Üdvözlök minden fórumozót!
Az 5. világon játszunk és a Dark Angels szövetség tagjai vagyunk. A problémánk az, hogy egy másik szövetség, nevezetesen a Harcosok először minden ok nélkül citadella támadást indított ellenünk, amivel önmagában nem is lenne semmi gond, hiszen ezért van. Csak az a módszer, ahogyan visszaélnek ezzel a játék adta lehetőséggel. A szövetségüknek 5 tagja van, pont elegendő a Citadella indításához, és elmondásuk szerint szinte alig játszanak, de mégis minden nap megkapjuk tőlük a támadást. Ezen felül mindegyik tag a katakombákban is van így még háborúzni sem tudnánk velük. Felmerült bennünk az, hogy az 5 karakter mögött ugyanaz a személy áll, mivel annak ellenére, hogy elmondásuk szerint nem játszanak nagyon, elég összehangoltan dolgoznak.
A történethez még hozzátartozik a teljes korrektség kedvéért, hogy én (Jayyz) az első citadellátámadásuk után egyszer megtámadtam az egyik tagjukat, akitől ezért minősíthetetlen hangvételű, személyeskedő üzeneteket kaptam.
A kérdésem az lenne, hogy mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni? A felvetésem pedig az lenne, hogy zárják a játék készítői, annak a lehetőségét, hogy a citadellát katakombákból, vagy onnan való közvetlen kilépés után aktiválni lehessen, vagy ne lehessen utána mondjuk 1 napig visszalépni...
Tisztelttel:
Jayyz
Hozzászólások - Jayyz
Oldal: 1
Dátum: 2012.03.27. 10:10:37
Dátum: 2009.04.24. 08:50:36
Ki írta a Zahír című művet?
Paulo Coelho
Marx
Zrínyi Miklós
Ady Endre
A kérdés "Rossz, hibás kérdés" értékelést kapott!
Aki erre a kérdésre azt mondta, hogy rossz, hibás kérdés, az vagy alapvetően műveletlen és nem tud semmit az irodalomról, vagy egyszerűen inkorrekt játékos és nem akarja, hogy valaki LE-t kapjon a jó kérdésért!
A véleményem erről ennyi. Nagyon jó volna, ha valamiféle kontroll alatt tartanák a kérdések értékelését!