Hozzászólások - Byzon

Nos igen, nyilván az, most sem áll szándékomban vitatkozni az értékelőkkel, bár mi még tanultuk középiskolában...
De ha valakit érdekel, akkor ennek az volt a lényege, hogy a hadvezér mögött álló rabszolga, bár a dicsőség koszorúját tartotta a feje fölé, kiáltásával ("Ne feledd, hogy te is csak ember vagy!") emlékeztette a hadvezért esendő mivoltára, hogy ne essen abba a hibába, hogy isteni császáránál nagyobbnak képzelje magát, illetve hogy emlékezetébe idézze, hadi szerencséje akármikor fordulhat...
Mindenesetre kiesett, elbúcsúztam tőle, majd próbálok valami jobbat összeeszkábálni...

Nos, örülök, ha tetszett!

Ez NAGGGGYON JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!
V2-n szegény Darkint verte mindenki, mikor aktuális volt Drakin keresése, de ez akkor is nagyon ott van!

Az egy elég tapasztalt harcos/mágus (hordádtól függően) és ugyanúgy találod meg mint anno Drakint!

Sok igazság van a szavaidban, de tekintve a játékosok nagy számát ez sajnos aligha megoldható... Remélem ezt a kérdést megpróbálod újra mert nekem igenis tetszik!

Idézet: Lanmandragoran - 2009.03.07. 21:35:40

Na ez azért már erősen túlzás! Ne csináld mert elvörösödök, nem csak pirulok!

Nos megígérem, még holnap lesz folytatás.

"Nehéz út várt rám a Lélekőrök Szövetségének kikötővárosáig. Ez a híres gyémánt klán egészen egyedülálló módon tengerpartra építette lakóhelyét, sőt egyes híresztelések szerint újra felfedezték az ősök rég elfeledett tudományát és puszta fadarabokból ácsolt valamiken meglovagolják a hullámokat és lapos végű rudakkal hajtják előre magukat... Senki nem tudta ebből mi az igazság, de meglehetős hírnevet, tiszteletet és némi idegenkedést vívott ki a Lélekőröknek. Lassan feltűnt előttem a messzi távolban a félsziget és a város épületeinek sziluettje. Égbe törő torony, nyilván a mágusok fészke és mellette hatalmas oszlop, melynek a tetején valamiféle szobor áll, ilyen messziről kivehetetlen még, mit is ábrázol. A félszigetet mindössze egy vékony földnyelv kapcsolta össze a szárazfölddel, az elhalt kagylók, moszat és hínármaradványok arról tanúskodtak, ha jön a dagály a félsziget szigetté válik. Lassan sétáltam a magas védőfalak felé, kezemet jól láthatóan eltartottam a kardom markolatától. Csizmám alatt kagylóhéjak roppantak bántóan, arcomba sós tengeri levegő csapott. Mély sóhajom az ég felé szállt. Kedveltem Tiergát, felnéztem rá brilliáns elméje okán, de mindig elnehezült a szívem ha találkozásra gondoltam közöttünk, a nő fanyar és erős stílusa hamar leizzasztott. A kapu tárva nyitva, de nem csodálkoztam, egy ilyen hatalmas szövetségnek már nem nagyon kellett ostromlóktól tartani. Reméltem őrszem azért van, mert mire én egyébként egy ekkora városban megtalálom Tiergát...
Fellélegeztem, amint megpillantottam az őrszemet. Egy enyhén zöldesbe hajló bőrű, szőke hajú nő támaszkodott unottan a kapunak, válla felett egy koponya lebegett. Kezében vékony pengéjű, de veszedelmes kinézetű, nyilvánvalóan varázserejű tőr... Közelebb léptem, a mágusnő unottan mért végig:
- Harcos! Kihez?
- Tessék? - kérdeztem vissza döbbenten.
- Kihez jössz? Kivel akarsz megverekedni?
- Megverekedni éppen senkivel... Tierga nevű lélekőrt keresek...
- Áh! Még egy diplomata - sóhajtott még unottabban. - Menj végig ezen a széles utcán, az levisz a tengerpartra, ott gyakorol éppen az állatával.
- Köszönöm.
Az említett út az epikus emlékmű mellett vitt el, így közelről már megszemlélhettem a szobrot, amely egy az ég felé nyújtozó, tökéletesen kidolgozott tüskés ktoraidot ábrázolt. Több kisebb oszlop volt körülötte, jól láthatóan ezek alját is el ellepte néha a tenger vize. A másik oldalon a palota fenséges épülete uralta a látképet innen, de kilátszott mögüle az akadémia monumentális csarnoka. Kissé elveszetten kóboroltam az utcán, az időnként feltűnő gyémántjelvényesek meglepetten pislantottak vörös klánjelvényemre, de aztán szó nélkül siettek a dolgukra. Nagy nehezen megtaláltam a tengerpartot végre, ahol Tierga állt és barátságosan biztatta repülésre hűséges Csibecsőrét. Lassan a nőhöz sétáltam, magamban felkészülve a következő szópárbajra. Tierga híres volt arról, hogy mélységesen hű a hordájához, ezt kevésbé finoman a gyémánthorda felsőbbrendűségébe vetett sziklaszilárd gőgnek tituláltam volna... Mély sóhajjal értem mellé és fejet hajtottam:
- Üdvözöllek Lélekőrök diplomatája.
- Az ősök hoztak harcos - biccentett mosolyogva. - Minek köszönhetem ritka látogatásaid egyikét?
- Emlékszel a nyakláncra? A pókszimbólummal?
- Persze. De mint láthatod, immár egy sokkalta értékesebb lóg a nyakamban...
- Igen. Nagyon szép... - mormoltam gépiesen.
- A nyakam? - mosolygott a nő.
- Nem a nyaklánc...
- Szóval nem tetszik a nyakam? - húzódott fel Tierga szemöldöke.
- Nem... Illetve igen... De most nem erről van szó...
- Tipikus harcos - legyintett lemondóan a diplomata. - Hiába figyelek, egy épkézláb mondatot sem bír összerakni.
- Na jó - morogtam. Ez már megint szórakozik velem és beleköt minden szavamba! De próbáltam nyugodt maradni: - Nagyon szép a nyakad is, meg az új láncod is, de én éppenséggel a régiről kérdeznélek...
- Miért? Vásárolni szeretnél?
- Mit? - kérdeztem döbbenten.
- Hát mivel egyes hordák nem igazán kifinomultak a tárgyalásokban, gondolom üzletet szeretnél rá kötni...
Na jó! Lehet, hogy így könnyebben szabadulok...
- Jó! Mennyi?
- Na! Mondom én... Hol marad a kifinomultság? - sóhajtott.
- Ehh... Most alkudozni akarsz?
- Éppen megtehetjük, de nem lenne sok értelme, lévén a nyaklánc már nincs a birtokomban?
- De akkor miért akartad eladni? - kérdeztem döbbenten.
- Én? Nem te akartad megvenni? - csodálkozott.
- Na jó! Felejtsük el, hogy itt jártam!
Visszafelé indultam az utcán. Kell, hogy legyen máshol is válasz a kérdéseimre, mert én ezt tovább nem bírom. A diplomata modora enyhén szólva is csípős, mint mindig. Tierga hangja állított meg:
- Várj Incu! Semmi humorérzéked, mindig komolyan veszel - mondta teljesen más hanghordozással, jóval melegebb hangon mint eddig, melyből eltűnt a gúnyos él is. Megfordultam és fáradtan, kissé rezignáltan válaszoltam:
- Én nem diplomata vagyok Tierga. Nincs érzékem a szócsatákhoz. Veled szemben amúgy sincs esélyem ilyesmire. Én csak egy várnagy vagyok.
- Egy micsoda?
- Amolyan hadvezér. Betyárcsapatoknál ez a rang nem illeti meg, így maradt a várnagy.
- Gratulálok - vigyorgott. - És most mond már el miért jöttél?
- A nyaklánc érdekelne...
- Miért?
- Nemrég erre bukkantunk - válaszoltam a nő felé hajítva a követ, melyet kecses mozdulattal kapott el. Megszemlélte a kőbe ágyazódott lenyomatot, melybe tökéletesen illet volna egykori nyakéke. Meglepetten pillantott rám:
- Ez mit jelent?
- Ennek próbálok utánajárni... De jelentős lehet... Egyrészt a hatás miatt, melyet a vámpírlélekre gyakorolt, másrészt azért, mert ezt a követ egy monolit mellett találtuk...
- Chara-din monolitja? - kapott levegő után a gyémánt diplomata.
- Igen, az.
- Tehát az ősi isten közelebb van mint gondoltuk... Ez baj... Miben segíthetek?
- Kérlek mondj el mindent arról a nyakékről.
- Hmm... Sokat nem mondhatok... Mint tudod mi már rendelkezünk térkapuval, mely számotokra csupán még a legendák közé tartozó építmény. Nos nem sokkal a felállítása után magam is kipróbáltam az eszközt és átléptem egy más világra...
- Hová?
- Fogalmam sincs... Sötét, majdnem feketébe hajló homokkal felszórt sivatagos vidék, ahol a távolban is csak megégett, kicsavarodott fák csonkjai törték meg az egyhangú, szürke ég által határolt horizontot. Nem igazán erre számítottam előtte... Elindultam körülnézni, felderíteni a környéket. A sivatag egyhangúsága nem változott néhány óra alatt sem, amíg egy kis szürke kövekből tákolt oltárféleséget nem találtam. Előtte egy lila csuhás férfi teste hevert, felette meg valami megelevenedett borzadály ácsorgott és a halott férfi belső szerveiből lakmározott. Sokat nem haboztam. Leöltem azt a pók és oroszlán keverékére emlékeztető valamit, majd a férfihoz fordultam, de már nem volt benne élet... Kezében görcsösen szorított egy apró növényi sarjat, valószínűleg éppen elültetni készült, amikor az a dög megtámadta. Több kis palánta is virágzott ott, szerintem az a furcsa, kopottas oltár sugárzott életenergiát a kis hajtásoknak, életet víve ebbe a sötét sivatagba... Úgy éreztem, megérdemel a halott férfi elszántsága amivel kincsként védelmezte a növényi sarjat annyit, hogy magam ültettem el a növénykét. Amikor visszafordultam a munkám végeztével a holttest felé, hogy eltemessem, akkor már nem volt ott... Egyszerűen eltűnt... De ott maradt a helyén ez a nyakék... Valami azt súgta a halott ajándéka ez nekem utolsó szolgálatomért cserébe, így eltettem.
- Azt mondtad, már nincs meg a nyakék...
- Igen... Különös história... Mikor megtaláltam ezt amit most hordok, akkor lecseréltem a pókos amulettet, ennek nagyobb volt a hatalma. Ám néha néha a régi amulettet akasztottam a nyakamba. Egy alkalommal egy ismeretlen, csuklyába burkolózó végzetúrral csaptam össze. Hosszú küzdelem volt, minden tudásomra szükségem volt, hogy legyőzzem szótlan és komor ellenfelemet. Végül összeesett és hihetetlenül bőséges zsákmányt szívtam ki elméjéből... Az amulett hirtelen jéghideg lett a nyakamban. Nem tudom megmondani hogyan, de éreztem, hogy a férfihez kívánkozik... Levettem és az ájult harcos mellére tettem. Fel akartam lebbenteni a csuklyáját, hogy megnézzem nemes ellenfelemet, de olyan mély borzongás fogott el, testem minden porcikája annyira sugározta az iszonyatot, hogy végül remegő kezem nem engedelmeskedett kíváncsiságomnak... Később kérdeztem a társaimat is, de egyikük sem találkozott vagy akár csak hallott erről az alakról...
- Nagyon köszönöm Tierga, hogy elmondtad... Nem volt valami jellegzetesség azon a holttesten az oltárnál? Bármi amin elindulhatnék?
- Jó kérdés... Először is elf volt... A korát meg nem tudnám mondani... Arcra jellegtelen, a hosszú barna haj is elég átlagos... Viszont volt egy tetoválás a jobb arcfelén... Két kéz mely kelyhet tart, a kezeket pedig tövises ágak fonják be, de nem sebzik meg...
- Érdekes... Remélem talál Danka erre valamilyen utalást...
- Óh és még valami! Egy elég jellegtelen, fából faragott virágszimbólum lógott a nyakában...
Elvigyorodtam és fellélegeztem.
- Akkor már tudom hová forduljak. Nagyon hálás vagyok neked Tierga!
- Remélem ha jutsz valamire velem is megosztod! Valahol én is részese vagyok ennek az egésznek...
- Természetesen!
Rövid búcsú után magam mögött hagytam a Lélekőrök Szövetségének csodálatos városát és hazafelé indultam, hogy onnan Sherwoodnak forduljak majd. Sokáig néztem az út menti fák között játszó macskapárduc kölyköket, feléjük suttogtam gondolataimat:
- StevZ! Benned és tudásodban áll minden bizodalmam!"

Pedig a felmérések szerint hazánkban és külföldön is ő a legismertebb magyar ember, simán lekörözte Bartókot, Teller Edét, Szentgyögyit, Petőfit, stb. Én is meglepődtem amikor hallottam, de így van. Mondjuk logikus, a focit többen szeretik (sajnos) mint a komolyzenét, a szépirodalmat vagy éppen a fizikát...

Láttam hogy lecsaptad, gratula!
Sikerült a küldi, most megyek az eddigi elmaradásaimat befizetni westen, mert most hosszú-hosszú időre esélyem sincs a küldisort folytatni, mert a koporsóépítéstől nagyon-nagyon messze vagyok...

Én west1-en nagy küldire készülök (16.00-tól lehet felvenni!!! ), msn-en dumálok, meg várom cirip infóit, hogy nekiállhassak naplót írni...

Sza'!

Idézet: Khetty - 2009.03.07. 14:00:47

Őőő... Izé... Nem akarlak bántani, de ezt azért ildomos tudni...

Oksi! Dalen! Király vagy te is!

Tévedés, azokra is jár, ott az első teljesítetthez írja az 50 LE-t, tehát a táblázat jó...

Khetty! Napkapu újfent király! Csak így tovább!

Mondasz valamit, erre pont nem gondoltam...
(Val'szeg mert még nincs ilyen épületünk )

Hű! Ti ezt még értitek is? Pedig komolyan leérettségiztem matekból 3-ra...

A matekfeladványok kérdéskörhöz: lehet érdekes kérdést feltenni a matematikából is, hiszen az alapműveltség része, de kvízbe a konkrét számolásos példák nem valók... Viszont a geometriai fogalmakat nem dobálom vissza... Na részemről erről ennyit, a sin, cos, stb-hez többet nem szólok hozzá, mert egy árva hangot nem értek...

Idézet: D4vid - 2009.03.07. 10:51:25

Hát ha ezt 0 adatból meg lehet mondani, akkor bevonulok az ideggyógyászatra!