Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Lavender

sziasztok!
mi a helyzet azokkal a kérdésekkel, ahol például két konkrét dolog összehasonlítása miatt a lehetséges válaszok közt szerepel az az opció, hogy mindkettő, vagy egyik sem? efféle kérdéseket még elfogadtok, ha maga a kérdés normális, és nem érinti a speciális területeket?
másik kérdésem, nem tudom, ide írhatom azt is, de ha már van egy ilyen figyelmeztetésem :
"Figyelmeztetés: Kérjük, próbálj meg olyan kérdéseket feltenni, amelyek megválaszolhatók, és arra is ügyelj, hogy jól jelöld meg, melyik a helyes válasz. Ennek hiányában elveszítheted a lehetőséget, hogy a jövőben kérdést tegyél fel, és így az ebből szerzett lélekenergiától is elesel."

ezzel mennyire kell vigyázni? ezután ha még valamit rosszul csinálok, vagyis nem elfogadható kérdést írok, az is már súlyosabb eltiltásokkal jár? mit tudtok erről?

az volt a baj a kérdéssel, amit egyébként némi módosítással újra fel szeretnék tenni, hogy utólag végiggondolva inkább az is már a spec kérdéskörbe tartozott volna, ehelyett szerintem a kérdés bírálója vagy úgy hitte, hogy (direkt vagy véletlenül) rossz választ jelöltem be a saját kérdésem elküldésénél, közben nem. szóval igazából nem tudom, hogy a sok eddigi spec kérdés miatt (is), vagy csak a rossz megjelölés miatt kaptam a figyelmeztetést.

a feltett kérdésem ez volt kb: *****egy geológiából jól ismert fogalom, amely használatos az építészeti szaknyelvben is (de ott annyira tán nem elterjedt), emiatt inkább a specre értékelhető.

Mely tudományághoz kapcsolódhat a "*****" fogalma?

geológia
építőművészet
mindkettő*
egyik sem

A kérdés "Rossz, hibás kérdés" értékelést kapott!
A kérdésre megadott válaszaid nem voltak egyértelműek ill. rosszak voltak

szóval ugyanezt a kérdést szeretném újra feltenni, de kihagynám az építészetet, és valami teljesen más, humán szakterületet írnék a helyébe. várhatóan így elfogadjátok-e?
Dátum: 2011.08.17. 21:44:22
sziasztok!

!!!Segítőt keresek két küldetéshez is!!!

jelenleg 22. szintű vagyok, lassan 23. v5-ön játszom, nevem azonos.

- Végezd ki ellenfeledet úgy, hogy te támadsz!
- Zsákmányolj legalább 500 LE-t egy másik végzetúrtól, akit megtámadsz!

ha bárki úgy érzi, hogy valamelyikben tudna nekem segíteni, az írjon nekem! igyekszem viszonozni, nem leszek hálátlan.
kérlek, minél hamarabb üzenj, hogy megbeszélhessük a részleteket! a segítséget előre is köszönöm!
üdv!
Dátum: 2011.08.12. 21:10:41
hali!
azt szeretném tudni, hogy mi történik, ha a szelidített állataim morálja túlzottan lecsökken? van valami limit, mint az életpontok esetén? vagy ha simán lemenne 0%-ra, akkor újra kéne szelidíteni? hogy van ez?
másik kérdésem, hogy van értelme befogott állatot előbb megszelidíteni és utána sajtolni, ha egyébiránt nincs vele más célom (jócskán megtérül a befektetett LÉ)?
a segítséget előre is köszönöm, üdv!
Dátum: 2011.08.11. 19:45:33
hali!
lehet megint én bénázok, de most nem tudok keresni a kvíz adatbázisban. ismét találtam valami szerintem hibás kvízkérdést, de már egyszerű szavakkal próbálkozva is egy eredménytelen keresőablak jön be, google egyéni kereső néven, bárhogyan is kattintok. csak nálam van a hiba?
üdv!
Dátum: 2011.08.10. 21:38:31
sziasztok!
a következő hibás kvízkérdést is jelezte már korábban valaki, de még mindig bent van az adatbázisban:

Melyik nem egy teafajta?
zöld
sárga*
fekete
fehér

indoklás: ezek a "színek" léteznek mind, a levelek oxidációjától függően!

(((aki kicsit is képben van teaügyben, az ettől erősen kétségbeeshet, mert így értelmetlen a kérdés.)))
Dátum: 2011.08.09. 19:30:57
tudom, tudom. nem is jelentésnek szántam, bocs, ha rossz helyre került. ami tetszik benne, és amiért gondoltam megosztom (azokkal, akik még nem találkoztak vele, vagy azokkal, akik már elfelejtették), az a szójáték, ami persze a játék kombinációiból adódóan véletlen, mégis elég viccesre sikerült:
apró behemót
mint a csöpp óriás, varacskos szépség, békés vihar... sirály.
Dátum: 2011.08.09. 15:18:48
sziasztok!
ez nem igazán hiba, mert tudom, hogy egyszer több, másszor kevesebb, mindenesetre felettébb érdekesnek tartom, 29-re felturbózott spektrálissal a következő vadászatomat:

Ma, 15:07:54
Vadászatod eredményes, rábukkansz egy apró nerub behemót rejtekhelyére. A lénnyel rettenetes csatát vívtok, amelynek végül te leszel a győztese. A lényből 228 lélekenergiát nyersz ki. +31 TP A szerzett lélekenergiából 20 a helyes válaszért kapott LE.

apró nerub behemót, "LOL" ezen megint jót mulattam
Dátum: 2011.08.06. 21:44:28
köszönöm az eligazítást, üdv
Dátum: 2011.08.06. 20:29:27
sziasztok!
most az egyik gyorsítási opcióval kapcsolatban lenne néhány kérdésem, pontosan hogy jól értem-e, mivel is jár a következő lehetőség:

A maximális lehetséges CSP-det 250/400-ról 400/800-ra növelheted, 200 cselekvéspont elköltésével, és nem 2, hanem 3 alkalommal portyázhatsz egymás után anélkül, hogy hátrányod származna belőle. Ez egy egyszeri költség, ha egyszer kifizetted, attól kezdve végleg megnő a maximális lehetséges CSP-d.


1. ez is csak a prémiumosokra vonatkozik, vagy minden játékos élhet ezzel a lehetőséggel, ha összegyűjti a 200cspt? akár abban az értelemben is, hogy ha egy-két hétig az vagyok, és épp összegyűlt a 800, de közben meg lejár a tagságom: ez esetben nem törli a rendszer a meglévőket a 400-hoz viszonyítva, vagy mégis? érdekelne, hogy tudtok-e erről valamit, hogy viselkedik a rendszer, pl. nem törli, de addig nem ad további csp-ket?
2. ettől a napi csp-m is több lesz, vagy csak simán összegyűlne és nem menne kárba, amíg nem vagyok tartósabban gép közelben?
3. és nem prémiumosként kiváltva, utána prémiumosként automatikusan 400 helyett 800, illetve viszont; vagyis prémiumosként kiváltva nem prémiumos időszakban automatikusan 400?

bocs, ha valami blődséget kérdeztem, de bizotsra szeretnék menni, ez komoly beruházás amihez pontosan szeretném tudni a várhatóakat. a segítséget előre is köszönöm! üdv
Dátum: 2011.08.02. 20:55:34
köszönöm a segítséged!
Dátum: 2011.08.02. 19:39:14
sziasztok!
én azt szeretném tudni, hogy ha valaki a jelek szerint nem tagja szövetségnek, viszont mégis van mögötte építés (beszéljünk alacsony szintekről)
- az kizárólag annyit jelent, hogy épp nem tagja szövinek, mert kilépett, ugyanakkor nem tud sem tölteni, sem építeni?
- ergo elméletileg nem tud minden LÉ-től maradéktalanul megszabadulni, emiatt esetleg van értelme rátámadni (bocs, ha ezt a stratégiai kérdésekhez kellett volna írnom)?
- és konkrétan ha valaki egyénileg alapít szövit, aminek ezáltal az egyszemélyes tagjává válik ideig óráig, a szövetsége neve ugyanúgy megjelenne az adatlapján, vagy nem?
üdv
Dátum: 2011.08.01. 13:17:50
most kaptam:
Melyik játék NEM tagja a Need for Speed "családnak"?
Vice City
Undercover
Carbon
Pro Street

szerintetek? utánajárható, de ez akkor is egyértelműen speckó. rákerestem itt a fórumon, egész sok hasolnó kérdés átment, benne van az adatbázisban. kockák előnyben

és a következő is érdekes:

Az alábbi szinészek közül ki volt rettenthetetlen? >>> tán egy névelőt is elbírna, ha már rettenthetetlen
Silvester Stalone
Mel Gibson
Bruce Wilis
Sheron Stone

ezigen! idegen nyelven is tudjunk helyesen írni, legalább, ha nevekről van szó
íííí, nem tudok kérdezni, vagy túl fáradt vagyok. asszem túl régóta ülök ma itt. különben igazatok van. nekszt tájm...
Dátum: 2011.07.31. 17:27:03
ok, köszönöm a jótanácsot, rajta leszek
már elküldtem, és már vissza is dobták. hurrá. de nem ordít a kérdésről, hogy mire gondolok:
Ki nem illik az alábbi felsorolásba, az operákból ismert szereplők közül?

1. a szereplők neme szerint??? - primitív kérdés lenne
2. a szereplők hagfekvése szerint??? - ez speckónak számítana, odáig már eljutottam, hogy ne kérdezzek ilyet
3. a darab cselekménye szerint??? - ??? tudom, hogy ezt sem engednétek

nyilvánvaló, hogy az egyik szereplő egy teljesen más operában szerepel, annyira, hogy annak a címében is szerepel a neve: Figaro házassága
legalább a Papagena - Papageno név ismerős lehet, ha a többi nem is, de azokról talán tudható, hogy a varázsfuvolában szerepelnek. tényleg feladom. ismét külön emelem a kalapom mindenkinek, aki olyan kérdést tud még feltenni, amire sokan tudják a választ gugli nélkül, és amit nem dobnak vissza.
Dátum: 2011.07.31. 17:11:13
hát ok. ebből csak annyit értettem, hogy még b@romi sokat kell dolgoznom, hogy fejlődhessek, és végül így is úgyis jó lesz, az állatkáimnak is.
minden a töltésen múlik, amit hosszú távon más szöviben is produkálnom kéne. szóval ha hűen kitartok egy nagyszöviben a harmincadik szintig, mikor már kalandok is lesznek, addigra már csak sikerül utólérnem a többieket. addig meg jobb híján tudom portyáztatni a lényeimet, akik fejlődnek. addig menet közben magamat is nyomatom és fejlesztem, és hátha bejön a szerencsés vadászaton kívül eredményes portya is. persze mérlegelve, hogy melyik fontosabb, az egyéni fejlődés, vagy a szövibe tartozás élvezeti értékének megtapasztalása. több állatot egyelőre nem is szerzek, elég nekem kettő. de ezek szerint idővel egy bíbor mösze is lehet vérengző, magas szintű fenevad
ok, köszi
Dátum: 2011.07.31. 16:43:34
köszönet a válaszokért. még nem tudok sem sajtolni, sem manakonstrukciót fejleszteni. eddig közel 40k-t építettem, de még legalább 10-szer annyit kéne, hogy behozzam a lemaradást a többiekhez képest. tényleg jó nagy fába vágtam a fejszémet hát, köszönöm még egyszer a segítséget, és az eligazítást. üdv
sziasztok!
egy ideje próbálkozom egy varázsfuvolás, szereplők felsorolását érintő kérdéssel, de nem fogadja el a rendszer, hanem kapásból visszadobja, hogy a kvízkérdésben nem megengedett szó szerepel. Nem szeretnék obszcén szavakat használni és trükközni sem, de ez jó kérdés és tán még nem volt konkrétan, így egyelőre ebben reménykedtem, hogy ezt nem kapom vissza azzal, hogy már szerepel az adatbázisban. csakhogy be sem veszi.
jelenlegi listám, amit még mindíg nem fogad el:

Az alábbi, operákból ismert szereplők közül ki a kakukktojás a darab szereplői szerint?
Monostratos
Figaro
Tamino
Papagena

amiket már alapos utánajárásokból okulva be se mertem írni: Sarastro, Pamina
szóval szerintetek mi maradt bent nem megengedett szóként?
Dátum: 2011.07.31. 15:50:34
sziasztok!
van két állatom, az egyik 4. alapszintű, és némi portyázással hamarosan már az 5. szintre lép. én nemrég lettem 15. szintű. ugyan tagja vagyok szövetségnek, de túl erős és még legalább 10 szint kell szerintem, hogy használhassam az épületeik adta előnyöket, pl kennelt, ahol gyakoroltathatom a portyákon kívül.
ugye most jön az a rész, hogy meg kell válnom szegény kis állatkámtól, és szereznem egy nagyobbat, ha nem akarom pókként felturbózni szegényt legalább 10-es szintig? jobban járok, ha most elengedem, mert az is elég költséges, hogy két állatot eltartsak, és az egyik elég kis gyengus, max 3-4 sebzést tud, hiába cuki, első és "régi"? nincsenek túl sikeres portyáim, ami a LÉ-t illeti, és a felzárkózáshoz viszont kellene, de csak a vadászatok sikeresek számomra. mit tanácsoltok?