Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Ywgarrd

Dátum: 2012.07.11. 18:46:34
Akkor miért AFP lett a templom jutalma?

*Illetve ez az indok önmagában finoman fogalmazva is soványnak tűnik a lenti fejtegetéssel szemben..
Dátum: 2012.07.11. 15:45:43
Tegyük fel, 60. szintig 60 templomot teljesítek, amiért egészen addig egy darab AFP-t sem kapok, és a jelenlegi álláspont szerint templomonként, ami 4 hét 60. szinttől kezdve, kapok alkalmanként 20AFP-t.
Addig, 60 alkalommal költök 75 kavicsot dekrétumokra, 60*2 alkalommal fejlesztek olyan tulajdonságot, amit az esetek 90 %-ában biztosan nem tennék, 60*2 alkalommal fejlesztek olyan szakértelmet, amit az esetek legalább 90 %-ában eszem ágában sem lenne fejleszteni, rengetegszer használok ősköves italokat, váltok specializációt, áldozok lélekenergiát/lélekgyémántot, veszek új varázslatot, nyomatok szimulációt, (stb..) amikett biztosan nem tennék az esetek legalább 90 %-ában. Mindezt azért, hogy majd valamikor profitáljak belőle havi +20 AFP-t. Erre azt mondod, hogy nem dolgozok meg ezért az előnyért, amit a havi egyszeri +20 AFP jelent, mert nem lépek szintet. Mert szerinted, ez torzulást okoz. Arról hajlamos vagy megfeledkezni, hogy a lassabb ütem, arányosan sokkal nagyobb mértékben veszi igénybe az erőforrások rááldozását.
Azt mondod, hogy mindez menjen a levesbe, ne kajak semmi, mert nem lépek szintet, mert szerinted az olyan nagy torzulást okozna Azt hiszem, ekkora befektetések mellett, nem mondhatja senki, hogy jogtalan előnyhöz jutok, és nem trükközök/dolgozok meg érte. A karakterfejlesztésben igen nagy toirzulást okoz a templom..

*
Adott szinten azért fogok több AFP-t kapni, mert több erőforrást áldozok rá, nem a semmiből jön a bónusz.
Dátum: 2012.07.11. 15:17:10
Idézet: Birka - 2012.07.11. 07:46:29

Ywgarrd, mivel mindenkire vonatkozik egy adott időponttól, így nem érzem gázosnak ha valami ilyesmi bevezetésre kerül esetlegesen. Az tuti, hogy valamit kezdeni kell vele, mert lazán meg lehet oldani, hogy egy szinten kempelve a játékos nemhogy 2, de 3-4 templomot is megcsináljon ki szinten, ami 60. szintre felérve igen is extrém torzulásokat fog okozni hosszabb távon...


Amit kompenzál az általad javasolt megoldási verzió, amit jó ötletnek tartok továbbra is. Azt azért jegyezzük meg, hogy a torzulás mértéke elenyésző volna. Nem értem, miért bánt az bárkit is, ha valaki ilyen módon taktikázik, ilyen módon próbál előnyt kiépíteni a környezetével szemben. Bárki megteheti, nem kötelező "rohanni" szintben.
Az a része, hogy egy adott időponttól mindenkire ugyanúgy hat, elég torzított állítás. Minek beiktatni a dekrétumot, mint kiváltási lehetőség, ha a számomra legneccesebb feladatot nincs értelme kiváltani vele, mert kötelez a játék arra, hogy lépjek szintet. Továbbá sok játékos alacsony szinten azért csinálja a templomot, mert később ebből előnyt remél. Erre fel, a rengeteg LE és őskőbefektetést ilyen módon meg akarod nyirblni. Azért a karakterfejlsztés addigi menete erősen kihat az esetleges bevezetés utáni időszakra is. Jelen esetben nem szabályváltozásról beszélünk, hanem a körülmények megváltoztatásáról. Egy olyan dolgot akarsz berakni, amivel senkinek sem volna jobb, viszont egy réteget konkrétan megszívatsz. Ilyen "fejlesztés" soha nem volt a végzetúr történetében, ami ennyire durván belenyúl bizonyos rétegek játékába.

Indokold meg, miért nem elég az, hogyha x medál után csak minden 2. adja a bónusz, minden 2x medál után, csak minden 3. stb.. Az amit eddig felhoztál nagyon kevés, és nem is állja meg a helyét.

Továbbra sem értem, miért baj az, ha valaki taktikázással jut előnyhöz a környezetével szemben. A templom azért elég komoly befektetést igényel, nem ingyen jár a jutalom: olyan fejlesztéseket kér a templom, amit épeszű ember az esetek 5 %-ában ha csinálna alapjáraton (pláne a "lassú" játékstílusban).

*Nem beszélve arról, hogy 60. szintig egy darab AFP-t nem lát a karakter.
Dátum: 2012.07.11. 03:27:18
Idézet: Birka - 2012.07.11. 02:06:51

-Az is nyilvánvaló, hogy 4x4-es templomból sokkal többet lehet megcsinálni, mint 6x6-osból. Ezzel nem is lenen gond, ha nem lehetne "megszabadulni" a tp szerzős küldetésektől. Gondolom ez is korrigálva lesz azzal, hogy csak akkor kapsz medált/afp-t a templom végén, ha felvétel óta legalább 1 szintet léptél.


Ezt utólag berakni elég tróger dolog volna. Egyrészt a feltételek nem volnának egyformák mindenkinek. Másrészt én pl. biztos nem költenék/költöttem volna 75 kavicsot templomonkánt dekrátumra (az havi 150 kőső), ha tudnám/tudtam volna, hogy ez így fog működni.
Harmadszor, ilyenről soha sehol nem volt szó, még utalás sem volt ehhez hasonlóra sem.

*Csak akkor volna elfogadható, ha a bevezetésekor már meglévő medáloktól kezdve lépne érvénybe a korlátozó hatás. De még abban az esetben is igen inkorrekt volna..

**
Idézet: Birka - 2012.07.11. 02:06:51

-Talin már szó volt róla, hogy a medál adta bónusz el fog szállni mivel pörögnek a templomok. Miklós bedobott egy 20-as "irányszámot", de ez csak egy jelzés értékű megoldás volt. Én nem lepődnék meg egyáltalán, ha úgy működne majd, mint a bajnoki medálok pl. 5 felett midnen 2 ad +1-et 10 felet minden 3 stb...


Ez viszont nagyon rendben van.
Dátum: 2012.07.11. 00:40:14
Idézet: Ricskosz - 2012.07.10. 22:09:03
állítólag szó volt találkozón a templomi medálok bónuszának 20ban maximalizálásáról


Remélem én emlékszem jól, és arról volt szó, hogy csak 20. medálig adják a jelenlegi bónuszt a medálok, később pedig egyéb előnyöket nyújtanak majd, amin eddig még Miklós nem gondolkozott.
Dátum: 2012.07.09. 19:28:33
De a te szerencséd legendás a végzetúr világában. Majd kölcsönkérem.
Viccet félretéve.. V1-en hallottam rémtörténeteket, mennyire nehezen boldogult egyik-másik pók. Nephilának ha jól emlékszem hosszú hónapokig (de lehet több, mint egy évig) tartott. Remélem, esetemben a 2 hetes verzió lesz majd érvényes.
Dátum: 2012.07.09. 17:40:14
Nekem az lesz. Kevés azoknak a száma, akikkel eséllyel próbálkozhatok, lévén nem sokan játszanak hasonló stílusban a környezetemben. Lehet a szívósságot inkább nem is maxolom addig. Még szerencse, hogy legalább specializáció lesz akkorra, így fenntartás nélkül fejleszthetem a védekezést az egekig..
Dátum: 2012.07.09. 14:00:04
Ha őskőért megásárolva felhasználtam egy császári dekrétumot az egyik küldetésre, akkor ha az aukciós házból szerzek még egyet, az is kifejti a hatását? Vagy szigorúan csak egyszer lehet dekrétummal kilőni küldetést?

**De a tekercsre gondoltam. Kösz a választ Offsboy. Akkor marad a szenvedés majd a döntetlenes küldetéssel, ha 40. szint alatt ismételhető küldetéseket akarok csinálni..
Illetve a banned@vegzetur.hu a jelentés megfelelő helye.
Dátum: 2012.07.08. 14:25:19
Megfogadom a tanácsokat, és egy alapvázlatot közzé teszek elkészülte után. Addig semmiképp sem zargatom Miklósékat, amíg a játékosok visszajelzései nem vetítik elő egy ilyen jellegű esemény szükségességét és pozitív fogadtatását.
Dátum: 2012.07.07. 22:54:17
Egy összetettebb eseményrendszerre gondoltam, ami a folytatható kalandokból indulna ki. Úgy mint, ha teljesíted az első kalandot, akkor a következő nap kvalifikál a kaland második epizódjára, és így tovább. Ez volna a kezdeti szakasza egy globális eseménynek, melyre a játékban már meglévő eventek keretrendszerei megfelelő alapot nyújthatnának, csak apró módosításokra volna szükség (feltételezem). Elvileg minden adott hozzá.

Igazából arra vagyok kíváncsi, hogy maga az alapelképzelés mennyire nyeri el a játékosok tetszését, mennyire mozgatja meg a játékosok fantáziáját az ELLENSÉG szó. Illetve, hogy szerverterhelés, a különböző események alapjainak az összefűzéséből fakadó esetleges programozási nehézségek várhatók volnának-e. Valamint, hogy egy ilyen ötlettel és egy alapvető vázrendszerrel érdemes-e egyáltalán megkeresni Miklósékat, vagy teljesen felesleges minmális időt is belefektetnem ezekbe. Sejtem a választ, de azért reménykedek.

Ennél konkrétabban azért nem fogalmazok, mert ha valami csoda folytán elindulna a dolog, akkor erősen rombolná az élményt ha minden apró részlet idő előtt napvilágot látna. Egy dolog felöl nincs kétségem, hogy a szerepjátékos/kocka, fizetős/nem fizetős játékosok többségének tetszene az esemény, és megfelelő kivitelezéssel gazdasűgilag is megtérülő volna a beholder számára.
Dátum: 2012.07.07. 22:17:07
Felmerült bennem a kalandok továbbfejlesztése. Konkrétan a többepizódos kalandok irányra gondoltam, hogy egyik kalandból fakadna a másik. A programozáshoz nem értek (jó 20 éve programoztam utolájra a jó öreg C-64-en basic nyelven, illetve a "gépi" nyelvű programokat törtem fel. Úgy 10 éves lehettem, szóval az régen volt. Azóta biztos fejlettebbek csöppet a programnyelvek.) Ha jól sejtem, a kalandokra a keret már megvan, nem volna bonyolult kiegészíteni a fenti funkcióra.
Tovább ötletelve egy eseményrendszert is lehetne e köré építeni, amihez az alapok szintén adottak (xeno, kufár, térkép..), viszonylag könnyen ki lehetne bővíteni. Ismerve a játékosokat, biztos nagy tömegeket mozgatna meg minden rétegből az ötletem, ha kivitelezésre kerülne. Többet nem árulok el semmiképp. Viszont az a kérdésem, hogy érdemes-e foglalkoznom a gondolattal, és hónapokat szánnom a dokumentáció összeállítására (akártöbb játékost is bevonva, szükség szerint folyamatosan konzultálva a játékvezetéssel), és Miklósék elé terjeszteni.
Az igazat megvallva, nagyon komolyan gondolom ezeket a sorokat, és ha esély volna a megvalósulására, akkor biztosan hatalmas élményt nyújtana, amit a beholder szemszögéből is könnyen gazdaságossá lehetne tenni.

Kíváncsi vagyok a lehető legtöbb fórumozó véleményére és meglátására az eshetőség és fogadtatás szemszögéből is.
Dátum: 2012.07.07. 21:58:12
Én a V1-et látom, tegnap gyorsan regisztráltam Jancsikát V5-re, hogy bekukkantsak V5-re. V1-en alacsonyabb szinteken a Reiren, Tilly, Öcsi a csontozó, Böszmeség, Meggy, NoFear (stb..) erősségű karakterek ellen nagyon nehéz lenne labdába rúgni bárkinek is.

Mindenesetre az ötlet ragyogó.
Dátum: 2012.07.07. 02:23:54
Nagyon remélem, hogy a körülmények úgy alakulnak.
Dátum: 2012.07.07. 02:19:50
Ezt erősen kétlem.
Dátum: 2012.07.06. 17:31:39
Javaslat..
Ólmozott reflexek: ára 50 őskő/200 csp
Hatás: unod, hogy túl egyszerűen tudsz öltözetet és tudatturbót váltani, illetve a biztonságra törekszel, nehogy elfelejts valamit. Ebben segít ez a fejlesztés, innentől kezdve a fenti műveletekre nem elég egyszer rákattintani a megfelelő ikonra, a jóváhagyás érdekében kétszer kell a műveletet végrehajtanod.
Dátum: 2012.07.06. 15:12:42
Kár, hogy amikor a szintem környékén jártál, törölve voltam. Szívesen próbáltam volna meg egy részét elvenni a vadászott LE-dnek. A LE-re nagyon ügyesen vigyázó játékosok vámolása a legnagyobb kihívás a portyában számomra jelenleg. Alacsony szinten még majdnem mindenkit el lehet csípni egyszer-egyszer.
Dátum: 2012.06.29. 23:05:55
Idézet: Azazel - 2012.06.29. 16:24:02
Ők is csak emberek,velük is megeshet.


Ez így nem pontos.
Emberek, akik egy szolgáltatást nyújtó céget képviselnek, amiért itt sokan fizetnek. Ha innen közelítjük meg, máris más a helyzet.
Azt pedig jegyezzük meg, hogy QA tekintetében bizonyos szegmensek borzalmasan alacsony szinten vannak.
Dátum: 2012.06.29. 11:32:41
Próbáld ismét, lehet múltkor hétvégére esett a bajnoki, és bár olvasták, érdemben cselekedni már nem tudtak. Írj Baratynak "s.o.s bajnoki" tárggyal.
Azt gyanítom, hogy ha a V4-en nem nyersz, az nem a 2/3 elmulasztott bajnokin múlik.

(Egyébként esettől függetlenül az ügyfélszolgálat nem feltétlen úgy működik, mint ahogy ildomos volna, nem ártana kezdeni vele valamit. A sok panasznak bizonyára van alapja, ha nem is minden esetben.)
Dátum: 2012.06.28. 20:30:55
Volt szó +TP-szerzési lehetőségek bekerülésére, erre egy javaslat új AF képesség képében:

Mesterséges gerjesztés: min. szint 100, minden szintje 20 %-kal fokozza (lefele kerekítve) a vadászatért +TP-t adó tárgyak TP-növelő hatását. Max. szint 5, költség 10/15/20/25/30

(Az értékek szemléltető jellegűek.)