Hozzászólások - Byzon

Sérfenyő, Doborgaz, Tejfalu, Melyik illik ide?

Baj
Siklós
Dunakiliti
Rakamaz

A helyes válasz Dunakiliti... Valaki elmondaná miért?

Reggelt mindenki! B@ssz... Meglett a kardom, közben leveleztem a klánfőnökség egyik tagjával és az uccsó levelét már csak fél 9-kor kaptam meg. Ugyanis olyan fél 2 irányában lefejeltem a klaviatúrát, még mindig látszanak a gombok az arcomon...

Hogyan üvölt a fába szorult féreg?

Mint a farkas
Mint az oroszlán
Mint a házmester
Mint a medve

Én csak úgy ismerem a mondást, "Üvölt mint a fába szorult féreg..."

Mindenkinek jó éjt, én most már összekaparom a kardra valót!
Aztán alszok!

Még most vadászom ténylegesen, de nemsokára!

Napló kész, nemsoká én is kidőlök!

"Órákat barangoltunk szótlanul a kietlen járatokban a magunk gondolataiba mélyedve. Mindnyájunkat megrázott a félelemdémon támadása és az az alatt átéltek. Különösen Lia zárkózott mélyen magába, csendesen haladt, a földet nézve, láthatólag komoly megrázkódtatáson ment át, de egyikünk sem volt olyan állapotban, hogy segítséget nyújthassunk. Lassacskán elértük a hatalmas barlangot, melyet a Legendák Völgyének nevezett el népünk valaha. A gigantikus nyílás mint egy óriásféreg szája ásított ránk cseppkőfogaival, benn a lorni moha foszforeszkáló telepei ellenére is sötétség uralkodott, a növények árasztotta gyenge fény csak torz árnyképeket csalogatott elő a mélysötétből. Sohasem tudhattuk, hogy az előttünk rebbenő árnyak csupán fáradt elménk szüleményei, avagy a közeledő halál küldöttei.
De szerencsére az itt élő torzak is felmérték az erőviszonyokat, hogy most nem egyszerű galetki portyázókkal van dolguk. Bántódás nélkül értük el az Uralkodó egykori citadelláját. Néhány galetkit láttunk a környékén akik fegyverrel a kézben őrjáratoztak és ugyancsak megdöbbentek, amikor eléjük léptünk. Szemükben félelem csillant, ahogy felmérték, hogy mi hárman fentről jöttünk, a felszínről. Talán örült gyilkosoknak, talán tombolásra kész vadállatoknak láttak minket, mindenesetre önkéntelenül szétrebbentek. Megszólaltam:
- Üdv nektek kutatók! Nem ártó szándékkal jöttünk!
- Mi hát a szándékotok? - szedte össze a bátorságát egy csatabárdot markoló szakállas darabont.
- Volkron akadémikussal kéne beszéljünk.
- Kérlek várakozzatok, megkérdezem fogad-e titeket az akadémikus.
Bólintottam a csatabárdos pedig elsietett. A többiek túlságosan ijedtek voltak, hogy beszédbe elegyedjenek velünk, mi pedig hálásak voltunk a nyugalomért. Hamarosan visszatért az őrszem és biccentett:
- Az akadémikus szívesen lát benneteket! Kövessetek!
A citadellát láthatólag régen elpusztították népünk hősei, akik felesküdtek az Ellenség csatlósának az Uralkodónak halálba taszítására. Csak a puszta falak maradtak, az egykor dicsőséges csarnokból, mint kiszáradt héj az elpusztult sahran rákból. És ha ez egy kiszáradt héj, akkor a benne tekergőző lépcsősor, melyen felfelé kaptattunk volt a gerincoszlop, mely az egész vázat tartotta. A felső szint egyik szobájában fogadott minket a nagyon alacsony, látüveges, hosszú szakállú, hegyes fülű magiszter.
- Üdvözöllek titeket végzeturak, úrnő - hajtott fejet egyenként mindenki felé. - Úgy hallottam szolgálatotokra lehet a tudásom!
- Fogadd mélységes tiszteletünket Volkron akadémikus - hajoltam meg magam is. - Iránymutatásra volna szükségünk. A Sárkány Testvériségének hegymélyi erődjéhez keressük az utat. A segítségedet kérjük mester!
- Mi okból keresitek azt a várat?
- Egy ott őrzött ereklye a célunk, a Ragyogó Kesztyűk és az iratok, melyeket a Testvériség ott őrzött. Hatalmas szükség szólít minket értük. Létünk, barátaink élete a tét.
- Értem. A citadellát elhagyva haladjatok a völgy keleti oldalához és ott a kettős cseppkő alatt tudtok lejutni egy tárnába, az odavisz. Akiket küldtem eleddig nem jöttek vissza, így gyanítom az orvgyilkos mesterek komoly csapdákat helyeztek el otthonuk védelmére...
- Köszönjük mester - hajtottunk fejet és távoztunk.

Néhány óra múltán elértük az említett barlangrendszert és annak végén a Testvériség tanyáját jelentő barlangot. Az ajtót valamilyen varázslattal robbantották be, Lia csendesen elkezdett maga elé mormogni, majd határozottan félretolta az útból Atreust.
- Én megyek előre. Ez a jósmágia felfedi előttem a csapdákat, de neked már nem lenne időm szólni.
A tárnavadász kelletlenül bólintott, majd a mágusnőt követve mindannyian beléptünk a barlangcsarnokba. Teljes sötétség fogadott minket, gyengécske hőlátásunk viszont azt mutatta, hogy a terem közepén viszonylag meleg van, ott hatalmas hőfolt terült el. Talán valamilyen természetes artézi hőforrás, találgattam. Mindenesetre az ismeretlen terepen nem haladhattunk teljes sötétségben így elővontam és nagyobb fényre bűvöltem a milgandomat. Az aprócska üveggolyó szerű varázstárgy a legalapvetőbb varázsszer volt a hegy mélyén, már a galetki gyerekek is képesek voltak elkészíteni és évszázadok óta világította meg a fáklyák helyett őseinknek a kietlen csarnokokat. A varázseszköz hideg fényében már kirajzolódott mi pihen a barlang közepén...
- Az ősök szent nevére - suttogta Lia, - ez meg miféle teremtmény?
...A fényben ugyanis hatalmas húsmassza rajzolódott ki. Alaktalan sötét lila hústömeg, amely szabálytalanul állkapcsokban végződő kacsokat fialt magából. Ám a mérete... Egyszerűen gigantikus volt az a valami...
- Ez egy agglomerátor - válaszolta nyugodtan Atreus.
- Ez? - mordultam fel döbbenten. - Egy agglomerátor tized ekkora sincs. Bár a méretét leszámítva...
- Igen - bólintott a tárnavadász. - Ez egyszerűen csak túl nagyra nőtt. De attól még csak egy agglomerátor.
- De hogyan?
- Talán valamelyik orvgyilkos mester háziállata volt és a mestere mellett bőségesen nyert lélekenergiából... - válaszolta bizonytalanul Atreus.
Tudtam, hogy ebben ő maga sem hisz. A népünk megveti és alsóbbrendűként kiközösíti, állattá degradálja még az értelmes fajokat is, amelyek nem galetkik, például a törpéket vagy a gnómokat, nemhogy egy gondolkodásképtelen, alapvetően vegetatív amőbát! Lehetett valakinek az állata, de sohasem juthatott volna annyi lélekenergiához, hogy ekkorára nőjön. Végül is mindegy! Az utunk keresztül vezet rajta és afelől sem lehetett már kétségünk, merre tűntek el a korábbi kutatók. Dühödt kiáltással vetettem magam előre, a mithrill hosszúkarddal a lény puha testét célozva, ám nem sok eredményt értem el. Hiába szaggattam minden erőmmel, a massza fel sem vette, de újabb és újabb kacsokat növesztett és a szájacskái utat kerestek vértem eresztékei között. Az egyik a lábikrámba mart, dühödten csaptam le a kacsot, közben hálát adva az ősöknek, hogy nincsenek a dögnek méregfogai, ám rögvest két másik kacsot növesztett. Fogcsikorgató dühvel csapkodtam tovább.
- Incu vissza! Semmi értelme!
Atreus hangjára hátraszökkentem, majd kérdőn néztem rá.
- Nincs strukturális pontja, az egész testét fel kéne szabdalnod, hogy győzz...
- Akkor mi legyen?
- Jöjjön az én módszerem - mosolygott Lia.
Szorosan egymás mellé állva egyszerre kezdtük kántálni a tűzgolyó igéit, ujjaink között egyszerre materializálódtak a lángok, amelyek másodpercekkel később egyszerre borították be a hatalmas agglomerátort. Percek alatt szénné sült a gyakorlatilag mozgásképtelen lény. Immár miénk volt a csarnok.
Lia hamarosan ráakadt a könyvtárszobára és összeszedte a Kyron által kért iratokat, míg Atreus a kőoltárról zsákjába tette a hófehér fémből vert lánckesztyűket. Az én tekintetem egy magas, szürke kőszobor ragadta meg, amely nehéz kardot emelt maga elé. Valamilyen erő afelé vonzott. Lassan odasétáltam és megszemléltem. A szobor hirtelen felém nyúlt, mire ijedten ugrottam hátra, hogy felvegyem a harcot az esetlegesen rám rontó gólemmel. Ám a szobor mindössze kőkardját nyújtotta felém. Csodálkozva emeltem fel az első ránézésre vagy tonnás súlyúnak látszó pengét, amely valójában igen könnyű, félkezes fegyver volt. Meglepetten pillantottam a társaimra. Lia szemében csodálkozás honolt ám Atreus nyugodtan szólalt meg:
- Ez a szobor egy ősi galetkit ábrázol, a kezébe helyezték halála után a fegyverét, amely megkövült a szobor kezében. Valamiért méltónak talált arra, hogy a kőkardját forgathasd, s most neked adja. Nem lenne illendő elutasítanod...
Bólintottam, majs mélységes tisztelettel hajoltam meg az ős emléke előtt. Magamban suttogtam:
Megpróbálok rá méltó lenni!"

Na mégegyszer nekiveselkedek, de ha így folytatja Khetty, nem tudok mit tenni...

Story -> Karakterek bemutatkozásai -> Incubus naplója topic. Az mind az. De ajánlom figyelmedbe Napkapu és az Egy fejvadász jegyzetei topicokat is!

Ez hosszú történet. Vezetem itt fórumon a karakterem naplóját (események az ő szemszögéből) és itt páran szokták olvasni.

Én alvással szoktam...

(Csajok-skacok bocsi, de Khetty folyamatosan marháskodik MSN-en így nem lehet naplót írni, majd holnap, ha épp nem lesz net előtt)

Nem csak több az energiája mint egy Duracell nyuszinak, bár az utóbbi időben sokat melózik ez tény. Örülök, hogy holnap végre kikapcsol egy kicsit!

Bármikor Zelma, szólj nyugodtan!

Nem volt negatív véleményem. Én is voltam kezdő, nem olyan régen, hogy már elfelejtsem.

Min 24 óráig láthatatlan maradsz, csak aztán lehet visszacsinálni.

Nekem nem, de majd Hatsep eldönti.

Mennyire "erős karatés" a Dél-Amerikai tatu?

9 öves
5 öves
7 öves
4 öves

Láthatnánk a mestervizsgáról szóló dokumentumokat? Ha nem akkor a kedves kérdező próbáljon meg kérem NORMÁLIS formában feltenni kérdéseket! Köszönöm!

Belépsz egy szövetségbe és akkor LE-ből építheted az épületeket.

Írd be a kvíz2 topicban, amennyire csak emlékszel a lehető legpontosabban. Amikor Hatsepsut elolvassa rákeres és törli.

Bocsi, nem néztem most e-mailt, de megyek is nézelődni!

Edit: Megkaptam köszi! Ahogy tudok, el is olvasok mindent!