Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Konky

Szerintem meg azért volt buta, mert nem jelentette rögtön, amint észlelte a bugot.
Mind elfogadtuk a felhasználási feltételeket, mikor regisztráltunk, és azok közt szerepel, hogy azonnal jelenteni kell az ilyen hibákat, és nem szabad visszaélni velük.
Ha "csak" 5000 LE-t nyert volna vele, akkor is jelentenie kellett volna, máskülönben megszegi a szerződést - mindegy, hogy lebukik-e vagy sem.

/Elnézést, ha túl komolyan veszem a dolgot, de jogi végzettségem révén kicsit érzékenyen érint ez a téma./
Dátum: 2008.12.14. 14:24:57
Egyetértek.

Én többek közt durva helyesírási hibás, illetve kakukktojásos kérdéssel is találkoztam a kvízolimpián (pl.: "Melyik nem illik a sorba?").
No meg persze jöttek a "Mennyi három a köbön?", "Kicsi a bors, de ...", "Ki korán kel, ..." jellegű kérdések is, amiket szintén nem tartok odaillőnek.
Aki kifog 15 ilyet, az óriási előnybe kerül azokkal szemben, akiknek feljön egymás után 5 olyan, amihez 3 percet guglizni kell!

A másik észrevételem:
Mindkét világban jelentkeztem a kvízolimpiára, és az 50-ből 10 kérdésem megegyezett. Ez normális?
Szerintem ezzel jelentős előnybe kerülhettem volna - persze ha nem jön fel utána 5 Drizztes, 2 HKK-s és 4 napra pontos évszámos.


Az egy dolog, hogy nagyon sok a nagyon rossz kérdés, ezért értékeléskor sokszor átengedek olyan kérdéseket, amik nem a legjobbak, de azért még nem kifejezetten szarok. De egy kvízolimpián ilyenekkel összefutni már nem feltétlenül szeretnék.
Meg kéne oldani valahogyan azt, hogy az olimpián ne a teljes adatbázisból legyenek kérdések, csak egy szűrt intervallumból, amit előtte átrostálnak, és kidobálják azokat a kérdéseket, amik nem érnek el egy adott színvonalat.
Dátum: 2008.12.14. 11:38:59
A Naprendszer kőzetbolygóinak összesen hány holdja van?
1
2
3
4 *

„A Naprendszer négy kőzetbolygója közül egyedül a Földnek van holdja (…)” /www.mimi.hu/csillagaszat/kozetbolygo.html/
Tudtommal a Földnek csak egy holdja van.
Dátum: 2008.12.14. 11:10:25
Aki korán kell ....mit talál?
vasat
ezüstöt
aranyat
réz

Nem talál, hanem lel, és ebben a formában a … felesleges.
Dátum: 2008.12.14. 10:21:33
Ha egy dobókockával 2-est dobunk, milyen szám lesz a túloldalon?
4
1
2 *
3

Szerintem 5, persze ha szabványos hatoldalú dobókockáról van szó.


Az alábbi városok közül melyik van legészakabbra?
San Franciso, USA
Szeged, Budapest *
Sapporo, Japán
Szevasztopol, Ukrajna

Szeged, Budapest… Érdekes.
Megértelek. Én egyébként jónak értékeltem, bár nem tudtam a választ.
Még az új mithril hámmal is? Az komoly.
Azért a Te szinteden már kb. 9000 LE lesz beidomítani az állatot, az nem kevés.
Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy mi sül ki ebből az egészből. Lehet, hogy utánad még sokan meg fogják ezt lépni.
Dátum: 2008.12.13. 20:28:46
Mi a közös az indiai Úr Sívában és a görög Posszeidonban ?
a hátasuk, mely a vizicsikó
a hátasuk, mely a Nándu bika
kis tőr, mely a fegyverük
Három ágú szigony, mely a fegyverük *

Poszeidón, vízicsikó, háromágú. A válaszokban semmi következetesség.
5 perc sajnos nem volt elég, hogy rájöjjek; Sívát sehol nem találtam háromágú szigonnyal.
Egyébként a mostani helyzet szerint a "legtáposabb" állat a játékban valószínűleg egy mokku, vagy egy goblin rabló. Ezek 6-os alapszintű állatok, 1800 LE-ért idomíthatók. Azért ezek a legerősebbek, mert 4-es szinten (amikor ugye megkapod az állat befogásának lehetőségét a szakértelmek révén) ezek a legerősebbek. És ha akkor befogod, és folyamatosan fejleszted, akkor ezek lesznek a legtáposabbak, ugyanis jelenleg csak az állat lépett szintjei számítanak a sebzésfelfogásába - bár ez (talán) hamarosan meg fog változni.
Dátum: 2008.12.13. 18:29:23
Melyik állatra tudsz vadászni a végzetúrban, az alábbiak közül?
közepes töpörödött törpördög
nagyobb hókuszpókusz
hatalmas goblin őrmester *
kisebb rézf@szú bagoly

Nem akarok szőrszálhasogató lenni, sőt, bevallom, nevettem egy kicsit, de... Honnan tudja az illető, hogy nem lesz mondjuk 3 hónap múlva, vagy a 100. szint környékén egy töpörödött törpördög, vagy hókuszpókusz nevű lény? Az utolsót hagyjuk most.


Mit jelent a dödölle?
egy étel neve *
ilyen nincs is
egy madár neve
egy bogár neve

Kissé elegem van már az "ilyen nincs is" típusú válaszlehetőségekből. Legyen már egy kicsivel több fantáziánk!


Mi a legújabb command and conquer játék neve?
tiberium wars
red alert 3 *
kane wrath
tiberium sun

Helyesírás.
Dátum: 2008.12.13. 17:08:18
Milyen mértékegység a Fényév?
Sebesség
Nincs is ilyen mértékegység
Idó
Távolság*


Erősen duplikált. Ráadásul a másik variáns, amivel találkoztam, sokkal igényesebben van megfogalmazva. Szóval törölni!
26-os tanulásnál tudod megtanulni a lélekenergia sajtolást.
Dátum: 2008.12.13. 16:45:48
Idézet: Kortevirag - 2008.12.13. 16:42:42

Úgy,hogy a kakkuktojás helyesen kakukktojás.


Köszi, ezen átsiklottam...
Dátum: 2008.12.13. 16:37:40
Idézet: Hydro Globus - 2008.12.13. 16:16:39

A Forgotten Realms sem világ, az FR könyvek Torilon játszódnak.


Én kérek elnézést! Ezt a világot nem ismerem annyira, mint a másik hármat, és elég sok helyen csak annyit láttam, hallottam, hogy „a Forgotten Realms világa”, ezért hittem, hogy ez a neve.
De ez is csak azt bizonyítja, hogy rossz a kérdés.


Mai termésem:

Hogy hívták gyűrű hordozót?
Aragorn
Gimli
Frodó *
Bilbó

Legalább azt oda lehetne írni, hogy melyik műben. Egyébként pedig primitív kérdés. Ráadásul bele lehetne kötni, mert Bilbónál is volt egy jódarabig a gyűrű.


Milyen zenei stílusban jeleskedett Bob Marley?
Ska
Punk
Reggae *
Hardcore

Tegnap találkoztam egy ennek ellentmondó kérdéssel: „A ’jazz, ska, reggae, rockabilly’ négyesből melyikben NEM jeleskedett Bob Marley?”
Most akkor nyomta a ska-t vagy nem?


hány helyes választ kell adj hogy kérdést tehes föl?

100 *
235
1001
12

Helyesírás, és erősen duplikált.


Mit NEM tudsz megnézni a Toplisták menüpontban?

A karakterek eredményeit
A Szövetségeket
A karakterek LE számait *
A karakterek győzelem/vereség arányát

A szerzett LE differencia bizonyos értelmezésben belefér az „LE szám” kategóriába.


Melyikből Toyota modellből nincs hybrid hajtású?

Camry
Highlander
Prius
Land Cruiser *

Spec.


Melyik a kakkuktojás?

T-Mobil
Vodafon
Orange *
Pannon

Ez vajon hogyan jutott át a szűrőn?
És Te mondod másra, hogy IQ mínusz? Hosszú percekig tart értelmezni a hozzászólásodat, olyan förtelmes a helyesírásod! A mondataid nincsenek tagolva, sőt, egyáltalán nincsenek mondataid! Ha így teszel fel egy kérdést, legyen az akármennyire jó is – bár kétlem, hogy Tőled kitelik egy értelmes kérdés -, biztosan én is azonnal töröltetném.
Dátum: 2008.12.13. 14:57:39
Melyik fantasy világban szerepel Skandar Graun?
Forgotten Realms
M.A.G.U.S.
Star Wars
Káosz *

Ezek közül csak a Forgotten Realms egy világ.
A M.A.G.U.S. világa Ynev, a Káosz ciklusé Worluk, a Star Wars pedig „egy messzi-messzi galaxisban” játszódik.
Dátum: 2008.12.12. 14:34:56
mennyi 1+2-10+50-31?
11?? *
12??
1212??
313??

Nem csak eszméletlenül primitív, de még számolni sem tud az illető! Helyesírás, kérdőjelek áradata (a válaszok végén is), ráadásul 53-41 még általános iskola első osztályában is 12.
Kéretik azonnal törölni, és véglegesen eltiltani a kérdésfeltevéstől!
Dátum: 2008.12.12. 14:09:16
Idézet: Bekas - 2008.12.12. 13:17:39

Nem én írtam, de miért nem egyértelmű? Ha lehagyom a másodikat, akkor én leszek a második, nem? Ilyen egyszerű.


Nem ilyen egyszerű. Ha az a második már helyezett (azaz ezüstérmes), akkor első vagy, ha lehagytad. Ha pedig nem helyezett, hanem éppen a második helyen fut, attól még simán lehagyhatod akkor is, ha első vagy - például egy körversenyen. Ráadásul a kérdésben "lehetünk" szerepel, és így pl. 100 méter gyorson is lehetünk elsők, illetve másodikak is, ha lehagytuk a második helyen futót. De jobbat mondok, még akár utolsók is lehetünk, ha visszaelőznek minket.
Szóval nagyon nem egyértelmű, pontatlan, rossz kérdés. Az már csak hab a tortán, hogy kb. 20-szor szerepel, és mindegyik hibás, pontatlan, nem egyértelmű.


Idézet: Zoltanszon - 2008.12.12. 13:44:12
De most őszintén. Veszprém megyének mi lenne más a székhelye? Én soha nem tanultam magyar földrajzt, de úgy tudom, hogy csak Komárom-Esztergom megye olyan, hogy bár a neve városokból áll, mégsincs közöttük a megyeszékhely. Ha tévedek, szóljatok


Somogy megye - Kaposvár (van Somogy nevű település)
Nógrád megye - Salgótarján (van Nógrád nevű település)
Tolna megye - Szekszárd (van Tolna nevű település)
Zala megye - Zalaegerszeg (van Zala nevű település, ráadásul Somogy megyében)
Heves megye - Eger (van Heves nevű település)
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Nyíregyháza (van Szabolcs nevű település)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Miskolc (van Borsod és Zemplén nevű település is)

Így hirtelen ezek jutottak eszembe.
Ötös számrendszerben nincsen olyan szám, hogy 150, mert a legnagyobb szám a 4-es.
Dátum: 2008.12.11. 18:10:06
Megérkezett Miklós válasza PM-ben, nagyon szépen köszönöm a gyors reakciót!
Az Átokpiramis helyretétele fent van a sürgős teendők listáján - ha valakit érdekelne.