Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Tiha

Dátum: 2010.03.31. 22:08:10
Mi lenne, ha a kényelmi funkciókat relikvia formában lehetne egyenként megvenni? Kicsit összetettebbek lennének, így senki sem hőböröghetne, Az veszi meg aki akarja, meg aki tudja.

Pl:
Léleksajtoló tőr
lélegenrgia sajtolásod lehetséges maximuma 65-re nő. Ha minimum 65-ös a lélekenergia sajtolásod (mert ugye a fertőzés lekűzdése után még +5el lehet növelni), akkor vadász közben automatikusan kisajtolhatod a frissen befogott állataidat.
árát, szintjét majd belöv a JV


vagy
Nemtommilegyenaneve
Ezentúl megadhatsz egy felszerelés összeállítást, és egy gombnyomással magadra öltheted.
(ebből a tárgyból maximálisan 10 db-ot vásárolhasz)

stb
Dátum: 2010.03.31. 14:56:18
Magas.
Nekem az 50-es lopással 5-8 kö jön. (bár ez némileg tipp, mert sajnos kevés olyan célpontom van, akinél kő is van). Volt, mikor heccből még turbóztam is, akkor kb 90-el mehettem, az olyan 12-15 követ jelentett.
Tehát 120-130-as lopással tudsz kb 20 kiégettet elhozni.

De az is lehet, hogy tévedek


Nem nagyon figyelem, mióta 3600 fölé emlekedett a kiégett ősköveim száma
Igen, ezzel tisztában vagyunk sajnos. De azzal nem leszünk előrébb, ha szidjuk a játék vezetést, a fejlesztési kapacitásukat. Megoldást kellene keresni. Gondoltam ez egy megoldás lehetne.
Dátum: 2010.03.30. 16:30:48
Let!
nekem a rendszeridőt ráteszi jobb oldalon a lapra, így letakarja azt ami alatta van, a tárgylistát meg bal oldalra egy kis ablakféleségben nyitja meg, de azt is a tevékenységek menü fölé teszi. Ez direkt van így, vagy nálam nem jó valami?

remélem nem direkt, mert nagyon ronda egymáson két menü
Látom nem ment át az ötlet. Annak ugyan nem sok értelme van, hogy a Miklósék általi fejlesztéseket teszteljük egy világban. (erre sajnos itt a V1-V2 ) pont az a baj, hogy nekik neincs kapacitásuk megcsinálni még az apróbb dolgokat sem. Egy skin változtatásra is hónapokat kell várni, míg egy másik topicban a játékosok fél nap alatt megoldották, otthon barkácsban ezt a problémát.
Valamint nézzétek meg a játékfejlesztési topicot, a játékosok annyi jó ötletet vetettek már fel, és nagyon kevésből lett valami.
Pl a háború reformot konkrétan kidolgozták közösen, régen a fertőzésre is tök jó dolgokat találtak ki, vagy a kristályhordára. Nagyon sok olyan ötlet volt, amiből iszonyatosan jó játékélménnyel bíró fejlesztéseket lehetne a játékba betenni. De ezt Miklóséknak nincs idejük nemhogy leprogramozni, de még végiggondolni sem. (és itt most nem a Behó-val van a gond -illetve részben -hanem inkább az idővel, és az igényekkel)

Ha a játékosok előre megcsinálnának pár fejlesztést (amit eddig több oldalnyi szöveges magyarázatban ecseteletek), azt egyszerűen otthon egy kissebb csapat leprogramozza leteszteli, elküldi a behónak, nekik már csak korrigálni kell.
Le venne a vállukról kb 97% -ot az elvégzendő munkából.
Dátum: 2010.03.30. 11:48:04
Ott a pont a két előttem hozzászólónaál. Amúgy pont a célokról és a programozásról nyitott a 7 végén egy topicot "Világ, amit a játékosok fejlesztenek" címmel. Érdemes benézni és ötletekkel dúsítani a topicot.

Scriptekről meg annyit, hogy ebben a játékban annyi legális dolog van, amivel komoly előnyre tehet szert az ember, hogy az eddig felsorolt összes script eltörpül mellette.

(pl ajánlás és kínzó kamra. Ha időben beajánlottam az egész iwiw-es adatbázisomat, és még a tizede ma is aktív játékos, akkor annyi plusz LE-t szerzhettem (és őskövet), amit egy tápos pók sem rabolhat össze) Kínzókamra dettó. Ha naponta jól csinálja valaki, akkor símán összesezd még fele annyi LÉ-t, mint a napi vadászata.
De a pókok LÉ-rablását is nézhetjük. Jó kapcsolatokkal, jó szöviben jó infóáramlással el lehet érni, hogy a napi 5-10 portya fullos legyen, ne legyen üres LÉ-nélküli TP-s rablás)
vagy a lebeszélt csaták, leveretések, küldetések megoldása.
(mert éppen az sem a játékkal összeegyeztető, hogy ma én rabollak le 20K Lé-vel, holnap te, és mindkettőnknek kész a a küldetés...)

Szóval a vihar a biliben, meg a felesleges szájkarate felvetése teljesen találó volt.
Nem beszélve arról, hogy a scriptek mindenkinek hozzáférhetőek, aki nem ért hozzá meg tanulhatja. Símán engedélyezni kéne. Sokkal igazságosabb, mint tiltani. Ilyen alapon azt is tilthatnánk, hogy senki nem ülhet 6 óránál többet VU előtt, mert tisztességtelen előnyre tehet szert, a dolgozó/ iskolába járó kollegákkal szemben. (és vannak ilyen karakterek, csak őket most úgy hívjuk, hogy tökéletes optimalizátor csúcsjátékosok!)
AZt hittem kicsit több HSZ lesz a topicban....

Pedig, ha megnézzük, most is sokan gyártanak "addOn"-okat, scripteket a játékhoz, másik topicban parázs vita van erről. Ahelyett, hogy vitáznánk, és eldöntenénk tilos-e, legálisan be lehetne küldeni, és ezen az új világon használni. Semmi sem lenne tiltott, minden nyilvános lenne. Mindenkinek meg lenne. És, ami bevállik, stabilan beillik a játékegyensúlyba, azt át lehetne vinni a többi világra is. Így ezen a teszt világon kb hetente, naponta kerülhetnének be a kissebb-nagyobb fejlesztések, egy idő után, meg a rendes világokra is heti/havi szinten lehetne behozni a letsztelt, kipróbált újításokat! Szerintem több játékos játszana, és kevesebben hagynák abba, ha mindíg lenne benne újdonság.
Ezen felül rengeteg ötlet bekerülhetne a játékba, akár nagyléptékű fejlesztések is. (pl a szövetségi városokat már régóta rebesgetik, hogy bekerül, de még sehol sem tart a programozás. EZt a játékosok csapatai már rég megcsinálták volna, ezen a világon leteszteltük volna, és már a "normál" világokba is bekerülhetett volna)
Dátum: 2010.03.27. 22:26:54
Szerintem meg egy Windows alapú munkahelyi verzió kéne
Nézzen ki úgy, mintha windows ablak lenne megnyitva, vagy a wold, excel.

Mondjuk engem nem érint, de régi lila miatt mindíg megkérdezték, hogy ugyan mit csinálok. Ez az új dizájn már sokkal jobb, nekem ez így meg is felel. De, ha már lehet kérni, akkor legyen Windows-os És sebességben is gyors lehet.
Dátum: 2010.03.27. 19:41:16
GYEREKEK, ne vicceljetek már!!!! EZ az átvihető karakter megoldás ZSENIÁLIS!!!
Mi változna? Igenis jöjjenek be új, akár tápos karakterek!
Nem tudom hányan sírtak akkor mikor törölt(vagy abbahagyta a játékot) Shardullah Sarpa, Wurglox, Jameed, Crimson, Trueblood, vagy más hasonló kaliberű rettegett karakter? Rengeteg nagy játékos törölt, és ők már nem fognak visszajönni. Sokkal érdekesebb lenne a játék, ha lennének.

Ugyan mi változna, ha hirtelen lenne még egy Barrique, Galmuszk, Ariel, vagy egy Charon esetleg Coronita kaliberű játék a világokon?

Viszont, akinek lehetősége lenne közéjük kerülni, az egy olyan jutalom, amiért érdemes kűzdeni.
(és nézzük onnan is, hogy az ilyen karakter tuti sok őskövet fog költeni a karakterére, ami a Behónak is jó)

Szerintem nem sírni kéne megint, hanem örülni a jó ötletnek!
Dátum: 2010.03.27. 19:26:45
Csak a nyitó hozzászólást olvastam.

Miért kéne nyárra leállni? Nem mindenki jár iskolába, dolgozni nyáron is kell, és még sok minden mást is. Mi köze ennek a játékhoz. Aki nyári szünetben nem fér a játékhoz, az tudta ezt akkor is, mikor elkezdett játszani. Én nem örülnék, ha szünet lenn, szerintem vissza sem jönnék.

De nézzük csak a Beholder szemszögéből: pár hónap leállás komoly reklám, és őskőkiesés. Szóval az ötlet úgy hülyeség, ahogy van.
Dátum: 2010.03.27. 19:21:20
Két ember van, aki itt vitatkozik:
1. aki használt már makrót, és tudja mire jó
2. aki nem használt, és csak elképzeli, hogy mekkora hatalmas szabálytalanságokat lehet vele csinálni.
ENNYI


Amit itt írnak a "csalók", azzal csakis és kizárólag olyan dolgokat valósítanak meg, amivel semmilyen előnyhöz nem jutnak.
Carslorg leírta az elején (de érdekes, erre senki sem figyelt), hogy az átöltözős makrójával lassabban öltözik át a karaktere, mintha ő kattintgatna! És igaza is van. ha 10mp átöltözni jó net mellett 6 kattintással, vagy 1 kattintás, és 25mp, akkor mi előnye van belőle effektív? Annyi, hogy nem öli az agysejteit, meg az egerét?

Ha meg valaki tud egy biztos, és hatékony makrót, vagy progit LÉ-védelemre, vagy bármi olyanra, amivel előnyre tehet szert, akkor MONDJA MEG hogyan lehet megcsinálni! Mert szerintem nem lehet. Túl sok a kiszámíthatatlan változó, túl sok minden jöhet közbe, ha meg nem működik 100%-osan, akkor tuti többet vesztesz, mint nyersz.
A macróval csakis egérgattintást tudsz megspórolni.
Lassan egy éve felvetettem az alább bemásolt ötletet, sajnos nem talált értő fülekre a játékvezetésnél, de egy kicsit továbbgondolva, újra úgy érzem, lenne benne nagy fantázia:

1. hozzászólás - 2009.06.06. 11:40:39
Rengeteg nagyon kiváló játékújítási ötletet vetnek fel a játékosok, le is írják őket, meg is vitatják, aztán Miklós vagy olvassa vagy nem. Az biztos, hogy a játékba ne kerülnek be. Ez egyrészt idő, és energiahiány Miklós részéről, másrészt biztos van elég gondja a fejlesztéssel. Ebből sajnos mi nem sokat látunk! Egyre több TOP játékos töröl, mert nincs a játékba semmi újdonság. Ami bejön, az is egy-két napra elegendő... A játék magas szinten nagyon monoton sajnos.


VAN egy ötletem, vitassátok meg van-e benne potenciál:


Miklósnak az kellene csinálnia amit nagyobb cégek is megtettek:

kiadná a játékosoknak a fejlesztés lehetőségét. ("félig meddig nyitott forráskód")
Aki leprogramozva, kidolgozva beküld valami jó ötletet, azt jutalmazná ( illetve a csapatot)
Azaz:
itthon dolgozok, kínlódok, többünk ötletét leprogramozom a VU kódját alkalmazva, és elküldöm Miklósnak. megnézi tesztelei, kipróbálja, együtt kijavítjuk ha kell, majd beteszi a játékba. Ekkor én kapok egy rakás őskövet, esetleg ajándékcsomagot x ezer forint értékben, és én megmondom, kik azok a játékosok akik között a kapott őskövet osszák szét az általam megadott arányban, illetve az ajándékcsomagba megmondom mit kérünk, és majd mi elosztjuk.
Így a kreatív játékosok is ki tudják élni az ambíciójikat, a játék is gyorsan fejlődne, Miklósnak is jóval kevesebb dolga lenne az újítások leprogramozásával, az őskő neki ingyen van, az ajándék csomag is kiadói áron, szóval olcsópénzért venne egy nagyon komoly fejlesztő csapatot!

____________________________________________________

Ezt tovább gondolva a legjobb megoldás az lenne, ha egy új világot nyitna Beholder, ahove ezeket a fejlesztéseket berakja. Ez a világ erről szólna, aki itt indít karaktert az tisztában lenne vele, hogy csőstül jönnek a fejlesztések, és nagy részük itt lesz kipróbálva. Aztán, ha itt beválik pár jó ötlet, akkor át lehetne ültetni a meglévő világokra is.
Ezen a világon ugyanúgy őskőért lehetnél prémium, és ugyanígy őskőért vásárolhatna a játékos, normál sebességű, normál világ lenne, de a játékosok által megcsinált fejlesztéseket pumpálnák bele Miklósék.
Szerintem egy nagyon izgalmas, dinamikus világ jönne létre, sok segítségetadna a játék fejlesztőinek, valamint biztos vagyok benne, hogy sokan játszanának ezen a félig meddig teszt szerveren is! (valljuk be, sokan a világ 1-2-t is tesztszervernek tartják.... jobb lenne egy, amit annak is neveznénk.)
Ennek persze csak akkor lenne varázsa, ha már az elejétől kezdve sok újdonság lenne benne, így előbb meg kell várni pár beérkező fejlesztést, és csak azután indítani a világot.

Kiváncsi vagyok, mi a véleménye erről a többi játékosnak, de leginkább a játék fejlesztőinek/üzemeltetőinek.
Dátum: 2010.03.05. 19:47:23
Bocsi, nem néztem meg írák-e már:

Csak egy apróság:
a tulajdonság fejlesztésnél azok a tulajdonságok, amire elég a pontom zöld alapon van a "+" jel, amire nem elég az meg szürke. Az új háttér miatt a kettő közt elveszik a külömbség, mind a kettő szinte szürkének tűnik. Nem lehetne egy rikítóbb zöldet adni neki?
Dátum: 2010.03.02. 23:13:21
Nekem minden fasza, és olvasható. Nagyon szép és igényes lett a keret, a háttér, és úgy alpan minden.

NEM kell itt sírni, szokjátok meg, aki meg nem látja, az segítsen Miklóséknak megtalálni a hibát!


(Chromon és Ie7-en is megy nálam XP alatt)
Dátum: 2010.02.14. 16:12:38
A csp beváltásra annyit, hogy az alap vadászát felének megfelelő LE-t adna, akkor talán használható lenne. Kérdés, hogy minek ez?
Ha nem tudod elvadászni a csp-det, akkor minek játszol?
Ez a rabszolgatartóknak jönne jól, 2 hetente belépnek a rabszolgához, 1 kattintás, meáris tele van LÉ-vel, ütheti egyből a fő karakterével.
Ráadásul más le sem tudna rabolni, mert el is tudod költeni egyből a Lét. Ez meg az építészeket erősíti.
Tehát ez a felvetés csak annak jó, aki "mellékvágányon" játsza ezt a játékot.
Dátum: 2010.02.04. 22:15:21
Winnie, most az egyszer részben egyetértek veled (ez nagy szó! )
Abban értünk egyet, hogy a küldetések voltak a játék elején azok, amik szinte az összes játékost izgatták. Főleg, míg nem volt wiki, illetve nem volt, aki eljutott volna új küldetésig.
Jelenleg az a baj, hogy amióta ismételhető küldi van, azóta nem éri meg "normál" küldetést csinálni. Én azonnal leáltam velük. A legkönnyebb is olyan, amihez napok kellenek, míg ismételhetőből is napi 1-et meg lehet csinálni, még akkor is, ha nem készülsz rá. (a nagy küldetés mágusok a napi 3-4-et is símán megcsinálják)

Megoldás az lehet, hogy valamilyen formában az ismételhető MELLETT lehetne felvenni főküldetést. (estleg lehetne egy szakértelem hozzá, ami azt tudná, hogy 50-es szintre kéne felnyomni, és akkor lehet párhuzamosan csinálni az ismételhetővel, így tenned is kéne érte valamit, hogy használhasd, lenne súlya)
Így akkor lehetne új küldetéseket betenni, esetleg emelni a számokon, hogy mégnagyobb kihívás legyen, komolyabb jutalmat adni érte, és megint lenne izgalom a játékban.
Dátum: 2010.02.04. 22:04:35
Én is pont azt akartam javasolni, hogy kétszer, háromszor ennyi tétel legyen fent az aukción, és legyen 2-3 nap a lejárati idő. Így gyorsan pörögnének a cuccok, többen hozzájutnánank.
Én most 1000+ dukáttal licitáltam V1-en, gyanítom túl fognak a finishben licitálni. (szkarabeusz). Eddig azt hiszem 3 db ment ki a V1-en, pedig van több ezer játékos. Ha 100 szor ennyi szkarabeusz lenne játékban, akkor is ritka és különleges tárgy lenne. Csak úgy, mint az összes többi erős tárgy. Ráadásul nekem legalább 4-5 olyan tétel van, amire "all in"-t nyomnék dukátból. Örülök, ha egyszer majd csak az egyik az enyém lesz. És ezen felül van még vagy 10 másik tárgy, amire szintén szívesen költenék. Szóval szerintem a felfokozott tempóban is évekbe tellene, mire unalmas lenne az AH.

Arra az esetre meg ugye ott van, hogy lehet berakni új tételeket, ritka tételeket, esetleg szinthez köthető tételeket. (pl: erre a tárgyra csak 100 szint felett licitálhatsz.) Így lehetne gyűjteni erre is, ha majd a kis játékos majd eléri az adott szintet, akkor ringbe szállhat. A Nagyoknak meg ott az újdonság varázsa.
Dátum: 2010.02.03. 21:18:42
Elárulhatnád a karaktered nevét
Gondolom megnőne a beérkező támadások száma
Dátum: 2010.02.01. 22:37:58
Egyertértek HoGo -val. Nem gondoltam, hogy ekkora hülyeséget írsz. Attól, hogy valaki prémiumos lehet, mert ingyen kap őskövet, még nem lesz űbertáp. És a prémium sem kap több CSP-t, mint egy másik prémiumos játékos. Azonkívül a VF óta a CSP már nem mérvadó tápforrás. Ráadásul mivel a + LÉ mellé + TP is jár, így max gyorsabban fejlődik. Nem csak úgy hullik neki a LÉ az égből (mint mondjuk a kínzókamránál), hanem Tp-t is kap.

De ha még 2x annyi csp-t is kapna, mint bármelyik másik prémiumos, akkor sem lenne akkora táp. Max, ha ezt egy top kapja, aki így is a játék eleje óta egy csp-t sem pazarolt el, és halmozza a szinteket. De aki csak egy hónappal később kezdett el játszani, az akkor mennyivel is van kevesebb CSP-ben?

Fordítsuk meg: aki most kezdi a VU-t, azzal mi van? Hány CSP-vel van neki jelenleg kevesebbje, mint mondjuk BArrique-nak?

És, ha már itt tartunk, aki mondjuk 4 hónapja minden nap 5 CSP-ért vesz dukátot, azzal mi van? 4x30x5=600 CSP (pont a 3 gyorsítás)
lehet ezt csavarni, 1 a lényeg a CSP már egy NEM top játékosnak egyáltalán nem jelentős veszteség, vagy előny.
Dátum: 2010.01.31. 19:12:04
Nem értelek. Mi az, hogy végtelen LÉ-t biztosít? Azért akármilyen gyorsan lépsz szintet, akkor sem ad túl sok Őskövet.
Ha amúgy is veszel őskövet, akor ez a kis plusz lófütty. Ha meg nem veszel amúgysem, akkor sem mész sokra azzal a pár darabbal.
Én 3200 kiégett őskőnél járok, ha veszek 350 őskövet, akkor egyből 700 őskő íródik jóvá. (ez 5000+ Ft-omba kerül) A mai világban ez egy heti (vagy legyen havi) zsebpénze egy fiatalnak, aki meg felnőtt és dolgozó ember, az többet költ sörre egy héten.
Ez a tárgy egy jó tárgy, de semmilyen egetverő tápot nem ad annak aki megnyeri.

Nem beszélve az ajánlásról. Én iduláskor kb 30 embert hoztam a játékba, abból már csak 4 aktív, 2 vesz néha őskövet. De így is beeshet 2-3 havonta 35 őskő.
Ha több ilyen ajánlottam lenne (és vannak olyan játékosok, akiknek van), akkor mégtöbb őskőhöz jutnék.
_____________________________

Rogalndron:
Az életben semmi sincs ingyen, örülj, hogy ennyi mindent biztosít a Beholder a nem fizetős játékosoknak. Máshol pénz nélkül nem is regisztrálhatsz. Ha meg nem veszel őskövet, akkor nem tudom mit pattogsz itt a fórumon, hiszen csak egy hobbijátékos vagy, akit amúgy sem érdekel a játék. Más azért fizet érte, mert szeretne eredményeket elérni, és kihozni ebből a játékból minél több élvezetet.
Persze WOW-ot is játszhatsz tört szerveren... csak, ha egyszer játszottál a pénzes szervereken, akkor majd rájössz...