Bocsájtsatok meg de valamit nagyon félreértelmeztetek. Én NEM a kockák ellen vagyok. Én a bajnokik monotonítása ellen vagyok. Most az van hogy benevezünk és mindig ugyanazok nyernek! Nyilván való, hiszen ügyesebben fejlesztik a karakterüket és megérdemelten elsők.
De az unalmasság ellen lehetne tenni valamit. De nem azt, hogy a bajnoki címmel rendelkezőket agyonbüntetni meg medáltól függően negatív módosítókkal agyonszívatni.
Nekem az volt az ötletem, hogy a bajnokokat mindig egy kategóriába feljebb soroljuk. Mit egy focibajnokságon az első helyezettet. Aki megnyeri a 3. ligát felkerül a másodikba, aki megnyeri a másodikat felkerül az elsőbe. Mígnem a bajnokok játszanak bajnokokkal.
Ugyanezt lehetne csinálni itt is. Aki megnyeri a kategóriáját és bajnok lesz az a következő bajnokin már 1 kategóriával feljebb indulna. Mindenféle negatív nélkül. Ha azt is megnyeri akkor megint feljebb kerül. Így nekik is jelenten némi kihívást a bajnoki és nem lenne monoton és unalmas. Ha valaki feljebb kerül de nem tudja mondjuk a következő 2 bajnokin megnyerni akkor visszasorolják az eredeti saját kategóriájába.
Én valami ilyesmi rendszert gondoltam ki és javasoltam nem pedig agyonszívatós büntetős szart mint ami most van!
Mert ha valaki megnyer egy versenyt akkor tegye magát próbára egy nehezebb szinten is hogy vajon ott is helyt tudna-e állni.
Hozzászólások - BlackSheep77HUN
Dátum: 2009.07.08. 11:55:49
Dátum: 2009.07.07. 21:27:12
Ha mindenki szarik rá akkor nem mindegy hol sértegetjük egymást. Normálisabb fórumokon ezért vannak moderátorok. De ha a tagok is rászólnának az így viselkedőkre ahelyett, hogy még adnák alá a lova akkor a fórum a témáról szólna és nem másról.
Nem hajtok a népszerűségre nem is érdekel. A sok csatlós akkor is le fog pontozni ha éppen bocsánatot kérek azért amit korábban írtam. Úgyhogy nincs miről beszélni mert jellemző a fórumra hogy tele van nagyképű, beképzelt, rosszindulatú görénnyel. Persze azért vannak normális tagok is csak sajnos kevesebben mint az előzőek.
A legjobb példa az a hsz amire Te is írtál. Bocsánatot kérek a viselkedésemért mégis lepontozzák. Nem mintha érdekelne a pontozás, de egy kicsit furcsán csinálják. Ebből látszik hogy mindegy mit írsz akkor is lepontozzák, mert a rosszindulat dominál a fórumon.

Dátum: 2009.07.07. 17:53:25
Persze mindenre van példa és ellenpélda, ahogy írtam a Pü-ben is. De az úszós példát te hoztad fel.
Dátum: 2009.07.07. 17:20:28
De az is hülyeség szerintem, hogy a medálok számával arányosan gyengítik és negatív bónuszokat kapnak a bajnok.
Laci sem fog ólomnehezékkel úszni a következő vb.-n avgy olimpián mert már van vb. vagy olimpiai címe. Azért ez is abszurd! Azért büntetni mert jobb.

Dátum: 2009.07.07. 16:44:46
Ne lovagoljunk már ezen! Mondtátok, hogy szar ötlet beláttam. Miért kell még mindig ezen lovagolni.
Viszont ha jó a rendszer akkor minek a kategória szűkítés és minek ez a topik.
Épkézláb ötletekkel álljatok elő mert azt még egyet sem olvastam. Viszont a másikat olyan könnyen lefikázzátok.

Dátum: 2009.07.07. 16:14:32
Igaz a felszerelésekre nem gondoltam, de biztos lehetne megoldást találni a felszerelésekre is.
De mivel már többen írták, hogy nem jó ötlet a TÖ/SZÖ rendszer így hagyjuk is!

Dátum: 2009.07.07. 15:50:01
Tudod nagyon jól én is itt ülök állandóan. Ezért mondtam azt, hogy nem Őket kell büntetni, vagy hátrányba hozni, negatív módosítókkal bombázni. Egyszerűen játszhatóbbá kell tenni a bajnokit. Nekem jó úgyis ahogy van én már elkönyveltem, hogy nem nyerhetek ellenük. Nekem muszály dolgoznom is néha meg eltartanom a családomat. Így nekem és sok más játékosnak nincs ideje számolgatni, meg táblázatokat vezetni.
Vannak a szinteken kiugróan jó játékosok és vannak a kockák. Ez előbbiek vannak többen az utóbbiak kevesebben kinek kéne hogy szóljon a játék? Szerintem mindenkinek, de most csak a kockáknak van csak esélyük a bajnokikon.

Dátum: 2009.07.07. 15:30:04
Jó, ha hülyeség akkor hülyeség. Csak egy ötlet volt. De akkor mondjon valaki egy épkézláb ötletet arra, hogy ne csak a kockák nyerjék meg a bajnokságokat. Mert azt azért mindenki beláthatja hogy a többség nem a kockákból áll. A bajnokságon a jelen szabályozás szerint meg csak neki van esélyük és csak egymással versenyeznek, mert a többieknek nincs esélyük.
Megint csak az én kategóriámat tudom felhozni példának. Van két játékos, 750 és 800 TÖ-vel és ugyanennyi SZÖ-vel. Rendre egymással vívják a döntőket. Őket követik a többiek, 550 körüli TÖ-vel és 300-tól változó SZÖ-vel ezek a játékosok kb. 20-an 30-an vannak.
Most az a kérdés a bajnoki kinek kéne, hogy szóljon az első két kiugróan jó játékosnak vagy a másik 30+ játékosnak.
Én nem azt mondom, hogy Őket kell agyonbüntetni vagy kizárni vagy bármi módon hátráltatni. Én azt mondom, hogy őket már egy másik kategóriába kéne sorolni. Erre kéne szerintem egy elfogadható megoldást találni, úgy hogy senkit ne érjen hátrány, de ugyanakkor több embernek legyen élvezhető a játék.

Dátum: 2009.07.07. 13:38:23
Mortimer azt nem lehetne hogy a bajnoki rendszerét nem a szintekhez hanem a TÖ-höz és a SZÖ kéne valahogy kötni? Így több játékosnak lenne esélye és nem mindig ugyanazok a kiugró játékosok nyernék meg a bajnokikat.
Így lehet, hogy egy 20. szintű játékos összekerül egy 30. szintűvel, de a TÖ alapján van esélye legyőzni hisz a tudása megvan hozzá. Viszont, ha a mostani rendszert nézzük akkor vannak olyan kategóriák ahol az kategória első 150-300 TÖ-vel többel rendelkezik mint az utána következők. Így értelemszerű, hogy mindig Ő fogja megnyerni, a bajnokit. és akármennyi lehet a címre a módosító 150-300 TÖ-t sosem fogja lehúzni annyira hogy a többiek legyőzzék.
Persze ez a saját példámból kiindulva, de biztos vannak akik még hasonló cípőben járnak mint én!

Dátum: 2009.07.07. 12:13:14
Melyik filmnek van négy része?
Matrix
Halálos fegyver
Star Wars
Terminator
Most találkoztam ezzel a kérdéssel. A Halálos fegyver a jó válasz, de már a Terminátornak is 4 része van. A kérdésben több helyes válasz is van így már megtévesztő. Kérem vegyétek ki!

Dátum: 2009.07.06. 17:09:10
Igazad van! De bocsássál meg nekünk, hogy a nyilvános sértegetésre nyilvánosan védekezünk. Ha rajtunk/rajtam múlt volna akkor nem lett volna ennyi Off. Sőt semennyi. Csak normális hangnemben és pusztán a játékról kellet volna beszélgetni esetleg vitázgatni. De nyilvános sértegetést és fikázást nem én és még csak nem is mi kezdtük. Az egyetlen bajunk az hogy folytattuk.
A fórum és a téma amiről beszélgettünk és vitázgattunk addig amíg ez nulla bele nem ugatott tetszett. Most is tetszik, de amíg vannak olyanok mint ez a senki addig lesznek olyanok is mint én akik nem hagyják szó nélkül. Sajnálom, hogy ezzel tönkretettük a témát de köszönjétek ennek a sötétnek.
Ha rajtam múlt volna sosem fajult volna idáig a dolog.
A magam nevében bocsánatot kérek minden normális fórumhasználótól és ígérem hogy igyekszem visszafogni magam és csak a témára figyelni. De a sértésekre ezentúl is reagálni fogok.

Dátum: 2009.07.06. 16:52:48
Ja ez kimaradt. Nem engem kell rendreutasítani, hogy mit engedek meg magamnak és mit nem hanem ezt az egyszerű embert aki elkezdte a fikázást és az ugatást úgy hogy egy rakás szerencsétlenség emberileg is és játékosként is.
De igyátok a szavait és hallgassatok rá!

Dátum: 2009.07.06. 16:46:49
Nagyon szívesen megmutatom a karakteremet bárkinek, aki kéri. Nem is kell hasra esni előtte, nem a legjobb, de én legalább nem verem a nyálamat a játéktudással meg a karakterfejlesztéssel úgy mint ez az utolsó előtti. És a nullával nem ugatok le senki úgy mit ő teszi.
Aki kíváncsi és tudja megnézheti. Ajánlom a smaragdoknak az ellenük hozott győzelem vereség mutatót is.
V2 Raulh de Con - Martalócok

Dátum: 2009.07.06. 16:00:27
Idézet: Morroch - 2009.07.04. 07:07:29
Morroch Te mire gondoltál akkor amikor ezt írtad? Megnéztem a karkidat. Azon az egy pénzen vásárolt medálon kívül még mit tudsz felmutatni. Mert azon kívül nem ér semmit az karaktered. Mire vered a nyáladat az 51 szintedre? Te beszélsz játéktudásról. Pont Te aki nem hogy a top 10-ben nem vagy benne de a szinteden az az utolsó előtti vagy! Te vered a nyáladat és oktatsz ki olyanokat aki messze jobb karakterrel rendelkeznek mint TE. 51. szinten 800 TÖ-vel és 825 szakival. A karakteredet a V2 nem hogy fentről lefelé de még lentről felfelé is rommá verné bárki.
Ezzel a karakterrel Te jobb ha meghúzod magad egy sarokban amikor karakter fejlesztésről és játéktudásról van szó, mert a karaktered alapján egyikről sem tudsz semmit. Azoknak akiknek itt eddig csak osztottad az észt farmkaraktere lehetnél. Te egy vicc vagy. Nem pedig karakter fejlesztő akinek megvan minden játéktudása. Lemerném fogadni azt is hogy nálad a játéktudás fogalma kimerül a wikidot-ban.
Ez a fórum ennél többet nem is érdemel.
Olyan jó látni amikor azok sírnak akiknek nincs elég játéktudásuk...
Ezt a játékot senki nem játszhatja sikeresen, ha nem gyűjt össze minden fellelhető információt.
BllackSheep & Szurilo a szövetségetekben lehet, hogy nagyon durva hobbyjátékosok vagytok, de többet nem mernék állítani az írásaitok alapján. Látszik, hogy csak arról van foglamatok ahányadik szintig fellépdeltetek már.
Nem kell, hogy elhigyjétek amit a V1-an játszó 50-70 szint között játszók már átéltek és elmondanak nektek, de fogadjátok el, hogy amit "tudtok" a játékról és a benne rejlő lehetőségekről az minimálisnak tűnik.
......
Ha meg veletek ez nem gyakran fordul elő, mert minden téren nagyon faszályosak vagytok akkor nem kell itt cirkuszolni egy már rég lefutott dolgon (mások nevében?).
További sok sikert, csak előbb ismerjétek meg a játék teljes spektrumát.

Dátum: 2009.07.06. 10:41:10
Mindegy, akkor legalább, ha agyvérzést kapsz a gép előtt eggyel kevesebb SM lesz akit le kell győznünk!
Dátum: 2009.07.06. 10:27:31
He-he! Miért nincs igaza!
Dátum: 2009.07.06. 10:26:06
""V2-n rengeteg a smaragd, így sokkal több köztük a jó játékos, még ha arányaiban van annyi a többi hordában is.""
Eddig azt hittem, hogy nagy játékos vagy csak éppen rosszindulatú. De ezután kételkedem abban hogy nagy játékos lennél. Miért lenne egyenes arányos az hogy mert több a smaragd a v2 akkor több a jó játékos is. Ez butaság.
Szurilo kár vitatkozni Morrochal, függetlenül attól hogy igazad van-e vagy nincs. Ő egy rosszindulatú ember, akinél ha elfogynak az észérvak akkor szájkaratéval próbál pontot tenni a dolgok végére. A baj nem az hogy Ő ilyen, a baj az hogy a fórumozok többsége még őt értékeli fel. Ez minősíti a fórumot is.
Sokan hasznosabb és értelmesebb is olyan emberekkel mint Mortimer, Szabinho vagy Ajgatsz Pü-ben megbeszélni játéktechnikai dolgokat. Ők legalább türelmesek és értelmesek. Rájuk érdemes figyelni és velük lehet vitázni is mert nem fognak egyből lehülyézni és még a szabályokat is tisztában vannak. Nem úgy mint ez a pontagyú

Dátum: 2009.07.06. 09:57:08
Ricardo ez egy 10 pontos hsz.
Dátum: 2009.07.05. 23:17:31
Én nem akartalak megbántani sem téged sem Morrch-t. A személyeskedés meg aztán végképp távol áll tőlem. De azt senkitől nem tűröm el, hogy azért mert esetleg valamihez jobba ért vagy jobban tud, ezért lenézően és lekezelően beszéljen velem, vagy bárki mással. Ezt soha nem is hagytam és nem is fogom szó nélkül hagyni.
Én nem haragszom egyikőtökre sem és ha esetleg megbántottalak volna benneteket akkor azért bocsánatot kérek.
Lehet velem vitázni, de nem 20 cm-ről a föld felett. Sajnos a fórumra igaz az, hogy sokan lekezelően bánnak az új belépőkkel és csak egy két ember van aki normális hangnemet tud megütni a 20 értelmetlen hsz-után is.
Ráadásul ez a téma most nem egy szabályról szól, hanem egy vélt vagy valós problémáról amire ilyen meg olyan, jó és rossz ötletekkel próbálunk észérvekkel megoldást keresni. Az hogy néha-néha elkalandozunk más-más fantasy világok felé is az egy dolog, de ettől még nem lesz valaki "hozzá nem értő"
Főleg úgy hogy ez a téma amiről beszélgetünk, vitázgatunk, vélt/valós problémát karol át. Így igazából senki nem is érthet hozzá. Egy dologban van nagyjából egyetértés hsz-k között hogy van némi egyensúly probléma a hordák között. És hogy ez a mérleg most a smaragdok felé billent el. De még azt sem lehet tudni igazából, hogy mi okozza a problémát. Van aki szerint a varázslatok lettek túl erősek, van aki szerint a felszerelések lettek túltápolva, van aki azt mondja a fizikai sebzések túl gyengék.
Lehet, hogy mindenkinek igaza van, de lehet hogy senkinek. És csak azért mert valaki magas szintű és tapasztalt, okos játékos még nem biztos, hogy tud kézenfekvő megoldást, hiszen lehet nincs is mit megoldani. És hogy miért nem azért mert egyszerre csak egy hordában játszik. Azt tudja, mit és hogyan érdemes a saját karijával és hordájával kezdeni, de azt már nem fogja tudni mit kell kezdenie a másik hordabélivel. Hiszen 4 horda 4 bónusszal 4 irányzattal.
Legalábbis szerintem.

Dátum: 2009.07.05. 01:57:21
Gondoltam, hogy írok neked is egy rövid esszét emberségből, de aztán rájöttem felesleges, mert csak kútba kiáltott szó lenne.
Ez helyett inkább kérdeznék valamit. Ha olyan nagy penge játékos és szuper okos fejlesztő vagy a barátoddal egyetemben, akkor olvasd át a hsz-t amit írtál és mond meg nekem mi az a hiba ami szerintem mindenkinek kiszúrja majd a szemét benne, de ennek ellenére legalább 8-ra értékelik majd.
Ha egyedül nem megy kérd meg a barátodat hátha veled tud normális hangnemben beszélni és segít neked.