Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Miklós

Dátum: 2016.04.01. 08:23:35
Hali! Évek óta mindig ugyanúgy voltak a befizetési akciók, február, április stb. (de ez persze nem jelenti azt, hogy megint ugyanakkor lesz, hogy ugyanígy lesz, bármi változhat.) De mindig napokkal előre szólunk, de ha valaki már korábban megkérdezi, lesz-e majd befizetési akció, akkor sem szoktunk titkot csinálni belőle, hogy majd lesz, csak a pontos dátumot nem tudjuk. Szerintem a félreértés abból jött, hogy március közepén rákérdeztél, lesz-e húsvétkor, azaz márciusban befizetési akció. Nyilván precízebb válasz lett volna, hogy "nem lesz, februárban volt, legközelebb valószínűleg majd áprilisban lesz". De a befizetési akciók nem váletlenül nincsenek az eseménynaptárban, ha kiírnánk, és 2 nappal később lenne, vagy 2 héttel vagy bármi más változás lenne, milliárd reklamáció jönne, hogy én a fórumban olvastam róla, más infót kaptam stb. Fogadjátok el, a befizetési akciókat NEM jelentjük be hónapokkal korábban, csak 3-4 nappal előbb, ha nem így lenne, akkor ez nem lenne akció, ez mindenhol máshol is így működik.
Dátum: 2016.03.31. 13:38:12
Köszönöm, javítottam is, nálam vmiért a hétfő csak 3.-a volt A korrekt időtartam ápr. 4-11.
Dátum: 2016.03.31. 11:44:22
Kedves Játékosok!
Szeretnénk tájékoztatni titeket előre a hétfőn induló tavaszi akciókról.

Április 4. és 14. között ha őskövet vásárolsz, az első vásárlásnál a befizetett összegtől függően ajándékcsomagot kapsz, vagy akár meglephetsz vele egy általad választott karaktert is!
Ha valaki őskövet vásárol ezen időszak alatt, akkor a pénz beérkezése után az őskövek menüpontban lehetősége van megadni egy ajándékcsomagot és egy karaktert, aki az ajándékot kapja (csak ugyanazon a világon). Saját magadnak vagy akár más karakternek is kérheted a húsvéti ajándékot! De egy karakter csak egy ajándékot kaphat.

20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
1 hímes tojás, 1 sorsjegy, 1 húsvéti tojás, 1 húsvéti ládikó

100 Őskő: 2080 Ft
1 császári pecsét, 2 hímes tojás, 10 kiégett őskő, 3 sorsjegy, 2 húsvéti tojás, 2 húsvéti ládikó, 5 templomkristály

350 Őskő: 5200 Ft
2 császári pecsét, 5 hímes tojás, 2 aranyszelence, 25 kiégett őskő, 10 sorsjegy, 3 húsvéti tojás, 5 húsvéti ládikó, 10 templomkristály

750 Őskő: 10500 Ft
5 császári pecsét, 10 hímes tojás, 5 aranyszelence, 50 kiégett őskő, 20 sorsjegy, 7 húsvéti tojás, 10 húsvéti ládikó, 25 templomkristály

1600 Őskő: 21000 Ft
10 császári pecsét, 25 hímes tojás, 10 aranyszelence, 100 kiégett őskő, 40 sorsjegy, 15 húsvéti tojás, 20 húsvéti ládikó, 50 templomkristály

A lehetőség április 4. hétfőtől él. A banki utalásoknál és csekkeknél először az április 3-án beérkező vásárlásokra, az őskövek beírásakor adjuk meg a jutalmat, és utoljára az április 14-én beérkezőkre. A paypal, bankkártyás és SMS fizetések azonnal megérkeznek. Az ajándékot akkor adod át, amikor szeretnéd, de legkésőbb április 30-ig.


***** Tavaszi vásár ******

A befizetési akcióval párhuzamosan, ápr. 4-11-ig lesz a tavaszi vásár, ami hétfőn 10 órakor indul.
A lélekkufár minden tárgy őskő költségére 20% kedvezményt ad, és speciális tárgyakat is meg lehet vásárolni a lélekkufárnál, ezek:
kisebb és nagyobb vadászzsákmány, bűvös állateledel, szörnykoktél, boldogság itala, lelakatolt ládikó, támadás itala, őrjöngés itala, csatlóskristály csomag (napi 3), nagyobb mytokronit csomag (napi 25), húsvéti ládikó (napi 20).

A hímes tojások beváltási határidejét kitoljuk ápr. 12-ig.

Szintén 20% kedvezmény van a speciális napi ajánlatokra, figyeld a napi rutinok oldalt!

A vásár időtartama alatt az aukciók időtartama 3 napról 1 napra csökken. Itt az alkalom hogy megszerezd álmaid relikviáját!

Elérhető a Lélekkufár alatt a "Beholder szeme" speciális szerencsekerék, ahol az esemény alatt max. 5-öt forgathatsz.

A vásár időtartama alatt számoljuk, mennyi őskövet költöttél. A költött mennyiségtől függően ajándékcsomagokat vehetsz át a napi rutinok oldalon.
Dátum: 2016.03.16. 12:10:56
Hú, nagyon szépen köszönjük, hogy szóltál, méghozzá ilyen gyorsan, máris korrigáltuk!
Dátum: 2016.03.11. 12:44:21
Ez tényleg egy hiba volt, köszönjük a visszajelzést! Hamarosan javítjuk, és a pluszban vont mytokronitot visszaadjuk mindenkinek.
Dátum: 2016.03.10. 11:49:51
Igen, ez változni fog legközelebb, ahogy írtam is a korábbi posztomban (ld. az előző oldalon)
Dátum: 2016.03.09. 12:15:07
Véget ért a Végzet Verme, köszönjük mindenkinek a részvételt, és a visszajelzéseket! Hogy el ne felejtsem, már most felírom, milyen változási ötletek merültek fel a következőre (a teljesség igénye nélkül):

- Eseménypontot nem az energia átváltásért adunk, hanem a csatákért.
- A szörnytalizmánokat nem ládában lehet találni, hanem szörnyeknél.
- Az esemény során lehet kalandokat is találni.
- A szörnyek egy picit gyengítve lesznek az alacsonyabb szinteken, ill. globálisan csökkentjük a szerencséjüket.
- A segítő buff hatásfokát tovább növeljük, 10%-nál nagyobb csökkentés a szörnyeknek.
- Az eseménynek több szintje lesz (20 vagy 25).
- Kibővítjük, hogy hány játékos kaphat meg egy jutalomkategóriát a toplista alapján, több ember szerezhet gyémánt, arany stb. medálokat.
- A szerezhető kincsek listáját kibővítjük a hordatrófeával.
Dátum: 2016.03.08. 12:13:22
Változás: márc. 14. munkaszüneti nap, ezért a húsvéti mini-eseménysorozat nem 14-én, hanem 16-án, szerdán fog indulni.
Dátum: 2016.03.03. 13:06:18
A játéknak mindig is 2 aspektusa volt, a PVP, amikor más játékosokkal méred össze az erődet, és a PVE, amikor a karakteredet fejleszted a különböző eseményekben. A PVPben a sikereidet alapvetően a PVE részben való hatékonyságod határozza meg. A karaktered eredményességét 3 faktor határozza meg, mennyire jó a stratégiád, költesz-e őskövet, és mennyi időt szánsz a játékra. Ezek a dolgok részben kiválthatók egymással, akinek kevesebb ideje van a játékra, és elront dolgokat, az kompenzálja extra őskövekkel, aki nem vesz őskövet, de sok időt tölt a játékkal, és jó a taktikája is lehet eredményes. A probléma általában akkor jön elő, amikor a 3-ból 2 is hibádzik. Viszont ha a játékban mindent el lehetne érni akkor is, ha nem költesz őskövet, nem optimálisan játszol, és időt se nagyon szánsz rá, akkor ez már afféle birkaiskola lenne. Vannak ilyen játékok is persze, de a Végzetúr nem ilyen.

Én megértem Azazel és Tigrisnyul álláspontját, hogy jó lenne, ha a Végzet Vermében is erősségtől függetlenül mindenki mindent meg tudna ölni. De ez az esemény most ilyen. Ahogy itt írtátok is, alacsony szinten senkinek nem okoz gondot a Verem, csak magas szinten van az, hogy a relatíve gyenge karakterek nem boldogulnak. De ez minden játékban így van. A játék eleinte könnyebb, hosszabb távon viszont azért fel kell tételezni, hogy aki már akár évek óta játszik, az tudja, hogyan kell a karakterét optimálisan fejleszteni, és vágyik néha kihívásra.

Egészen biztos, hogy a következő eseményre fogunk változtatni dolgokon, a végső jutalmazáson, a szintek számán, sőt talán a segítő bónuszon is, hogy akinek túl nehezek a szörnyek, az igénybe tudjon venni egy mentőövet, de teljesen ingyenes biztosan nem lesz.
Dátum: 2016.03.01. 17:28:32
Alacsonyabb szinten kisebb az eltérés az átlaghoz képest. Ha mondjuk 40-es IQ-d van 50-es helyett, az nem számottevő különbség. Viszont 500 helyett 400, az már jelentősebb.

Az ellenfelek a szint előrehaladtával kis mértékben erősödnek - de mivel ez %-kos, ez alacsony szinten alig érezhető, magasabb szinten jelentősebb, nyilván ez is számít.
Dátum: 2016.03.01. 16:23:18
Ahogy írtam, a probléma elsősorban azokat érinti, akiknek gyenge felszerelése van, és/vagy az állatok terén is igen gyengén állnak. Emiatt reklamálni kb. olyan, mintha egy mmorpg-ben nem tudod megölni a szörnyeket, akkor ahelyett, hogy a karakteredet fejleszted, reklamálsz. Tény, elismerem, hogy az eddigi események nagy többségénél irreleváns volt a karaktered erőssége. Ez az esemény most nem ilyen. Ha egy karakterfejlesztős játékban a karaktered erőssége sehol sem számít, mi értelme a karaktert fejleszteni?

A mínuszos energia, sajnos ez ritkán előfordul, szerencsére igen egyszerűen tudod kompenzálni, CSP-ért veszel energiát, és máris pluszban lesz.
Dátum: 2016.02.29. 17:59:30
Tigrisnyul: Nem az adott szint karaktereit átlagoltuk - ez valóban nem lenne jó, a kalandpróbáknál sem vált be. Egyszerűen van egy algoritmus, ami szörnyeket hoz létre, és az algoritmus kiinduló alapja a karaktered szintje. Az értékeket pedig úgy lőttük be, hogy megnéztük, a szint növekedésével hogyan nőnek a tulajdonságok, képességek, és ehhez igazítottunk egy függvényt. Tökéletes megoldás persze nincsen, de legalább ez a rendszer azokat jutalmazza, akik igyekeztek a karakterüket hatékonyan fejleszteni, erős karaktert építeni. Írj nekem az ÜSZre, és szívesen megnézem a karakteredet, hogy miért nem tud nyerni, melyik statokkal van gond, volt már más is, akinek segíteni tudtam.

Lord Domi: mivel a szörnyek nem a te karakered statjainak 95%-ával rendelkeznek, hanem a karakteredtől független statokkal, így az normális, hogy lesz, akinek sétagalopp az egész, másnak pedig nehéz. Ez attól függ, mennyire vagy tápos. Az inspirációval rendelkezők kizárását nem értem... Annyi történt, hogy az esemény során nem jelent ELŐNYT az inspiráció.
Dátum: 2016.02.29. 15:22:22
Több játékos jelezte, hogy nem tudta ill. nagyon nehezen tudja megölni a Végzet Vermében a főszörnyeket. Megnéztem ezeket a karaktereket. Úgy látom a probléma 160-200. szintű karaktereknél lép fel, akiknek gyengébb felszerelésük van, és az összes magasabb szintű állatból csatlóst csináltak. Ill. volt egy 250+ karakter is, akinél minden rendben volt, mégis csak nehezen tudta a bossokat legyőzni.

Sok olyan eseményünk van, ahol az ellenfeleket a karakter alapján generáljuk. Így mindenki megfelelő kihívást kap, de ugyanakkor ez nem nehezebb az erősebb v gyengébb karaktereknek, sőt, az erősebb karakterek még többet sebződnek, több erőforrásba kerül nekik a dolog. Épp ezért a Végzet verménél más algoritmus generálja az ellenfeleket. A karakter szintje alapján számoljuk az ellenfél statisztikáit, egy olyan képletből, ami a játékosok átlag adatait veszi figyelembe. Mivel ezeknek a lényeknek állataik sincsenek, és több olyan képesség hiányzik náluk, ami egy játékosnál előnyt jelent, így garantált, hog egy átlagos karakter le tudja ezeket győzni. Az átlag feletti könnyedén, az átlag alatti viszont nehezen. Aki nagyon az átlag alatt van, annak pedig a bossok komoly nehézséget okozhatnak. (Kivétel itt a 250es karakter, ahol a kalandpróbákhoz hasonló gond lehet - kevés minta alapján nem megfelelő az extrapoláció - itt ezt korrigálnunk kell.)

Akinek gondja van a bossokkal, a következőt tudom tanácsolni:
1.) ha csak 1 erős állatja van, próbálja meg, hogy csak azt viszi (mert több állatnál az elnyelés átlagolódik)
2.) ha mást nem, legalább fegyverből és varázslatból próbáljon beszerezni egy erősebbet.
3.) a kereskedelmet maxoljátok ki, és vegyétek meg a lehető legmagasabb szintű tárgyakat (csizmából, sisakból és fókuszkristályból is)
4.) gyűrű, nyaklánc ezeket se hanyagoljátok, ha kell menjetek "vendégségbe" más szövibe.
5.) az őrjöngés itala triviális, ezért nem is említem.
6.) vészmegoldás az ősköves debuff gomb, de akinek problémája van, azoknak általában ez sem opció.
7.) harc előtt tudatturbózd a kritikus ütést v varázslatot (amelyik szükséges).

Illetve vannak még az általános karakterfejlesztési tanácsok, de ezek úgyis csak hosszútávon alkalmazhatóak.
Dátum: 2016.02.29. 12:39:26
A mai nappal a következő fejlesztések kerültek be:
- A Toplisták fülön új, Csatlós statisztikákkal kapcsolatos toplisták
- A VIP prémium felhasználóknak a szerencsekerék azonnal leforog, nem kell várni rá.
- A gyógyitalokhoz bekerült a lehetőség, hogy több gyógyitalt igyál meg egyszerre (addig iszod a kiválasztott gyógyitalt, amíg ÉP-d 80% fölé kerül).
- A következő Lady Alvarielnél már az eredményeket osztjuk az esetleges inspirációval.
A fejlesztések a ti javaslataitok alapján készülnek, a következő nagyobb szabású dolog az állat oldal reformja lesz, ill. néhány új AF képesség.
Dátum: 2016.02.18. 16:23:11
Köszönjük az összefoglalót, nagyon jó lett! Amit írtál, hogy az energia váltáskor rögtön legyen LE, TP stb, az lehet hogy kiskapu bezárás lenne, de egyben nagyon bizarr is, ezt nem támogatom. Esetleg a jövőben lehet annyit változtatni, hogy az eseménypontot nem rögtön a váltáskor adjuk, hanem a csatákért, és a szörnytalizmánokat is akkor kapnád. Illetve ami szintén egyszerű megoldás, hogy a főszörnnyel való csata feltétele, ha minden más csatát már megnyertél a szinten.

A háborús csomagot akkor közkívánatra berakjuk, lehet kapni, mostantól, egész az esemény végéig, naponta 1x megvásárolható.
Dátum: 2016.02.18. 14:59:34
Idézet: Kvnoemi - 2016.02.18. 14:10:52
Akkor a horda trófeás relikviákra ezentúl ne is számítsunk? Akinek nincs meg mind, az így járt? Ezekre szólt az ígéret, nem csak a fétisre és a medálokra. A medál ráadásul nem is sokat jelent, ahogy te is mondod. A relikekre azonban számítottam, mert azt mondtátok meg lehet szerezni. Ott van a rengeteg myto és energiakoncentrátum, azt sem sajnálom mert nem volt róla szó.


Az első 50 helyezett 50 hordatrófeát kap, a Hordák harca alatt is kb. ennyit lehetett szerezni; az első 50-be aki akar, be tud jutni. Abban viszont igazad van, hogy ott és akkor viszont volt ún. háborús csomag, amit naponta meg lehetett venni őskőért, abban volt minden nap további 4 horda trófea. ha van igény rá, ezt berakhatjuk, hogy a V6-osok is megszerezhessék a hordák harcás relikeket hasonló feltételekkel, mint a többi világ korábban.
Dátum: 2016.02.18. 13:50:56
Az esemény díjazásához szeretnék hozzászólni:

Egyik eseményünkben sem akarunk olyan helyzetet teremteni, hogy aki gyorsabb, több CSP-je van, szabadságot vesz ki stb, az ötször annyi jutalmat kap, mint más. Épp ezért van az, hogy a jutalmak 90-95%-a ugyanannyi mindenkinek, aki 100%-kosan odateszi magát. Viszont egy pici verseny azért mindig kell, ezért van egy kis extra jutalom annak, aki elsőként (másodikként, harmadikként stb) végigér, ld. még Bolygó Ura. A Verem 15 szintjén jónéhány talicskányi kincs volt elszórva, EZ az elsődleges jutalom, a top lista cucc csak hab a tortán. Azt se felejtsétek el, hogy aki első nap végigrohant, az effektíve "elszórt" 1000 CSP-t azért, hogy top legyen, nem lenne korrekt, hogy annak, aki szép kényelmesen, optimálisan csinálja, ugyanebből a kis extrából is ugyanazt adni. Ettől függetlenül, nyilván ez az első, "teszt" run volt, fogunk változtatni pár dolgot a következőre. Valószínűleg több szint lesz (még most is felmerült, hogy versenyen kívül berakunk néhány extra szintet), lehet majd kalandokat találni, és talán azt is megcsináljuk, hogy az első 5 ugyanazt kapja, csak egy címet kap extrában a leggyorsabb.

Feladat pontosan ugyanannyi volt mindenkinek, mindenki ugyanannyi pontot tudott szerezni. Én nem érzem problémának, hogy egy vadonatúj, felfedezendő eseménynél van hibázási lehetőség, és nem feltétlenül az lesz az első, aki leggyorsabban kattint. Azt, hogy a versenyt legközelebb hogyan nyújtsuk jobban, talán a szintek jelentősen megnövelt száma már önmagában elég lesz.

Illetve itt van Kvnoemi problémája, akkor ez egy félrértés, amit tisztázzunk gyorsan. Egy évvel ezelőtt bejelentettük, hogy a következő Hordák Harca helyett Végzet Verme lesz, egy új esemény. Akkor sokan aggódtak, hogy mi lesz azzal, aki nem tudta beszerezni még a horda trófeás fétist. Akkor megígértük, hogy lesz még egy Hordák harca, ahol ezt meg lehet szerezni, és utána lesz Végzet Verme csak. A Végzet Vermében számos (sőt rengeteg) extra jutalom van a Hordák harcához képest, miért kellene mellette még mindent megadni, ami a hordák harcában is volt? Ez egy teljesen más esemény. A horda trófeák itt is megszerezhetők, de gyémánt medálja nem lesz mindenkinek - amit talán nem is akkora probléma, ez egy temporális bónusz, minimális plusszal, inkább dicsőség mint valós táp, ahogy azt annak idején többen kifejtették.
Dátum: 2016.02.17. 18:34:09
Idézet: Holdholdhold - 2016.02.17. 17:04:04
Kb. 6-8 alkalommal.


Ha írsz ÜSZre, szívesen megnézem a karaktered, hátha tudok tippet adni. Alapvetően, érdemes minél magasabb szintű tárgyakat felvenni, és az is lényeges, hogy legalább egy állatot vigyél a csatába, ami számottevő elnyelést ad. Az őrjöngés italát mindenképp ajánlom, sokat segít.
Dátum: 2016.02.16. 14:34:13
Idézet: Lord Domi - 2016.02.16. 07:11:36
Mely szakértelmek dominálnak?
-Energiahasznosítás

-Spektrális m.
-csapdakészítés
-irányított vadászat
-visszafogott fejlődés
"Szkarabeusz érvényesül?"

A végső kincs elérése mennyi CSPét igényel,ha tegyük fel a napi korlátnak megfelelően játszom?
Az eseménypontokat használom vagy az megmarad pl. SZBére?

Miklós ne írd le újra,amit az elején ki írtál.Erre légyszi válaszolj.
Köszi.


Az esemény során CSP-ket használsz fel energia vásárlásra, de a LE és TP csatákért jár, a csatáknál pedig a szövi bajnoki képletet veszi a program alapul. Ez egyértelmű előnyt ad az EH-soknak, épp ezért beraktuk azt, hogy a LE képletben, ha VFje van valakinek, akkor a VF értéket helyettesítse ott, ahol az EH van (és az SZB-n egy VF-esnek 0-t helyettesítene). Illetve, az esemény elején és végén elérhetővé tesszük a nagyobb térkifordító italt is, így a VFesek, ha akarják, az esemény alatt mehetnek EH-ban, és így élvezhezik az EH bónuszokat is (esszencia, relikvia) ami VF-re nincs. Remélem ez megfelel mindenkinek. Én úgy gondolom, egy VF-es számára az optimális stratégia az, ha ellövi a térkifordítót, és az esemény alatt EHval megy, de az alternatívát meghagytuk arra az esetre, ha valaki nem akar váltani, akkor se járjon jelentősen rosszabbul.

Így a kérdéseidre válaszolva:
EH: fontos szakértelem
VF: az EH-nak felel meg, tehát fontos
spektrális, csapdakészítés, irányított: ezeknek nincs jelentőségük.
szkarabeusz: ez nem csinál semmit, hasonlóan a szövi bajnokságról.

Eseménypontot nem használsz el, azt csak azért adunk, hogy ne legyen semmiféle hátrány abból, hogy a CSP-t így használod el.

A CSP igényt én úgy kalkuláltam, hogyha valaki 0 CSP-vel vág neki az eseménynek, a napi regeneráció akkor is elég lesz, hogy az eseményt végigcsinálja.
Dátum: 2016.02.16. 14:25:22
Na úgy néz ki, találtunk egy megoldást az állatelfogós problémátokra. berakunk egy új tárgyat, neve szörnytalizmán. Minden szinten, 3 ládában fixen ez lesz. A szörnytalizmán felhasználásakor kapsz egy elfogott állatot. Maga a tárgy még nem fog működni az esemény indulásakor, de pár napon belül leprogramozzuk ezt is.