Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Miklós

Igen, hiányoltunk! Remélem tudsz jönni legközelebb
Tőlem maradhat, csak egy felvetés volt valakitől (akinek valószínűleg meg már túl sok van)
Sziasztok,

Itt egy összefoglaló a találkozón elhangzottakról. Köszönöm szépen mindenkinek, aki személyesen eljött, ott volt, megosztotta velünk a véleményeit, javaslatait! Az alábbiakból egy adag a játékba januárban be fog kerülni, utána a nagy fejlesztésre (ld. a végén) koncentrálunk, de a következő taliig mindenképpen igyekszünk minél több javaslatot megvalósítani.

Végzetúr 2018. nov. találkozón elhangzott javaslatok

Az elérhető szintet maximalizáljuk 400-ban, utána már csak ún. „fejlődési szintek” lesznek.

AF képesség vagy eladható tárgy, ami csökkenti az általam az epikusnak okozott sebzést (de csak ha akarom)

Karácsonyi vásárban legyen 4x templompálca

Beholder szeme: isteni ital, portya ital, templomkristály (ritka) ki, vadász italból lehet több, lehet verempálca

Aukciós tételek: legyen upgrade-lt verziója bizonyos tárgyaknak (pl. potion termelő) amit akkor lehet licitálni, ha az előző megvan.

Új epikus nyakláncok és gyűrűk

Sajtoló anomáliából is lehessen 20-at váltani egyszerre.

A templomkristály kiképzést lehessen az állatok oldalról is használni.
Kalandtérképet lehessen kalandok oldalról használni, egyszerre akár többet is.

Vadászat oldalon kiirni, hány megválaszolt kvizkérdésem van még.

Fejlesztési javaslat: Gigantikus verem (több szinttel), vagy a verempálcát lehessen energiára váltani.
Ektoplazmáért esetleg lehessen váltani még valamit (de csak akkor, ha a gigantikus verem nem valósul meg).

Kisebb vadászzsákmány - túl sok esik a tudás fájából és a végzet verméből. Más legyen helyette, vagy lehessen átváltani valamire.

Eseménytervezetbe a kihívás tornyát is írjuk bele.

Csatlóskufárnál esetleg lehessen a bronz és ezüst lélekfókuszt csökkentett áron eladni.

Szörnykihívás - lehessen keresni a karakteremnek megfelelő erősségű szörnyet

Új globális, hosszútávú esemény, az elkövetkezendő fél évben ennek fejlesztésére szeretnénk koncentrálni:
Az Ellenség felkutatása. A hordavezetők, az Ellenség visszatérésétől tartva, úgy döntenek, hogy fel kell kutatni az Ellenség szülővilágát, és ott írmagjában elpusztítani őket. Ez egy nagyon sok lépésből álló kalandsor, amit minden játékos egyszer csinálhat végig. A lépések lehetnek csaták, kalandok, tárgygyűjtés, kooperáció más játékosokkal (pl. epikus ölés).
Anbuhatake: Amelyik régi aukciós tárgy nincs a listán, az szerintem okkal lett levéve a listáról annak idején.
Spellatrix: Hát ez most már marad így, sajnos erre nem volt "joker" tárgyunk.

Mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy szombaton a számos egyéb program mellett Szövetségi bajnokság is lesz! A helyszínen lehet nevezni, 5 fős csapatoknak, a díjazás a következőképp fog kinézni:

1. 200 bajnoki tóken, 200 barna mytokronit, 2000 kheszon törmelék
2. 150 bajnoki tóken, 150 barna mytokronit, 1500 kheszon törmelék
3. 100 bajnoki tóken, 100 barna mytokronit, 1000 kheszon törmelék
4. 75 bajnoki tóken, 75 barna mytokronit, 750 kheszon törmelék
5+ 50 bajnoki tóken, 50 barna mytokronit, 500 kheszon törmelék
(ezt természetesen a csapat minden tagja megkapja).

A csapatok egy nagy, nyomtatott szövetségi bajnokság térképen élőben háborúznak, a támadásokhoz kvízkérdéseket kell megválaszolni majd.
Jogos, ez nem volt jó így, töröltem azt a kitételt.
Dátum: 2018.11.20. 12:56:32
A mai nappal új dolgok kerültek a játékba, a kéréseitek alapján:
AF képességek:
Acsarkodás védelem (új, Állatok kategória): Minden szintje csökkenti az ellenfél állatainak acsarkodását 10-zel, amikor harcoltok.
Harcmester (új, Harc kategória): Ha az ellenfelet éppenhogy csak nem találtad el, akkor is találni fogsz, csak fele sebzést okozol.
Entitás vadászat: a maximumát megnöveltük 10-zel.
Új kódos relikviák:
A Relikviák aloldalon 4 új relikvia vásárolható meg, vagy a vadonatúj HKK kiegészítőben, az Elemi erőkben található kód beváltásával, vagy őskőért.
Szörnykihívás:
Kikerült a bal oldali menübe egy közvetlen gomb a Szörnykihívásra (ha aznap még nem csináltad, akkor ki is emeljük.
Bekerült 3 új cél.
Bekerült egy új medál a játékba, amelynek bronz, ezüst, arany és platina fokozata van. A medált a célok teljesítéséért kapod. A medálokat visszamenőleg is megadjuk, de ehhez el kell látogatnod a szörnykihívásnál a célok aloldalra.
Bekerült egy confirm gomb az ősköves buff vásárlásra.
Egyéb:
Az időutazó pálcát be lehet váltani platinára.
A bajnoki tókenek beváltási listáját bővítettük, most már kalandtérképet is lehet kérni érte.
Az 5. és 6. világon van egy limit a szövetségekben, amely az össz-építéstől függ. Attól függően, hogy ennek a limitnek hány százalékát építetted, függ, hogy milyen épületeket használhatsz. A manakonstrukciók miatt ezek a limitek már nagyon elszálltak. Ezért beraktuk, hogy az eredeti limit, és az össz-épületszint x 5000 közül amelyik a kisebb érték, azt kell teljesíteni. A lerombolható épületeket az összegnél nem vesszük figyelembe. Remélhetőleg így jelentősen könnyebb lesz egy szövetség teljes jogú tagjává válni ezeken a világokon is. (az opcióhoz lehet, hogy egyszer ki kell lépned a játékból, és vissza).
Lehetővé vált, hogy 2 csatlós között megcseréld a rájuk rakott fétist. A csere 20 őskőbe kerül.
Ha bármilyen hibát észleltek az újdonságokban, kérjük, jelezzétek az ügyfélszolgálaton!
Mindent lehet, a 6. tételbe "vagy" kapcsolattal akkor felvettem a templomi pálcát is! A tételek számát növelni sajnos nem lehet, az idő rövidsége miatt. De mivel utána van joker1 és joker2 is, így remélhetőleg ezek a templomi pálcák elérhetők lesznek.
Maguk az aukciós tételek az előző találkozóhoz képest maradnak, a licitálási kör változik bizonyos világoknál. A szabályok is maradnak a korábbiak:
- egy játékos egy világon csak egy tételre licitálhat (akkor is, ha más nem licitál a tárgyra)
- a péntek, 3 órás aranydukát alapján történik a licitálás, ha világot váltasz, még előtte kell megtenned
- csak az licitálhat, aki a Beállítások "Adatok megadása az aukcióhoz" menüpontban már azonosította magát, és a helyszínen igazolni tudja a személyazonosságát.
- illegális licit esetén a tárgyat újralicitáljuk, és a licitáló a továbbiakban nem licitálhat semmire

A tételek (világonként lesznek árverezve):

1. A szívósság öve (A szívósságod lehetséges maximuma 100-ra emelkedik, vagyis +1 harci kör.)

2. Az Uralkodó pálcája (Hordázás szakértelmed lehetséges maximuma 100 lesz, 5 harcoló állatot megengedve.)

3. Aukciós fétis. Csak az élő aukción megszerezhető. szint: 150, TP: +14. Passzív képesség: minden nap, a belépéskor kapsz 1-2 aranydukátot. A 2. aranydukát esélye a csatlós szintjétől függ (150. szinten 0%, 250. szinten 50%).

4. Templomi medálgyűjtő. A végzet templomában megszerezhető templomi medálok maximális száma 20-ról 30-ra nő.

5. “Retro-joker1” Választhatsz egy tárgyat az alábbi listából: Alternatív szimbólum (+10% AF), Biztonsági pajzs (szkarab immunitás), Halálkristály (ellenfél állatát megölő varázslat fókuszkr), Csatlós fűszer (zabáláskor a csatlósod 10%-kal több TP-t kap), Karemium csapda (+1% állatelfogás), Mentális burok (kémgömb védelem), Wyhetrqaxx képzőgyűrűje (12% spec, 8% szakértelemfejl), Pdhivqaxx mázliamulettje (15% szerencsefejl), Zan (minden nap véletlenszerű relikviává alakul), Inspirátor (V5/V6-on nem választható)

6. Egy tetszőleges unobtánium fokozatú relikvia (beleértve a mytokronitos relikviákat is) vagy az elveszett fétis (választhatsz egy tetszőleges fétist, kivéve végzet és auckiós fétist) vagy 10 db templomi pálca.

7. Joker1. Nyertese a fenti listából választhat egy tetszőleges tételt.

8. Joker2. Csak V1-en, V2-n és V5-ön: Nyertese a fenti lista alapján választhat egy tárgyat, kivéve azt a kettőt, amiért a legtöbb dukátot fizették (ha ugyanazért a tárgyért fizették mindkét legnagyobb licitet, értelemszerűen a következő legtöbb dukátért elvitt tárgy lesz a másik tiltott tétel).
V3-on és V6-on abban az esetben licitáljuk el ezt a tételt, ha volt olyan az 1-5. között, amire nem érkezett licit, ebben az esetben azok közül az elsőt újra árverezzük, csökkentett kikiáltási áron.


+szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy az ígért fejlesztések várhatóan a holnapi napon fognak bekerülni.
Rendben, legyen úgy akkor, átírtam az éjkristály fókuszt relikvia jokerre!
A találkozós befizetési akció részletei:

2.000 Ft befizetés, azaz legalább 154 őskő vásárlása esetén:
1 relikvia joker, 3 univerzum ládikó, 2 karácsonyi süti, 10 aranydukát*, 2 smaragszelence, 10 kristály joker, 40 mytokronit joker
5.000 Ft befizetés, azaz legalább 385 őskő vásárlása esetén:
3 relikvia joker, 10 univerzum ládikó, 4 karácsonyi süti, 25 aranydukát*, 7 smaragszelence, 35 kristály joker, 120 mytokronit joker, 1 fétis joker
10.000 Ft, azaz legalább 770 őskő vásárlása esetén:
5 relikvia joker, 20 univerzum ládikó, 8 karácsonyi süti, 50 aranydukát*, 15 smaragszelence, 70 kristály joker, 250 mytokronit joker, 1 fétis joker
20.000 Ft, azaz legalább 1540 őskő vásárlása esetén:
10 relikvia joker, 40 univerzum ládikó, 16 karácsonyi süti, 100 aranydukát*, 30 smaragszelence, 160 kristály joker, 600 mytokronit joker, 2 fétis joker
* az aranydukátok csak akkor jelennek meg, ha már elérhető az aukciós ház a játékosnak

mytokronit joker:
beváltható 1 barna mytokronitra (2db) vagy egy tetszőleges más színű mytokronitra (1db)
kristály joker:
beváltható: 1 templomkristály, 1 csatlóskristály, 1 diránium
relikvia joker:
beváltható. 1 db relikvia kuponra, kryxónium fókuszra (2 db), unobtánium fókuszra (4db)
fétis joker:
beváltható: 1 fétisszilánk, 1 templomi pálca, 1 verempálca
Alapvetően azok a dolgok, amiket megígértünk, de még nem valósultak meg: új relikviák, AF képességek, szörnykihívással kapcsolatos fejlesztések, építési minimum változtatása és még néhány egyéb dolog. teljes listát akkor fogok tudni adni, ha már látom, mit tudtunk megvalósítani. A csatlósfelszereléseket meg a fókuszkristályokat beraktuk, elvileg még a sisakok csizmák vannak hátra még, remélhetőleg azok is meglesznek.
Dátum: 2018.11.05. 13:20:31
Bekerültek a játékba új, magas szintű csatlósfelszerelések.
Azt, hogy mi valósult meg, meg tudod nézni a Hírek topikban, az előző találkozó időpontjától kezdve olvasd végig a bejegyzéseket, ott fel van sorolva. Illetve ami ott nincs külön leírva, az a Kihívás Tornya volt, ami külön topikot kapott, ill. a születésnapi akcióval kapcsolatos fejlesztések, mint az új relikviák, új fétisszint, új fókuszkristályok stb.

Nekem van egy fájlom arról is, hogy mi nincs még kész, ezekből egy adag még be fog kerülni a találkozó előtt, arról is lesz szokásos patch üzenet.

Mindig van egy pár alacsonyabb prioritású dolog, amire sajnos nem jut idő, ezeket csúsztatjuk / felvesszük a következő listára, ill. nálam azért gyűlnek olyan dolgok, amik az elmúlt hónapokban lettek javasolva, és jó ötletnek, megvalósíthatónak tűnnek. Ezekről biztos fogunk beszélni a találkozón, de remélem mindenki hozza azért a saját ötleteit is! Természetesen itt a fórumon is lehet brainstormolni már előre!
Dátum: 2018.10.01. 16:29:06
Köszi a pozitiv visszajelzést! 3. piramist szerintem most nem fogunk csinálni, sokaknak még így is tömény kicsit az event, de felmerült, hogy legyen egy különálló, hasonló jellegű esemény majd.
Dátum: 2018.09.21. 15:24:41
Berakjuk majd platináért válthatóra akkor. A pozitív visszajelzéseket köszönjük szépen, jól esik!
Dátum: 2018.09.20. 16:02:01
A myto relikek nem ,esetleg a többit majd még, amiből nem lehet éjkristály fokozatot csinálni.
Dátum: 2018.09.20. 13:01:46
Igen, ez a következő fejlesztés, amit valószínűleg meg fogunk csinálni, hogy a feles esszenciákból smaragd szelencét lehessen készíteni.
Dátum: 2018.09.19. 12:51:46
Ha a most folyamatban levő akcióban fizettél egy kisebb csomagot, és azt szeretnéd "felkerekíteni", bár macerásan, de meg tudjuk oldani neked. A különbözetet utald át, de a megjegyzésbe ne csak a sima közleményt írd be, mert akkor azt normál befizetésként írjuk be, és lesz egy ajándékot, amit magadnak nem, csak másnak küldhetsz el. Irj a megjegyzésbe vmi olyasmit, hogy Kieg.befiz H(világszám)-(karakternév) és akkor tudni fogjuk. És amikor elküldted a pénzt, írj az ÜSZ-re is, hogy a plusz tárgyakat beírjuk.
Dátum: 2018.09.19. 11:26:02
Idézet: Fsanyi82 - 2018.09.18. 19:40:52
10 Őskő
(Eddig 499 alkalommal váltottál templomkristályt őskőre)
így is kapok ajándék 20 követ naponta ?

Igen, persze, kompenzálni akartunk, nem büntetni

Idézet: Anbuhatake - 2018.09.18. 20:25:00
Jó csomagok, de túlzásnak érzem az élő aukciós tételeket.
Bár valószínűleg csak engem bánt, hogy amiért én nyáron 800km-t utaztam oda, majd ugyanennyit vissza, azt bedobjátok a játékba.

Nincs arról szó, hogy ezek állandóra bekerülnek, ez csak egy egyszeri alkalom, annyi belefér szerintem.

Idézet: Mortal55 - 2018.09.18. 18:28:30
Támogatom, most legyen 10 pörgetési lehetőség.

meg tudjuk oldani.

Idézet: MegaMind - 2018.09.18. 21:17:58
Sziasztok, lehet elsiklottam felette,de nem látok születésnapi befizetési akciót?? Mármint aki nagyobb kedvezményes csomagot venne...

Az akció jelenleg is fut, 21-ig tart, ha még nem vetted igénybe, akkor érdemes 22-től ez a speciális akció lesz, nem kell senkinek nagyobb csomagot vennie (vagy ellenállni neki).
Dátum: 2018.09.18. 16:53:13
Nem, ez most direkt van így.