Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Ariel

Dátum: 2010.11.13. 22:21:35
Hát, elég érdekes a hozzáállásod az eszenciákhoz. Olyan, mintha azt mondanád, hogy nem jó, hogy gyűjteni lehet a 100 forintosokat és ha sok összegyűlt belőle, akkor autót venni belőle, mert te inkább fagyira költenéd, de így mégsem teszed, mert az autó mégiscsak jobb.
Dátum: 2010.11.11. 23:31:48
A mászásban még annyi taktika sem volt, mint most a térképes szakival. Egyszerűen az a csapat nyert, ahol a legtöbb magas szintű aktív karakter volt, és nem azért, mert az event miatt az egekbe tolták volna a mászást, nekik már alapból jóval nagyobb volt. Most legalább ebből a szempontból kisebb a befolyása a magas szintű kariknak.

Taktikázni pont annyira nem lehet, mint legutóbb, de ez még nem is olyan nagy baj. Mindenki tolja fel a térképes szakiját, és vadásszon, portyázzon ezerrel. De ha már csapatokat alkotunk, akkor legyen lehetőség a tagok között együttműködésre, interakcióra. Jelen formában tök fölösleges a csapatosdi, mindenki szedje a térképet, és a térképgyűjtők első 25%-a kapja meg az első díjat, második 25%-a a másodikat, stb. Együttműködésre úgysincs lehetőség, akkor legalább mások lustasága ne fogja vissza a fanatikusokat.
Dátum: 2010.11.11. 22:51:07
És ezt mégis hogy valósítod meg az inspirátor esetén? Csak a megszerzés időpontja ismert, amiből nem tudod kiszámolni, hogy ki mennyi csp-hez jutott vele.
Dátum: 2010.11.11. 20:47:29
Miklós: a térképezés még mindig magában hordozza az első variáció legnagyobb hibáját, mégpedig azt, hogy nulla csapatmunkát igényel...

Itt van ez a térképkereső szaki, rakjatok be mellé egy varázslatot, ami bárkire rakható, hatása pedig annyi, hogy a varázslat használója a térképes szakipontjainak 30%-át a kiválasztott célpontra rakhatja. A hatás az adott napon tart. Ha a karakteren annyi plusz szakipont gyűlik össze, ami önmagában ismét eléri a a karakter szintjének harmadát, akkor az alap találati esélye növekszik 0,5%-ot.

Ezek után már lenne csapatmunka, mindenki szervezhetné a "támogatókat", értelmet kapnának a kufár topikok, és érdekesebb lenne a verseny.
Dátum: 2010.11.11. 19:17:13
Idézet: Morzkod - 2010.11.11. 10:06:05
Idézet: Ariel - 2010.11.10. 22:35:42
a KH ellen a LE szívásnak maximum 30%-a működik, lefelé ütve még kevesebb


Halkan megjegyzem, hogy ez nem epp nerf. A LE szivassal nyert LE-re nem hat a kreaff, a raboltra meg igen, tehat igy gyakorlatilag TOBB LE-t lehet kiszedni a KH-bol. Persze a megoszlas is valtozik, igy aki nagyon durvan szivott LE-t az rosszul jarhat, cserebe masok jarnak jobban.


Hát ilyen alapon a láthatatlan sajtolás butítása sem nerf, hiszen aki hónapok óta használta, az ugyan szarul jár, de akik nem használták, és nem is akarták, azok jól, mert kevésbé maradnak le.
Dátum: 2010.11.11. 01:36:05
A térkapuval kombózó tárgyak nerfelése tipikusan hibás döntés volt, a játékosok lecsalózásáról nem is beszélve. Ugyan az a kategória, mint a sajtolás bug, a VF, vagy a láthatatlan vadászat. Mindenki által hozzáférhető dolog, de a négy esetből kétszer mégis belenyúlt Miklós, miközben a másik két esetet nem piszkálta.

Idézet: Darah - 2010.11.11. 00:39:47
De a lényeget nem vetted figyelembe.
Amit ti nem kaptatok, azt senki más nem kapta, ergo ott nem ért hátrány a többiekkel szemben.

A folyamatos nerfelésnek csak egyik lehetséges következménye, hogy olyan lehetőségtől esek el, amit más még használhatott. A másik hatása, ami szerintem sokkal rosszabb, mint az első, hogy képtelenség hosszú távra tervezni. Minden taktikát felrúg, hosszú hónapok munkáját teheti tönkre, és veheti el az ember kedvét a játéktól. Tavaly nyáron például az állatok kritikus ütésének tollvonással történő megszüntetése padlóra küldte azokat a karaktereket, akik közelharcra gyúrtak. Ez nem egyszerűen arról szólt, hogy egy olyan lehetőséget vettek el tőlük, amit más előttük még használhatott, hanem az addig jól működő karaktert vágta tönkre a nerf, és győztes portyák helyett csak bukta a csatákat.

A nerfeket elkerülni valószínüleg eztán sem lehet, viszont több következetességre lenne szükség, és megelőzésre, ahogy az AF képességekkel is történt.
Dátum: 2010.11.11. 00:10:59
Idézet: Darah - 2010.11.10. 23:42:08
Csak azt nem veszed figyelembe, hogy folotted nincs 60 másik szintnyi olyan játékos, aki ezeket a dolgokat már iszonyhosszú ideig korlátlanul használhatta, mint pl a reggelre megcsinálja nekünk a kábítós küldit a KH, vagy éppen az X következő epiknek nincs új cucca, így röhögve ütjük, mint a répát.
Ilyen spec nekünk soha nem is lesz.


Ez igaz, ahogy azzal sem fogsz találkozni, hogy régi kincstáblából kapsz tárgyat, mert nem készült új, hogy a portyacélpontjaid 90%-a akkora kábítás elhárítást kap, hogy még akkor is szenvedsz a küldivel, ha te támadsz, hogy a 110% LE szívásod 30%-ot ér, miközben az ellenfeleid 110%-al támadnak óránként, hogy kiszedik alólad a HT-t, mert már túl rég óta a tiéd és a többiek nem tudják elvenni tőled, stb.

A felsorolással csak annyit akartam mondani, hogy nerfelés mindig is volt, csak mostanában szélesebb rétegeket érint, és sokan csak most szembesültek vele, pedig ez egy két éve tartó jelenség.
Dátum: 2010.11.10. 23:46:48
Azt egy szóval sem mondtam, hogy egyetértek a JV módszereivel, egyszerűen csak tényeket közöltem.
A láthatatlan vadászat nerfelésére volt már ellenpélda is, ami alapján utólag nem kellett volna hozzá nyúlni. A sajtolós "bug" is a játékban maradt, és a VF túlzott lassításához sem akar utólag hozzányúlni Miklós, ezt a logikát követve a láthatatlan vadászathoz sem kellett volna.


Az utólagos nerfeléseket legkönnyebben úgy lehet elkerülni, hogy az új tervezeteket Miklós kirakja a fórumra, ahogy legutóbb pl az AF képességekkel is megtörtént. Nem hiszem, hogy hatalmas előnyre lehetne szert tenni az AF képességek valamilyen rejtett kombójával, amit utólag nerfelni kéne. A térkifordító ital ennek épp ellenkezője: nem tudtunk róla, és rögtön kombózott volna az AF képességekkel, aminek eredményeképp rögtön módosult is pár képesség és nullázódnak, az italhasználattal.
Dátum: 2010.11.10. 23:16:53
Idézet: Warfoki - 2010.11.10. 22:53:18
Például egész egyszerűen nem hiszem el, hogy mondjuk a láthatatlan vadászatos "bug" észrevételéhez komolyan évek kellettek.

A "bugok" jórészét a játékosok veszik észre, kisebb hányadát a játékvezetés. Ahogy kis karik magas szintű epikus tárgyakkal való rohangálása sem a játékvezetésnek tűnt fel, hanem nagy valószínűséggel játékosok hívták fel rá a figyelmet. Tehát a nerfelések nagy hányada gyakorlatilag játékosok kérésére indul meg. Említhetném itt például a szöviből való ki-be ugrálás büntetését is. De ugyan így lett kinyírva az állatok kritikus ütése is tavaly, vagy a hatalom tornya. Gyanítom, hogy a láthatatlan vadászat sem a játékvezetésnek tűnt fel, hanem a játékosok hívták fel rá a figyelmet.

A nerfelések kisebb részét kezdeményezi a játékvezetés, ilyen pl a 20 epikusonként változó kincstábla, vagy a portyalista rendezhetőségének megszűnése.
Dátum: 2010.11.10. 22:35:42
Bármily meglepő, semmivel sem több a nerf mostanában, mint eddig volt. A különbség csak annyi, hogy szélesebb réteget érint, és nem csak a top-ot. Ha magas szinten megy a nerf, azzal a játékosok nagyrésze egyetért, (szívjanak csak az élen járók, úgyis túl táposak). Ha pedig mégsem értene egyet a butítással, akkor sem emeli fel a hangját ellene, mert nem érinti.

Csak pár példa a teljesség igénye nélkül, amely nerfek ellen szinte senki sem emelte fel a hangját:

- a LE szíváshoz LE kell legyen a karakternél
- a karakter maximum a nála levő LE 20%-át tudja LE szívással elszívni
- a KH ellen a LE szívásnak maximum 30%-a működik, lefelé ütve még kevesebb
- kristálycsizma a kábítós küldi fékezésére
- az erőbónusz gyengítése magas szinten
- LE szívás védelem a térkapus lényeknél magas szinten
- az epikus szörnyek magas szinten már csak 20 lényenként adnak új kincstáblát 10 helyett
- gyorsabban növekedő maxép az epikusoknál
- kísérő állatok az epikusoknál, tovább növelve ezzel a sebzésüket

És még sorolhatnám reggelig... Mindig is jelen volt a nerfelés, a különbség csak annyi hogy mostanában több olyan fordult elő, ami nagyobb réteg számára észrevehető, így a visszhangja is nagyobb.
Miklós, a HKK paklikban szereplő relikviákról mikor kaphatunk információt?
Dátum: 2010.11.09. 19:17:40
Nem a dukátözönt csökkentette, hanem az arányokat. Tökmindegy, hogy mennyi dukát szerezhető összességében. Beszorozhatnánk 10-el is a térkapus, ismételhető küldis és csp-ért vehető dukátot, semmi nem változna. Ami fontos, az a dukátok aránya a különböző megszerzési módok között. A dukáttorta 3 szeletből áll : küldik, térkapu és csp. A féléves bérlet majdnem duplájára növelte a térkapu szeletet, ezzel csökkentve a másik kettőt. Tehát aki lassabban halad a küldikkel, vagy nem vált be csp-t, de térkapuzik, azt kisebb hátrány éri, mint eddig.
Dátum: 2010.11.09. 18:47:02
Idézet: Birka - 2010.11.09. 18:25:35
Ha már dukát, az ismételhető küldiket kéne már baromi régen megfogni, na az tényleg kurva nagy "BRÓKEN"!
1800 dukát után ne dukátot, hanem AF pontokat adjanak pl...


A féléves aukciós bérlet megteszi a hatását, jóval kisebb szerepe van az ismételhető küldiknek, mióta dupla dukát jár a térkapus gyűrűkért és nyakláncokért.
Dátum: 2010.11.09. 18:05:18
A legegyszerűbb megoldás adni az ispirátornak egy maximumot. Ennél több csp-t nem adna, akkor sem, ha 100 szint a különbség. Így továbbra is kombózhat a VF-el.
Dátum: 2010.11.09. 06:54:24
Sőt, a fegyvered fajlagos szórása még csökkenni is fog. Míg a halálfejszénél a max. sebzés majdnem négyszerese a minimumnak, addig ez késöbb már 1,5 körüli értékre fog csökkenni. Eközben persze az erőbónusz randomja tovább növekszik.
Dátum: 2010.11.08. 22:02:52
Az erőbónusz is random, azért ekkora a szórás. Nálam ez már 1k körüli szórást jelent kritikus ütés nélkül.
Kikerülni egymódon tudod: nem fejlesztesz erőt, bár akkor sebzésed sem nagyon lesz
Idézet: LanMaffia - 2010.11.08. 18:23:12
Jut eszembe Zan milyen tárgyakat vehet fel?


Nézd végig a relikviák listáját. Amin megakad a szemed, hogy milyen jól kombózna a Zannal, na azzá biztos nem tud átalakulni.
Dátum: 2010.11.07. 15:37:24
Az EH részen az AF pontok száma nem stimmel a felfelé ütésnél. A LE kiszámolásánál még 40 PP-vel számoltál, de az AF-nél már csak 25 a szorzó. I20-as cella.
Dátum: 2010.11.05. 07:20:49
Ha az AH képességek is így lettek letesztelve, akkor jobb nem elkölteni a pontokat
Dátum: 2010.11.04. 23:16:14
Úgy látszik, minden eszencia bugos, nekem a kritikus ütésem csökkent több mint 600 ponttal, az óvást én is benyújtom...