Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Byzon

Szerintem aki erre nem tudja, hogy a helyes válasz "Senki" az lassan kezdhet orvoshoz fordulni...
Dátum: 2009.01.03. 00:25:42
Be is tettem valami a storyhoz jobban illő karakterképet...
Dátum: 2009.01.03. 00:00:32
StevZ lesz az, de köszönöm az engedélyt!
Dátum: 2009.01.02. 22:43:57
Hát a Sacredben mondjuk pont nem vámpírnőt választottam, hanem sötét elfet, de egyébként szeretem nagyon a vérszívókat meg mindenféle élőholtat.
Kicsit primitív, de nálam maradhatott volna...
Dátum: 2009.01.02. 22:32:19
Na azért ez nem teljesen az én érdemem ám! Csak én játszottam a Kft. két másik játékával is a TF-el (ami a VÚ régmúltja) és az ŐV-vel (ami meg a VÚ közelebbi múltja). A smaragdvámpírok a TF magas szintű szörnyei (30-40 szint között jönnek és közel sem 100%, hogy levered őket, és csak akkor tudtad, ha volt nálad fokhagyma), Lord Daramoula meg egy neves verziójuk (asszem mint itt az epikus szörnyek, bár ott egymagadban kellett megverekedned vele). Ahogy Sir Rasolphius is létezett a TF-en a Démonölőt lehetett tőle megszerezni, ha jó karakterrel játszottál akkor némi démonírtás után neked adta, ha gonosz voltál akkor le kellett csapni érte, de nem tudták csak a jók használni (én kizsigereltem Rasolphiust). Tehát őket mindössze csak felhasználtam, hogy autentikusabb legyen a történet.
(Az olyan baromságokat, hogy miért kell a fokhagyma én agyaltam hozzá, de olyan hülyeségnek tűnt... ) Szóval annyira nem kell meglepődni (főleg mivel a kedvenc szerepjátékom a Vampire volt, ahol vámpírokkal kellett játszani ). De azért jól esett a dicséret!
Dátum: 2009.01.02. 21:50:24
Miért a megdöbbent arc? De örülök, ha tetszett!
Dátum: 2009.01.02. 21:28:54
Idővel ki tudja? Lehet egyszer majd csak a westen leszek, nem tudni mit hoz a sors. De te meg ahelyett, hogy itt jártatod a kalaplőt igazán írhatnád inkább a Napkapus hsz-t!!!
Dátum: 2009.01.02. 21:15:51
Idézet: cirip - 2009.01.02. 21:12:54
pedig teljesen jogosnak tűnik
Byzon, pöpec az írás, de hogy fogsz ebből kimászni?


Attól függ miből? Lord Daramoula átkából? Azt most még nem tudom, lehet nem is fogok. Ha egyszer megunom a játékot, akkor az lesz a lezárás, hogy Khetty kezére adom magam. Ha meg még hosszan játszom, akkor kitalálok valamit. De ha tetszik a napló, annak örülök, nagyon!
Dátum: 2009.01.02. 21:13:54
Nem értem mi bajod ezzel a résszel... Te belőled lehet még komoly történész, ha az szeretnél lenni, de jelenleg éld csak a gondtalan gyermekkort, amikor még nem kell és ne is akard, hogy komoly tudósnak legyél titulálva!
Dátum: 2009.01.02. 20:59:46
Na ebbe inkább ne menjünk bele...
Dátum: 2009.01.02. 20:50:50
Telk: köszönöm.
Danka: az élettel ellentétben itt komoly tudósnak szánlak...
Minden nap, amikor net előtt vagyok, csak egyetlen fejezettel bővül a napló, úgyhogy írjál csak!
Dátum: 2009.01.02. 20:35:00
Lesz, hidd el. Ciriptől, Khettytől és Cirmitől már választ kaptam a következő kérdésemre, de titket még nem kérdeztelek... Tehát:
Szeretném ebben szerepeltetni a fórumos barátaimat is, legalábbis akik megengedik... Konkréten: Telk, Danka, Kyron, Lan és Atre rátok vonatkozik a kérdés, ki engedi meg közületek, hogy karaktere szerepeljen a történetben?
Dátum: 2009.01.02. 20:32:12
Nézd meg az aláírásom Drakinért.

Lélekkút kisütésénél minél több ősköved van és minél magasabb szintű vagy, annál több LE-t kapsz.
Dátum: 2009.01.02. 20:17:39
Pedig én drukkolok neked, mert mindig érdekelnek a Napkapus írások! Nekem is elszállt az ihlet a naplóbejegyzéés közepénél most, de azért kiízzadtam magamból. Szóval menni fog az!
Dátum: 2009.01.02. 20:14:09
"Itt állok Leah ősi, idő koptatta oltáránál és csendesen fürkészem a környező bokrokat. Várom azt, akitől sokat, mindent remélek. Napkapu főmágusnőjét. Ha a varázslók sem tudnak rajtam segíteni, akkor senki... De kell legyen segítség, nem születhet újjá ez a förtelem! Az lehetetlen! Csendesen zördülnek meg mögöttem a levelek és én az érkező felé perdülök. Khetty mosolyog rám, kezében nem is tart fegyvert. Bízik bennem. Hisz barátok vagyunk. Pedig lehetne ez másképp is. Mohó szemeim előtt kirajzolódnak a kecses nyak bőre alatt az erek, amelyekben a mámorító, édes vér kering. Lelkemben felbőg a fenevad, jussát követeli, hogy kielégítse véghetetlen mohóságát. De ez alkalommal könnyedén csendesítem le, hiszen nem ostoba. Jól tudja, Khetty ellen nem küzdhetne, ahhoz teljessé kell váljon a metamorfózis. Ez a test nem dacolhat a mágusnő hatalmával.
- Hívtál barátom és én eljöttem. Bár érdekes, hogy miért az ősi oltárromhoz hívsz, hiszen szívesen látott vendég vagy Napkapuban is, te is tudod.
- Ez alkalommal szó sem lehet arról, hogy Napkaput felkeressem. Négyszemközt kell beszélnem veled, úrnőm.
- Mi a baj? - kérdezi Khetty, szeme megtelik aggodalommal.
Mindig csodálattal töltött el, ahogy Khetty ráérez mások érzelmeire, persze jelenleg nyilván látszik is az arcomon a szenvedés és a fájdalom.
- Ennyire nyilvánvaló?
- Mágus vagyok - mosolyodik el a nő. - Sok minden nyilvánvaló előttem, különösen az érzelmek - nyúl önkéntelen mozdulattal a szíve tájékára. - De nem kell mágusnak lennem ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen számomra, komoly bajban vagy. Segítségre van szükséged Incubus?
- Igen - hajtom le a fejem szomorúan. - Könyörögni jöttem a segítségedért...
- Könyörögni nem szükséges. Kedvellek barátom, ha tudok, segítek neked. Mit kívánsz?
- Arra kérlek... Ha már nem lesz más mód... Akkor... Akkor... Akkor kérlek pusztíts el engem...
- Micsoda? - hőköl hátra döbbenten Khetty. - Azt hiszem, ezt azért meg kéne magyaráznod barátom!
- Veszélyt hordozok. Veszélyt mindenkire. A barátaimra. A társaimra. Mindenkire. Átkozott véremmel küzdve, nem biztos, hogy győzhetek. Ha elbukok, neked kell megmentened őket! Kérlek!
- Semmit sem értek... A fertőzés borítja el elmédet? Gyere velem, ismerem a mentort, aki megtaníthat, hogy küzdj meg vele...
- NEM!!! Nem a fertőzés! Az csak gyengíti az elmém ellenállását az átokkal szemben! De az átkot a vérem hordozza.
- Még mindig nem értem barátom... Sőt, egyre kevésbé értem...
- Mond neked valamit az a név, hogy Lord Daramoula?
- Semmit.
- Valaha a régi időkben a vámpírok legerősebbjei a feljegyzések szerint a smaragdvámpírok voltak. Ezek a különös vérszívók csillogó zöld bőrükről könnyen felismerhetőek voltak. A legenda szerint egyenesen Leah birodalmából érkeztek, de ezzel valamiért feldühítették a Halál Urát, aki azonban bosszúállás helyett alkut kötött velük. A részletek homályosak, de valószínűleg az volt a dolguk, hogy lelkeket küldjenek az árnyékbirodalomba... Mindenesetre az ő uruk volt Lord Daramoula a leghatalmasabb smaragdvámpír. Róla ma már nem lehet túl sokat tudni... Az biztos, hogy sokáig egyszerű vámpírként tengette halálon túli életét, aztán valamikor elpusztult és az Árnyékbirodalomból tért vissza. Teste ugyan összefonnyadt, de sokáig szinte legyőzhetetlennek tűnt. Bár sok kalandozó próbált szerencsét, sokan menekülésre is kényszerítették, sőt néha olybá tűnt el is pusztították Lord Daramoulát, az mindig egyre hatalmasabbként tért vissza. Végül egy alakváltó kalandozó aki jól ismerte az ősi legendákat és emlékezett rá, a vámpírok valamiért gyűlölik a fokhagymát. Emellett hosszú próbatételek után megkapta Raia egyik legszentebb lovagjától, Sir Rasolphiustól a Démonölőt, egy szent ereklyét. Ez a pallos fókusza és hordozója volt a fény, a nap és a jóság erejének. Ezekkel legyőzte a sötét vámpírt. Mint kiderült a fokhagyma Sherannak, a természet istennőjének áldását hordozza magában, így folyamatosan kapcsolatot jelent az éltető Istennő felé és ez a kapcsolat meggyengíti a nekromantikus mágiát. A Démonölő szent kisugárzása pedig elpusztította a vámpír nagyurat. Ám ő végpusztulása előtt sötét átkot mormolt és mindörökre legyőzőjére szabadította Leah átkát...
- És hogy jön ez az ódon mese ide?
- A Lord pusztulásával a vámpírok végtelenül legyengültek, ma már csak árnyéka a hatalmuk az eredetinek. De Lord Daramoula gondoskodott népe túléléséről, amikor az átkot megfogalmazta. "Ágyékodból támad az a magzat, kit újra képére formál Leah vérrel terjedő hatalma, amint enged a gyász és az éhség hatalmának, a smaragdvámpírok újra e földön járnak!" És az az alakváltó harcos az én ősapám volt...
Egyre nehezebben szedem össze a gondolataim, érzem ahogy remeg a kezem, a testem minden ina, amint arra gondolok, miféle harcot vívtak őseim ezzel a förmedvénnyel, s hogy én talán nem leszek képes méltó lenni hozzájuk...
- Folytasd - kérlel Khetty és én lassan rendezem a légzésem és belevágok:
- A családom minden férfi tagjának meg kellett küzdenie ezzel az átokkal...
- Csak a férfiaknak? - kérdezi meglepetten Khetty.
- Igen. Egy nőt, akiben jelen van az új élet ígérete, azt nem lehet a halál képére formálni. Mert a családom tagjai a metamorfózissal küzdöttek, melynek végén smaragdvámpírrá lettek volna és kaput nyitnának az Árnyékbirodalomba, hogy újra Ghallára szabadítsák fajtársaikat nagyuruk hívása szerint.
- Azt akarod mondani, hogy a véredben fel akar támadni Lord Daramoula, egy évezredek óta halott vámpír?
- Nem egészen. Nem ő, csak hatalmának lényege, esszenciája. Egy új vámpírnagyúr, aki a smaragdvámpírok vezérévé lehet. Ha életünkben nem alakultunk át, akkor halálunk utáni harmadik éjjelen vámpírként, de csupán egyszerű vámpírként keltünk ki a koporsóból. Ezért vált szokássá a családomban, hogy a férfi halottakat átadják az örökkön éltető tűznek.
De aztán eljött az Ellenség és a bújkálás kora. A Hegy mélyében őseink galetkikké alakultak, akik maguk is szabadon formázhatták a testüket, végtagok tucatjait növeszthették, többlet szemeket, vagy csápokat, vagy éppen belső szerveket, amelyek képessé tehették őket savat, vagy tüzet lehelni, de ezeket úgy is tudod, hiszen magad is galetki vagy, még ha humanoid alakra is formáltad magad...
- Azért csak folytasd - mosolygott sejtelmesen Khetty.
- Nos mivel úgy alakítottuk a testünket ahogy akartuk, immuninsakká váltunk a lychantrophiára és az egyéb átalakító átkokra. De a családom nem felejtette el, mi él a vérében. Szinte minden galetki ősöm mágus volt, akik ezen átok feloldására tették fel egész életüket. De egy sem járt sikerrel... Mire én megszülettem, a családi legendára ugyan még emlékeztünk, de tanítása már megkopott, hiszen úgy gondoltuk, már nem jelent veszélyt. Tévedtünk... Mint tudod, az ellenség átkos fertőzése óta nem vagyunk képesek a testünk alakítására és oly sok évszázadnyi szunnyadás után hihetetlen erővel tört fel bennem Lord Daramoula átka. És elmémet elgyengíti a fertőzés, nem tudom, képes leszek-e dacolni vele...
- Mennyire súlyos a helyzet?
- Nagyon. Már időnként elveszítem az önkontrollt, nem csak lélekenergiáját, hanem vérét is veszem a prédáimnak, veszélyessé lettem... Ha a metamorfózis a táborunkban következik be, akkor... a társaim...
- Nem állíthatnak meg, ők még túl gyengék ehhez - bólintott Khetty.
- Félreérted. Ha Lord Daramoula hatalma újjáéled bennem, akkor senki nem állíthat meg, csak a Démonölő! És ez az ereklye elveszett még az Ellenséggel folytatott háborúnk alatt... Éppen ezért, ha az elmémben folyó csata végét érzem, el fogok jönni hozzád. Akkor meg kell ölnöd engem és el kell égetned a testemet! Muszáj!
- Incu... Hiszen barátok vagyunk... Hogy kérheted ezt tőlem?... Én... Én nem...
- Azért kérlek, mert a barátom vagy - saját hangomra rá sem ismerek, olyan színtelen, halk és fásult. - Te képes vagy erre. nagy erő rejlik benned Griff!
- Mit mondtál? - kerekedik el a szeme. - Griff?
- Én... Én nem értem... Nem tudom miért mondtam... Csak néha a szemem előtt... Mintha... Mintha megváltoznál... Szárnyak bomlanak a hátadon, és egy griff szeme tekint reám... Nem értem...
- Semmi baj! Hogyan tudok segíteni?
- Nem tudom... Ma már szinte semmit nem lehet tudni a smaragdvámpírokról és Leah fekete átkáról... Nem tudom mi segíthetne a pusztító hatalmadon kívül...
- Várj még egy kicsit. Én ugyan erről semmit nem tudok, de talán Danka rendelkezik részletesebb információkkal erről az időszakról. Vagy talán...
- Vagy talán? - kapok a szón, mint fuldokló az utolsó szalmaszál után.
- Hmm. A Smaragd Rend egyesült velünk nemrégiben. A vezetőjük egy ősi élőholt lich, aki talán emlékezik még egy s másra. A neve Kayrac smaragdszem.
- MICSODA??! - a név hallatán a félelem elemi erővel tör fel a lelkemben. Hiába tudom, hogy ez nem az én rettegésem, hogy Lord Daramoula lelkének véremben lüktető foszlányai rettegnek ősi ellenségétől még évezredekkel a halála után is, nem tudok uralkodni rajta. Sikoltva rohanok el, faképnél hagyva a döbbenten utánam bámuló Khetty és nem törődve az arcomba csapódó ágakkal, a gödrökkel, a portyázó ragadozókkal rohanok és rohanok, minél messzebb attól, kinek még az említése is a félelem őrült tébolyába hajszol. Minden ez után már csak egy örült rémálom emlékképei a téboly kaleidoszkópjában..."
Dátum: 2009.01.02. 18:59:05
Jó, de ez azért még nem csontváz!!!! Csak egy megnyomorodott hordaparancsnok (HKK-ban meg valamelyik nekromanta). De itt csontvázakról volt szó, időtől porladó vértekben, meg ilyenek.
Dátum: 2009.01.02. 18:18:22
Na de ennyire???

Na most úgyis várnunk kell Danka, én most elmentem megírni Incubus naplójának legújabb fejezetét.
Dátum: 2009.01.02. 18:13:36
Hát Khetty írásából mind halálon túlinak tűnt!
Dátum: 2009.01.02. 18:07:57
Danka készen állok! Írok levelet játékban, arra válaszolj please! Utána mehet a buli!