Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Otoaak

Aki csúszott a dologgal az eddig is hátrányban volt függetlenül attól, hogy küzdött e vagy sem. Én is 70-es szinten végeztem és zarknod sem adott semmit mert 64-es szintű voltam, nem mindig jár jól az ember akár, hogy is igyekszik. A leküzdése a fertőzésnek így is erősebb marad mint a 100% fertőzöttség. (mivel a 100%-ot könnyebb megcsinálni).
Idézet: Eliteninja - 2009.12.30. 18:00:17
Nem tudom, hogy lehetne kiszámolni, de így a 30 szint alatt meg hatalmas hátrányba kerülünk. Ti közben is tudjátok 5el fölé turbózni a szakikat, mi viszont akkor csak 10 szintenként kapnánk 1et amit kötelezően kell kiválasztani(ha nem akarsz törölni)30 szinten keresztül.


Nem olyan nehéz kiszámolni. Jelenleg a fertőzés:

A Fertőzés teljes mértékben uralja elmédet! A téboly miatt még saját hordatársaidra is rátámadhatsz (kivéve szövetségi társaidat), és 50%-kal több lélekenergiát zsákmányolsz.

A fertőzés leküzdése meg:

Gratulálunk, sikeresen megszabadultál az Ellenség fertőzésétől! A gyógyulás pillanatában minden tulajdonságod megnőtt 5-el. Nagyobb kontrollod lett elméd fölött: a tudatturbóval maximum 5-el a szakértelemszint felé is viheted egy szakértelmedet. Fertőzött társaidtól győzelem esetén annyival több LE-t szerzel, ahány százalékos a fertőzöttségük. Ráadásul 68. szinten egy, 78. szinten kettő, 88. szinten három stb. szakértelmed maximuma megnő 5-tel, hogy turbóznod se kelljen őket! (De ezeket értelemszerűen tovább turbózni már nem fogod tudni.)


Vagyis a jelenlegi állapotok szerint a végtelenségig egyre nagyobb hátrányban vagy, az én javaslatommal ez lecsökkenne kb. 30-40 szintre (a fertőzés leküzdése 50 szint, és ugyan úgy hátrányokkal jár).

Már bocs de ilyenkor nagyon erősen olyan érzése van az embernek, hogy csak az ingyen táp kell és ezért volt büdös a fertőzés ellen küzdeni. Ja ha kell 30-40 szint és még fejleszteni is kell hozzá akkor már nem is jó ? Hát akkor legyen elég annyi amennyi most is van, vagyis semmi. Ha nincs ingyen egyedi relikvia se kell ?
Bocs de amit te írsz az nektek rosszabb, a fertőzést leküzdők sem tudnak azonnal mindent max. +5-re fejleszteni csak 10 szintenként egyet, 40 szint alatt meg minden fontosat kifejleszthetnek a fertőzöttek is. A turbózás egy idő után teljesen elveszíti majd a jelentőségét mert minden max. +5-lesz. Ha csak turbót kapnak a fertőzöttek akkor meg mindíg csak 1 szakijuk lehet max. +5-ön.

A fertőzötteknek a turbó miatt lesz 30 szint hátránya amikor a fertőzést leküzdők 2 fontos szakit használhatnak egyszerre de ennyi hátrány szerintem belefér, a fertőzés leküzdéséig a küzdők is hátrányban voltak.
Szerintem a fertőzöttek számára is lehetővé kellene tenni a max. +5 szintre fejlesztés lehetőségét, a turbózás lehetősége nélkül. Így is hátrányban lesznek a megtisztultakhoz képest de ez egy idő után már inkább csak kellemetlenséget jelentene semmint valós lemaradást. A 2 fontos létermelő szakival meg csak 10 szintig lennének hátrányban(spektrális, sajtolás).

Én ezt egy olyan relikviával kötném össze amit 69-es szintre kéne betenni 600k LE-ért csak 100% fertőzött veheti és minden további szintel (ha később éri el a 100%-ot) 15k-val nő az ára .

Ezzel szerintem megszűnne minden vita. A fertőzöttek hátránya minimálisra csökkenne nem kapnák ingyen a tápot van egyedi relikvia csak fertőzötteknek és a stratégiában a különbséget a turbó vs. saját horda elleni portya jelentené. Azt meg mindenki el tudja dönteni már, hogy melyiket szeretné. Az 50% fertőzésre állító relikvia meg működhetne a megtisztultakra is, aki csak a táp miatt küzdött a fertőzés ellen annak legyen lehetősége 100-ra kerülni.
Dátum: 2009.12.28. 14:05:05
Idézet: winnie - 2009.12.28. 10:44:37


a mágikus regeneráció 3szori kisütése például alapból nagyon ronda húzás lenne, csak elősegítené a "reggel belépek pár percre, leportyázom a pontjaimat és adios egész napra" játékot és egy jó taktikai lehetőség veszne oda.



Pedig pont ez a lényeg. A vadászat bőven sok időt vesz el így is minél gyorsabban lehet pörgetni a játékot annál többen maradhatnak majd meg, mert nem vesz el az időt mástól. A portya problémát meg a végre majd bekerülő(?) fix LE (szakértelemből?) majd megoldja és mindenki boldog lehet. Nem kell egész nap itt ülni és a portya is jobb lesz.


A te éjjal nappal 24 órás készenlétes manára öltözött/állat nélkül pihenő és max. szinttel lejjebb ütő taktikádat ez nem fogja érinteni.
Dátum: 2009.12.26. 23:34:03
Idézet: Ariel - 2009.12.26. 23:22:16
Byzon, hidd el, hogy portyázok bőven, a csatáim számából láthatod te is. Az elmúlt két napban kb 40k-t költöttem gyógyitalra, és azért csak ennyit, mert most akciós. A KH óránként jön, tisztában vagyok vele, milyen a háború. Nem ütnek 5-6 szinttel feljebbről, de így is elmegy 150k életpont egy nap alatt portyában...


Azért csak ennyit mert akciós? Ha nem akciós többet veszel ?

A KH elleni móka elég messze van egy igazi háborútól.

Én 140k-t költöttem el piára az utóbbi két napban, és ha lesz időm vadászni még egy ennyit tuti el fogok. És azért csak ennyit mert most nem lesz rá több LE-m.
Dátum: 2009.12.26. 16:28:10
Idézet: Mortimer - 2009.12.26. 12:44:38
Megragadnám az alkalmat, és ismételten felhívnám a figyelmet arra, hogy aki előrébb jár a játékban az hamarabb is találkozik olyan problémákkal, amik előbb-utóbb mindenkit érinteni fognak. Bemásolnám egy másfél hónappal ezelőtti hozzászólásom, mely ugyanezzel a témával foglalkozott, és jól le lettem ugatva, hogy nincs igazam.

http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,213.460#hsz467

Olvassatok vissza, érdemes. Az a Solaris, aki most panaszkodik, hogy valóban jó lenne egy revízió akkor még azt írta hogy "engem nem zavar".


Az ilyen megjegyzések szerintem nem viszik előrébb a dolgot. Másrészről akkor még nem voltak kalandok meg az entitások is még gyerekcipőben jártak. Csak a portya sebződés meg az epikus szerintem nem okozna gondot, nem voltak annyira rosszul belőve ezek a löttyök. Viszont mostanra már a lehetőségek bővülése miatt az igények is megváltoztak ideje lenne a lélekkufárnak felvenni a fordulatot és alkalmazkodni a megváltozott piaci igényekhez.
Dátum: 2009.12.26. 09:44:46
Én most ölöm a 132. szintű entitást, de sajna én gizda vagyok nem elég a 490ép regen csatánként. Ha neked nem kell jobb pia hát nem kell, senki nem fogja rád erőltetni, hogy gyógyitalt használj. Epikus ellen mindenki sokat iszik, a varázsitalok hatékonysága meg kb. alapból is kritikán aluli ha valaki mondjuk 10-15k-t vissza akar tölteni...
Dátum: 2009.12.25. 20:55:40
Aki fel akarja húzni a pontjait annak tényleg elég annyi, hogy winnienek beszól.

Az is tény, hogy van aki el se olvassa a hozzászólásokat csak a nevet nézik. Így lehet évfordulós boldog karácsony/újév stb. kívánságokra 3-4 alatti pontot kapni.
Dátum: 2009.12.25. 20:43:58
A szint növekedésével a maximális életerő és varázspont növekedésének üteme enyhén szólva átlépte a gyógy/varázs italok hatékonyságának növekedését. A sebzések a reformok ellenére is folyamatosan gyorsuló pályán nőnek. Korábban is volt már aki felvetette ezt de most úgy érzem ismét jó lenne elővenni ezt a dolgot és a gyógy/varázs italok hatékonyságát az egészség és a mágia tulajdonságok függvényében emelni egy kicsit. Az egészség/mágia adhatna (tulszint/10)% ép/vp növekedést plusszba (pl. 200-as egészség +20%) akár alapból is lehetnének %-osak az italok de az egészséget és a mágiát szerintem mindenképpen érdemes lenne belevenni.
Dátum: 2009.12.25. 19:54:25
Kritikus sebzésnél már nem nő a sebzése az állatoknak de konkrétan erre én még mindig nem kaptam magyarázatot, hogy jön össze:

Egy gyors támadást indítasz a Halálfejszével Dioxid, a toxikus démon lába felé. 913 pontnyit sebeztél. Lord Habib, EMT Habib, Bob Habib és Tier Habib is támadnak. 1 támadással 67 életpontot sebeztek.
Regenerálsz 5 életpontot

Nem kritikus ütés egy állat talált be, az elvileg 25% sebzés, de ez még a 10%-ot sem éri el. 357-es erőm van. Ezt az állatsebzést bárki 200-as vagy még 150-es erővel is megcsinálja. Ennyit számít az erő...
Dátum: 2009.12.21. 21:21:22
Idézet: Miklós - 2009.12.21. 10:18:51
Idézet: Endyr - 2009.12.18. 13:48:49
es lesz limit a portyakra vagy csak a PP? azaz maxos kronoval 5percenkent 10-12 portyat el tudok loni (-80%ig), tehat a teljes PPmet letudhatom kb. 1 ora alatt?


Olvasd el a doksit még egyszer. Egy óra alatt össz. max. 10 portyád lehet, ilyen vagy olyan.

Idézet: Bumburnyak - 2009.12.18. 15:35:58
A győzelmi-vereség statisztikába ugye nem fogja beleszámolni?

Esetleg lesz rá valamilyen statisztika-toplista?


A baráti kihívást teljesen külön statisztikában és külön toplista oszlopban fogjuk számolni.

Természetesen lesz erre is küldetés.



Ácsi nehogymár 10 legyen a korlát. Jelenleg kb.1 óra alatt ha minden megvan 28-at lehet portyázni ennél kevesebbre ne tegyük a korlátot. Tök fölösleges megint a játékidőt növelni.
Dátum: 2009.12.21. 15:48:03
Nem hoztam be ez csak egy példa volt a varázslás és a fizikai sebzés aránytalanságára. A vastag bőr ugyan olyan szar/aránytalan varázslat sebzés ellen mint pl. az elnyelés, fizikai sebzést teljesen negálni lehet magas elnyeléssel (300+) a varázslatot meg nem. Másodlagos támadás sebzését teljesen negálni lehet vastagbőrrel a másodlagos varázslatot meg nem.

De hoppá itt meg is találtuk a fizikai és a varázslat sebzése közötti arányosság pontos értékét. Nem mi találtuk ki hanem Miklós lőtte be így. A varázslatok ellen 2,5szeres szorzó van a vastagbőrön ezek szerint a fizikai sebzés és a varázslat sebzés aránya is ennyi kellene legyen, hiszen az állat sebzés egy az egyben a fizikai és varázslat sebzésből jön. Ha a másodlagos varázslat és a másodlagos támadás aránya 2,5 szeres akkor a sebzésnek is annyinak kellene lennie. Ez viszont most nem így van, jó lenne drasztikusan lecsökkenteni a varázslat sebzéseket, hogy végre megfelelően működjenek az arányok.

De továbbhaladva ezen a Beholderes logikán az állatok sebzése a kritikus ütéssel ugye nem változik ez hiba volt. A kritikus sebzés akkor az állatok sebződését sem kellene növelje sem varázslat sem fizikai harc esetében hiszen ezt sem indokolja semmi, az állatokat közvetlenül nem lehet támadni rajtuk nem lehet kritikusat sebezni szerintem ez is bug.
Dátum: 2009.12.21. 13:05:30
Nyílván olyan statisztikát is lehet csinálni ami bebizonyítja, hogy fizikai harcban többet leeht az állatokba sebezni mint varázslattal ezért a varázslatok "állatsebző képessége" sem túlzás vagy sok stb. és igazából aki akarja meg tudná ugyan azt csinálni közelharcban is mondjuk ugyanannyi LE-ből. Hiszen az epikusok is milyen jól megvannak a fizikai harcban kiosztott állatsebzéssel. A tények emg tények. Fizikai állatsebzés hatékonysága mindenki szerint messze alatta marad a varázslatokénak. És eszerint is fejleszt. Biztos ez is csak a divat által teremtett furcsaság aminek semmi köze az ésszerűséghez.
Dátum: 2009.12.21. 12:59:16
Attól mert folyamatosan összemosod a dolgokat, és mindent a KH-ra meg a lészívásra vezetsz vissza még nem lesz igazad. Pontosan abban a környezetben vagy ahol a KH minden előnyét kiélvezhetnéd, szinte a legelején kezdted a játékot és minden lehetőséged adott volt, hogy ugyan olyan eredményes legyél mint a környezetedben lévők.

A saját bénaságodat nem kéne a KH meg a lészívás számlájára írni. Pofátlanul nagy előny az elbolynak a KH ez nem vitás de, hogy te emiatt lennél lemaradva az erős túlzás. Én minimum 1,5 hónappal később kezdtem a játékot mint te, az én lemaradásom, hozzád képest mégis sokkal kevesebb mint amennyire te az élbolytól el vagy maradva pedig én aztán csak szívok a KH-miatt.

A 270-es támadást egy épkézláb karakter ezen a szinten szerintem már gond nélkül megoldja sőt még teljesen át se kell öltözzön. A 380- 400-as IQ próbák meg....
Dátum: 2009.12.21. 12:41:43
Idézet: Miklós - 2009.12.20. 22:54:45
Egy ideje meg már a vita arról, hogy a varázslás vagy a fizikai harc az erősebb. Az utóbbi időben Birka, McPaul és még pár ember magyarázgatja, hogy az egyedüli üdvös taktika a játékban az IQ és taumaturgia növelése, mellette nem kell mást tenni, mint a védekezést tolni, tartani 1 állatot az elnyelés miatt, és ezzel szemben a fizikai harc útját járók tehetetlenek lesznek. Én ezzel vitába szálltam, hiszen pontosan látom a számokat és képleteket, de ahogy ez lenni szokott, sokan a legkevésbé nekem hisznek. Ezért amikor az állatok kritikus örökítését megszüntettük, az IQ lobbi hatására sokan meg voltak győzödve róla, hogy most aztán tényleg értelmüket vesztették az állatok, és vége a "harcosoknak". A kedélyek megnyugtatására mondtam, hogy készítünk egy statisztikai programot, ami méri, hogy melyik világban, melyik szinten mennyi az összes varázslat, fizikai és állat sebzés portyázásban. Már lassan egy hete gyűlnek az adatok, így közzé lehet tenni az eredményt. Az adatbázisnak így összesen 256 bejegyzése lett (minden világon minden szint egy külön bejegyzést kapott).

A 256-ból mindössze 31 olyan rekord van, ahol a fizikai_sebzés+állat_sebzés < varázslat sebzés (ezek nem egymás melletti szintek!)
Mindössze 10 olyan van, ahol a fizikai_sebzés+állat_sebzés < 0,8*varázslat sebzés.
Egyetlen olyan sincs, ahol a fizikai_sebzés+állat_sebzés < 0,5*varázslat sebzés.

Tehát azt az állítást, miszerint a mágusok erősebbek, és csak az IQ-t érdemes növelni, cáfoltuk. Cáfoltuk azt az állítást is, hogy nem volt szükséges az állatok kritikus örökítését megszüntetni. Lesz persze továbbra is, aki tovább bizonygatja, hogy "de engem tegnap a Józsi kapásból lelőtt egy 2000-es varázslattal!", de ettől a tények még tények maradnak.



Hát ez tényleg mérvadó statisztika, tekintve, hogy a csaták 90%-a alacsonyabb TÖ és alacsonyab szintű játékos vagyis minden szempontból gyengébb ellen és nem egyforma vagy erősebb karakter ellen indul egy ilyen statisztika frankón megmutatja, hogy egy gyengébb karakter ellen simán lehet nyerni varázslat nélkül is. Ezt eddig nyilván senki nem is sejtette...
Miklós ez a statisztika azt bizonyítja ezekszerint, hogy 256 csatából 225-ben a fizikai harc döntötte el a csatát és csak 31-ben a varázslat ? És ezt nekünk még el is kellene hinnünk?
Nyílván ezek a csaták azonos szinten kb. azonos TÖ (max +-20) karkaterek között zajlottak és még véletlenül sem kerülhettek be olyanok, hogy valaki 100+ TÖ előnnyel támadott volna vagy hasonló aránytalanságok stb.

Kész szerencse, hogy az állatok megfelelő támadás nélkül sosem találják el az ellenfelet és megfelelő támadás hijján egy varázslónak esélye sincs megkarcolni a célpontot csak és kizáólag a mágiában bízhat, ezért teljesen, korrekt, hogy a varázslat kb. ugyan annyit sebez amit fizikai harcban 6 kör alatt össze lehet szedni. A varázslás önmagában lehet, hogy nem borítja fel az erőegyensúlyt de tekintve, hogy a "varázsló" nem tud csak varázslattal sebezni mindenképpen van valamekkora (az esélytelenség kiszűrésemiatti) fizikai sebzése is ezért nyílván az egyensúly azonnal borúl. Minél több fizikai sebzés támogatja a "varázslót" annál inkább borul. A "varázslónak" van 6 köre rá, hogy fizikai sebzéssel rontsa a "harcos" esélyeit a "harcosnak" meg 1, hogy a "varázsló" sebzéselőnyét csökkentse. "varázsló" = bejött a varázslat, "harcos" = nem jött be. Szívesen látnék olyan statisztikát ami ennek az ellenkezőjét bizonyítja, a VU varázsló karakterei azok akik elsősorban a varázslat kör megnyerésére koncentrálnak a harcosok pedig akik a fizikai körben próbálnak angyobb előnyhöz jutni.

Jelenleg kb. olyan az egész mint a VF meg a pók kérdés. Nem kell egyikkel sem különösebben foglalkozni hiszen még a leggyengébb karakternek is van esélye a legerősebb pók/VF-es karival szemben (nyílván a tudatos és ötletes fejlesztés miatt ) legfeljebb egy kicsit alacsony ez az esély. A fizikai köröknek is van elméleti esélye ledolgozni a varázslat kör előnyét csak "kicsit" alacsony ez az esély.
Dátum: 2009.12.19. 16:09:38
Küldetések? Kalandok? Epik? Miért és hol van hátrányban ? Kalandok 80%-ba van IQ vagy tau próba erő meg támadás kb. 20-% ezzel el is mondtam szerintem mindent.... epikus ellen próbálj meg csak 50% találati arányt hozni.... Küldetéseknél meg nem igazán értem mire gondolsz, nincs olyan ami erőt támadást stb. kérne az ismételhetőek között meg van minimum 4 a bénítőson kívül ami rotálható.

Lészívás térkapuban meg KH ellen jó igazán ezeknek meg semmi köze a fizikai harc vs. mágia dologhoz szerintem.
Dátum: 2009.12.18. 21:18:32
Idézet: Birka - 2009.12.16. 00:52:30
Nasd, picit lassítsunk

Nézzük mit tudunk...

A harcos sebzése a következő:
Fegyer sebzése + fegyver sebzése /krit esetén/ + rnd(erő)*erőtényező /50 felett kezd el dolgozni, 90-nél kapott egy sallert most!/ majdnem végül beszorozva horda bónusszal és az egészből lejön még a fizikai elnyelésed.
A blöki sebzése ebből számolódik, de a fegyver sebzése csak 1x lehet benne most már.
Azaz növelheti a sebzését 1 blöki találatkor 25% 2-nél 25+20% 3-nál 25+20+15% 4-nél 25+20+15+10% -al még

Nézzük a varázsló sebzését:
fegyver sebzése * (100+taumaturgia*2,5) * 1,3 (kritikus esetén) * horda bónusz

A találatot nagyban befolyásolja a szerencse, de azonos szerencsénél 20% kitérés és 80% találati esély minimum van!

Azonos statoknál ezek után fel lehet vázolni egy csatát!
Nézzünk csak 300-as tulokat és mondjuk fényhozó (100-340) vs kisebb káoszsújtás (126-348)

Az egyszerűbb a varázsló:
126-348 * (100+300*2,5) * 1,3 = 1392 től 3845 ig 2618-as átlagot sebez az esetek 80%-ban
majd a 6 kor alatt 1x találva a topáz varázspálca a maga 80-318 sebzésével, kb 150-es erőt azért feltételezve
újabb 81-468 azaz 275-elnyelés (Ezen a környéken 150-es a megszokott!) osszesen 125 sebzés jön.

A varázsló 80%-ban lövi be a spelljét, ekkor a csatában 2743-at sebez.

Na nézzük azt a harcost:
100-340 + 100-340 + rnd(300)*1,12 /Miklós adat 60. szinten kb 8%-ból tippelve/ -150 környéki elnyelés azaz 1 től 826 sebzés, melynek átlaga 414!
A blökiknél egy fegyver átlaggal kevesebb az induló azaz 1 től 606 azaz 303-as átlag alapja van egy blökinek!

Szorozzuk fel a harc menetével:
Van 6 körünk 80% esélyjel az 4,8 találat átlagosan 3-4 db blöki talál azaz egy +65%-os blöki sebzéssel számolhatunk:
Végeredmény: 4,8*414 + 4,8*303*0,65 azaz 2932

A harcos átlagosan csatánként 2932-et sebez ennek megfelelően!

Miklós ezeket a számokat láthatja, neki teljesen ballancednek tűnhet a matematika nyelvén a dolog! 2743 vs 2932 az igencsak jó arány nézve hogy a varázsló is vihet 2-4 blökit ha akar...

Ami viszont baromira nem látszik a számokból az a szórás
Nem részleteznék hosszabb számolást, de:

Varázsló minimum: 1392
Varázsló maximum: 4163

Harcos minimum: 1
Harcos maximum: 5798


Nasd, te melyikkel játszanál szívesebben??? Amikor 4 blökit kell tartanod, és akkor van egy 1-től 6000-es szórásod, vagy 1 blökit, de 80%-aban a csataknak van egy 1400-4200-as szórásod?

A rohadék statisztika kihozza, hogy egyenlő az átlag sebzés, miközben a full harcra speckózot emberek azt látják, hogy 1-ket sebeznek egy közelharci körben,, és ez az ami iszonyat morál romboló!



Nincs 80%-os találati esély mert a védelem aránytalanul nagy a többi stathoz képest minden tárgyon, és magasabb szinten egyre inkább több van rajta ezt a szintből adódó +támadás sem kompenzálja megfelelően. Nekem 387-es támadásom van, már 260-as védelemmel + ősköves cuccok is 50%-hoz közeli vagy rosszabb találati esélyt lehet csinálni. A 150-es elnyelés nagyon kevés, ok én magasabb szintű vagyok de annyival azért nem és 260 körüli elnyelésem van. Varázslat elleni elnyelős cucca nincs mindenkinek mert az egyszer megszerezhető relikvia volt és nem beépített dolog mint az állatok. A dolog ennél amúgy is sokkal cizelláltabb mágia körre már a 70-80% körüli krit előny is elegendő harcira meg nem mert nagyobb az esély rá, hogy nem jön be. A kisebb káoszsúlytás triviális példa csak sebzésre de mi van a jelentős tulajdonságmódosítóval rendelkező varázslatokkal. Na meg a mágia körre gyúró kari sebzésébe nem vetted bele az állatokat ill. ha egy állata van akkor a +30-40% elnyelés töbletet stb.
Dátum: 2009.12.12. 23:26:01
Idézet: Jeriko - 2009.12.10. 16:46:26
Idézet: Otoaak - 2009.12.10. 13:48:10
Miért kerülnél 15% fölé? Ha vadászol lassabban gyógyúlsz ha nem vadászol gyorsabban. Ha lejár a vadászat nem fogsz hirtelen életerőt kapni. ha a vadászatot 2-3 percel 15% alatt hagyod abba még mindíg lesz 1,5 perced elkölteni az LE-t. El kéne olvasni először rendesen meg értelmezni ami le van írva nem kell egyből bepánikolni. Ha meg fejben nem megy a 2-vel való osztás akkor ott a számológép.

A zafír bónuszt is jó lenne így megcsinálni és akkor végre egálba lennénk a többi hordával abból a szempontból, hogy csak a zafír bónusznak van hátránya jelenleg.


Ide nekem ezt a "hátrányt"! Nyugodtan be lehet szorozni egy jó nagy számmal!


Ezt mondjuk nem igazán értem pont tőled, a gyorsabb regen 15% alatt igencsak komoly hátrány sokkal jobban géphez köti az embert, én csak és kizárólag a társaság miatt maradtam zafír mert így sokkal szarabb a vadászat napi rutinját letudni. A jelenlegi prémes változtatásig zafírként nem lehetett 50 csp-t egyhuzamba levaDÁSZNI MÉG MAX.-OS (116-os) elementárissal sem. Nem a hordák előnyeiről beszéltem hanem hátrányokról, ami tudtommal hordabónuszba beépítve egyik másik hordánál sem jelentkezik.

Aki annyira irigyli ezt a hátrányt egész nyugodtan sorolja fel a saját hordája hátrányait amik nagymértékben befolyásolják a játékidejét. Készséggel hallgatom.

De amúgy meg igazatok van annyira jó és kifizetődő a zafír horda bónusza, hogy minden világon a zafírok dominálnak és toronymagasan abból van a legtöbb, legalább 2x annyi mint bármely másik 2 hordából összesen. Vagy ez inkább a gyémántra igaz? Hoppá de akkor meg mindenki hülye csak az a világonkénti pár 100 karakter a zseni, aki rájött, hogy a kitörési pont a hordák között az a kék szín?
Dátum: 2009.12.12. 23:03:34
(szarkazmus, irónia!) Persze Miklós igazad van köszönjük a hozzáértő hozzászólást. Tényleg tök jó, hogy a karakter támadásától és bizonyos fokig az erejétől is függetlenül(a fegyver ugye sokkal többet számít, annak meg független a sebzése attól mennyi IQ-t ad.... ) eltalálják az ellenfelet és egész jól sebeznek is. Teljesen igazad van nem kell leírni őket hiszen akár 800-900-at is sebeznek az ellenfélbe akkor is ha amúgy el se találod. Ez azért jó mert ha bekapnyomsz egy 4k-s varázslat kritet és az ellenfélnek pofátlan mázlija van betalál 5-6 szor akkor sem kell attól félned, hogy magas krittel megfordítja a csatát mert az állatok majd bebiztosítják a hiányzó sebzést, akkor is ha a szemét aljas módon még a védelmét is átlag fölé húzta.