Hozzászólások - Byzon

Nagyon szívesen.

Igen, megtaláltam, válaszoltam.

Hogyne. Incu az én karakterem v1-en és az itteni barátaimmal (Khetty, Atreus, Telk, Cirmi, stb.) írtam egy amolyan novella szerű folytatásos történetet, amely valamelyest bemutatja mi történik vele a játékban, de inkább csupán egy (talán) érdekes történetet visz, ami viszont csak kitaláció. Viszont mivel a háttérvilágot jól ismerem, akik nem játszottak a korábbi játékokban azok megismerhetik kicsit a világ történelmét. Kb.

Végzetúr -> Végzetúr fórum -> Story -> Karakterek bemutatkozásai -> Incubus naplója.

De nézz picivel a Kötetlen csevej fölé a másik blokk legalsója.

Story -> Karakterek bemutatkozásai -> Incubus naplója

Őőő... Hol írtál gabcsi?

Számból vetted ki a szavakat.

Köszönöm.

Nincs mit Amateon, kedvelünk.

Hát, ha v1-en szükségét érzed, azért szólj!

"Órákkal később értünk vissza a galetkik lakószintjére. Csendben behúzódtunk egy üres lakóbarlangba és megszemléltük a zsákmányunkat. Én büszkén nézegettem csodaszép kőkardomat, de a figyelmem az Atreus zsákjából előkerülő kesztyűkre irányult. Valamilyen mithrillre hajazó, ámde hófehér fémből készült, a kézfejeken gyémántból faragott napkorong mintákkal. A tenyér kialakításnál vörös bársonyborítással. Még én, a harcos is érzékeltem, hogy döbbenetes erejű mágikus aura vibrál körülöttük. Lia megcsóválta a fejét és őszinte tisztelettel szólt:
- Hatalmas erőt hordozhattak valaha...
- És most?
- Nem tudom - csóválta a fejét a lány. - Az erő most is ott vibrál bennük, de... Valahogy tompítva... Attól tartok a Rothadás Papjainak tisztátalan szertartásai beszennyezték az ereklyéket... Nem tudom képesek leszünk-e semlegesíteni...
- Mindenesetre vidd el kérlek Kayracnak - válaszoltam.
Lia bólintott majd saját oldalzsákjába rejtette az ereklyéket. Visszaindultunk a felszínre, ám Atreus hirtelen megtorpant.
- Valaha a Tisztogatók közé tartoztam... Nekem... Ha megengednétek...
- Felkeressük mégegyszer Dexkillt - bólintott Lia.

A Tisztogatók Klánjának épületében gyakorlatilag haladéktalanul Dexkill elé vezettek minket. A vén harcos borzasztó állapotban volt. Még az ő hihetetlen életereje is a végét járta már, teljesen lesoványodott, már ülni sem tudott, csak lázasan, izzadtan feküdt a gyékényen. Az ágy szerűség mellé térdeltünk és hallgattuk a Pusztító erőtlen suttogását:
- Megtaláltátok az akadémikus?
- Sikerrel jártunk, hála útmutatásodnak Uram - hajtott fejet Atreus.
- Most mentek hát... Vissza... Vissza a Felszínre... Hamarosan... Az én lelkem is... oda száll... Ti áldottak vagytok... Nektek meg... megadatott... Láthatjátok amiért... őseitek küzdöttek... Ti...
Lia csendesen szólalt meg, mintha vastag fátyol mögül jönne a hangja:
- Hadúr! Életed lángja hamarosan elenyész, ez ellen nem tehetünk semmit... Ám... Ha gondolod, elviszünk magunkkal, hogy megláthasd amiért küzdöttél egy életen át. Ott nyugodhatsz, abban a földben, amit kivívni a te karod is szolgált...
- Megtennétek? - emelkedett fel Dexkill lázas, tágra meredt szemekkel. - Komolyan megmutatnátok nekem még így utoljára a felszínt? Megteszitek ezt a... szolgálatot?
- Jöjj velünk - bólintottam és karjaim közé vettem a lesoványodott, vékony testet.
Tiszteletteljes csendben haladtunk végig a lakószinten, a galetkik körénk vonultak és csendes tisztelettel adóztak a távozó hősnek. Bár senki sem szólt, mind éreztük, ez így helyes, hisz szavakkal nem tudnánk kifejezni, mit és mennyit tett népünkért Dexkill, nem tudnánk méltóan megfogalmazni nagyságát.

Ahogy a felszínre értünk, a vén hadúr körbeforgatta a fejét, mintha hályogos szemének retinájába akarná égetni a látványt. Kihalt pusztaság volt ez, Dexkill mégis mosolygott. Csendesen suttogta:
- Gyönyörű. Egy napon... majd mindezt... a ti utódaitok népesítik be... Ők öröklik majd... teszik élővé... és virágzóvá... Meséljetek, kérlek... merre vannak... a ti városaitok...
Egymásra néztünk, végül Lia kezdett bele napkelet felé intve:
- Arra áll a Napkapu tornya, egy ősrégi rom, melyet mi építettünk újjá. Falai láttak már sok ellenséget, kapuin léptünk át győzelemtől mámorosan, ahogy kellett már megnyitnunk győzedelmes ellenség előtt is, de mindig fejlődtünk, tanultunk a hibáinkból, egységes, egymásra mindenben számító varázslókörré váltunk.
Dexkill nehézkesen bólintott:
- A régi időkben... a harci klánok urai... ostoba módon lenézték... és megvetették a mágiát... Pedig hatalmas fegyver az... És az ilyen erős szövetségek... lesznek az élen járók majd... hatalmas tudásukkal... a halott világ feltámasztásában.
Atreus lassan belekezdett:
- Északnak haladva elérnénk az én otthonomat, a Lélekvadászok fellegvárát. Oda gyűlnek az egykori tárnavadászok. Harcosok és erdőkerülők vagyunk, mindenkor a tisztességes, nyílt sisakos harc hívei. Fejet hajtunk, ha nálunknál jobbal találkozunk és azok tisztességgel vívják ki a jogot kincseink elbitorlására. Soha nem nézzük le, vagy vetjük meg az ellenfelet, nem számít, hogy gyengébbek esetleg nálunk, tiszteljük bennük a lehetőséget, hogy kemény munkával, ésszel és kitartással beérhetnek minket. De szörnyű a haragunk, ha valaki a csatamezőn becstelen eszközökhöz folyamodik.
- Ti testesítitek meg... népünk büszkeségét... egyenes gerincét... A legnemesebb hagyományok hordozói... a szilárd elvek mellett kitartó... nehézségek között is állhatatos őseink... méltó leszármazottai vagytok...
Kissé szégyenkezve hajtottam le a fejemet:
- Innen délnyugatnak kell fordulni, hogy elérd az IQ Betyárok táborát. Kicsiny rablóbanda a miénk. Elvesszük az értékeket azoktól, akik nem képesek megvédeni azokat, abból gyarapítjuk saját készleteinket. Nem kenyerünk a becsületes harc, a gyengébbtől vesszük el, mit megvédeni nem képes. Rablók vagyunk - fejeztem be szégyenkezve, de meglepetésemre a hadúr nem vetett meg ezért.
- Ti képviselitek a minden helyzetben megélő,... minden körülmények között győzelemre törekvő,.. szívós... túlélő népünket... Ne szégyenkezz, hát... Harcos vagy... harcosok sarja... Őseid is büszkén... szemlélnek...
Az ezután következő szavai mindannyiunknak szóltak:
- Ti... ifjak... hatalmasak... egy hódító nemzedék... kik bevégezték... amit őseink elterveztek... ti vagytok a jövő... ti leheltek majd... életet-e kihalt... világba... Ti együtt... Harcosok... Vadászok... Mágusok... Ti vagytok... a jövőnk zálogai...
Vad köhögési roham tört Dexkillre, melynek csak az enyhet adó halál vetett véget. A vén hadúr feje oldalra billent, megüvegesedő tekintetében azonban még ott csillant a hála és a büszkeség...
- Úgy illene - mondta Atreus vontatottan, - hogy népünk legnagyobb vezetői együtt adják meg neki a végtisztességet...
- Mi lenne abból? - csóváltam a fejemet. - Vért ontanának szent sírja felett...
- Igaz - hajtotta le a fejét Atreus. - Akkor én temetem hát el.
- Nem - válaszolta Lia. - Mi temetjük el. Megérdemli, hogy a hordák képviselőiként búcsúzzunk el tőle.

Én megástam a szokásos galetki sírt, míg Atreus elkészítette a tárgyak polcát, melyet a nemes halott fejénél helyezünk el a temetés után. Miután a sír mélyébe fektettük a testet, Lia védő aurát bocsájtott a sírra, amely távol tartja majd a dögevőket. Atreussal szótlanul betemettük a sírt. Egymásra néztünk, majd a Lélekvadász felém biccentett. Bólintottam és a sírhoz lépve belekezdtem az ősi formulába, amellyel népünk legnagyobb hőseitől búcsúzik:
- Harcos köszön el most a harcostól, kinek emléke sohasem fakulhat, ki fegyverét népünkért emelte, ki őseinek nemes utóda volt. Mind akiket fegyverforgatására okítanak példaképként emlékezzenek őrá, mind akik szívében az övével egy vér lüktet, tisztelettel szóljanak róla.
Ezzel felemeltem Dexkill kardját és a tárgyak polcára helyeztem. Atreus következett:
- A felderítő búcsúzik a vadásztól, ki népünk otthonát védelmezte a torzszülött hordáktól. Oldalán nyert biztos menedéket népünk minden tagja, bölcsességgel formálódott keze alatt a galetkik összes sarja. Míg csak felderítők szolgálnak a seregekben, neved tisztelettel ejtik, emlékedet megfakulni nem engedik.
E szavak kíséretében a könnyű vértet helyezte a tárgyak polcára. Lia lépett elő most:
- Mágus mond örök búcsút most a hadúrnak, kinek pajzsa mögött mindig menedékre leltünk. Harcosként álltál a csaták forgatagában, óvtad, vigyáztad enyéim, saját testeddel, envéreddel fogtad fel a nekik szánt csapásokat. Példád mindörökre mutassa a mágia tanoncainak, népünk valaha az egységre épült, egységre galetkik és galetkik között, mert kard és varázslat örökkön kiegészíti egymást.
E szavakkal helyezte a máguslány a polcra Dexkill pajzsát. Utána hármunk hangja összekapcsolódott, s együtt fejeztük be a szertartást:
- Őseid fogadjanak tisztelettel, csarnokukban foglalj előkelő helyet, az eljövendő nemzedék hajtson előtted fejet, miként mi is megőrizzük emlékedet.
Szótlanul sétáltunk el a sírtól, majd egymásra pillantottunk:
- Lia, Atre, hálás vagyok a segítségért! Ideje most visszatérnünk otthonainkba. Köszönöm nektek, hogy mellettem álltatok.
- Nincs mit köszönj, a barátunk vagy - mosolygott Lia. - Megtérek a Napkapu tornyába és értesítem a többieket a félelemdémon szavairól. Kayracnak pedig átadom a Ragyogó Kesztyűket.
- Magam is megtérek a Lélekvadászok fellegvárába - biccentett Atreus. - De ha utad újra a hegymélybe szólít, fordulj hozzánk újra!
Kezet ráztunk, majd mindannyian elindultunk. Szívemben magasra csapott a vágy, rég láttam már régi bajtársaimat!"

Na figyu, én is belekotyogok:

Levereted magadat valami nagynál és erősnél 1 Ép-re, kb 2,5 óra amíg arról 15% fölé érsz, addig senki nem tud megtámadni. Elrongyolsz 20 vadászatra. Ha van magas elementáris fúziód, az csökkenti a vadászat idejét, még több fér bele a 2,5 órába. Mielőtt átbillennél a 15%-on, akkor elköltöd a LE-t és nem tudták elvinni.
Ha gyűjtesz valamire, ami fontos (pl új felszerelési tárgy) és nem gyűlik össze ez idő alatt, akkor szólsz valamely nem a te hordádba tartozó ismerősödnek (ha nincs összehozlak a klánom tagjaival) és megkéred, 0 LE-vel csapjon le, így nem rabol, neked meg megint van 2,5 órás.
Jó trükk, ha nem adod el azokat a tárgyaidat amik sokat adnak egészségre, hanem amikor levereted magad átöltözöl, magasabb lesz a max Ép-d, és mielőtt átbillennél visszavedlesz és rögtön támadhatsz, háborúban is hasznos tud lenni.
Spektrális manipuláció szakértelem brutálisan pörgeti a szerzett LE-t.
Kb ennyi.

Örülök, ha tetszett.

Tudomásom szerint, bár régen olvastam róla, 1596-ban a vár kapitánya Nyáry Pál volt, alkapitánya pedig Bornemissza Gergely (mint 1552-ben Mekcsey István). De már régen volt, majd utánanézek.

Akik itt szoktunk dumcsizni, westen világ1-en egy csapatot alkotunk, és a városkánk neve Poker Cape.

Én? Nem tudok játszani...

Google csodákra képes!

Nem, mindig LE a jutalom.

Poker Cape indulója

Azt kérdezte kicsit lejebb mikorra bírálják el, de mivel sosem alapítottam szövit, így nem tudtam neki válaszolni.