Felhasználónév: Jelszó:

Hozzászólások - Mortimer

"Lehet ő nyer azon, hogy alacsonyabb szinten van, mert több LEt szed portyából, de vadászatra kevesebbet kap"

Konkrétan nullát, mert értelmetlen vadásznia
Nem mind1, hogy alacsony szinten portyázott valaki ennyit, vagy 12. felett, utóbbinál ugyanis már 5-ből 1-nél van értékelhető zsákmány. Hidd el, néhány szint mulva brutálisan romlani fog az aránya.
Dátum: 2008.11.08. 18:19:05
Ez csupán annyit jelent, hogy majd 28, vagy 30-as tanulásnál bejön a kritikus varázslat sebzés. Ezt ugyanúgy megtanulhatja majd bárki.

Egyébként itt jegyzem meg a gyémánt erősségét hangoztatóknak, hogy egy kört megérne az is, hogy a smaragd miért ilyen gyenge. Mivel három (magas szinten pedig négy) közelharci kör van szemben az egy varázslattal, ezért a rubinnál háromszor (négyszer) számít a +5% támadás és +1 sebzés, a smaragdnál pedig csak egyszer a +10% IQ.
Dehogy 1600-on, jó az 600-nak is. Annak a negyedét viszi, +33%ot hozzáad a gyémánt bónusz, és máris megvan a 200-as rablás. Én amikor 9. szintű voltam, a szövetségi fórumunkat telespammoltam a rablásaimmal. Mai eszemmel hülye voltam, mert figyeltem, hogy ne csorduljon túl a CSP, de rájöhettem volna, hogy eredményesebb taktika lett volna azon a szinten maradni és veszni hagyni.
10.22-i hozzászólásában írja, hogy a játék eleje óta 30 PPn van, és felhalmozodott a max. Most azt dolgozza le.
Idézet: Tibacca - 2008.11.08. 00:36:01
Talán az, hogy TrueBlood két nap alatt szerzett 20.000 LE-t portyázásból, míg pl. én 15 portyából csak pár százat. Nagyon furcsa, hogy talál olyan ellenfeleket, akiknél ennyi LE van éppen...


Ez a +20e valóban sok, de:
1. az valójában - a gyémánt bónusz miatt - 15e LE tényleges rablás.
2. A 8-9. szint most a tápzóna. Szinte kizárólag nem prémiumosok vannak itt, akik kevés időt fordítanak a játékra, elindítják a vadászatot aztán hadd szóljon. Akkoriban én is nagyokat raboltam, 12-13. szinten ilyenek már egyáltalán nincsenek, eddigre az emberek vagy abbahagyják, vagy megtanulnak játszani, ráadásul bejön a transzcendentális projekció szakértelem. Nem véletlen, hogy Aranyalma nagyon lemaradt, 13-14. szinten ő sem tud már csodát tenni.
3. Arányosan nézve TrueBlood majdnem a legtöbbet támadta (G I Jane megelőzi), 9. szintű létére 9. helyen áll az összesített győzelmi listán. Azaz portyánként 208-at (gyémánt bónusszal csökkentve 150-et) rabolt. Ez 8. szinten simán elképzelhető számomra.

Egyébként most még csak te sírsz miatta, képzeld majd el, ha feljön a mai toplistások közé, na akkor lesz nemulass
"Egy ennél jobb megoldás volna, ha nem a szintkülönbség, hanem a TÖ határozná meg a karakterek rangsorát, és ahhoz képest lehetne +/- egy sávon belül támadni. Ez a "pókoknak" lényegében véget vetne."

Nem vetne véget, sőt, ez nagyon ledegradálná a nem harci szakértelmeket. Én például csak a támadást/védekezést/iq-t növelném, így azonos tulajdonságösszeg mellett sokkal erősebb leszek annál, mint aki egyenletesebben fejlődik.
Petrus, szerintem ELMÉLETBEN egy most induló karakter is feljöhet előre, ha rengeteget játszik, jó taktikával. Most is megtehetné néhány ember, aki 6-8 szinten nagyon megszívta magát (csak portyázásból lépett szintet, a CSP-t akár hagyta veszni) hogy úgy dönt, hogy a LE-ből nekiáll TP-t fejleszteni. Ha már kiérnek a "tápzónából" (a nem prémiumosok tengeréből) a soktizezer LE-ből felrakják a szinguláris ismereteket 15-20-ra, majd pár hét alatt fel tudnak mászni a toplista első helyére.
A vadászatkor megjelent kérdéssorban szó volt valami végzeturas egyedi tárgyról is
Dátum: 2008.11.07. 13:31:32
Idézet: Burkos - 2008.11.07. 13:29:09
Ezt a küldetést hogy kell megcsinálni??? "Keresd meg Drakint?" Ez mit jelent.


http://vegzetur.wikidot.com/kueldetesek
Dátum: 2008.11.07. 13:23:46
mi az az energiatüske?
Dátum: 2008.11.07. 10:52:18
nagyon kevered a vezetőképességet és a csapdakészítést.
Dátum: 2008.11.07. 05:58:50
A lélekkútnak valójában semmi köze hozzá.
Dátum: 2008.11.06. 20:17:29
"pocséknak tartom azt az ötletet, hogy kisebb szintűeket is lehessen támadni"
- a szint nem egyenlő erősséggel.
- ha nem így lenne, akkor nagyon beszűkülne a választási lehetőségek listája

"az ÉP-m lemegy nullaközelibe, úgyhogy frankó...két napra mire feltöltődik"
1-ről pihenve kb. 4 óra alatt maxra mész fel.

"Állatoknak baromira semmi hasznuk"
Ez szimplán baromság. Ahányadik szintü az állatod, annyival csökkenti a téged ért sebzést - az elnyelés a leghatékonyabb tulajdonságok egyike. Nem a sebzése a lényeg, az valóban nem sok, de általuk csatákban kevesebb életpontot vesztesz.

"semmi képzettség-fa nincsen"
26-ig ismerjük a szakértelmek listáját, az bőven elég jelenleg. Olvasgasd a wikit, számodra hasznos lehet: http://vegzetur.wikidot.com/

"akit meg a prémiumosok támadnak csúcsfegyverekkel, az stresszben volt elpatkolni"
A prémium nem jelenti azt, hogy jobban játszik, de a prémiumos általában azért fizet, mert eleve több időt fordít a játékra mint te, ezáltal jobban ismeri a rendszert.
Dátum: 2008.11.06. 14:19:05
A Ceresz nem bolygó hanem törpebolygó. Nem ugyanaz.
Dátum: 2008.11.06. 11:13:13
Nem lehetne külön topikot létrehozni Világ 2-nek? Csomoan fognak olyan karakterekre, szövetségekre, ottani hibákra hivatkozni, ne keverjük már a két dolgot.
Dátum: 2008.11.06. 09:21:21
Az elnyelés szerintem is csak a szintlépéstől függ, ez az én tapasztalatom (ez szerintem hiba, mert ez olyan jelentős tulajdonság, ami értelmetlenné teszi bármikor is lecserélni az állatod - ha ezt korábban tudom, másképp játszom. Nem véletlen, hogy a top karaktereknél még az első állat van - 20. szinten).

A karakterlapon azt írja a szerencsénél, hogy "x építés után fog megnőni eggyel". Ha a szerencsébe nem számít bele, akkor a karakterlapon megjelenő építésbe sem. De a biztos válaszért dzsusznak írj egy üzit, megnézi.
Dátum: 2008.11.06. 08:37:47
Igen, ez nekem is fura. Míg a szívósság nemsokára a topkaraktereknél 30-as lesz, azaz körönként 5-ször támadnak, addig a varázslat semmilyen tápot nem kap.

A rubinok +5%/+1 sebzése ezáltal sokkal többet ér, mint a smaragdok +10%-a (kétlem, hogy jönne olyan szakértelem, ami miatt kétszer varázsolsz. Ugyan lesz olyan szakértelem, ami a varázslat kritikust növeli, lásd 16. szintű halálrubin fókuszkristály, de annál is csak csatánként egyetlen lehetőség van a megvalósulásra, míg ütésnél a kritikusra alapesetben is 3.)
Dátum: 2008.11.06. 08:33:15
2. "Az állatoknak nincsenek harci adatai, nem tudod megnézni őket. Az állatok a saját szintjüktől függően tudnak találni és sebezni, valamint védenek téged. A saját szintjük pedig 2 dologból áll össze: milyen szintű volt az állat az elfogáskor (ezt mutatja közvetlenül az, hogy mennyibe kerül idomítani), valamint hány sizntet fejlődött mióta nálad van. Ez a két dolog egyenlő értékű, tehát 2. szintű elfogott, 2 szintet lépett állat megegyezik a 4. szintű elfogott állattal."
Lásd Zoli, http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,23.400#hsz402

4. dzsusz válasza: nem növeli a szerencsét. Kérdés, hogy így akkor mi értelme van a tulajdonságnak.
Lásd itt: http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,23.1780#hsz1795
Dátum: 2008.11.06. 07:33:40
Ennek a szövetségnek nincs tagja, mégsem törlödött:

http://www.vegzetur.hu/index.php?m=szovetseg&szovi=437