Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Byzon

Dátum: 2010.06.26. 11:10:12
Könnyű a kisebbet piszterálni Nem mellesleg most akarom által reszelni Incut közelharcra, csak megnézem már miért bömböltök Korgothtal hónapok óta
Dátum: 2010.06.26. 11:05:43
Kuss főnök Nem barátoz az hitványatt végzetúr Legrövidebb út győzelemhez keresztülvisz a taumaturgia tulinak közepen át (á lá Jar-Jar )
Dátum: 2010.06.26. 10:52:58
Jó (vagy rossz? ) szokásom szerint fejtegetek, ezúttal Németország következő ellenfeléről, Anglia válogatottjáról értekezek.

Azt kijelenthetjük, hogy az egyszerű (EnglandAlgerieSlovenieYankies = EASY) csoport 2. helyén megérdemelten végeztek, alulmúlva a várakozásokat. Ennek ellenére elég sok potenciál van ebben a csapatban ha végiggondoljuk, hiszen az USA ellen egy szerencsétlen gól jelentette a döntetlent, Szlovénia ellen már mutattak is valamit, fel tudták pörgetni a játékot helyenként. A hatalmas hiba az volt, hogy alábecsülték Algériát, legalábbis (főleg a Rooney féle) nyilatkozatok alapján.
A válogatott erősségei: jól szervezett védelme, mely a Terry nevezetű oszlopra épül fel, mindenképpen erőssége. Ashley Cole is felnő a feladathoz. A védelem igazi harcosokból áll, a fiatal Thomas Müller szerintem kb pályán sem lesz ezen tapasztalt veteránok között. Nagyon nehéz érvényesülni ellenük, nem lepne meg, ha sok átlövéssel próbálkozna a német csapat. A viszonylag magas angol védelem stabil lehet Klose veszélyes fejjátéka ellen is. Másodsorban a szintén erős felépítésű támadók eséllyel vehetik fel a harcot a német középpályásokkal, védőkkel. Egy olyan tapasztalt veterán mint Emil Heskey áttörhet Badstuberen vagy Friedrichen. Harmadrészt a mentalitást emelném ki. Az angolok közismerten nagy küzdők, harcosok a pályán, nem nagyon adják fel, fogcsikorgatva, szenvedve, de odateszik magukat. Negyedrészt pedig Fabio Capello. Az olasz mester eredményei magukért beszélnek. A vb kispadon ülő szakvezetők közül talán a legnagyobb stratéga, de mindenképpen az egyik legnagyobb.
Gyengéik: elsősorban a szervezetlen középpálya. Nem és nem és nem. Nem lehet együtt játszatni két irányítót. Le kéne már tenni a voksot vagy Lampard, vagy Gerrard mellett. Mindkettő a játékot szervező, irányító figura, a posztjuk átfedő, nem értik meg egymást. Nem egyszer láthattunk hosszú felíveléseket a meccseken, mert a játékostársaik már nem merik kockáztatni, hogy a középpályán kelljen felépíteni egy támadást. Másodsorban Wayne Rooney. Ha a csatár megtalálja az igazi formáját, akkor nagy gólvágó, de ha nem talál magára továbbra sem, akkor a rájátszott labdák csak kárba vesznek. Harmadrészt a kényszer. Nagyon nagyok az elvárások a csapat vállán, ez legtöbbször meg szokta fojtani az angolok játékát. Negyedrészt: kéne egy kapus... Nagyon kéne...

Várakozásaim a mérkőzésről: kiegyensúlyozott, harcos meccset várok, sok taktikai fault, sok ütközés mellett (remélem normális bírót küldenek). A középpályát abszolút uraló németek sok passzos, mezőnyfölényes játékot alakítanak majd ki, de nem fognak tudni túl sok tényleges támadást kialakítani, gyakori átlövésekkel operálhatnak, illetve szögleteknél, egy-egy kiugrásnál Klose fejjátékára operálva. Az angolok kissé beszorulnak a meccsen, de gyakoriak lesznek a gyors, ám eredménytelen kontrák, főleg a széleken. Nagy kérdés Rooney játékának minősége, ha magára talál, nem sok sanszot adok a Nationalelfnek, másik fontos kérdés, képesek lesznek-e összedrótozni Bastian Schweinsteigert. Szerintem nem túl látványos meccsen sovány német győzelem. Legalábbis remélem.

Lehet kötözködni,l ha valaki akar
Dátum: 2010.06.26. 10:24:00
Nyolcaddöntők:

Uruguay - Dél-Korea: 2 - 0 (jobbnak érzem az ázsiai csapatot, de szimpibbek az uruk, és néha lehetnek csodák )

Egyesült Államok - Ghána: 1 - 0 (a masszívabb, harcosabb USA szerintem behúzza a gólképtelen Ghánaiak ellen a meccset)

Németország - Anglia: 2 - 1 (vágyálom, ha Rooney nem támad fel, akkor van rá esély, csak Schweini gyógyuljon meg...)

Argentína - Mexikó: 4 - 1 (itt nem lesz vita)

Hollandia - Szlovákia: 3 - 0 (minden csoda 3 napig tart, a hollandok minőségileg jobbak)

Brazília - Chile: 2 - 0 (Chile alapemberei egész sorát vesztette el erre a meccsre, nem lesznek egy súlycsoportban)

Paraguay - Japán: 2 - 2 [Paraguay lép tovább] (egyenlő erők küzdelme)

Spanyolország - Portugália: 2 - 1 (picivel, de jobbak a spanyolok)
Dátum: 2010.06.24. 19:52:51
Cras ha 90 percig ilyen lett volna, akkor a Szlovákok kb akkora zakóval mennének most haza, mint amit Észak Koreára szabtak ki Meirelessék
A szlovák hálóőrt tényleg le lehetett volna küldeni, csak akkor az őt fellökő olasz csatárt is le kellett volna, mindenkinek jobb hogy Webb nem szólt bele a későbbi meccsekbe ilyen módon. Az ütés nem volt szándékolt, inkább eltartó jellegű, szerintem jól tette a brit spori, hogy nem nyúlkált azonnal a pirosért. Jobb ha senkit nem küldenek le, mint ha 2 játékost, volt már elég piros ezen a vb-n bőséggel...
Dátum: 2010.06.24. 19:50:07
Had említsem meg szerény reményemet, hogy a németek nem is folytatják ezt a hagyományt
Portugálok nyilván továbbmennek, az elefántoktól meg elbúcsúzunk, de jelenleg nem fogadnék a Portugál sikerre, még kis összeggel sem...
Dátum: 2010.06.24. 18:49:53
Hát hogy erre válaszoljunk, jó lenne látni azt is mekkora a különbség a tulajdonságok között...
Dátum: 2010.06.24. 18:33:57
IQ: egyszerre támadó és védekező tulajdonság, ettől függ, hogy teljes sebzést ad-e le a varázslatod, illetve ki tudod-e blokkolni az ellenfél varázslatának egy részét.
Mágia: ez és a szinted határozza meg hány varázspontod van.
Taumaturgia: ettől függ mennyit sebez a varázslatod.
Dátum: 2010.06.24. 18:01:31
Rekedtre üvöltöttem itthon a torkomat örömömben, kiestek a taljánok, hála legyen az égnek meg Szlovákiának!!!! YESSS!!!!! Vigye az ördög a tippemet, kit érdekel, kiestek végre akkor amikor ki kell esniük!!!!!!

Dátum: 2010.06.23. 19:17:18
Ariel, azért lássuk be, a fő probléma, hogy még csak köszönőviszonyban sincs egymással a két dolog jutalma, márpedig kb az egyetlen út, ahol választhat bármit is a karakter. Nem lehetsz közelharcos, mert gyenge, nulla a szerepjátékos elem, ezért sokan (klántársaim is) fognak szidni, de a horda sem számít szinte semmit, a minimális bónuszai miatt. Itt meg van egy egyszerű, jól látható választás: vagy leküzdöd, vagy mindenki agyonver. Ez így nem jó. Nagyon nem. Ha tudsz más korrekciós javaslatot, amivel a fertőzötteket szintbe lehet hozni (fixen, nem a portyával, mi ugyanis veletek ellentétben PvP játékot játszunk, nem a számítógép az ellenfél, 68 felett a karakterek nagyobb része már gondolkodik is, nem kristálynak nevezett fejőstehenek, ja és itt kötelezően 15% alatt kell vadászni, vagyis ha kinn ácsorog szerencsétlen a flaszter a közepén, előbb-utóbb lefosztják, szóval valami olyan javaslat, ami nem csak a topok játékterét jelentő homokozóban életképes ha lehet ), tehát ha van ilyen javaslatod, akkor légyszíves tárd elénk.
Dátum: 2010.06.22. 19:57:48
Idézet: Offsboy - 2010.06.22. 18:25:54
Én is így gondoltam sokáig és érveltem a "bezzeg akkor jó volt másra költeni"-vel, aztán pár hónapja ninja felhomályosított, hogy egyesek nem azért választották a fertőt, mert spórolni akartak, hanem mert amikor feljött a fertő-nem fertő kérdés, akkor az úgy lett beharangozva, hogy az nem lesz hátrányban a nemfertővel szemben. Hogy 2 külön oldal lesz, ha úgy tetszik Jedi meg Sith, de egyik se lesz gyengébb a másiknál. Ennek fényében szerintem már ahhoz is nagy báűtorság kellett, hogy valaki ne a fertőzés leküzdését válassza, mert nem tudta, hogy a végén a fertő milyen tápot ad (vagy épp nem ad).

Ugyan én még akkor talán nem is játszottam mikor ez nagy téma volt, szal lehet nem így van

[edit] egy hülyeség


De igen, így volt, Miklós rossz szokása szerint semmit nem mondott meg előre, még rosszabb szokása szerint nem is teremtett egyensúlyi helyzetet.
Én anno simán azért küzdöttem ellene, mert mondom ha költsége van, akkor tuti ez a jobb. Ennyi logika állt előttünk.
De azt nem gondoltam volna, hogy játszhatatlanná silányítja szegény leprásokat
Dátum: 2010.06.22. 19:21:19
Ez tény. Csak az a gond, hogy az angolok vagy most harapnak, vagy sosem fognak... És sajni nem nézem ki belőlük, hogy ne szedjék össze magukat...
Dátum: 2010.06.22. 18:54:58
Idézet: Mangetsu - 2010.06.22. 18:53:31

Szlovénia - Anglia 1-0



Bátor tipp, szurkolok magam ellen, hogy igazad legyen
Dátum: 2010.06.22. 18:45:11
Ugyan Roka, attól hogy őket tartottam az esélyesebbnek, még nem az ő győzelmükért drukkoltam. Holnapra is azt mondtam, hogy valszeg győznek az angolok, de ha Rooney szakállat növeszt, akkor boldogabb leszek, mintha bejön a tippem.
Dátum: 2010.06.22. 17:08:59
Csigaevők mehetnek szépen haza, de lehet jobban tennék ha nagy kerülővel mennének
Dátum: 2010.06.22. 13:45:35
Epic specet nem lehet max fölé vinni, a kronot szokták legelőször, megsúgom. És akkor még nem beszéltünk a kőkemény tápot jelentő vf-ről, és a kényelmileg nem utolsó elementárisról sem.
Dátum: 2010.06.22. 13:30:05
Idézet: Eliteninja - 2010.06.22. 13:18:39
Szerintem elérhető távolságba kéne rakni 68. szint környékére.


Semmiképpen Ninja, a fertőzött kapja meg kicsit később mint a sterilek, és természetesen csak 10 szintenként 1-et. Ezt én is így érezném korrektnek. Legalább egy 5 szint eltolódás legyen, az nem éppen egy végletes hátrány.
Dátum: 2010.06.21. 21:57:00
Valóban jó játékosokból álló csapat, de reális erejét nézve nem érzem én sem hogy a döntőbe kéne menetelnie, attól hogy egy alapvetően nagyon gyenge de harcias és szimpatikus kis gárdát jó napot kifogva le tud alázni. Túlságosan egy emberre felépülő csapat, mondjuk az igaz hogy én mondjuk Meirelesst vagy Simaot onnan többre tartom annál a primadonnánál, de bárhogy nézem is: szerintem ez a portugál csapat nem döntőesélyes. A brazilok, a spanyolok jobbak náluk, a hollandok is többet mutattak, de szerintem a németek meg a digók ellen is kivéreznének, mert ez feléjük hagyomány
Atyaúristen! Mégis mi a franc hullik egy ekkora dögből?
Minden tiszteletem (meghajol)
Dátum: 2010.06.21. 18:10:47
Mi van, romlik a látásod? Úgy kezdődik a linkelt oldal: csak férfiaknak. Vagyis te ehhez egyszerűen nem érthetsz, nőstény

Viccet félretéve: noha alapvetően biztos, hogy tudományos felmérésekre alapozott izé lehet (nagyon nem olvastam bele ), ettől függetlenül asszem ez az SwarczY, amit mindenki jobb ha magának alakít ki mint stílust, nem valószínűsítem, hogy ezt kéne bemagolni mindenkinek. Úgyis több a nő, mint a pasi, jut mindenkinek belőlük