Hozzászólások - Khetty

A hideg hajnal nagy pelyhekben hulló hóval érkezett meg. Khetty ebből nem sokat érzett megkeményedett köpenye alatt. Aztán mégiscsak végigszáguldott testén a hideg borzongás: reggel van. Mire kihajtotta köpenyét és ezzel jelentős hómennyiséget söpört le magáról, Camelus már a tűz nyomait tüntette el.
- Tényleg erős az a párlat! – nézett a nőre a nagy termetű mágus.
- Igen… - fogta zúgó fejét Khetty. Az előző éjszaka után nem érzékelt hasonló tünetet, pedig sokkal többet megivott a pálinkából… ez furcsa…
- Látom nem vagy jobban! – telepedett a köpenyére Camelus és zsákjából előhúzott némi élelmet.
- Csak a fejem zúg… majd elmúlik! – vett el egy darabka szárított hús a nő és letuszkolta a torkán, majd hideg vízzel oltotta szomját.
- Nincs már messze a torony! – sóhajtott fel a férfi a gyors és szerény reggeli után, majd felállt, aztán különös tekintettel meredt az erdő göcsörtös fái közé.
- Mit látsz arra? – tápászkodott fel a nő is.
- Nem tudom… - nézett tovább Camelus… - Csak valami furcsát hoz a szél…
- Furcsát? – mosolyodott el Khetty. – Így is lehet mondani…- terítette magára a köpenyét, majd megindult a torony felé a bokáig érő hóban.
- Te mire gondolsz? – érte be Camelus három lépéssel.
- Háborút hoz a szél… őrültet… bosszút… - sóhajtotta a nő, remélve, hogy ezzel elnyomhatja a kristályszívre nehezedő nyomasztó érzést.
Az állatok a lombtalan erdőben szétszóródva követték őket, míg Mycorhea a magasból figyelt.
Kora délutánra el is érték a szirt tövében épül fogadót. Kissé kihaltnak tetszett a korábban élettől nyüzsgő hely, így Camelus bekukkantott a széllengette ajtón.
- Ezek meg hová lettek? – nézett hátra kérdő tekintettel.
- Ne tőlem kérdezd, napok óta nem voltam a környéken se – vont vállat Khetty, majd felnézett a fák fölött kimagasló toronyra, amelynek a kupoláján még mindig keringett energiaörvény.
- Látom, ott hagytátok… – lépett mellé Camelus.
- Persze, hogy ott hagytuk – mosolyodott el Khetty, majd meggyorsította lépteit.
Mielőbb meleg, szélvédett, hómentes helyen szeretett volna lenni, egy bögre meleg teával... némi pálinkával higítva.
Ennél a gondolatnál némileg elidőzött... sosem volt az alkohol mértéktelen barátja, most pedig azon jár az esze, hogy mikor höpinthet egy újabb kortyot? Rosszallóan előhúzta a tegnap esti üveget, amelyben sárgás folyadékként csillogott az alkohol.
- Mi baj? – kérdezte Camelus.
- Nem tudom… - rázta meg a fejét Khetty és visszarejtette az üveget.
Mire felértek a szirtre, egyikük sem érzett semmit sem elgémberedett tagjaikkal. Még Camelus bajszán is jéggé fagytak a rászálló hópelyhek.
- Minek kellett ilyen huzatos helyre költöznötök annak idején? – kérdezte a férfi, mikor végre becsukta maguk mögött a vastag faajtót.
- Ősszel nem volt ilyen szél… - felelte Khetty, majd végigsimított a gyönyörűen faragott ajtón.
~ Bizonyára Gill munkája! Sokat dolgozhatott vele!
Majd megfordult és végignézett a kör alakú előtérben. Borzongva állapította meg, hogy a kandallóban nem ég a tűz, ezt orvosolandó, gyosan tüzet csettintett bele, majd elkiálltotta magát:
- Hahó! Megjöttünk!
Szavai sokáig visszahangzottak a hét emelet magas lépcsősoron, a körfolyosókon, az üres szobákban.
- Ezek meg hová lettek? – vonta össze a homlokát Khetty, mire eddig hófehér köpenye azonnal lilára váltott.
- Szépen rendbehoztátok! – nézett végig Camelus a fehérre meszelt falakon, a helyreállított márványlépcsőkön.
- Gill és Kovi érdeme… - indult meg a konyhába Khetty, majd a lengőajtón benézve visszafordult: - Lia elmegy néhány napra és senki be nem teszi a lábát a konyhába?
- Te sem tetted meg! – vigyorgott Camelus, miközben a kandalló elé sétált, hogy felmelegítse a kezét.
- Nem voltam itt… - nyomatékosította Khetty ismét, majd a pincébe vezető lépcső felé indult.
- Nem beszélve arról, hogy talán mindenkinek jobb volt, hogy nem főztél! – vigyorgott még szélesebben Camelus.
- Valami nem tetszik itt nekem – suttogta a nő, miközben keze körül felizzott a narancssárga fénygömb, amint lefelé haladt a lépcsőn.
Fényoszlopot csettintett, amely megvilágította a kis kör alakú teret. A hajdani lélekkút fölé épített vízmelegítőben szintén nem égett a tűz, a Térkapuhoz vezető ajtó leszakadva lógott, miközben halkan nyikorgott az egyetlen vaspánton, ami még tartotta.
- Mi a jó fene… - lépdelt lejjebb Khetty.
- Valami lény kiszabadult?
- Nem tudom – rázta meg a fejét a nő, miközben a tetoválása fájdalmasan felvonaglott a lábán.
Ebben a pillanatban egy embernagyságú szőrős kutyaszerű lény rontott ki a sötét pincehelyiségből. A térkapu halványkék fénye még bundája körül ragyogott.
Khetty azonnal elhajította a varázslatot, az éles fény hangos robbanással csapódott a lénynek, amelynek támadólendületét is megtörte. A lény szinte meg sem várta, hogy a fénykarikák eloszoljanak a tekintete elől, azonnal válaszolt a mágus kihívására, de varázslata lepattant a díszes mithril pajzsról.
Mire a farkaslény vérszomjasan a nőre rontott, már Khetty kardjába rohant, így éles szemfogai el sem érték. A halott lényből kavargó energia áramlott át a győző testébe.
Ám Khetty ezt nem mámornak élte meg, mint korábban… forgó gyomorral, rosszulléttel küzdve térdelt a márványlapon.
- Mi baj van? – nézett a nőre Camelus. – Ez csak egy vérfarkas – rúgta arrébb az aszott testet.
- Keressük meg a többieket! – állt fel, kardjára támaszkodva a nő.
Camelus benézett a pincében lévő helyiségbe.
- Hát ti is megtaláltatok egyet! – mosolyodott el elégedetten a térkapu láttán.
- Meg – nyögte Khetty, majd kinyújtotta kezét és a tetemet maga előtt lebegtetve az udvarra ment.
- Látom, sokat fejlődtetek! – nézett fel az udvaron álló kentaurt ábrázoló magas oszlopra Camelus, miközben Khetty a szakadékba hajította a vérfarkas testét.
- De hol vannak a többiek?
- Gondolom ott, ahol Bulcsu… - vont vállat Camelus.
- És ő hol van? – meredt tágra nyílt szemmel Khetty a férfira.
- Úgy hiszem a téged elrabló kyr orgyilkost vadásszák éppen.
- És üresen hagyták a tornyot? – döbbent meg még inkább Khetty.
- Nincsenek olyan messze – nézett vissza értetlenül a férfi, majd előre mutatott a kis patkó alakú öbölbe, ahol a kopasz fák takarásában is tisztán kivehető volt a kivégzésre ítélt hüllőt körülálló mágusok alakja.

Melyik faj városa Menzoberranzan?
Duergarok
Illithidek
Drowok
Svirfneblinek

Na mármost, én először azt gondoltam, hogy a kérdésfeltevő szimplán rátenyerelt a billentyűzetre és nyomkodta össze-vissza, amit ért... de aztán lehet, hogy mégiscsak valami értelme is van ezeknek... ráadásul tippelésre a Drowok lett a jó válasz... (a tippelés alapja, hogy ebben volt a legkevesebb bötűű)
Ha mindenki tudja, hogy miről van szó, akkor nem szóltam...nekem fogalmam sincs róla

Mára már nagyon megkockultam! Elmegyek kicsit aludni... majd reggel jövök megint! Addig élvezzétek az új bejegyzést, majd délelőtt feltöltöm az enyémet is

Jó éjszakát mindenkinek! Kedves angyalkákat (nem szakállasakat) és mókuskákat (jópofákat)!
(Atrénak valami mást... mondjuk girnyó kristálytündéreket! ) Pusssszantás mindenkinek!

Idézet: ArkAngyal75 - 2009.02.12. 20:15:36

Konkrétan könnyesre röhögtem magam ezen a beszóláson!

Küldd el a kérdésed Hatsepsutnak üzenetben és kérdd meg szépen, hogy javítsa ki. Meg fogja tenni!

Részemről bevallottan fennáll a függőség... Személyes kapcsolataim pedig vagy megszokják vagy megszöknek
Dehát amíg nem volt internet, addig meg folyton írtam, akkor meg azért nem lehetett velem beszélni...

Mobilinternettel az a baj, hogy kegyetlenül lassú és ahhoz képest naggggyon sokba kerül, úgyhogy ezen még nem fogok gondolkozni egy ideig

Anyukámat már így is próbálom vigasztalni, hogy ne aggódjon annyira, hogy zakkant a legidősebb lánya... van még neki három!
Ők teljesen normálisak Amíg csendes őrült vagyok, addig velem sincs baj Már azt is megbeszéltem vele, hogy ha valami nagy krach ütne be, a laptopot becsempészi a szobámba, akárhová is fognak elzárni

Tudod a regény valahogy alakult magától... 6-8 évvel ezelőtt nem voltak olyan zavaró tényezők, mint a Végzetúr meg a West Így csak betettem a cd-lejátszóba a Carmina Buranat és azt vettem észre, hogy már megint lejár
Azóta meg folyamatosan javítgatom, amit javítani kell... nem beszélve arról, hogy akkoriban még tudtam, hogy mi a tuti, amit majd én jól elmondok másoknak is... manapság már nem vagyok ennyire magabiztos

Az a helyzet, hogy mivel itt nem én "mozgatom" a karaktereket, elég nehéz jót alkotni... meg ez az élőholtas világ... nagyon távol áll tőlem... ehhez Byzon tudománya kell... mert én simán összeraktam volta A helytartót meg Nebet Hetet egy szobába... akkor felvilágosított, hogy ez nem a legjobb megoldás
A többiekről nem is beszélve... se vámpír, se vérfarkas ismeretségem nem volt eddig... Mondjuk gargoyle-os se, de annak utánaolvastam

Szóval azért Ködkapu nehezebben menne... főleg, azért is mert még vannak hiányos karkater-előéletek

Megfogadtam, hogy Ködkapuba nem is írok, mert arra már végképp nem lenne energiám... dehát az itthonlét alatt oda is jött ötlet... mondjuk eddig gyorsan elhessegettem

A regényt is kellene még javítgatni... a minap nekiláttam olvasni és olyan nyakatekert értelmetlen mondatokba botlottam az első 12 oldal alatt... nagy sóhajjal át is szerkesztettem... dehát ez nagy meló, igazából nincs hozzá kedvem

A topicba meg várok egy hsz-t... jó lesz, majd meglátjátok majd utána kerül fel én folytatásom is... Ha már ilyen fondorlatosan kitervelt csapdába estem... legalább lesz miről írni

Telk: ne dícsérj már ennyire légyszi! Nem egyedül én dolgoztam meg a sikerért!

Hát valamivel múlatni kell az időt... és választhatok is, hogy melyik világ, melyik történetében látok nagyobb fantáziát éppen és még mondják azt, hogy nincs jó dolgom...

Idézet: Kagemusha - 2009.02.12. 17:05:21

A Beho-talin Miklós kb. a következőket mondta a fertőzésről (nem szó szerinti idézet): "Arról elárulni semmit sem tudok, hogy mi lesz, ha valaki eléri a 100%-ot illetve, ha valaki eléri a 0-át és leküzdi a fertőzést."

Nos ezt alapul véve, plusz, hogy a játék egyik fő eleme, a fertőzéssel való küzdelem... nem beszélve arról, hogy nagy felháborodás lenne, ha valaki eléri a 0-át és semmi "jutalma" nincs az erre költött LE-nek, míg aki egyáltalán nem küzdött ellene, annak meg nincs "büntetés"... szerintem küzdj ellene!
Tekintve, hogy minél tovább halogatod a küzdelmet annál őrültebb leszel és annál többe is kerül

A támadhatósági határ függ attól, hogy te hányas szintű vagy... plusz a portyapontoknál beállíthatod, hogy csak veled egyszintűeket vagy magasabbakat támadsz, illetve, hogy kevesebb portyapontért támadhatsz alacsonyabb szintűeket is...
Nem lehet, hogy neked 30 PP áll rendelkezésedre naponta? Mert akkor ez eleve meghúzza a határt és nem támadhatsz alacsonyabb szintűt...

A speciális kör ez esetben valóban a szintekre utal... nem az érdeklődési körre...

Hát nem tudom... nem állandó a fejfájásom, de ha rám jön, akkor inkább halni akarok, mintsem élni...
De legalább roppant termelékenyen szövöm tovább a mesét

Szintén sziasztok!

Mikor volt vagy lesz az első északai f1 futam?
2009-ben
nem volt és nem is tervezik
2008-ban
lefujták mert túl veszélyesnek találták


északai???? tehát akkor a helyes válasz a 2-dik lenne? Merthogy észak-ra még talán nem terveztek futamot... ha meg az illető az éjszakára gondolt... jaaa, hogy azt másként kell leírni?

Khetty rég nem tapasztalt boldogságot érzett, ahogy a szárnyaló griff hátán ült. Mint otthon, mikor csatába indultak a sárkányok ellen. Mycorhea ugyan nem az ő barátja volt, mégis a fekete griffel éppolyan jól kijött, mint annak idején a mellé rendelt zöld társával… bár ez az esemény már nagyon régen volt…
Mégis a hideg levegő és az arcába vágó szél ellenére… úgy érezte megszabadult Ghalla örökké éhes uraitól, akiket csak egy cél vezérelt: minél több lélekenergiára szert tenni… és igen, fent a magasban, tisztán és világosan látta, hogy a fertőzést ő maga is megkapta… Addig tehát nem is térhet haza, amíg ezt le nem küzdi, hiszen nem szabadíthat otthonára egy ilyen kórságot…
De mégis hogyan? Hiszen ő nem volt itt akkor, mikor a Felszínt visszahódították?
Hirtelen egy kép villant be… nem sokkal azután, hogy erre a világra érkezett… egy halottakkal terített csatamező… Mindenféle furcsa lényekkel és négykezű galetkikkel, akik magukon viselték a hordák jeleit. Mindegyik hordából megszámlálhatatlanul sok halott… egy varázsló…
Khetty szinte levegő után kapkodott.
~ Leszálljunk? – fordult kissé hátra Mycorhea, mivel válasz nem érkezett, gyorsabb szárnycsapásokkal igyekezett elérni a kiszemelt tisztást.
A varázsló… akinek a szájából vér bugyogott… teste félig elégett… ruházata beleolvadt a húsába… de a szeme még nyitva volt… zihált még… életben volt… bár hosszan lecsukódó szemhéjából úgy tűnt, hogy már csak néhány percig… lehajolt hozzá, hogy segítsen rajta… ahogy hozzá ért, valami éles fájdalomként nyilallt a bőrébe, a szemébe… mire ismét képes volt kinyitni a szemét, a varázsló halott volt, Khettyt furcsa melegséggel töltötte el, ahogy valami halványkékes fény átkúszott a testébe… és az a csillogó smaragd a halott mellkasán… akarta azt a smaragdot! És hát a halottnak már úgysem kellett!
- Szállj le! – nyögte nagy nehezen Khetty, mire a griff elérte a tisztást.
Khetty szélvészként pattant le az állat hátáról és a lombtalan bozótos takarásába rohant.
- Mi baja? – lépett a fekete griffhez egy magas termetű, erős varázsló, miközben Acabo a kezét tördelve toporgott a tűz körül.
A griff hiába is felelt, a nagy termetű varázsló, úgysem értette volna, így csak megrázta a fejét, hogy nem tudja.
Miután Khetty megszabadult az összes elfogyasztott ételtől, görcsben álló gyomorral támaszkodott egy fának… majd csendesen sírni kezdett…
~ Ez nem lehet igaz! – hajtogatta magában. ~ Én nem vagyok gyilkos…
Néhány perc után ismerős hang szólalt meg a tűz mellől.
- Jól vagy, Khetty? Nincs semmi baj?
A nő kissé összeszedte magát, széttörölte könnyeit és nyugalmat erőltetett magára, mielőtt ismét megjelent a tisztáson.
- Camelus? Hogy… hogy kerülsz ide?
- Épp hazafelé tartottam, mikor találkoztam velük… meglehetősen kétségbeesetten elmesélték, mi történt… Gondoltam, itt megvárunk…
- Hazafelé?
- Napkapuba – vont vállat a férfi. – Ha még van hely a számomra!
- Ugyan már! Tudod, hogy neked mindig lesz helyed köztünk! – telepedett le a tűz mellé a nő, majd köpenye alól előhúzott egy üveget, rajta egy gyémánt jelvénnyel és egy cirádás S-betűvel. – Igyunk!
- Mi ez?
- Entbogyó-pálinka!
- Hol szerezted?
- Mondjuk úgy, szenvedéseimért cserébe… elhoztam…
Camelus jókorát húzott az üvegből, majd elégedetten megállapította, hogy ilyen jót még nem ivott.
- Gyakrabban kéne látogatást tenned a gyémántvárosban! – nyújtotta vissza az üveget jókedélyűen.
- Inkább beosztom azt a néhányat, amit elhoztam! – vigyorgott a nő, majd ő is ivott egy jókora kortyot. – Egy baja van csak, hogy nagyon hatásos… hamar kiüti a… galetkit! – vigyorodott el szélesen a nő, majd nagy sóhajjal maga köré tekerte a köpenyét és a tagjaiban szétáradó melegséggel, kényelmesen elfeküdt a tűz mellett.

Piálok! Teát
És meg is szöktem, úgyhogy lehet olvasni nyugodtan

- Azt a térképet? – hördült fel Maedhros. – Ez vért kíván! – ragadta meg tőrét nagy lendülettel a harcos.
- Ülj vissza Maed – sóhajtott fáradtan Dzsó. – Itt a térkép! – hajította át papírdarabot a felbőszült harcosnak.
- Hééé! Az az enyém! – vonta össze bosszúsan Seligen a homlokát, mire néhány száradt bőrdarab hullott a földre.
- Ugyan! Már rég megtaláltuk a titkos rejtekhelyeket – legyintett Tiamat. – Legalábbis jó részét!
- Hogy került hozzád a térkép? – fordult Dzsóhoz Pöppem. Hangjába furcsa szín vegyült, a harcos végzetúrnőtől sosem hallottak még ilyet.
- Majd elmesélem! – legyintett fáradtan Dzsó és felállt, kissé kinyújtózott, ezután saját kunyhója felé indult.
- Dzsó megőrült? – nézett a kékbőrű társa után Aranyhaj nővér némi aggodalommal.
- Nem hiszem… talán csak megártott neki az az ütés, amit múltkor attól az óriási szörnytől kapott… - vont vállat a sötét árnyékharcos, Liadas.
- Ti férfiak, semmit nem vesztek észre! – sóhajtott Szemtelen Karom és ő is felállt, hogy aludni induljon.
- Ti nők, mindent túlkombináltok! – felelte azonnal a harcos, majd ő is nyugovóra tért.

***
Miután a szürkület jótékonyan eltakarta alakját, Khetty óvatosan kúszott egyre felfelé. Az ösvény mellett futó lépcsősort ugyan fáklyák szegélyezték, de ezek fénykörét kis kitérővel elkerülte. Az emlékmű közelebbiek tűnt a domb aljából, de jó félútról visszanézve Khetty rájött, hogy inkább egy hegyet kell megmásznia, mintsem egy lankás dombot. Az egész város felbolydult méhkasként rohangált és kiabált. A kennel körül világító fáklyák fénye imbolygott össze-vissza, a városlakók kiáltásai harsantak mindenfelé. Khetty elégedetten elmosolyodott, majd tovább mászott az ösvényen.
Már a vörös hold is feljött az égre, mire felért a magaslat tetejére. A szőrből készült ruha, ugyan meleg volt, de a mozgásban meglehetősen korlátozta, így még az út elején kettéhasította az anyagot az egyik oldalán.
Mikor felért, pár pillanatot engedélyezett magának a holdak fényében fürdő gyönyörű emlékmű tanulmányozására, miközben ki is fújhatta magát. Már nem volt mitől tartania. Ha észre is vennék az eltűnését, már senki nem érné utol.
A levegő enyhe áramlása jelezte, hogy Mycorhea landolt a tisztáson, Khetty örömteli mosollyal indult a griff felé, végre hazamehet.
- Sötét éjszaka távozni nem éppen a legjobb diplomáciai lépés! – lépett elő a tisztás szélén húzódó fák takarásából egy alak.
Khetty ereiben meghűlt a vér, az amúgy is hideg levegőt, most még fagyasztóbbnak érezte. Meggyorsította lépteit, hátha előbb eléri a griffet, mint a végzetúr, de tévedett.
- Mindig ilyen helyzetben futunk össze! – húzta gyúnyos mosolyra a száját a férfi.
- Kergesd inkább az állatodat vagy a lidérceket a zöldarcúnak! – felelte Khetty.
- Szétvágtad a ruhát! – meredt az anyagra Dzsó, mire Khetty maga köré csavarta a köpenyét.
- Akadályozott a mászásban.
- Ezt még az Ősök Városából hoztam magammal! Becses darab volt számomra…
- Akkor meg minek adtad nekem? – fortyant fel Khetty, de a férfi nem felelt.
- Tudod biztosra vettem, hogy szökni fogsz… - sóhajtott végül Dzsó. - Azt is biztosra vettem, hogy a te kezed van a lenti kavarodásban… és abban is biztos vagyok, hogy ezek után még kevésbé leszel népszerű a városban.
- Még jó, hogy nem szerepel a terveim között, hogy gyakran idelátogatok.
~ Megtépjem a haját? – Mycorhea gondolatától Khetty szélesen elvigyorodott, majd a griff előtt álló fegyvertelen harcosra nézett.
- Mielőtt széttépetnél a griffel, szólok, hogy simán agyoncsapom, ha kell! – felelte erre Dzsó kedélyesen, mire a griff bosszankodva megcsóválta a fejét.
- Tisztában vagyok vele! Anélkül, hogy ezt minden adott pillanatban az orrom alá dörgölnéd te vagy a társaid!
- Ha magadtól átadod, amit elloptál, elmehetsz! – lépett közelebb a kékbőrű.
Harci ereje már önmagában elég volt ahhoz, hogy meggyőző fölényt biztosítson bármilyen vitában. Khetty életében nem sokszor fordult elő, hogy önszántából megadja magát, most mégis úgy érezte jobban jár, ha köpenye alól előhúzza a lopott térképet és átnyújtja azt a kékbőrű harcosnak.
- Ennyi volt nálam! – tette hozzá nyomatékkal, mivel a harcos továbbra sem mozdult az útból. – Engedj utamra most már! – lépett oldalra a nő.
- Mondták már neked, hogy mi a gyémánt keménységét hordozzuk?
- Nem, még nem mondták… de magamtól is rájöttem… - sóhajtott Khetty fáradtan. Kissé unta már a beszélgetést, menni akart. – Vedd el az energiát, amire mindenkinek fáj a foga, aztán hagyj elmenni… így lesz a legjobb… Nem lesz semmiféle meghasonlás, hogy nem használtátok ki a kínálkozó lehetőséget, mivel megszöktem, így még az sem fenyeget, hogy puhánynak tartanak majd titeket, mert elengedtetek és továbbra is lehet utálni a varázslókat, mivel felfordulást okoztam a táborotokban…
Dzsó jó ideig nem szólt semmit, így Khetty megfeszült izmokkal erőltetett nyugalmat magára, míg el nem érte a griffet, aki behajtotta mellső lábait. A nő két lépéssel a hátán termett, mire a griff ismét felállt és kitárt szárnyakkal elrugaszkodni készült.
- A Ghallán élő griffek nem tűrik meg a magunkfajtát a hátukon… - húzta össze a szemét a férfi.
- És ez bizonyára így is van jól…
Mielőtt a griff felszállhatott volna Dzsó nagy lendülettel átszelte a köztük lévő távolságot és megragadta a griff tollait.
- Ne akard, hogy széttépjen! – nézett le az állat hátáról Khetty.
- Nem félek tőle, ez még gyenge!
A pökhendi megjegyzésre Mycorhea bosszúsan felhorkant, majd éles csőrével megragadta a férfi karját pont mielőtt teljesen felkapaszkodhatott volna, és széles ívben elhajította, egyenesen az emlékmű tövébe, ezután kitárta szárnyait és éles víjjogást hallatva elrugaszkodott a földtől és felszállt a magasba.
Dzsó meglepetten landolt a márványoszlop alatt, amelyet a város lakóinak faragványai díszítettek. Csupán enyhe légörvény maradt a griff után, de hamarosan az is elült. Miután fájó izmokkal feltápászkodott, a lépcsősor felé indult, ahol a lobogó fáklya fényénél kinyitotta a tenyerét, amelyben egy bőrszíjra felfűzött vöröslő grifftollakból készült nyakláncot tartott. Elégedetten elvigyorodott:
~ Mindig megszerzem, amit akarok! – azzal saját nyakába kötötte a díszes harci relikviát, majd visszaindult társaihoz és a felettébb dühös Seligenhez, aki még mindig a lidérceit kergette miközben hangos szóval szitkozódott és fogadkozott, hogy véget vet a mágusnő életének! Mikor a zöldarcú kissé megnyugodott, módosított átkain és elhatározta, hogy inkább megvárja, amíg a nő magától meghal és akkor fogja majd a legzombibb zombivá változtatni...