Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Lanmandragoran

Dátum: 2011.02.23. 18:12:52
Ott nálam is volt némi malőr, bár nekem legalább az egyik karakterem ott volt még.
Vangelis második helyen még továbbjutó, és így legalább két olyan megy tovább amit szeretek!

Az egyéni favoritom a műfajban pedig szerencsére nem ide került
Vagy egy este kettesben Tulokkal
Nem. A főváros szó eleve tiltott, hogy ne legyen a világ összes országának fővárosa 500x megkérdezve, a tiltás megkerüléséért büntetés jár.
Ki beszél itt wikipédiából?

Izabella akkor lehetett volna királynő, ha férje halála után a magyar főurak az 1505-ös Rákosi végzés alapján összehívott országgyűlésen megválasztják, és Székesfehérváron a Magyar Szent Koronával megkoronázzák. Tekintve, hogy ekkor már a Szent Koronával Fehérvárott megkoronázva, pozsonyi országgyűlésen (némileg vitatott körülmények közt) királlyá választva Ferdinánd viselte a magyar királyi címet, szóba sem került, hogy Izabellát királynővé válasszák. Sőt, Ferdinánd támogatásáért cserébe Izabella szó nélkül hajlandó lenne átadni a "keleti" fél országot is Habsburg kézbe, amit pont azért nem tudott megtenni, mert Szapolyai nem őt jelölte meg fia gyámjául. Fráter György volt az, aki Szulejmánhoz fordult, és a rákosi országgyűlés, aki királlyá választotta Zsigmondot, gyámjául Török Bálintot, Fráter Györgyöt és Izabellát megjelölve.

Részemről is befejezve, bár az utánanézést megspóroltam neked, de több létező érv egyszerűen nincs.
Történelem egyes.
Leírom tagolva hogy megértsd! Nem _ volt _ királynő _ ! 1539-ben királyNÉvá koronázták, ezt jól tudod. De királyNŐ soha nem volt, már csak azért sem, mert a Magyar Szent Korona 1526-tól osztrák "tulajdonban" volt Bécsben. Csak és kizárólag az újszülött és királynak nevezett (de meg szintén nem koronázott) János Zsigmond GYÁMJAként töltött be kormányzói pozíciót, előbb Budán, aztán Erdélyben.

Ha már az Egri csillagokat emlegeted, azt is emlegethetnéd, hogy az elrabolt Török Bálint társkormányzó volt az anyakirályNÉ mellett.
Két helyes válasz az szerinted mi ha nem rossz?

Szent Hedvig - Nagy Lajos lánya, lengyel királynő - stimm
Brandenburgi Katalin - Bethlen Gábor felesége, erdélyi fejedelem - nem stimm (nem is magyar)
Jagelló Izabella - Szapolyai János felesége, magyar királyné, Szapolyai halála (1540) és Buda elfoglalása (1541) között János Zsigmond király gyámjaként kormányzó, Buda elfoglalása után ugyanígy erdélyi kormányzó - nem stimm
I. Mária - a fent említett Hedvig nővére, Magyarország első királynője - stimm


Mi a kérdés?
Nem a matek tiltott! A számtan
Nekem tulajdonképpen még tetszene is, valóban tiszta logika, egyszerű matematikaelmélet. DE!
Szorzásjel és x nem összekeverendő, főleg ha x-nek külön szerepe van. És szerintem nem lenne szabad a lényeget kipontozni, eléggé végig kell gondolni akkor is ha szerepel az (x-x) tag is.
Cras, te direkt szivatsz engem

Két jelöltem is beteszed, és még ráadásnal a One-t?
És akkor most hogy válasszak?
Dátum: 2011.02.21. 16:22:30
De itt legalább nem adatbázishibát ír ki...
Így legalább változatos
Ez így garantáltan nem. B és C válasz nem felel meg a kritériumoknak, a kérdés önmagában marhaságként hat, ha nem tudjuk (nincs jelölve) hogy Gyaloggalopp idézet, és ráadásul kb a játék kezdete óta rendszerben van.


Ego:

Első kérdés túl triviális, látatlanban is ki merem jelenteni, fix hogy van ilyen az adatbázisban legalább másfél éve.
Második érdekes lenne, viszont azt nem csak látatlanban tudom hogy szerepel, találkoztam már vele.
Harmadik kérdés abszolút spec. Esetleg megfordítva, a kérdésben jellemezni az épületet, minél több érdekes információt belezsúfolva, és azt megkérdezni hogy kinek az épülete, milyen gyár. (de ez sem garantált hogy bárki másnak tetszene rajtam kívül)
Téves következtetés. Egyfelől a kettő közt annyi hasonlóság van, hogy mindkettőben van egy pénzügyi fogalom. Másfelől az általad idézett kérdés is rossz, ha találkoznak vele az adminok, fix hogy törlik. Kizárólag a helyes válasz értelmes önmagában, ami nem jó.
Tényleg. A már szerepelt értékelést csak azért kaptad rá, mert az értékelő admin lágyszívűbb volt a kelleténél, és mert maga a kérdés és a válaszok is művelt lélekre vallanak. Ám attól még speciális.

Szabó Lőrinc NEM az első fordítója volt a műnek, hanem talán az utolsó. Szász Károly fordításában például az említett idézet így hangzik:
Viszket már a bal hüvelykem:
Bűnfia kell, hogy közelgjen,
Emerről jön –
Csak hadd jőjön!

És itt nem az a speciális, hogy honnan származik az idézet, hanem hogy a Szabó Lőrinc féle fordítás, a Christie regény, vagy a Bradbury regény jelent meg legkorábban, ahol azért elég nagy átfedés van a szerzők születési, halálozási ideje közt.
Nagyon szívesen!

A minőségibb kérdésekért bármit! És ha ehhez tartozik egy kis vita, egy kis szellemi torna., az csak még kellemesebbé teszi.
Idézet: SuperEgo23 - 2011.02.16. 19:56:34

2:
Idézet: Lanmandragoran - 2011.02.16. 16:56:02
Ööö, a lipicai sem magyar származású. Ahogy a neve is mutatja, Lipicáról származik, ami egy szlovén település.


Teljesen igazad van! Mikor kitenyésztették még Magyar Föld volt Trieszt közelében!Nem beszélve arról hogy az akkori Magyar király hozta létre az iskolát is. Innentől kezdve lehet róla szó párbajt vívni, hogy megállja a helyét avagy sem. Nem fogok inkább teszek be egy másikat!


Nonono!

Mikor kitenyésztették, sajnos olyan hogy magyar föld, nem létezett. Habsburg birodalom volt. Illetve bocsánat, az Erdélyi Fejedelemség akkor még valóban magyar hon volt. Csak az kicsit odébb van. És az iskolát nem az akkori magyar király, hanem a fia, Károly főherceg alapította, aki világ életében osztrák főhercegként Belső-Ausztriában uralkodott.
Ööö, a lipicai sem magyar származású. Ahogy a neve is mutatja, Lipicáról származik, ami egy szlovén település.

Innentől jelen formájában bukó a kérdés, hiába magyarosítotok a szórenden.
Mert? Ezt körülbelül annak illik tudni, aki Tokajban, vagy környékén lakik. Szerintem nem kimondottan speciális kérdés, hanem abszolút érdektelen.
Dátum: 2011.02.14. 23:00:42
Idézet: KoSoK - 2011.02.14. 20:29:17
Üdv!

Most kaptam egy olyan kérdést, hogy milyen ágyú nem létezik!
víz
elektron
plazma
(még egy)

az elektront pipáltam be és ezt a választ kaptam.: "Helytelen válasz! A helyes válasz a következő lett volna: Plazma ágyú"

Nos téves a dolog.: "Plazmaágyú válthatja le a fogorvosi fúrót" ergo az orvostudományban létezik !


Az elektronágyú meg a televízió-technológiában. Hosszú-hosszú évtizedek óta.