Sziasztok!

A két aktív karakterem bemutatkozása (Az élő halott, ill. a Bourgous Balladája) után egy új történetfolyammal szeretnék kedveskedni mindenkinek, aki szeret olvasni!

Mielőtt belekezdenél az olvasásba vedd úgy, hogy megajándékozlak legalább egy virtuális szövetségi társsal Garbash-al. Természetesen a történet nem másról fog szólni, mint Rólad! Igen, Te leszel benne a főszereplő! Veled történnek meg az események!!!

A történetnek nincs vége, ahogy időm engedi folyamatosan írok majd bele.

Ha véleményed, (szeretem a jóindulatú kritikát is ám!) vagy bármilyen hozzáfűznivalód akadna, akkor kérlek keress meg PM-ben itt a fórumon, vagy valamely karakteremen keresztül! Ne offoljuk szét a topicot! Köszönöm!

Jó szórakozást, jó olvasást!

A KEZDET - A KRIPTA


A szövetségi gyűlésnek vége. A hosszadalmas egyeztetések, az érvek egymás mellett (vagy éppen egymás ellen való) sorakoztatása, az elnyúló monológok meghallgatása, értékelése, után végre lehet egy kicsit lazítani.
Van is miért, hiszen pár fontos döntés került ma meghozatalra! Így például a jelentkezők közül való válogatás, a háborús helyzet szabályozása, új épületek építésének gondja, sorrendje, és még arról is esett szó, hogy hogyan lehetne Landragórt (aki egy ismeretlen forrás szerint igazából a Naldzevagargór névre hallgat) véglegesen kiűzni a világból!
Felvételt egy olyan végzetúr nyert, aki már kinézetre is elég furcsa, de két társad is jó véleménnyel volt/van róla, ezért a többség Őt választotta. Nem "hétköznapi" egyedek már így is vannak a csapat soraiban. Ott van például egy harcos, aki úgy babusgatja a láncos buzogányát, mint a leggondosabb anya az egyetlen, beteg gyermekét, és úgy becézgeti, mint részeg galetki a bombázó hölgynek hitt ivócimboráját! Vagy ott van a "fürgeujjú" aki késdobálással vadászik a legyekre, és nem jön rá, hogy ha sűrűbben érintkezne a vízzel, és a szappannal, akkor minden bizonnyal a kérdéses bosszantó rovarok távolmaradnának! Vagy ott van az a mágus, aki annyira elmélyült a fekete mágia rejtelmeiben, hogy idő közben Ő is meghalt, és most hogy halottaiból feltámadt azt kérte a szövetségi gyűlésen, hogy had építsenek a szolgái egy kriptát a számára lakóhely gyanánt! Ráadásul még valami fekete torony építését is kérte, hogy ott zavartalanul folytathassa tevékenységét. Mivel mindenki úgy gondolta jobb ha nem látni, hallani, érezni az ezzel járó dolgokat még célszerű is ha elzártan történnek például a halottélesztő kísérletek. Így hát megkapta az építésre a tanács jóváhagyását.
A sokadik kevéssé ismert eredetű lőré után már sikerül az ezirányú gondolataidat elhessegetni magadtól, végtére is ez most a lazítás ideje. A szövetség kedvenc fogadójában, a Félkarú Poliphoz címzett ivóban vagy a társaiddal. Hogy miért ez a kedvenc és miért ez a neve? Nos nagyjából azért "kedvenc" mert ez az egyetlen ilyen hely a környéken, és a neve innentől kezdve már nem is annyira érdekes. Nem kutatott egy lélek sem a névadás története után.
Más-más okból kifolyólag, de fürgeujjú külön asztalt, harcos barátod fegyvere pedig külön széket kapott. Garbash, a fekete tudást magába szívó mágus ivása volt a legérdekesebb. Hiába öntötte ugyanis magába az értékes nedűt, az ártalmatlanul, és tulajdonképp felhasználatlanul csorgott tovább a művelet megkezdése előttig még száraz csontjaira, majd onnan tovább a padlóra. Később odáig fajult a mulatozás, hogy egy botor végzetúr (aki egyébként maga az újonc volt) a lefolyó borhoz feküdt a halálvarázsló ülőalkalmatossága alá, mert nem bírta nézni, hogy kárba vész a sok finom bor. Az volt csak a probléma ezzel, hogy míg odaért felborította azt a széket, ami a jókötésű harcos buzogányának volt szentelve! Szegény eztán már nem sokat ivott. Csukott ablakon keresztül távozott, és ha nem akart volna irdatlan keményre huppanni, sebtében madárrá kellett volna törzsfejlődnie! Huppanás lett belőle...

Ezután többre már nem emlékszel.

Hűvös szél pirosítja arcodat, hajadba durván belemarkol a dér., és a fejed hasít a fájdalomtól, mintha játékos démonok szöges bakancsokkal a lábukon kergetőznének benne. Lassan, nehezen nyitod ki a szemed, és az első amit megpillantasz az a levegőben szálló pernye. Kezd tisztulni a tudatod.
Valamiképp a fogadó előtt sikerült tábortüzet rakni, ami az éjszaka a folyamatos táplálás híján kialudt. Hamuba ragadt sült-égett húsokat, kiömlött alkoholtartalmú italok tócsáit, és pár összekucorodott, békésen hortyogó galetkit látsz.
A hajnali hidegnél el tudsz képzelni jobb, kellemesebb ébresztőt is, de arra aztán végképp nem számítottál, hogy elgémberedett tagjaidat masszírozva a köd homályából egyszer csak előbukkan egy vastag falú, baljóslatú épület, ami eddig még nem volt ott! A halálmágus szolgái egész éjjel dolgoztak! Ez egy kripta!

A FEKETE TORONY



A kripta ezután szinte észrevétlenül a szövetség részévé vált! Természetes volt, hogy egy társad ott "él", és ott tölti ideje nagy részét. Ám néha egészen hátborzongató hangok hallatszottak a belsejéből, és ekkor mindenki picit távolabb húzódott. Még akkor is, ha éjszaka történt az eset. Az élőholtak nem pihennek. Felmerült a vezetésnél, hogy talán mégsem volt ez olyan jó ötlet, de végül is arra a következtetésre jutottak, hogy ezen kellemetlenségeket érdemes elviselni, hiszen cserébe olyan útra is tud lépni a szövetség, minek segítségével más társaságok fölé tud kerekedni! A hatalom mindenek felett ugyebár!
Pár hónap múltán aztán elkezdtek szaporodni a csontvázak, zombik, és a hasonló egyedek. Ami pedig ennél is aggasztóbbnak tűnt, az egyetlen átaludt éj alatt majdnem teljesen végbement:

Egy derűs reggelen förtelmes bűz csapja meg ekkor még elég érzékeny szaglószervedet, ráadásul csontos léptek kocogtatják fejsajdítóan az álomból felriadt dobhártyádat! Fáradt szemeidet résnyire kinyitod, és mit látsz? Lógó belű, sárgult csontú, lassan mozgó, üres tekintetű, néma szolgák cipekednek! Már szemre is súlyos, ébenfekete tömböket hordanak egymásra. A menet a kriptából indul, és az Őseitek tiszteletére emelt szoborpark mellett ér véget. Ott lassan, nagyon lassan, de sosem látott céltudatossággal, ellentmondást nem tűrően építési munka folyik. (na meg egy kis vér, a még friss hullákból...) Míg aludtál a pihenést sem igénylő élőholtak már eljutottak egy darabig. A kripta belsejében (mint később megtudtad) egy Séme nevű világra nyílt egy térkapu, és onnan érkeznek a leendő épületdarabok, amiket negatív energiával átszőtt feketemágia tart össze! Így kezdődött a sötét erők történetének ezen szelete, de hogy hogyan fog végződni, azt a sokat megélt krónikások sem tudnák megmondani. Hiszen ők CSAK éltek...


Mágia, és hideg kezek segítségével még aznap teljesen elkészültek az épület utolsó simításai is.
Garbash ígéretet tett rá, hogy a szövetség egyetlen tagjának sem esik bántódása. Még akkor sem, ha a torony minden zugát bejárja is egy vállalkozó szellemű bajtárs. Sőt, még bátorított is mindenkit egy kis felfedezésre. Ennek ellenére pár napig elkerült hely volt a fekete falak által határolt terület, és annak környéke. Végül Te vagy az első, akinek a kíváncsisága felülkerekedett az ellenérzésein, így elindulsz "toronyirányt":


A szemed elé egy kilenc-tíz méter átmérőjű ébenfekete épület, egy torony kerül. Ha már idáig eljutottál folytatod lábaid egymás után való rakását. A bejárathoz közeledve mintha lehűlt volna a levegő. Futkározik a hideg a hátadon még akkor is, ha összehúzod magadon a ruháidat. Ez a hideg belülről jön. Átérzi mindenki ki ide téved, de csak az tudja hová tenni, aki konyít valamelyest a fekete mágiához. Szíved, és eszed is azt súgja, mit súgja, kiáltja a fejedben, hogy "fuss! fuss innen, gyorsan" de Te kíváncsi vagy, és mész, mész tovább. Innen már látszanak a magasban is a fura formájú, groteszk vízköpők, és a fekete, dísztelen, sima falfelület már fenyegetően tekint le Rád. Holtak bűze jut el orrodig, és a múlás érzése kacsintgat az elmédben. A Torony fala tövében kihantolt sírok árválkodnak már már könyörögve régi-új gazdáiknak, hogy ne hagyják őket egyedül. Sárgult csontú, nyikorgó léptű oszlásnak indult másvilági teremtmények tévelyegnek a közelben. Szerencsédre Téged nem bántanak, ebben biztos lehetsz, de azért persze el tudnál képzelni ennél kellemesebb helyet is. Mikor átlépsz az ajtótlan bejáraton, egy számodra érthetetlen szövegen taposol, amiről azonban tudod (hisz egy szövetségi társad elárulta neked) hogy az a HOLTAK DALÁból egy részlet, ami valahogy így fordítható galetki nyelvre:

HOLTAK DALA

Mindig leszünk! Jöjjenek bármily korok
Üreges szem, hörgő torok
Rothadó zöldes húscafatok

Lassan mozduló, biztos kezek
Pihenés nélküli seregek
Nincsenek sérültek, se betegek

Fekete Urak parancsait keresik
E Urak szavait az élők rettegik
Pedig bizony majd Őket is temetik...

FEKETE TORONY / FÖLDSZINT


A HOLTAK DALA szövegrészletén átlépve pár izzó szempár tüzét érzed a tarkódon, és az elmédben is. Barát vagy, így ennél több most nem történik. Nagy, kerek helyiségbe érkeztél, amit a falakon lévő pár darab fáklya fénye világít be. Na meg az a kékesen vibráló majd három méter magas, két méter széles térkapu, amin keresztül a torony darabjai érkeztek. Íves tetején cirkalmas rúnák segítik az átjáró működését. Oldalt szinte már áttetsző az ív tartása. Talán csak a mágia segedelmével nem esik le a teteje?! Néha a kékes vibráláshoz csatlakozik egy élénk lila is, és ekkor mindig megjelenik a kapuban valamely teremtmény, aki nem is biztos, hogy tud a dologról. Erről árulkodik legalábbis hogy volt már alvó elf is a megjelenők közt. De volt olyan is, aki abban a minutumban támadásba lendült, és csak a gondosan kihelyezett védőrúnák gátolták meg abban hogy sikeresen bevigye halálosnak szánt próbálkozását! A talaj ugyanabból a fekete kőből van, mint maga a torony fala. Itt is kószál mindig egy-két élőholt. Emitt egy lábát húzó hulla, aki lépni nem tud, csak "lábat húzni", amott egy másik, aki saját két kezébe cipeli a fejét, de akad olyan is, akin oszlásnak indult lyukacsos testének résein sárgás színű férgek véget nem érő sorait véled felfedezni. A földszintről egy csontokból épült csigalépcső vezet feljebb. A csontok oly fehérek, hogy a fekete fal, és talaj mellett már bántják a szemedet. Mintha elkárhozott démoni lelkek sorsa lenne, hogy állandóan tisztogassák ezeket a csontokat. Talán ideje feljebb lépned ezeken a lépcsőfokokon...

FEKETE TORONY / 1. SZINT (könyvtár, Csontnapló, Vérkönyv, Sémei Krónikáskönyv...)


Óvatos léptekkel haladsz a vakítóan fehér lépcsőn. Most veszed csak észre, hogy a korlát belsejébe furcsa, számodra idegen karcolatok vannak vésődve. Ezzel egyidőben gyenge motoszkálást érzel a fejedben. Minden bizonnyal "letapogatásra kerültél" ami az elmédet, és a szándékaidat illeti. Az eredmény számodra kedvező, hiszen egy hulla sem hajítja utánad a lábszárcsontját, és a csontlépcső sem válik a börtönöddé!
Felérve az első szintre hamar kiderül, hogy ez egy könyvtár, még akkor is, ha jól láthatóan két nagyobb részre van osztva, és csak az egyik fele van tele könyvekkel. Ez élénk erezetű fapolcok sűrű sokaságát jelenti, ahol ugye elhelyezkednek a különféle irományok, amiktől távol marad a por. "Sztázisban vannak a könyvek!" - fut át az agyadon a gondolat.
Az ablaktalan helyiségben a sápadt fényt pár gömb alakú, valószínűleg mágiával táplált tárgy biztosítja. E fény csak egy ovális, fából készült asztalon, és a hozzá tartozó két széken törik meg.
A másik részleghez egy vörös szőnyeg mutatja az utat. Rálátás nincs, mert két alak elállja a boltíves bejáratot. A vérpiros boltívnél a két "őrző" Téged figyel! Fehér bőrük, egyenes tartásuk, határozott álluk, kristálytiszta, amolyan mélyrelátó szemük mellett mindketten fekete-vörös ruhakölteményt viselnek, mely első látásra meghatározhatatlan módon fonódik köréjük. Alakjukból sejteni lehet, hogy hölgyekről van szó. Közelebb érve semmi sem változik, esetleg a szemöldöküket vonják össze kicsit jobban. Még közelebb haladva már kivillantják a hegyes, tejfehér szemfogaikat! Mit kéne tenni, hogy átengedjenek? Talán majd, legközelebb több információval visszatérsz, most marad a fehér csontlépcső...

FEKETE TORONY / 2. SZINT (kísérleti részleg)


A múlás szaga! Bomlásnak indult húscafatok, zöldes-sárgás-véres maradványok, szerteszórt csontok, ill. azok darabjai, üreges szemek, éktelenkedő sebek a rég halott testeken. Nagyjából ez a múlás szaga, de ehhez mindenképp jön még a szó szoros értelmében vett szag. Iszonyú, már önmagában is csaknem elviselhetetlen bűz, és az érzés, mely minden halandó tudatát súlyos sziklaként nyomja: az elmúlás gondolata! Az, hogy egyszer mindennek vége, az idő határt szab, a sors elkerülhetetlen marka pedig egyszer szorul minden lélegző teremtmény torkán!
Ahogy elhagyod a könyvtárat, és tovább kezdesz felfelé lépcsőzni a "múlás szaga" kezdi őrülten irritálni orrodat! A számodra nem épp idilli környezetet ha lehet még tovább "bomlasztja" egy élettelen, néma szolga, egy lassan, de céltudatosan mozgó zombi. Talán egy kísérlet eredményét látod épp magad előtt. Erre utal legalábbis, hogy az illető a kilátszó bordái, rongyos, vérfoltos ruhái, kivillanó, sápadt inai mellett két fejjel is rendelkezik!
Az egyiken valaha hosszú, szőke fürtök lehettek, most vértől ragacsos, fakó színben omlik e haj gazdája rikító kulcscsontjára. A "holtsápadt" arcot nem is kell nagyon figyelned, hogy észrevedd rajta jellegzetességét. A szája felső része ugyanis le van szakítva, így állandóan jól láthatóak a hegyes vámpírfogak. A másik fej lehetett a test eredeti tulajdonosa, hisz a bőrhibák (javítások) e fej nyakrészénél hiányoznak. Ráncos bőre az egész nyakravalót tekintve a rothadt, aszalt szilvát juttatja eszedbe, bár a kérdéses gyümölcsnek nem látszik ki a koponyája. Csodával határos módon mindkét fejnek megvan mindkét szeme. Igaz, mind a négy szem pusztán csak révetegen mered előre.
E parancsot teljesítő porhüvely puszta kézzel épp kotor össze egy (minden bizonnyal a legutóbbi) kísérlet maradványait. Takarít! Megjelenésed jottányit sem változtat a ténykedésén. Úgy csinálja, mintha ott sem lennél.
A helység a könyvtáréhoz hasonlóan ablaktalan, és apró, mágikus gömbökkel bevilágított, mely gömbök a falon sorban elhelyezett polcokon vannak. E polcokon elszórtan láthatóak még üvegcsék, fiolák, meg pár kacat. Továbbhaladva a lépcsőn a zombi zavartalanul folytatja munkáját...

FEKETE TORONY / 3. SZINT - FEKETE GÖMB - ŐSÖREG MITÓN



...Két szint közötti lépcsőút eddig ugyanolyan hosszú volt, most viszont jóval hosszabbnak érzed. Maga a lépcső is változik. Egyre szűkebb helyet biztosítanak számodra a csontok, és néhol apró koponyák is feltűnnek, amik ahogy haladsz folyamatosan feléd fordulnak. Aztán átalakul a korlát, vagyis inkább megszűnik. Ami még annak minősíthető, az 2-3 méterenként a lépcső mindkét oldalán egy-egy vékony, fejmagasságig felérő, hegyes csont. Mintha valami óriási lény bordacsontjai lennének, és Te a gerincét taposnád. Figyelned kell, nehogy leess! (bár az alant szorgoskodó zombi valószínűleg zavartalanul eltakarítaná a Te maradványaidat is.)
Végül azért sikerül elérned az egész torony egyetlen eddig talált ajtajáig. Nincs rajta kilincs. Az ide eljutó kis fényben egyetlen bonyolult ábra látható. A cikk-cakkos vonalak egy ismeretlen rúnát jelenthetnek. Az ajtó nem nyílik. Nem kevés próbálkozás után, mikor kesztyűtlen kezeddel hozzáérsz a rúnához, kinyílik az ajtó, ennek azonban ára van: erőteljes gyengeség lesz rajtad úrrá. Bebotorkálsz az ajtón túlra. Teljes a sötétség. Világító eszköz hiányában mágiával igyekszel fényt csiholni. Eredménytelenül. Valószínűleg a gyengeségnek, és a varázserőd hirtelen elpárolgásának a rúna megérintése az oka. A falat tapogatva elindulsz a szobában, ha egyáltalán szobáról van szó. A kis helységben gyorsan körbeérsz, de ragacsos pókhálón kívül semmit sem találsz. Kíváncsiságod beljebb hajt. Középfelé megbotlasz valamiben. Óvatosságodnak hála nem esel orra. Lábujjad pimasz sajgása közepette kitapogatod fájdalmad okozóját. Bőröd egy jéghideg tárggyal találkozik. Érintésre haragos-zölden felizzik, majd élénk, szintén zöld lángot vet a magasba. Kisvártatva egy méregzöld kontúrú, egyébként ébenfekete kristálygömb-szerűség bontakozik ki előtted. A "talajjal" egybe van olvadva. Valamiért még jobban, még erősebben markolod a gömböt. Nem tudod levenni róla a tekintetedet sem. Tejfehér ködfoltok kezdenek gomolyogni benne, aztán elsötétül még az a kis fény is, ami épp reményt adott a szemednek...

Nem tudod mennyi idő telt el, de kiszáradt szájjal, korgó gyomorral tápászkodsz fel az immár teljesen fekete gömb mellől. Fejedben helyet követelt magának némi általános információ egy távoli világ egy mítikus fajáról, a mitónokról:
Rendkívül szerteágazó, és meghatározhatatlan számú (bár az valószínű, hogy ritka előfordulású) fajról van szó. Magasságuk nem éri el az egy métert sem, almazöld színű bőrük, óriási méretű szemük, és mindig vörös hajuk tévedhetetlenül felismerhetővé teszi őket, bár az is igaz, hogy ezek a külső jellemzőik nem sokáig maradnak meg nekik. Születésükre rá egy héttel már önellátóak, és további 4 hét elteltével minden egyed elpusztul. Ami legalábbis a fizikai valót illeti.
A mitónokat lélekvándoroknak is szokás nevezni. Egy törzsi rituálé keretében közvetlen az elhalálozás után az így felszabadult mitón léleknek új testbe kell költöznie. Maximum egy hétig próbálkozhat a kiszemelt test meghódításával, és ha a küldetése kudarcba fullad, akkor a kérdéses mitón valóban, és végérvényesen távozik az anyagi síkról!
Egy porhüvelyből elűzni a lelket természetesen nem egyszerű még e különös faj számára sem, bár a képességük megvan hozzá. Általánosságban elmondható, hogy a négy hét első hete a kereséssel, a maradék három hét pedig a felkészüléssel telik. Egy olyan "varázslat" (nevezzük most az egyszerűség kedvéért így) pedig, amihez három hétig szükséges felkészülni, már eleve nem hétköznapi, és mindenképpen komoly kockázattal jár. A végkifejlet is hozott már furcsa eredményeket. Pl. Két egymással hadakozó lélek egy porhüvelyben stb.
A mitónok megcsappant száma, és hogy két születésnapot is tartanak, nagyrészt ennek köszönhető. Viszont e lélekvándor faj minden birtokolt fizikai test elpusztulásakor esélyt kap, hogy egy másik porhüvelyben tovább éljen! Ezt sokan egyfajta "lehetséges halhatatlanságnak" tartják, és az istenek életéhez hasonlítják a mitónokét, csak egy kis izgalommal fűszerezik a létüket, hiszen azért meghalhatnak. Ez azért erős túlzás, hiszen az ezt kutatók szerint sem lehet az ilyen lélekvándorlásra több esélye a mitónnak, mint pár százalék...
E titokzatos, messzi világban élő fajról ennyi információ érkezett hozzád. Magáról a Gömbről is megtudtál még valamit. Egy mitón lélek lakozik benne, egy egykori nekromanta, aki oly öreg már, hogy a múlt homályát is tisztán látja!

FEKETE TORONY / PINCESZINT - GONDNOK


Kifelé menet majd minden simán megy. A lépcsőn lefelé haladva a zombi ügyet sem vet rád, a vámpírok ugyan követik szemükkel a mozgásod, de mást nem tesznek. A térkapunál bóklászó élőholtaknál azonban furcsa érzésed támad. "Ez mintha egyszer már megtörtént volna." Először elhesegeted a gondolatot, hisz errefelé a tébláboló hullák látványa egyáltalán nem ritka, és ezért lehet az érzés, de aztán mégis úgy döntesz, hogy jobban megvizsgálod a "képet"
A saját fejét cipelő zombin nem találsz semmi furcsaságot. Akinek a testét férgek rágják, kicsit arrébb, de ugyanúgy "viselkedik", mint mikor legutóbb itt jártál. A lábát maga után húzó egyed ellenben ugyanott van, és ugyanúgy a lábát húzza, ill. húzná tovább, mert bár a mozdulatok megvannak hozzá, egyetlen centit sem halad semerre sem. Közelebb menve látod, hogy be van akadva a lába, méghozzá egy gondosan elrejtett csapóajtóba.
Kalandor lelkületed felülkerekedik az undorodon amikor kiszabadítod a beakadt lábat. Nyálkás, nyúlós, véres közeget ragadsz meg, és húzol ki a vaspántból. A zombi mintha mi sem történt volna lábát húzva halad tovább ismeretlen célja felé.
A nehéz fémlap eltávolítása után két dolog tör fel a mélyből. Az egyik a csapóajtó mögül (dögletes bűz, és dohszag keveréke) a másik a gyomrodból. (annak tartalma) A történtek után végül egy ruhadarabot az arcodra kötsz, ezzel csekély mértékben, de felvértezed magad az iszonyú szaggal szemben.
A csapóajtón túl egy létra várja az oda látogatót, jelen esetben Téged. Lemászás előtt megragadsz egy fáklyát, és azzal a kezedben vágsz neki az ereszkedésnek. Alig kell haladnod, és már meg is szűnik a mászóalkalmatosság. A fertelmes szaghoz ahogy lehet hozzászoktál, azért érzed, hogy terebélyesedik. Szerencsére a tűz fénye látni engedi a talajt ahová a létráról érkezel.
Kisvártatva száraz csontokon taposol. Szemed számára csak pár méter érzékelhető, a fülednek ennél több. Halk, de egyre erősödő neszezést, motoszkálást hallasz, ami egyértelműen Feléd közeledik. Ütemes döngéssé fejlődik! Emlékezteted magad, hogy ez (csakúgy, mint mondjuk a gyakorlótér) a szövetséged épülete, ahol bántódásod nem eshet. Ennek ellenére voltál már nyugodtabb is, mikor a fénykörbe ért megannyi zajos léptű csontváz!
Ösztönösen hátrálni kezdesz, de aztán gyorsan ugrasz egyet előre, mert a hátad hideg, csontmarkot ért. Körbevettek.
Sivár, hústalan teremtmények. Csikorgó csontjaik a sárgás színűtől a tejfehérig terjednek. Szemüregeik (amik Téged néznek) mintha apró, sötét barlangok lennének, amik múltad egy-egy kicsiny részleteit elevenítenék meg az elmédben. Szinte lebénít a sok feléd sugárzott kép. Megrázod a fejed, elküldöd magadtól ezeket a képzeteket. Bármik is voltak, már nincsenek. Kihúzod magad, és várod a halálon túliak reagálását. Maguktól nem jönnek közelebb, sőt a szemben lévők lassú mozgásba kezdenek. Hátat fordítanak Neked. Ezután már mind egyszerre kezdenek haladni egy irányba. Menekülési útvonal nincs. Egy kis kör alakú helyet hagynak neked a menet közepén, de céltudatosan, egyértelműen tartanak valamerre. Kísérnek!
Megpróbálhatnál kitörni, de azon túl, hogy nagy valószínűséggel sikertelenségre lennél ítélve, bármily szívszorító is a helyzet, egyáltalán nem biztos, hogy ahová vezetnek, ott bármiféle borzalom az életedre törne. Sétálva vársz tehát.
Hideg, fekete földön tapostok. A fáklyád fénye csak a kísérőidet, és a rideg földbe vájt barlangjáratot mutatja. Kis idő múlva gyarapodik a "hullahegy" és ezzel egyidejűleg felerősödik a rothadó hús bűze. Immár nem csak csontvázak, hanem mindenféle élőholt társasága nyújt számodra örök élményt. Közös parancsra tart minden holt egy irányba? A "plafonról" épp melléd esik egy földes, oszlófélben lévő zombi, aztán megy amerre a többi. Ezek nem "kikelnek" a sírból, hanem "lekelnek" a föld alá.
A rothadás borongós illatától eltekintve friss szellő kezdi csipkézni az arcod előtt lévő ruhadarabot. Egy pillanatig elgondolkodsz, hogy levedd-e, de végül inkább magadon hagyod. Az áramlattal együtt feléd sodródik egy dallam, egy fülbemászóan kellemes hangú ének is:


TETEMRE HÍVÁS

A porhüvelyből elszáll a lélek
Egy másikat ellenben én "megkérek"
Olykor az eredeti tér vissza
Mindegy is, szavaimat mind issza.
Elfoglalja az üresen maradt testet
Gyakran gyakorlom e KEGYET!
A lélek kárhozatra ítéltetett
Mégis: örökléte megérkezett
A hatalom szolgálatában él
Jussa lesz sok kiontott vér!


A szöveg annyira nem fülbemászó - állapítod meg.
Fényt látsz egy távolabbi ponton.
Egy nagy, kör alakú helységbe érkeztetek. Itt apró lyukak biztosítják a szellőzést, meg egy kis oxigént a falon elhelyezkedő fáklyáknak, amik teljesen bevilágítják a holtak armadáját is. A csontvázak gyűrűjéből tekintesz körbe. Rondábbnál rondább, gusztustalanabbnál gusztustalanabb, bűzösebbnél bűzösebb járkáló tetemek mindenhol. Emitt egy véres-mázos hulla, kinek dárda szaggatta lyuk tátong a hasán, a nyakából pedig egy tőr mered vádlón a világra. (tipped szerint nem végelgyengülésben múlt ki az illető) amott meg egy viszonylag szalonképes zombi, csak a szemüregéből kikandikáló féreg ront kicsit az összképen. Ilyen, és ehhez hasonló élőholtakkal szembesülsz, de van egy igen friss társuk is a mélyen tisztelt egybegyűlteknek.
A tér közepén egy még bomlásnak sem indult, makulátlan öltözékű néma szolga tápászkodik fel éppen az eddigi fekhelyéről. Mintha zavart lenne. Körbenéz többször, elindul egy irányba, aztán megtorpan, és visszasétál a kiinduló pontra. Láthatóan nincs tisztában a helyzetével. Valószínűleg az iménti tetemre hívásnak ő volt az alanya, ill. a tárgya is. E kreatúra mellett felfedezed az egyik szövetségi társadat! Garbash! Hát persze. Hiszen Ő lícs, egy élőholt mágus! Ha valaki, ő tudja mi ez az egész. Észrevett téged Ő is, és egy intésére a csontvázak elindulnak veled felé. Közeledvén jobban szemügyre veszed Garbash-t. A szemgödréből ugyan nem tudsz semmit kiolvasni, de a teátrális mozdulatai, a szokásosnál is határozottabb viselkedése, fellépése elárulja neked, hogy van valami köze az itteni üzelmekhez. Hófehér csontjait itt-ott eltakarják a kellékei. Csontmarkaira fekete kesztyűt, lábaira fekete csizmát húzott, vállán finom prémbunda terpeszkedik, mintha valami jól megtermett havasi barbárról rángatta volna le. Koronaszerű fém fejpántja környékén hosszú, fehér hajmaradványok lógnak a prémre. Amit még megfigyelsz, az a nyakában függő medál, mely egy fekete varjat mintáz. A majd kétméteres magassága eleve tekintélyes, de most "vibrál" körülötte a levegő is.
Mély, recsegő, síron túli hangján üdvözöl Téged, majd Te is Őt. Mikor kérdőre vonod az itteniekért kiszélesedik a szája és megvillannak a furcsán épen marad fogai. Mosolyog! Aztán magyarázatba kezd:
A Fekete Torony jelenleg minden időmet leköti. Az épület Gondnoka vagyok! Ami igen sok feladattal jár. Szorítkozzunk most arra, ami Téged kell érdekeljen: A nekromancia határtalan lehetőség az információszerzésre, s ezáltal a hatalom gyakorlására. A könyvtár őrzött részén oly olvasnivalókat találsz ami igaz, hogy egy másik világból származik, de kétségtelenül hasznos, tanulságos ismeretanyag! A felső szinten minden bizonnyal találkoztál már Oritmirrel, az ősöreg nekromanta mitónnal. A könyveken kívül még tőle tudhatsz meg elég sokmindent. Én rendszeresen járok hozzá, persze a szent szimbólum nélkül nem lenne egyszerű a dolog. (itt jelentőségteljesen megmarkolja a medálját) Lehúzza a fekete kesztyűjét, és a csontujjain lévő több gyűrű közül egyet levesz, és átadja neked. A gyűrű a "varjú" szimbólumot mintázza, és rendelkezik némi mágikus potenciállal is. Ennek segítségével háborítatlanul bemehetsz a könyvtárba, és használhatod a könyveken túl a Fekete Gömböt is, csak a vérkönyvhöz szükséges még más is. A borítójára csepegtess a saját véredből, és már működik is a dolog.
Valamit még mindenképp tudnod kell. Leah a múlté! Vagy elűzték Ghalláról, vagy önszántából van távol. Az így megüresedett hatalmi pozícióért a színfalak mögött harc folyik! Én egy olyan Istennő híve vagyok, aki talán a legnagyobb eséllyel aspirál Erdauin haláltrónusára!
Sindro egy olyan világ felől nyújtja erre a kezét, ahol az Isteneknek nagyobb a szerepe, mint bárhol másutt. Ilyen, és ehhez hasonló Tornyokkal terjeszkedik, információt gyűjt, és készül az esetleges nyílt csatára! Megtiszteltetés, hogy az egyik ilyennek én lehetek a Gondnoka.
A Torony közelében élők számára inkább elvárás az együttműködés, mint kérés! Ellenkező esetben a sok élőholt bizonyosan ellenünk fordul, és ki tudja még milyen következményekkel jár ha szembeszállnánk egy Istennővel, főleg ha az Séme Halálúrnője, Sindro! Kölcsönösen hasznos tehát, ha együttműködünk Vele, hiszen a tudásodat gyarapítandó, és kalandor lelkületed kielégítendő információkhoz jutsz, cserébe a könyvek, ill. Oritmir szintén információkat gyűjtenek az elmédből, emlékeidből. Most kérlek menj, mert Sindro ha csak pár pillanatra is, de hamarosan megjelenik, és akkor a zombikon téboly lesz úrrá. Nem tudom garantálni a biztonságodat. Térj ide vissza gyakran, és használd a gyűrűt!
A csontvázak visszakísérnek a létráig, de út közben egy idéző formula varázsszövege fut át a Te fejedben is:



...ÉLŐ HÚS PORBA HULL
E TÉNY KOROKON ÁTNYÚL
SZÍVET TÖBBÉ NEM NYOMJA SÚLY
CSONTOK HŰVÖS SZELE FÚJ


KEGYHELYEK, SÍROK, KRIPTÁK
ÉLET UTÁNI AJTÓT NYITJÁK
RIDEG KÖVEK NYÖGVE SÍRJÁK
HALHATATLANHOZ AZ IMÁT:


IDŐTLEN ÚRNŐ JÖJJ EL
KEZDD ÚJRA A KÖRT EL
VESD RÁNK TEKINTETED
S HA BUZGÓSÁGUNK MEGISMERED
ÁTKOZZ, VAGY ÁLDJ MEG MINKET...

FEKETE TORONY / CSONTNAPLÓ! 1. BEJEGYZÉS


Visszatérsz a Toronyba a gyűrűvel az ujjadon. Az ok nem más, mint a kíváncsiság, még akkor is kíváncsi vagy, tudásra éhes, ha nem hiszel teljesen a Gondnok által mondottakban. Valóban tartani kell egy távoli világ Istennőjétől? A végzeturak tulajdonképp meghódítják Ghalla földjét! Újjáalakul minden. Sindro vajon mennyire lesz, vagy lehet jelen Erdauin újkori történetében? Garbash igazat szólt, amikor több hasonló Torony létezéséről beszélt? Az idő a válaszadó ezekre, és a számtalan még benned felmerülő kérdésekre. Visszatérsz a Toronyba a gyűrűvel az ujjadon.
A könyvtár szintjén a vámpírok felé mutatott gyűrűvel lépkedsz a boltív felé. A két vérszívó feléd sem néz, csak félreáll az utadból. Nem is néztek a szimbólumra. Biztosan érzékelték azt enélkül is.
Az őrzött rész nem nagy. Csupán három emelvényt látsz, rajtuk egy-egy asztallal, és székkel. Három különböző szín dominál. A hozzád legközelebb lévőnél a fekete. Ébenfából készült az emelvény, és obszidiánból az asztal, mely érdekes módon egy varjat formáz. A rajta lévő könyv borítója, pedig tulajdonképpen apró, számodra ismeretlen csontocskák halmaza. A Csontnapló! Ezt fogod először kinyitni!
A "sorban" a következő minden bizonnyal a Vérkönyv! Hiszen itt az élénkvörös szín kényszeríti összehúzódásra a szemeidet. A hozzá vezető "utat" piros szőnyeg jelzi.
Az utolsót nem tudod miféle. Egy ránézésre teljesen hétköznapi, halványsárgára festett faasztal, és emelvény látszódik csak onnan, ahol vagy. A vizsgálódással ráérsz. Most megpróbálkozol a Csontnaplóval!
Az iromány közepén egy apró, kör alakú bemélyedés jelzi, hová kell a gyűrűdet helyezned ahhoz, hogy azt utána olvasni tudjad. Megteszed.
Hideg, kemény csontokra számítasz ahogyan érintkezel a könyvvel, de testedet forróság önti el, és számodra megmagyarázhatatlan kellemes bizsergés fut végig a tagjaidon. Éhségérzeted, fáradtságod, és a hely végett benned lévő szorongásod azonnal elmúlik! Vágyakozva nyitod ki a Csontnaplót, melynek legelső betűit már falja is az elméd!


1. BEJEGYZÉS: ÖNISMERET 1. RÉSZ: NEKROMANTÁK

Az élet egyik feladata felkészülni a halálra! Ezt mi nekromanták űzzük a legjobban! Lícs vagyok, egy élőholt, ki a nekromancia mellett is erős varázshatalommal bír, mégis a fekete mágiát emelném ki a tudástáramból, hiszen ennek köszönhetem a halálon túli életet, mely egyenesen a végtelenségbe mutat. A holtakat nem lehet megölni, mert ez a várva várt pillanat legalább egyszer már bekövetkezett. Legfeljebb a porhüvely elpusztítható, (ekkor minden nekromantából holt lesz) mely a lelket az anyagi síkhoz köti, de egy megfelelően előre is gondolkodó, magára valamit is adó, a fekete mágiát magas szinten birtokló kreatúra mindenképp elvégzi azt a szertartást minek köszönhetően a lelke a történtek után újra választhat magának egy olyan porhüvelyt, mely képes befogadni az általa hordozott mágikus potenciált, és ezáltal (talán még erősebben, mint előtte) megint fizikai tényező lesz a kérdéses világban! Ilyenkor általában az első dolguk a bosszú azon/azokon aki(k) az előző porhüvelyét elpusztították.
A nekromantákat általánosan téves megítélés veszi körül. Az, hogy velejéig romlott teremtmények lennének, az (bármennyire is igyekeznek ezt egyes érdekek beállítani) egyszerűen nem igaz!
Sokan tényleg elég gonoszak, de mindről ezt állítani nem lehet, mint ahogy pl. az emberről, mint fajról sem lehet ilyet mondani úgy, hogy az fedje a valóságot. A nekromanták legalább olyan sokfélék, mint a fenti példában említett emberek.
A fekete mágia egy olyan tudomány, ami többek közt a hétköznapi életben is hasznos, és még hasznosabb lehetne.
Gondoljunk csak bele vajh mennyi gyilkos lepleződne le, ha minden egyes településen lenne egy hivatásos nekromanta, aki a kérdéses eset után kérdezhetne a halottól?! Ez pont a már fentebb leírt tévhit miatt ugye nem valósulhat meg. Így maradunk a mi picinyke világunkban, és "éljük" a halálon túlra nyúló, végtelennek tetsző "életünket"



Garbash

TÖLGYFALEVÉL


Hogy kicsit letisztuljanak benned a történtek friss levegőre vágysz! Ezért vadászatra adod a fejed. No nem úgy, hogy a nyakravalód lesz a célpont, sokkal inkább úgy, hogy a különböző szörnyetegek vére szennyezze be a fegyveredet, és ne a Te vörös leved éktelenkedjen az éles karmokon, hegyes fogakon!
Megpróbálsz olyan helyre eljutni, ahol nagy valószínűséggel még nem járt végzetúr, és csak a jövőben egy lélekkufárok által kihirdetett "területfelfedező" verseny végett kerülne sor a környék feltérképezésére.
Korábbi vadászataid alkalmával a messzi távolban monumentális hegyeket láttál, de eddig olyan soknapi járóföldre soha nem merészkedtél. Itt az ideje, hogy ellátogass arra a vidékre!
Út közben is lesz lehetőséged elejteni néhány vadat, de azért biztos ami biztos némi betevő falatot begyömöszkölsz a hátizsákodba, és egy erre a célra készített kulacsba lélekenergiát is viszel magaddal, hisz annak felhasználhatósága igen sokrétű.
Ködlepte reggel kisurransz a szövetség falain kívülre. Hangtalan lépeidet az ismeretlen felé irányítod. Ennyi idő elteltével is bőven érheti meglepetés az elővigyázatlan galetkit, ha nem elég óvatos. Az Ellenség hosszúra nyúlt uralma a felszínen ugyanis oly változásokat okozhatott melyek kiderítése a jövő vezetőinek feladatait is meghaladhatja. Ezen kívül, a háttérben még ki tudja milyen folyamatok mennek végbe!? Akár épp most! Sindro, és a Fekete Tornyok csak egy lehet a sok közül, bár ennél a történésnél még Te is beleszólhatsz az eseményekbe, hiszen többet tudsz róla, mint a legtöbb végzetúr!
Ettől függetlenül is jóleső bizsergésként futna végig rajtad a felfedezés izgalma, de most hogy ilyen szemüvegen keresztül is végiggondoltad a történteket az említett bizsergés még több energiával tölt el, és még inkább eluralkodik az érzéseiden a kalandvágy, merthogy akár a történelem nagyszínpadára is kiléphetsz!
Egyelőre most azonban csak egy tisztásra lépsz ki, ill. egy ürülékbe bele.
A fejed fölött tűz már a nap. Elég messzire elcsatangoltál.
Egy fennsíkon találtál rá a tisztásra ahonnan egész jól belátni a vidéket. Láthatáron van már az az élénkzöld hegyvonulat, ahová mindenképp szeretnél eljutni. Addig azért egy-két völgybe le kell ereszkedned, és pár emelkedőt magad mögé kell utasíts. Egy erdősebb részen a sötétzöldebb szín sejtet valamit.
A domborzati viszonyokat követve egy patak kanyarog a közelben. A partot felkeresve folytatod utadat. Víz közelében nagyobb eséllyel találsz zsákmányra vadászat alatt, és menet közben Te is csillapíthatod szomjadat.
Érzékszerveidet, ha lehet még az eddigieknél is jobban ráhangolod a természet fürkészésére. A szélirányt figyelve erősen fülelsz, a szemeid tágra nyitod, hogy minél többet fogadjanak be a látnivalóból, és mélyeket szippantasz a...
Az erdei tündér mézédes virágillata gyorsan tódul be a nagyra terpeszkedő orrlikaidba, de ezzel egyidőben meglátod magát az illat hordozóját is. Levelekből, fűszálakból gyúrt ruházata, csillogó, kék szeme, szőke fürtjei, kissé kiugró orra, vékonyka ujjai vannak. Az alig két arasznyi tündérke szárnycsapkodásai az arcodat szellővel frissítik.
Nem tudod hogyan került ily könnyedén ily gyorsan, és ily közel hozzád.
Ösztönösen a fegyvered felé indul a kezed, ám az apró, repülő lény erre a magasba szökken, és onnan szólít meg Téged.
Magas, vékony hangja mint nyíl suhan feléd, de a dobhártyádnak kellemetlen hangszínen kívül semmi rossz nem történik.
A formálisnak mondható bemutatkozás után érdekes mesével áll elő, miszerint tud a Leah trónjáért való küzdelemről, és a Fekete Tornyok létezéséről! Célzottan, mágia segítségével keresik fel azokat akik kapcsolatba kerülhettek eme épületekkel, és igyekeznek ellenállásra biztatni mindenkit!
- Miért beszél vajon többes számba?
E kérdés feltevésére azt feleli, hogy Ő bizony a természetet, a Földanyát, vagy egyes világokon a Földapát szolgálja, és Ghallán Sheran, valamint a hívei összefognak más Istenekkel/Istennőkkel és követőikkel, hogy minél inkább késleltessék az Árnyékvilág új Urának, vagy Úrnőjének eljövetelét!
Előbb, vagy utóbb ez a visszatérés mindenképp bekövetkezik, de szerencsés esetben a dolog elodázható akár évszázadokig is!
A Fekete Toronyban eddig is, és ezután is tapasztalatokat szereztél ill. szerezni fogsz. A tündér azt szeretné ha megtekintenéd az érme másik felét is, és majd ez után döntenél a hogyan továbbról!
Növények, és állatok különleges birodalmába invitál Téged, ahol olyan csodákat ízlelhetsz, amiket egy undorító halálmágus még álmában sem érezhet!
A "halálmágus" szónál a keze ökölbe szorul, a szeme szikrákat hány, arca kissé eltorzul. Amikor kisimul az ábrázata elmondod neki, hogy kíváncsi vagy rá, pontosan mit is szeretne megmutatni. Ettől aztán teljesen kivirul, majd villámgyorsan, könnyed mozdulattal lekapja magáról a levél-hátizsákját. Kivesz belőle egy tölgyfalevél formájú fülbevalót, amit széles vigyor kíséretében átnyújt Neked.
E ékszer segítségével egyrészt hallani fogod időnkénti tanácsaimat, másrészt a tárgy maga gondoskodik róla, hogy a találkozásunk, és ami az ellenállással kapcsolatos ne tudódjon ki, harmadrészt pedig sértetlen bejutást biztosít a Szent Ligetbe, ahová hívtalak!

FURCSATA


Széles ívben hasít feléd a penge! Még épp időben emeled fel a pajzsodat ahhoz, hogy útjába kerüljön, s így a fejed a helyén marad.
De nem pihenhetsz. Ellenfeled kétkezes, és a másik rövidebb, vékonyabb, de annál hegyesebb szúróeszközével már bök is az irányodba. Hátraugrasz. A fegyver a lágyékod előtt pár centivel áll meg.
Ekkor biztos vagy a győzelmedben, hiszen vetélytársad kissé előrehajolt állapotában elég sebezhető, és Te rutinosan ki is használod ezt a pillanatot. Felülről súlytasz a koponyája felé.
Meglepő fürgeségről tesz tanúbizonyságot, amikor elkerüli a támadásodat!
Villogó pengékkel, és szemmel álltok ismét egymással szemben. Kétkezes ellenfeled cikázó táncba kezd éles pengéivel. Végzetúr legyen a talpán, aki elkerüli e sebesen suhanó gyilkos förgeteget! Egyre csak gyorsít a tempón, míg végül oly lehetetlen feladatnak tűnik túlélni ezt az ütközetet, hogy már-már menekülőre fogod.
A lélekjelenléted ment meg Téged. Magabiztos mosoly terül szét az arcodon, majd lassan hátrálva egy kis hagymaszag, és halk szavak jutnak a levegőbe a szádból. Ezután rángások közepette oly iszonyatos csuklásroham veszi át az uralmat ellenfeled mozgásán, hogy képtelenné válik saját maga koordinálására.
A csuklatóvarázst általában mágusok ellen szokták bevetni megakadályozandó a varázslásukat. Most csak megzavarni szeretted volna a támadódat, és ezáltal előnyhöz jutni. Minden esetre a siker érdekében jóval több manát fektettél a próbálkozásba, és íme az eredmény.
Akár simán továbbsétálhatnál, de a varázs elmúltával az illető valószínűleg bosszúszomjasan a nyomodban lihegne. Erre semmi szükség.
Komikus helyzet alakul ki, hiszen a pengék lelassultak, már-már megálltak. A csuklás miatt azonban egy-egy hirtelen, kiszámíthatatlan mozdulat veszélyeztetheti az épségedet. Igyekszel a háta mögé kerülni, és leütni Őt, mert így a legkevesebb az esélyed egy sérülés elszenvedésére. Csak az a baj, hogy a szabad pillanataiban Ő mindig megfordul. Hosszú másodpercek telnek így el, és már félő, hogy elmúlik a varázs. Végül fogsz egy nagy követ, és erősen koncentrálva megcélzod a fejét! Mellé!
Ritkulnak a rángással járó csuklások. Rohamra szánod el magad. Közelítesz, de Ő pont úgy tudja tartani a kardját, hogy kinyújtja feléd. Belerohannál, ha rajtad múlna. Óriási szerencséd van, mert az utolsó pillanatban egy hatalmas csuklás félretáncoltatja a fegyverét. Megúsztad. Megdöbbenésedben még lesúlytani is elfelejtettél, így csak simán nekifutsz, ledöntve Őt a lábáról. Kisvártatva csak sikerül leütnöd az egyedet.
Hát, ezt nem fogod az unokáidnak mesélni!
Kiszívod a nála fellelhető összes lélekenergiát, így már nem mer majd utánad iramodni.
A művelet közben azon rágódsz, hogy miért támadt rád ez a végzetúr olyan gyűlölettel a szemében?! Harc közben úgy érezted, hogy ha Ő nyer, akkor azt nem csak a lélekenergiád, hanem az életed is bánná!
Átkutatod a holmiját, hátha találsz valamit, ami ezzel összefüggésben lehet.
Vékony, magas hang szólal meg kutatás közben a füledben. Az erdei tündér az aki a fülbevalón keresztül beszél hozzád. Eddig csak útbaigazított, hogy merre menj a Szent Liget felé. Most először nem erről van szó.
- Óvatosan a gyűrűvel! - sipítja fülbántóan
Miféle gyűrűvel?
Találsz sokféle cumót. Fegyvereket, és ékszereket is, köztük gyűrűket.. Olyanokat, amilyeneket Te is szereztél már a szövetséged falain belül megbúvó térkapu használatával. Egzotikus, és veszélyes lények legyőzése révén. Így lehet igen ritka, mágikus tárgyakhoz is jutni. Talán onnan van az a gyűrű is, amit épp most találtál, mikor gondolatban idáig jutottál.
Egy borsószem méretű, és formájú topáz sárgállik a gyűrű ékeként. Nagyon apró, alig kivehető jelek vannak rajta. Rúnák! A tárgy hideg, de ahogy vizsgálod érzed, hogy melegszik. Oly forróvá válik, hogy el is ejted. Pár másodperc elteltével egy pukkanás kíséretében, kellemetlen, szúrós szaggal körítve megjelenik előtted egy minden eddiginél ismeretlenebb teremtmény...

KRZHBAAAH


...Hideg van. Olyan csontig hatoló. Mintha a fagy maga is egy lény lenne. Egy óriási szörnyeteg, egy vadász, ki folyamatosan (akár egy cseperedő gyermek) növekszik, és bekebelezni készül egy egész világot! Kitátja pofáját, és gigantikus jégcsap-fogaival elrettenti azt a picinyke meleget is, amit az élők testmelege eddig jelentett.
Hasbizsergető érzés, sötétség...

...Pusztaság van. Sehol egy hegy, domb, kaptató, vagy akár egy épület. Még a fűnek is "parancsot adtak" hogy pár centinél nem lehet magasabb. Amerre, és ameddig a szem ellát sehol semmi! Az égbolt fehér, és felhőtlen, szagot, illatot nem érzel, hallani a saját lélegzetvételedet hallod. Szellő kezdi rezegtetni az arcodat. Ezzel egyidőben egy nagy területen púposodni kezd a föld!
Hasbizsergető érzés, sötétség...

...Káosz van. Lila köd, melyből lassan egy humanoid alak bontakozik ki. Alacsony teste izmos, több helyen szőr borítja, kurta, cölöpszerű lábai, és alig látható vastag nyaka van. Egyik füle teljesen, a másik meg félig hiányzik, de a fél fület így is egy fülbevaló ékíti. Apró sörtéitől eltekintve abszolút kopasz. Meg-megvillanó tekintetével éberen figyel. Csirkebélszagú fekete köpenybe burkolózik, és egy láncos buzogány van az övébe tűzve!
Hasbizsergető érzés, sötétség...

...Fonattörés van. Szemkápráztató, színes háló. E pulzáló négyzetrács átsző teret, és időt! A végét nem látni. Néha felizzik, majd egy kinövése formát ölt, és elindul egy irányba.
A manafonatban vagy, ennek egészét manahálónak hívják. Innen ered az összes erő, mit a varázslók varázslatokká gyúrnak, s manának neveznek. A papok (és még talán más szerzetek) azok, kik nem innen nyerik a hatalmuk zálogát, hiszen őket választott istenük segíti, látja el a mágia használatához szükséges potenciállal.
Nem tudod hol, pontosan mikor, de ez a fonat egyszer csak megtörik. Először halványul, majd nem sokkal később el is tűnik!
Hasbizsergető érzés, vakító fény...

...Ébredés van. Fehér foltokat látsz, mint mikor az élesen sütő napba nézel, s utána a szemed csak így hajlandó viselkedni. Makacs dolog, bár idővel elmúlik. Igaz, az elgondoltnál többet kell rá várni, de most sincs ez másképpen.
Ahogy tisztul a látásod, úgy haladsz a kétségbeesés kikövezett útján.
Először is: földet, és fűcsomót markolsz, tehát nagy valószínűséggel elestél. Másodszor: erős égető-bizsergető érzés kínozza a bőrödet a gyomorszájad tájékán. Harmadszor: a megszerzett gyűrű az ujjadra szorult, és nem tudod lehúzni. Negyedszer: valamiféle óriásrúna közepében vagy. Ilyennel szokták féken tartani az idézett lényeket. Ötödször: a rúnakörön kívül téged méreget egy egy méter magas, lebegő teremtmény. Négy keze mellett nem rendelkezik egy lábbal sem, szája helyén egy vékony "szívóka" van, egy nyúlvány, amin max egy ghallai giliszta férne bele. Két füle szabályos kör alakú, orra szokványos, tán picit nagyobb mint egy végzetúré. Szeme apró, a tiédhez képest elnyújtott. Testszőrzete, és nyaka egyáltalán nincs. Bőre élénk citromsárga. Ruházata olyan, mintha egy kivágott, lyukas, narancsszín zsákba bújt volna bele.
Más helyzetben valószínűleg nevetnél a látványon, hiszen egy egyméteres óriás narancs lebeg előtted citromsárga gyümölccsel a héjában, akire egy "szívókás" bogár szállt rá.
A kétségbeesés hatodik lépcsőfoka, hogy ebből a szívókából rózsaszín füstcsík indul feléd, és bár próbálkozol, nem tudsz kitörni a körrúnából!
Talán le kéne vágd az ujjad, hátha akkor megszabadulva a gyűrűtől ki tudnál jutni a "börtönödből". Inkább egy-két varázslattal próbálkozol előbb, (támadva a fura lényt) de a rúnán kívülre egy sem jut.
Mielőtt folytathatnád a szabadulásodra tett próbálkozásaidat a rózsaszín csápformájú füst felgyorsít, és beszivárog az orrlikaidon. Az eztán pudingszerűnek érzékelt valami a szaglószerveden keresztül kúszik beléd. Eltömíti a szádat is, mire fuldokolni kezdesz. Teljesen leizzadsz. Ám mielőtt személyesen üdvözölhetnéd a halál más körökben forgó istenét/istennőjét, vagy aki jelenleg őt helyettesíti, éles levegő tódul a tüdődbe. Egy pislogás után megváltozik a "kép":

Egy agyagos föld terül el előtted, amin megjelenik pár sor, s ha azt elolvastad, akkor helyette már jön is a következő. Íme:
"Mi más beszélni nyelv, más kommunikáció. Én rózsaszín füsttel közvetít kép, Te száddal formálod szavak. Pici mágia, és ért egymást. Figyelj!
Te nyelv legjobb megfogalmazás, én lenni térdémon! Sok létsíkon fordulok elő minden nap. Nem rég ebből közvetítettem agyadba pici részt képek. Zavarod miatt volt időm. Volt időm gyűrűt ujjadra tenni, fogrúnát megalkottam, így nyugodt tudunk beszélni.
Gyűrűtől nem tudsz szabadulni. Céljaimra foglak használni fel téged. Baj neked nem lesz. Időben megtudsz több. élj tovább mintha nem is lennék. Jelentkezem még!

Krzhbaaah"

Kíváncsi vagyok! Kérnék szépen PM-ben üzenetet attól, aki szívesen olvasná e történetfolyam folytatását Köszönöm szépen!