Hozzászólások - Khetty

Dzsoniról meg is feledkeztem... affene...

Köszönöm a gyógyulásomat elősegítő jókívánságokat... azt mondják, mindenkinek az fáj, ami a leggyengébb... hát nekem az agyam rémesen gyenge lehet egy hete... Meg is látszik, mert nem jött az ihlet akárhogy is hívtam!

Én is nagyon jókat derültem, amíg írtuk a folytatásokat... kicsit nagyobb volt ez a fa, mint gondoltam... bele is szorult a fejszém rendesen... de jött a kis zöld patkány és szerencsére kisegített

Most akkor mindjárt megszököm... aztán meg még előttem egy csomó pótolni való a torony életéből...

Már írtam... Seligen kisegített az írói válságból Csak nem akarom még felmásolni Majd estefelé

Szia Telk!

Megjöttem az orvostól... Szerdáig itthon, lórúgásnyi antibiotikummal... ha addigra se múlik a fejfájásom, akkor már biztosan gyógyíthatatlan leszek!

Igen kicsit zavaró volt az a dolog... főleg, hogy semmiféle megjegyzést nem fűzött hozzá az illető... így akarta összeszedni a sok csillagot, hogy mester lehessen? nem szép dolog más tollával ékeskedni Mindig meg is van az eredménye

Régen kulcsoltam már imára kezeimet, talán ennek következménye, hogy Yahwen nem szórja áldását olyan intenzitással, mint régebben! Így aztán kora reggel beleszaladtam az alábbi két kérdésbe...



Nem tudom, de őszintnén szólva nem is érdekel!



A kérdés önmagában nagyon tetszik!!! Végre valami, ami tényleg műveltségre kérdez és a matekon-focin-forma1-en kívül egy kis kultúrát is csepegtet... csak miért kell kiemelni és egyértelművé tenni az amúgy is egyértelmű választ?

Jó reggelt!
Én is sajnálattal láttam tegnap, hogy valaki úgy érezte, pont Incu naplójánál kell kipóbálni a fórum lehetőségeit...
Remélem azért kapunk majd esti mesét!

Az adatlapon elolvasható, ha kapitulálunk azonnal, akkor kapunk 2 hét békét... egyszer megtettük! De egyszer azt hiszem pont elég is volt!
Nálatok más volt a helyzet mind az ajánlattal, mind az el nem fogadásával...
És azt hiszem az ellen sem volt kifogásunk, mikor másodszor jöttetek!

Nem az a gondom, hogyha egy szövetség 2-3szor megtámadja azt, aki egyszer jól adakozott! Nem is lehet emiatt egy szavam sem, hiszem mi is ezt csináljuk... úgyhogy tényleg nem a játék "természetével" van a gondom...
Csak mondjuk van különbség aközött, hogy ti jöttetek december elején meg január közepén... aztán meg mittoménmégmikor jöttök... és aközött, hogy január 1-je óta 3-szor támad meg ugyanaz a szövetség, a közbenső időkben pedig végigsöpörnek mindenkin, akin csak tudnak!

Mindegy... feltétlenül nem akarom használni ezt az épületnek és "siránkozni" sem áll szándékomban... csak tudni szerettem volna, hogy a rács minden helyzetben kiáll-e a tagok mellett... erre több szót nem is akarok pazarolni...

Idézet: Solina - 2009.02.06. 12:59:43

Hát pont ezért

Nem azt kérem, hogy emiatt most mindenki támadja meg őket, mert alapvetően mi nem tudjuk megvédeni magunkat
Csak nem szívesen kapnék be 8 citadellát másoktól, mert annyit nem ér az egész...

A terrorszövetségre nekem lenne javaslatom... gyémántos, és határozottan nem a TGy (mielőtt valaki önigazolásnak használná fel a következő sorokat!)

Van egy szövetség, aki a rács tagja, ezért élvezi annak "védelmét". Ezen felbuzdulva az adatlapjukon sírnak-rínak, hogy ők csak azért támadnak meg másokat, mert hát őket is támadják és kell nekik a LE az építkezéseikhez (mert basszus mi honnan építettünk?)
Aki összeakadt már velünk, az tudja, hogy Napkapu nem egy nyerő taktikát képveselő hábororúzós szövetség... szóval többet bukunk általában, mint amennyit nyerünk! Mégis van Térkapunk, Epikus emlékművünk és nem sírunk lépten-nyomon, hogy jajjjjj, de szegények vagyunk miiii!
Nos, ez a kedves szövetség január eleje óta immáron 3-szorra érzi úgy, hogy fogyasztaná a torony teáját és süteményét, úgy, hogy amint lejár a kötelező béke azonnal végigsöpörnek a tagokon, mígnem újra építkezni szeretnének és ehhez a mi kutunk tartalmát kívánják igénybe venni...
Mivel a rengeteg szövetségből (tudom, hogy szegény gyémántosoknak kevesebb jut, mint másoknak) mi lettünk az egyik ideális célpontjuk és hát örüljünk, hogy nem kéthetente jönnek... ezért erőteljesen felmerült az igény, hogy használjuk már a Citadellánkat...
Valószínűleg tőlük vissza is kapnánk, ami ugye majd még egy újabb gondolatkör elmélkedésének tárgya, de kérdésem az lenne, hogy a rács tagjai elsütik-e a válaszcsapást amennyiben a farmolt szövetség védekezésben használja a citadellát?

Bocs, ha hosszú és bonyolult voltam... igyekszem higgadtan tálalni a kérdést... így sikerült...

Könyörgöm, a jó Yahwen szerelmére!!!! Kit érdekel????



Se a kérdésfeltevő, se a jóváhagyók nem tudnak helyesen írni? Vagy így próbáljuk kikerültni a tiltott szavakat? Nemááár!

Örülök, ha tetszik... kicsit féltem tőle, hogy ki mit fog szólni, hogy beszabadítom magam a gyémántvárosba... de azt hiszem már nem maradok ott sokáig húzok haza bosszút állni az orgyilkoson

Szia Telk!

Jöttem, hogy ne unatkozz itt egyedül

Khetty jóleső kipihentséggel nyújtózott egyet. A széles ágyon hirtelen egy testbe ütközött a karja, első tapintásra megállapítást nyert, hogy izmos férfitestről van szó, így a nő a nyújtózás után nagy elégedettséggel hozzá is bújt.
Bár ilyenre évszázadok óta nem volt példa már. Leginkább ő maga volt, aki szeretett a saját ágyában, egyedül ébredni otthon is…
- Dzsó? Ébren vagy? – zörgette meg erőteljesen a ház ajtaját valaki.
Khetty erre azonnal kipattanó szemekkel meredt hálótársára.
- Most már igen! – dünnyögte a harcos.
- Van egy kis gond! – hallatszott kintről.
- Nem csak ott – felelt a férfi, mire kissé tanácstalan hallgatás volt a válasz.
Khetty ezidő alatt igyekezett a lehető legtávolabb kerülni a férfitól, az ágytól… erre legmegfelelőbb megoldásnak tűnt, ha egyszerűen feláll, a mozdulat elég hamar félbe szakadt:
- Hol a ruhám? – meredt a szakállas férfira, aki láthatóan több pálinkát ivott meg előző este, mint kellett volna.
- Kidobtam… - ült fel végül Dzsó.
- Mivaaaan?
- Mielőtt hozzám vágnál egy varázslatot, ott van a széken egy másik… majd köszönd meg Aranyhaj nővérnek… tőle kölcsönöztem… - masszírozta meg a halándékát Dzsó, majd felállt és a sarokban felállított hordóhoz lépett.
- Te kidobtad a ruháimat? – meredt Khetty villámló kék tekintettel a férfi izmos hátára.
- Büdös volt – vonta meg a vállát Dzsó hátra sem fordulva, majd a mosdótálba töltött egy kis vizet és hosszasan arclocsolással igyekezett magához térni.
- Bü… mi? De … hogy… te … akkor is…. – nyögte Khetty, majd ő is felállt az ágyról és a székre terített ruhákhoz lépett, majd felemelte az odakészített nadrágot. – És szerinted ez rám jön?
Dzsó elfordult a mosdótáltól, majd vidám tekintettel meredt a feltartott ruhadarabra és a nő alakjára. Szemmel látható volt, hogy Khetty sehogy sem fog beleférni, de pillanatnyilag ezt még nem tette szóvá.
- Dzsó?! – dörömbölt újra az ajtón kívülről valaki.
- Mivan? – nyitotta ki nagy lendülettel a férfi az ajtót.
A bőre azonnal kékre változott, ahogy a hideg levegő végigsöpört a szobán. Az ajtóban egy rémisztő alak ácsorgott, hegyes füleinél már csak fogai voltak hegyesebbek. Sötétkék bőre, szinte már fekete volt, bordái kirajzolódtak, ahogy rátapadt a bőr… izzó vörös tekintete a szoba közepén álló nőre meredt…
Khetty döbbente hasonlóképp leírhatatlan volt… a régi emléktől görcsként rándult össze a gyomra…
- Azt hiszem semmi… - nyögte ki nagy nehezen Wurgolx, majd megfordult és a téren rohangálókhoz fordult: - Zöldike! Itt a halottad! – mutatott a háta mögé, aztán lesétált a tornácról.
- Halott? – nézett kérdőn Khetty Dzsóra, miután az ajtó becsukódott.
- Azt hiszem Seligen valamiféle varázslatot akart kipróbálni rajtad… - köszörülte meg a torkát Dzsó.
- És ezt most mondod! Azután, hogy nem engedtél elmenni!! – emelkedett Khetty haragjával együtt a hangereje is.
- Örülj, hogy nem hadifogoly vagy, hanemcsak…. Vendég….
- Vendég??? Nálatok??? – a harag jeleként megjelent Khetty ökölbe szorított keze körül a halvány narancssárga izzás.
- Tedd el szépen azt a varázslatot… amíg szépen mondom… - indult meg Dzsó nyugodt léptekkel a szekrénye felé, amelyben kissé extravagáns ruhatárát tartotta.
Fekete nadrágba bújt, majd néhány bőrszíjjal meztelen felsőtestére csatolta fegyverzetét is. Khetty nem nagyon volt hozzászokva ilyesfajta bánásmódhoz… mondhatni, hogy a hosszú évszázadok alatt kevés férfi akadt, aki tomboló haragja elől nem elmenekült, hanem egyszerűen nem vett róla tudomást. A narancssárga varázsgömb így szép lassan elhalványodott, majd eltűnt.
- Vedd fel ezt! – nyújtott át hirtelen egy fehér prémből készült ruhát Dzsó.
- Mi ez? – vette át bizalmatlanul a ruhadarabot Khetty. Az előző tréfa után nem sok jóra számított, de ahogy széthajtogatta a gondosan megőrzött egyszerű szabású ruhát, meggyőződött róla, hogy ebbe bizonyosan belefér.
Mikor vörös haját is kihúzkodta a ruha alól és eligazgatta a bokáig érő szőrmét, felnézett. Dzsó ugyanabban a pózban állt immáron három teljes perce és kitágult fekete szemekkel meredt a varázslónőre.
- Visszaadjam? – szaladt ráncba a homloka Khettynek, miközben a szoknyát kissé oldalra húzta.
- Nem kell… én hova hordjam? – csukta be a szekrényajtót a férfi, leakasztotta a nő varázslóköpenyét a fogasnak használt polc sarkáról, majd szélesre tárta az ajtót. – Seligen azt hiszem, várja a feltámadásod történetét.
Khetty gúnyos fintorra húzta a száját, majd puha csizmájában hangtalanul elhagyta a kis házat, miközben a tornácon magára terítette a köpenyt, amely azonnal halványlila aggodalommá, majd sötétkék elhatározássá színeződött.
A város főterén és széles utcáin nagyjából harminc ember rohangált fel s alá a dolga után. De a diplomata házából kilépő nő gyakorlatilag azonnal teljes dermedtséget okozott, amit a zombikutya lelkes csaholása és furcsa ugatásszerű vakkantása tört meg.
- Takarítsd el innen ezt a dögöt! – szűrte a fogai között Khetty és ismét megjelent a narancssárga varázslata, mire az eddig dermedten a házra, Dzsóra és Khettyre felváltva meredő városlakók mindegyike kőkardjához, legendás tőréhez kapott. Aki nem fegyvert markolt annak ujjai közt szintén varázslat fényei sejlettek fel.
- Nem bánt senkit, igaz Csumpi? – nézett az állatra szeretettel egy málladozó képű, csuklyás alak.
- Bizonyára… - indult meg Khetty lefelé a lépcsőn, minden mozdulatát fenyegető tekintetek figyelték.
- A nevem Seligen – nyújtotta ki kezét a zöld képű csuklyás.
- Azt hiszem emlékszem rád… - nézett a rothadó ujjakra Khetty elborzadva.
- Arra gondoltam belőled igazán jó bőr tudnék átvarrni Teddyre – mutatott a nekromanta a saját háza mellett ácsorgó förtelemzombira -, és hát még meglehetősen lélegeztél még, mikor meghoztalak… de azt igazán nem gondoltam, hogy túléled…
- Egeeen… - szorította össze állkapcsát a nő. Elég volt a nekromantákból! Majd hozzátette: - Nem te vagy az első, aki ezen meglepődik…
- És akkor most mi legyen vele? – lépett elő egy vakító kék szemű, de a hónál fehérebb bőrű férfi. A szája és a szeme környékén fekete festék tette még drasztikusabbá a képet, mintha valami fekete anyagot varrtak volna a szájára. Khetty önkéntelenül is Seligenre sandított.
- Ha már itt van, átadhatná a lélekenergiáját! – kiálltott fel egy fekete leplekbe burkolt alak. A szakadtnak tűnő lepel szinte végighullámzott rajta az örömteli szó hallatán.
Ezekre a felkiálltásokra még erőteljesebb narancssárga gömb jelent meg a nő ökölbe szorított keze körül, bár a harciasságon kívül Khetty nem sok egyebet tudott felmutatni az egész gyémánt tábor ellenében.
- Ugyan fiúk! Ne legyetek már ilyen agresszívek! – sóhajtott nagyot Dzsó.
- Miért ne? – néztek rá a többiek. – Tele van lélekenergiával! Adja át nekünk és kész! – vont vállat a fehérre mázolt arcú.
- Tiamat…
- Ne békítgess engem! – morrant a Baldrin vértjébe bújt férfi. – Engem nem érdekel az a nyomorult torony, mint téged!
Azzal otthagyta a főteret, hogy az észak felé futó lépcsősor tetején túlhaladva eltűnjön szem elől.
- Tiszteletben tartjuk a véleményed, de ne várd, hogy egy ilyen finom fogást érintetlenül hagyjunk! – lépett elő a fekete köpenyes. A végzetúr tekintetében őrület tüze lángolt, vékony alkata inkább táncosra emlékeztetett, mintsem Ghalla egyik legrettegettebb harcosára.
- Eltávolítjuk innen, amint lehet, Trueblood! – bólintott Dzsó.
Ezzel úgy tűnt, az erődemonstráció véget ért. A város lakói tovább siettek, mintha az iménti néhány pillanat meg sem történt volna.
- Seligen! Beszélnék veled… négyszem közt! – invitálta a kunyhójába a nekromantát a kékbőrű harcos meglehetősen határozott hangon.
Khetty nyugalmat és nemtörődömséget erőltetett magára, miközben alig várta, hogy becsukódjon a kunyhó ajtaja és ő elfuthasson innen. Mindegy is volt, hogy hová, de nem akart ennyi lélekenergiára éhes végzetúr között maradni egy pillanattal sem tovább, mint szükséges.

Mi a javaslatom?
törölni
eltiltás

~ Nem elég a fájdalom, még ez a folyamatos rázkódás is? Elég!!! – feszült meg Khetty teste, mire az orgyilkos ledobta a földre az éledező testet, hogy majd egy csapással az eszméletlenségbe küldje vissza.
Khetty sokat nem érzékelt ebből, csupán törött csontjainak egybeforrását érezte és ez üvöltésre késztette. Mélyről jövő, messzire elhallatszó, fájdalmas üvöltésre…
A kyr orvgyilkos sokat látott már életében, nem könnyen lehetett meglepni, megfélemlíteni pedig talán még sosem sikerült senkinek, ám ilyet sem tapasztalt még soha… Khetty teste lázban égett, homlokáról verejték gyöngyözött, törött csontjai miatt mozdulni sem tudott, szeméből könny szivárgott, mégis olyan erővel küzdött valami láthatatlan belső ellenséggel, hogy az orvgyilkos néhány percig csak pislogott hüllő szemeivel.
Épp elég ideig volt figyelmetlen ahhoz, hogy a háta mögé kerülő zöld arcú nekromanta fényrobbanásának szilánkjai millió tőrként hasítsák fel bőrét. Az orgyilkos harcra készen megpördüld, de mikor ellenfele villogó piros szemeibe nézett, majd meglátta büszkén viselt gyémánt jelvényét, leengedte a karját.
- Mit akarsz ezzel? – dörmögte síron túli hangon a málladozó arcú varázsló, a nyöszörgő nő felé intve fejével.
- Gondoltam jó lesz ínszégeszebb időkre – sziszegte a hüllő.
A nekromanta egy újabb haldoklót látott csak maga előtt, akinek meleg bőre pont tökéletes lenne arra, hogy saját förtelemzombiját kissé összefoltozza belőle… de sietnie kellett, mivel a halottak hamar kihűlnek.
- Távozz hát minél messzebb az erődünktől! – utasította a gyilkost, aki a földön heverő varázslónő irányába lépett. – Nem mondtam, hogy magaddal viheted!
Daegmon kivillantotta éles fogait és kinyújtotta fekete nyelvét, jelezve, hogy a zsákmányát nem adja, mire a nekromanta zombija nekirontott. Éles körmeivel felszakította a gyorsan gyógyuló sebeit, majd fura tiloló eszközével úgy vágra fejbe a hüllőt, hogy bőréből patakokban ömlött ki a vér a domboldal zöld füvére.
- Hagyd Teddy! – intette hátra a varázsló a zombit.
Daegmon sajgó fejét fogva húzódott hátrébb:
- Ezért meglakolsz! Te isz ész az összesz barátod!
- Jól van, jól van… - legyintett a nekromanta unottan, majd csendben elmormolt varázsigéjével magasba emelte Khetty testét és megindult a széles völgy végében felhúzott vastagfalú erőd felé.

* * *
Khetty arra tért magához, hogy egy kutya nyalogatja az arcát… bár meg kellett hagyni, hogy talán a rémes bűz még inkább ébresztő hatással volt rá. Sajgó izmai jelezték, hogy nem tökéletes a felépülése, talán még egy teljes napra szüksége lenne, de a csontjai összeforrtak, mozogni tudott, ígyhát elsődleges cél volt a bűz forrásától minél messzebb kerülni.
Ám akárhogy is igyekezett, nem tudott már szabadulni a szagtól, amely szinte már az agyát mardosta, mikor kinyitotta a szemét egy síron túli arc nézett rá, amelytől önkéntelenül is felsikított.
Valaha kutya lehetett a lény, ám most hemzsegtek rajta a lárvák és foszlott a bőre, ám természetét nem hazudtolhatta meg, új gazdát remélt a nőben, aki iszonyodva húzódott egyre hátrébb… majd mikor a lény megpróbált a nyakába ugrani egy plazmacsapással a falhoz kente, hogy ezzel a lendülettel a kirohanjon a lengőajtón és a hóba rogyva a szabad levegőre jusson.
A téli éjszaka hideg hűvöse fogadta. A hold hideg kék fénnyel világította meg a kiépült város körvonalait. A közelben jónéhány tornácos, fatetejű kőépület ablakában pislákolt a fény. A távolban néhány nagyobb ház körvanali is kivehetők voltak, ezek mintha tapasztott rönkházak lettek volna, de a főtéren felállított emelvény miatt nem sok látszott belőlük.
A völgy teljes szélességét elfoglalta a város, és a három méter vastag kőfal, mint egy gát zárta el a támadók útját, akik ellenséges szándékkal gyülekeztek a fal tövében.
Az ősfenyvesek fölé magasodott egy ismerős épület, egy mágustorony, Khetty reménykedve fordult a sötét épület felé, amikor a vörös és a fekete holdak fényében fürdő szövetségi jelképet meglátta a torony tetején díszleni.
- Szentséges Yahwen… ez nem lehet! – suttogta a nő és azonnal felpattant, bár átázott ruháján már nem sokat segített ezzel.
Menekülni akart, mielőbb! El kellett tűnnie, mielőtt felfedezik, hogy magához tért, mielőtt ismét Napkapu tornya alá vonulnának vele, mint tússzal… mielőtt ismét szembetalálná magát a két gyűlölt harcossal!
Dél felé indult meg, kikerülte az emelvényt, elhaldt a kincseskamra és a kennel előtt, majd megpróbált elsurranni az egyik rönkház mellett, amely tornácán különös jelképként, fehér galamb álldogált, csőrében egy kaszát tartva.
Mielőtt azonban elhagyta volna a házat, a zombikutya kiverekedte magát az istállóból és utána vetette magát és hangos csaholással igyekezett beérni a távozót.
- Ó hagyjál már, te szörnyűséges dög!! – szűrte halkan a fogai között a málladozó állatnak.
- Hogy beszélhetsz így szegénnyel? Seligen legkedvesebb állata… volt… egyszer…! – dörmögte egy mély hang a tornácról.
Khetty nem tudta volna megmondani, hogy az alak mikor került oda, bár megesküdött volna rá, hogy a kéklő bőrű, fekete hajú férfi néhány pillanattal korábban még nem volt ott. Khetty csupán tágra meredt szemmel nézte a férfit, szögletes állát, ápolt szakállát, izmos felsőtestét, amelyre nem terített semmit, a farkasordító hideg ellenére sem.
~ Menekülnöd kell! – ismétlődött fejében a gondolat, majd hátrálni kezdett.
A zombikutya azonban épp a lába mögött csaholt, így Khetty egy méretes hóbuckának esett. A férfi láthatóan remekül mulatott és jókorát húzott az entbogyó pálinkából.
- Éhes vagy? – kérdezte hirtelen.
Khetty iszonyodva tápászkodott fel a zombikutya maradékairól és émelygő rosszulléttel küzdve kinyögte: - Kösz, nem!
- Nálam meghúzhatod magad reggelig – intett fejével a félig nyitott ajtóra a férfi.
- Nem lehetne, hogy elhúzzak innen? – dobta le a köpenyét is magáról Khetty.
A színváltós köpeny, mintha maga is háborogna a lárvák és rothadó húsdarabok ellen, lebegve a hóba vetette magát, hogy mielőbb megtisztulhasson.
- Seligen vendége vagy, bár úgy nézem ő ma nincs vendéglátó hangulatban – lengette meg az üveget a kezében a férfi, majd hozzátette: -Én nem engedhetlek el… – vont vállat a szakállas férfi.
- Nem kértem, hogy engedj el! – nézett meglepetten Khetty, majd hozzátette: - Elég lenne, ha visszasétálnál a házadba és szépen becsuknád az ajtót!
A férfi fekete tekintete lázasan járt, látszott, hogy nagyon gondolkozik a válaszon, de az is lehet, hogy a nő zöld ruhába bújtatott alakját bámulta a holdfényben.
- És mégis elárulnád, hogy te, a nyüzüge varázsló, hogy verekszed át magad az Elit Hordán és az Azúr Légión, akik állandó jelleggel tábort vertek a városfal tövében? – támaszkodott a korlátra a férfi enyhe mosollyal a bal szájszegletében.
A köpeny időközben megtisztult és visszalebbent Khetty vállaira, aki megigazította azt és szorosan maga köré is csavarta.
- Te nem fázol így? – mérte végig a még mindig félmeztelen férfit.
- Melegít a pálinka!
- Férfiak! – emelte égre a tekintetét a nő és öntudatosan elindult a ház mellett, a védőfal felé.
A ház sarkánál félelmetes árnyékként magasodott ki a szakállas alak.
- Mint mondtam, nem engedhetlek el! – dörögte kissé erélyesebben.
- Mint mondtam, nem kértem engedélyt! – felelte azonnal Khetty.
A férfi erre égre emelte a tekintetét, pont úgy, mint néhány perccel korábban a varázslónő, majd termetét meghazudtoló gyors mozdulattal a nő háta mögé került, hatalmas tenyerével befogta a száját, míg ugyanezzel a mozdulattal a hóna alá csapta… és egyszerűen bevitte a házba.
- Engedj már el, te kék színű tohonya dromedár!!!! – esett neki Khetty teljesen hasztalanul.
- A nevem Dzsó! – vigyorgott a férfi, majd letelepedett az asztalához és folytatta a vacsorát.
Khetty ott állt közvetlenül a csukott ajtó előtt, amely kilincse előtt nem állt őrt a férfi, így tiszta út vezetett a szabadság felé.
~ A kék dromedár úgyse érne ide! – gondolta és nagy lendülettel meg is indult volna kifelé, ha az ajtó kinyílt volna.
- Nem csak Napkapuban értetek a mágiához! – vigyorgott szélesen a férfi, mire Khetty szúrós tekintettel megfordult. - Ti varázslók mind ilyen karót nyelt népség vagytok?! – folytatta kedélyesen.
A kis házikó jobb oldalán széles ágy volt felállítva, puha szalmával és meleg állatszőrrel letakarva, a szoba közepén fehérre meszelt kandallót kormoltak a lángok, mellette kisebb halomba állított farönkök pihentek, a szoba közepén egy asztal állt, két székkel, a padlót hosszú egybeszabott deszkák borították. A helyiség bal oldalán díszesen faragott masszív szekrény foglalta el a legtöbb helyet, mellette polcokon csillogóra tisztított kézifegyverek hevertek szép rendben.
Khetty tombolni szeretett volna tehetetlen dühében. A nyomorult förtelmes dög miatt itt ragadt a Tökéletes Gyémánt hírhedt várában, alig pár lépésnyi távolságban azoktól, akik pár hónappal korábbi tettét sosem fogja elfelejteni, ezzel a kék behemóttal, aki csak inni és vigyorogni tud…
- Ideje, hogy megtanulj uralkodni magadon! – nézett rá a férfi és barátságos arccal a nő felé nyújtotta a pálinkásüveget.
Ekkor tűnt csak fel, hogy a melegben a férfi bőrszíne visszaváltozott, mintha a kékség csak a hideg ellen lett volna.
- Honnan tudjam, hogy nem mérgezett!
- Ej, ne bosszants már! Én is ebből iszom! Úgy látszik bizalmat is kell tanulnod!
- Mit tudsz te rólam? – csattant fel a nő, és kikapta az üveget a férfi kezéből, majd jókorát húzott belőle. Hogy a következő pillanatban levegő után kapkodva ejtse vissza azt Dzsó kezébe.
- Bocs, elfelejtettem, hogy ez erős lehet egy ilyen varázslónak! – merített az ajtó mögötti hordóból friss vizet Dzsó, amit egy fakupába töltött és a szabad székre rogyott nő mellé tett az asztalra.
- Vissza kell mennem a toronyba… - suttogta Khetty fáradtan, miután megitta a friss vizet.
- Hát én is remélem, hogy nem maradsz itt örökre! – dünnyögte a férfi és a maradék wantusült elfogyasztásába kezdett.

Jóccakát mindenkinek! Remélem holnap már fel tudom tölteni az újabb Napkapus hsz-t

Jóccakát mindenkinek!

Azt hiszem, igen... hosszú nap volt ez a mai... lassan elmegyek aludni... azt hiszem legalábbis...