolban viharok tomboltak, hatalmas, zöldeskék hurrikántölcsérek, melyek olyannyira emlékeztettek minket a vortexekre. Mert ezek a viharok is ezer s ezer kárhozott lélek fájdalomtól terhes üvöltését küldték felénk. Szentséges Ősök! Ha elbukunk, ha a Napkapu, s a mi s még talán néhány társunk küzdelme hiábavaló lesz, a mi világunk is ezzé a borzalommá válik? S vannak is talán olyanok, kik ezt ha csak tudják előre mozdítanák – jutott eszembe a Sötét Ösvény elmebeteg nekromantája... A kesernyés érzés úgy tapadt a lelkünkre mint a gyűrűs testű piócák fekete nyálukkal a folyókon átkelőkre. Borzongva haladtunk tovább...
Néhány óra gyaloglás után feltűntek a látóhatáron egy város körvonalai. Furcsa összképet nyújtottak a házak torz, kifacsarodott sziluettjei a piszkosszürke égbolt előtt. Ahogy közeledtünk egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a thargodanok kifacsart gondolkodása építészetükben is megnyilvánul. A házak, melyek körvonala a távolból furcsának tűntek, közelről egyértelművé váltak, hogy meglehetősen bizarr lakóházak ezek. Falaikat csontokból építették, helyenként kiálltak közülük a bordák, vagy éppen a gerinccsigolyák nyúlványai, de nem ez döbbentett meg igazán, hisz a barbárok is az elejtett zsákmányállatok csontjaiból építenek sátrat. De ezek a falak éltek... Mintha a kolosszális méretű lényt, melynek csontjaiból készültek, nem pusztán megölték, hanem egyszerűen megnyúzták volna... Láttam az inakat megfeszülni a csontokon, a bordák között tekeregni a sötét, sűrű folyadéktól terhes ereket... Atreus rekedt hangja törte meg a csendet:
- Hát... Gondolom ez Sárkánytorok városa...
- Magam is azt hiszem – bólintottam sokkal határozottabban, mint ahogy éreztem magamat. – Ideje használnunk azokat az amuletteket...
Egységesen húztuk elő a kicsiny bőramuletteket s kötöztük a csuklóinkra. Kicsiny vérvörös villanást láttunk csupán, ám ahogy egymásra néztünk... Kis híján kardot rántottam a velem szemben tornyosuló thargodan légiósok és a thargodan mágus láttán... Remekül sikerült az illúzió. Kifacsarodott testek, hatalmas agyarak, torz, gyilkos kinézetű karmokkal terhes, pikkelyes karok... Bólintottam, s befelé indultunk. Határozottnak látszó léptekkel tartottunk befelé a város utcáin, s a thargodanok nem álltak az utunkba. Az egyik “thargodan légiós” lépett mellém, s én Kyron fojtott hangját hallottam:
- Hová? Szorít az idő...
- A Démonölőről talán leginkább a tudósok, vagy mágusok valamelyike szolgálhat információkkal...
- Viszont a Vérkehely a Herceg birtokában van, s akkor a palotában kell keresnünk...
- Ehh... Nem bízom Adarickban... Ha tudjuk, megszerezzük a kelyhet, de a kard fontosabb!
- Te tudod – vonta meg a vállát a “thargodan”.
Ennek megfelelően a hatalmas, égbe nyúló, fekete csontok alkotta torony felé indultunk. Abban különbözött ez az épület a többitől, hogy felszínén folyamatosan nyíltak a sebszájak, hogy vért könnyezzenek, majd zárultak újra össze. Tetején egy hihetetlenül nagy méretű, több méteres átmérőjű áttetsző drágakő állt. Körülötte hatalmas, sötét villámok csapkodtak. Megmondom őszintén láttam már csaták poklát épp eleget, de most remegő lélekkel léptem be, a haldoklók sikolyát idéző nyikorgással kitáruló ajtón.
Odabent egy alacsony, lila csuhát viselő, pikkelyes gyíkbőrű mágusféle fogadott minket, vöröses szemeit reánk meresztette:
- Mit akartok itt?
- Tudod kivel beszélsz? – mennydörögte vissza Talkih, majd StevZre mutatott: - Ez a mestermágus itt Erguthur nagyúr parancsára érkezett ide, hogy kutatásokat folytasson. Ki vagy te, hogy az utunkba állsz?!
- Én... – remegett meg ijedten a démonmágus. – Semmi ilyesmi... Csak... Tudunk valamiben segíteni?
- Esetleg – biccentett leereszkedően StevZ. – A kutatásaim célja egy iszonyú ereklye, a Démonölő. Egy mágikus penge. Mely valahol itt pihen a mi világunkban...
- Na de azt mindenki ismeri...
- MI? TE merészeled megmondani NEKEM mit ismer mindenki?! A Sötét Föld hatalmas, s én egy távoli birtokról érkeztem, nem ismerem minden kacat lelőhelyét. S a te feladatod nem a kompetenciám kétségbe vonása, hanem, hogy segítsd a munkámat!
- Igen... Igen... Bocsánat... Én...
- Erre nincs időm!
- Hogyne... A Démonölő nevű penge azon lovag holtteste mellett pihen, ki idehozta a Földünkre. Nem lehetett elmozdítani onnan, halál várt mindazokra, kik csak meg merészelték érinteni... Ezredéve már, hogy Vagaton az őrült Herceg, ki akkoron országolt Sárkánytorok felett oda menekítette a kard mellé kincseit, s lélekviharral zárta le, hogy senki a közelébe ne férjen. Vagaton elbukott nagyurunkkal, Thergonissal szemben, de kincsei még mindig ott hevernek a lélekvihar tölcsérének ölelésében...
- Nem került véletlenül a kincsek közé egy régi ereklye? Az úgynevezett Vérkehely is?
- Őőő... Igen... Ez egyike volt a jelentéktelenebb mágikus kincseknek, melyeket Vagaton oda rejtett...
- Jól van. Távozhatsz.
Ezzel sarkon fordulva távoztunk, s szapora léptekkel elhagytuk a várost. A szemünk elé kerülő házfalakat látva kételkedtem, hogy ez csupán az álcavarázs korlátozott voltának volt-e betudható. Jó darabon elhagytuk már Sárkánytorkot, mikor a társaimhoz fordultam:
- Zseniális kis színjáték volt. Honnan tudtátok, hogy működni fog?
- Készültünk – vont vállat Talkih. – A fellelhető iratokból megtudtuk, hogy a thargodanok szigorú hierarchiában élnek. Valószínű volt, hogy nem kérdőjelezi meg a hatalmunkat.
- Mindenesetre remek volt. S most lássuk azt a lélekvihart...”
Néhány óra gyaloglás után feltűntek a látóhatáron egy város körvonalai. Furcsa összképet nyújtottak a házak torz, kifacsarodott sziluettjei a piszkosszürke égbolt előtt. Ahogy közeledtünk egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a thargodanok kifacsart gondolkodása építészetükben is megnyilvánul. A házak, melyek körvonala a távolból furcsának tűntek, közelről egyértelművé váltak, hogy meglehetősen bizarr lakóházak ezek. Falaikat csontokból építették, helyenként kiálltak közülük a bordák, vagy éppen a gerinccsigolyák nyúlványai, de nem ez döbbentett meg igazán, hisz a barbárok is az elejtett zsákmányállatok csontjaiból építenek sátrat. De ezek a falak éltek... Mintha a kolosszális méretű lényt, melynek csontjaiból készültek, nem pusztán megölték, hanem egyszerűen megnyúzták volna... Láttam az inakat megfeszülni a csontokon, a bordák között tekeregni a sötét, sűrű folyadéktól terhes ereket... Atreus rekedt hangja törte meg a csendet:
- Hát... Gondolom ez Sárkánytorok városa...
- Magam is azt hiszem – bólintottam sokkal határozottabban, mint ahogy éreztem magamat. – Ideje használnunk azokat az amuletteket...
Egységesen húztuk elő a kicsiny bőramuletteket s kötöztük a csuklóinkra. Kicsiny vérvörös villanást láttunk csupán, ám ahogy egymásra néztünk... Kis híján kardot rántottam a velem szemben tornyosuló thargodan légiósok és a thargodan mágus láttán... Remekül sikerült az illúzió. Kifacsarodott testek, hatalmas agyarak, torz, gyilkos kinézetű karmokkal terhes, pikkelyes karok... Bólintottam, s befelé indultunk. Határozottnak látszó léptekkel tartottunk befelé a város utcáin, s a thargodanok nem álltak az utunkba. Az egyik “thargodan légiós” lépett mellém, s én Kyron fojtott hangját hallottam:
- Hová? Szorít az idő...
- A Démonölőről talán leginkább a tudósok, vagy mágusok valamelyike szolgálhat információkkal...
- Viszont a Vérkehely a Herceg birtokában van, s akkor a palotában kell keresnünk...
- Ehh... Nem bízom Adarickban... Ha tudjuk, megszerezzük a kelyhet, de a kard fontosabb!
- Te tudod – vonta meg a vállát a “thargodan”.
Ennek megfelelően a hatalmas, égbe nyúló, fekete csontok alkotta torony felé indultunk. Abban különbözött ez az épület a többitől, hogy felszínén folyamatosan nyíltak a sebszájak, hogy vért könnyezzenek, majd zárultak újra össze. Tetején egy hihetetlenül nagy méretű, több méteres átmérőjű áttetsző drágakő állt. Körülötte hatalmas, sötét villámok csapkodtak. Megmondom őszintén láttam már csaták poklát épp eleget, de most remegő lélekkel léptem be, a haldoklók sikolyát idéző nyikorgással kitáruló ajtón.
Odabent egy alacsony, lila csuhát viselő, pikkelyes gyíkbőrű mágusféle fogadott minket, vöröses szemeit reánk meresztette:
- Mit akartok itt?
- Tudod kivel beszélsz? – mennydörögte vissza Talkih, majd StevZre mutatott: - Ez a mestermágus itt Erguthur nagyúr parancsára érkezett ide, hogy kutatásokat folytasson. Ki vagy te, hogy az utunkba állsz?!
- Én... – remegett meg ijedten a démonmágus. – Semmi ilyesmi... Csak... Tudunk valamiben segíteni?
- Esetleg – biccentett leereszkedően StevZ. – A kutatásaim célja egy iszonyú ereklye, a Démonölő. Egy mágikus penge. Mely valahol itt pihen a mi világunkban...
- Na de azt mindenki ismeri...
- MI? TE merészeled megmondani NEKEM mit ismer mindenki?! A Sötét Föld hatalmas, s én egy távoli birtokról érkeztem, nem ismerem minden kacat lelőhelyét. S a te feladatod nem a kompetenciám kétségbe vonása, hanem, hogy segítsd a munkámat!
- Igen... Igen... Bocsánat... Én...
- Erre nincs időm!
- Hogyne... A Démonölő nevű penge azon lovag holtteste mellett pihen, ki idehozta a Földünkre. Nem lehetett elmozdítani onnan, halál várt mindazokra, kik csak meg merészelték érinteni... Ezredéve már, hogy Vagaton az őrült Herceg, ki akkoron országolt Sárkánytorok felett oda menekítette a kard mellé kincseit, s lélekviharral zárta le, hogy senki a közelébe ne férjen. Vagaton elbukott nagyurunkkal, Thergonissal szemben, de kincsei még mindig ott hevernek a lélekvihar tölcsérének ölelésében...
- Nem került véletlenül a kincsek közé egy régi ereklye? Az úgynevezett Vérkehely is?
- Őőő... Igen... Ez egyike volt a jelentéktelenebb mágikus kincseknek, melyeket Vagaton oda rejtett...
- Jól van. Távozhatsz.
Ezzel sarkon fordulva távoztunk, s szapora léptekkel elhagytuk a várost. A szemünk elé kerülő házfalakat látva kételkedtem, hogy ez csupán az álcavarázs korlátozott voltának volt-e betudható. Jó darabon elhagytuk már Sárkánytorkot, mikor a társaimhoz fordultam:
- Zseniális kis színjáték volt. Honnan tudtátok, hogy működni fog?
- Készültünk – vont vállat Talkih. – A fellelhető iratokból megtudtuk, hogy a thargodanok szigorú hierarchiában élnek. Valószínű volt, hogy nem kérdőjelezi meg a hatalmunkat.
- Mindenesetre remek volt. S most lássuk azt a lélekvihart...”
Dátum: 2009.05.31. 19:10:45
Bajnoki viadalon kívül szerintem nem is lényeges ez a kérdés... Vagy rosszul gondolom?
Dátum: 2009.05.31. 19:04:06
De mi tiltja meg a pókoknak, hogy nagyobb szövetségbe jelentkezzenek? Ahol nem mindenki pók...
Dátum: 2009.05.31. 18:28:02
Szint? Milyen legyen az a szövi? stb. Én nem játszom aktívan a v2-es karimmal, de ismerős vagyok arrafelé
Dátum: 2009.05.31. 18:11:10
Nem versenyzek, én buta vagyok...
Incubus 46/756
Incubus 46/756
Dátum: 2009.05.31. 17:02:20
Idézet: Nyuu - 2009.05.31. 16:58:57
Pedig én azt hittem te akarsz minket szivatni egy ekkora emeletes ökörséggel. Egyszerűbben: a kérdés rossz, mert túl egyszerű (vagyis primitív)
Az egyéb Listában a Fórum felett mi található(bal oldalt)?
GY.I.K.
Prémium Tagság
Őskövek
Ajánlás
A kérdés "Rossz, hibás kérdés" értékelést kapott!
Aki erre azt jelölte,hogy rossz vagy hibás kérdés, vagy nagyon idióta,hogy felfogja, vagy csak szivatni akar..
GY.I.K.
Prémium Tagság
Őskövek
Ajánlás
A kérdés "Rossz, hibás kérdés" értékelést kapott!
Aki erre azt jelölte,hogy rossz vagy hibás kérdés, vagy nagyon idióta,hogy felfogja, vagy csak szivatni akar..
Pedig én azt hittem te akarsz minket szivatni egy ekkora emeletes ökörséggel. Egyszerűbben: a kérdés rossz, mert túl egyszerű (vagyis primitív)