Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Miklós

Idézet: Petur - 2008.11.27. 16:06:49

A problémát a saját szövetségünkön keresztül tudom szemléltetni. A mi kutunk most 110.000-es méretű. Ehhez képest a legtöbbet építő karakter 90.000 LÉ alatt van, az átlag pedig 70.000 alatt van. A jelenlegi rendszerben egy új belépőnek 110.000 Lé-t kell beraknia a kútba, holott a szövetség összes tagja mélyen ez alatt a szint alatt van. Félek az idő múlásával ez az arány tovább romlana.


Ha a 110k-t "átkonvertáljuk" az új rendszer szerint, akkor az 78k lesz, tehát pont stimmelni fog.
Látom akkor, hogy sokan nem értitek, miről is van szó.

Változás esetén is két alternativát javasoltam: az egyik alternativánál (100k) visszamenőleg SEMMI nem változik, minden ugyanúgy lesz, az 50k-nál a néhány legerősebb szövetség, akik érezni fognak ebből valamit.

Tehát ellentétben azzal, amit Jerikó állít, a kis szövetségek semmiféle hátrányba nem kerülnek, viszont a legtáposabb szövetségek nem fognak elhúzni a többiektől.

A javasolt változás pontosan azt érné el, hogy az új belépőnek ne kelljen TÖBBET dolgoznia, mint az eddigi tagoknak (az 50ks verziónál ez különösképpen igaz lenne). Miért?
jelenleg ugye a lélekkút mérete 10%-ka az összes építésnek. Amíg a szövetségnek csak 10 tagja van, addig az új belépő is ugyanannyit, vagy kevesebbet épit, mint a többiek átlaga. De ha a szövetség létszáma ennél nagyobb, akkor egyre többet kell építenie. ha viszont nagyobb létszámnál az építésnek már a huszada vagy harmincada számít csak, akkor továbbra is pontosan annyit kell az új belépőnek arányosan építenie, mint a többieknek. Sőt, később, amikor ez /30, /40 stb lesz, és számottevő épités szakértelemmel rendelkezik, még ennél is kevesebbet.

Viszont eltöltöttem (sajnos) egy pár órát egy részletes modellezéssel, fejlődési ütem, milyen szinten milyen épületek épülnek meg, stb. Többször dicsekedtem már vele, hogy minden képletet milyen mélységekig lemodelleztünk. A szövetségi épületek építési ritmusát, mindent figyelembe véve, sajnos még nem modelleztem így le. A végeredmény:
A jelenlegi szövetségeknél a lélekkút regeneráció aránya az építéshez képest kisebb, vagy egyenlő, de hosszú távon ez az egyensúly megbomlik: 50. szintre egy maximummal ketyegő szövinél már a regeneráció fogja adni az építések 90%-kát. Tehát a tápos szövetségek úgy otthagyják a kis szöviket, mint versenyautó a csigát. Ez semmiképpen sem kívánatos, mint ahogy az sem, hogy valakinek 3 millió LE-t kelljen a szövibe építeni, sőt, az sem jó dolog, ha valaki megnyer egy szövetségi háborút, akkor annyi LE-t zsákmányol, amiből egyből több épületet felépíthet.

Megértem, hogy néhányan a tápos szövetségük előnyét féltik a kisebb szövikhez képest, és ezért próbálják itt védeni a jelenlegi rendszert, de ami rövidtávon nektek tuti táp, az hosszútávon nem tesz jót a játéknak. Ha akarjátok, számoljátok ti is végig, de a fentiek alapján már nem is az a kérdéses, hogy igen vagy nem, hanem hogy 50 v 100.
Bocs, elrontottam a szavazás kiirást, irom újból

A lélekkutakkal kapcsolatban most két problémát látok, amit többen felvetettek:

1.) A gyorsan növekvő lélekkutat egyre nehezebben tudja feltölteni egy új belépő.

2.) Egy szövetségi háború során a sokat, intenzíven épitő szövetség egy háborúban óriási mennyiségű lélekenergiát veszíthet a kútjából.

Ezzel kapcsolatban már voltak kommentek, hogy az új belépőnek kevesebbet kelljen a kútba tölteni, meg hasonlók, de valószínűleg inkább a probléma forrását kéne orvosolnunk, a túlzottan gyorsan növő lélekkutat. A jelenlegi tendencia alapján előbb-utóbb milliós méretű lélekkutak lesznek...

A problémának van egy elég egyszerű megoldása.
Jelenleg minden 10 épített pont után eggyel nő a lélekkút. Be lehetne vezetni, hogyha a lélekkút mérete legalább A, akkor csak 20 LE után nő egyet a kút. Ha a mérete már B, akkor csak 30 LE után nő egyet. Ha C, akkor 40 után. És így tovább.

A kérdés persze az, ti hogyan vélekedtek erről, ezért most kiírtam egy szavazást.
Aki azt mondja, támogatja a változást az Igen szavazattal, azok számára két variációt ajánlok.
Az egyik, hogy a fent emlegetett A értéke 100,000 fölött lesz. Így ezt most szinte senkit sem fog érinteni, csak a későbbiekben. A dolog előnye, hogy visszamenőleg nem változtatunk, hátránya, hogy 100,000-et sem egyszerű a lélekkútba betölteni.
A másik variáció, hogy a fent emlegetett A már 50,000 lesz, B mondjuk 75,000, C 100,000 és így tovább. Természetesen, ez esetben átváltjuk a legalább 50,000-es lélekkutakat az új képlet szerint, hogy ne jusson senki előnyhöz.

Ja, egy kis segítség.
Csináltam egy excel táblázatot, amelyben vettem azt, hogy melyik szinten átlagosan mennyi LE-t lehet szerezni vadászattal (beszámoltam egy várható elementáris fúziót és spektrális manipulációt is). Feltételeztem, hogy az emberek a szerzett LE átlagosan 1/3-át költik építésre. Kiszámoltam, hogy ilyen ütemben hogyan bővül várhatóan a taglétszám. Azt is tudom, hogy nagyjából milyen időközönként lehet szintet lépni.
Ezen adatok alapján meg tudtam határozni, hogy melyik szinten várhatóan mekkora lesz egy szövetség lélekkútja. A jelenlegi valós adatok ennek nagyjából meg is felelnek.
Az eredmény:
Ha marad a jelenlegi verzió, 50. szinten 3,5 millió lesz a lélekkút mérete.
Ha a fenti két variáció bármelyike lesz, akkor 50. szinten kb. 350 ezer lesz a lélekkút mérete. (hosszútváon tehát nincs igazán jelentős eltérés, csak itt, az elején, hogy mennyibe kerül a belépés egy új tagnak)
Dátum: 2008.11.27. 12:42:01
Közkívánatra: beraktuk, hogy az őskőért megvehető italokat nem pontosan 24 óránként, hanem naponta egyszer lehet megvenni. Tehát mindegy, hogy ma reggel vagy este veszed meg, holnap is megveheted a következőt akármikor napközben.
Dátum: 2008.11.26. 15:57:53
Hehe, korrekt összefoglaló
Dátum: 2008.11.25. 15:21:30
Bekerült a játékba, amit korábban ígértünk: a top listában, és más játékosok karakterlapjára kattintva a szerzett LE diff nem azonnal, hanem csak 8 óránként frissül. Így az adatokat figyelve nem lehet látni, hogy ki az, aki hirtelen sok lélekenergiát vesztett (azaz gyűjt).
Dátum: 2008.11.24. 18:05:40
Egy kis update:
Felvettem a fejlesztési listára, hogy a térkapunál is legyen egyfajta "cselekvéspont", a térkapu használat. Ahányas a térkapud, annyi cselekvést tudsz elcsúsztatni.
Tehát alapban egyet: ha mondjuk hajnali 4-kor frissülne a térkapud, akkor megteheted, hogy reggel 9-kor mész csak be, és utána legközelebb 12-kor. De ha 12 óráig nem mész be, akkor az éjjel kapott csp már "elvész". Ha 2. szintű a térkapu, akkor a hajnali 4-kor kapott meglesz este 8-ig a délivel együtt. És így tovább. De továbbra is, mindentől függetlenül, két bemenetel között min. 1 órának el kell telnie.
Határidőt nem tudok mondani, mikor készül el, most egy csomó fontosabb dolog van előtte, de sor fog kerülni rá.
Dátum: 2008.11.24. 15:22:02
Lezajlott az első kvízolimpia, gratulálunk a győzteseknek! Az eredményeket a kvíz menüpontban olvashatjátok.

A hétvégén volt sajnos két hiba: néhány játékos a vadászat során nem kapott kvízkérdést, és a kezdő játékosok közül néhányan, akik a mentor küldetéseit csinálták, nem tudtak portyázni.
Mindkét hibát javítottunk, és bekerül a játékba egy kis kompenzáció is: az általatok írt, jónak elfogadott kvízkérdések jutalmát megemeltük átmenetileg 50%-kal.
Dátum: 2008.11.24. 15:18:28
Sziasztok, ahogy láthattátok, ma reggel sikerült mindkét problémát javitani.

Aki a hiba miatt nem kapott kvízkérdést, azoktól elnézést kérünk utólagosan ezért LE-t sajnos nem tudunk senkinek beírni. sokmindent loggolunk, de azt, hogy ki mikor milyen kvízkérdésre válaszolt és melyikért volt LE melyikért nem. A hiba szerencsére "csak" a hétvégén állt fenn, akinek esszenciális volt a vadászat le, az nyilván kevesebbet vadászott.
Egy kis "kompenzáció" ami ugyan nem tud célzott lenni, de remélhetőleg javítja a morált: a feltett, jó kvízkérdésekért járó LE-t megnöveljük egy időre 50%-kal.

A portyázós probléma, ahogy tippeltem, a mentorral volt összefüggésben, szerencsére ezt is sikerült korrigálni.
Dátum: 2008.11.23. 22:43:34
sziasztok, türelmet kérek, az emlitett problémáknak (van ,aki nem kap kvizkérdést, ill. nem tud portyázni) utánanézük hétfőn reggel.
Dátum: 2008.11.23. 22:35:58
A portyázásos és kvizkérdéses problémával kapcsolatban:
Mivel a programot nem én irtam, és a hibát én nem tudtam előállitani ,a tesztkaraktereknél minden rendben van, a következő tippem van látatlanba:
1.) A portyázásos dolog a mentorral lehet összefüggésben. Akinek ilyen gondja van, végigcsinálta a mentor feladatokat?
2.) A kvizes probléma, lehet, hogy a kviz olimpia okozza ezt valahogy.
Mindkét dolognak hétfő reggel utánanéz Baraty!
Dátum: 2008.11.21. 16:25:53
Kicsit megnöveltük a tapasztalati pontot, ami az azonos, vagy magasabb szintű ellenfél portyában való legyőzéséért jár.
Dátum: 2008.11.21. 15:23:44
Az első 800 kérdés az, amit mi írtunk, és "vállaljuk érte a kezességet". Azért nem lehet csak ezekből csinálni a kvízolimpiát, mert egészen egyszerűen, ennyi kérdést meg lehet jegyezni. Amikor a 4. vagy 5. karakterrel teszteltem, már az összes kérdésre tudtam a választ. 3000 kérdéssel azért nehezebb dolog lesz.

Amit tenni tudunk, hogy igyekszünk még tovább rostálni ellenőrizni ezeket a kérdéseket, hogy tényleg csak a legtökéletesebbek maradjanak.

Egyébként, hogy mi a túlzottan speciális kérdés. Az olyan HKK-s kérdéseket, hogy az X. kiadás Y. lapjának mi a szövege, természetesen töröljük. De hogy ki nyerte a 2007-es Nemzeti Bajnokságot? Most lehet, hogy szentségtörést mondok a focirajongóknak, de szerintem ezt sokkal inkább lehet tudni, egy magyar, játékok iránt érdeklődő játékosnak, minthogy ki volt a Juventus edzője 1979-ben. Szóval ez nem speciális kérdés, és persze google-ba ha beírod "HKK Nemzeti Bajnokság 2007" akkor az első találatban ott a válasz (és a 15 percbe lazán belefér 8-10 kérdésnek a guglizása).
Dátum: 2008.11.21. 13:24:23
Kína a távoli, kommunista államból néhány év leforgása alatt olyan gazdasági nagyhatalommá vált, amellyel az egész világnak számolnia kell, mert ahogy régen az USA egy ujjmozdulatára megremegett a világ gazdasága, úgy most már Kína is birtokolja ezt a képességet.
Emlékszem, annak idején, amikor Hong Kongot visszakapta Kína, előtte rengeteg hong kongi kereste pánikszerűen, hogy hová menthetné az üzletét. Magyarországra is jött volna (pár százezer?) kínai, legalábbis erről folytak a tárgyalások. Aztán kiderült, hogy Hong Kong autonómiája részben megmarad, nem államosítják őket, és a hong kongiaknak nem kellett lelépni. Sőt, ezzel megindult a gazdasági fejlődés, a "made in Hong Kong" hatás átterjedt szépen egész Kínára.
Kína titka az olcsó munkaerő volt. Ez egy bevált recept volt a gazdag nyugati vállalatok számára, ahogy megnyílik egy olcsó munkaerőpiac, és politikailag, gazdaságilag stabilnak mutatkozik az ország, rohannak odatelepíteni a gyáraikat a közben drágává vált helyekről (mint pl. Kelet-Európa). A globalizáció csodája. Csakhogy most Kína méreteiből adódóan, nem csak pár cég dobott le néhány gyárat, mint a korábbi fejlődő országokban, hanem gyakorlatilag az egész világ a teljes termelését ide költöztette! Perzse, csak mennyiségi termelésnél éri meg, de akkor nagyon.
Ha jól emlékszem, egy konténernyi áru szállítása Kínából kb. 600ezer Forintba kerül. Nem tudom, mekkora egy konténer, de baromi nagy, és ha nem tudod telerakni áruval, akkor is 600ezer. Tehát az jár jól, aki tele tudja pakolni, és akkor még ezzel a szállítási költséggel együtt is töredékébe kerül az áru, mintha pl. otthon gyártatná. Saját szakmámról beszélve, könyvkiadók is csinálják ezt, több könyvkiadó összefog, mindegyik több könyvet gyártat le egyszerre, és így ki tudnak "bélelni" egy konténert.
Egy multinál dolgozó ismerősöm mesélte, hogy voltak kint Kínában árut rendelni. Bár a saját üzletágukat jól ismerték, a kínai üzletkötő mutatott olyan tartozékokat is, amit ők nem ismertek, ezért megkérdezték a kínait, ezek mire jók. A kínai megvonta a vállát, hogy ő sem tudja: viszont garantált másolata az eredetinek, tökéletesen működik! És tényleg, mindent lemásolnak, megcsinálnak, mennyiségben szállítanak. Nem problémáznak a környezetszennyezésen, a munkavédelmen vagy a szakszervezeti jogokon. Emlékszem, a World of Warcraftban mindig az a vicc járta, hogy Kínában egész repülőgéphangárok vannak, amelyekben ezerszám wowoznak a kínaiak napi egy tál rizsért, és a megtermelt játékaranyakat amerikai munkaadójuk a lusta nyugati játékosoknak értékesíti. A legviccesebb ebben az volt, hogy ez a történet nagyjából igaz is.
Persze ez az "aranybánya" teremtett néhány problémát is, amivel a mohó tőkések nem számoltak. A gazdasági fellendülés óhatatlanul az életszínvonal emelkedéséhez vezetett Kínában. Hirtelen lett a Földön egymilliárd ember, aki már nem éri be a napi egy tál rizzsel. Részben a kínai megnövekedett kereslet miatt bizonyos élelmiszerek ára 100%-kot is drágult, emiatt sok országban éheznek most.
Kína bármit le tud másolni, és most már a technológiája is megvan hozzá. Ráadásul, nagy ívben tesznek a szerzői jogra. Sok nagyvállalat, aki eleinte a kezét dörzsölte, most egyre hervadó mosollyal veheti tudomásul, hogy a plusz profit, ami az egyik zsebét dagasztotta, most a másik zsebéből szépen kipotyog.
Ráadásul a fellendülésnek köszönhetően a Kína meggazdagodott. Itt a nagy gazdasági világválság, akinek adósságai vannak, az jól megszívta, akinek viszont tartalékai (mint Kínának) annak a pozíciója igencsak meg fog erősödni. Amiről most még csak viccelődünk - hogy Kína felvásárolja az USA gazdaságát - holnapra valósággá válhat, már most is Kína az egyik fő vásárlója az amerikai kötvényeknek.

Ne felejtsd el értékelni a bejegyzést!
Idézet: Mortimer - 2008.11.20. 10:49:55
Egyetlenegy dolog kellene, az azonos szintűekkel szembeni portyáért kapott TP megnövelése, és egyből gyorsabban lépnének szintet a vadászatot hanyagolók. Miklós már elég rég beírta fórumba ezt a változtatást, nem értem miért nem lépte még meg.

Van egy listánk, egy halom dologgal, amit folyamatosan csinálunk. Vannak sürgős, nagyon sürgős, és extra sürgős dolgok... az azonos szintüért kapott TP megnövelése most már a lista elején jár, úgyhogy hamarosan...

Idézet: Mortimer - 2008.11.20. 12:01:05
Jelenleg a karakterek szintje 1-től 21. szintig terjed. A legerősebb mégis egy 10. szintű karakter. Szerinted ez így jó? A szintnek sokkal többet kellene számítania a karakterek erősségében!

Ez elmélkedés, a magasabb szintűek gyakorlatban is erősebbek. A szint különbségre van egy kis bónusz, és jobb tárgyaik is vannak, a "pók" portyázásból szerzett LE-jét szerzi a magasabb szintű VD-ből szerzett bónusza. Ha a 10-es szintű "pókokat" összeeresztenénk a 20-as szintű karakterekkel, az utóbbiak többet nyernének (ha nem is mindig). A tulajdonság nem minden, rengeteget számít pl. a fegyver sebzése.

Idézet: Balor - 2008.11.20. 16:15:13
Az kimaradt, hogy Ravenwood volt az, aki jelentette a hibat. Az igaz, hogy jo sokszor bement addig, de celja az infogyujtes volt. Annyira nem naiv, hogy a csatak torlesevel akarta volna eltuntetni a bizonyitekot Miklos elol. De mivel visszaesonek szamit, kapott egy nap eltiltast. Diohejban...

Nem szeretem az ilyen szennyeseket kiteregetni, ezt írtam korábban is, ha valakivel gond is van, nem vagyok híve a nyilvános megszégyenítésnek. De azért ehhez már hozzá kell szólnom. KOMOLYAN GONDOLOD, hogyha valaki 70x bemegy a térkapuba másfél órán belül, folyamatosan issza közben a varázsitalokat, és azonnal törli a csatáit, az utána "moshatja kezeit" azzal, hogy ír egy levelet, "találtam egy hibát"? Az, hogy jelzi valaki a dolgot, enyhítheti a büntetést, de azért itt vannak nagyságrendek. Ez az egész, hogy "csak teszteltük a valószínűségeket" meg "tudtam úgyis, hogy visszaállíják utólag" kamu habbal...

Idézet: Blackjack - 2008.11.20. 18:56:18
Már sokadszor leírtam, de süket fülekre találok, pedig nem csak én "csipogok". Utolsó próbám....

Hosszú post, nem idézem az egészet, a lényege, hogy nem vagyok elég keménykezű a büntetésben (ehhez a véleményhez Vidámhalál is csatlakozott).
Röviden: valószínűleg igazazok van, lágyszívű vagyok, és ezt sokan kihasználják / kihasználták.
Hosszan: A büntetéseket nem lehet "automatizálni", ez mindig egy szubjektiv dolog, egy csomó dolgot figyelembe kell venni. Jelentős tapasztalatom van abban, hogy más játékokban hogy megy ez, és nem értek vele egyet, hogy a túlzott szigorúság mindig célravezető.
A maximális szigornak van egy igen kézenfekvő előnye: Sok ember meg sem próbálja a trükközést, mert tudja, hogy túl sokat kockáztat. De van egy óriási hátránya is. Amikor túlzásba esel. Sok ilyen példát láttam már, és nem tetszett a dolog.
De elemezzük ki a konkrét esetet, miért így és ez volt a döntésem végül.
1.) Ravenwood arcátlan módon használta ki a hibát, ráadásul volt már korábban egy ügye. Így alapban a büntetés a "végleges zárolás"-ról indult volna.
2.) Írt egy emailt a hibáról azonnal, igazándiból csak a saját fedezésére, de ezt akkor is figyelembe kell venni (függetlenül ettől, a hibát mások is jelezték). De ez még nem lett volna elég a büntetés enyhítésére. Csakhogy nem ő volt az egyetlen, a szövetségéből többen többször bementek a térkapuba - igaz, csak tizenakárhányszor, tehát ez nagyságrendjében közel sem jött volna, de jócskán többször, mint egy - igazándiból ezeket az embereket is zárolni kellett volna, de ezt szintén túlzásnak éreztem (lágyszívű vagyok), hiszen rögtön szóltak a dologról.
3.) Ravenwood pár nappal ezelőtt elsajtolta véletlenül a 16. szintű állatát, amit nem adhattam vissza neki, ezért sajnáltam kicsit (érzelmi faktor), ráadásul a mostani akción a szerzett tápon felül az összes eddig felspejzolt varázsitalát elbukta.
Ezek után úgy gondoltam, hogy ez így bőven elég lecke lesz neki, ő is tudja, hogy több dobása nincsen.

Sajnálom, hogy ezt az egészet igy ki kellett teregetni, szerintem ez sokkal kellemetlenebb Ravenwoodnak, mintha véglegesen eltiltjuk, és mindezért elnézést kérek - de a felvetések miatt szükség volt rá, hogy megértsétek a dolgok hátterét.

A következetességről pedig, egészen biztos, hogy a jövőbeli visszaélésekért a büntetések egyre szigorúbbak lesznek, tehát senki ne számítson rá, hogy legközelebb is pont ez lesz az elbírálás. Toleráns vagyok, de ha látom, hogy hosszú távon ez nem használ, akkor marad az elrettentés.
Dátum: 2008.11.21. 12:00:38
Igazándiból az epikus ellenfelekel való harcnak sincs szintmegkötése, ha felépitetted az előfeltételeket, csinálhatod. Ami a játékleirásban van, az egy becslés, hogy SZERINTÜNK kb. milyen szinten fogják az emberek ezt elérni.

A térkapus küldetés - valójában, ez egy vadonban megfigyelhető térkapura vonatkozik, amelyről a legendákban olvashatsz, de majd egyértelműsítem a szöveget.

Többen írtak a következő témával kapcsolatban:
A térkapuba jelenleg bizonyos időközönként lehet bemenni. Aki nem lép be precízen ezekben az időközökben a játékba, az "lehetőségekről marad le". A javaslat az volt, hogy ne 8 óránként lehessen bemenni, hanem 8 óránként kapj egy térkapu-cselekvéspontot, amit bármikor felhasználhatsz.
Leírom akkor, hogy ez a megoldás miért nem működik.
A játék arra alapszik, hogy ahhoz, hogy megnövelj egy tulajdonságot, vagy megvegyél egy tárgyat, lélekenergiát kell gyűjtened. A gyűjtés mindenképp idő, eközben lehetősége van másoknak, hogy megtámadjanak, és LE-t raboljanak tőled. Minél több olyan lehetőség van a játékban, amellyel egy kattintással, időtől függetlenül lehet lélekenergiát szerezni, annál kevésbé lehet LE-t zsákmányolni, és annál inkább értelmét veszti a gyémánt horda bónusza.
Szándékosan beraktunk több azonnali LE termelő mechanizmust: lélekenergia kisütés, küldetés teljesítés, lélekenergia sajtolás, és térkapu. Ezek megfelelő kombinációjával már most is kevés kockázattal össze lehet gyűjteni egy tárgyra a lélekenergiát. Ha azonban a térkaput "végtelenitjük", akkor azzal véglegesen, permanensen kivégeztük a gyémánt hordát, és az egész játék lényegét, ezt semmiképpen sem szeretném.
Jerikó javaslata az volt, hogy ugyan legyenek cselekvéspontok, de óránként egyet lehessen elhasználni. Itt jegyzem meg, hogy magasabb szinten a térkapu használata egyre kevesebb lesz, talán egész 2 óráig le lehet vinni, tehát egy ilyen módositás csak arra lenne jó, hogy az 1-es térkapu egyből úgy működjön, mint a tizenakárhányadik szintű.
Mindenesetre, ezt a javaslatot még nem vetettem el, elképzelhető, hogy hosszú távon megvalósítjuk, esetleg olyan formában, hogy 2-3 lehetőséget lehet felgyűjteni (nem többet) és azokat 1 óra eltéréssel el lehet használni.
Addig is, mindenkinek javaslom, hogy ne úgy fogja fel, hogy "lemarad egy lehetőségről", hanem úgy, hogy amikor bemegy, kapott egy plusz lehetőséget. Aki naponta 2x lép be, reggel és este, azt mindkétszer fogja tudni használni a térkaput. Ha gyakrabban akarjátok használni, akkor növelni kell a méretén.
Dátum: 2008.11.20. 15:48:45
Felépítette az első szövetség a térkapuját, amelyen keresztül átléptek az első dimenzióközi lények. A dolog pikantériáját fokozta, hogy az utolsó tesztelésnél bent maradt a "végtelenités", azaz 8 óra helyett korlátlanul lehetett a térkaput használni az első másfél órában.
Szerencsére volt a szövetségből, aki ezt rövid időn belül jelezte, és az igy termelt tápot "elkoboztuk". Mint ahogy máshol is irtam, szinte mindent loggolunk, lementünk, ezért felesleges próbálkozni, vissza tudjuk keresni a legtöbb adatot.
Felhivom a figyelmet, hogy ez senkit nem jogosit fel arra, hogy vérszemet kapjon, és kihasználja a hibát ("majd úgyis visszacsinálják"). A felhasználási feltételek elég egyértelműen rendelkezik erről.
Tehát még egyszer - ha valaki bármilyen programhibát talál, ne használja rövid ideig sem, ne éljen vissza vele, haladéktalanul jelentse, ellenkező esetben többet fog veszíteni az ügyön, mint amennyit nyert, és még zárolás is lehet a sorsa.
A TFesek tudják, hogy lágyszívű vagyok, mivel ez volt az első ilyen eset, most is az voltam, de a jövőben szigorúbbak leszünk, ha ilyen eset előfordul.
Dátum: 2008.11.20. 15:15:41
Csak megjegyzem, hogy a portyázás oldalon is van lehetőség karakternév begépelésére, tehát ez nem sokmindent oldana meg. Ellapozok pl. a toplistában addig, amig akarok, kiirok 8-10 nevet, és elkezdem beirni őket a portyázás ablakban, valamelyiket csak sikerül... Ha pedig ezt is letiltjuk, az értelmetlen, aki engem támad azt pl. hadd támadjam már vissza.
Elnézést kérek, hogy ennyi ideig kellett válni a portyázás szakértelemre, sajnos volt 1-2 dolog ami még nála is nagyobb prioritást kapott.

A szakértelemhez 17-es tanulás kell (ez volt az első "luk", ahol nem volt még szakértelem), és a neve valóságformázás. Minden 4 szint után ad +1 portyázáspontot naponta.
Néhány kiegészítés a szövetségi háborúkhoz az elmúlt hét tapasztalatai alapján.

1. Nem csak akkor vizsgáljuk le, hogy a megtámadandó szövetség lélekkútja negativ, amikor a hadüzenetről kiirják a szavazást, hanem akkor is, amikor a hadüzenet létrejön. Tehát hiába pozitiv a lélekkút a hadüzenet kiirásakor, ha a létrejöttekor negativ, akkor törlődik. Ezt hamarosan implementáljuk.

2. Ha egy szövetségi háború még tovább húzódik, és 3 hét után sincs eredmény, akkor döntetlennel fog végződni. Ezt bonyolultabb leprogramozni, ha elkészült, ki fogjuk írni.

3. Ha egy szövetség győzelmet arat, maximum annyi lélekenergiát zsákmányolhat, amekkora a lélekkútjának a maximális mérete. Tehát ha egy szövetség egy 1000-es lélekkúttal megtámad egy 20000-es lélekkutú szövetséget, és győz, akkor is csak 1000 LE-t fog szerezni. Ezt hamarosan implementáljuk.
Ez a 3. pont egyben igényel némi magyarázatot is.
Sok szó esett már itt a fórumon egy igen speciális stratégiáról, amikor néhány nagyon erős játékos szövetséget alapit, amelyben nem épitkezik, csak háborúzik. Mivel nagyon kevesen vannak, nehéz támadni őket, könnyedén nyernek egy nagy szövi ellen úgy, hogy annak gyenge tagjait támadják. Ez az eredmény igazándiból nem a szövetség erején múlik vagy ügyes taktikázáson, hanem egy kiskapu a jelenlegi háborús rendszerben, ami, érthető módon, sok játékosnak nem tetszik. Játéktechnikai szempontból sem feltétlenül kívánatos, hogy egy 3 fős szövetség 50 csata (azaz fejenként 51 portya) árán 10-20,000 lélekenergiát tudjon szerezni, portyánként ekkor 1000 LE a zsákmány.
Természetesen fontosak azok a játékosok is számunkra, akik ezt a taktikát követik, és ezért "áldoztak". Épp ezért nem szüntetjük meg ezt a taktikát, továbbra is engedélyezett, lehet vele a trófeákat gyűjteni, viszont a zsákmány nem lesz irreális. Ha pedig veszik a fáradtságot, és jelentős saját LE-t beleölnek az épitkezésbe, akkor a zsákmány is növekedni fog.