Úgy gondolom, hogy valóban kell lélekszívást csökkenteni.
Két dologgal viszont nem értek egyet.
1. Miért kell a szintet belevenni a képletbe?
2. Miért nem százalékosan csökkentjük a lélekszívás erősségét, ahelyett, hogy "levágjuk" a 30 (számomra inkább 20) feletti részt?
A TOP-on már régesrég nem a szint számít! Galmuszk* 1000-ből 1000-szer ver le, Próféta, Cyron, Endyr csak 850-szer, pedig sokkal magasabb szintű vagyok (mod* természetesen tőle csak 1 szinttel)! Eddig is meg volt a büntetése a szintemnek, mivel nem rablok annyit mint az alacsonyabbak, pedig kb ugyan azokat a kristályokat támadjuk! Akkor miért akarja Miklós még ide is a szintet bevenni? Azt gondolom, hogy a kereskedelem felezéssel már így is elérted, hogy 10 szintenként vesszünk új tárgyat, ezért alig van előnyünk az alacsonyabbakhoz képest. Tegyétek a szivetekre a kezetek és mondjátok meg, hogy a TOP 20-ban mennyit számít a szint! Persze tudom, hogy úgyis mindenki azzal fog jönni, hogy akit felsoroltam sokkal jobb játékos nálam. Igazatok is van, de vannak azért mások is, akiknél nem számít a szint!
Amit én javaslok, az egy olyan képlet, mint a csapdaállításnál, csak maximum nélkül, hogy legyen fejlődési lehetőség, bármennyire kicsi is az. Pl: 10% LE szívás -> 10%LE rablás 20% -> 15%LE rablás, stb. Mondom ezt azért, hogy igenis ne érezzék becsapva magukat, akik most fognak ilyen cucchoz jutni!
A képletet persze a matematikusok ki tudják kalkulálni jobban, de az elv szerintem működhetne.
Hozzászólások - Butchman
Dátum: 2010.02.01. 18:42:15
Dátum: 2010.01.30. 21:51:01
Kedves Miklós,
Legalább reagálhatnál pár szóban az ÉP probléma felvetésre! Amiket nem szeretnék hallani: "húzzátok fel 50-re a gyógyító szentélyt", "vegyétek meg a gyógyító pálcát".
Most az egyszer hallgass már ránk, és ne kelljen szerencsétlen Jóskapistának megtapasztalnia a bőrén a 100. szint körüli kereskedelem felezést, és a 15.000 ÉP-t sebző kalandok hatalmas kombóját! Ha nem miattam, akkor azért mert már mások is felvetették! Hidd el, ha ideér a tömeg, akkor úgyis kell ezzel csinálni valamit! Persze ha lesz még akkor valaki aki játszik.

Dátum: 2010.01.23. 08:35:25
98. szinten (21.000 a max ÉP-m) a kaland csaták darabonként 5000 ÉP-t sebeznek. Szerintem ez nagyon durva. Nem kellene ezt átgondolni?
Dátum: 2010.01.21. 21:55:36
Mod: Bocs, de nem bírtam szó nélkül megállni ezt a hozzászólást.
Kemény "fogalmatlanságzavar" Mary Lou. Ha kilép valaki, azzal GYENGÍTI a szövetségét az új felállás szerint.
Egyébként hidd el, nem feltétlenül vesznek komolyabban ha tizenöt felkiáltójelet teszel.

Dátum: 2010.01.21. 21:39:20
Szandra,
Az isiben jobban kellene figyelni szövegértés órán:
Nem többmilliós, hanem 1 millióval több. Kicsi különbség, nem?
Hagyjuk már ezt a taktikázok dolgot. Mi a francért nem írjátok, hogy "miért nem verhetek le bárkit, aki ütőtávomban van, mert én pók vagyok, megérdemlem". Aki meg nem az, az meg mit taktikázik? Hogy 10-15 percenként benyom egy gyógyitalt, szétnéz, hogy van-e támadható, verhető ellenfele, és már vereti is le magát 15% alá? Ez a taktikázás?
Én abszolút nem vagyok büszke rá, hogy megvertük a V1 egyik legsikeresebb háborús szövetségét "jó" taktikával. Mi volt a taktika? Hát az, hogy kilépkedett, katakombázott az összes szerencsétlen, gyenge játékos a szövetségünkből, aki meg tudott ütni, nyelte a gyógyitalokat, és vette el az ellenfél játéklehetőségét ÉJJEL-NAPPAL. Ez taktika? Lószart. Büszkék lehetünk rá? Nem hinném.
Egyébként ez volt az utolsó hozzászólásom a témában. Úgy lesz ahogy lesz. Mi sosem tudunk semmi értelmeset javasolni, mi mindig csak a saját érdekünket nézzük, és nagy unalmunkban csak és kizárólag azzal foglalkozunk hogyan tudnánk kiszúrni szerencsétlen pókokkal, háborúzókkal, VF-esekkel.

Dátum: 2010.01.21. 21:12:37
Valahogy ő nem így tálalta. Ha nincs köze egymáshoz, akkor legyen úgy. Nekem mindegy. Ez ismét részletkérdés.
Bennem azért halvány reménysugarat kelt, hogy VALAMI történik, VALAMI ismét felpezsdítheti a játékot számunkra is.

Dátum: 2010.01.21. 20:45:31
Két dolog: ha TI nem akarjátok ezt az opciót, akkor kérhessétek, hogy Benneteket ne lehessen így támadni, VISZONT csak akkor maradtok új háború nélkül, ha olyanokat támadtok mint TI. Hol itt a szívás?
Ja hogy eddig levertetek 1 millióval nagyobb lélekkutú, és 15 szinttel magasabb átlagszintű szövetségeket? Ezután is megtehetnétek majd, csak esetleg (ha ők inkább új rendszer szerint akarnak) vissza tudnak támadni az új opcióval. Egyébként pedig valaki felvetette, hogy mivel nem lesz nagy hátrány belőle, nem kell zokon venni.
Ez amolyan "kecske is jóllakik, káposzta is megmarad" felállás lenne. Mi a bajotok vele?

Dátum: 2010.01.21. 19:39:26
Így van, ezt el is felejtettem kérni.
Miklós!
Mi lenne, ha 200-300 karaktert átmásolnátok egy tesztszerverre, ahol ezt a változatot ki tudnák próbálni, finomítani és majd csak azt ültetnénk át az éles szerverre? Ezt egyébként minden nagyobb patch -nél célszerű lenne!

Dátum: 2010.01.21. 19:37:08
Nagyon furcsa. Mondtam pár megoldást a kisebb és háborúzós szövetségek panaszaira, erre generáltok egy pár újabbat.
Természetes, hogy aki a régiben sikeres, az nem szeretné az újat, de nézzétek meg, hogy hány kőkemény háborús szövetség van, és hány, aki valahogy meg akarja úszni a dolgot, mert nem fekszik neki a jelenlegi helyzet.
Dozer,
Olvasd el, hogy mit írtam. Megvan? MINDENKI támadható a régi rendszerrel IS. Csak az újat lehet ignorálni, amíg csak olyat támadsz, aki szintén a régit támogatja. Sőt utána is lehet, de akkor legyen lehetősége a másiknak visszavágni az új rendszer szerint.
Felvetés:
"kapituláció esetén a vesztes nem veszít semmit." Miért baj ez? Aki nyer, az tápot nyer, ergó a vesztes és a győztes között KÜLÖNBSÉG generálódik. Higgyétek el, hogy senki sem fog akarni kikapni. Lásd a példát a kínzókamránál. SEMMI veszteséged nincs, de mégis ki akarsz szabadulni, hogy ne tápold tovább azt aki amúgy is lever. A háborúnál miért lenne másképp?
Felvetés:
"Citadella, HCS, BCS értelmét veszti" Nagyon kis ötletelés elég, hogy keressünk nekik funkciót. Senki nem említette, hogy eztán nem lesz hatásuk, és megy a levesbe a sok millió beépített LE.
Tudjátok mit gondolok: akik itt tiltakoznak, azok pont nem a szívó ágon vannak a jelenlegi rendszerben, és igen fájdalmas lenne a jól bevált stratégiájukat megváltoztatni. Semmilyen ész érvet nem tudnak hozni, hogy mi miatt szar az egész, csak vagdalkoznak.
Természetesen minden tiszteletem a kivételnek.

Dátum: 2010.01.21. 16:37:14
Kicsit átgondoltam az egészet. Van pár pont amin kérem minden JÓÉRZÉSŰ, KONSTRUKTÍVAN gondolkodó játékos gondolkodjon el.
1. Régi vs Új rendszer.
A probléma az, hogy az új rendszer nem kedvez a kicsiknek, nem kedvez a háborús szövetségeknek. Javaslom, hogy ne választható legyen az, hogy melyik rendszert akarja egy szövetség, hanem csak azt kérhesse az adott szövi, hogy ő az új rendszerben támadhatatlan legyen. Ezzel elvállalja, hogy csak régi típusú háborút indít BÁRKI ellen. VISZONT, ha valakit megtámadtak régi rendszerben, az hadat tudjon üzenni legközelebb az agresszornak, az új rendszerben, AMENNYIBEN ők nem zárják ki magukat ebből.
Namármost: aki nem akar új háborút, az nyugodtan indítgathat régit. Semmi problémája nem lesz, ha csak olyan ellen indít, aki szintén a régi támogatója. Viszont ha éppen azt veri el, akinek nincs kifogása az új ellen, akkor számolhat egy új fajta háborúval is. Igen-igen: a mocskos topot akarom támogatni ezzel, és nem azt akarom elérni, hogy egy erős szövetség egy darab gyenge taggal a farmerek fő céltáblája legyen, és a magas szintű erős tagok ne csak a "vizesfiú" szerepét töltsék be a háborúban.
2.Taktikázási lehetőség az új rendszerben
Véleményem szerint nem ad elég taktikai lehetőséget a Miklós által felvázol dolog. Jerikó ötletei kivállóak. Emellett, vagy ehelyett nekem is lenne egy ötletem (remélem még nem hangzott ez el), hogy ne random, hanem a szövetség által megállapított sorrendben legyenek bevetve a karakterek. Biztos vagyok benne, hogy ez meg tudná kicsit bolondítani a dolgot. Nem számoltam még ki, hogy számít-e pontosan a sorrend, de érzésre igen.
Szintén választhatóvá tenném, hogy a karakter csak egy csatáig maradjon-e benn az ütési sorban, vagy teljes ÉP mennyiségig.
3. Segítő kéz: (iszonyatos harci gépek)
Minden egyes karakterre maximalizálnám a ráadható segítséget. 1-2-3? Ezt ki kellene számolni. Emellett tovább bonyolítanám, és kijelölhetővé tennék "gyógyítókat", akik se nem harcolnak, se nem adnak segítő kezet, viszont valakinek a gyógyítását végzik csatánként. Itt is lehetne maximalizálni.
Aki nem kívánja elmondani, hogy miért is szar elképzelések, azok nyomjanak csak nyugodtan egy egyest.

Dátum: 2010.01.20. 20:24:34
Ez mire lenne megoldás?
Dátum: 2010.01.20. 19:54:39
Érdekes kérdés ez a támadhatósági szintkorlát. Itt nagyon sokan azt mondják, hogy legyen úgy, mint a portyánál. Érdemes lenne megnézni, hogy kik azok akik ezt mondják. Számomra nagyon visszás, (még ha százak fognak is lepontozni) hogy egy szövetség, melyben az átlaghoz képest félisteni erőt jelentő karakterek vannak, nagyon lazán tud kikapni egy olyantól, ahol csak 1-2 karakter tud pontokat hozni.
Persze megértem, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, de ez azért mégiscsak egy háború vagy mi. Nagyon vicces, ha elképzelem ahogy 2-3 ilyen "tank" nézegeti a csatateret, ahol sebeiket gyógyítgató ellenfeleik néha le-le csapkodják a csapattársaikat, ők meg csak oldalról kiabálnak, hogy "Ne hagyd magad!". És most jöhetnek a "Miért nem adnak segítő kezet?" stb hozzászólások, de nem érdekel.

Dátum: 2010.01.20. 17:25:09
Miért gondolja minden alacsony szintű szövetség/játékos, hogy a Légió rajtuk kezdené a háborúzást? Ha meg nem, akkor nem lesz itt 10 szintű vs 70 szintű csata.
Jerikó azt mondta nemrég, hogy a többség nem támogatja az új rendszert. Azért ez nem biztos hogy így van. Nézzétek meg a szavazás eredményét.
Arról, hogy hol vannak az elégedetlen tömegek? Hát sajnos ők nem jutnak el ide, és az átlag örül, ha a szövetségi fórumot tudja olvasni, nyomonkövetni.
Mindegy, hogy milyen változás lesz, én és a szövetségem azt szeretnénk, ha kevesebb időráfordítást igényelnének a háborúk, és lehetőleg ne az legyen a háborúzós szövetségek által emlegetett "taktika", hogy a gyengéket kirugdossuk, katakombába rakjuk, mert enélkül nincs esély egy szintben/taglétszámban/aktivitásban nem hozzánk illő szövetség ellen.

Dátum: 2010.01.11. 18:03:35
Miklós,
Jó lenne, ha gyógyító szentély működését ki/be kapcsoló gomb lenne a szövetségek menüjében, amit háború esetén lehetne kikapcsolni, mert ott kész szivatás.

Dátum: 2010.01.09. 12:40:28
Nem mondtam egy szóval sem, hogy nagy előnyötök lenne belőle. Én az ilyenekért már régen nem szólok, mert nem érdekel. Arra azért kíváncsi lennék, hogy miért van így az esetek NAGY RÉSZÉBEN? (ok ez így winnie?)
Dátum: 2010.01.09. 10:59:01
Azért az vicc, hogy Miklósunk sportot űz abból, hogy a változtatások SOSEM a legjobb előtt, hanem picit mindig mögötte történnek. Ezzel Kócosékat is szar helyzetbe hozva, mert így mit gondol a szerencsétlen egyszeri játékos? Azért van, mert így nekik előnyük van belőle, meg biztos lezsírozták. Pedig nem hinném, hogy ez az igazság. Emiatt pont Nektek kellene kiabálni hangosan, hogy eloszlassátok a kételyeket! No nem mintha hinnék benne, hogy valami megváltozik, de a becsület kedvéért csinálnám azért.
Dátum: 2010.01.03. 11:55:47
Azért, ha már ismét megy az észosztás:
Nem tűnt még fel, hogy korántsem biztos, hogy a bekamrázott napon vadászunk? Miért? Mert egy héten 4-5 napot miénk a HT*. Ergó, ha minden nap csak Roninost versz el, akkor is "csak" 1 heti CSP-nek megfelelő LE-ért kapsz 1%-ot. Persze, ha rájössz, hogy mikor fogok vadászni, és CSAK akkor raksz be, az más kérdés.
Egyébként kapaszkodj Morti: nem találtad el, hogy ez mikor következett be. 30-40-et elnyomtam, de 200-300-ra ne számíts! Meg persze az is elmond valamit, hogy én nem hiperoptimalizálok, és akkor is vadászok, ha beraktak. Nem érdekel a szomszéd tehene.
*Mod: HCS=HT.

Dátum: 2010.01.02. 17:29:08
Nem látjátok, hogy minden azért van, hogy visszafogjuk magunkat? VF-et a topnak! Miklós elég sok munkát takarítanál meg magadnak, ha egyszerűen törölnél minket a f@szba onnan!
Eddig 4-5, most már csak 3-4 emberért kell legendát írni, tárgyat kitalálni, de hamarosan szerencsére el fogunk fogyni.
Ez ám a tuti, magyar üzletpolitika. Nélkülünk ismét hátra lehet dőlni és várni, mire a mezőny fél év múlva eljut a mostani szintre!

Dátum: 2010.01.02. 14:51:07
Bár már megfogadtam, hogy nem válaszolok Neked, azért most kivételt teszek:
MI N-E-M indítunk háborút, hacsak nem a kristály hordára gondolsz, ami csak és kizárólag az én személyes érdekem miatt van.
Mi N-E-M azért "sírunk", mert leportyáznak. Egyszerűen csak az a baj, hogy a NORMÁL játékosoknak nincs semmi sikerélménye a jelenlegi háborús rendszerben.
Ezeket persze feleslegesen írtam, mert Te senkit nem akarsz megérteni, és teljesen kiválóan beszélsz el a téma mellett.

Dátum: 2010.01.02. 10:44:12
Teljesen mindegy Dorn. Az a szövetség, amelyet nem támad meg senki önszántából, és nem érzi azt, hogy a szövetsége nem képes annyi időt eltölteni a játékkal, amennyi szükséges egy háború megnyeréséhez, soha a büdös életben nem fognak minket megérteni. Ők csak azt látják, hogy folyton csak tépem a számat. Azt az elkeseredést és csalódást nem értik meg, amit mi éltünk/élünk át minden egyes hadüzenetkor. És hiába mondják, hogy csepp a tengerben. Meg már úgysem tudunk mit építeni, és hasonlók. Én azt hiszem minden emberben benne van az, hogy utál folyton veszteni, ha a vesztesége minimális is.
És most jönni fognak az "okosmackók", hogy tegyetek ellene, stb. Na aki ezt mondja, az háttal ül a moziban, mert csak az tud tenni ellene, aki mást nem lát csak ezt a lila sz@rt. Hozzáteszem, hogy sajnos én is kezdek ilyen lenni.