Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Quellon

Dátum: 2012.10.25. 14:22:34
Valami szikra pattog bennem mélyen, hogy értlek, de a felszínen úgy érzem, hogy semmit nem fogok fel ebből , de ez az én gondom - bár nem zavar. Elismerem, az építést, főleg új épületeknél meg lehet úgy oldani, hogy egyik szövi a másikat épületszintben utolérje, de én nem erre gondoltam a korábbi kijelentésemmel, hanem, hogy 1-1 játékos ami előnyt szerez valami által a játékban, azt ha ügyes (tehát nem véletlenül szerzett előnyt), többet nem tudja behozni rajta más játékos - persze, ha nerfelés vagy szerencse, random nem szól bele, tehát megteszi amit megtehet és rajta kívül álló tényezők nem szólnak bele.
Ebben egyetértesz vagy itt is van valami bibi és hagyjam inkább a gondolkodást egy másik napra?
Dátum: 2012.10.25. 12:35:41
Akkor úgy néz ki ma tartom a tévedések napját, de azért érdekelne az érvelés is amivel alátámasztod.
Dátum: 2012.10.25. 11:49:58
Vagy, ha pirosat pörgetünk akkor legyen lehetőség azt mondani, hogy "köszi nem kérem, maradjon meg a pechpontom", így nagyobb eséllyel forgatunk hamar újra pirosat, talán jobbat.
Nem biztos, hogy jó ötlet, de érdekes gondolat.
Dátum: 2012.10.25. 11:34:09
A játék rendszere kizárja, hogy a különbségek minimálisak legyenek, az idővel minden különbség egyre nő és behozhatatlan, ha az üldözött nem dönt úgy, hogy bevárja az üldözőt.
Dátum: 2012.10.25. 11:09:12
Egy kizárólagos építőnek csak az számít, hogy legyen mit építeni, de a többieknek nem feltétlen.
Dátum: 2012.10.25. 10:37:13
Ha csak várod akkor nem lesz Nekem most második csatából kipottyant. Úgy tűnik az előző sanyievent "megpróbáltatásait" kárpótolja most nekem a rendszer
Dátum: 2012.10.25. 10:26:34
A wiki néha elavult, ami eshet: féléves bölcsesség kötet, kék dukát ital, ÉP/VP ital és akinek még nincs meg a féléves AH bérlet, transzcendális fókusz, fáradhatatlanság medál.
Dátum: 2012.10.25. 09:47:53
Érdekes felvetés, igazad is lehet, de aki két hét alatt nem veszi észre, hogy változott a számláló, az ne nagyon reklamáljon
Dátum: 2012.10.25. 07:15:54
Az állatosok akár jöhetnek is, de az esszencia az AL függő, a Kastély pedig csak Akadémiát igényel tehát akár előfordulhat, hogy előbb érnek a szöviküldikhez, mint az esszenciagyűjtéshez.
A sisakszilánkot pedig csak 80. szinttől lehet gyűjteni ami alatt biztosan lehet már szövezségi küldetéssel találkozni.

Persze lehet, hogy mindkettő elhanyagolhatóan kis százalékban fordul/na elő, de az állatosok kézenfekvőbbnek tűnnek.
Dátum: 2012.10.24. 21:55:54
Az "ultraimplantot-mozgalom" nem arról szól, hogy a fán is az teremjen, csak legyen más beszerzési forrás is, ne csak a szerencsétlen kerék, ahol legtöbben LE-t nyerünk a pirosból, míg van aki már 5 ultraimplantot. Én nem irigylem tőle, de jól esne nekem is
Dátum: 2012.10.24. 15:13:39
Az ultraimplantot alternatív módon a (hűséges) népnek mozgalomba beszállok én is Bambi nélkül is, mert ez a szerencsétlenség kerék nem megbízható, drága és ha faragni kell a költségvetésemen, akkor azt hagyom abba először. A többiről meg már elmondtam a véleményem.
Dátum: 2012.10.24. 08:55:51
A 21. templomi medál majd vari sebzésre ad +1%-ot, abból is lehet 20, utána +1% elnyelés hatékonyság (mint a transzcendális fókusz a projekcióval), aztán lehet 20 vari elnyelés is és így tovább. Mindig lehet valami olyat kiötleni ami bazi nagy bónusz az NJK-k ellen és azok ellen akik nem (olyan intenzíven) VT-znek és így a VT használata töretlen marad/hat, szép lassan a harc terén is minden visszaáll az eredeti állapotba, ha már (majd) mindent felerősítettek 20%-al ami beleszól a harcba. Az egyensúly meglesz, csak mint már írtam az NJK-k és a "pogányok" (VT kerülők ) lesznek irdatlan hátrányban a folyamatos templomozókkal szemben.

Persze lehet Miklósnak homlokegyenest más tervei vannak a 20 feletti VT medálokkal, nem tudom, majd április környékén kiderül.


A BU költsége egy sarkalatos pont lesz a játékban és az is, hogy mennyire múlik a győzelem a pénzen, de annál többet amit most tudunk nem fogunk megtudni amíg ki nem próbáljuk, mert a többi részt már titoknak/meglepetésnek szánják, szóval addig minden további vita róla (szinte?) felesleges.
Dátum: 2012.10.23. 21:16:45
Ja igen, már azóta írni akartam, hogy Miklós írta mikor lesz a BU, csak mindig elfelejtettem: kevés az erőforrásgyűjtő idő a Landi után. Minimum 16 nap kellene (800/50), de ha az AH-s melót is vesszük, akkor 18 nap.
Dátum: 2012.10.23. 21:11:22
15 pluszdíjazott lesz, de csak 1 BU. A cím hülyeségén már filóztunk páran, de beleuntunk, megvárjuk mi lesz.
Ha a BU és a VT nem kombózni fog, hanem akadályozzák egymást akkor a költségük egyszerre több lesz, mint a kettő külön. Az oltári bukta lenne nekünk és a fejlesztőknek is szerintem.
Dátum: 2012.10.23. 13:05:31
Csak tippelek az eddigi tapasztalatok alapján 1-2 dekrétum költséget:
15-30-45-60-75-90-105-130 vagy 15-20-25-30-35-40-45-50
De, ha mindegyik csak 15 lenne (de nem lesz, mert Miklós írta*, hogy egyre grágul), mint a VT első dekrétuma akkor is összesen az 120. Persze, tudom, nem kell mind a 8 lehetőséget felhasználni, de akinek van pénze az megteheti és meg is teszi, ha nyerni akar, akinek meg nincs (annyi) az csak asszisztálhat, hogy a létszám meglegyen, gondolom FeketeS is valahogy így érzi.
De Truth, neked is igazad van abban, hogy várjuk ki a végét.

*Idézet: Miklós - 2012.10.18. 13:17:00
Minden szinten 2 feladatot kiválthatsz császári dekrétummal (azaz lélekenergiával vagy őskővel) a Végzet Templomához hasonlóan. Ez a költség emelkedik, minél több dekrétumot használtál, annál drágább lesz a következő.
Dátum: 2012.10.22. 21:44:13
Jelenleg (már) működik.
Dátum: 2012.10.22. 14:21:16
Lehet vannak akik már korábban találkoztak Malala történetével, én csak most.
Nem várom, hogy itt egy nagy trécselés legyen a témában és/vagy a történtek miatt, vagy hogy mindenféle szomorú/sírós fejeket nyomjatok be, csak olvassátok el, mert megérdemli! Tanulhatunk tőle is vagy akár a személye mellőzésével csak a kultúráink és életminőségeink közti különbségekből, aztán tegyen mindenki legjobb belátása szerint!
Dátum: 2012.10.22. 10:11:41
Én vaku+max elnyelés, vari elnyelésre "esküszöm". A TP-s cuccok egyébként tényleg számítanak, első 3 csatámban ÉP-s gyűrűvel mentem, hogy többel kezdjem, de az adott +3 TPt vadászathoz, szerencsére egyből kiszúrtam és azóta messze elkerülöm, ha sanyizok.

Óvintézkedésből 1 öltözetet a Landira szántam, így 1 kattal bármikor ráöltözök a sárkányokra és nem lehet véletlen több TP-t bezsebelni vagy pl. manakonstrukciós cuccban nekiesni a dögöknek, ja és az öltözet neve így néz ki "LANDI - SPEKI !!!", hogy a turbót se felejtsem el, arra hajlamos lennék - persze aki maxos spekivel tolja azt ez nem érinti.
Dátum: 2012.10.20. 11:59:39
Ez esélyes, de egyébként 24+ szinten is előfordul, hogy nem esik ki akkor sem, ha mindhárom fázisban végig aktív valaki.
Dátum: 2012.10.20. 09:10:20
Egyébként 50 kőért bárki azonnal és véglegesen a Bolygó Urává válhat