Hozzászólások - gabcsi

Úgy tudom van egy ilyen angolt tanító bábfilm, mintha abban hívták volna így a figurákat.

Sziasztok!
Sajnos D4vid én nem érlek el, pedig szívesen segítettem volna.

Sziasztok.

Vásárolj a lélekkufártól egy fegyvert, amelynek a szintje legalább kettővel magasabb a te szintednél!

Én a V2-ön ennél a küldinél tartok, és én is zöld vagyok.

Melyik világon?

Én is.

Atreus, ha kell még segítség én is be tudok szállni. Csak üzend meg mikor jössz!

Hello-hello, zoltanszon!

Miután Khetty meggyőződött róla, hogy tényleg Mandarin volt a ketrec foglya fáradtan intett a mögötte csoportosuló társaságnak:
- Ma már mindenki halálosan elfáradt és nekem sincs erőm ezzel itt vesződni– mutatott a lézerrácsok eltűnése után előbukkanó patkányra, - majd holnap eldöntjük, mi legyen vele. Addig viszont csinálok belőle egy kis szobadíszt. – és egy kecses kézmozdulattal bénító varázst bocsátott a vicsorgó állatra. – Na, tegyük el magunkat holnapra.
Ám ez nem is volt olyan egyszerű dolog, mert a szobák jó része romokban hevert, ezért többen is kénytelenek voltak egy-két társukkal megosztani saját lakóhelységüket.
Hát, ha nem is ment minden fennakadás nélkül, végül azért csak elcsendesedett a torony, bár Stubb ragaszkodott hozzá, hogy őrt álljon, mivel a kapu tárva-nyitva állt az esetleges betolakodók előtt, de azt meg végképp nem szerették volna, ha azok a rideg fémszerkezetek zárják el őket a külvilágtól, melyeket Aurgart tudott elővarázsolni a falakból.
Már minden csendes volt, de kis idő múltán erős horkolás zaja hallatszott, mely mintha a kapufélfa mellé bevackolt törpe felől hallatszott volna. Hát igen, úgy látszik ez a viszontagságos nap még ezt a fáradhatatlannak tűnő végzeturat is le tudta gyűrni.
Így az éjszaka látogatói gond és vér nélkül vihették végbe gonosz ármányukat.

Másnap reggeli után Khetty kíváncsian méregette az előtte remegő patkányt:
- Hát újból találkozunk alakváltó! Talán tudnál nekünk mesélni arról, ami itt történik? - nézett várakozóan a sárgán villogó szemekbe.
A visszaváltozott Mandarin hirtelen nehéz helyzetben találta magát. Itt áll egy csapat – a történtektől kellőképpen felhergelt – mágustól körülvéve, ráadásul még mindig érezte a Toronyból felé irányuló ellenszenvet, igaz egyre gyengébben. Felmerült benne, hogy elmond egy-két dolgot amit az épületről megtudott, de aztán úgy érezte, nem jött még el annak az ideje, hogy felfedje lapjait. Még lehet rá ennél megfelelőbb alkalom – ha addig a toronylakók életben hagyják,- hogy egymaga járjon utána az igazságnak, és amennyiben beigazolódnak sejtései, hát akkor….
Napkapu mágusainak csoportján ekkor a váratlanul ismét megjelenő Seligen vágta magát keresztül:
- Én tudom, hogy bírhatnám szóra ezt a vakarcsot! – érintette meg a patkányt feszülten figyelő Khetty vállát. – Hadd vigyem magammal, és ha megtudok valamit azonnal értesítést küldök. Nektek most azt hiszem más dolgotok is akad bőven. – mutatott körbe a romokon.
- Csak nem adjuk át neki! – csattant fel Kayrac hangja, aki épp most ért le a lépcsőn és lépett be Seligen nyomában a tegnapi nap után túl tágassá vált társalgóba. – Boldogulunk magunk is, nem kell a gyémántok segítsége!
- Hagyd Kayrac! – állt a fortyogó mágus elé Diabolo. - Azt hiszem, igaza van! Most sokkal fontosabb, hogy valamennyire helyrehozzuk az épületet, nehogy a fejünkre dőljön. Arról már nem is beszélek, hogyha a kitudódik, mi történt velünk, egy-két hiénaként viselkedő horda biztosan kapva kap majd az alkalmon. Szerintem fogadjuk el az ajánlatát. – nézett kérdően Khettyre.
Minden szem Napkapu vezetője felé fordult, várva, hogyan dönt. Khetty elgondolkozva körbe nézett: látta a még mindig kormos, és kialvatlan arcokat, a cafatokban rajtuk lógó öltözéket, a mindenhol heverő törmeléket, érezte a lappangó dühöt és elkeseredést, amely az újabb és újabb csapások miatt lassan a felszínre tör, ha nem foglalja le őket, ha nem mutat valamilyen elérhető célt nekik.
Nem! Most nincs idő erre a kis patkányra – határozta el magát és hangosan ennyit mondott:
- Jól van Seligen! Rád bízom ezt a dolgot. Vidd hát magaddal – mutatott az egyre izgatottabb állatra, - és próbálj meg megtudni tőle valami. Aztán majd beszélünk. – intett, amit Seligen elbocsátásnak tekintett.
Felkapta a rúgkapáló Mandarint, és nem törődve annak minden igyekezetével, hogy jól beleharapjon az őt fogva tartó kézbe, sietve nyakába szedte a lábát és elviharzott hőn viszontlátni vágyott városa felé.

Lia közben tovább vívta végelláthatatlan csatáját Aurgarttal.
- Hogyan tudnálak rávenni, hogy a toronylakókra ne szabadíts rá mindenféle lényeket, ha veszélyt érzékelsz? – kérdezte és elkeseredetten dőlt neki a falnak, mert kicsit megviselték az egyre furább események fordulatai.
Hirtelen nagyot sikkantva ugrott egy nagyot érezve, hogy a fal megmozdul mögötte. Aztán mikor látta, hogy csak egy szék kezd materializálódni a falból, dühösen fordult a villogó asztalhoz.
- Ilyet légy szíves ne csinálj még egyszer! A frászt hoztad rám!
- Csak érzékeltem, hogy igényelsz valamilyen ilyen tárgyat. – jött a szenvtelen válasz. – Eltüntessem?
- Most már hagyd csak. – rogyott le elpilledve a fehér hajú lány. – De még nem válaszoltál a kérdésemre.
- Határozd meg pontosan mi az elvárás és a protokollnak megfelelően megvizsgálom, hogy a védelem a javasolt módosítások után is megfelelően tud-e működni.
Lia nagyot sóhajtott. Sosem fogja megszokni ezt a nyers szöveget, de megpróbálta összeszedni magát és pontosan megfogalmazni, mit is szeretne.
- Javaslatom a következő: a toronylakóként megjelölt személyeknek nem eshet bántódása, vagyis az általad védelemre előhívott szörnyek őket nem támadhatják, csak a nem toronylakókat. – kezdett kicsit belezavarodni (toronylakók, nem toronylakók). – Érted mit akarok?
Aurgart - Lia kezdett a villogó asztalra, már személyként gondolni (Őrület, nem?) – kisebb villogás és csipogás után megszólalt:
- Protokoll módosítva.
- Ez azt jelenti, hogy igen? – bizonytalankodott Lia. – Gondolom, igen – válaszolt is magának rögtön.
- Akkor még azt is jó lenne tisztázni, hogy amikor azokat a fémszerű zsalukat, amiket az ajtók és ablakok elé le szoktál ereszteni, jó lenne, ha előre jeleznéd. Még a végén agyonütsz vele valakit.
- Pontosítsd az elvárásaidat – jött a már jól ismert válasz Aurgarttól és Lia úgy érezte túl nagy terhet vállalt magára, mikor elvállalta ezt az adminiszrátorságot.

Miután minden idegen távozott, Napkapu mágusai nekiláttak a takarításnak és az építésnek.
A romok eltüntetése után először a Lélekkút helyét jelölték ki, de most megfelelő óvatossággal eljárva a tornyon kívül, annak toldalékaként építve, erős varázslatokkal védve, egy különálló épületben.
Megint eljött a fárasztó vadászatok és portyázások ideje, hogy a kutat minél előbb feltöltsék és megkezdődhessen az újjáépítés nehéz, de reményt keltő időszaka.

Mivel onnan folytatom, hogy Khetty lemegy a pincébe Mandarinhoz, nem igazán passzol. De majd megpróbálom átírni.

Szép volt Byzon! Tetszett! És pont megelőztél, de így már az enyém nem aktuális, majd írok máskor.

Sziasztok! Szép napot mindenkinek!

Sziasztok!

Nagyon csendes a fórum mostanság.

Sziasztok! Látom gyülekezünk, gyülekezünk.

Khetty nagyon jó lett a strázsába írt születésnapi történet. Ez egy szép ajándék.

Jó szórakozást neked.

Huhh, Byzon! A várakozás meghozta gyümölcsét, nagyon jó lett a napló. Izgalmas.

Lia, jó lett a Napkapu folytatása. Gratula!

Byzon, jó heted volt?

Jobbulást.