Hozzászólások - Byzon

Két szövetség háborúja esetén lehetőség van kapitulációra, vagyis a harc feladására. Ilyenkor önként vállalják fel a vereséget illetve a LE veszteséget. Bizonyos számú győzelem különbség után automatikusan bekövetkezik a kapituláció.

Szerintem próbáld meg Cirmi, én kíváncsi lennék!

Szívesen, ha van még kérdésed, akkor szólj.

1. szinttől.

Engedélyezem, de valamit félreértettél, azok nem élőholtak, azok élők...

Hé! Én bármikor készséggel elismerem, hogy csodálatos és zseniális amit Khetty alkot!

Pihengess Khetty! Fő, hogy jól szórakoztál. Mindjárt nekikezdek veled majd csatát elemezni, de még átolvasom egyszer. Huhh. Nem egyszerű.

A naplóhoz: bánatot nem. Hol van az én fantáziám a tiédhez!

Idézet: Telk - 2009.01.11. 15:34:37

Jövő héten! 1 napra 1 legyen elég. Elveszítené a varázsát.

Akkor kisfiad kedveli a horrort. Vagy legalábbis a dark fantasyt.

Hát, remélem tetszik pár embernek (pontszámok és nyilatkozatok alapján igen), úgyhogy folytatása következik.

Köszönöm. Mikor anno elkezdtem, akkor nem tudtam mennyire lesz erre érdeklődés, hiszen Incu nem valami nagy, vagy erős, vagy mittudomén milyen karakter, szóval fog-e ez érdekelni valakit. Aztán azért meggyőzött a folytatás mellett, hogy szinte mind 9 feletti pontszámot kapott... Nem tagadom, az nagyon jól esett. Úgyhogy amikor net előtt vagyok, lelkesen írogatom a folytatásokat.

El is olvastad?

Idézet: MGvok - 2009.01.11. 14:38:21

Hát legegyszerűbben arra, hogy van egy fegyvered amit eladhatnál pl. 4000 LE-ért mert le kéne már cseréld, az új mondjuk 14.000 LE. Na ha nincs más fegyvered, akkor összevárod a 14.000 LE-t oszt megveszed. Ha viszont van buzogányod kézbe veszed és csak 10.000-et kell összeszedned, mert a 4000-est már korábban eladhatod. Kisebb az esélye, hogy félúton lerabolnak.

Újra itt vagyok!

Veszel őskövet és akkor max annyi kiégett ősköved, amennyit vettél, átalakul normál őskővé.

Tárgyakat csak másik tárgyra lehet cserélni, esetleg eladni. De a kezedben lévő fegyvert nem adhatod el. Tehát vedd meg az új fegyvert, vedd a kezedbe és utána már eladhatod a buzogányt. (De szerintem ne add el, mert később még jól jön az)

"Itt vagyunk hát, mormolom a szentélykapuban állva. Ujjaim közt félelemmel forgatom Sheran virágszimbólumát, kétkedve gondolok arra, mi lesz, ha a nyakamba akasztom... Fantaghiro biztatóan szorítja meg a kezem és halkan odasúgja:
- Nem lesz baj! Te nem vagy vámpír! Küzdesz ellene és ezt a szimbólum is érezni fogja. Nyugodj meg!
Bólintok, majd nehéz sóhajjal kötöm a nyakamba. Nem olyan rossz, mint ahogy vártam. Csak egy gyenge émelygést érzek, de azt elnyomja az elégtétel jóleső érzése, ahogy a vámpír felvinnyog a fájdalomtól tudatomban. A falra pillantok. Fantaghiro is. Opál feketén, mégis kissé áttetszően csillog előttünk az őrület fala. Reméljük StevZ jól ismerte az ősi legendát és megóv majd minket a Földanya hatalma. Mély sóhajjal lépjük át a szentély küszöbét. A fal azonnal elménknek feszül, de érezzük az áldott erőt, amely eltaszítja sötét hatalmát, tiszta elmével jutunk át rajta. Odabent egy rövid folyosó után belépünk a szentélycsarnokba. Mindketten a döbbenettől földbegyökerezett lábbal tekintünk körbe. Undor, harag és szánalom birkózik bennünk, ahogy felmérjük a helyet.
A barlangcsarnokot gömb alakúra mintázták, ám falait be is borították. Galetkik, orkok és egyéb kreatúrák vannak a falakra feszítve, bőrük hosszú lebernyegekként terül el testük mellett és tapad a falakhoz, olvad össze a mellettük szenvedő bőrével és az erek finom hálózata tisztán kivehető ahogy lüktet bennük a vér ezen különös tapétában. A tetőn hatalmas, kúp alakú képződmény, amelyből hosszú szálak nyúlnak ki és minden egyes felfeszített fogoly szájában végződik egy-egy. Nyilván ezen keresztül táplálja őket valamivel a szentély. A túloldali fal előtt oltárszerűség helyezkedik el, inkább tűnik hatalmas parázstartónak, mint valódi oltárnak, de egy hatalmas, sárgás íriszű szem gúvad ki belőle, amely minden lépésünket követi. Az oltárban kisebb máglya ég, de a lángok színe éjfekete és sötét lila, amint a lángnyelvek birokra kelve egymással összeolvadnak, majd újra szétugranak. Az oltár mellett magas férfi áll fekete talárban, ujjain lila sújtással. Arca lárvaszerűen kivehetetlen, fején mintha első pillantásra tüskés harci sisakot hordana, de aztán rájövök, ez csupán egy különlegesen növesztett csonttaréj. Nyilván ő Popand, a szentélyőr. Hozzánk közelebb ül a földön a sötét kámzsás fickó, akit prédikálni hallottunk. Testén ezerszámra nyüzsögnek a nerub kórokozók amikből amúgy is kisebb hadseregnyi van a teremben, a földön mászkálnak, a falra feszített lények bőrét és húsát csípik véresre. A szerpap lágy hangon, szinte duruzsolva beszélget a rovarokkal.
- Incu! Nézd a falakat... A szemük... Ez... Ez... Embertelen... - suttogja nehézkesen zihálva Fantaghiro.
- Praktikus - morgom válaszul.
- Praktikus?!
- Igen. A fal él. És a testmelegük biztosítja a barlangszentély fűtését emellett állandó táplálékforrás a kórokozóknak.
- Ki képes ilyesmire? - suttogja Fantaghiro. - Ezek végleg kivetkőztek magukból. Nem is galetkik... Nézd ezeknek a szerencsétleneknek a szemét... Az ősökre... A szemük...
Tudom, látom mire gondol a társam. Azokban a szemekben nem emberi kínok visszhangja tükröződik az őrület pamacsos ködfelhőin át. De nem akarok és nem is tudok ezzel foglalkozni. A szerpap felé lépek, aki felpattan és kitárja karjait:
- Végre, testvéreim, végre! Végre hallgattatok énetek legerősebb hívószavára, hiszen a mohóság, az önzés az ősi szabadságvágy kifejeződése. Ti átléptétek az őrület falát, megismerkedtetek az igazi szabadsággal! Ti testvéreim...
- Mi ezt viseltük - mordulok rá és előhúzom a páncélom alól a virágszimbólumot. A szerpap sikoltva ugrik hátra:
- Szentséggyalázók! Hogy hozhattatok be a szentélyünkbe egy ilyen iszonyatot! Ez...
- Fejezd be, Chammaqul! Bejöttünk a védelmed ellenére. Most beszédünk van veled!
A szerpap hátrálni akar, így utána kapok és a mozdulatom lerántja a fejéről kámzsáját. Egészen furcsa, torz végtag bukkan elő. Mintha egy csupasz koponya lenne, ám a szemüregek nem üresek, azokból két hatalmas, osztott rovarszem bukkan elő. A nyak szinte csak a nyakcsigolyákat és a rájuk száradt bőrt jelenti, az alsó állkapocs nagyobb része hiányzik, de beszédszervei nem is ott, hanem a szegycsont felett helyezkednek el. Ujjaim acélpántként feszülnek a tar koponyára és felemelem a földről az aprócska papot, hogy szemeink egy vonalba essenek.
- Nem érdekel mennyire uralta el a fertőzés az elmédet Chammaqul, én...
- Fertőzés? Miféle fertőzésről beszélsz, barátom? Ez áldás, csodálatos áldás. Végtelen út a káoszba, a pusztulásba. Az univerzum végül visszazuhan önmagába, és mi hozzájárulunk ehhez. A világunkat átitató mágikus erők sem éreznek kegyelmet, szótlanul pusztítanak, és hát létezik-e fenségesebb a mágiánál? Ez...
- Ide figyelj Chammaqul! Nem harcolhatunk a hadurak ősi törvényei szerint, ám ha nem fejezed be, akkor határozottan ki fogsz hozni a béketűrésből. A rended a múltban megszerzett egy csodálatos ereklyét, a Ragyogó Kesztyűket. Ezeket keresem.
- Bah! Ostobaság! Ne semmi tárgyakat keress barátom, hanem a szabadságot. A téboly adta hatalmat! A vérünkben keringő áldást! Igen! Az adhat igazi erőt, nem az ereklyék! Abban rejlik a hatalom! Az erő! A tudás! A...
Undorodva hajítom el a papot és kétségbeesetten pillantok Fantaghirora.
- Ez már teljesen hülye. Végleg megadta magát a tébolynak. Mit csináljunk?
A nő elgondolkodva néz körül, majd hirtelen elmosolyodik. De ebben a mosolyban van valami sötét és fenyegető, ahogy Chammaqulra pillant.
- Szépek az állatkáid, papocska - mondja neki mosolyogva. Majd felemeli a lábát és az egyik nerub kórokozóra tapos. Hallom a kellemetlen reccsenést, ahogy a kitinpáncél szétroppan a lány talpa alatt. A hatás egészen megdöbbentő. A pap szinte felvinnyog és Fantaghiro lábához veti magát és leginkább húsos, lila férgekre emlékeztető ujjaival körbefogja a lány bokáját és kétségbeesetten próbálja felemelni a lábát. De nem dacolhatott a nő testi erejével. Eközben fejhangon sikoltozta:
- Ezt nem teheted! Ők szentek! Szent állatok! Magukban hordják a betegségek, a fertőzés esszenciáját! Segítenek beleolvasztani az univerzumot a téboly szent egységébe! Nem szabad!
Fantaghiro csendesen szólalt meg:
- Egyrészt engedd el a bokámat, különben legközelebb nem egy kórokozóra, hanem a fejedre taposok. Másrészt nem érdekelnek a vérszívó pajtásaid, felelj a kérdéseinkre és már itt sem vagyunk.
Chammaqul elengedte a lány bokáját és hadarni kezdett:
- Ebben a szentélyben, a mi tanításunkkal megismerhetnétek az igazi, a mindent elsöprő hatalmat, és ti mégis egy anyagi tárgy után vágyakoztok? Mondjátok meg miért? Miért nem akarjátok magatokba fogadni a szabadság igéjét? Miért?
- Tudod, kezdenek untatni a prédikációid - sóhajtott fel Fantaghiro. - Azért csak folytasd. Én addig elfoglalom magam. Szerencsére ehhez elég sok rovar tenyészik itt.
Ezzel újabb kórokozó kenődött szét a talpa alatt. Chammaqul osztott szemei mellett valami sárgásfehér, sűrű váladék kezdett szivárogni. Könnyek?
- Szent állataink mártírhalála sem állíthatja meg az igazság igéit! Fogadjátok el az ősi tanítást! Ha megismeritek a káosz lobogó lángjait, megértitek majd ti is. És a téboly máglyája újabb kórokozókat hív majd ide, hogy terjesszék az őrület hatalmát!
- Ez tényleg túl van már minden ésszerűség határvonalain - csóválta a fejét Fantaghiro.
- Várj csak - mormoltam és Chammaqulhoz fordulva kérdeztem: - Azt mondod a téboly lángjai éltetik a szentélyedet?
- Úgy van! Igen! Végre kezdesz megérteni testvérem! Igen! És ha megismeritek e lángokat, rájöttök, marásuk nem öl meg, csupán láncaitokat perzseli le és felszabadít a hagyományok, törvények és krédók rabigájából. E lángok éltetnek minket.
Az égő oltár felé fordulok. Összemosolygunk Fantaghiroval.
- Mond Fanta, hogy állsz a vízmágiákkal?
- Óh. Úgy gondolom egy-két fagycsóva elég lesz a kioltásához.
- Igen. Én addig kiszúrom azt a rusnya szemet, azt hiszem...
- MI???? Ezt nem tehetitek! Ne! Könyörgöm! Ne!!!
- Akkor beszélj végre! Hol vannak a Ragyogó Kesztyűk?
- Odavesztek - zihálja rémülten Chammaqul. - Vagy századéve már. Egy idióta harcos rend a Fekete Kos eretnek szektáját kereste a hegymélyben, de reánk akadtak. Szörnyű csata volt, de a mi mágiánk sem birkózhatott meg azokkal a különlegesen kiképzett orvgyilkosokkal. A szentély elpusztult és a kesztyűket elragadták. Hogy mit csináltak velük később, nem tudhatom...
- Kik? Mely rend ez?
- Úgy nevezték magukat Draconus Rend. Avagy a...
- Avagy a Sárkány Testvérisége - bólintok. - Igen. Akkor arra folytatom utamat.
Kifelé indultunk erről az átkos helyről, melynek miazmája egyre fojtogatóbbá vált. Lelkünkben szinte tombolt az iszonyat, hogy menjünk, csak el erről az átkozott helyről. Minél messzebb. Az ajtóig jutva Fantaghiro hirtelen megállt. Szánalom söpört végig a lány gyönyörű vonásain, ahogy a falra szegezettekre pillantott, majd hirtelen megperdült. Ujjaiból vaskos villámnyaláb robbant, végigcikázott a termen vérsalakká robbantva a nerub kórokozók hadseregét. Fantaghiro elmosolyodott, ahogy az üvöltve összerogyó szerpapra pillantott. Csendesen súgta:
- Érzed? Látod?
Bólintottam. Tudtam mire gondol. Tudtam amint a legközelebbi fogoly arcába néztem. A szemeibe. A fájdalom és az őrület mögött felsejlett a hála melege. Kimentünk a szabadba és meglepetten láttuk, hogy a fal gyengült, vesztett az erejéből. Levettem a szimbólumot a nyakamból.
- Kérlek ezt...
- Igen. Visszaadom StevZnek.
- Köszönöm. Indulnom kell. Messze még a Testvériség erődje.
Kezet ráztunk és indultam, amikor Fantaghiro utánam szólt:
- Útba esik az Ígaznagyúr Lovagvára, ugye?
- Igen, úgy tudom.
- Akkor add át üdvözletem Talkihnak. Régi barátom. Ismeri az erdőket mint a tenyerét, hasznodra lehet, ha elkísér.
- Beszélek vele. Köszönök mindent Fanta. Én nem is tudom...
- Ne mondj semmit. Csak gyere vissza épségben és ha segítség kell, szólj!
Bólintok és a démonnal gyürkőzve, de új reménnyel a szívemben indulok a Testvériség főhadiszállására."

19. szint előtt nem kell és nem is tudsz, akkor kapod meg az egyéb menüpont alá a fertőzést.

Igen, csatlakozom! Lássuk a listát!

Örülsz, hogy nem tudok többet aludni?