A kiégett őskövek az idők során elveszítették potenciáljukat. Ha aktív őskővel érintkeznek, feltöltődhetnek, és vásárolhatsz értük ritka relikviákat! Ahányszor igazi őskövet szerzel (kivéve ajánlásból vagy kérdőív ill. kvíz kitöltésből), ugyanannyi kiégett őskövedből is igazi őskő lesz.
Vásárolj igazi követ s a kiégett is igazivá válik.
Hozzászólások - Fsanyi82
Dátum: 2013.06.25. 15:21:01
Dátum: 2013.06.21. 02:56:58
Az esemény három hétig tart. Ez idő alatt kell az Irtózat Piramisának minél több szintjét leküzdened. Minden szintért, amin túljutsz, busás jutalum üti a markod. Az pedig, aki elsőnek jut a csúcsra, a bolygó ura címet viselheti egészen addig, amíg a következő verseny során kihívója le nem taszítja trónjáról. A piramisnak hét szintje van, minden szintnek csak akkor kezdhetsz neki, ha az előzőt teljesítetted és a jutalmad átvetted, és a feladatokat is csak akkor kezdjük el számolni. Minden szinten lehetőséged van három császári dekrétumot használni, de ezeknek súlyos ára van! Minél többet használsz el, az ár annál magasabb (a második kétszeres, a harmadik háromszoros stb áron lesz, mint az első dekrétum). Van egy toplista is, a legtöbb feladatot teljesítőkkel. Azonos pontszám esetén az dönt, ki volt a gyorsabb. Vigyázz, ha 3-nál több dekrétumot használtál fel, minden további dekrétum hozzáad 8 órát ehhez az időhöz!
nem tudom melyikünk értelmezi félre
a napi 1 dekrétum használat nem arra van szerintem, hogy egy teljes sort mondjuk a 7. napon dekizzen valaki ..
De ha igen akkor olvasási és értelmezési problémáim vannak ezekszerint
Megjegyzés: nem jókedvemből tolnék el 4 dekit ,hanem azért, mert ha belekezdek valamibe nem szeretem félbe hagyni de 73 as szinten nincs sisak szilánk és neves térkapus sem, bár lehet te már ezekre nem is emlékszel oly rég voltál ilyen alacsony szinten
Másik oldala a dolognak a 4 relik kupon ,-persze megvehetem 4 hónap alatt napi ajánlatból is ,ugyis 200 kő , meg így is , csak ezt most kapom azt meg majd

Dátum: 2013.06.21. 01:17:24
Sziasztok!
utolsó héten lehetne újra 4 dekit használni egy sorhoz?
Jelenleg v1 en 80as szint alatt vagyok de ha biztosra tudnám, hogy lehet 4 dekrétumot elhasználni akkor szépen komótosan felmásznék a felső szintig és talán be is tudnám fejezni a piramist, -ellenben ha tutira nem lesz 4 dekire lehetőség a legfelső sorban akkor nem is erőltetem a dolgokat
4 deki kellene:
-sisakszilánk(nem vagyok még 80as és nem is mostanában leszek)
-megaeszencia (a laborunk még messze nem 50 es és nem lépkedek egyik szöviből a másikba)
- katalizált eszencia
- 5 neves térkapus ellenfél legyőzése buzogánnyal(szintén 80as szinttől lehetséges ügye)
ez nekem jelen állapotban 200 kavics lenne amit rá is áldoznék, ha (mint az előző BU-n) a végén lehetne 4 dekit elnyomni

Dátum: 2013.06.17. 08:54:03
de neked is csak elfelejtettem beidézgetni ... még korán van
Dátum: 2013.06.17. 08:44:06
Ha máshol nem napi ajánlatokból majd biztosan lesz 3 hét alatt De legutóbb is lehetett venni az esemény végéig én ugy emlékszek , mint ahogy az irtózatos csomag is bent volt az event végéig
Dátum: 2013.06.16. 10:27:29
nekem mind a két medál adja a pluszt
Dátum: 2013.06.16. 07:38:04
igen most néztem 2 db piros medált kaptam (Heimdall V5) De szerintem ez így nem fair ezért jelentem üsz-re
Ha meghagyják mind a kettőt akkor mosom kezeim én szóltam

Dátum: 2013.06.08. 14:32:52
igen ugyanaz ,mint a magyar V3 csak még kihaltabb
Dátum: 2013.06.08. 14:31:49
sziasztok!
azt szeretném kérdezni, hogy szubplazmával felfelé támadva(mert máshogy nem érem el ) lehet-e döntetlenes küldit csinálni?
vagyis, ha olyan karival akarok döntetlenezni aki ütőtávon kívül van és plazmával támadva egyforma sebzést okozunk vagy semmit akkor ezt vajon beszámolja-e a küldi vagy sem?

Dátum: 2013.06.08. 11:27:10
nekem itt ||33|| van , és már én is akartam kérdezni, ez mi?
ha gépről lépek be nem enged rákattintani, de ha telefonról lépek be akkor rá lehet kattolni és a weboldalt beigazítja középre , mást nem csinál

Dátum: 2013.05.30. 20:31:58
Felhasznált LE: 287.199
Effektív töltés: 174.705
Legyőzött sárkányfattyak:
zafír drakón 165 db
arany drakón 166 db
bíbor drakón 183 db
smaragd drakón 159 db
rubin drakón 174 db
fehér drakón 190 db
gyémánt drakón 158 db
fekete drakón 174 db
Összesen 1369 db
6 db hűségszilánk
V1 en játszok.És eddig sem láttam kompenzációt , meg ha éppen hétfőn elalszok és mondjuk 10 után lépek be elsőnek akkor ezután sem fogok kapni .
Lehet, hogy nem kellene járjon az eredeti terv szerint, de ha egyesek már átvették akkor kérem én is , mert velük szemben ezzel hátrányba kerülnék .
Tehát vasárnap éjszaka virrasztani fogok és éjfél után meglesz a 10 szilánk ,akkor látnom kell, majd a kompenzációt.
Vagy becumiztam ha nem tudok géphez kerülni vmi okból addig ameddig ki nem javítjátok a "hibát"
Persze ha tudom előre ,akkor az utolsó 10 szilánkért nem kérek 2 vadászitalt ...

Dátum: 2013.05.29. 14:58:26
Ez engem is érdekelne , mert csak a v2es karakteremnek van kompenzációja , V1en meg semmi, holott a legtöbb sárkányt én kaszaboltam le , meg az effektív töltésem is közel volt a toplistás helyhez , alapból 3,5 millával kezdtem
V1en most 5 db hűségszilánkom van , lehet hogy majd csak akkor látom a kompenzációt ha lesz 10 szilánkom , vagy az a baj hogy már átvettem a jutalmat event vége után nem sokkal?

Dátum: 2013.05.16. 20:28:16
lvl 40en
a válasz Pre'da'tor nak ment csak elkattintottam kicsit

Dátum: 2013.05.16. 20:24:30
nincs az elején kvízkérdés a vadászatoknál konkrétan , hanem előre kell válaszolni ha akarsz jó választ
Mentor már nem ad 6 követ csak 1et és egy páncélt a végzet mellvértjét , majdan valamikor a vadászatoknál kapsz egy kitöltendő kérdéssort vagy minek nevezzem és arra jár a 6 kő de pl francián már ez se járt
A feladatoknál a piros nyíl a 3as szintig ott fog idegesítően villogni ez mindegyik világon így van , gondolom célja rászokatni a népet, hogy nézegesse
Feladatoknál még nincs teljesített sorom ezért azt nem tudom átveszi-e ,
Viszont térkapu többet ad bétán mint rendesen ...
bétán a speki van turbózva így 25ös szinten 3as térkapuval 770le egy tk ameddig rendes világon 550-666 kreatív affot turbózva
mindkét helyen el lőttem mind a 3 tk pontom
ebben van valami összefüggés ? Mármint ez csak a béta hibája vagy ha spekit turbózva tk-ok akkor több le-t ad? sose figyeltem még

Dátum: 2013.05.16. 19:24:34
áá csak véletlen
De amugy megnéztem a sorsjegyes forgatásért nem ugyanazt kaptam v5ön pp ital jött bétán meg le gyémánt csomag , de a többi még a sorrend is ugyanaz volt
és ugyanolyan sokáig kereste a kerék a kék mezőt és ugy csinált ,mintha piroson akarna megállni aztán elcammogott a kékre

Dátum: 2013.05.16. 19:05:37
Aukciós házban tudtam licitálni , szerencsekereket megforgattam ,- de gyanus nekem ez a kerék
Biztos random a nyeremény ? mert pontosan ugyanugy forgott rá a kékre mint du a rendes karimmal és minden forgatásra pontosan azt kaptam mint rendes V5-ön

Dátum: 2013.05.16. 18:54:05
Nálam működik , ugy vettem észre a reggeli állapota volt átmentve a karimnak
Legalább szabadon szimulálhatom a portyákat
Megnéztem .Templom és feladatok működik rendesen , persze templom most indult nem az eredeti lett átmentve
Kipróbálom milyen vadász lennék

Dátum: 2013.05.15. 20:48:49
nem tudom mennyi az annyi Le de mennyi idő telt el 2 támadásod közt? mert nem 5 perc igaz? 10es szintig alig pár másodpercesek a vadászatok pár óra alatt akár 100at is vadászhatott, ha már Okoska vagyok , de ja nem a játék csal veled
És külön grat ha v4en eljutottál 10es szintig így a legvégére
javaslom egyébként ha kérdezel s nem azt a választ kapod amit beképzeltél magadnak akkor ne a másikat nézd már hülyének , inkább nézz magadba s ha legközelebb kérdezni szeretnél olvas wikidotot majd az válaszol s az szidhatod (az is csal vigyázz!)

Dátum: 2013.05.15. 17:19:25
Talán lehet neki transzcendális projekció szakija nem gondolod? te nem tudsz tőle lopni semmit ha a védett szint alatt tart magánál le-t de ha vesztesz akkor rabolni tud annyit amennyi épp nála van így
Lehet el kellene olvasnod pár oldalt a wikin igen hasznos oldal ha nincs is fent minden de erre ott is találtál volna magyarázatot, vagy lehet még egyszerűbb a dolog ,-közel azonos a tö-tök és amikor elsőnek támadtad semmije nem volt , majd mire visszamentél vadászott(V4en nem ritka ) és lehet emelt egy tö-t akár máris mások az esélyek portyában
Ilyen ez a popszakma

Dátum: 2013.05.13. 11:17:48
Nekem hasznos a mágia is meg az egészség is , így azokat majdnem soha(kiv. ha templom kéri ) nem kell növeljem , elég ha évente 2 x landizok kicsit
de ha csak a többi tul növekedne ennyivel többel az se rossz ötlet