Hozzászólások - Stubb
Dátum: 2008.11.06. 14:46:51
Én vagyok a hülye, de mi az anyám az a "johhtukul"???
Dátum: 2008.11.05. 20:07:29
"Hány LE-re van szükség ahhoz, hogy beidomíts egy elfogott állatot?
3000
30
300000
30000"
Na de milyen állatot? A kérdező szerint egyébként 3000 a jó válasz.
3000
30
300000
30000"
Na de milyen állatot? A kérdező szerint egyébként 3000 a jó válasz.
Dátum: 2008.11.05. 15:18:42
"Közös lónak .... a háta"
Már nem emlékszem a válaszokra, de az biztos, hogy a lónak nem túrÓs a háta. Maximum a lófilé túrós... A háta túrOs.
Már nem emlékszem a válaszokra, de az biztos, hogy a lónak nem túrÓs a háta. Maximum a lófilé túrós... A háta túrOs.
Újra háborúzni kényszerülnek mégis vidámak...
Khetty csendesen üldögélt a konyha sarkában és hangoskodó, jókedvű övéit nézte. Elterelte gondolatait a közelgő háborúról, ahogy felidézte az elmúlt napokat. Mielőtt a társaság közepén bolondozó, sereskorsót lóbáló kis figura megjelent volna, ilyen elég ritkán fordult elő.
*Mit is mondott mi a neve? Valami Bubb vagy Hubb... Ahh nem... Stubb. Egy nap betoppant a toronyba, felajánlotta barátságát, szolgálatát és a tetemes mennyiségű mézsert amit „állata” cipelt egy hordóban. Pár napja történt csak, de mintha évek teltek volna el azóta. Először azt sem tudták, hogy Stubb „micsoda”, nem hasonlított egyetlen korábban látott lényre sem, főleg nem egy Galetkire. A malacsült és a ser mellett aztán Stubb mesélni kezdett. Rég elfeledett korokról, fajokról, istenekről... A torony lakói csöndben hallgatták meséjét. Ő fajának utolsó képviselője, egy törpe, ki istenének Sherannak köszönhetően túlélte az elmúlt évezredek borzalmait. Hosszú órákon keresztül tartott története. Bár sokat tudunk az elmúlt korokról, mégis fájdalmas volt hallgatni Stubbot. A föld alatt az élet valahogy egyszerűbbnek tűnt... Mikor befejezte, egyetlen hosszú percig mély csend telepedett a toronyra, majd Stubb nevetni kezdett és sert töltött mindenkinek feneketlen hordójából...
Újra háborúzni kényszerülnek mégis vidámak... De most már Stubb is velük tart.
A vidám, ősz szakállú, részeges törpe és füstszagú állata.
Halhatatlan emlékei egy rég halott kornak......*
Khetty lassan felállt a székről és csatlakozott a vidám társasághoz, aminek közepén Stubb éppen sert töltött mindenkinek feneketlen hordójából.
Khetty csendesen üldögélt a konyha sarkában és hangoskodó, jókedvű övéit nézte. Elterelte gondolatait a közelgő háborúról, ahogy felidézte az elmúlt napokat. Mielőtt a társaság közepén bolondozó, sereskorsót lóbáló kis figura megjelent volna, ilyen elég ritkán fordult elő.
*Mit is mondott mi a neve? Valami Bubb vagy Hubb... Ahh nem... Stubb. Egy nap betoppant a toronyba, felajánlotta barátságát, szolgálatát és a tetemes mennyiségű mézsert amit „állata” cipelt egy hordóban. Pár napja történt csak, de mintha évek teltek volna el azóta. Először azt sem tudták, hogy Stubb „micsoda”, nem hasonlított egyetlen korábban látott lényre sem, főleg nem egy Galetkire. A malacsült és a ser mellett aztán Stubb mesélni kezdett. Rég elfeledett korokról, fajokról, istenekről... A torony lakói csöndben hallgatták meséjét. Ő fajának utolsó képviselője, egy törpe, ki istenének Sherannak köszönhetően túlélte az elmúlt évezredek borzalmait. Hosszú órákon keresztül tartott története. Bár sokat tudunk az elmúlt korokról, mégis fájdalmas volt hallgatni Stubbot. A föld alatt az élet valahogy egyszerűbbnek tűnt... Mikor befejezte, egyetlen hosszú percig mély csend telepedett a toronyra, majd Stubb nevetni kezdett és sert töltött mindenkinek feneketlen hordójából...
Újra háborúzni kényszerülnek mégis vidámak... De most már Stubb is velük tart.
A vidám, ősz szakállú, részeges törpe és füstszagú állata.
Halhatatlan emlékei egy rég halott kornak......*
Khetty lassan felállt a székről és csatlakozott a vidám társasághoz, aminek közepén Stubb éppen sert töltött mindenkinek feneketlen hordójából.