Hozzászólások - Khetty

Upszi!! Bocs, én olvastam félre.... a fekete ugyan elég sötét, de a pontos cím magyarul tényleg sötét és nem fekete lovag...

--------------

Melyik nem Batman film?

Mindörökké Batman (3. rész Val Kilmerrel - gonoszok:Jim Carrey és Tommy Lee Jones)
A fekete lovag (előzmények 2. rész Christian Balelel - gonosz: Heath Ledger)
Batman és Robin (4. rész George Clooneyval - gonosz: Uma Thurman, Arnold Schwarzenegger) - ez a legrosszabb az összes közül :-)
Batman: Kezdődik! (előzmények 1. rész Christian Balelel - gonosz: Liam Neeson)

*Az erdő, amely a szirtet borította olyan sűrűvé bozótosodott az évszázadok során, hogy ha bárki ösvényt akart volna vágni, hamar feladta volna. A magas fák lombain átszűrődő napfény megcsillant egy-egy esőcseppen. A nedves avar illata kavargott mindenfelé. Khetty szerette ilyenkor az erdőt, a fákról aláhulló esőcseppeket, az eső után napfényre igyekvő madarak színpompás látványát. Vadászni indult, de valójában nem keresett lényeket, akiket elejthetett volna. Minden vadászat alkalmával egyre távolabb került a toronytól, egyre nagyobb részét ismerte meg a Szirtet körülvevő világnak.
Hirtelen fájdalmasan felizzott a tetoválása, ösztönösen nyúlt a hátára függesztett kardja után, de csak az üres levegőt markolta. A drága kardot ugyanis mélyen őrizte a szobájában, még nem jött el az ideje annak, hogy használja.
Ám ez a pillanatnyi tévedés majdnem az életébe került, éppen egy hajszálnyival tudott elhajolni egy lendülő szöges buzogány csapása elől. Egy különös maskarába öltözött harcos támadt rá. Arcát nem védte sisak, szemeiben téboly villant.
Khetty nem sokat gondolkozott, marokra szorította saját buzogányát és védekezésre készült. A harcos félelmetes erővel lendítette ismét fegyverét, mire Khettynek ismét csak annyi ideje volt, hogy térdre rogyva lehajthatta a fejét. A tüskék súrolták vörös haját. Felállni nem lehetett, így oldalra vetődve egy fa tövéhez gurult és a fatörzs fedezésében felállt.
~ Kell az a kard! - tökélte el azonnal, mihelyst levegőhöz jutott.
Buzogánnyal a kezében kilépett a törzs takarásából, épp csak annyi időre, hogy ismét elhajolhasson a fém tüskék elől.
A lendület azonban, amelyet a harcos ebbe a csapásba belevitt túl nagyra sikerült és a buzogány tüskéi a fa törzsébe fúródtak. Khetty nem várta meg, míg kiszabadítja. Alulról felfelé lendítette a buzogányt, amellyel pontosan állon vágta a harcost. A szétzúzott állkapocsból vér buggyant elő.
Mivel a harcos pajzsa messzire gurult, miközben a harcos térdre rogyott Khetty előtt.
Tekintetéből kevéssé sütött az őrület, inkább valamiféle értetlenség, hogy valaki ilyen ütést mért rá. Khetty nem várta meg, míg kitisztul a harcos elmélye. Újra meglendítette buzogányát, amellyel a harcos fedetlen arcába csapott. A ripityása zúzott csont ropogására hideg futott végig a nő hátán. Kábán nézte kettétört fegyverét. Sosem szerette az ilyen kimenetelű párviadalokat, de már régen megtanulta, hogy a saját életét nem adja olcsón.
A tetoválás égető lüktetése lassan csitult, ahogy az erdő fáinak halk suhogása körülfogta.
~ Hát megint elkezdődött... - hunyta le a szemét, miközben magába szívta az avar illatát.
*Hirtelen mozgást hallott maga mellől. Ösztönösen marokra szorította a fegyvert, csak a széttört fa szálkák millióival bosszulta meg hálátlanságát. Kék szemeit az erdő sűrűjébe meresztette, hátha meglátja, ki mozgatja a bokrok ágait oly nagyon, de csak halk nyüszítést és furcsa vinnyogást hallott. Vállat vont és a tetemet az erdőre bízva visszaindult a toronyba.

*A hosszúra nyúlt csendet végül Zordon éles kacaja szakította félbe:
- Te komolyan el is hiszed ezt? - nevetett tovább. Csirguz és Gekkor rosszallóan néztek társukra, de úgy tűnt semmi sem töri le feneketlen jókedvét.
- A védővarázst olyanok hagyták maguk után, akiknek a tudása messze meghaladta a miénket!
- Hát akkor zárva marad! - vont vállat Zordon.
- Elképzelhető, hogy Mortazor kristálya előrébb visz minket a tudás útján - válaszolta Csirguz kissé kioktatóan.
- És mi van, ha egy ősi páncél fekszik a szobában? Vagy egy olyan fegyver, amellyel az arénában legyőzhetetlenné válsz?
*A felvetett lehetőségekre Zordon szeme felcsillant. Már nem kacagott gúnyosan, inkább elgondolkodva nézett a szikár mágusra, aki talán hozzásegítheti egyik titkos álmához.
- Végülis gyógynövényekben most sincs hiány! - nézett szét Khetty a konyhában körben felakasztott szárításra előkészített csokorba kötött levendulán, citromfüvön, rozmaringon. Ezekkel szolgálhatunk...
*Mortazor érezte a többiek felől érkező kétkedés hullámait, de nem tette szóvá, csak némán bólintott.
- Akkor itt a kristályod! - nyújtotta át a nyakából leakasztott bőrszíjat Khetty, amelyen a zöld kristályt őrizte. - Szólj, ha felkészültél és nekikezdenél... Mondd el, hogy miben segíthetünk.
*Ezzel nagyjából a reggeli tanácskozás véget is ért. Mindenki izgatottan indult a szobájába, hogy részese lehessen egy ilyen varázslat megkezdésének. Még sohasem volt hasonlóban sem részük. Mind remélték, hogy a veszély és az áldozat gazdag jutalmat hoz magával. Bár mindenkinek más és más volt a gazdag jutalomról az elképzelése.
Khetty épp magára kanyarította köpenyét, mikor halk kopogást hallott az ajtón:
- Nyitva van!
*Mortazor állt a kinyíló ajtóban, láthatóan kissé zavarban.
- Remélem nem haragszol, hogy elengedtem a manót!
- Miért haragudnék? - lepődött meg Khetty a kérdésen. - Szabad lélek, jobb neki az erdőben!
- Csak mert tudom, hogy megkedvelted... - vont vállat Mortazor.
- Túl sok mindent kedveltem már, aki végülis elhagyott...ez ráadásul csak egy manó volt... - felelte Khetty.
*Mortazor nem felelt. Sokszor nem értette a nőt hangulatait. Hirtelen előtörő keménységét, amikor dönteni kellett, aztán szeretetteli mosolyát, ahogy Liához fordult, ha a lány gondban volt.
- Máris elkészültél? - állt meg Mortazor előtt Khetty, jelezve, hogy elhagyná a szobáját.
- Nem, még nem - rázta meg a fejét a férfi.
- Jó! Most elmegyek vadászni! - lépett el a férfi mellett Khetty és a folyosón néhány lépéssel a lépcsőhöz ért, majd szélsebesen elhagyta a tornyot.

*Az éjszaka csendes esővel örvendeztette meg a kiszáradt földet. A torony lakói sokáig aludtak, mintha az esővel valamiféle álomport is szétszórtak volna a tájon. Mire Khetty lesétált a konyhába, a legtöbben már felébredtek, bár a gyűrött arcokon látszott, hogy alig néhány perccel korábban.
- Esik az eső, fúj a szél is... - nézett ki az ablakon Zordon bosszúsan. Az ő terveit teljesen elmosta az eső, hiszen a gyakorlótérre nem lehetett kimenni, és úgy tűnt a vadászatért sem lelkesedik senki.
Ahogy csendben gyülekeztek az ébredezők és szótlanul üldögéltek egy-egy csésze gőzölgő valami felett, Khettyben hirtelen felsejlett egy ötlet.
- Mi lenne, ha ma megpróbálnánk bejutni a negyedik szintre?
- Már korán reggel, ilyen rémálmaid vannak? - nézett rá Csirguz álmosan.
- Arra gondoltam, mostmár talán elegen vagyunk ahhoz, hogy megpróbáljuk.
- Ahhoz végig kelle olvasni a könyvtárat, hátha találunk használható információt! Nekem az elmúlt napokban erre nem volt időm...
- Aztán megint találunk egy halom poros bútort, könyvet meg három kupacnyi pókot, bogarat... köszi, de én kihagynám! - borzongott meg Zordon.
- Miért van zárva egyátalán? - kérdezte Doer Tin, egy frissen csatlakozott tag.
- Mert még nem nyitottuk ki... - csatlakozott a beszélgetéshez Gekko.
- És mi kellene hozzá: kőzúzó villám? - nézett fel Camelus lelkesen.
- Varázslat...csak még nem jöttünk rá, hogy milyen... - válaszolta Csirguz.
- Mikor beköltöztünk, megpróbáltunk körbenézni mindenhol, de sajnos csak a negyedik szintig jutottunk. A lépcsőn fel tudsz menni ugyan a toronyba, de az emeltek zárva vannak, többek között... - ismételte meg az újak kedvéért Gekko, majd az italába kortyolt.
- Akkor kinyitjuk? - csillant fel lelkesen Khetty szeme.
- Megpóbálhatjuk - vont vállat Gekko és Csirguz is.
- Remek! - állt fel a nő és a szobájába indult.
- De nem most azonnal! - nézett rá Csirguz kicsit még álmosan.
*Khetty nem felelt, csak mosolygott, majd a konyhaajtóból visszanézett:
- Hová lett a manó az ajtó mellől? Egész jó szolgálatot tedd... elriasztott mindenkit, aki belépett a toronyba...
- Igen, rám kétszer is szívrohamot hozott, mikor megjöttem... - dörmögte Camelus, amelyen jól mulattak a többiek.
- Jópofa kis szerzet volt - vont vállat Khetty kicsit szomorúan, mert megkedvelte a kis manót, bár sosem tudta volna kordában tartani vad természetét, megtörni pedig egyátalán nem akarta, ezért nem is próbálta felébreszteni dermedt állapotából. Csak remélte, hogy valamelyik toronylakó visszaengedte az erdőbe.

*A gyakolótér hasznosabb volt, mint gondolták. A férfiak fölös energiáikat szabadjára engedve küzdhettek egymással. Ezzel telt az egész nap, jónéhány horzsolás és lila folt bizonyította, hogy nem kímélték egymást.
Lia mindig mással került szembe, így azt is megtapasztalhatta, hogyha különböző harcmodorral, stílussal kerül szembe, mit csináljon. A férfiak hamar rájöttek, hogy a fiatal, mindig vidám arc valójában egy vérmes harcos rejt, aki gyorsan tanult és nem félt használni a tanultakat. Camelus töltött el vele a legtöbb időt, gondosan elmagyarázva mit és hogy csináljon, mire figyeljen, mintha egy gyereket tanítana a kezdő lépésekre.
- Nyújtsd ki a kezed, mintha eldobnál valamit!
- De ez olyan béna így...
- Viszont rendkívül hatékony! Odaütsz és a szemébe tóduló vértől, már nem is fog látni az ellenfél, így tovább támadni sem tud...tiéd a lehetőség, hogy elverd...
- De én nem akarok senkit megütni! - meredt tágra szemekkel Lia a mágusra.
- Hjajj, Anyám! - sóhajtott Camelus. - Vagy te ütsz, vagy téged ütnek! Ha nem akarsz több verést, emeld fel az ujjaid és lődd el a varázslatot!
Camelus szigorú hangjára Lia felemelte a karját, majd alig észrevehetően megmozdította az ujjait, amelyek közül így ezerfelé repült a fehéren szikrázó varázslat. Egy-egy szikra belecsapódott néhány fa kérgébe, néhány Camelus karját és combját sértette fel, de a legtöbb a varázslótorony amúgy is romos oldalán robbant szét, éppen csak elkerülve a későn érkező Elviz-t, Lia barátját.
Khetty vidáman nézte a gyakorlótér széléről a kialakult párharcokat, bár honvágya az otthona, Duparma iránt, szinte elemi erővel tört fel. Kezdte elengedni magát, megkedvelni társait és ezt az érzést azóta nem érezte, mióta átlépte a térkaput és erre a kipusztult világra került. És ennek már sok-sok éve volt. Bár haszna is volt ennek az útnak, hiszen Duparmában sosem varázsolt, az mások dolga volt, de ezen a világon mintha kialakult volna ez a képessége. Nem tudott nagy dolgokat véghez vinni - tárgyakat mozgatni, mint Csirguz, vagy kővé dermeszteni egy manót, mint Zordon-, bár az is igaz, hogy társaival ellentétben sosem tanult komolyan a mágiáról, egyszercsak használni tudta azt a keveset, amit tudott.
- Jó, hogy felépült ez a gyakorlótér! - nézett a lihegő Zordonra, aki pihenni heveredett a fűbe.
- Szerintem is - nyögte a férfi, majd karját a feje alá hajtva lehunyta a szemét.
- Gyere Khetty! - állt meg Csirguz a nő előtt kihívó vigyorral az arcán.
- Most inkább nem - rázta meg a fejét, majd felállt a fűből és gyors léptekkel a varázslótoronyba indult, mintha sürgős dolga lett volna.

*Khetty nevetve visszaindult toronyba. A férfiak lelkesedése, mint egy kisgyereké olyan volt. A gyakorlótérre érve szinte azonnal egymásnak estek, hogy kiderüljön melyikük is a jobb. Mikor Khetty a konyhába lépett az asztal mellett ülve találta Liát.
- Hát te? Megnézed a gyakorlóteret?
- Kint? Inkább nem - rázta meg a fejét a kérdezett.
- Mi baj van? - ült le a kopott padra Khetty is.
- Semmi!
- No, nekem ne füllents!! - keményedett meg a nő hangja kissé. - A fiúk? Beszóltak valamit?
- Nem, dehogy!
- Akkor?
- Egyszerűen nem merek kimenni! - nyögte ki nagy nehezen Lia a választ.
- Mi?? - hökkent meg Khetty.
- Akárhányszor kiteszem a lábam a kapun és kissé messzebbre elmegyek, biztosan belebotlok valakibe, aki azonnal úgy érzi, bizonyítania kell, hogy erősebb nálam....
- Lia, ne viccelj már! Miért nem szóltál korábban???
- Minek panaszkodjak? - vont vállat a lány.
- Na gyerünk! - ragadta meg a lány csuklóját Khetty és kivonszolta a gyakorlótérre, majd a fiúk gondjaira bízta, hogy segítsenek neki felkészülni egy-egy csatára, harcmodorra, fejleszteni a védekezését, illetve hogy megtanulja, hogyan tud bevetni egy-egy varázslatot hatékonyan.

*Mikor Csirguz megjelent a reggeli kávéval az udvaron, Khetty szó nélkül átnyújtotta a dobozt és a követ barátjának. A mágus értetlenül nézett fel a levél utolsó sorain után:
- Ez meg mi?
- Nem tudom - vont vállat Khetty.
- Bízol benne?
Khetty először csak bólintott: - Nem akar ártani nekünk, de valójában nem tudok róla többet, mint mondjuk Zordonról, Gekkóról vagy Rólad.
*A bozótos felől ekkor hirtelen égtelen ricsaj, kiabálás és csattanás hallatszott. Csirguz és Gekko egyszerre ugrottak fel a padról és a gyakorlótérnek kiszemelt erdőrész felé futottak.
A bozótos kiírtása után Zordon, a fákat kezdte eltűntetni, azonban úgy tűnt meggyűlt a baja néhány makacs növénnyel.
- Mi történt?
- Ez a nyomorult fa! Tüskéket növesztett és még használja is! - dörzsölte jobb karját Zordon fájdalmasan.
- Hogy használhatna bármit egy fa? - hökkent meg Csirguz.
- Jól van a karod? - nézte a vérző sebet Khetty.
- Semmi baja - rázta meg a fejét Zordon bosszúsan.
- Varázslattal próbálkoztál? - nézett végig a korábbi áthatolhatatlan bozótos kiírtott helyén Csirguz.
*A szirt széle sokkal messzebbre kiért, mint először gondolták, és a még álló fák törzse között felsejlett a tenger és az kékje.
- Ez lenyűgöző! - sóhajtotta Khetty. Sosem gondolta volna, hogy a sötét erdő helyén ilyen tiszta és egyenletes terepet tudnak kialakítani.
- Mi történt?? - jelent meg Camelus csizmában, nadrágban. Az ingét igyekezett magára rángatni, mire megközelítette a kis csoportot.
*A bozót kiírtásában ő is jelentős részt vállalva segített Zordonnak.
- Zordon összetűzésbe került egy ősfával - mutatott Khetty az egyik földig érő, nyúlánk ágakkal rendelkező fára.
- Na ne már!! Pont a gyakorlótér közepén???
- Pont.
- Gyújtsuk fel! - villant az ötlet hirtelen Zordon agyába. - A tűz elől csak nem tud elszaladni!
Khetty erre egy csettintéssel felemelte a kezét, majd egymáshoz közelítve a tenyerét kis gömböt formázott két keze között, mígnem labda-nagyságúvá nem vált, aztán kinyújtotta kezét és a tűzgömb egyenesen a fa törzsének csapódott.
Az ősfa félelmetes recsegéssel kezdte csavarni a törzsét, ágaival mintha oltani próbálná a tüzet, amelyre így ágról ágre egyre terjedt. Hirtelen újabb éles csattanás hasított a reggelbe és a fa törzse ezer szilánkra szakadva robbant szét. Zordon elégedetten leengedte a kezét.
- Köszi! - vigyorgott boldogan. - Íme a gyakorlótér! - mutatott a tisztásra, amelyet alulról magasra kopasztott fákkal szegélyeztek.
- Próbáljuk ki! - indult meg Camelus azonnal.
- Azért a fa gyökereit ne hagyjuk itt! Ki tudja, holnapra talán újra növeszti magát, mint egy hydra! - indult a fiúk után Csirguz lelkesen.

Nincs mit kifejteni... sokan vádaskodnak, hogy az élen állók csalnak...

Kicsit azért bosszantó, hogy egy heti játék után előkerülnek a "csaló" és "bezzeg ő béta-teszter" jelzők!!! Engem is elvertek jópárszor már, olyanok is akikről azt gondoltam, hogy tuti jobb vagyok náluk... és akkor mi van??? Ez egy játék.... Persze, jó látni, amikor a karakter (vagy a szövetség) az első 20-25 legjobb között van, de ez nem vérre megy...
Ráadásul miért kell egyből csalónak titulálni valakit, aki nekikezdett a játéknak és előrébb tart??
Leanthil elég részletesen elmondta a stratégiájukat (ami ugye nagy segítség másoknak), nekik bejött (bár ez a sápoljuk le a kisebbet többen is stratégia nekem se tetszik), de nem csak ők állnak az élen... mások másféle taktikát, játékstílust képviselnek és mégis ott vannak az első oldalon... (mi pl.: nem költünk sokat a játékra, nem verünk halomra más játékosokat egyszerre, nem csalunk!!! és mégis ott vagyunk az első oldalon! - legalábbis eddig még ott vagyunk :-) )
Kevesebbet kellene sírni és másokat okolni, többet kéne gondolkozni és odafigyelni, akkor előrébb lehet jutni!!!
Azt megértem, hogyha a kezdő 1-2. szintű játékosok megelégelik a folytonos sápolást, viszont októberben (ígéret szerint) újabb világ indul, tehát ott akár ők lehetnek a nyerő játékosok!!!!

*Mikor Mortazor elhallgatott, Khetty összevonta szemöldökét, majd tenyerén a lángot magasba tartva, nekiindult az éjszakának. Mikor a torony elé értek, megállt és mielőtt benyitott volna az ajtón így szólt:
- A múltadat te magad tártad fel nekünk, mikor eszméletlenül feküdtél. A horrorisztikus látomásokból azt hiszem, mindannyiunknak pont elég jutott... Annyit árulsz el magadról, amennyit akarsz, végülis a többiekről még ennyit sem tudok - vont vállat Khetty, majd benyitott az ajtón, aztán a nagy előtér közepén megint megállt, homloka erősen ráncolódott, mikor szembe fordult a férfival:
- És ne tekints engem úrnőnek... nem uralkodom én senkin... legalábbis nem áll szándékomban... Mindenkinek van a véleménye, ha akarja elmondja, ha akarja nem! - azzal elindult felfelé a lépcsőn és magára csukta a szoba ajtaját.
*Mikor aludni tért rég nem látott tájon járt...távol Ghallától...távol a mostani életétől. Egy vörös griffel állt szemközt egy tövises bokrokkal körülvett magaslaton. Az áthatolhatatlan bozóton élő ember át nem juthatott, Khetty mégsem félt. Felemelt kézzel simogatta meg a griff csőrét, amely szeretettel viszonozta az érintést...
- Sajnálom, Trifferlin! - sóhajtotta a griff tollas nyakába temetkezve. - Meg kell próbálnom... egyszerűen látnom kell, hogy mi van a Kapun túl!
~ És, ha nem térsz vissza? - hallotta a griff kérdését a fejében.
- Tudod, hogy visszajövök! - mosolygott a lány vidáman. - Sose hagynám el Duparmát, és titeket sem!
*Erre a griff letérdelt, hogy a lány felmászhasson a hátára, majd néhány szárnycsapással a magasba emelkedett és meg sem állt Napkapu városáig. A csillagok vidám táncában és a hold fényében fürdő oszlopok, amelyek a város közepén álltak, merev ódonsággal álltak ellen az időnek.
A griff leszállt, közvetlenül a kapu előtt. Khetty leszállt a hátáról, majd marokra fogta íját, megigazította a derekán függő tőrt, és a hátára erősített tegezt és nagy sóhajjal a kapu elé állt.
Először alig észrevehető volt a csillagok tánca, amellyel szinte az égről lecsúszva körülölelték a Kaput, majd a csillagfény átváltott tejfehér köddé a Kapu oszlopai és gerendája között.
Khetty nem nézett hátra, mert tudta Trifferlin megpróbálná lebeszélni erről az őrültségről, néhány mély levegőt vett és belépett a ködbe.
- Jól meggondoltad?? - hallott egy mennydörgő, de korántsem félelmetes hangot.
- Látni akarom, hogy mi van a Kapu túloldalán! - válaszolta eltökélten.
Ekkor a tejfehér köd hirtelen eltűnt, mintha elfújta volna a szél. Khetty ott állt egy kietlen pusztasággá vált domb tetején. Amerre ellátott életnek semmi nyoma, de mégsem sivatag vette körül, csupán az elmúlás, a halál...
Visszafordult, hogy visszalépjen, de Napkapu faragott, fehér márványoszlopait sehol nem látta.
- Nem pont erre számítottam - morogta magában. Majd veszélyt érezve nézett körül a kietlen pusztaságon. A tetoválása éles fájdalommal izzott fel, jelezve, hogy életveszély közeleg, de semmit nem látott, csupán a távolban egy vörösen kavargó légörvényt, amely azonban különös gyorsasággal közeledett.
~Trifferlinnek igaza volt! Ez nem az a világ, amit látni akartam.... - sóhajtotta, majd szapora léptekkel elindult, hogy minél távolabb kerüljön a közeledő légörvénytől.
Mikor Khetty reggel felébredt, először azt hitte régi otthonában van ismét. Duparmai lakosztályában, de hamar megérezte a varázslótorony dohos szagát és a régi vaságy kifeküdt szalmabélését. Sóhajtva gondolt Trifferlinre és Duparmára. Oly régóta kereste az utat hazafelé, hogy szinte belefásult. Biztos volt benne, hogyha most találkozna a duparmaiakkal, rá sem ismernének a régi, vidám, jókedvű társukra. Miután eléggé sajnálta már magát erre a reggelre, kimászott az ágyból és a konyhába indult. Szüksége volt a reggeli teákra és a padon ücsörgésre, hogy valamelyest feltöltődjön az előtte álló napra.

*Mivel a verekedés után a fogadóban megpihent, állandóan köpenyt viselő néhány varázslóra legalább 20-22 szempár meredt, Khetty egy kortyra lehúzta pálinkáját és így szólt:
- Máskor visszajövünk, Sztavrogin! - azzal kilépett a fogadó ajtaján. Mortazoron kívül még néhány varázsló is követte, akik igyekeztek gyorsan eltűnni az erdei ösvényeken, kikerülni a troll bosszús tekintetének tüzéből.
Ahogy Mortazon és Khetty visszafelé haladtak a varázslótoronyba jó ideig ugyanolyan némán gyalogoltak, mint odafelé, végül a nő nagy levegőt vett és így szólt:
- Arra vártam, hogy elmondd, de ha nem teszed meg, hát rákérdezek: miért mutattad meg neked a múltad? Milyen szándékaid vannak Napkapuban? Mit szeretnél tőlünk? Nagyhatalmú varázsló vagy, ez számomra nem kétséges, és látod, hogy mennyi kis apró-cseprő bajunk van nap, mint nap, mégis itt vagy... Segítségre van szükséged? A lányodon akarsz segíteni?

//ez bent van a Napkapu alatt is, de ide jobban illik :-)//

*Khetty körülnézett, de minden társa szemében álmos fáradtságot látott.
- Akkor menjünk, barátom! - invitálta Mortazort a kijárat felé. Nem felejtette el megsimogatni a manó fejét, mielőtt kiléptek az őszi éjszakába.
- Erre! - indult Khetty a sötét ösvényen lefelé az öböl irányába. Egy ujjcsettintésre aprócska láng jelent meg a tenyerében, amelyet maga előtt tartva megvilágította az utat.
*A két varázsló szótlanul halad egymás mellett, mígnem elérték a Fogadót. A szélesre taposott ösvényeken jól látszott, milyen forgalmas és népszerű hellyé vált a Lélek Fogadója. Mikor beléptek az ajtón jónéhány fáradt és kevéssé józan arc fordult feléjük. Khetty a pulthoz lépett, ahol régi jó barátként italt kért.
- Pálinkát vagy sört? - kérdezte Mortazor felé fordulva.
- Bor nincs?
- Ne válogass! - morrant Shul a pult mögül. Nem szeretett itt ácsorogni, de kénytelen volt beállni ő is néha Sztavrogin helyett.
- Pálinkát adj! - bólintott Khetty, majd a pultra helyezett kristályt.
A poharakkal a pult mellett maradtak, mivel a megnövekedett forgalom miatt már nem lehetett leülni.
Hirtelen éles hang harsant és penge villant. A troll akárhogy igyekezett nem ért oda időben, a kocsma közepén két végzetúr állt egyik kezükben tüskés buzogányt szorítva, míg a másik kezüket egymásfelé fordították, egyikük támadóan, másik védekezőn.
- Gyűlölöm a varázslatot!! - szűrte a foga között Sztavrogin, mikor meglátta mi készül, de tenni ellene már ő sem tudott semmit.
Az egyik végzetúr ujjai közül kékes fénybe vont fehér pontok szökkentek elő, pontosan a másik végzetúr mellkasát célozva. Ám a támadott nem várta meg, míg a varázslat elér hozzá. Kitért előle és meglendítette súlyos buzogányát, amely a varázsló mellkasán koppant.
- Ne itt verjétek agyon egymást! - ébredt fel hirtelen Hellblade, aki rendszerint az egyik asztalon aludt és robosztus alakjával a küzdők felé indult.
*A fogadóban pillanatok alatt körbállták a küzdőket, mintha csak valami előadás lett volna.
- Kik ezek? - kérdezte Khetty Sztavrogintól.
- Nem tudom, de kitiltom őket innen... feltéve, hogy életben hagyják egymást!
A végzeturak szurkolni kezdtek. Amelyik éppen nyerésre állt, leginkább annak. A párharc során többször sérült a fogadó bútorzata, illetve a buzogányok a barlang szélesítésébe is besegítettek, mígnem az izmosabb végzetúr egy jól irányzott csapással állon vágta a varázslót, amelyik szinte a levegőben úszva érte el a fogadó be- és kijáratát. A trollnak csupán annyi dolga volt, hogy a varázslót megemelve egy közeli fának támasztotta az erdő szélén.
- Elnézést a kellemetlenségért! A nevem Gort! - lihegte a megtámadott harcos.

*Khetty körülnézett, de mindenki szemében álmos fáradtságot látott.
- Akkor menjünk, barátom! - invitálta Mortazort a kijárat felé. Nem felejtette el megsimogatni a manó fejét, mielőtt kiléptek az őszi éjszakába.
- Erre! - indult Khetty a sötét ösvényen lefelé az öböl irányába. Egy ujjcsettintésre aprócska láng jelent meg a tenyerében, amelyet maga előtt tartva megvilágította az utat.
*A két varázsló szótlanul halad egymás mellett, mígnem elérték a Fogadót. A szélesre taposott ösvényeken jól látszott, milyen forgalmas és népszerű hellyé vált a Lélek Fogadója. Mikor beléptek az ajtón jónéhány fáradt és kevéssé józan arc fordult feléjük. Khetty a pulthoz lépett, ahol régi jó barátként italt kért.
- Pálinkát vagy sört? - kérdezte Mortazor felé fordulva.
- Bor nincs?
- Ne válogass! - morrant Shul a pult mögül. Nem szeretett itt ácsorogni, de kénytelen volt beállni ő is néha.
- Pálinkát adj! - bólintott Khetty, majd a pultra helyezett egy kristályt.
A poharakkal a pult mellett maradtak, mivel a megnövekedett forgalom miatt már nem lehetett leülni.
Hirtelen éles hang harsant és penge villant. A troll akárhogy igyekezett nem ért oda időben, a kocsma közepén két végzetúr állt egyik kezükben tüskés buzogányt szorítva, míg a másik kezüket egymásfelé fordították, egyikük támadóan, másik védekezőn.
- Gyűlölöm a varázslatot!! - szűrte a foga között Sztavrogin, mikor meglátta mi készül, de tenni ellene már ő sem tudott semmit.
Az egyik végzetúr ujjai közül kékes fénybe vont fehér pontok szökkentek elő, pontosan a másik végzetúr mellkasát célozva. Ám a támadott nem várta meg, míg a varázslat elér hozzá. Kitért előle és meglendítette súlyos buzogányát, amely a varázsló mellkasán koppant.
- Ne itt verjétek agyon egymást! - ébredt fel hirtelen Hellblade, aki rendszerint az egyik asztalon aludt és robosztus alakjával a küzdők felé indult.
*A fogadóban pillanatok alatt körbállták a küzdőket, mintha csak valami előadás lett volna.
- Kik ezek? - kérdezte Khetty Sztavrogintól.
- Nem tudom, de kitiltom őket innen... feltéve, hogy életben hagyják egymást!
A végzeturak szurkolni kezdtek. Amelyik éppen nyerésre állt, leginkább annak. A párharc során többször sérült a fogadó bútorzata, illetve a buzogányok a barlang szélesítésébe is besegítettek, mígnem az izmosabb végzetúr egy jól irányzott csapással állon vágta a varázslót, amelyik szinte a levegőben úszva érte el a fogadó be- és kijáratát. A trollnak csupán annyi dolga volt, hogy a varázslót megemelve egy közeli fának támasztotta az erdő szélén.
- Elnézést a kellemetlenségért! A nevem Gort! - lihegte a megtámadott harcos.

*Khetty magyarázata úgy tűnt egy cseppet sem törte le Zordon kedvét, így a vacsora végére ráhagyták az építés ötletét. Ha ő ekkora lelkesedéssel gyakorlóteret akar építeni, tegye csak nyugodtan.
Mikor mindenki végzett a vacsorával Lia egy mozdulattal felemelte az asztalon heverő tárgyakat és átlebegtette őket a mosogatóba. Alig néhány perc múlva minden tisztán pihent a helyén.
- Átmennék a Kublásokhoz egy italra! - állt fel Khetty. - Ki tart velem?

*A néma csendbe hirtelen Zordon hangja hasított bele:
- Építsünk! - mire a feketeköpenyes varázsló még a bejárati ajtóból, mire belépett a konyhába Mortazor leült a pad végébe Lia mellé.
- Jó hogy hazaértél! - fogadta Csirguz a mély hangú varázslót kissé komoran.
- Építsünk! - ismételte meg Zordon csillogó szemmel, kissé halkabban.
- Most? - kérdezte megrökönyödve Khetty. - Lement a nap!
- Mit akarsz építeni? - nézett fel érdeklődve Gekko.
- Na figyeljetek! - kezdett bele Zordon. Két tenyerét összedörzsölte, majd széthúzta és a kezei közt megjelent egy hologram, amely a varázslótornyot és környékét mutatta. Az erdőben megbújó apró élőlényeket kis pulzáló piros körvonalak jelezték. Ezzel úgy tűnt Mortazor személyét körüllengő különös dolgok egy időre napirenden kívüli kérdéssé váltak. Khetty úgy vélte, hogy amíg megtartja ezt az új zöldes színű aurát maga körül, biztosan nem lesz baj.
- Itt a torony mellett van ez a bozótos! Most verekedtem át magam rajta, de pont jó lesz! - csillogott az ifjú szeme.
- Mire??
- Gyakorlópályának és arénának!
A varázslótorony lakói ennél meglepőbb hírt nem is hallhattak volna ezen az estén.
- Azt akarod, hogy takarítsuk el a bozótot, ami évszázadok óta itt burjánzik! - tette fel a kérdést végül Camelus.
- Jaap - válaszolta Zordon.
- Az a helyzet, hogy itt a varázslótoronyban is van mit csinálni bőven - vett egy nagy levegőt Khetty. - A lépcsőn ugyan fel tudunk menni a legfelső szintre, a toronyba, de minden szintet varázslat véd! Nem lenne rossz tudni, hogy mit rejtenek az ajtók. Plusz, ha végignézel az omladozó falakon, te is látod, hogy a torony nem éppen új állapotában maradt ránk! Engem személy szerint irritál ez a dohos szag is, ami a falakból árad. A Lélekkút is egyre nagyobbá válik, és kell gondolnunk a pincéből kivezető ajtóra! Mivel azt is varázslat védi, nem lesz egyszerű átjutni rajta, úgy sejtem egy járatrendszert rejt, csak nem tudom merre visz... úgyhogy, nem akarom letörni a lelkesedésed, de részemről találok magamnak elég munkát itt a toronyban is...

Sziasztok!
Az alábbi kérdés számomra nem egyértelmű a játékleírásból... légyszi segítsen, aki érti:
Adott hordához tartozó karaktert nem támadhatunk, ebből logikusan számomra az következne, hogy adott hordán belül sem támadhatja egymást két szövetség, ellenben békét köthetnek... Viszont, ha békét köthetnek, akkor mégiscsak támadhatják egymást...
Szóval most hogy van ez??
Köszi: Khetty

*Mikor Csirguz is megjelent az udvaron, Khetty helyet hagyva a padon összehúzta magát, mire a férfi letelepedett mellé. Szótlanul ültek jó darabig, csak a tenger moraját hallgatva.
- Fura dolgok történnek mostanság... - jegyezte meg végül Csirguz.
*Khetty csak bólintott, nem szólt semmit.
- Úgy érzem, átjáróházzá vált a varázslótornyunk! - tette hozzá Csirguz.
- Jól látod, Csirguz és ez nekem sem tetszik...
- Mi legyen Mortazorral?
- Nem tudom - vont vállat a nő. - Nem érzek ártó, gonosz szándékot benne, de lehet, hogy tévedek... megesett már jópárszor, hogy félreismertem másokat ... De azt hiszem, nem lesz vele gond, ha magához tér talán elmondja, hogy milyen tervei vannak... ha mégis ellenünk fordulna, majd elvarázsolod! - mosolyodott el végül a nő.
- Én??
- Ki más?
- Beszélni kellene Gekkoval is - sóhajtott egy nagyot Csirguz, mintha ólomnehéz döntés nehezedne a vállára.
*Khetty is elkomorult erre a sóhajra. Jól tudta ő is, hogy nem Mortazor miatt aggódik ennyire Csirguz és nem is Roonel váratlan eltűnése aggasztja, ugyanez a kérdés nyomasztotta az ő lelkét is már napok óta.

Szövetségnélküli Játékosok!

NAPKAPU-ba várunk jelentkezőket, akik szem előtt tartják a közösség érdekét is!!

Aki szívesen lenne tagja a szövetségünknek, jelentkezzen bátran! (Kérünk írjatok pár sort magatokról, hogy miért ti vagytok a legalkalmasabbak)

Khetty

*Khetty kora reggel ébredt ismét, még mindenki aludt. Benézett Mortazorra, a férfi nyugodt arcának pirospozsgás színét látva megkönnyebbült. Ismét bekente a férfi sebeit, majd végignézett az arcán.
~ Ki vagy te és miért jöttél ide? Ártó szándékkal vagy békés célod van? - gondolta, de a békésen alvó férfi nem felelt. A zöld kristály erősödő fénnyel vonta magára Khetty figyelmét. Megnyugtató, lecsendesítő fénnyel.
Khetty erre sarkonfordult és útnak indult, hogy rozmaringból teát készítsen magának. Vadászni kellett indulnia és máris magasan járt a nap az égen. Ahogy elhaladt Roonel szobája előtt, az ajtót félig nyitva találta. Szélesre tárta az ajtót és belépett a szobába, amely patyolattisztán kitakarítva állt. Az ágy katonás simasággal letakarva, sehol egy ruhadarab, sehol egy tárgy.
- Roonel elment? - suttogta hitetlenkedve maga elé. - Dehát hová és miért? Miért nem szólt?
*A konyhában vizet forralt, majd a bögre teával kiült az udvaron elhelyezett kényelmes padra. Belátta a kéklő tengert, amely mintha a végtelenben összeért volna a tiszta éggel. A szemközti kiszögellésen egy másik torony romjai bukkantak elő a sűrű bozótból. Valah bizonyára ezek a tornyok védték a Szirtet.
A szirtek őrzően közrefogtak egy félkör alakú csendes ki öblöt, amelynek homokos partján gyerekek futkostak, egy wanduval játszottak gondtalanul.
A felkelő nap sugarait még takarta a varázslótorony, de a levegő érezhetően melegedett.
~ Ma kimarad a vadászat! - sóhajtott szomorúan.

Sziasztok Varázslók!
Sajnos egyik társunk elhagyta Ghalla vidékét örökre, ezért a NAPKAPU szövetségbe egy ember helye megüresedett! Aki szívesen lenne tagja a szövetségnek, jelentkezzen! (Kérünk írjatok pár sort, hogy miért ti vagytok a legalkalmasabbak, hogy könnyebb legyen dönteni )
Köszi: Khetty