Hozzászólások - gabcsi

Csak nyugodtan, tudod, hogy szívesen segítek.

Hát az mindjárt itt van. Jó utat neked, és vigyázz magadra, mert mindenféle hülye időt mondtak megint. Egyébként belföld vagy külföld?

Sajnálom. Mikor kell menned dolgozni.

Byzon, az írásod egyre borzongatóbb és izgalmasabb. Így egyre nehezebb kivárni a folytatást.

Na megint nem tudtam segíteni.

Hát azért te sem panaszkodhatsz.

Ja, igen. Azért csücsülök állandóan, valamelyik másik horda kínzókamrájában.

Na ne! Én nagyon békés és szelíd vagyok.

Sziasztok!
Vagyok már. Byzon ha kell segítség szólj.

Én sose tudtam megcsinálni, valahogy nincs hozzá érzékem.

Byzon te meg szép csendben felcsempészted közben az írásodat, de résen voltam.
Nagyon jó és egyre izgalmasabb.

Köszönöm (itt is).

Miután a Ködkapu őrei beköltöztek otthonosnak éppen nem nevezhető, sötét kamráikba, ki-ki ízlésének megfelelően kezdte azt berendezni. Volt, aki még komorabbá tette, volt, aki csinosítgatta. Magára az épületre is ráfért volna egy kis renoválás, de az átélt megrázkódtatások hatására a kényszer szülte csapat inkább egy kis pihenés mellett döntött.
Mivel pár nap elteltével úgy látták Leah már nem küld újabb strázsát és nagyjából az ismerkedést is letudták, itt volt az ideje a feladatok kiosztásának
A földszinti fogadóterem volt az egyetlen hely, ahol mindnyájan elfértek. Ezért kerestek maguknak valamilyen ülő vagy fekvő alkalmatosságot, aztán csak néztek egymásra várakozóan, míg a mindig hiperaktív Chera - aki ugyan kinézetre és termetre is a legkisebb volt közülük, de az esze úgy vágott, mint a borotva, és aki a legjobban átlátta teendőik sorát, - tőle teljesen szokatlan komolysággal megszólalt:
- Na, ha ilyen szépen elfoglalta mindenki a helyét és megismertük egymást, azért lenne még egy-két teendő. Tudom, hogy most pihenni szeretnétek, de azért a bejárati torony megerősítése elsőrendű szempont, mivel a kaput sem lehet rendesen becsukni és a fagyos szél is úgy fütyül át a lyukakon, hogy öröm nézni, és ezt a kisrókák nagyon, de nagyon nem szeretik.
Nem nagy lelkesedéssel, de a többiek is belátták, hogy Cherának igaza van. Na és ha már ilyen szépen a nyakába vette az épület körüli teendők számbavételét és a csapat idegesítő noszogatását ezen munkák elvégzésére, egyúttal megszavazták, hogy meg is hagyják neki ezen nemes feladatokat (mivel, ha akarták volna se tudták volna belefojtani a szót).
Teltek-múltak a napok és a napi kötelező kőműves munka mellett a szövetség tagjai azon fáradoztak, hogy mindenki megtalálja a társaságon belül tudásához legjobban illő feladatokat, fejlessze szakértelmét, hogy még hasznosabban tudja majd ellátni a Leah által rábízott teendőket.
Szorgalmasan járták a vidéket, hogy elegendő energiát gyűjtsenek mindezekhez, ami ezen a kietlen tájon nem is volt egyszerű feladat. Egyre messzebb és messzebb barangoltak, ahol már kisebb erdők is előfordultak, melyek jó rejtekhelyül szolgálhattak az áldozatok becserkészéséhez.
Egyik nap, ahogy sorban hazaérkeztek és halk beszélgetés hallatszott innen-onnan, Zhelitas hangja ütötte meg fülüket: ….és akkor Szeptimusz megtámadott.
Hirtelen olyan csend lett a teremben, hogy a zertax percegését is hallani lehette a falban.
- Téged is! Engem is megrabolt! – hallatszott innen is, onnan is.
Mint kiderült: napok óta okoz fejfájást ez a rubin hordába tartozó végzetúr, aki úgy látszik rájött, hogy ők még nem gyűjtöttek annyi lélekenergiát össze, hogy kellően megerősödjenek, ezért most keselyűként köröz a Ködkapu körül, mindig újabb és újabb áldozatra lesve.
A helytartó magára vállalta, hogy megpróbálja jobb belátásra bírni a győzelemtől megmámorosodott Szeptimuszt, de dolgavégezetlenül tért vissza.
- Talán Kerheinának kellett volna beszélni vele. – kesergett a helytartó, - Úgy is ő vállalta a diplomáciai feladatokat. – Neki talán nagyobb szerencséje lett volna.
Egyik nap Karom úgy felhúzta magát a rubin hordás ismételt energia rablásán, hogy bár a rosszul sikerült fekete mágiás kísérlete után megfogadta, nem nyúl többé ilyen praktikákhoz, dühében a leggonoszabb átkával sújtotta Szeptimuszt, a többiek harsány biztatása közepette.
Mindannyian reménykedtek, hogy Leah isten most meghallgatja őket.
De sajnos a holtak gonosz istenének úgy látszik sürgősebb dolga akadt, és Karom átka is – akár a létrehozója - gyenge volt még, mert az elkövetkezendő időkben a helyzet még rosszabb lett. A telhetetlen végzetúr egész szövetségét felhergelte és mindenféle hazug vádakkal illetve a strázsákat, társait is rájuk uszította.
A ködkapu őrzői beszorultak hevenyészve javítgatott kastélyuk falai közé, még a mindennapi betevőjükért is alig-alig tudtak kimozdulni. A háborús helyzet azonban egyre jobban összekovácsolta a kis csapatot és egymást támogatva, kisegítve sikerült egyenként le-lecsapni a magukat elbízó, agresszor szövetség tagjaira. Pár nap elteltével egyszer csak azt vették észre, hogy a támadások hevessége megcsappant és a csatákból is egyre többször kevés sérüléssel, győztesen térnek haza. Aztán megtörtént az, ami számukra, mint harcokban megedzett, becsületes harcosoknak vagy nemes embereknek elképzelhetetlen volt: híre érkezett, hogy a háborút kiprovokáló és a saját embereit harcba szólító végzetúr, Szeptimusz, a közeledni látszó vereség láttán és számítva társai számonkérésére, gyáván megfutamodott és csatlakozott egy még mit sem sejtő másik szövetséghez, akik még nem tudták, hogy kígyót melengetnek a keblükön.
A háború kimenetele már nem volt kétséges, a strázsák örömmel vették az újabb nyugalmas napokat és az ellenféltől kapott hadisarcból legalább megjavíthatták a cúgos bejáratot.
Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor egy vándorkereskedőtől hírét vették, hogy a nemrég nyulat játszó Szepti, az új szövetségében már megint ellenük áskálódik.
Gyorsan írtak egy levelet a Illuminati szövetségnek Szeptimusz viselt dolgairól, hogy figyelmeztessék őket, de már elkéstek. A rubin szövetség hadat üzent.
Elkeseredtek, hiszen még jóformán meg sem melegedtek már a második háborújukat kell, hogy megvívják, és ami bosszantó: mindezt egy ember miatt.
Zhelithas felajánlotta, hogy követként ellátogat az Illuminati szövetséghez és beszél velük, hátha – ha megismerik az előzményeket – meg tudnának egyezni valamilyen kompromisszumos megoldásban.
A Ködkapuban eddig sem volt felhőtlen az élet, de most a szokásosnál is fagyosabb hangulat uralkodott. A sokszor vérre menő összezördüléseknek csak Karom látta a hasznát, mert ilyenkor feltölthette vérkészleteit, melyet egy-egy szűkösebb nap után, titokban (a vérmágusnő ilyenkor becsukta a szemét) Vampa és Ezüst Agyar is meg-megcsapolt.
Mikor Zhelithas végre visszaérkezett és jó híreket hozott, mindenki fellélegzett egy kicsit.
Az Illuminati ugyan megkérte az árát – tegyük hozzá méltányosat -, de hosszú időre békét is ígért. Egyöntetűen megszavazták, a nyugalmuk megért ennyit. A béke megköttetett.
De a Strázsák emlékezete olyan, mint az elefánté, nem felejtenek: és egy végzetúr már felkerült erre a listára.

8-9-ig nekem is meg van.

Nekem is 48.

Sziasztok!
Hogy ti mennyit tudtok cseverészni. Fél napig (se) nem nézek a fórumra és alig győzők utánatok olvasni. Egyébként csatlakozom az előttem szólókhoz Byzon. Szerintem mi többiek fogadjuk meg, hogyha nem hagy segíteni magán, mi sem kérjük majd az ő segítségét. Ez talán jobb mint a csúnyán nézés a neten.

Khetty jó lett megint! Csak rövid volt.

Minden csak szervezés kérdése. Minden esetre, ha mégis meggondolod magad csak szólj.

Byzon! Mire valók a barátok. Azért ajánlgatjuk mert szeretünk és te is segítesz mindenkinek őnzetlenül, akkor már legalább mi is egy kicsit neked.

De beleférek megnéztem. Szólj csak Byzon, hogy mikor aktuális és jöhetsz.