Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Butchman

Dátum: 2008.11.30. 09:14:40
Azt ne felejtsd el, hogy Ti nem nagyüzemben nyomjátok a kicsik kizsákmányolását. Szóval azt az 1-2 háborút így is, úgy is meg tudnátok vívni. Itt most azokról van szó, akik folyamatosan 5 kicsit nyúznak, mert úgyis benyomják a kapitulációt.
Dátum: 2008.11.29. 22:42:56
Egy biztos, jobbnak kell lennie ettől a módosítástól. Egyébként igazad van, a két lélekkút különbsége nem számít a rablásnál, csak a karik szintje. Ennek ellenére gondold meg: ha kevesebb lehetőségből jobban válogatnál Te is, és esetleg több rizikót is bevállalsz. Amióta van portyapont, azóta én csak ésszel választok célpontot, nem csak találomra, mert szeretném maximálni a kevés lehetőségből a nyereséget.
Dátum: 2008.11.29. 19:45:55
Remélem a mai találkozón felvetett Szövetségi háború szabálymódosítási ötletemet valóban át fogják gondolni, és esetleg szavazhatunk is róla. Aki nem volt ott, annak leírom:
Javasoltam egy Háború pont bevezetését a szövetségeknek, a portyapont analógiájára. Tehát minden szövetség hetente X darab háborút indíthatna, így nagyon megválogatnák (vagy ha nem, akkor lemaradnának), hogy a sokkal kisebb szövetségeket lefarmolják-e. Remélhetőleg ennek az eredménye az lesz, hogy minden szövetség csak körülbelül azonos erejű szövetséget fog támadni. Tehát a kicsiket nem fogja állandóan lerabolni egy nagy, mert nem fogja megérni neki.
Dátum: 2008.11.06. 23:16:26
Üdv,

Ide is felteszem a kérdésemet, mert a szakértelmek topicban csak egy rövid, és nem tudom mennyire megbízható választ kaptam.
Szóval: kiritikus sebzés szakértelem nélkül okozható-e kritikus sebzés, ha van olyan fókuszkristályom, ami +2% -ot ad a kritikus ütésre.

Válaszokat előre is köszönöm.
Dátum: 2008.11.06. 21:57:31
Csak a szerencséden múlik. Várj türelemmel.
Dátum: 2008.11.06. 14:07:21
Sziasztok,
Ha valaki kérdezte már, akkor elnézést, de tudnom kell: Kritikus ütést lehet-e okozni, ha nincs meg a szakértelmed, de van fókuszkristályod, ami ad +2%-ot?

A választ előre is köszi
Dátum: 2008.10.30. 20:06:36
Paypalon fizettem, de nem kaptam meg az ősköveket... Persze most fontos lenne, mert ez a küldetés. Egyébként mindig azonnal megkapom, most mivel fontos nem. Valaki segítsen legyen szives!
A döntetlennek igenis van értelme, ha a két csapat belátja, hogy a hosszú (1 hetes) harc nem fog annyi nyereséget hozni, mintha nem lenne háború. Esetleg egy rosszul felmért "kis" szövetség megtámadása után felmerülne a nagyobban, hogy a veszteségek minimalizálása miatt ez a jobb megoldás. A mi helyzetünkben például ilyen egy "véletlenül" elküldött hadüzenet. (értsd nem vették észre, hogy már épp gyepál egy nagy minket)
Dátum: 2008.10.23. 16:22:19
Hja igen, engem tudsz támadni. Csak én nem vagyok könnyű falat... Jobb a nem prémiumos barátaimból kiverni a szart is... Kicsit szánalmas...
Dátum: 2008.10.23. 16:20:16
Mekkora nagy csapás ez nekünk bakker. Az hogy a cimboráitokat is ránk uszítottátok, és beszívtátok az meg vicces. Nem baj, egyszer csak megunjátok mert mi nem fogjuk. Öreg, engem nem érdekel, hogy folyton szarrávertek. Az viszont nagyon rossz, hogy több szövetség is támadhat minket. Ráadásul sokkal jobbak mint mi. Nem értem miért van ez... Szerintem ezen kellene változtani. Bár ha kevesebb játékosa lesz a Beholdernek, akkor talán észbekapnak.
Dátum: 2008.10.23. 11:15:17
Csak egy újabb kis szösszenet a RONIN vs dájmondsz ár forever csatából. Most hogy valahogyan nem megy a Ronin szétalázása, beszáltak a pajtijaik is, a Végzet szövetsége. Tippeltek, hogy milyen horda? Csak nem egy újabb gyémánt? Hát de. Azt hiszem ez egy vicc! És persze ők is 3 oldallal vannak előrébb a toplistán!

Nem akar esetleg valaki mellettünk is beszállni?
Dátum: 2008.10.23. 09:42:33
Akkor ők sem olyan kemények, mint amilyennek mutatják magukat. (a hátteret nem ismerve mondom ezt)
Dátum: 2008.10.23. 09:41:06
Gyanús, hogy a mi prémium tagság nélküli embereink iszonyatos fenyegetettséget jelentettek ennek a puhapöcs csapatnak. Egyébként csak jelzem 7:12 arányban tipornak minket a sárba! No comment. Remélem ez lesz az ő Vietnámjuk, mint a amcsiknak.
A segítségre (ha kaptunk eddig) továbbra is igényt tartanánk. Ha van Benned egy kis jóérzés, és úgy gondolod lehetsz TE a következő áldozat, akkor válaszd a "nagyonkeményeket".

The Lost One
/Ronin/
Dátum: 2008.10.23. 08:23:13
Sziasztok,
A Diamonds are Forever szövetség háborút hirdetett a Ronin ellen. Bátor tettükhöz csak gratulálni tudok. A két csapat között fényévnyi különbség van. Csak a gyémát szövetségekre jellemző ez a nagy bátorság, és LE éhség? Szánalom. Ezúton kérek minden jóérzésű rubin, smaragd és zafír végzeturat, ha teheti válasszon portyázásakor ebből a szövetségből. Lehet hogy az ő szövetsége lesz a következő, akit ezek a mocskos hiénák kiszemelnek maguknak.

Üdvözlettel,
The Lost One
Dátum: 2008.10.10. 16:13:55
Tisztelt magányos Rubin végzetúrnők és végzeturak. Ha úgy érzitek a helyes utat keresitek a tökéletesedés felé, és úgy gondoljátok közösen jobban boldogulnátok, akkor ajánlom látogassátok meg a Ronin szövetség oldalát. Lehet, hogy Ti vagytok azok akikkel együtt szeretnénk mi is az utunkat végigjárni... Aki felnőtt, komoly gondolkodású aktív csapatot keres, ahol kellemesen szórakozhat, barátokra lelhet, annak mindenképp érdemes ránk szánni pár percet.

Ronin, Az Út maga a cél.
Dátum: 2008.10.07. 07:44:23
Teljesen jogos. Autóipari beszállítóként TELJESEN BIZTOS vagyok benne, hogy mind a négy a VW konszern tagja. Persze eltaláltam, mert úgy gondoltam a Seat -ot jelölte be, mint kevésbé közismerten VW terméket...
Emellett még találtam 3 olyat ami nem volt jó kérdés. Sajnos nem tudom pontosan idézni. Az egyik valami logikai feladat akart volna lenni. "Budapestről egy gyorsvonat indul, Salgótarjánból egy személy. Melyik van közeleb?" Mihez bakker? Hihetetlen... Legközelebb kikopizom.
Nem lehet, hogy direkt szabotálni akarják valakik ezt a játékot?
Dátum: 2008.10.06. 14:24:23
Hatsepsut,
Teljesen normális az lenne, ha MINDEN kérdést TI hagynátok jóvá, és értékelnétek. Gondolom nem kis meló, de kevesebbet kellene bajlódni velünk, mint így. Ez remélhetőleg garancia lenne arra, hogy tényleg csak értelmes, kérdést kapunk, és az értelmes kérdésünk elfogadása nem múlik az ellenfél játékosok hozzáállásán.
Dátum: 2008.10.06. 13:10:46
Halvány lila gőzöm sincs, hogy ezt honnan veszed, de én a villamosmérnöki diplomám tenném rá, hogy U -t adtam meg helyes válasznak.
Dátum: 2008.10.06. 12:18:40
Sziasztok,
Kérdéseim a következők:
-Miért lehet az, hogy a "Mi az elektromos feszültség jele a fizikában?" kérdésem először jó kérdés volt (meg is kaptam a LE-t érte), aztán meg egyszerre csak rossz lett... Helyesírási hiba kizárva, alapműveltséghez tartozik (asszem már általános iskola felső tagozatában tanítják)
-Hogyan lehet az hogy elmegyek 3 vadászatra, adok 3 JÓ választ, mikor megnézem mennyi LE-t szereztem, az utolsónál nincs semmi bónusz... Nem lehetne ennek utánanézni?
Üdv

PS: ja igen most olvasom feljebb, hogy elbukhatott a 25%-os limiten. Ha ez volt, akkor én szégyenlem magam a mai magyar oktatási rendszer miatt, pedig nincs benne szerepem.