Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Azazel

Dátum: 2017.04.04. 14:33:55
Rég akasztott már ki a random, de most bepótolta emberül 40 tkp.-ból nem lett meg a 7 fuxos küldi.

Persze nyilván csak azért, mert most épp jó lenne küldiket megcsinálni ugyebár.
Dátum: 2017.03.25. 13:23:47
Csak azért kérdeztem, mert én már jártam úgy hogy épp nem volt, és egy napig dühöngtem, meg anyáztam, mire ránéztem, hogy egyáltalán van-e ?
Dátum: 2017.03.25. 11:05:35
Oszt plazmája van-e az elfekvőnek?
Dátum: 2017.03.24. 12:49:12
Reagálnék a Magyar tematikus napok felvetésre is...Inkább ne. A történelmünkből adódóan, ezek többnyire nem épp vidám események, sehogyan sem illene hozzájuk az ilyesmi, ahogyan Offs is írta. Másrészt pedig, szintén a ( az újkori)történelmünkből adódóan, mert hol egyik, hol a másik, "tabu"volt, elhallgatott, letagadott, nincs igazán kialakult kultúrája az emlékezésnek.Legalábbis a nyilvános, közös emlékezésnek.
Politikai boxmeccsekre, utcai vandálkodásra, gyűlölködésre, egymás ellen fordításra használták, használják....
Ezért akinek valóban jelentett, jelent valamit, az valahogy így emlékezett, emlékezik :

"...ezer meg ezer év edzett, Apát és fiát, elfogadni ha kell, a hősies halált. Ezer meg ezer év tanított, Anyát és leányt, szívében viselni, fekete gyászruhát..."
Dátum: 2017.03.24. 11:50:25
Nocsak mik vannak itt

Én speciel kimondottan ezeken nőttem fel. De ha már Pistols, akkor a legnagyobb : https://www.youtube.com/watch?v=cBojbjoMttI ,
és ne hagyjuk ki ezt sem : https://www.youtube.com/watch?v=weGEv_BhjNw, vagy ezt: https://www.youtube.com/watch?v=TYh1lRR1m6Y

Punks' not Dead
Dátum: 2017.03.16. 09:22:50
Ezt a "jelölt válasz" balhét sosem értettem.

XY leül agyalni egy kérdésen, és a hozzátartozó válaszokon.Igyekszik olyasmit kérdezni, ami még nem szerepelt, nem túl speciális téma, nem túl érdektelen, nem túl nehéz egy átlagművelt egyednek.

Mennyire valószinű, hogy ezeken felül, még próbál egy olyan módszert is találni, amivel " kiemelheti" a helyes választ a többi közül, úgy, hogy ne legyen feltűnő, de azért rájöjjön mindenki, aki esetleg még saját maga válaszolgat, mindezt pusztán azért, hogy "rendesembernek" érezhesse magát ?
Dátum: 2017.03.13. 09:00:18
"Velem jött szembe pár perccel ezelőtt vadászat boost-olás közben."

Veszélyes terep a helyesírás miatt kötekedni. Pláne úgy, hogy közben kihagyjuk a vesszőket, egy egyébként is erősen magyartalan mondatszerkezetben.
Dátum: 2017.03.09. 12:43:05
Az a baj, hogy már megint játszani akartok, valami olyasmivel, ami az első pillanattól kezdve, nyilvánvalóan, és egyértelműen NEM játék.
Tessék szépen tudomásul venni végre, az egész csatlós dolog, az első fétis megjelenésétől kezdve, azért van, hogy forintért tápolhass/tápolnod kelljen, vagy mehet a kukába amit eddig elértél.
Vagy a topon vagytok, megfizetve az árát, vagy játszotok, az örök középmezőnyben, ennyi.
Dátum: 2017.03.04. 07:49:56
Nem kell átváltani, csak a Veremben ne kaphassam kincsként. Rohadt mód frusztráló az olyan random kincs, amiről trudom, hogy soha a büdös életben nem fogom tudni a világon semmire se használni, csak ott virít a karakterlapomon. Akkor már inkább legyen helyette platina, vagy bánom én, legyen üres a randomkincsesláda, amikor gerjesztó lenne benne, még az is jobb.


Ha alkalmanként veszek is kavicsot, és marad a prémen felül, akkor sem erre költöm...veszek inkább gradulátumot belőle.
Dátum: 2017.03.02. 07:53:08
Nem lehetne a random kincsek közül kivenni a kútgerjesztőt? Zsákszámra találom, és nem prém karakterek még a falhoz vágni se tudják, unaloműzésképp.
Dátum: 2017.02.28. 17:02:10
A teljes életművét valóban nem kell, de volt egy időszak, amikor ha óvatlanul nyitottad ki a csapot, ez folyt belőle...
Dátum: 2017.02.28. 10:24:48
Meglett az illető, látod? Egyébként csak magára a vegyülés veszélyére gondoltam...

Offs: Az a kés nem csontnyelű, hanem kagyló.Egy darabból.
Dátum: 2017.02.27. 23:34:33


Valamelyik Rejtő könyvben, szó esik egy maharadzsáról, aki azt találta ki, hogy elvegyül a nép között. Sajnos egy rendkívül ideges illető, ismeretlen okból 73-szor pofonvágta, mielőtt megmondhatta volna, hogy ő a maharadzsa...
Dátum: 2017.02.27. 13:27:41
Erről nem tudok mit mondani. A kérdéses időszakban még az Elfek katakombájában pihentem.

A gratulációt köszi, a társaság miatt éledt újra a v5 karakterem, semmi más oka nem volt.
Dátum: 2017.02.27. 13:08:01
Az egy elég öööö..terjedelmes hozzászólás, konkrétan mire gondoltál?
Dátum: 2017.02.27. 12:25:58
Kiemelkedő teljesítménnyel, tiszta játékkal, csatlós(csicskás ?) szövik támogatása nélkül,megérdemelten került a helyére a top 3. Gratulálok nekik, és köszönöm, hogy megmutatták a játék szépségét.

Remélem nem veszik sértésnek, ha továbbra sem követjük a példájukat, és mindezek után is kizárólag saját erőnkből próbálunk boldogulni.
Dátum: 2017.02.24. 22:34:31
Ettől függetlenül, mint a Salto Mortale tagját, megüt a guta az összefogás miatt....de akkor is így gondolom.
Dátum: 2017.02.24. 21:19:25
Egészen egyszerűen limitálva van a portya LÉ/tp arány. Van egy határ, amit ha meghaladnál egy adott esetben, akkor hozzád vág annyi plusz tp.-t, hogy ne haladd meg.
Dátum: 2017.02.24. 20:18:12
Legalább van egy kis izgalom is benne...nincs ezzel semmi baj. Nem kell itt puhatestűzni, meg ilyenek. A politika és az árulás a háború szerves része.
Dátum: 2017.02.21. 17:49:24
Milya búbánat ez a HKK kérdés a vadászatnál? Nyugtassatok meg, hogy NEM azért, mert valaki szerint igen a válasz, hogy felhasználhassa valami rettenetes kombóhoz???