Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Husosfagyi

Dátum: 2023.10.11. 14:37:16
Az első kör (nap) tényleg lutri, de nem jelent semmit.
Ha a többi napon korrigáljátok, akkor simán hozható az egész hét.
Az ütésszám pedig lényegtelen, ha a 6 nap alatt tietek a legtöbb pont, akkor nyertek.
Dátum: 2023.10.08. 17:28:32
Az elején lévő bizonytalanság szerintem a játékosok nagy részénél már szertefoszlott (azt hiszem). Most már szabad szemmel látható, hogy minden küldi teljesíthető és aki foglalkozik vele, az megkap mindent, ami kivehető.
Nekem éppen ma lett meg az 50. tojás, most már csak a 2 építős és 2 gyorsítós küldi van vissza. Úgyhogy már "csak" apró főnixetet kell keltetni, és gyorsítani a következő apró főnixet
Amire még kíváncsi leszek a 10x10 templom. Biztos nem lesz piskóta.
Dátum: 2023.10.08. 13:29:16
Igazából a nagy események (kutatás, ghalla istenei és soroljuk ide ezt is talán) mind úgy vannak kitalálva és olyan erőforrások kellenek hozzá, ami feltételeznek bizonyos karakterszintet/tapasztalatot.
A kutatást sem tudja egy 50-es kari megcsinálni szerintem. Ahogy észrevettem ezek mind 120+ szinttől teljesíthetők. Ha esetleg most nem is sikerül teljesen kimaxolni mindent ebből eseményből, akkor jövőre (mire lép az ember sok szintet) sokkal jobb eséllyel lehet indulni.
A kuponokra visszatérve: sokan vagyunk, akiknek már csak gyűlik a semmire, mert már a relikviák nagy része maxos. Én pl. tegnap vettem ki 500 horda trófeáért a bajnoki köpenyt és pár kattintással azonnal ősi éjkristály fokozatú lett.
Természetesen, akinek még nincsenek, vagy nem maxosak a relikviái, azoknak mérlegelni kell, hogy az eseménybe, vagy a relikviákra költik a kuponokat. Ez egyénfüggő.
Dátum: 2023.10.08. 10:35:49
Idézet: Razor - 2023.10.08. 09:53:04

Masik eszrevetel h ezzel kb feleslegesse valt a tojasbuvolo.


Ez csak akkor igaz, ha sok tojásod van. mert akkor belefér,hogy 2 cuccot cserélsz 1-re. de ha kevés a tojás, akkor a bűvölő még mindig hasznos.
Dátum: 2023.10.08. 06:26:53
Szerintem hasznos.

Hogy miből-mennyi kell még.....hát a küldiket elnézve már nem nagyon kell sok minden.
A műhelyben gyakorlatiag már mindent lekraftoltam. Kulcs-pipa, 3 fejlődés ital-pipa, Drágakő-pipa.
Keltetés gyorsítóból kell majd még, de mivel a 28. napnál vagyunk és 35 gyorsítás kész, szerintem a gyorsítót sem kell majd erőltetni, meglesz a 100-as küldi is a vége előtt jóval.
Még majd építeni kell valamit, de nagyjából ennyi.
Dátum: 2023.10.02. 18:04:35
Én kaptam újat.
Dátum: 2023.10.01. 11:07:22
Eddig 6 küldi kész.
Nem is olyan rossz. Ráadásul 22 gyorsításnál tartok a 21. napon. Ez reményteljes a 100 gyorsítós küldihez.
A többi már azon múlik, lesz-e elég tojás....
Dátum: 2023.10.01. 11:03:26
Nálam most állt helyre, chorme-ban is megnyílik. Eddig operát kellet használnom.
Mondjuk nálam csak tegnap jelentkezett a probléma. Szóval itt 1 napos chrome kiesés, de megoldottam másik böngészővel.
Dátum: 2023.09.30. 21:17:44
Nálam telón chrome alól nem megy, Operaból igen.
Dátum: 2023.09.27. 13:32:13
Nem vonatkozik.
Csak a befizetésre.
Dátum: 2023.09.27. 10:45:00
Összeségében ez egy elég jó event. Az elején volt sok találgatás meg bizonytalanság, de úgy érzem lassan kezd összeállni mindenkinél a kép és így nézve már elég élvezhető. Ahogy Lan is írta, tök jó móka kraftolgatni is.
Szóval így a 17. napon (lehet még korai, de azért megkockáztatom) azt mondom, hogy megfelelő lesz majd évenkénti ismétlődésre.
Dátum: 2023.09.27. 09:49:39
Hát, a fene se tudja. Ez a "kis szint" meg "nagy szint" relatív. A 350-esnek a 200-as is kis szint, egy 100-asnak meg a 200 is nagy szint.
A nagy TÖ is relatív. Mert nem mindegy hogy mekkora szinten nagy, vagy kevés a TÖ.

Amúgy 30 kavicsért 70 TÖ nem olyan rossz szerintem. 1 gigatemplomból is alapból csak 80-at kapsz. de ott se nagyon úszod meg 30 kavics alatt. Szóval szerintem megfelelő jutalom.
Dátum: 2023.09.27. 06:12:09
A műhelyes 10 tárgyas küldihez is jó volna a számláló. mint a keltetős küldihez.

Az meg, hogyha elfogy a tojásból szerezhető cucc, akkor a tojás nem írja ki, hogy mi jönne belőle, arra meg az a megoldás, hogy a 204-es hozzászólást bemásolod a jobb felső sarokban a jegyzettömbbe és ott van minden infó.

Tudásbuborékot én sem találtam, pedig 1 fejlődés italt is meg tudtam már csinálni, meg még néhányat a többiből.

Javaslom még, hogy a 100 gyorsítós küldi jutalmának végéhez kerüljön még 1 nulla. Szerintem aki megcsinálja ezt a küldit, az megérdemli.
Dátum: 2023.09.26. 15:21:31
Ez jó hír. Köszi.
Dátum: 2023.09.26. 13:19:55
Ha jól látom, akkor a fétis leírása megváltozott. Már nem %-os csökkenés van a tojás találásra, hanem fix szám. Jelen esetben 5. Tehát, ha már megvan a fétis, akkor a következő alkalommal a megépített maxos tojáskeresővel 31 vadászat lesz 1 tojás. (persze 250-felhúzott csatlóssal)

A másik meg a fétis és a tokenek kérdése. Még mindig nem tudjuk, hogy 1 esemény alatt megszerezhető-e a fétis, vagy több kell hozzá. (de gyanítom elsőre is megszerzhető a megfelelő erő/energia befektetéssel, mint a többi gigaeventen.)
Ha elsőre megszerezhető, akkor viszont a későbbi események alatt 4 verem/6 templomi pálca vehető ki az eseményből. Ez azért elég tetszetős.
Dátum: 2023.09.23. 15:04:35
Apró főnix-Izzó szikra. Ejj ,gyorsabb volt valaki.
Dátum: 2023.09.23. 13:31:45
Nem tudom más észrevette-e, de ha van olyan tojásod,amit már kikeltettél, akkor az egérkurzort fölé helyezve kiírja, hogy mi jött belőle.
Ergo a 18 féle tojásos küldihez azokat kell kikelteni előbb, ami nem írja ki, hogy mi jönne belőle.
Ha meg megvan az 1x18, akkor lehet rámenni a 2x18-as küldire is.
Dátum: 2023.09.23. 10:28:41
És tényleg
Dátum: 2023.09.23. 08:35:47
A leírás oldalon ott vannak az átvett jutalmak. Ott 12 átvett jutalom van, tehát a 13. event nap van.
Dátum: 2023.09.21. 18:33:45
Hogy tiszta legyen, nem sima, hanem gigatemplomokat.
Igen toljuk, ahogy tudjuk, mert ebből lehet legjobban fejlődni.
Csomó cucc jön belőle meg sok templomkristály. Azt kiképzésre felhasználva nagyon magas szintű állatokat lehet csinálni (30.000+) És ezeket lesajtolva milliárdos le-bevételhez jutni.
Az én karim még ennek az útnak az elején van, de haladok rendületlenül.