Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Tiha

Dátum: 2009.09.06. 22:25:45
Kicsit OFF:

A "váltsál klánt" pont erről szól.
amikor inulta VU 5en alapították az Azúrt is ELITE-t is stb.
Ha mindeki csinált volna saját klánt és nem megy át ezekbe, akkor most mi lenne? És honnét jöttek az utolsó tagok? 30-35. fő? Más szövikből. Elég nagy toborzás volt régen a top szövikben. Nekem is egy akkoriban erős szövetségem volt én alapítottam. Mikor megkeresett az ELIT éppen 3. epikust öltünk le. Elég nehezen ment, mert rohantunk az építéssel, a tempót akartuk tartani, és nem voltunk elég erősek. Ekkor jöttem rá, ha maradok a szövimben, akkor előbb utóbb KOMOLY hátrányba kerülök. EZ a probléma mindíg is meg fog maradni, ezért kell tömörülni a top 100 játékosnak néhány szövetségben. Mert a top szövetség tagjai is nagyon fogynak, nálunk az utóbbi 1-3 hónapban vagy 10 játékos törölte magát, vagy vonult "pihenő üzemmódba" (nézd meg Sharpa kiírását a karakter lapjára)

Kell az utánpótlás a top szövetségeknek is. A kis szövetségek meg járják végig a saját útjukat. Egy átlag 30. szintű tagokból álló csapat ne akarjon már előrébb járni, mint amikor a top szövetségel tagjai voltak 30. szintűek. A kicsik a saját szintjükhöz képest így is előnyben vannak, mert a nagyok kijárták már az utat előttük, a hibákat is megtapasztalták.
Dátum: 2009.09.06. 22:03:19
Zavart érzek az erőben.....
Úgy látom Darahnak az a problémája, hogy az ő szövetsége kicsi és ő benne a "nagy". Szerintem pont az ilyen szövikkel van a baj. Ha valahol van egy-két "nagy játékos" a többi meg kicsi. A nagy játékosoknak nem ott van a helyük, ennyi az egész! Mert a kicsik visszafogják őket, viszont ők, meg a gyorsabb építéssel tápolják a kicsiket. a top szövik azért erősek, mert nincs nagy eltérés a tagjaik között. (ami mondjuk sajnos egyre inkább nem igaz, mert rengetegen hagyják abba a játékot, és fogynak a "nagy" játékosok) Minden top szöviben tagfelvétel van. A kis klánok "nagyjainak" itt a lehetőség szövit váltani. Ha maradnak a lassan fejlődő klánban, akkor meg ne sírjanak, hogy le vannak maradva, vagy hátrányban vannak.
Az AZÚRT sem Barrique és Ariel építette fel, és tápolták a többi tagot. Kemény csapat munka volt nagyjából azonos szintű játékosokbol.

Az meg egy másik probléma, hogy a játék minél magasabb szintre kerül, annál nagyobb különbség lehet két egyszerre indult, és azonos ideje játszó játékos között. És megint csak ott vagyunk, hogy az egyéni epikus megoldás lehet rá, hiszen a saját mércémmel mért ellenfelet kell vernem. (és csak úgy van értelme, ha az egyéni epikus függ a szövetség által leütött epikusoktól)
Dátum: 2009.09.06. 21:45:09
JA még annyi, hogy ha folyamatosan a top 30-hoz van igazítva a horda, akkor van egy réteg, aki még pont nem olyan erős, hogy üsse őket, de ők már verik bucira a játékos fejét. Na ez nekik nagy szívás, mert sosem tudnak úgy felfejlődni, hogy eredményesen üssék a KH-t. (ez a "na még 2 szint és elverem őket." de mire lépek kettőt, ők is erősödnek )
Marad a VF, mert innét felzárkózni nem lehet, hisz a top30 az rohan előre, náluk gyorsabban már nem tudsz rohanni, azaz csak a lépést tudod tartani abban a sávban, ahol szívás a KH.
Dátum: 2009.09.06. 21:41:08
Ha jól emlékszem azért is került be a KH a játékba, mert a top 30 játékos úgy elhúzott szintben, hogy nem tudta a PP-t mire költeni. Ezzel egyidőben arra is magyarázat akart lenni a KH, hogy majd így lehet a portyából LE-t szerezni.

Én egyszer nagyon régen a fejlesztés előtt felvetettem egy "random ellenfél generátort", ami kb hasonló volt a KH-hoz, de mindíg az adott szintű játékoshoz mérte volna az ellenfelet.
A KH-val is az a baj, hogy fix karakterek, akik nem fejlődnek. vagy lehagyod őket és nem tudod ütni, vagy mindíg időközönként erősítve lesznek, így viszont a nem top30 játékos sosem fog velük találkozni. SEM az előnyökkel, sem a hátrányokkal.
Úgy kéne megoldani, hogy 60. szint felett mindenkinek legyen kristályos ellenfele, hiszen a top30-nak is volt. Akár előnyt akár hátrányt jelent.

Megoldás az lehetne, ha valahogy frissen generálna ellenfelet a program. (mondjuk az általam üthető játékosokból venne 10-15öt, erősítene rajtuk kicsit, ezt meg lehet csinálni pár algoritmussal, és máris mindíg mindenkinek van ellenfele.) Igaz ez abból a szempontból nem jó, hogy így akkor ők nem támadnak minket. de biztosan ezt is meg lehetne oldani.
Dátum: 2009.09.06. 20:09:05
És milyen címre kell küldeni? vagy hol találom meg?
Dátum: 2009.09.06. 19:36:13
1%-al több LE vadászatra? Miért lenne ez olyan nagy táp. Pont Jó. Ad is valamit, de nem sokat.
Ha csak 1 db kvízt elrontasz, a 10%-al kevesebb LE-t kapsz. Ezzel a medállal 10 jó kvíz után a 11re is megkapod a LE-t, kb annyit ér.
Nekem nincs mostanában sem időm, sem kedvem kvízelni, de nem is nagyon számít. 50. szint felett már olyan mértékű dolgokra lehet elcseszni a LE-t, hogy pár 10.000 LE ide-vagy oda nem számít. Van akinek a kínzókamra naponta 25K felett hoz, van akinek 5K-t sem, ugyanazon a szinten.
Ehhez képest ez az 1% nevetséges. Kár sírni ezen.
Dátum: 2009.09.06. 19:24:51
Küldetés ötletek (*a számok viszonyszámok, az illetékes majd kiszámolja a megfelelőt):

- Nyerj portyában 30 percen belül legalább 30-szor!
- Legyen 11 idomított állatod
- Legyen mind a 11 befogott állatod legalább 20. szintű.
- Legyen az aktuális életerőd minimum 15000*
- Teljesített küldetéseid száma legyen minimum 250* (ismételhetővel együtt)
- Építs manakonstrukcióval egy építésre legalább X* ezret
- Mostantól növeld portyagyőzelmeid számát 250*-el
- Hozzál nekem 150* aranydukátot (ezt le is vonja a karakterlapról)
- Vagy: legyen minimum 250* aranydukátod
- Legyen X kristálypontod. Vagy áldozz fel nálam X kristálypontot
- Nyerj úgy 10* portyát, hogy a saját szintednél 10 szintel kisebb felszerelésben portyázol
- Nyerj 20* portyát nálad 5 szinttel nagyobb ellenfél ellen
- Vidd be az utolsó csapát az epikus ellenfélnek
- Gyere el hozzám úgy, hogy az aktuális életerőd is ÉS a varázspontod is pontosan 666
- Legyen valamelyik szakértelmed minimum 150*-es (turbó nélkül)

Ezenkívül elő lehet venni a régi jól megszokott küldetéseket és újra betenni…
- szerezz x TP-t egy portyából
- sebezz x ÉP-t egy portyában
- stb…
Dátum: 2009.09.06. 15:44:26
A sokkolást nem szakértelemnek írtam, hanem tárgyak adta bónusznak! Vagyis 10-15% nál nem nagyon hozna többet össze az ember. Így azért lenne egy kis sansz, hogy bejön, de nem lehet rá alapozni.

A küldetésekből meg én úgy gondolkoztam, hogy csak lesznek még új küldetések a játékban. Nagyon gagyi lenne, ha nem kerülne be több küldetés. (Én abból indúltam ki, hogy majdnem 1 év alatt megcsináltunk 100 alap küldetést, az lenne a tendencia, hogy a következő 1 évben is megcsinálnánk újabb 100-at. De az ismétlődők miatt nem éri meg jelenleg foglalkozni velük, mert mindhez több hét szükséges, mire összejön, az ismételhetőkből meg hetente 4et símán meg lehet csinálni. A harcore-ok ennél többet is megcsinálnak)

Küldetésekre:
elő lehetne venni az eddigi küldetéseket sokat meg lehet erősíteni és berakni újra magasszintre. És azért még van egy csomó lehetőség újat is kitalálni. Főleg, ahogy kerülnek be új fejlesztések... (nekem vannak még ötleteim )
Dátum: 2009.09.06. 15:36:31
148.-as epikus:

Charadin, az óriásdémon mormol, és mielőtt megakadályozhatnád, eltalál egy kristályfelhő. 6171 pontnyit sebzett. A varázslat hatással van rád: -25 Védekezés, -24 Kritikus sebzés, -24 Elnyelés.

Azért ezzel már nehéz kezdeni bármit az én szintemen....
Dátum: 2009.09.06. 15:18:28
Egy baj van az epikussal a top szövikben: (főleg azoknál, akik visszafogottan fejlődnek)
Van egy réteg, akik szintben magasabbak, és erősebbek, ők tudják ütni az epikust. Nekünk, akik szintben visszamaradtunk (ez 10 szint eltérés is lehet!) már nagyon kemény az epikus. Nálunk az epikus szintje már 150 felett van, mi meg 61. szintűek vagyunk... esélyünk sincs ellene. A legutóbbinál 7500-at sebzett rajtam, én meg mindössze 500-at. Így én nem tudom ütni, mert nincs értelme, viszont a többiek haladnának. Ha nem szállok be akkor ég a pofám, a kincsre sem érzem jogosnak licitálnom. De a következő epikussal még jobban nyílik az olló.

Az egyéni epikus ezért lenne jó, mert magam osztom be mikor tudum, és akarom ütni. És nem hinném én sem, hogy ez a plusz lehetőség bármivel is befolyásolná a szövetségi epikus elleni kűzdelmet...
Dátum: 2009.09.05. 15:06:21
Azt hiszem az topic indító gondolatához tartozik az ötletem. Sokmindenre megoldás lehetne.

Fejlesztési ötletek:

Új épület:
Könyvtár (vagy valami hasonló)
Előfeltétel: 15-ös akadémia
Az épület minden szintje után 2-vel növelheted a „tapasztalás” szakértelmedet. (új szaki)

Tapasztalás szakértelem.
Minden második szintje után új, úgynevezett kiegészítő szakértelmek megtanulására nyílik lehetőséged. Ezek a szakértelmek ugyanúgy beleszámítanak a szakértelem összegbe, növelik a többi szakértelem fejlesztését, de nem kell hozzájuk a tanulást növeleni. Az ide tartozó szakértelmek működése eltér az eddig megszokottól, ezért is kerültek külön kategóriába.

2.szint.
Elnyelés szakértelem
Mostantól képes vagy hatékonyabban kihasználni a felszerelésed nyújtotta védelmet, minden szakértelem szint 2%-al növeli a tárgyakból és felszerelésekből szerzett ELNYELÉSEDET.
Maximális szintje 50.
Példa: 50-es elnyelés szakértelem 100%-al növeli a tárgyakból kapott elnyelést, azaz ha eddig a tárgyaid 50 elnyelést adtak, ezentúl 100-at fognak adni.

4.szint.
Varázslat elnyelés szakértelem.
Ugyan az, mint az Elnyelés, csak a varázslat elnyelést növeli

6.szint.
Regenerálás szakértelem.
Mostantól kezdve hatékonyabban tudod sebeidet regenerálni, rájöttél, hogy miként alkalmazhatod felszerelésed nyújtotta mágikus erőket még hatékonyabban.
Minden szakértelem szint 7%-al növeli a felszerelésed adta regeneráció hatékonyságát. Azonban egy csatában sosem regenerálhatsz többet, mint az elszenvedett sérüléseid mértéke.
Maximális szint 50.

8. szint
Kábítás szakértelem
mostantól kezdve képes vagy a felszerelésed adta előnyöket még hatékonyabban használni.
A szakértelem minden szintje 1%-al növeli a tárgyakból kapott kábítás hatékonyságát.
Valamint az általad okozott bénulat mértéke is növekszik minden második szakértelem szint után 1-el. (azaz 50. szinten nem -10 támadást ad, hanem -35-öt)
Maximális szintje 50.

10.szint
Tekintély szakértelem
Mostantól kezdve mások szemében még elismerésre méltóbbnak tudod mutatni magad, így a küldetések jutalmát is feljebb tudod tornászni.
Minden szakértelem szint 1%-al növeli a küldetések teljesítéséért kapott Lélekenergia mértékét. (az ismételhető küldetésekre nem vonatkozik)
Maximális szintje 50.

Valamint új tárgyak adta lehetőségek is bekerülhetnének:

Sokkolás:
(csak tárgyak, fókuszkristályok adják)
ahányas a sokkolásod, annyi % esélyed van egy sikeres találat után sokkolni az ellenfeled. A sokkolt ellenfél következő harci köre lemarad.
(vagyis a hatása a szívósság ellentéte)
Dátum: 2009.09.05. 14:04:22
NEm reagált senki az ötletemre, berakom újra, kiváncsi vagyok, hogy mennyire látjátok hasznosnak.

Dátum: 2009.09.02. 09:32:18

Dátum: 2009.07.05. 23:53:43
Tedd be szakértelemként, hogy lehessen elnyeléseket fejleszteni.
De akkor azt is tedd be, hogy egy szakértelemmeltöbb harci köröm is lehessen, mint a szívósság. (ez úgy menne, hogy egy harci kör HELYETT lenne egy másik varázslatkör, max 3 körig fejleszthető) így szívóssággal meg is lenne a 3-3 kör.
Dátum: 2009.06.28. 01:40:33
Én mindenképpen megemlíteném : Graham Treefrog-ot a szakértelmek császárát, az ezermestert!. Azért mégiscsak már 3 hónapja magabiztosan vezeti a szakértelem toplistát. (najó Lanmaffia erősen szorongatja mostanában)

Dátum: 2009.06.15. 00:02:14
Épp írni akartam, hogy nem ezért nyitottam a topicot...
Nem tudom Miklós olvasta-e de semmit nem fűzött hozzá, szóval a kezdeményezés el is van szerintem vetve...
pedig az alp ötlet nem rossz...
Dátum: 2009.06.10. 22:30:35
Szerintem egyszerűbb lenne úgy, hogy két harci varázslatkör lenne, esetleg egy új szakértelem kéne hozzá, és a második varázslatok egy új kategória lenne. Azaz nem tehetsz be oda olyan varázslatot, amt eddig támadóként használtál.
És akkor minden portyában el kéne nyomnod mondjuk egy erőpajzsot, vagy lélkevédelmet, esetleg regenerálást... Fogyna a mana, de lenne új kombinációs lehetőség.
Dátum: 2009.06.08. 21:09:23
Hehe, ha egy ilyen kaliberű fejlesztést küldene be egy kisebb csapat, amiről feljebb beszéltünk, Miklós körberöhögné őket, és még őskövet sem adna, nem hogy ajándék csomagot...
Nagyon el kéne gondolkodni mi lesz a játékkal, mert semmi kihávás nincs benne.
Én is visszatértem a jól bevált MMORPG-mhez, egyre kevesebbet foglalkozok a végzetúrral. (VAGYIS LASSAN ESZEM ÁGÁBAN SINCS RÁ PÉNZT KÖLTENI)
Dátum: 2009.06.07. 11:54:53
Azért az sem ártana, ha végre lenne egy olyan világ, ami végre kidolgozottan működik....
És a Beholdertől jönne egy olyan gesztus, hogy na ti kis nyomik, ha már beleöltetek több tízezer forintot az első három világba, és segítetettek a játék tesztelésében, akkor most kaptok egy rakás ingyen őskövet (annak arányában amenyit ide elvertetek), és induljatok az új tökéletes világban....
Sajnos ilyen sosem lesz

Pedig ki sem merem számolni mennyit fizettem már be, és a V1-en nem tudom már hány olyan változás volt, ami drasztikusan változtatott meg mindent... (így nem lehet stratégiailag tervezni, játszani!)
Nem véletlen, hogy hónapok óta nem vettem őskövet, és nem is fogok. Amíg nincs értelme minek...
Dátum: 2009.06.07. 11:39:42
V2, 41. szint 133-as szerencse:

Ma, 23:08:50
egy hatalmas quwarkaudar. (+1292). +29 TP
Ma, 23:05:20
nagyobb rubinsörényű pegazus! (+970). +29 TP
Ma, 23:01:50
nagyobb csápos förmedvény (+1379). +29 TP
Ma, 22:58:20
hatalmas csápos förmedvény, (+1240). +29 TP
Ma, 22:54:50
egy tomboló pegazus. (+1030). +29 TP
Ma, 22:51:20
nagyobb ragálymester. (+1422 lélekenergia). +29 TP
Ma, 22:47:50
óriási tojásrakó pöfeteg (+3302 lélekenergia). +29 TP

szerintem kisebb szerncsével nem jönne ilyen jól. és ez nem egyedi eset, sokkal több a nagyobb, hatalmas óriási, mint a síma vagy gyengébb lény. és az elfogás is magas!